Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-03-04 / 10. szám
GYERMEKEKNEK. Ki nagyobb? „írok nektek, írjak...” Őszintén, korrektül, bátran Gondolatok magatartásunkról egy találkozóra készülve Mt 18,1—5 GYAKRAN VERSENYEZÜNK AZON: ki a legnagyobb közöttünk? A legerősebb? A legokosabb? A legügyesebb? Nehezen tudjuk ezt eldönteni. A tanítványok sem tudtak sehogy sem dűlőre jutni, mikor egyszer azon versenyeztek: melyikük a legnagyobb? Biztosan mindegyikük mellett szólt valami. De hogy Isten szemében mi igazán értékes: az erő vagy a szelídség, a fontolgató bölcsesség vagy a merészség — nem tudták eldönteni. Tanácstalanságukban — mint addig már ,annyiszor Jézushoz fordultak segítségért. Biztosan azt gondolták mindnyájan: Jézus majd őket teszi az első helyre, mindenki fölé. De Jézus valami egészen váratlan, érthetetlen dolgot tesz: az önmagukkal elégedett, magasba törő, másokon uralkodni akaró tanítványok elé egy kisgyereket állít példaképül, tanítványainak pedig ezt válaszolja: Istennek csak úgy tetszhettek, ha olyanok lesztek, mint ez a kisgyerek. HOGYAN ÉRTHETTE EZT JÉZUS? Hogy addig örüljünk, amíg gyerekek vagyunk? Nem tudunk mindig örülni ennek, gyakran szeretnénk már minél előbb felnőni, ónállókká válni. Már egészen kis korunkban azt énekeljük: Kicsi vagyok én, majd megnövök én. Vagy talán arra céloz Jézus, hogy felnőttként is olyan ártatlanok legyünk, mint egy angyalka? Bizony, gyerekként sem vagyunk mindig olyan szeretetreméltók! Nem, Jézus egészen másra gondolt. Arra, hogy gyerekként a szüléinkre vagyunk szorulva, ök irányítanak bennünket, vigyáznak ránk, döntenek sok minden ben helyettünk. Nekik köszönhetjük mindezt, amit sokszor észre sem veszünk, olyan természetesnek tűnik. A BIBLIA GYERMEKSZEREPLŐIRŐL olvashattunk néhány alkalommal. Bár időben ezer évek választják el őket, valami mégis közös volt bennük: Istenre úgy számítottak, mint atyjukra. Nem a saját erejükben, bölcsességükben, ügyességükben bíztak, hanem Isten segítségében. Gondoljunk csak vissza Mózesre, Sámuelre. Dávidra, vagy a fiát Istennek odaáldozni is kész Ábrahámra, a Jézushoz kétség- beesetten, de bizakodva futó Jai- rusra. Egyikük-másikuk még tiltakozott is: önmagában túl kicsi, kevés ahhoz a feladathoz, amit Isten rábízott. Ezt tanuljuk meg tőlük: bár nem maradunk mindig gyerekek — idővel felnőttek leszünk, önállóan dönthetünk, de Istennek mindvégig a gyermekei maradunk, akik a jót neki köszönhetik, a segítséget tőle várhatják. Tóth Márta Amikor arra a kérdésre keressük a feleletet, hogy hogyan vehetnek részt fiatalok a békéért és az igazságért folyó küzdelemben, ez a hármas szócsoport jut az eszembe: őszintén, korrektül, bátran. Nem új keletű igény ez a keresztyénekkel szemben, hi-, szén az első keresztyén közösségek magatartását is ez vezérelte. Jézus a tanítványait úgy az akkori társadalmi élettel kapcsolatban, mint a vele együtt vállalat közös szolgálatra nézve ugyanerre az alapmagatartásra képezte ki. Sok fogyatékosságot eltűrt Jézus a közvetlen környezetétől, de amikor ez a három hiányzott, minden esetben feltárta és kényszerítette követőit arra, hogy nagyon alaposan önmagukba nézzenek. Most pedig őszintén mondom ... Gyakran használjuk ezt a kifejezést. Valakivel bizalmasabb beszélgetésbe kezdünk vagy valakit be akarunk avatni egy titokba, már a megszólítás után azonnal így folytatjuk. Ez az a mondat, amit jobb ritkábban' használnunk, mert a gyakorisága épp arra utal, hogy legtöbbször az ellenkezője igaz. Az őszinteség hiánya okozza elsősorban a közösségek szétbomlását, kezdve a családon, a munkahelyi kollektíván eljutva akár egy tanulócsoportig. Nagyon gyors az út az első kisebb „lódítástóT’ addig, hogy a környezetünk már a „Háry Jánosnak” kijáró tisztelettel vesz körül minket. A szokás hatalma hirtelen vesz le ezen a területen a lábunkról. Néhány rosszindulatú kijelentés a tanárokról, néhány megalapozatlan 'plelyka terjesztése felelős vezetőkről, könnyelmű meseszövések nemlétező helyzetekről, és máris anyanyelvűnkké vált a hazudó-, zás. A legkisebb hazugság is azonnal feszültséget teremt. Mennyivel inkább áll ez nagy kérdések esetében! Ez alól nem kivétel a felelőtlen, meggondolatlan vélemény sem, amely ugyanígy képes rombolni, ártani. A feszültség oldója mindig csak az őszinte hang és magatartás. Ez így igaz akkor is, ha keresztyén és marxista fiatalok, ha kapitalista, illetve szocialista országok fiataljai fognak majd találkozni ez év nyarán Budapesten. Kevésnek és elenyészőnek tűnhet majd egy-egy beszélgetés, de mégis feszültségnövelő vagy feszültségoldó szerepe lehet. Nem kétséges, hogy kiált a környezetünk azok után, akik képesek a kölcsönös elfogadás és egymás megbecsülése és együttes szolgálat felé indítani különböző hátterű és indulatú embereket. A korrektség nyugalmat teremt Milyen jóleső érzés az, ha halljuk munkánkról és‘.személyünkről: rá lehet számítani, mert ő korrekt ember. Vagy sok esetben így hangzik el ugyanez a vélemény: nem kell izgulni vagy félni, mert ha ő egyszer igent mondott, tartja is azt. Környezetünk nyugtalanságának egyik fő oka a kimondott, de meg nem tartott, az ünnepélyesen elfogadott, de hétköznapokban meg nem valósított igenek és nemek állandó váltakozása. Milyen fájó észrevenni, ahogy keresztyének egymásnak megígérjük. hogy „gondolunk rád”, „imádságban hordozunk titeket”, és mindezt már a kimondás pillanatában sem vettük komolyan. Mennyivel kegyetlenebb magatartás ez ott, ahol szenvedők, hátrányos helyzetűek, nyomorékok felé teszünk hatalmas ígéreteket, és eszünk ágában sincs a megvalósítás. A korrekt magatartás egyensúlyt jelent az ígéret és a teljesítés, a szavak és a cselekedetek, a lelkiismeretfur- dalás és az önbizalom között. Itt kellene napjainkban sokkál őszintébben átgondolni és korrektebb magatartásunkkal részt vállalni mindabban, ami magyar népünk sorsáért és békés életünkért történik. Elmosódás és ide-oda tekintgetés nem tehet minket korrekt keresztyén fiatalokká mai társadalmunkban. Nem megoldás a kívülről szemlélődés, a passzív néző szerep. A korrekt magatartás alapja mindig az, ha önmagámból és saját érdekeimből egy keveset bár. de fel tudok adni. és kezdem kutatni és szolgálni a másik ember és a nagyobb közösség igazi érdekeit. A döntő kérdés: bátran Ha másképpen fogalmazzuk, így hangzik a kérdés: lesz-e szerepünk és figyel-e valaki majd 1984 nyarán az LVSZ ifjúsági gyűlésén szavunkra és véleményünkre? Csak akkor, ha bátran merjük majd elmondani eredményeinket és problémáinkat egyaránt. Ehhez pedig átgondolt és megalapozott véleményt kell kialakítanunk egyházunkról és benne a mi szolgálatunkról. Nem kell szégyellnünk vagy kevesebbnek gondolnunk gyülekezeti ifjúsági szolgálatunkat, ifjúsági konferenciánkat vagy fiatalok részére tartott istentiszteleti és egyéb lehetőségeinket a világ többi részén élő evangélikusok előtt. Sokkal inkább meg kellene vallanunk azt, hogy ezen a téren is mennyire megtapasztalhatta egyházunk Isten védő, mentő és megújító szeretetét. Amikor már-már elöregedettnek és fiatalokat nélkülözőnek indult egyházi életünk, akkor kaptunk új lehetőségeket és örülhettünk, örülhetünk ma is annak, hogy indulnak és érdeklődnek a legfiatalabbak is a keresztyén élet irányába. Bátran kell beszélnünk arról is, hogy hogyan él egy keresztyén fiatal a mai szocialista Magyarországon. De bátran szabad kérdeznünk majd a vendékeinktől is, hogy milyen keretek között és milyen tartalommal élnek ök a saját hazájukban. Ugyanígy leleményességre és eredeti ötletekre lesz szükségünk ahhoz, hogy a közösen eltöltött idő kapcsolatteremtő, hídépítő és hiterösítő lehessen. Lehet, hogy ma még úgy gondoljuk, kevés és nem túl jelentős egyetlen találkozó. amelyen fiatal evangélikus keresztyének találkoznak csupán, mégis előttünk Jehet az, hogy sok esetben mennyire kevés is elég vagy segít abban, hogy ellentétek oldódjanak, előítéletek felszámolódjanak és a bizalom légköre szülessen meg. Békéért és igazságosságért elkötelezettnek valljuk magunkat. Ez mások számára azonban csak akkor lesz bátorító és lelkesítő, ha ezt őszintén, korrektül és bátran megfogalmazva el is tudjuk mondani, eszerint élünk is mindennapi életünkben. A találkozóig pedig nélkülözhetetlen imádságunk lehet egyik énekünk verse: „Sokféle nép, sok ember sokféle múltból jő; Eggyé lehet kezedben, s épülhet a jövő. Jézus, tebenned bízunk, hű Mesterünk te légy, Mert tőled árad szeretet és új. szent közösség.” (477. ének 4. vers) Szabó Lajos Felhívás gyermekrajz-pályázatra A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG ez év nyarára tervezett budapesti VII. Nagygyűlése alkalmából kiállítást rendez egyházunk olyan gyermekrajzokból, amelyek tizenkét bibliai tanulmányi textushoz kapcsolódnak. Az igehelyek a következők: Máté 4, 11—17, Mt 5, 1—12,M 5 Í8—'48, Mt 8, 23—27 Mt 9, 1—8, Mt 11, 2—6 Mt 15, 29—39, Mt 25, 1—10, Mt 25, 31—40, Mt 27, 31—50, Mt 28, 1—10, Mt 28, 16—20. PÁLYÁZNI LEHET 14 éves korig név, életkor és gyülekezet (lakóhely feltüntetésével). A színesceruzával, akvarellel, temperával egy egyéb módon készített rajzokat A/4, de lehetőleg inkább A/3-as méretben, famentes iskolai rajzlapon, műszaki rajzlapon, vagy kartonon kérjük elkészíteni. A KÉSZ GYERMEKMUNKÁKAT kérjük óprilis 24—30 között a Teológiai Akadémia Dékáni Hivatalába eljuttatni. Kérjük a rajzokat óvatosan, két karton közé csomagolva ajánlott levélben feladni. Márciusi krónika 225 ÉVE, 1759. március 1-én, Késmárkon született SCHWARTNER MÁRTON, statisztikus, egyetemi tanár. Teológusnak indult, de itthon az oklevéltan és a hazai statisztika úttörője volt. Felsőbb tanulmányait Göttingenben végezte. Idehaza gimnáziumi tanár lett Késmárkon (1784), Sopronban (1786). Itt államtant és statisztikát oktatott a hagyományosan sok új tárgy iránt érdeklődő líceumban. Majd Pesten az egyetemen az oklevéltan és címertan tanára, valamint az egyetem könyvtárosa lett (1788). Fő műve: Statistik des Königreichs Ungarn (Pest, 1798), mely a német egyetemi statisztika leíró módszerét és az angol politikai aritmetika kutató módszerét ötvözte. Korának kiemelkedő alkotása volt ez a' mű. Az első statisztikai munka, amely Magyarország népességét és gazdasági helyzetét rendszerbe foglalva ismerteti. 1823. augusztus 15-én Pesten halt meg. 175 ÉVE, 1809. március 1-én született Bécs- ben STEINACHER GUSZTÁV evangélikus lelkész. Pesten, Pozsonyban, Rozsnyón, majd újra Pozsonyban (1826) tanult. Késmárkon fejezte be tanulmányait. Ezután Bécsben, majd Halléban (1833—1835) teológiát hallgatott. Alcsúton nevelősködött, majd a debreceni református felsőbb leányiskola igazgatója lett (1838). Később Gölnicbányán választották meg lelkésznek (1845), s egy év múlva Trieszt protestáns papja lett. Szabadelvű teológiai nézetei miatt 1852-ben távoznia kellett hivatalából, s ekkor Hannoverbe ment lelkésznek. Az egyházi felsősségével itt is meggyűlt a baja, s 1854—1877-ig — haláláig — Buttenstádt lelkésze volt. Jelentékeny munkásságot fejtett ki a magyar írók és költők legkiválóbb műveinek németre fordításában. De az egyházi és nevelésügyi irodalomban is érdemeket szerzett. Magyar érdeklődésű műve volt az a tervezet, mely egy Pesten felállítandó nevelőintézetre gondolt protestáns leányok számára. 450 ÉVE, 1534. március 5-én halt meg CORREGGIO, pármai olasz festő, a reneszánsz egyik legnagyobb mestere. 1489 táján született. Magányosan éldegélt. Az eredeti neve Antonio Allagri volt, de Correggio néven vált ismertté. Azt nem tudjuk, hogy mennyire ismerte kora művészetét, de a környező városokban tanulmányozhatta Leonardo tanítványainak a munkáját és lehetősége nyílt ezen keresztül arra is, hogy ellessen valamit Leonardó fény-árnyék technikájából. Correggio ezt a fény-árnyék érzékeltetést mesterien alkalmazta a templomok meny- nyezétén és kupolákon festett falfestményein. Ezt a művészetét azután évszázadokon át utánozták a festők. Az volt a különös ötlete, hogy a hajóban ülők úgy érezzék magukat a templomban, mintha megnyílt volna fölöttük a mennyezet és egyenesen Isten országába látnának bele. reg) az Uralon túlra, majd a mgsodik cári sereg 1586-ban már felépítette Tyumen városát, ahonnan hosszú harcok indultak ki 1588-ig. Ezt azonban IV. Iván cár már nem érhette meg, a hatalmi harcok csúcsán halt meg 1584. március 28-án. 1884-ben helyettes, majd 1887-től rendes tanár lett a pozsonyi teológiai akadémián az ótesta- mentumi tanszéken. Pozsonyi teológus korában szerkesztője volt a „Gondolaf’-nak. Részt vett az Ószövetség magyar fordításának revíziójában. Több munkája jelent meg. Témái az ószövetséggel kapcsolatosak. Pozsonyban hunyt el 1899. október 30-án. 175 ÉVE, 1809. március 31-én született Szorocsínciben (Ukrajna) GOGOL, az orosz irodalom jeles elbeszélője. Mint a kisemberek írója, maga is kisember, dél- oroszországi kurtanemes, a puszták fia, a vad zaporozsjei kozákok ivadéka — írja róla Szerb Antal. Az első nagysikerű írásai még romantikusak (Tanyai esték). Ekkor már 1828-tól kezdődően Pétervárott élt, ahol meghitt barátja volt Puskin. 1836—1848 között külföldön tartózkodott, főként Rómában. A novellaírás mesteréről tanúskodik a Köpeny és Az orr c. novellája. Realista színdarabja A revizor. 7 év alatt született meg a Holt lelkek, mely élete főműve. 1848-ban hazatért Oroszországba nyugtalan külföldi és szentföldi vándorújáról, de odahaza még nyugtalanabb vándoréletet kezdett: városról városra zarándokolt, alamizsnákból élt, s önsanyargatással halálra gyengítette testét. 1852-ben halt meg. Detre János 400 ÉVE, 1584. március 28-án halt meg IV. (Rettegett) IVÁN orosz cár. 1530-ban született. Már 3 éves, amikor a trónra került. 1533— 1584 között uralkodott. 1547-ben vette fel a cári címet. Céljául a teljhatalom megszerzését tűzte ki. A bojárok uralmának megtörésében minden eszközt felhasznált, még a merényleteket is. 1547-től átszervezte a közigazgatást, szabályozta a szolgálati birtokok nagyságát és a birtokos kötelességét, megerősítette a jobbágyi függést. Szinte állandó háborút viselt IV. Iván a be-betörő kazányi tatárok ellen. Külpolitikai célja a Balti-tenger partvidékének meghódítása volt (ezért 24 évig sikertelen háborút vívott). A bojárok ellen is terrort alkalmazott, nagy részüket kiirtatta (1567 és 1570). Sikertelen háború, a gyakori összeesküvés ellenére is létrehozta a soknemzetiségű orosz monarchiát, sőt megkezdte Szibéria meghódítását. 1581-ben indította ei az első „expedíciót” (cári se^ . / 100 ÉVE, 1884. március 28-án született Zsombolyán BURGHARDT REZSŐ festőművész. A Mintarajz- iskolában Hegedűs László tanítványa volt, majd külföldön tanult 1903—1911 között: Milánó, Róma, Párizs, London voltak állomásai. Hazaérkezve a Ben- czúr-féle mesteriskolában képezte magát tovább 1913—1919 között. 1904-től már részt vett rendszeresen a bel- és külföldi kiállításokon. 1937—1948 között a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Portrékat, csendéleteket, tájképeket, városképeket festett. 1953-ban Munkácsy-dí- jat, 1959-ben pedig érdemes művész kitüntető címet kapta. 1963. május 25-én Budapesten halt meg. 125 ÉVE, 1859. március 30-án született PUKÁNSZKY BÉLA teológiai tanár. Orosházán, majd Szarvason tanult (1878), Budapesten, Pozsonyban, Göttingenben és Berlinben volt egyetemista.
