Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-02-12 / 7. szám

„hogy teljességre jussatok” Szót leér Afrika Kétszáz éves a gyóni gyülekezet KÉTSZÁZ ÉVÉ KEZDŐDÖTT a gyóni gyülekezet útja. A leg­első nyomok ennél is előbbre ve­zetnek. 1733-ban Halász Péter földesúr 30 szlovák nyelvű evan­gélikus családot telepített birto­kára. Ez a dátum azonban még nem a gyülekezet létrejöttének ideje. Sok küzdelem és hit kellett ahoz, hogy a gyóni evangélikus gyülekezet létrejöhessen igazán. A néhány evangélikus család azonnal iskolát alapított, de a feljegyzések szerint az iskolát a helytartótanács bezáratta, a ta­nítóknak mennie kellett. Az Irsá- ról idejáró lelkésznek is megtil­tották, hogy Gyónra járjon pré­dikálni. Csak az 1781-es Türelmi Rendelet nyitott új. szakaszt a gyülekezet előtt. 1782-ben kéri a gyülekezet „az imádság házok­nak újra felépíttetését és prédi­kátor valamint iskola tanító be- vitetését és tarthatását”. Hosszú huzavona után 1783. augusztus 4-én végre felolvassák a „Tekin­tetes Vármegye” előtt, hogy „Őfelsége a gyóni és alsódabasi ágostai vallástétel követőinek méltóztatott kegyelmesen meg­engedni” kérésük megvalósulá­sát. 1783. ádvent első vasárnap­ján választotta meg a gyülekezet első lelkészét, Klein Pált. így in­dult el a gyóni gyülekezet az úton, ezek voltak az első és ta­lán legnehezebb lépései. 1786- ban már áll az első templom. 1788. reformáció ünnepén állí­tották fel az oltárt, amelyet a gyülekezet Pilisről vásárolt, és amelynek négy csodálatos fa­szobra ma is a múzeumunk és a gyülekezet birtokában vannak. 1922-re az első templom már ki­csinek bizonyult, ekkor kapta mai formáját alakítással. 1936- ban készült el az orgona. A két­száz év alatt éppen tíz lelkésze volt a gyülekezetnek, akiknek igehirdetéseivel erősödött, telje­sedett a gyülekezet élete a két évszázados hosszú úton. EZ AZ ÚT. A SZOLGALAT ÚTJA is volt egyben. Sok gyü­lekezetünkkel együtt a gyóni gyülekezet élete is összekapcso­lódott hazánk művelődéstörténe­tével: az iskolaügy mindig köz­ponti kérdése volt, erre a gyü­lekezet mindig sokat gondolt és áldozott. De öszekapcsolódott a gyülekezet élete irodalomtörté­netünkkel is, innen indul, a gyó­ni gyülekezet, parókiáján szüle­tett Áchim Gejza Péter, a később Gyóni Géza néven ismert köl­tünk is. A JUBILEUMI ÜNNEPÉLYT 1983. november 20-án tartotta a gyülekezet. Az ünnep kiemelkedő jelentőségű vendége és egyben igehirdetője dr. Káldy Zoltán püspök volt. Igehirdetésének alapigéje az. Ef 3. 14—21. versei voltak, s annak témáját így le­hetne összefoglalni: a teljesség jelé. Ez az ige letérdeléssel kezdő­dik, Pál apostol térdenállva imádkozik a gyülekezetért — hallottuk az igehirdetésben. Az ünneplést is itt és így kell kez­deni: letérdelni az Atya előtt, aki kezében tart, aki megáld, mert gazdag Isten ő. a gyüleke­zetek megtartó Istene. Az igazi ünneplés mindig imádság, sőt Isten hódolata, dicsérete, imádá- sa. De érdemes bepillantani az imádság tartalmába is, amiért Pál apostol imádkozik. Az első: „lakjék Krisztus hit által szíve­tekben” — olvashatjuk az imád ságot. Aki ismeri szivét, tudja, hogy abban mennyi indulat és önzés tud meghúzódni. Krisztus mégis be tud menni, lakást tud abban venni. Ha ő tölti be a szivet, akkor az élet megváltozik, vagy amikor valaki igazán sze retni tud. ott Krisztus lakik. — Az imádság azonban folytató­dik; „erősödjetek a belső em­berben.” Egy emberben két em­ber? Valami különleges orvosi esetről van itt szó? Nem, ha­nem arról, hogy a természetes belső emberünkön belül van az evangélium által teremtett új ember, ennek kell erősödnie. Ha ez a „belső ember” erősödik, ki tudja szorítani a régit. Sőt egé­szen odáig eljuthatunk, hogy ez a b^lső ember maga Krisztus, ő jelenik meg bennünk és rajtunk keresztül. Ha ő él, uralkodik bennünk és szolgál rajtunk ke resztül családunkban és társa­dalmunkban is, akkor úgy szó­lunk, cselekszünk, mint maga Krisztus. — De Pál imádsága még tovább folytatódik: a teljes­ségért imádkozik. A teljesség pe­dig itt a földön: meggyökerezni és erősödni a szeretetbén. A gyü­lekezet életformája a szeretet, a segítés, az irgalmasság. A leg­szebb ünnep, ha az ünneplők eb­ben a szeretetben erősödnek meg és így élik hétköznapjaikat is. így lehet a gyülekezet útban a teljesség felé, így érkezhet meg Isten országába, ezen, csak ezen az úton. AZ EGYÜTTÖRVENDEZÖK szép, ünnepi serege jött össze az ünnepen. A gyülekezet két ré­gebbi, már elhunyt lelkipászto­rainak, dr. Murányi Györgynek és Ruttkay-Miklián Gézának családtagjai közül többen voltak jelen. A gyülekezet róluk is me­leg szeretettel emlékezett és kö­zülük Bencze Imre kelenföldi lelkész köszöntötte a gyülekeze­tei. Az egyházmegye lelkészei­nek és gyülekezeteinek nevében Keveházi László esperes kívánt a kétszáz éves gyülekezetnek hitet és erőt, Bárdossy Tibor irsai lel­kész, a helybeli református gyü­lekezet képviselője, Józsa Sán­dor, a római katolikus részről Pásztor Győző ' plébános, Lomén Pál a gyóni presbiterek nevében köszöntötte a gyülekezetét és Kertész Géza lelkészt, a gyüle­kezet jelenlegi igehirdetőjét, és feleségét és Harmincz István fel­ügyelőt. Elhangzott az ünnepé­lyen egy Gyóni Géza-vers is. Kü­lönösen gazdagította az ünnep­lést a L utheránia énekkarának kamarakórusa Walter Jenő kar­nagy vezetésével és Trajtler Gá­bor orgonaművész kíséretével. K. L. Vas István: r Az Ur És látta az Űr, hogy szerte megsokasult Az emberi gonoszság, Látta, hogy ő útját földön minden testek Mindenütt megrontották. Látta, hogy szívünknek minden gondolata Gonoszságot gerjeszt, S megbánta szívében a mennyet, a földet,. A teremtő tervet. S megárasztott minden tengert s minden vizet, Ami rejtőzött a mélyben, S megnyitotta az ég csatornáit, s folytak Negyven nap, negyven éjjel. Azután a földet visszaszikkaáztotta S szövetséget kötött i Hah »>! Noéval, aki a vízözöht túlélte, . Közte s maga között. Nem átkozza meg az emberért a földet, Az Űr megfogadta. Hiszen gonosz annak ifjúságtól fogva Szíve gondolatja. És ennekutána vetést meg aratást Megad már a földnek, Tavasz, nyár, ősz és tél, a hideg és meleg Soha meg nem szűnnek. Ogyis eljön majd az idő, mikor ennek Véget vet az ember: Amit az Űr nem bírt. ő maga elvégzi Tűz- és szennyözönnel. (Megjelent a költő: RÁÉRÜNK c. kötetében 1983-ban) (Szerkesztőségünk a szerző és az olvasó szíves elnézését kéri. hogy technikai tévedésből lemaradt VAS ISTVÁN: AZ ÚR című versé­nek utolsó szakasza lapunk január 22-i számában. A verset ezért közöljük le újból. — Szerk.) Felhívás a lelkész! hivatalokhoz Püspökeink január 16-i keltezéssel körlevelet intéztek a lelké- szi hivatalokhoz, melyben többek között közölték (5. oldal), hogy a Lutheránus Világszövetség Budapesten tartandó nagygyűlésének megnyitó istentisztelete 1984. július 22-én délelőtt 10.30 órakor kez­dődik a Budapest Sportcsarnokban. Közben az I..VSZ Végrehajtó Bizottsága (Genf, 1984. január 16—21.) úgy határozott — és ez már végleges —, hogy az istentisztelet július 22-én nem 10.30-kor, hanem pontosan 10 órakor kezdődik. Ez azt is jelenti, hogy a he­lyeket nem 10 órára, hanem 9.30-ra kell majd elfoglalni. A püspöki körlevélben egy értelemzavaró betűhibát is ki kell javítani a 7. oldalon felülről a 3. sorban. A szöveg pontosan így hangzik: ..Ez közelebbről azt jelenti, hogv a gyermek- és ifjúsági munka helye (és nem helyett!) mindenkor a saját gyülekezet...” LVSZ-MISSZIÓ ÉS EVANGÉLIZÁCIÓ-MUNKACSOPORT A Lutheránus Világszövetség munkacsoportja, amely a misz- szióról és az evangélizációról szóló közös evangélikus állás­foglalást dolgozza ki, január 25. —február 2. között ülést tartott Genfben. Az ülésen részt vett ír. Hafenscher Károly Buda­pest—Deák téri igazgató lelkész. DIASOROZAT EGYHÁZUNKRÓL Az Európai Kisebbségi Evan­gélikus Egyházak Kommuniká­ciós Bizottsága (KALME) tag­egyházainak életéről a Lutherá­nus Világszövetség Információs Irodája számára dokumentum- gyűjtemény készül. Az egyhá­zunkról készülő diaképsorozat­ra Lehel László dunaharaszti lelkész kapott megbízást. Az anyaggal kapcsolatos technikai munkálatokra Paul Weilandnak, az osztrák evangélikus sajtószol­gálat vezetőjének, a KALME el­nökének meghívására január 7—10. között Bécsben került sor. SOHASE TEHETTEM LÁDÁM AFRIKA FÖLDJÉRE, mégis so­káig úgy véltem, a kontinens felfedezői közé tartozom. Szinte gyer­mekkorom óta faltam az afrikai útleírásokat s belefeledkeztem a felfedezők kalandos, viszontagságos életébe. Hiszik, nem hiszik a kedves olvasók, én többször jártam Timbuktuban, ahová először Mungo Park, majd nem sokkal később Caillié és azután Overweg Barth-al együtt tették be lábukat. A Szaharát oázisaival együtt úgy ismertem, mint a tenyeremet. Siva, Mursuk. Gath voltak állo­másaim, ha Kairóból akartam Timbuktuba jutni. De ha Tangerből, akkor Marokkót kellett érintenem. A Csád-tó környékének miazmás levegőjében legalább olyan otthonosan mozogtam, mint Khartum- ban, ahol egymásba ömlik a Kék- meg a Fehér-Nílus. Képzeletben Fashoda meg a többi titokzatos település sárkunyhói között bók­lásztam, megbarátkoztam a harcos tuaregekkel, tevéiket kölcsön­adták, s ha rámtört a Számum, a térdelő teve hasa alá kuporodtam, így mentettem életem. Ugyanígy beutaztam a Kongó vidékét. A nagy tavak — Viktória, Tanganyika, Nyassza, Bangveolo — ismertebbek voltak a Balaton­nál, mert az én gyerekkoromban nehezen jutott még az ember a magyar tengerhez. Az őserdőt is jobban ismertem a képzeletbeli Tarzannál, mondvacsinált kalandjain mosolyogtam. Én viszont a régi misszionáriusok csapásait követtem, s felkutattam a balubákat, nyam-nyamokat, dinkákat. Ne mosolyogjon senki rajtam, ha a ti­tokzatos földrész felfedezői közé soroltam magamat. MÓDSZEREM MINDENESTŐL MÜLT SZÁZADBELI VOLT. Gya­log rágtam az ismeretlen földrésznek, mint a bajai Jelky András a világnak. Málhámban langyos víz és keményre száradt kétszersültön kívül csak egy csúzli volt. Nem hódítani, hanem ismerkedni akar­tam a homokos-sziklás Szaharával, a szavannás Szudánnal, az Egyenlítő párás őserdejével. Ez utóbbival mindig nehézségem volt, mert bugylibicskámmal a vastag liánokat nem tudtam elvágni. De mert jártak előttem tapasztaltabb felfedezők, misszionáriusok, meg bennszülöttek, gondoltam, csapásaikon majd csak eligazodok. Érdeklődésem Afrika iránt nem csappant később sem. Annak el­lenére, hogy a felfedezések hősi korát ifjúságommal együtt el kel­lett temetnem. A modern Afrika kiábrándítóan más lett számomra. Én még a gyarmatosítás előtt, de alig száz éve jártam ott. A fekete törzsek akkor még kökorszakbeli eszközökkel vívták egymással és a természettel élet-halál harcukat. Nyilak, dárdák, fustélyok voltak harci eszközeik, azokkal küzdöttek egymás és a sűrűn előforduló vadállatok ellen. Amikor a múlt század végén Európa letiporta Afrikát, romantikus varázsa egyszerre megszűnt számomra. Csapa­tostól jelentek meg a fehéremberek, azt mondták, ' hogy kultúrát, civilizációt visznek a sötét földrészre, s amikor az eredményeket vizsgálgattam, a fájdalom felkiáltott bennem: mivé tették Afrikát!? Az ÜJ HAJNÁL HASADÁSÁTÓL, amely mintegy két és fél évti­zede történt, aztán sokat vártam. Afrika szabad lett. 35—40 új állam zászlaját lobogtatta a szél. De valahogy nem az történt, aminek örülni tudtam volna. Alig száz éve, vagyis három emberöltőnyi ideje hatoltunk be a konti­nens belsejébe, hogy térképünkre rárajzoljuk a földrajzi, etnikai adatokat. Alig száz éve még festői elmaradottság fogadott bennün­ket. És azóta? A Szaharában, ahol a száraz, forró homok mumizál- ta a bátor felfedezők holttesteit, ma rallye versenyek vannak. Por­sche és Lancia gépkocsik száguldanak végig, nagyobb port kavarva, mint egykor a Számum. A vadak megcsappantak és államilag őrzött rezervátumokban tengetik életüket. Utolsókat vonaglik a félelmetes ídzsungel. Felhőkarcolókkal tűzdelt" >új metropolisokba húzódik az urbanizálódó őslakó és nagyobb nyomorúságban él, mint vaiahu. Se munkája, se kenyere. Viszont európai mintájú hadseregek szü­lettek töméntelen modern fegyverrel felszerelve. Ez a romantikus világrész átvette a fehér kontinensek ritmusát. Illetőleg abból azt, ami éppen nem hozzá illő. Mindez olyan giccses, operettszerű! És mégis olyan véres. MERT A KONTINENS EGÉSZÉT NÉZVE, demográfiai robbanásá­val egyetemben úgy látom, éppen az valósult meg, amitől mi sza­badulni akartunk. Munkanélküliség, nélkülözés, járványok, faji meg­különböztetés egyáltalában nem afrikai találmányok. Mégis a világ- statisztikák kimutatják, hogy a legtöbb éhező, legtöbb beteg, leg­több analfabéta itt található. Átruháztuk ezeket Afrikára? De azt is kimutatják a statisztikák, hogy nyersanyagban kimeríthetetlen tarta­lékai vannak. Nincs akkor ellentmondás? Nincs abban ellentmondás, hogy varrótűt, kanalat, lábast, cipőt, vagyis a legelemibb dolgokat gyártani még nem tudják, de cifra hadseregek a legmodernebb fel­szerelésekben páváskodnak a még alapjaiban törzsi szerkezetben élő népcsoportok előtt? Átveszik a hatalmat és lőnek! Honnan kapták ezeket a korszerű ágyúkat, tankokat, automata fegyvereket, repülő­ket? Tőlünk. S e fegyverek hol saját népükkel, hol a szomszédos népekkel néznek szembe. Nem volna jobb, ha csak nyilaik, meg dárdáik lennének? És sok varrótű, főzőedény, lábbeli és egyéb, ami az életet elviselhetővé teszi? Szegény Lázár! A szolgaság bilincseit széttördelte, de a gazdag kapujában ül változatlanul és sebeit kapargatja. A morzsák pedig a gazdag asztaláról fegyverek alakjában hullanak ölébe. AZT MONDHATNÁ VALAKI, nem ilyen egyszerű a képlet. Én is ezt mondom. Mégis összeszorul a szivem annak láttán, hogy a fe­hérek átka milyen örökletes. Az öldöklés raffinált formáját, mint terhes örökséget hagytuk rájuk. Gondolkodtam azon is, hogyan élnek, tevékenykednek a keresz­tyénék itt. Egy időben sok szó esett arról, hogy majd a „fiatal egy­házak”, a fehérek gyámkodása alól felszabadult egyházak lesznek a fáklyák a sötét kontinensen. Diadalról szóltak a hírek. A primitív vallások istenei, Mohamed gyermekei kapitulálnak a kereszt előtt. Krisztus evangéliuma változtatott-e a társadalom szerkezetén sze- lidítette-e a vad erkölcsöket? Ma mintha csendesebb lenne a lel­kesedés. Jerikó falai sem omlottak le az első kürtszó hallatán. NEM VOLTAM SOHA PESSZIMISTA. Afrikával kapcsolatban sem. Hiszek abban, hogy a sokat próbált kontinensen előbb-utóbb nyugvópontra kerülnek a vajúdó kérdések és Afrika népei megta­lálják a boldoguláshoz vezető utat. Hiszek abban is, hogy az afri­kai keresztyének hatalmas szolgálatot tehetnek sajátos helyzetben élő népeik között. Hiszek abban, hogy a szeretet, szelídség, türelem, béke, reménység, az evangélium univerzális üzenete ugyanúgy meg­termékenyítheti az afrikai szíveket, mint bárhol a világon az embe­ri életeket. Frázis ez? Nem hiszem! Mert Afrika is boldog akar lenni. Rédey Pál Felvételi hirdetmény A Református Gimnázium igazgatósága felvételt hirdet a gimnázium I. osztályaiba az 1984/85. tanévre. Jelentkezni az általános iskolában kiosztásra kerülő „Jelentkezési lap tovább­tanulásra” c. nyomtatványon le­het, amit az általános iskola to­vábbít a gimnázium címére. Azok a tanulók, akik a Refor­mátus Gimnáziumban kívánnak továbbtanulni, az említett űr­lapra írják fel: Református Kol­légium Gumnáziuma, 4044 Deb­recen, Kálvin tér 16. Az iskola szeretettel várja olvan jó tanul­mányi előmenetelő, protestáns vallású tanulók jelentkezését, akik 1984. szeptember hó 1-ig még nem töltik be 17. életévü­ket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents