Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-02-12 / 7. szám

Luther öröksége Békéscsabán Dr. Nagy Gyula püspök szolgálatai Békés megyében . hanem, hogy Ö szolgáljon...” A diakóniai szolgálat Nem sokkal a földrengéskart tisztségében megerősítették az szenvedett békéscsabai Nagy­templom műemléki felújítását követő ünnepségek után újra ün­nepi esemény színhelye volt Bé­késcsaba. A KELET-BÉKÉSI EGYHÁZ­MEGYE gyülekezetei hálaadó is­tentiszteleten és egyházmenyei közgyűlésen emlékeztek meg Lu­ther Márton születésének 500. év­fordulójáról. Ez alkalommal az Északi Egyházkerület püspöke, dr. Nagy Gyula szolgált Békés megyében. A 118. zsoltár 17. verse alap­ján elhangzó igehirdetésében el­mondotta: „A gyülekezet és az egyházmegye határain túl mi valamennyien összetartozunk. Együtt vagyunk Jézus Krisztus testének \tagjai Soprontól Nyír­egyházáig. Békéscsabától Miskol- cig az egész magyarországi egy­házban, ebben a hazában. A Lu- ther-ünnep, amelyre ma össze­gyülekeztünk, nemcsak egész ha­zai egyházunk ünnepe, hanem összeköt minket más országok evangélikusaival, az egész világ evangélikusságával. sőt keresz- tj'énségével is. Majd arról szólt, mi az. ami Luther tanítása, üze­nete volt az egész egyház számá­ra. Mi az evangélikus, mi a lu­theri, a reformátori a mi keresz- tyénségünkben? Legyen emlékezésünk, Luther- ünnepünk olyan, amely életté, hitté, szeretetté változik a hét­köznapokban” — fejezte be be­szédét a püspök. AZ ÜNNEPI ISTENTISZTELE­TEN közreműködött a budavári gyülekezet Schütz-kórusa Csorba István karnagy vezényletével és a békéscsabai gyülekezet ének­kara, amelyet Szabó Pál veze­tett. A Schütz-kórus Viadána, Schütz, Josquin, Kugelmann, Crüger, Gárdonyi, Viski, Kodály. Szokolay és Csorba művet adott elő tisztán zengő énekléssel, mély átéléssel. A békéscsabai énekkar Békéscsaba egykor híres lelké­szének, a tudós Haán Lajosnak, énekét énekelte. Kovács László J. S. Bach G-dúr prelúdiumát adta elő a Nagytemplom orgo­náján. A hálaadó istentisztelet után ünnepi egyházmegyei közgyűlés volt a templomban, amelyen egyházmegye újra választott es­peresét és felügyelőjét. Megvá­lasztották az új tisztségviselőket is. Meghallgatták az esperes és az egyházmegyei előadók jelen­tését is. Megemlékeztek Luther Márton születésének 500. évfor­dulójáról, D. dr. Káldy Zoltán püspök-elnök 25 éves püspöki szolgálatáról, a békéscsabai mű­emlék Nagytemplom felújításáról. A közgyűlés mélységes aggodal­mát fejezte ki a fegyverkezési verseny fokozódása miatt és ki­nyilvánította készségét a béke megőrzése érdekében végzett minden tevékenység támogatá­sára. Az egyházmegyei közgyűlést követőleg dr. Nagy Gyula püs­pök, Gregor György egyházügyi titkár, továbbá Táborszky László esperessel Békéscsaba és Gyula városával ismerkedett. MÁSNAP. HÉTFŐN, a békés­csabai gyülekezet tanácstermé­ben a kelet- és. nyugat-békési, valamint a csongrádi—szolnoki egyházmegyék Lelkészt Munka- közösségeinek együttes ülésén vett részt dr. Nagy Gyula püs­pök, az Országos Lelkészi Mun­kaközösség vezetője. Itt Táborsz­ky László esperes köszöntötte a püspököt, aki előbb általános tá­jékoztatót adott egyházunk éle­téről, majd a vancouveri világ­gyűlésről számolt be részletesen,, s végül a lelkészi munkaközössé­gek munkájáról, hatékonyságá­ról szólt. Á három egyházmegye Lelké­szi Munkaközösségeinek együttes ülését megelőző istentiszteleten dr. Nagy Gyula püspök osztott úrvacsorát Táborszky László es­peres segédletével. A záró áhíta­tot Pintér János esperes végez­te. a köszönet szavát Fodor Ott­mar esperes móndottá él. Az Északi Egyhaákerület püs­pökének a Déli Egyházkerület­ben, Békéscsabán végzett szol­gálatai- kidomborították magyar- országi evangélikus egyházunk kerületi határokat átfogó egysé­gét. Táborszky László „A diakóniát az egyház csak úgy végezheti, ha nem magára tekint hanem az emberre, akin segíteni akar abból a belső meg­győződésből, hogy akkor követ­jük Krisztust, ha segítünk.” Ez az idézet azt jelenti, hogy az egyházunkon belül folyó diakó­niai munka jel, amely mindig azt mutatja, hogy gyülekezeteink mennyire váltak eszközzé Krisz­tus diakómájának végzésére. Egyházunk diakóniai munkája három munkamezőn folyik: a gyülekezetekben, intézményeink­ben és társadalmunkban. Ez a hármas szolgálatunk elválasztha­tatlan egymástól. mindhárom feltételezi és kiegészíti egymást. A GYÜLEKEZETBEN vég­zendő ' diakóniai szolgálatunk döntő fontosságú tényezője az, hogy minden gyülekezetünkben ki kell építeni a segítő szeretet konkrét szolgálati formáit az öregek, a betegek, az elesettek, a magányosok az élet szélére sod- ródottak, a különböző szenvedé­lyek rabjai, a veszélyeztetett kör­nyezetben élők stb. között. A kiáltó szükség ma így hangzik: „nincs emberem!” Nincs, aki ta­karít, befűt, ebédet hoz, időt szentel beszélgetésre, együttléf1 re. Itt csak utalok arra, hogy püs­pökeink ez év elején kiadott kör­levelében döntő hangsúlyt tesz­nek éppen arra, hogy minden gyülekezetben fel kell mérni és a gyülekezet gondozásába kell venni a rászorultak pásztorolá­sát. Diakóniai csoportok, bizott­ságok szolgálatára és munkájára várunk. Olyan gyülekezeti ta­gokra. fiatalokra, presbiterekre, gyülekezeti munkásokra, akik a szolgálat leikétől megérintve és megihletve végzik falun és vá­rosban ezt a munkát. Mert ki se­Dr. Sclmlek Tibor 80 éves Dr. Sc.hulek Tibor 1904. feb­ruár 3-án született. Lelkésszé való felszentelése után több éven át a Pro Christo Diákszövetség Evangélikus Osztályának volt tit­kára. Ebben a minőségében ta­lálkoztam vele először a húszas évek végén, mint a Miskolci Evangélikus Tanítóképző diákja. Akkor szövődő barátságunk meg­állta a több mint fél étfczázados próbát. 1930-tól 1948-ig tábori lelkész, majd 1963-ban történt nyugalom­ba vonulásáig a komáromi gyü­lekezet lelkésze. Felesége Majo- ross Edit, oki. rajztanár, aki szá­mos templomunk oltárterítője és más paramentum tervezője és kivitelezője. Nyolc gyermekük, 25 unokájuk van. Az élet külső kereteit megha­tározó eme néhány adat mögött ■gazdafe életmű bontakozott... ki. T938-ban jelent' rúeg Bornemisz- sza Péterről szóló teológiai dok­tori disszertációja, amely iroda­lomtörténész körökben is nagy megbecsülést szerzett neki, és ma is nélkülözhetetlen a vele foglal­kozóknak. A régi magyar egy­házi énekek dallamainak szöve­geinek felkutatásával már diák­szövetségi titkár korábban fog­lalkozott. A konferenciai ének­füzet 1936-os kiadásában 6, az 1939-esben már 11 régi magyar ének szövegét és dallamát jelen­tette meg. E munka zenei részé­nek végzésében unokatestvéré, Sulyok Imre, kitűnő egyházzené­szünk volt segítségére. 1945-ben jelent meg „Régi magyar iste­nes énekek” c. gyűjteménye 127 énekszöveggel és 78 dallammal. Mint érdekességet jegyezzük meg, hogy e kiadvány kliséit a Pozso­nyi Magyar Evangélikus Leány­egylet készítete — ajándékba. Új énekeskönyvünk anygának összeállításánál is sokat támasz­kodtunk 'Schulek Tibor kutató munkájára. Mint csepp a tengert, jellemez­te Schulek Tibort a Luther em­lékülésen mondott felszólalása. Luthert idézte: Mivel az egyház mindig születik és mindig válto­zik a hívők folyamatos egymás­utánjában, mindig másképpen és rhás helyen van és mégis mindig ugyanaz.” Isten áldását, jó egészséget és további alkotó munkát kívánunk nyolcvanadik születésnapja al­kalmával. Fasang Árpád gíthet, ki gondozhat, ki szolgál­hat ha nem az, aki Urától min­dent megkapott? INTÉZMÉNYEINKBEN: három egészségügyi otthonunkban 220 magával tehetetlen testi, szellemi fogyatékos gyermeket, tizenhá­rom öregotthonunkban 360—380 öreget gondoz mintegy 200 mun­katársunk, erejük és szeretetük maximális bevetésével. Intézményeink, egészségügyi otthonaink nem e célra épített létesítmények voltak, hanem kúriák, családiházak stb. Az elmúlt 25 év alatt szinte valamennyi otthonunk olyan szintre került, ami a rrii viszo­nyaink és körülményeink mellett kielégítő. Átépítéssel, bővítéssel, korszerűsítéssel olyan állagban vannak, hogy nyugodtan fogád- hatják az LVSZ VII. Nagygyű­lésének érdeklődőit. Van természetesen gondunk is, és ennek megosztására ezt az al­kalmat is megragadom. Ez az, amire a már előbb említett püs­pöki körlevél is nyomatékkai felhívja a figyelmet. ,Éz pedig a diakóniai munkások hiánya, ezek képzése és intézményeink­ben való szolgálatba állítása. Ezen gondunk megoldásában nem számíthatunk addig döntő fordulatra, míg az egyes gyüle­kezetek felelőssége fel nem éb­red és nem tanulnak meg az írás szerint könyörögni az egy­házi szolgákért és kikérni, kike­resni őket a diakónia szolgála­tára. TÁRSADALMUNKBAN vég­zendő diakóniánk elválaszthatat­lan az előbbi kettőtől. Az a te­rület, ahol az emberről való gon­doskodás síkján társadalmunk­ban mi is kivehetjük részünket, rendkívül sokrétű. Ez a szolgála­tunk ma fokozatosan irányul a közösségi és személyes élet belső struktúráira, mint pl. a hazasze­retet, munkaerkölcs és -morál, család stb. Ha szolgálatunk során adód­nak is kérdések, megoldásra vá­ró feladatok. hisszük, hogy Urunkra figyelve, őt hallva és követve elvégezzük. Az ő kezébe helyezzük egyházunknak ezt a munkamezejét is, akit úgy is­mertünk meg, hogy nem csak a neve mindenható, hanem akinek az ereje is az. (Folytatás a 6. oldalon.) HIHETNÉNK, ha egy örömünnep megkettőződik, kétszeres lesz az öröm is. Pedig nem így van. Példa rá Gyar- mathy Lívia filmje (amelyet Böszörmé­nyi Géza írt), s amely január 27-én kap­ta meg a magyar Filmkritikusok Díját. Az Együttélés egy házasságkötés törté­nete, pontosabban előtörténete; azt vilá­gítja meg, hogyan lesz egy lakodalom­ból kettő, s hogy ha megkétszereződött is, fele öröm csak a boldogság. Rómeó és Júlia két kis faluban. Meg­látni és megszeretni egy pillanat műve volt, meséli a fiatalember, csakhogy ez­után következett a neheze. A hátteret megvilágítani nem könnyű dolog: erre vállalkozik a film. A két falucska szom­szédos. 4700 méternyire van egymástól, a Duna közelében, kicsit északabbra a Cse­le pataktól, amely Mohács után II. La­jos sírja lett. A Dunától távolabb Palo- tabozsok fekszik, a lexikon szerint lako­sainak száma (1960-ban) 1740; gépállo­más. malom, állattenyésztés — teszi hoz­zá a lexikon, és: bronzkori leletek. Eny- nyi. A másik falu kicsit nagyobb lehet: Somberek lakosainak száma (1960-ban) 2020 volt, a pótkötetek szerint ez a lé- lekszám tíz év alatt 2010-re, újabb tíz év alatt 1986-ra csökkent. A régebbi lexi­kon megemlíti, hogy állattenyésztés fo­lyik itt. s hogy katolikus temploma gó­tikus stílusú műemlék. Az 1980-as kelte­zésű pótkötet hangsúlyozza: hagyomány- őrző német nemzetiség lakja. Itt a baj. A lány német családból szár­mazik, a fiú magyar. De hát ez sem olyan egyszerű. A magyar fiú székely, pontosabban csángó. A második világhá­ború idején a moldovai csángók nyugat­nak menekültek, előbb a Bácskába, majd onnan észák felé. Aki többet akar tud­ni erről az újkori népvándorlásról, ol­vadhat róla a Kortárs januári számában, vagv hallhat is a filmen. Az Együttélés azonban nem csak ezt a különös csángó sorsot idézi föl, korabeli filmhíradók se­gítségével is. hanem emlékeztet a német nemzetiségűek semmivel sem csekélyebb súlyú történetére is. Ezek a németaj- kúak vagy kétszáz évvel ezelőtt teleped­tek itt le, a törökirtotta pusztaságon; szenvedni s kínlódni kellett nekik mind­addig, amíg végre a harmadik nemze­dék már otthonossá lehetett. Aztán jött a háború, jöttek a nácik, s akik németajkúnak vallották magukat, azokat németnek tekintették. Látni a fil­men az egykori híradókat erről is: a Volksbund ünnepségeiről, s hallani hite­les tanúkat (közöttük a plébánost), hogy a nácik nem sokat törődtek azzal, kik ezek és hogyan érzik magukat, besoroz­ták és behívták őket, a szerencsésebbe­ket katonának, a kevésbé szerencsése­ket SS-nek. Adatok bizonyítják pedig, hogy a németek közül sokan magyar­nak vallották magukat, semhogy a ná­cikhoz csatlakoztak volna. De a háború után — ilyen volt a kor — valameny- nyiüket bűnösnek ítélték, s nagyrészüket elkergették. Kinek jutott volna akkor eszébe a mádéfalvai veszedelem, amikor Mária Terézia irtotta a csángó-széke­lyeket, annyira, hogy nagyrészük elme­nekült Moldvába, s ott szépnevű közsé­geket — színmagyar, vagyis székely köz­ségeket — alapítottak: Hadikfalva, Is­tensegíts, Andrásfalva, Fogadjisten és Józseffalva lett a bukovinai székely te­lepülések neve. Némely nevet magukkal hoztak, amikor a negyvenes években errébb költözködtek. VAN TEHÁT HASONLÓSÁG a ma­gyarok és a németek élete között, de oka volt annak, hogy nem ez döntött a kap­csolatukról, hanem ami szétválasztotta, egymás ellen hergelte őket. Erről is szól a film. Akarták, nem akarták, a bujdosó székelyek kitelepített németek házát, földjét kapták meg. ölték is egymást emiatt. S valójában megrendítő halla­ni-látni, hogy egy visszaszökött német család most másutt lakik, nem a nevü­ket viselő házban. Bizony, ha visszakap­ták volna a saját házukat, akkor más vált volna hontalanná. Ki-ki feledte saját népének sorsát, s puszta életéért kellett küzdenie. A né- metajkúak kétnyelvűek lettek, aki meg­szólal közülük a filmen, mindkét nyel­ven jól beszél., A magyarok meg saját hazájukban hontalan bevándorlók lettek, szembekerültek azokkal, akik kétszáz év­vel előbb hasonlóképpen bevándoroltak erre a földre, s akik éppoly keményen küzdöttek a meggyökeresedésért, mint most ők. Végülis magyarok lettek vala­mennyien, az egykor még gyilkos szen­vedélyek elcsöndesedtek, együtt él a két faluban a két nemzetiség, de hogy egy­más között házasodjanak? Ezt egyik sem veszi jó néven. Meg kellett küzdeni a két fiatalnak azért, hogy egybekelhessenek, nem csak a családjukkal, hanem előítéletekkel, tör­ténelmi örökséggel, frisebb élmények­kel, ezek hatásával. Borzasztó szövevé­nyes ez a probléma! Werbőczi helyhez kötötte, szinte odaláncolta a parasztokat a törökvilág előestéjén; amikor végét­ért a török hódoltság, hívták, csalogat­ták a svábokat a pusztákra (akkor volt igazán puszta a puszta) — nagyjából ak­koriban, amikor Mádéfalván lemészá­rolták azokat a székelyeket, akik nem akartak idegenbe menni, hogy aztán a népirtás hatására sokan mégis elmene­küljenek. Kétszáz évre rá meg onnan kellett eljönniük, féltükben is. naciona­lista hatásra is, előbb szerbek helyére, maid németék helyére költözve. Valójá­ban nem ip két nemzetiség nézett itt szembe egymással, hanem három, hiszen a székelyek — székelyek; az ő magyar nyelvük éppúgy különbözik a magyar­tól, mint a sváboké a némettől. Fognak-e tudni unokáik németül, ke­seregnek a filmen a németajkú szülők, ékes magyar nyelven, mert ők tökélete­sen tudják mindkettőt. Szerte a világ­ban hány magyar család kérdezheti ha­sonlóképp, fognak-e tudni magyarul a fiaik és az unokák! Pedig hát lehet egy szívvel két hazát szeretni, egy ajakkal két nyelven beszélni, lehet egymás sor­sát megérteni, lehet idegenben- hazát ta­lálni s lehet hontalannak lenni otthon is, lehet szeretetben egymásra találni s lehet acsarkodni egymásra. SZÉLVÉSZ-JÁRTA TÁJ ez itt errefe­lé, örvényforgatta nép az itteni, s bizony azt kellene fölismerni, azt kellene keres­ni és megtalálni, ami összeköt, s nem azt, ami elválaszt. A falu határán két nyel­vű felirat, de mind a két család ódzko­dik a fiatalok szerelmes egymásratalálá- sától. Egyik sem mond, le a maga .jus­sáról: így lesz az egy lakodalomból ket­tő, az ifjú pár autón ingázik a két csa- lád-ülte két lakodalom között, s ahe­lyett, hogy örülnének, sírnak mind a ket­ten. Az egyik helyen így énekelnek, a másikon úgy; itt így táncolnak, ott amúgy: de a könnyek ugyanazok itt is, ott is. Mennyi Somberek és mennyi Palota- bozsok van a világon! S vajon hányán döbbennek rá: az élet csak együttélés lehet, együttélés másokkal, mert ahá- nyan vagyunk, emberek, annyifélék, de még ez sem elég: együtt kell élnünk bé­kességben önmagunkkal is. hogy békes­ségben hajthassuk álomra főiünket, hogy az örömünneo valóban örömünnen le­gyen, s boldogságában könnvezzen az ember, ne csalódástól, ne félelemtől, ne azért, mert idegen otthon is. Erről szól ez a szép film. amely méltán>kapta meg a kritikusok díját. Meggondolkoztató a film, nem könnyű szórakozás. Tiszta sza­vát. nemes tanítását mindnyájunknak meg kell hallanunk. Zay László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents