Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-02-05 / 6. szám

Apróságok Kapernaumból (Jegyzetek) Minden épületünknek s a benne végzett jnunkának vannak apróságai. Kicsi dolgok, amik persze a nagynak részei. Ilyen „kicsi” dolgokat szeretnék most leírni, hogy teljes legyen az egész. ERZSI NÉNI. Amikor e soro­kat írom — késve —, mert rég hervadtak már sírján a virá­gok ... egy szál szegfűt szeret­nék én is sokunk nevében a sír­jára tenni. Sárkány Béla volt kecskeméti főesperes lánya volt. Az Otthon nélkülözhetetlen mun­kása, akinek kezenyoma ott volt mindenhol. A kimosott ágyne­műk nagy részét ő vasalta ki né­hány „öreg” társa segítségével. Hajnalban már vasalt, hogy az érkező vendégeknek elkészíthes­se az ágyat. Ö volt az, aki a szo­bák asztalán levő vázákat meg­töltötte friss virággal. Mindenki Erzsi nénije volt, s így mind­nyájan gyászoljuk. Neve melyen beleíródott Kapernaum népe szí­vébe. FURCSA CÍMEK. Az elmúlt nemzedék nagy része nem kapott hitoktatást s így nem tudják mit is jelent ez a név: Kapernaum. 20 éves szolgálatom utolsó évei­ben jutott eszembe, hogy össze kellene gyűjteni ezeket a borí­tékokat. Legyen dicséret amagyar postá­nak, hogy a levelek célhoz érkez­tek. A sok között van egy féltve őrzött névjegykártya levelem. Ke­resztkomám, a büki állomásfő­nök karácsonyra írt nekünk egy üdvözlő levelet. Ügy címezte meg, hogy nagy betűkkel piros ceruzával aláhúzva: KAPER­NAUM” s alatta kisbetűkkel: Alsógyenes. A levél a bélyegzők tanúsága szerint megjárta Iz­raelt, Görögországot és Bulgá­riát, mert mindhárom országban van Kapwrnaum, s így érkezett meg hozzánk húsvét előtt, a nagyhéten. ALSÖGYE,NE$I ÁLLOMÁS ÉS STRAND. Mindkettő Kapernaum érdekeiért született meg, s így lett ennek a kis községnek két állomása és strandja. Az állomá­son 20 éven át ismerős volt a konferenciákról távozóknak az éneke, akik a vonatban is to­vább énekeltek. Alsógyenes majdnem minden házában lak­tak híveink. Sokszor néhány padlás is megtelt. A kertben s az udvaron felcsendülő ének a fél falut betöltötte s ezt sokáig hiányolták. A BESZERZÉS ÉS VÍZELLÁ­TÁS. Nagyon sokáig kerékpárral ment a beszerzés, aminek nagy részét Dezső Imre ny. jegyző lá­tott el. Később besegítettek ebbe a munkába a teológusok is. Mindkét épület padlásán nagy tartály volt. Kerekeskútból kéz­zel kellett felhajtani a vizet. Ezt a konferenciázók végezték. 100 hajtás volt a norma és a váltás. Később benzinmotorral végeztük nagy kínnal és sok hibával. 1966. jan. 26-án érkeztünk Ka- pernaumba. Az egész községben nem volt villany. Sikerült meg­szereznem a falu számára a tra­fót s kaptunk 38 oszlopot. A szerződésben, amit az Édásszal kötött a község, azt egyedül én képviseltem, ez állt: „az oszlo­pok elhelyezéséből elsősorban Kapernaum kap villanyt”. Így 1975 Erzsébet napján nálunk gyűlt ki először a fény. Addig, majdnem egy évig gyertyával és petróleumlámpával világítottunk. Ma is borsódzik a hátam, ami­kor arra gondolok, hogy az öreg lelkészek remegő kezükben hoz­ták a lámpát, hogy az áhítaton énekelni tudjanak. NYITOTT TERASZ VOLT AZ EBÉDLŐ. Az uralkodó szél, ha tombolt, repültek a tányérok, bögrék az asztalokról. Nyáron, csendes időben, amikor a kakaó­hoz lekvárt is adtunk, az egész terasz megtelt darazsakkal. Ve­szélyes volt a lekvárhoz nyúl­ni . . . Írhatnám a sorokat, tudom re­gény lenne belőle. Csak ízelítőt- akartam e pár sorral adni abból a „régi” Kapernaumból. mely helyet adott egyházunk belmisz- sziói munkájának és sok testvér számára hitet s felejthetetlen em­lékeket. Hernád Tibor Istentiszteleti rend Budapesten, 1984. február 5-én Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Ká­roly, de. 11. (úrv.) Hafenscher Ká­roly, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Gáncs Aladár. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zol­in. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. (szlovák) de. 9. Cselovszky Fe­renc, de. 12. „ (magyar) Ruttkay Le­vente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Szabó Lajos. Rákosfalva de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frange- pán u. de. 8. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Pestlő­rinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc- Szemere-telep de. 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kis­pest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÄV-telep (Nas­polya u. 4.) de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bol- la Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Sashalom de. 9. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél H. szaday Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rá­koscsaba de. 9. Kosa László. Rákos­hegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosli­get de. 11. Kosa László. Rákoskereszt­úr de. fél 11. Kosa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Koren Emil, de. 10. (német) de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós. Toroczkó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Kőszeghy Tamás. Peéthidegkút de. fél 11. Kő­szeghy Tamás. Modori út 6. de. fél 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. fél 10. (családi) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Bencze . Imre, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi u. 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. — MEGVÉTELRE keressük Urbán Ernő: Krisztus keresztje c. művét. Választ a kiadóhivatalba kérünk.. — Vízkereszt ünnepe utáni 5. vasárnap az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol­tárt igéje: Kol 3, 12—17; az ige­hirdetés alapigéje: Jn 3, 31—34. — Cservenák Pál, a szügyi gyülekezet hűséges pénztárosa 22 évig alázatos hittel viselt, hosz- szú betegség után megpihent. Te­metése december 7-én volt. ,.Ki­nek szíve Reád támaszkodik, megőrződ azt békességben.” „ö majd megvilágítja a sötét­ség titkait és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” (1 Kor 4,5/b) VASÁRNAP. — „Én az Ür, a csalók jeleit semmivé teszem, és a varázslókat bolondokká.” Ézs 44,25. (2Tim 2,16 — Mt 13,24—30 — Zsolt 125.) Isten igéje igaz. Mindig lesznek, akik Isten nevé­vel takarózva, hazugságot szól­nak. Ezek ellen maga Isten száll harcba. Leleplezi, megsemmisíti őket. Isten népének az a dolgai hogy megvizsgáljon minden lel­ket, „vajon Istentől való-e?” HÉTFŐ. — „Jó az Űr! Mene­dék a nyomorúság idején, gond­ja van a hozzá folyamodókra” Náh 1,7 (1 Tim 4,10 — Mt 13,36 —43 — 2 Móz 7,1—25) Az Isten szeretetének mélységeit azok is­merik meg, akik nyomorúságaik között is mernek benne remény­kedni. Isten nekik megmutatja szeretetének távlatait: hogy gondja van övéire a földön és az örökkévalóságban. KEDD. — „Akik tehát az Is­ten akaratából szenvednek, azok is — jót cselekedve — ajánlják lelkűket a hű Teremtőnek” 1 Pét 4,19. (Jer.sir 3,58 — Mt 13,47—52 EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekk számla szám : 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 Szedés: 2316/20—06 — Zrínyi Nyomda Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató Nyomás: rotációs magasnyomás Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató — 2 Móz 12,1—20) Semmi sem menthet fel minket attól, hogy bízzunk Istenben és cselekedjük akaratát. Isten akarata nélkül egy hajunk szála sem veszhet el. SZERDA. — „Nem vétkeink szerint ‘bánik* velünk, nem bű­neink szerint fizet nekünk” Zsolt 103,10 (2 Kor 5—19 — Ez 33,10—16 — 2 Móz 12,21—33.51) Ilyen irgalmat csak Istennél ta­lál az ember. Bűneink bünteté­sét Krisztus hordozta. Krisztus érdeméért még a bűnös is Isten­hez fordulhat. CSÜTÖRTÖK. — „A hullámok becsaptak a hajóba. Ekkor feléb­resztették Jézust és így szóltak hozzá: Mester nem törődsz az­zal, hogy elveszünk?” Mk 4,37— 38 (Ézs 26,16 — 1 Kir 22,2—28 — 2 Móz 1.3,17—22) Bárkitől meg­kérdezheted: számít neked, ha elveszek? — Csak Jézustól nem. A csónakban ülő Mester azért jött, hogy megmentse, aki elve­szett. Te sem veszhetsz el, ha Vele vagy. PÉNTEK. — „Ti a saját szeme­tekkel láttátok az Úrnak vala­mennyi nagy tettét, amelyet vég­hez vitt” 5 Móz 11,7 (Mk 6,2 — Ez 3,16—21 — 2 Móz 14,1—14) A hívők útja az írás szerint: „egy­re világosabb lesz, egészen a tel­jes délig”. Azért van ez így, mert mi „Isten nagy tetteivel já­runk”. A samáriai asszonyak is azt mondták azok, akiket Jézus­hoz hívott: „Most már nem a te beszédednek hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tud­juk, hogy valóban ő a világ üd­vözítője.” Ilyen „látásra” juttat el a Szentlélek. SZOMBAT. — „Ha valaki szol­gál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi” 1 Pét 4,11 (1 Sám 17—37 — Ézs 25,1—8 — 2 Móz 14,1—14) A bűn az embert istentelenné tette. Még arra is képesek vagyunk, hogy Qt magát — az ö kizárásával szolgáljuk. Ez az igazi bálvány­imádás, a legnagyobb istentaga­dás. Ilyen feneketlen mélységűvé válhat az embefHek Istentől való elszakadása, ha az Ö dicsősége helyett a magunkét szolgáljuk. Pintér Károly Sírgondozás Őszelő havában, de még nyárias napsütésben röpít motorkerékpá­rom á lébényi evangélikus temető felé. Hosszú az út, de csupa gyö­nyörűség. Azzá teszi a száguldás öröme és mindenekfelett a mele­gen sugárzó nap, melynek fénye aranybarnán csillámlik kormányt markoló kezeimen, kéken az Em- zén, zölden, sárgán, sötétbarnán a fákon, mezőkön, pirosán a ház­tetőkön, fehéren és pasztell szí­nekben az elsuhanó házak fa­lán ... Bezit elhagyóban röpke pillantást vetek a templom — hajdani templomom — felé, és repülök tovább. Lébénybe érve „lépésben” ha­ladok el az egykori kántortanítói lakás (szülőházam), a templom és a papiak mellett. Kisgyermek ko­romban — kert felől jövet — többször megfordultunk nővér­kéimmel itt a papiakon s olyan­kor a lelkész — Németh Károly — színes, igés képecskékkel szer­zett nekünk mindig nagy örömöt. Egy ízben csillag formájú lapocs­kát kaptam tőle, s ez a csillag hosszú évekig függött ágyam fe­lett. egy imádkozó kisfiút ábrá­zoló kép társaságában. Apám még Bertha Dávid lel­kész oldalán kezdte meg Lébény- ben egyházi szolgálatát. Bertha Dávid nyugalomba vonulásával megüresedett a lelkészi állás, és kezdetét vette a lelkészválasztási eljárás. Ez utóbbi — ahogy ké­sőbb édesanyámtól hallottam — nagyon hosszadalmas volt. Je­lentkezőben nem volt hiány. Se­regnyi pap tartott próbaszónokla­tot, aztán mindegyik ellen volt valami kifogás; illetve az egyik választónak ez a pap tetszett, a másiknak amaz. Nem tudtak kö­zös nevezőre jutni semmiképpen. Végtére ismét kiszállt Győrből Pálmai Lajos esperes, hogy dű­lőre vigye a dolgot. Miután hasz­talan győzködte a gyülekezetét a sorra vett jelöltek érdekében, ki­fogyva a lehetőségekből, érvek­ből. bosszúsan az asztalra csa­pott. — Nem tudnak papot válasz­tani! Hát nézzék: van itt még egy ember, éppen most tért haza Amerikából. Hét nyelven beszél. Németh Károlynak hívják. Jó lesz? A békétlenkedő közgyűlés tag­jai közül senki nem ismerte Né­meth Károlyt. Nevét sem hallot­ták. Mégis az esperes kérdésére csodálatos módon mindannyian nagyot bólintottak, és teljes egy­hangúsággal kinyilatkoztatták: — Ő jó lesz! Valóban jó lett. „Vezérgyüleke­zetté” vált a lébényi gyülekezet. Németh Károly neve, szolgálata, munkája tette azzá. Rendkívüli tehetsége, nyelvismerete, teológiai tudása, borotvaéles esze, sokol­dalú műveltsége, cicomátlan, mély hite alapján eljuthatott vol­na az „egyházi karrier” legfel­sőbb csúcsára, de ő mindvégig megmaradt falusi lelkésznek. így vállalta az esperesi szolgálatot és töltött be sok fontos közegyházi tisztséget. A temetőhöz érve nyeregből szállók. A vaskapun papírlap fe­hérük. Olvasatlanul hagyom. Szemügyre veszem édesapám sírját a ravatalozóhoz vezető út jobb oldalán. Magán a síron alig van tisztogatni-, igazítanivaló. Hűségesen gondozzák azt a lébé­nyi asszonyok: apám hajdani ta­nítványai. Körülötte magasra nőtt ugyan a fű, ám annak letakarítá- sához sarlót dugtam induláskor a válltáskámba. Gyepre hánytam bukósisakom, táskám, kabátom (mint egykor a költő — Sinka István — „balla­dát táncoló” édesanyja a kendő­jét Pusztapándon), és dologhoz láttam. Nem volt könnyű munka, különösen nem a sírnak azon az oldalán, ahol egészen közel a múlt századbeli lelkésznek, Nagy Sándornak a sírkerítése húzó­dik. Ilyen szűk helyen, két kerí­tés között megszorul a meleg, nemkülönben az ott dolgozó em­ber is. Csuromvizesre izzadva fe­jeztem be a munkát egy óra múl­tán. Ujjaimmal összegereblyéz­tem a levágott füvet, ölembe szedtem és elhordtám a temető végében levő hulladékgyűjtő helyre. A jól végzett munka tudatában elégedetten szemléltem az ered­ményt, és felszedelőzködve indul­tam a temető előtt türelmesen várakozó motorkerékpárom felé. A temetőkapuban megálltam és áttanulmányoztam a hirdetményt. Győri kőfaragó mester felhívása volt, miszerint azok, akik betű­ket akarnak vésetni, újrafestetni stb. — szeptember 22-én reggel jelenjenek meg a temetőben. Hazaúton erős tűnődésbe es­tem. Apám sírköve hatvan esz­tendeje áll. Feliratának vésetei- ből a festés — ki tudja, milyen színű volt — már teljesen eltűnt. Most itt lenne a jó alkalom a be­tűk újrafestésére. De hátha va­lami dermesztő összeget kér az iparos. Meg aztán holnapután délben hittanórám lesz; el tud- nám-e addig intézni az ügyet Lé- bényben? A reggeli órák hűvöse motorkerékpáros utazásra kedve­zőtlen. Az idő is megromolhat, eső eshet... Szóval: minden le­hetséges akadályt felsorakoztat­tam. A kérdéses reggelen mégiscsak nyeregbe szálltam. Nem kell mondanom: szorongva. Sötét fel­hők borították az eget, és éppen induláskor néhány csepp eső is esett. Majdnem visszafordultam. Lébénvben ezúttal nem kanya­rodtam be a papiak sarkán, ha­nem továbbhaladtam és megke­rültem a rk. templomot, a román stílű építészetnek ezt a híres re­mekét. Csigavonalban kiképzett teraszán gyakran játszottunk gye­rekkorunkban. A temetőben egykettőre meg­pillantottam az idős mester ősz fejét. Alig látszott ki a futócéd- rusok szövevényéből, ahova be­fészkelte magát és felfelé nyúj­togatott, ecsetjével aranyszín be­tűket festett az előtte emelkedő sírkőre. Diplomáciai kapcsolatba léptem vele: odahívtam apám sír­jához, megmutattam neki a színe- bagyott felirat véseteit, és óva­tosan tudakoltam, mibe kerülne a betűk újrafestése. Tárgyi ne­hézségek felsorolásával kezdte, amelyeket a megbeszélés során aztán sikerült eloszlatnom. Vé­gül kinyilatkoztatta: — Betűnként hat forint. Tes­sék megszámolni a betűket! Visszatelepedett fészkébe, fél­behagyott munkája folytatására. En pedig — hat forint nem nagy pénz — bizakodva kezdtem szám­lálni a betűket. Amikor a szá­zadikhoz értem és láttam, hogy feleannyi még számolatlan, el­csüggedt bennem a lélek... Ez így nem lesz jó. Odaléptem a mesterhez, aki munkáját éppen befejezve kibon­takozott a cédrusgallyak közül. — Nézz;e! Háromszáz forintot tudok adni a festésre. Többet nem. Akkor inkább nekiállítom egyszer a feleségemet. Úgyis sze­ret festegetni. és itt kiváló alkal­ma lesz festési hajlamainak ki­élésére. Ez úgy látszik hatott, mert tüstént munkába vette apám sír­emlékét. Gondosan megfestette a legfelül levő (hat betűnek szá­mító) kereszt véseteit, aztán a betűk következtek. Markánsan rajzolódott ki az oszlop halvány- szürke alapján a mélyfekete szö­veg: Itt nyugszik az Úrban Sá- ghy Jenő tanító, meghalt életének 42-ik évében ... Itt tartott a mester, amikor az átellenben levő sírhoz, a máso­dik világháború hősi halottainak jelképes sírjához virágpalánták­kal, futócédrusbúj tásokkal, kapá­val felszerelt asszony érkezett, és serényen dolgohoz fogott. Nem­csak a keze járt szaporán, hanem a nyelve is. Panaszkodott a hoz­zátartozói sírját feldúló vakon­dokokra, amelyekkel szemben eredménytelen harcot folytat im­már évek óta. A mestertől kapott is egy biztos sikert ígérő szakta­nácsot (ha jól emlékszem, üres palacknak a vakondtúrásba való plántálására vonatkozott). Hálá­san fogadta. Aztán villámgyorsan kiderítette, hogy én egykori taní­tójának a fia vagyok. Amint er­ről megbizonyosodott, földre dob­ta a kapáját, és — „akkor maga a Jenő” felkiáltással —_ a nya­kamba borult, majd nővéreimet kezdte előszámlálni név sze­rint .. . A mester befejezte művét. Szé­pet alkotott. Lelkiismeretes, jó munkát végzett. Hfflybenhagyta Etel asszony is, aki aztán felém fordult, a hatvan esztendeje fes­téket nem látott, rozsdaette vas­kerítésre mutatva. — Ezt is festeni kellene. Milyen szép lenne 'a felújított sírkővel együtt halottak napjára .. . — Bizony, kellene. Dehát az egy vagyonba kerülne. — Igen. Iparosnál. De befes­tem én. Drótkefével megtisztoga­tom és átfestem. Olajfesték, lakk kell hozzá. Magáért a mun­káért, csak nem gondolja, Jenő tisztelendő, hogy pénzt fogadnék el. .. Elindulok édesapám sírjától. Mielőtt kilépnék a temető kapu­ján, még utolér Etel kiáltása. — Meggöndozom a sírt... És beleteszem a szívemet is ... Hi­szen tanítóm volt. Sághy Jenő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents