Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-12-23 / 52-53. szám

r GYERMEKEKNEK. Szolgai formát vett fel Fii 2,7 VOLT EGYSZER EGY KI­RÁLYFI. Ö volt apja trónjának örököse. Fényes palotában la­kott. ruhája selyemből meg bár­sonyból készült, s csak úgy csil­logott, ragyogott rajta a sok drá­gakő. Egy napon a palota kert­jéből észrevett egy rongyos fiúcs­kát, aki arcát a ,kapu rácsához szorítva megbűvölve bámulta őt. Az őrök el akarták kergetni, de a királyfi parancsot adott, hogy engedjék be a kis koldust. Be­vitte a palotába, megvendégelte őt, aztán kíváncsian faggatta ar­ról a másik világról, ahonnan jött. Majd pillanatnyi szeszélyé­nek engedve ruhát cserélt vele: magára vette a fiú koldusron­gyait, őt pedig királyruhába öl­töztette. A játék azonban komolyra for­dult. Testőrei nem ismerték fel urukat a koldusgúnyában és ki­zavarták a palotából. A király­fira nehéz idők jöttek! Megis­merte népe szenvedéseit, maga is egy lett a szenvedők között. Éhség gyötörte, nem volt fedél a feje fölött, otthontalanul bo­lyongott. Üldözték és kínozták, csúfolták és bolondnak tartották, amikor arról beszélt, hogy ő ki­rályfi. Bebörtönözték és egy haj­szálon múlott -az élete. AZT HISZEM, RÁISMERTEK Mark Twain híres, szép regényé­re, a „Koldus és királyfr’-ra. Ez a mesés történet segít megérte­nünk azt, ami karácsonykor a valóságban történt. Volt egyszer egy királyfi. Biro­dalma nem egy országra korláto­zódott, menny és föld ura volt ő. Angyalok serege várta paran­csait, neki hódolt, őt dicsőítette. De ő megvált ettől a királyi ha­talomtól és szolgai formában el­hagyta otthonát. Eljött a földre, emberré lett. Nem kíváncsiság, szeszély, játékos kedv hozta kö­zénk, hanem a segítő, magát fel­áldozó, megváltó szeretet. Egy városszéli barláhgistállóban látta meg a napvilágot, másutt nem volt számára hely. Anyja barmok jászlában vetett neki ágyat. De itt sem volt nyugta. Heródas gyilkos katonái halálra keresték őt, menekülniük kellett. Amikor felnőtt, méginkább meg­ismerte a szenvedést, az otthon- talanságot, mert az Övéi nem fo­gadták be őt. A közöny és meg­vetés, gúny és szidalom érte, amikor a mennyei Atya szerete- téről beszélt nekik, A szolgai for­mában nem ismerték fel a ki­rály fiát, megbotránkoztak ben­ne, megkínozták, s a szégyentel­jes keresztfára juttatták. KARÁCSONY ÜZENETE, ajándéka akkor lesz a miénk, ha hálás örömmel felismerjük és el­fogadjuk Jézust, a szegényen, szolgai formában közénk jött Is­ten Fiát, mert Ö nyitott utat ne­künk is az üdvösségre. így ének­lünk erről egy szép karácsonyi énekünkben: ‘ Letette minden hatalmát, erőtlenné lett, Felvette szolga formáját, ki mindent teremtett. Mily csodálatos változás az Űr szolgává (lett! Ő alászállt, mást felemelt, ki mindent teremtett. Kitárta újra minekünk az Éden kapuját, Az út szabad beléphetünk, ó, áldd az ég Urát! Keveháziné Czégényi Klára ,.lrok nektek, ifjak../ Emberekbe* lett hasonlóvá Fii, 2,7 rw Nem „Gulliver-mese” „Krisztus alacsonnyá tette ma­gát, hogy beférhessen embervi­lágunk ajtaján” — magyarázza a fenti igét Cserháti Sándor a Filippi-levélről szóló kommen­tárjában. Talán eszünkbe jut gyermekkorunk izgalmas olvas­mánya, Gulliver kalandos uta­zása Liliput országában, a tör­pék birodalmában. Vajon ehhez hasonló, mesés, kockázatos vál­lalkozásba kezdett maga Isten is, amikor karácsony éjszakáján, Betlehemben földre érkezett? A hatalmas, mindenható Isten be­lép a törpék világába, az örök­kévaló Űr helyet kér a „perc­emberkék” országában?! Az el­képesztő, hogy nem óriásként robban be világunkba, hanem tö­rékeny gyermekként! Minden porcikánk tiltakozik ez ellen a megmagyarázhatatlan, logikátlan esemény ellen. Lázad a józan ész: a végtelen Isten nem „fér­het” el véges emberben. De val­lásos gondolkozásunkba se fér bele ez a fordulat: hogyan „ke­veredhetik bele” a szent Isten gyarló, bűnös emberi testbe? Jé­zus enjberként való megjelenése világunkban nem „Gulliver-me­ERTUNK EMBERRE-LETT se”, melyen jókat lehet derülni, hanem egyszerre megbotránkoz­tató és elképesztő isteni csoda, az egyetlen igazi világszenzáció, valóban páratlanul új esemény az emberiség történelmében. De hogyan értsük meg az érthetet­lent, hogyan fogjuk föl a felfog- hatatlant?! Isten „lefokozása”? Ez tűnik az egyik „ésszerű” magyarázatnak: az Atya valami­lyen oknál fogva emberré „fo­kozza le” Fiát. Ezt az emberi lo­gikát azonban cáfolja az a nyil­vánvaló tény, hogy Jézus önként vállalja földi küldetését. Ember­voltát soha nem tekinti „bünte­tésnek”, csapásnak, valamiféle megalázó állapotnak. Nem azért megy a halálba, hogy kitörjön a test börtönéből, hogy megszaba­duljon az emberi létforma terhé­től. Ellenkezőleg, emberi létünk egészét szenteli meg, amikor vállalja az ember földi életének teljességét a szenvedéssel és ha­lállal együtt. Azóta a halál nem jelenti emberi életünk csődjét, le_ zárását, azóta a halál csak alag­út, kettőspont, mely után van tovább, ö „első zsengeként tá­madt föl a halottak közül”, így halála és feltámadása óta a ha­lál „túlélhető” .. . (Folytatás az 1. oldalról) saját erőnkből nem telik az igaz emberségre. A bűnnek nemcsak elkövetői, hanem rabjai is va­gyunk. Hogy a törvény uralma alatt levőket megváltsa A karácsonyi titok végső ér­telme mégsem a mi megszégye­nítésünk.. Isten Fia azért vállal­ta a mi életünket, hogy helytáll­jon értünk. Ö, aki bűnt nem is­mert, elszenvedte a törvény íté­letét, hogy mi bocsánatot nyer­hessünk. Most már nem nehéz szeretni azt az Istent, aki ilyen nagy árat volt képes fizetni ér­tünk, s nem nehéz vállalni a tő­le kapott küldetést, az emberi­ség, a teremtett világ szolgálatát sem. Áldott az Isten, aki kész volt leszállni a mélybe, hogy fel­emeljen minket, s az embert is­mét emberré tegye. Cserhát! Sándor ÜJ MUNKATÁRSAK a K13K PRÄGAI IRODÁJÁBAN Ingrid Ehrler és Klaus Ehrler nyugat-berlini, dr. Dieter Kraft (NDK) munkatársak az ősszel befejezték prágai szolgálatukat és visszatértek hazájukba. Ugyanakkor az NDK-ból dr. Udo Skladny csatlakozott a mun­katársi gárdához, valamint Stephania Lindsey római katolikus apáca az Egyesült Államokból, aki korábban néhány évig Peruban és Mexikóban tevékenykedett. (ejic information — HA) Az ember „megdicsőülése”? Amennyiben tehát nincsen szó Isten „lefokozásáról”, kézenfekvő a következő kísértő gondolat: Jé­zusban a Teremtő isteni méltó­ságra emeli az embert?! De ezt a tetszetős elméletet is tények cáfolják, tapasztalataink bizonyít­ják tévedését. Igaz, hogy Jézus földre érkezése óta világunk, ,s, benne emberi életünk perspektí­vája megváltozott. Isten új, örökkévaló távlatokat nyitott meg a bűn miatt múlandóságra ítélt teremtménye előtt. De et­től a jövőtől, mely lehetőség és nem kényszer, eljátszható aján­dék és nem végérvényes ítélet, emberi éldtünk alapvető keretei nem változtak meg. Karácsony óta sem lett kevesebb életünk­ben a szenvedés és a kudarc, emberi létünkhöz hozzátartozik a betegség és a halál, a „csendes éj” idilljébe újra meg újra be­lehasít fegyverek ropogása . .. Változatlanul legmagasabb ran­gunk, méltóságunk, küldetésünk, hogy Emberek legyünk a szó leg­tisztább, legnemesebb, isteni ér­tékrendje szerint! Alruhás „királyfi”? Még mindig adódik egy ész­szerű magyarázat: Isten Jézus­ban álarcként veszi csak föl az emberi formát. Ezt a „trükköt” bölcs földi uralkodók is alkal­mazták. Eszünkbe juthatnak a koldusgúnyába öltözött Mátyás király kalandjai. Mintha ebbe az irányba mutatna igénk kifeje­zése is: „hasonlóvá” lett az em­berekhez ... De ha megismerjük igazán Jézus földi életét, össze­omlik ez a tetszetős elméletünk is. A názáreti Mester nem szí­nész, nem megjátssza az embert, hanem a bűnt leszámítva, ízig- vérig testvérünk, hús-vér ember, de ugyanakkor Isten is, Urunk! Magyarázkodási kísérleteinkkel egyértelműen zsákutcába kerül­tünk. Jézus emberré létele, in- . karnációja nem logikai rejtvény, mely ésszerű megfejtésre vár, hanem Isten titka, csodája, aján­déka. S az ajándékot nem meg­fejteni, analizálni kell, hanem szabad, boldog szívvel elfogadni, és erről az örömről másoknak is vallani. „Valóságos Isten — va­lóságos ember!” — valljuk Lu­therral együtt, aki így énekel a karácsonyi titokról: „Eljött a földre értem, Szép tiszta szűztől született Ember lett és testvérem. Nagy hatalmát elrejtette, Én földi formám fölvette, Hogy a Gonoszt legyőzze.” , (318,5) Gáncs Péter nappal rövidebb élet KI IDŐT NYER, ÉLETET NYER, tartja a szólásmondás. 1944 karácsony estéjének napja vasárnapra esett. Hétfő, kedd te­hát mint karácsony első és má­sodnapja. ugyancsak ünnepnap volt. Három nappal kellett volna a magyar törvények értelmében továb élnie Bajcay-Zsilinszky Endrének. Ugyanis — se törvé­nyek ma is érvényben vannak — vasár- és ünnepnapon nem le­hetett halálos ítéletet végrehaj­tani. Bajcsy-Zsilinszky Endre ítélethozatalát is sajátságosán embertelen okok miatt sürget­ték. December 23-án délelőtt 2—3 órás tárgyalás elégnek bi­zonyult ahhoz, hogy pontot te­gyenek az „utolsó kuruc” élete végére. Délután már csak ítélet­hirdetésre kísérték a fegyházzal szemben levő iskolába, ahol a nyilas törvényszék ülésezett. Ta­lán nem kell különösebben amellett érvelnem, hogy előre­gyártót ítélettel állunk szemben, ítéletét másutt és korábban már meghozták. Érsek Albert, a bíró­ság elnöke 1946-ban arról val­lott. hogy a tárgyalásvezető Do- minich Vilmos hadbíró őrnagy a tárgyalás megkezdése előtt kö­zölte: „Bajcsy-Zsilinszky Endrét tanúkihallgatás mellőzésével kell halálra ítélni. Zsilinszky fo­golytársai viszont arról is tud­tak, hogy Dominichék azért siet­tek. mert „nyugodt karácsonyt” akartak maguknak szerezni! S hogy nyugodt legyen a korácso- nyuk, december 24-én reggel 8 órakor végrehajtották az ítéletet. November derekán, elintézve a formalitásokat, pontosan 12 órakor jelentkeztem Tari Ferenc íegyházparancsnoknál Sopronkő­Három hidán. Azt a környezetet akar­tam látni, amely Bajcsy-Zsilinsz­ky Endre utolsó napjainak helyszí­ne volt. Döbbenetes élményemet aiig tudom papírra vetni. Film­szerűen kellett lepörgetnem lel­ki szemem előtt az 1944-es ese­ményeket. DECEMBER 11-ÉN AZ ESTI ÓRÁKBAN indították útnak Sopron felé közlekedésből ki­vont fővárosi autóbuszokkal Zsilinszkyéket a Margit körúti fogházból. A lassú haladás kö­vetkeztében csak másnap este érkeztek Sopronkőhidára. Két szemtanú barátom is elmondta az érkezés körülményeit. Az el­sötétített fegyház bal szárnyá­ban, a köztörvényesektől elvá­lasztott részben helyezték el őket. Fáradtan, az úttól elcsigá­zottan hevertek le a szaimára, amelyet a zárkákban találtak. Megtekintettem belülről ennek az irdatlan „H” alaprajzoiatú épületnek a bal szárnyát. Ma már nenéz lenne megtalálni Zsi­linszky celláját, amely a harma­dik emeleten volt, Csak 12 na­pot töltött itt a rab. elkülönítve többi fogolytársától. (Révay Kál­mánnak mégis sikerült lerajzol­nia őt.) A három emeletes fegy­ház változatlan, a fegyintézet belső területé viszont változá­son ment keresztül. Az erede­ti állapot rekonstruálása ne­hézségekbe ütközik. A régi fa­lat, amelynek tövében ugyan­azon a napon Pataky Istvánt, Kreutz Róbertét, Pesti Barna­bást, majd közvetlenül utánuk Bajcsy-Zsilinszky Endrét kivé­gezték, régen lebontották és át­helyezték néhány száz méterrel távolabbra. Áldozván viszont a kegyeletnek, megőrizték azt a falrészletet, amely alatt mártír­halált szenvedtek Zsilinszkyék. Negyven év után is hátborzong- va álltam a fal tövében. A HAJNALI ÓRÁKBAN BÁRDOSI iJENŐ evangélikus lelkész jött Zsilinszky Endréhez, hogy felkészítse utolsó útjára. Amint ezt már megírtuk. Zsi­linszky meggyónt, úrvacsorát vett és a félelem legkisebb jelét sem tanúsítva indult a vesztő­hely felé. 58 éves volt. s a har­madik emeletről kemény, ropo­gós léptekkel jött le. Almásy Pál. aki börtönírnok volt és a földszinten székelt, talán épp a határozott léptekre jött ki irodá­jából. s ijedtében elakadt a sza­va. csak ennyit tudott mondani: „Bandi bácsi!” s megfogta kezét. Ev volt az utolsó, emberi szó és kézfogás á mártír kivégzése előtt. 8 óra közeledett, Zsilinsz- kyt el kellett vezetni a „falhoz”. Az út ;— s ezt lemértem — 5— 7 percig tartott. Tudnunk kell azt is. hogy a fegyház nem ren­delkezett hóhérral, így. három arra vállalkozó katona 25—25 pengő vérdíjért hajtotta végre az ítéletet. (Akadt rá vállalkozó!) A védőőrizetesek között — ezeket az akkori kórházépület­ben helyezték el — tartózkodott Berki Feriz is, a magyar orto­dox egyház jelenlegi vezetője és Jávor Pál ismert színész többed- magával. Jávor felhívására hogy „mondjuk el a Miatyánkot Ban­di bácsiért” az őrizetesek imára kulcsolták kezüket. Karácsonyra készültek a rabok. A Földön eb­ben az órában egy emberrel ke­vesebben lettek, de ezen a napon mégis eggyel többen: megszüle­tett az Ür Jézus, a világ üdvö­zítője. Ugyanezen a napon — nem minden ok nélkül ürítették ki sietve a Margit körúti fogházat és gyűjtötték össze a Sváb­hegyről a védőőrizeteseket — bezárult a gyűrű Budapest kö­rül. A Vörös Hadsereg egysé­gei bekerítették a fővárost. S amikor a fasiszták lelőtték a parlamentereket, megindult Bu­dapest ostroma. Háztól házig, házról házra ment végbe a fel­szabadítás. Februárra, mire az utolsó -fasiszta egységeket is fel­göngyölték, szörnyű romhalmaz­zá vált a főváros. Ügy festett, mint Jeruzsálem pusztulása után. És itt vissza kell térnünk né­hány mondat erejéig Bajcsy-Zsi­linszky Endréhez. A MAGYAR NEMZETI FEL­KELÉS FÉLSZ AB ADÍTÁSI BI­ZOTTSÁGA október 15-e után alakult. Ennek a mozgalomnak lett politikai vezetője Zsilinsz­ky. November 22-én árulás kö­vetkeztében a nyilasok a moz­galmat leleolezték katonai ve­zetőit — Kiss Jánost Tartsay Vilmost és Nagy Jenőt — már december 8-án kivégezték. Zsi­linszky sorsa Sopronkőhidán pe­csételődött meg. Mi volt a moz­galom terve célja? Budapest nagyobb értékeinek, hidak, középületek stb. megvédé­se a fasiszta rombolástól, utat nyitni a főváros felé közeledő szovjet egységek előtt, együttmű­ködni a szovjet ■ csapiatokkal, megtisztítani a fővárost a nyi­las és német egységektől, majd honvédekből és fegyveres mun­kásalakulatokból új. demokrati­kus hadsereget szervezni, amely- l.yel a szövetségesek oldalán har­colnának a háború befejezéséig. Ez volt a terv. a cél. Álomnak is túlságosan szén! A valóság lse­dig? Kötél általi halál a veze­tőkre. s Budapest pusztulása minden értékével együtt. S hogy milyen méretű volt a főváros pusztulása — ezt a fiatalabb nemzedék érdekében vetem pa­pírra —, arra mi sem jellem­zőbb, minthogy négy évtized alatt sem tudtuk begyógyítani a háború ütötte sebeket. Buda­pestnek még mindig akad olvan része. nem is kevés, amelyet nem tudtunk felépíteni, kijaví­tani. Pedig negyven éve fára­dunk rajta! Az emberi életekről nem is akarunk szólni. Mennvi vért, értéket kímélt volna meg, ha siker koronázza a Magvar Front terveit. Dehát a kesergés mit sem változtat a könyörte­len tényeken. Zsilinszkyék mártírhalála vi­szont örök memento marad szá­munkra. Ezért emlékezünk meg kegyelettel róluk. Rcdcy Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents