Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-12-23 / 52-53. szám
ELKÜLDTE FIÁT ÉRTÜNK EMBERRE LETT De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát. Gál 4,4. KÉTEZER ÉVVEL EZELŐTT a római világbirodalom egyik távoli sarkában, Izráel földjén adóösszeírást, népszámlálást tartottak. A császár parancsára mindenkinek a származási helyére kellett visszatérnie, hogy összeírják. Micsoda népvándorlás indult meg — ezreknek kellett útrakelniük lakóhelyükről! Ebben a nagy felfordulásban a Jeruzsálemtől nem. messze eső kis faluban, Betlehemben egy kisgyermek született, szegény, egyszerű emberek családjában. És mivel a fáradt vándoroknak nem jutott már hely a vándorszálláson, édesanyja egy állatok istállójául szolgáló barlangban a barmok jászlába helyezte el újszülöttjét, aki a Jézus nevet kapta. Lehet-e egyszerűbb, szegényesebb körülmények közt meglátni a napvilágot, mint ahogyan ez a g,rermek született? Mégis — ezt vallja az egyháztörténet és így valljuk mi, keresztyének — ez a közel kétezer évvel ezelőtti születés az emberi történelem sorsfordulója volt: azon az éjszakán megfordult az embervilág sorsa. Űj kezdet, új korszak napja kelt föl az éjszaka sötétségéből! Krisztus születése előtt — Krisztus születése után: azóta osztjuk erre a két nagy korszakra a világtörténelmet, időszámításunkat. De miért volt ennek a gyermeknek a születése egy új világtörténelmi korszak kezdete? MÉRHETETLEN SŐVARGÁS, VÁRAKOZÁS töltötte el akkor a zsidó nép és a római birodalom népei szívét. A római uralom alatt régi dicsőségén sóhajtozó zsidóság sóvárogva várta, várta a próféták nagy ígéretének beteljesülését: „Egy gyermek szü- étik nekünk, fiú adatik nekünk. \z uralom az ő vállán lesz, és ligy fogják nevezni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme” (Ezs 9,5). De ugyanilyen rejtett, mélységes várakozás élt a római birodalom népeiben is. A nagy Szabadító eljövetelét várták, aki elhozza majd a békét és az igazságot a szenvedő világnak. Vergilius római költő így énekel a várva várt szabadítóról: „Ez a férfi, ez ő, aki az atyáknak régóta megígértetett, a felséges uralkodó, Isten fia és a végső aranykor elhozója”. Egy Priéné- ből származó római fölirat így magasztalja őt: „A gondviselés, amely minden életet kormányoz, ... küldte öt nekünk és a következő nemzedékeknek mint szabadítót.” / Isten erre az akkori világot eltöltő. nagy várakozásra válaszolt. „Amikor eljött az idők teljessége,, Isten elküldte Fiát”, ' ISTEN FIA JÖTT EL HOZZÁNK A BETLEHEMI GYERMEKBEN. Nemcsak egy igaz ember, telve isteni erőkkel, a Lélek birtokában. Ilyen küldöttje sok volt az Egek- Urának, már előzőleg is. Például a próféták, akik Isten Szentlelke által szóltak, az Űr szavát hirdették. Vagy Keresztelő János, az utolsó nagy próféta, aki útegyengetője volt a Messiásnak. A betlehemi gyermekben azonban több mint ember, Isten maga jött el világunkba, öltött emberi testet. A Betlehemben megszületett Jézus az Isten Fia volt — ezt hirdették az angyali seregek, a betlehemi pásztorok, a napkeleti bölcsek; ezt hirdették kortársai, akik látták csodatételeit, hallották igéit; az evangéliumi könyvek . írói, akik pontosan beszámoltak a Názáreti Jézus életéről, haláláról és föltámadásáról. És ezt hirdettp a legfurcsább tanú is: a római százados, aki a kivégző római csapatot vezette: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt” (Mk 15,39). Ezt a titkot megmagyarázni nem lehet, csak leborulva imádni, ahogyan a Napkeletről jött bölcsek is tették (Mt 2,1—12). Akik azért ma is csak az értelmükkel próbálnak közeledni Karácsony titkához, azok csak néhány sugarat látnak legföljebb a fényes nap ragyogásából! De akik a szívükkel, bűneik és a halálfélelem rabságában sóhajtozva, várakozással telve fordulnak a Gyermek felé. azokat ma is beragyogja a fény, amely a betlehemi jászolbölcsőből sugárzik. ' Nem külső, szemeinkkel látható fény ez! Hanem az a titokzatos, belső, lelki fény, amely a szívünket, szabadulás és igazi élet után sóvárgó lelkünket világítja meg. Amit a legnagyobb festők ecsetje halványsugár-glóriaként vont a betlehemi gyermek feje köré. EZÉRT ÖRVENDJÜNK HÁT HÁLÁS SZÍVVEL Karácsony szent ünnepén! Életünk ma is tele van sötétséggel, gondokkal, bajokkal, félelmekkel és szomorúsággal. Bűnbánattal és kétségbeeséssel bűneink, önző, javíthatatlan énünk miatt. És rejtett vagy nyílt félelemmel a halál közeledte, szeretteink eltávozása miatt. Karácsony azonban hangosan hirdeti a legjobb hírt, az Évan- géliumot: eljött a világba az Erősebb, aki emberré és a testvérünkké lett azon az éjszakán. És aki a golgotái kereszt, a húsvéti feltámadás óta ma is közöttünk, velünk van láthatatlanul, mint Szabadítónk és Megváltónk! Karácsonykor ég és föld az Isten szeretetét magasztalja: elküldte Fiát, hogy a bűn és a halál foglyai fölött felragyogjon a világosság. Eljött a Szabadító! Angyalok éneke, pásztorok imá- dása, bölcsek hódolata mind ezt a csodát imádják. Ott vagyunk-e mi is az örülő, hálát adó és a karácsonyi Gyermeket magasztaló sokaságban? Nyílj meg, szívem, fogadd be őt, Az áldott égi csecsemőt, Ki e világ üdvére jött, Borulj le jászola előtt! (Luther karácsonyi éneke) Nagy Gyula Krisztus emberré váló csőd a tette Sőt ezzel hajol a világra, Istállóban van itt az ég, Angyal a szolgáló-cseléd. Ez mindnyájunk vigasztalása. ... aki asszonytól született Gál 4,4 Cur deus homo? — Miért lett Isten emberré? — fogalmazta meg sok keresztyén gondolgodó kérdését a középkor nagy teológusa, Anzelmusz. Miért éppen ezt az utat választotta Isten azért, hogy segítsen rajtunk, a megváltásra szoruló világon? Miért így, a betlehemi kicsiny emberpalántában válaszolt Isten az emberiség sóvárgó reménységére? Pedig mi, emberek, másféle segítségre számítunk. Csodavárók vagyunk, mint Jézus kortársai is. A kegyes zsidó és a pogány istenkereső egyaránt azt remélte, hogy Isten természetfeletti módon avatkozik bele a világ folyásába, s ezért azután meg is ütköztek azon az egyszerű, szinte hétköznapi módon, ahogy Isten az ember Krisztus Jézusban közeledett hozzájuk. Az Újszövetség bizonyságtevői azonban megbotránkoztató volta ellenére is makacsul ragaszkodtak ahhoz a felismeréshez, hogy Isten Fia valóságos emberként valóságos emberi életet élt a történelem egy bizonyos pontján, mégpedig az időszámításunk kezdete körüli időben. Vállalták tehát azt az ésszel fel nem fogható tényt, amit Luther szép karácsonyi éneke így foglal szavakba: „Világ kit bé nem foghata, ím keblén rejti Mária...” Azokat a keresztyéneket pedig határozottan elítélik, akik ugyanolyan igyekezettel próbálták Krisztus ember mivoltát eltussolni (lásd: 1 Jn 4,2—3), mint amilyen hajlamosak vagyunk mi, mai keresztyének Jézus istenségéről elfeledkezni. De hát mi múlik azon, hogy Isten ezen a különös, megütközést keltő módon akar segíteni rajtunk? Miért lett Isten emberré Jézus Krisztusban? A kérdésre azt is válaszolhatnánk: mert így tetszett Istennek (lásd: 1 Kor, 1,21; Kol 1,19 stb.). Hiszen Ö éppen azért, mert Isten, nem köteles magyarázkodni, mi pedig nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bármiért is felelősségre vonhassuk Öt Mégis mivel nem holmi isteni szeszély, hanem az értünk aggódó szeretet vezérli szándékait, bizonyosra vehetjük, hogy Krisztus emberré létele megváltásunk érdekében tett fontos és nélkülözhetetlen lépés volt Isten részéről. Másképpen: ha ö így akart segíteni rajtunk, akikor erre nyilván szükségünk is van. Miért? Érre keresünk választ Pál Gál 4,4—5-ben található vallástétele alapján. Tudom, kissé kemény karácsonyi eledel ez, de annál táplálóbb. 'Asszonytól lett Pál nem említi Mária nevét, mert számára most nem Jézus anyjának személye fontos. Azt akarja hangsúlyozni, hogy mint minden embert, Jézust is anya hozta a világra. Nem álruhás istenként járt tehát közöttünk, hanem valóságos emberként ugyanolyan feltételek között élt, mint mi mindnyájan. Öt is kötötte a tér és idő, őneki is innia kellett, ha megszomjazott, ennie, ha megéhezett, szenvedett, ha fájdalmat okoztak neki, s meghalt, ha megszűntek számára a biológiai élet feltételei. Ha pedig mindezt vállalta, akkor nem lehet olyan méltatlan dolog embernek lenni. Isten sárból gyúrta az embert, s ezzel a természet világához kötötte őt. De fölébe is emelte azáltal, hogy tudattal • és értelemmel ajándékozta meg, s így döntésre, felelősségre képes lénnyé tette őt, hogy Isten munkatársaként tegye a világot emberhez méltó lakhellyé. Az embernek ezt a méltóságát, Isten és a világ között kijelölt helyét szentelte meg Krisztus Isten nevében azzal, hogy vállalta az emberi létet. A teremtésbe csúszott hiba, ballépés volna az ember? Semmiképpen! A baj nem az, hogy emberek vagyunk, hanem éppen az, hogy nem vagyunk eléggé azok. Isten a kisdedben azért jött közénk karácsonykor, hogy ebben legyen segítségünkre. Pedig milyen nehezen találunk a helyünkre, hogyan feszengünk a ránk szabott bőrben! Hol felfelé akarunk kitörni börtönünkből, és istennek képzeljük magunkat, hol pedig azt hisszük, a „természetes” élet, az ösztönök felszabadítása vált meg minket. Az ember Jézus Krisztus arról győz meg minket, hogy nem elviselhetetlen Istenhez igazodva élni. A gyermek bizalmas kapcsolata ez, amely őt a szerető atyához fűzi. I Törvény alá került Pál szükségesnek látja megjegyezni, hogy az emberré lett Isten Fia, az emberi létnek egy másik következménye, a törvény súlya alól sem vonta ki magát. Az apostol a történeti igazsághoz híven itt a Jézus korabeli zsidóság törvényértelmezésének, a Tórának vállalására gondol. Ennek a Tórának előírásai szerint metélték Jézust körül, s lett a zsidó nép tagjává, ez a Tóra szabta meg számára az istentiszteleti és mindennapi élet kereteit, és erre a Tórára hivatkozva ítélték Öt méltónak a halálra. De az emberi élet sokféle terhe és nyűge közül miért éppen a törvényt emeli ki Pál? Nyilván azért, mert szerinte a megváltásra szoruló ember nyomorúsága ezen a ponton tárul fel a maga igazi mélységében. Már az is jelzi a bajt, ha a jóra kőbe vésett törvényekkel kell figyelmeztetni és rászorítani minket. De mekkora lehet a baj, ha jószándékú és kegyes igyekezetünkből is csak annyira telik, hogy megcsorbítsuk Isten akaratát és lealkudjunk belőle, a szeretet parancsából a szeretetlenség eszköze legyen, mint ahogy ez a Tóra esetében is történt. Törvény nélkül nem élhetünk, de a törvény mégsem tesz mássá minket. Jézus vállalta a törvény uralma alatt folyó emberi létet, hogy egészen nyilvánvaló legyen: a (Folytatás a 2. oldalon) S mi volt, az maradt régibe, Hogy rólunk ez új köntösébe A bűn igáját elvegye. Catharina Regina von Greiffenberg Károlyi Amy fordítása A Szüzesség fiat-adó, Ki csillag-előttről való. Mi nem volt ő, az lett belőle Az Édesség emlőket szí még. A Bölcsesség kisdeddé válva. A Mindenható bepólyálva. Isten mutatja ember-szívét.
