Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-01-29 / 5. szám

Egyedül a templomban

Templomba megyek. Nem ünneplőben, hanem munkaruhában. Felszerelésem partvis, sze- métlapát, porrongy. Tevékenységem oka meghazudtolja a régi közmondást, mert nem szegény, hanem gazdag az eklézsia, és ezért végzi a pap a harangozó munkáját is. Bár a takarítást soha nem tanultam, ilyen tantárgy nincs a teológiai tudományok között, mégsem tartom megalázó munkának. Istentiszteletre a templomnak tisztának kell lennie, és azt hiszem, ezzel is készítem az Úrnak útját. Mivel szokatlan a munka, és a másik közmondás szerint: „Nem szokta a cigány a szántást”, bizony elfáradok és megizzadok, mire végigsöprőm a templomot a kórustól a cintóriumig. Egy ilyen 200 éves templomban van mit takarítani, és a leggondosabb munka után is marad por elég. Amikor végzek a söpréssel, jól esik leülni egy padba, és elgondolkozni. Tekintetem végigszalad a kis négyzet alakú ablakokkal tagolt ölnyi vastag falakon. Az ablakok ólomkarikás hálóba foglalt ötszögletű, apró üvegszemei engedik be a világosságot és a napfényt. Szemem megakad az ajtók vasalásán: látszik rajtuk, hogy a hajdani kovács tudása javát adta a munkába, hisz templomajtóra készítette a vasakat. A padok lábát hatalmas, faragott gerendákba csapolták, a padfejeket büszke tartású lovak fejéről mintázták. Nagy kár. hogy a fa nemesbarnára érett, természetes színét a közepén futó járás felé modern konyhabútorokat idéző vajsárga színre mázolták. Ahol nem érte a festék, ki-kivillan egy-egy cigányszög feje, melyen még látszik a szögkovács kalapácsának nyoma.

Majdnem kétszáz éve hallgat ez a templom, amikor zárt ajtajai mögött mindent zugát a csend vesz birtokába. Néha lépések hallatszanak kintről. Talán azzal tölti valaki szabad idejét, hogy körbejárja az épületet. Nem is sejti; bpgy esojs- nak a csontjai fölött lépeget, akik valamikor ebbe a templomba jöttek imádkozni és igét hallgatni. Itt is, mint sok helyen másutt, őseink a templom köré temették halottaikat. Amikor elül a léptek zaja, ismét csend tömődik a falak közé. Ebben a sűrű csendben beszédesekké válnak a néma tárgyak. Mintha az oltár köré csoportosulnának mindazok, akik valamikor esküvel kötődtek egymáshoz, akik hűséget ígértek egyházuknak vagy bűnüket vallották előtte. Sóhajok, boldog mosolyok, forró könnyek, fogadkozó ígéretek és megmerevedett dac sűrűsödik a feszülten szenvedő arca előtt. A szószékről a Szentlélek bizonyságtétele harsog a kerekre nyílt szemek vagy álmosan lecsukló fejek felé, és mindezek felett az orgona diadalmas akkordjai zengik Isten dicsőségét vágy — lá- gyabb és halkabb hangjai — a megfáradt és elszomorodott szí- vűeket vigasztalják. A régi idők és a közelmúlt embereinek áradata végtelennek látszó sorban folyik keresztül az épületen. Az arcokon reménység és gőg, bánat és büszke megvetés, gyötrődés vagy hivalkodó magabiztosság, szeretet vagy gyűlölködés váltakozik. Félelmes ez a hömpölygő tömeg! Künn feltámad a szél, és nekiszalad az északi falnak: mintha sóhajtana a templom, és a messzi múlt a mába moccanna.

Ilyenkor magamba nézhetek. Életem jó része e falak között akart engedelmesen meghajolni Uram akarata szerint. Ide hoztam örömömet, bánatomat, gyászomban vagy vesztett reményeim felett elsírt könnyeimet. Itt figyeltem a távolban felvillanó reménység biztatását, és annak az ígéretnek a bizonyosságát is, ami értelmet adott lépteimnek. Mikor ennyire magam

lehetek Isten előtt, életem hitványsága is kiborul előttem, mint a felborult moslékosvödör, aminek szennye az undort vágja az arcomba. Itt úgy érzem magam, mint az a parányi ember a nagy hegy tövében, 'akinek onnan, ahol a ma szennyével fertőzött a környezet, mindig magasabbra kell hágni, hogy tisztább levegőhöz jusson. Felidéző- dik teológus koromban látott álmom. Nagyon sokat kínlódtam abban az időben. Kétségek gyötörtek, és sokszor úgy ültem az előadásokon, mint egy betévedt idegen, aki nem érti a katedrán beszélő nyelvét Menekülni szerettem volna a Teológiáról, mert rám nehezedett g jövendő feladat felelőssége, de amikor szembenéztem azzal, ami a másik irányba induláskor várna rám, úgy éreztem, mintha biztos útról lelépve, ingoványba tévedtem volna. Fogva tartott a végtelen látóhatár pereméről felém intő bizonyosság: „Az Isten van valamiként minden gondolatnak alján.” Maradnom kellett, és küzdeni gyötrelmes erőfeszítéssel ebben a felszabadult rabságban, amibe apám szeretete küldött. Abban az időben egy öreg Bibliát találtam a padlásunkon. Még dédöregapám vette, nagyapám is forgatta, és beleírta apám születésének napját. Éppen 225 éves volt a könyv, amikor megtaláltam. Akkor láttam azt az álmot. Egy nagy templom messzibe nyúló oszlopsora között, kezemben a Bibliával, megyek az oltár felé.' Az oltár mindig ugyanabban a távolságban maradt, bármennyire siettem feléje, a Biblia meg a kezemben egyre nagyobbá vált. Már alig bírtam a hatalmasra nőtt könyvet, de lépnem kellett tovább. Nem tudtam másra nézni, csak az oltárra, ami mindig józanabb fényben ragyogott, és hívott, tökéletesen .megvilágítva utamat.

Az oldalajtón motoszkálást hallok, és ez a zaj elűzi a csendet és vele az emlékezést meg a képzelet alkotta képeket. Lassan kinyílik az ajtó, és kíváncsi kamaszfej jelenik meg, majd hátraszól:

— öcsi, nincs itt senki!

— Menjünk be — felel rá egy másik gyerekhang.

Amint belépnek, észrevesznek, és riadtan menekülni akarnak. Nem szeretem, ha félnek tőlem a gyerekek, ezért utánuk szólok az ő stílusukban:

— Sziasztok, srácok! Bejöhettek bátran, nem bánt benneteket senki.

A bizalmas hang felbátorítja őket, és beljebb óvakodnak. Körülnéznek, aztán a kisebbik megszólal:

— Bácsi kérem, ez templom?

— Az — felelem kurtán. Azt akarom, hogy ők kérdezzenek tőlem. Érdekel, hogy mire kíváncsiak. Az idősebb közelebb lép, és megkérdezi:

— Tessék mondani, üzemel ez a templom?

— Minden vasárnap és ünnepnap, meg néha hétköznap is.

— És mit csinálnak itt? — kérdezi a kicsi.

Az oltárra mutatok, ahol a Gecsemánén imádkozó Megváltó képe van.

— Róla beszélünk, ő Jézus Krisztus. Hallottatok már róla?

— Ingen — feleli bátortalanul a kicsi. — Apu szokta mondani, amikor nagyon dühös, meg amikor anyuval veszekszik.

— Hallgass, te buta! — formed rá az idősebb. — Olyankor káromkodik. — Aztán karon ragadja az öccsét, és szinte kimenekülnek a templomból.

Hosszan nézek a becsapódó ajtóra . .. Egy pillanatra kinyílt egy otthon ajtaja ...

Végigtörölgetem a bútorokat, hogy holnap tiszta templomban prédikálhassak az embereknek ...

Mátis István

HERZLICH WILLKOMMEN!

címen cikket közölt a Német De- mokra.t'kup Köztársaságban megjelenő Christlicher Hauskalender .1984. (evangélikus naptár) Mezősi György, lapunk szerkesztőjének tollából, amelyben bemutatja

az LVSZ VII. nagygyűlését vendégül látó egyházunkat. A cikkíró összefoglalja egyházunk történetét, ismerteti intézményeit és tájékoztatót ad a nágygyűlés hazai előkészítő munkáiról.

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1984. január 29-én

Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Káldy Zoltán, du.

6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Muntag Andorné, du.

6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út

7. de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. (szlovák) de. 9., de 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna. Rákosfalva de. 8. Szabóné Mátrai Marianna. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabóné Mátrai Marianna. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blá- zy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Sorok- sár-Üjtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnai Sándor. Kispest Wekerií»_t.f»- lep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rá-, kospalota MÁV-telep (Naspolya u. 4.) de. 8. Schreiner Vilmos. Rákos- palota-Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Sashalom de. 9. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter Rákoscsaba de. 9. Kosa László. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákos- liget de. 11. Kósa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa László.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv.). de. 10. (nemet), de. 11. (úrv.). Toroczkó tér de. fél 9. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. ll. Takács József, du. negyed 7. Kőszeghy Tamás. Pest- hidegkút de. fél ll. Modori út 6. de. fél 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Ben- cze Imre. de. 11. (úrv.) du. 6. Ben- cze Imre. de. 11. (úrv.) Beriet Imre. du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi u. 138. de. 9. Scholz László. Ke.lenvölgv de. 9. Rozsé István. Budafok de. 11. Rozsé István. Budaörs du. 3. Rozsé István. Törökbálint du. fél 5. Rrbse I^ván. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél ll. Mezősi György.

— A KELENFÖLDI gyülekezet főállású egyházfit keres. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet a lelkészi hivatalban: XI., Bocskai út 10. a délelőtti órámon.

TEMPLOMTORNYOK kisebb javítását. festését vállalom! Török Lajos 3850 Nagykanizsa, Varasdi út 45.

evangélikus Elet

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja

Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel:

Mezősi György Felelős kiadó:

Harkányt László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1038 Budaoest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074

CsekksZámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta

Index: 25 211 ISSN 0133—1302

Szedés: 2316/20—05,— Zrínyi Nyomda Felelős vezető:

Vágó Sándomé vezérigazgató

Nyomás: rotációs magasnyomás Athenaeum Nyomda Felelős vezető:

Szlávik András vezérigazgató

„Jertek és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között.” (Zsolt 66,5)

VASÁRNAP. — „Ne hagyjon el bennünket Istenünk, és ne vessen el magától.” (lKir 8,57

— lKor 1,9 — Mk 4,35—41 — Zolt 124.) Krisztusban érezhetjük, hogy Isten mindenkor velünk van. Ezért imádkozhatjuk Bonhoefferrel együtt: „Uram, bennem sötét van, de Te vagy a világosság. Egyedül vagyok, de Te nem hagysz el engem. Kis1 hitű vágyok, de Te vagy a segítőm. Nyugtalan vagyok, de Te vagy a béke. Kesterűség tölt el engem, de Te vagy utam, életem. Bármi történjék is velem az életben, Isten a tenyerén hordoz engem. Ámen.”

HÉTFŐ. — Pál- írja: „Ügy ajánljuk önmagunkat mindenben, mint Isten, szolgái: tisztaságban, képmutatás nélküli szeretetben az igazság igéjével, Isten erejével.” (2Kor 6,4.6—7 — Jer 6,13— 14 — 4Móz 22,21—35 — 2Móz 1,1—14). Szolgai alázatot követel tőlünk küldetésünk. Mert a küldött-nem érezheti magát hatalmasabbnak küldőjénél. A szolga nem lehet hatalmasabb, mint ura. Az a szolgálat, melyet Isten ránk bízott első pillanatra szénnek, természetesnek tűnik. Amikor azonban az ember gyakorolni próbálja küldetését bizony rájön, hogy Isten másfajta szeretetet vár el, mint amit mi gyakorolnánk. Tiszta kénmutatás nélküli, igazságban 'eélt életet. Ezt ped'g csak Isten szeretetének erejével, a küldő erejével tudjuk megélni.

KEDD. — „Hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.” (lKor 2.5 — É7.s 31.1 — Mt 14,22—33 — 2Móz 1,15—2,10). „Mi teszi az embert naggyá, a teremtés csodáiévá, kedvessé Isten szemében? Mi teszi az embert erőssé, erősebbé, mint az egész világ? ... A szeretet. ö áll és megmarad, ha minden inogni kezd is. A szeretet az. amely vigasztal, ha minden vigasz szétfoszlik is. A szeretet az, amelv megmarad, ha minden múlandó elmúlik is. Csak a szeretet az, amelv nem változik. Csak, a szeretet az, amely örökre ugyanaz marad.” (S. Kierkesaardl A szeretet nem emberi bölcsesség, hanem Isten ereje. Isten szeretete.

SZERDA. — „És különbségek vannak az isteni erők megnyilvánulásaiban is, de az Isten, aki mindezt véghez viszi . mindenkiben, ugyanaz.” (lKor 12,6

— Jóéi 2,27 — Jer 5,20—22 — 2Móz 2,11—25.) ..Hiszek egy Istenben. Mindenható Atyában.

— Vízkereszt ünnepe után a

4. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Rm 13, 8—10; az igehirdetés alapigéje: Mt 14, 22— 33.

— CSORVÄS. A gyülekezet ádventi szeretetvendégségén Tá- borszky László esperes igehirdetéssel és előadással szolgált. A műsorban közreműködött Tábor szky Lászióné és a gyülekezet ifjúsága.

Rövid mondat — de mekkora az ereje!” — írta Augusztinusz. Isten szeretetének erőterében éljük életünket. Van aki ezt kevésbé van aki jobban éli át. Különböző feladatokra rendel eközben minket Istenünk. Talán ezek a feladatok nem nagyok, mégis, ahogyan a hitvallás rövid mondatában is hatalmas dolgot mondunk ki, úgy lesznek jelentéktelennek tűnő cselekedeteink is Isten mindent átjáró szeretet-erejéből hatalmassá, nélkülözhetetlenné. Mások az adományok, mások a feladatok. De a cél egy. A megbízó, az adakozó ugyanaz.

CSÜTÖRTÖK. — „Egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, az uralom az ő vállán lesz.” (Ézs 9.5 — 2Pt 1,17 — ApCsel 28,1—6 — 2Móz 3,1—20.) „Imádunk Téged, Urunk, mivel annyira szeretted az embert, hogy magad jöttél teremtett világodba, a szűk embert létbe, a kicsinyes helyzetekbe, az egyhangú szürke hétköznapokba, a vigasztalan körülmények közé, az értetlenség börtönébe, a végső és végleges sikertelenség kudarcába, a halandó és halálra- váló testbe, az Istentől való el- hagyatottság sötét éjszakájába. Megmutattad, hogy mégis érdemes embernek lenni.” (K. Rahner)

PÉNTEK. — „Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra!” (Ézs 1.17 —lKor 10.24 — ApCsel 4,8—12 — 2Móz 4,1—17.) Mindenki keresi az igazságot. Eközben azonban kegyetlenül ítél is a maga módján az . ember. Mindenki jót akar tenni, eközben pedig dicsekszik az ember. Meg kell tanulnunk a jót tenni és jó- cselekedeteinket elfelejteni! Meg kell tanulnunk az igazságra úgy törekedni, hogy közben valóban az énítés szándéka vezessen. „Elég a szóból, hogyha csak közöl, ha csak buzdít, világít életet öl. de nem gvógvít.” (Deve- cseri Gábor) Az igazságra való törekvés elválaszthatatlan a szeretőre való törekvéstől. Az ilyen életet pedig az őszinte, építő jó cselekvése jellemzi.

SZOMBAT. — „Mert semmit sem hoztunk " a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.” (lTim 6,7 — Hagg 2.8 — Ef 1,15—23 — 2 Móz 5.1—6,1). Az emberi gyöngeségnek az egyik megnyilvánulási formája az, hogy amit egyszer megszerez, attól nem akar megválni. Lassan egy olyan géphez kezd hasonlítani az ember élete, melyet fölpörgettek és nem bírnak megállítani. Nem veszi észre eközben, hogy mindaz csak kelléke az életnek, melynek megszerzését célként tűzte maga elé. Értéknek tartunk minden megszerezhetőt és közben nem vesszük észre, hogy a legfőbbet, az életet ajándékba kaptuk. Az igazi kincset Krisztusban kaptuk.

Nagy László

Ahogy öregszem, újat látok

Solon szavai ezek, akit az ókor a hét bölcs közé sorolt.

Ahogy öregszem, magam is sok olyat tanulok, ami új. Néha már bölcsességben is növekszem. Amerre csak nézek, azt veszem észre, hogy a mindent átfogó univerzumban isteni Törvény uralkodik, amit még az emberi bűn serh tudott mindenestől összetörni. És ha valaki azt állítja nekem, hogy az élet a véletlen műve. annak ma már meggyőződéssel — amely hitemből fakad — azt válaszolom: az élet Isten műve és ajándéka, nem a vak véletlené. Elfogadhatatlannak tartom. hoav az emberi test legkisebb. lenHnomabh része, mondjuk a szem. a véletlen folytán lett ilyen tökéletessé.

Amióta öregszem, sok olyat veszek észre, ami mellett eddig elrohantam. Most látom csak, mennvi tanulnivalóm. mennyi elintéznivalóm lenne még! Rohanásaim közepette mennyi mindent elnéztem, mennyi emberi érték mellett elsétáltam. Hány felém nyújtott kezet nem vettem észre és egészségem birtokában hányszor elmentem az élet nyomorúságai mellett, hányszor nem nyitottam ajtót öregeink hajlékaira.

Amióta öregszem, sok olyat látok. ami a számomra is új. Hogy milyen anrócska pont vagyok a világegyetemhez viszonyítva.

Hogy milyen erős az ember, ha tiszta a lelkiismerete. Hogy minden gonoszság napfényre kerül. Hogy egyetlen kicsi harmatcsepp- ben visszatükröződik a Nap, minden kis virágban Alkotója előrelátása. gondoskodása, hogy egyetlen villámcsapás ízelítő az elemek erejéről, hogy egy lágy si- mogatásban benne lehet egy érző ember szívének minden gyengesége.

Amióta öregszem, nem hadakozom sorsom ellen, békés szívvel elfogadom, amit osztályrészül kaptam. Dédelgető tekintettel figyelem a jövő nemzedékét. Kezem féltőn emelem gyermekeink, nemzetünk, egyházunk elé. Ész- reveszem a sérültlelkű ember magányát, a remegő kezeket, a lelassult reakciókat, a csoszogó lépteket. Látom az öregek kezében az ételhordókat, elnyűtt ruháikat, kopott aktatáskáikat.

Istenem, mennyi új dolog van körülöttem felfogásban, gondolkodásban, erkölcsi magatartásban. Szívemet kitárom és gépemberek néznek velem farkasszemet. Istenem, annyi lenne még a tanulnivaló, a tennivaló és milyen kevés már az idő! Egyedül Te tudod, lesz-é még időm az új élet iskoláját értő bölcsességgel végigjárni.

Gyarmathy Irén