Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-11-25 / 48. szám

Rézfúvós együttes hangversenye Rákospalotán A harmadik csoport Feljegyzőik az eszi erlangeni nyelvtanfolyamról November 2-án a Plechingeni (NSZK) Rézfúvós Együttes tar­tott zeriés áhítatot rákospalotai templomunkban. A szépen meg­telt templomban Bolla Árpád gyülekezeti lelkész köszöntötte a messziről jött vendégeket. A gyü­lekezet vegyeskara if j. Blázy La­jos vezetésével énekkari szám­mal fejezte ki a gyülekezet kö­szöntését. A műsor J. Pezelius hangulatos Intradajával kezdő­dött, majd sorban peregtek a számok, köztük Hassler, Scheidt és Bach remekművei, de modern kompozíciók is. Különös hatással voltak az ismert koráldallamok, 4—5 sőt 8-szólamú feldolgozás­ban. Még most is fülünkben van az együttes olykor markáns, olykor szelíd hangzása a magas hangok érces zengése és a basz- szus szólam telt hangjai. A réz­fúvók. hangja kihozza koráljaink ízét és szépségét. Az énekek szö­vegét a gyülekezet az énekes­könyvből kikereste, sőt olykor a hangszerekkel együtt énekelte. Bolla Árpád lelkész a 98. zsol­tár alapján hirdette az igét. Az együttest Dieter Greiner vezé­nyelte. A műsorszámokat Michael Rangért ismertette két nyelven. (Ő egyébként mezőberényi szüle­tésű). A plechingeni gyülekezet felügyelője. Reinhold Fried a műsor keretében igével és né­hány meleg szóval adta át gyü­lekezete köszöntését a palotaiak­nak. A koncert után még fehér asz­tal mellett testvéri együttlétben beszélgettünk a vendégekkel. El­mondták, hogy az 55 tagú együt­tesből most 35-en jöttek el, de családtagok, barátok is elkísér­ték őket, így kb. 60-an jöttek. Elsősorban egyházi zenét játsza­nak, de évente egy világi kon­certjük is van. 1981-ben már jár­tak. Magyarországon. Idén a sop­roni, mezőberényi, oroszlányi, bé­késcsabai és rákospalotai evan­gélikus templomban adtak hang­versenyt, Bánfalván, és Ágfalván istentisztelet keretében szolgál­tak. Megtudtuk, hogy az ottani fú­vós zenekari munka arányait jel­lemzi: csak a würtenbergi tarto­mányban, — ahova ők tartoznak — tizenöt ezer tagja van a fúvós együtteseknek. Az ő gyülekeze­tükben, ahol 8 ezer lélek van, havonta szolgálnak istentisztele­teken. A dúsan terített asztal mellett még sokáig együtt vol­tunk vendéglátók és vendégek, néhány éneket elénekeltünk ki­ki a maga nyelvén, ezzel is bi­zonyítva, hogy az egyházi zene földrajzi távolság és nyelvi kü­lönbözőség ellenére eggyé ková­csol Isten dicsőítésében. MINT AHOGY A2. *,,r„rJGÉ- LIKUS ÉLET szeptember 30-i száma hírül adta, szeptember 17. és október 18. között a Martin Luther Bund egyházunk újabb — idén immár harmadik — 10 fős csoportját hívta meg Erlan- genbe német nyelvtanfolyamra, hogy ezzel is segítse lelkészein­ket az evangélikus teológiai iro­dalomban való tájékozódásuk­ban. Ennek a csoportnak egyik résztvevőjeként igyekszem rend­kívül töredékesen felidézni azt az egy hónapot, melynek ideje alatt egész életünkre szóló élmé­nyekben volt részünk. Egésznapos utazás után jó is­merősünkként fogadott minket Schellenberg főtitkár, akit a nyári nagygyűlésünk . vendége­ként is köszönthetünk. Családi otthonában terített asztalt ne­künk kedves feleségével népünk és egyházunk barátja. Bár szál­láshelyünkön mindenki külön szo­bát kapott, mégis olyan csalá­dias közösség alakult ki közöt­tünk, hogy valóban otthonunk­nak éreztük a házat melyben él­tünk. EGYÜTT LAKTUNK ÉS TA­NULTUNK lengyelekkel és ju- goszlávokkal, egy szlovák lel­késszel, egy indiai testvérpárral, egy washingtoni diáklánnyal és egy etióviai lelkésszel. Hétköz­nap délelőttönként a reggeli áhí­tat és étkezés után egy rövid ká­A kelenföldi gyülekezet temp­lomán kívül egy kis kápolnát is épített a farkasréti temetővel szemben a Németvölgyi út 138 szám alatt. A felavatás 20. év­fordulójáról csendes egyszerű­séggel emlékeztek meg novem­ber első vasárnapján. Visszate­kintettek a megtett útra: a negy­venes években még iskolate­remben, majd magánházaknál tartottak istentiszteleteket , és nagy áldozattal, hosszú évek szorgalmával a református test­vérekkel összefogva szereztek sa­ját otthont magukhak. Megem­lékeztek a hűségben és lelkese­vészünetet leszámítva fél 12-ig tanultunk és gyakoroltuk a né­met nyelvtant két csoportban. Elbeszéléseket és újságcikkeket olvastunk közösen, és mindenki egy rövid beszámolót írt egyhá­zunk életéről. Többen tartottunk reggeli áhítatot; és voltak, akik igehirdetéseket is írtak a vasár­napi vendégszolgálatokra. Csoportunk tagjai szinte az egész ország területén szóródtak szét a hétvégeken. Freiburgtól egészen Hamburgig és München­től Baden-Badenig utaztunk meghívások alapján, és végez­tünk szolgálatokat a gyülekeze­tekben. TERMÉSZETESEN KÖZÖS PROGRAMJAINK is voltak, melyeket vendéglátóink szervez­tek. Megérkezésünk másnapján városnézés közben kerestük fel az Egyetemet, jártuk végig a Teológia előadótermeit és könyv­társzobáit, majd egy igen alapos beszámolót hallgattunk meg a Teológiai Fakultás hétköznapjai­ról. Két nap múlva az Erlange­ni Dekanatus Lelkészkonferen­ciáján vehettünk részt, majd va­sárnap délelőtt az újvárosi templomban vehettünk úrvacso­rát a konfirmációjuk 50 éves év­fordulóját ünneplő gyülekezeti tagokkal. Egy délután Schellen- berg főtitkár videofilmen idéz­te fel a budapesti nagygyűlést, ami a magyar résztvevők szá­désben példamutató hívek közül a hazatértekről: Bártfay József, Tolnai, Góhér, Brannich, Scher- manné és Iványiné testvérekről. Marcsek Jánosné erre az alka­lomra virágvázákat adományo­zott az oltárra. Köszöntötte a gyülekezetét dr. Rezessy Zoltán ny. lelkész is, mint, aki harminc éven át gondozta a farkasréti evangélikusokat. A hálaadó is­tentiszteleten Réthelyi Szilvia fuvólaszámmal szolgáit és Mát- ray Attila volt gondnok imád­sága hangzott el befejezésül. mára is, de különösen a nem magyar résztvevők számára nagy élmény volt. Kétszer is voltunk Nürnbergben, ahol a templomok és a császári vár megtekintése rendkívüli élményt jelentett szá­munkra. Egy szombaton egész­napos autóbuszkirándulás során nézhettük meg a bambergi dó­mot, és Frank-Svájc vadregé­nyes vidékét, amely szőlőkultú- rájáról híres. Megható élmény volt részt vennünk a Tennenlo- hei és a Frauenaurachi gyüleke­zetek hálaadó istentiszteletén, amely a mi aratási hálaadóün- * népünknek felel meg. Egy hétfő délután a Siemens cég központjában fogadtak min­ket, ahol a ma legkorszerűbb technikával működő egyik üzem­részt járhattuk végig, majd film­vetítéssel egybekötött előadást hallhattunk a cég világot behá­lózó működéséről. Felejthetetlen kirándulás volt az, amelyet Neúendettelsauban tölthettünk. Meghatottan álltuk körül Wilhelm Lőhe sírját, és köszöntük meg Istennek azt a ma már világméretű szolgálatot, amelyet egykor ő elkezdett. A MARTIN LUTHER BUND ÖKUMENIKUS NYITOTTSÁ­GÁT jelzi, hogy csoportunkban orthodox lelkészek is tanulhat­tak, és velük együtt vehettünk részt a Központban kialakított orthodox kápolna felszentelésén. Az utolsó hétvégén Oettingen környékén gyülekezetekben szol­gáltunk beszámolókkal, áhíta­tokkal és igehirdetésekkel, vala­mint úrvacsorát is oszthattunk a helyi lelkészekkel együtt. A közös programokhoz tartozik még. hogy két előadást is lát­hattunk az erlangeni színházban, * és Otthonunk közösségében két este is adhattunk „műsort”. Elő­ször az un. „ismerkedési esten”, másodszor pedig amikor eluta­zásunk előtt „sulvás partyra” hívtuk meg tanárainkat, az Ott­honunk lakóit, vezetőit és mun­katársait. Az utolsó reggel úr­vacsorái áhítattal vettünk bú­csút egymástól. Most, hogy gondolatban ismét végigéltem azt a valóban ..inten­zív" nyelvtanfolyamot, melynek én is részese lehettem, látom egyre világosabban, hogy milyen sok köszönettel tartozunk egyhá­zunk vezetőinek, valamint ven­déglátóinknak: Peter Scheden­berg főtitkárnak. Johannes Rehm lelkész úrnak, aki tanulmányi ve­zetőnk volt. Christiane Birkholz- nak. aki mindenben készséggel sietett segítségünkre, két tanár­nőnknek. akik türelemmel és lel­kesedéssel tanítottak minket, és a „Malubu” minden kedves mun­katársának. akik testvéri szere­tettel gondoskodtak rólunk. Rezessy Miklós Gáncs Alalár AZ EVT INKÁBB EVANGÉLIKUS, MINT AZ LVSZ? „Az Egyházak Világtanácsa (EVT) inkább evangélikus, mint a Lu­theránus Világszövetség (LVSZ)” — jelentette ki Per Lönning, a Strasbourg-i Ökumenikus Kutató Intézet professzora az LVSZ buda­pesti nagygyűlése alkalmával. A norvég teológus ezt a véleményét arra alapozta, hogy Budapesten a szociáletikai kérdések relatíve túl­súlyban voltak. Lönning szerint, aki egyébként a vancouveri világgyülés szervező bizottságának is tagja volt, az ottani istentiszteletek és előadások oly módon hangsúlyoztak középponti keresztyén mondanivalókat, ahogyan arra a budapesti nagygyűlés nem volt képes. Bár természetesnek tekinthető, hogy a teológiai kép Budapesten szűkebb volt, mint Vancouverben, mégis kifogásolható, hogy nem került világos meghatározásra, mit jelent a mottó: Krisztus a világ reménysége. A jelenség magyarázatát a professzor abban látja, hogy a mostani egyházi helyzetben a figyelem a gyakorlati problémák le­küzdésére irányul. Az előadókat a társadalmi és politikai küzdelmek területéről hívják, mivel kötelezve érzik magukat, hogy hasznosítsák a hazai szociáletikai tapasztalatokat. Ennek következtében, Lönning professzor szerint, az evangélium maga lesz kevésbé középponti és kevésbé jellegzetes. S hozzátette, hogy ortodox teológusok, mint. például Vitalij Borovoj professor vol­tak elsősorban azok között, akik az elmúlt évben Vancouverben leg­inkább elkerülték az egyoldalúságot. (Church of Norway News — RA) A SVÉD BIBLIAFORDÍTÁS KÖLTSÉGEI Amikor az Újszövetséget fordították modern svéd nyelvre, ajkkor a svéd kormány fizette a számlát. A fordítást tulajdonképpen kor­mán vdoku ifién tűmként kezelték, és olyan azonosító számot kapott, mint ilyenkor szokás. Most a kormány tudatta, hogy az Ószövetség fordításának költsé­geit csak felerészben hajlandó viselni. Elkészültére még öt évig várni kell. A számla másik felét az egyháznak kellene fizetnie. Né­hány parlamenti képviselő élesen bírálja ezt az elképzelést, mert úgy gondolja, a kormány dolga lenne, hogy az összes költséget fe­dezze. (News from the Church of Sweden — RA) B. I. PAPAI LÁTOGATÁS HOLLANDIÁBAN ÖKUMENIKUS JELLEGGEL II. János Pál pápa 1985 májusában Hollandiába látogat. A láto­gatást előkészítő bizottság ökumenikus jelleget kíván kölcsönözni az ötnapos útnak, ezért a Miatyánkot választották témául. Ezt az a különújság közölte, melyet egymillió példányban juttatnak el a hollandiai gyülekezeteknek. A holland római katolikus egyház 1968-ban többek között azzal tért el a hivatalos irányvonaltól, hogy belépett a helyi ökumenikus tanácsba. Most a témaválasztással igyekeztek tekintettel lenni a többi felekezetre, hiszen minden keresztyén imádságát és nem va­lami sajátosan római katolikus elemet helyeznek előtérbe, (epd — RA) ­Farkasréti jubileum X------------------------------------------------------------­Az eszmék tragédiája Kevés film váltott ki az utóbbi évek­ben oly heves, éles vitákat, mint a Jeles András rendezte Angyali üdvözlet. Ol­vastuk róla, hogy zseniális, korunk élet­érzését roppant eredeti módon kifejező alkotás, de azt is, hogy Madách meg­csúfolása, gyermekekkel eljátszatott por­nográfia, idegen minták utánzása és vég­telen pesszimista mű. Mi az igazság? Ilyen szélsőséges álláspontok között szükségképpen csak szubjektív vélemény formálható. Sokarcú, többjelentésű alko­tásról mindenki csak azt mondhatja el, amit lát belőle, vagy amit belelát. A PRO VAGY KONTRA ÁLLÁSFOG­LALÁS ELŐTT nézzük előbb a szikár tényeket. Mi történik a filmen. A ren­dező elővette Madách Tragédiáját, ki­emelt belőle (a paradicsomi jeleneten és a befejezésen kívül) öt színt (az athé­nit, a bizáncit, a prágait, a francia forra­dalmat és a londoni vásárt) ezeket is 1 erősen megrövidítette, és gyermekszerep­lőkkel adatta elő. A filmet tehát nem mondhatjuk Ma­dách adaptációnak, csupán Madách ih­lette alkotásnak. A gyermekek szerepel­tetésével a rendező azt kívánta kifejez­ni, hogy az emberiség gyermeki öntu­datlansággal bolyong a történelmi idő­ben: nem felnőtt az ember, nem maga formálja sorsát, hanem vergődik a vég­zet hálójában, „történnek” vele a dol­gok, anélkül, hogy történésüket akarná; és ami valaha volt, az jelen van a ké­sőbbiekben is; o múltban ott a jövő, a jövőben nyugszik a múlt, örökös je­• ( lenben élünk tehát, vagyis egyazon kör­ben járunk, mint a nap- és évszakok; e körből nincsen mód kitörni; születtünk, hogy meghaljunk, de közben pusztítjuk egymást és reménytkeltő eszméinket is, mert megvalósítóik minden korban ugyanolyan nyomorult emberek, mint őseik voltak. Az eszmék is, akár az em­berek, születnek, torzulnak, meghalnak, de a világ nem lesz jobb általuk. PESSZIMISTA ÁBRÁZOLÁS? Az. Semmi kétség. A „küzdj és bízva bízzál” vigaszát unott, ' gúnyos gyermekhang mondja el, mintegy csúfolódásképpen, mintha nem is az Űr mondaná, csak ne­vetséges, idézett szöveg volna. A látot­tak után nincs is miben bízni, és nincs is kiben, hiszen itt valójában nincs Űr, ez a magárahagyott emberiség, a végzet vasmarkában vergődő, de ki vagy mi a Végzet?! Mégsem egészen ateista mű az An­gyali üdvözlet. Az Űr a hiányával van jelen benne. A kiáltó hiány sugallja a pesszimizmust, élet és eszmék céltalan­ságát. (A londoni színben egy asszony a sír felett szül: azért születünk, hogy meghaljunk...) Nem istenkereső mű: nem keres, nem talál, nem ért sorsot, végzetet, csak jajkiáltás, kétségbeesett üvöltés: az élet célja a halál, s ami köz­ben van, gyötrelem. Dehát miért oly fájdalmas a halál ténye, ha nem va­gyunk többek a száradó fűnél, a hulló madárnál? Ha nem küldött a földi létbe Valaki, és nem vár vissza onnan: ha nincs bennünk valami több, mi okozza a jajongást, a kétségbeesést, a jobbra törő vágyat?! Miért nem hordozzuk a lé­tet az állatok nyugalmával? Itt a film ellentmondása, és éppen ez az ellent­mondás kiáltja, harsogja a hiányt: az Isten elengedett kezének, a hitnek a hiányát e helyzet elviselhetetlenségét, és minden fontos kérdés megválaszolhatat- lanságát. Isten nélkül nincs válasz. Se cél, se értelem, se semmi. (A római szent Sixtus kápolnában van Michelangelo gyönyörű freskója: Adám teremtése. Is­ten ujja érinti az embert, attól lesz emberré. De ha ez a kéz eltávolodik, mi marad akkor?!) Ennyit a film eszmeiségéről. A mű­vészi ábrázolás helyenként valóban nagy tehetségről árulkodik, de olykor egye­netlen, nem mindig tartja a kezdeti színvonalat. A gyönyörűen fotografált paradicsomi képek poézisében nem lát­tam pornográfiát, csak a gyermekszere­lem finom erotikáját (bár semmiképp sem helyeslem, hogy az általam látott előadásra egy általános iskolás csoportot is elhoztak: ez a film nem gyermekek­nek való, akkor sem, ha 12—14 éves kis­kamaszok játsszák!). A történelmi szí­nekben a gyermeki kegyetlenség tört elő, olyan vad erővel, amilyennel felnőttek aligha tudták volna mindezt érzékeltet­ni. Golding Legyek ura c. regénye ju­tott eszembe, mint ahogy Isten említett hiánya Beckett Godora várva c. drámá­ját idézte, a londoni szín viszont Fellini Satyriconját asszociálta. (Itt a rendező már felnőtt szereplőket is mozgatott, maszkokat is használt.) A londoni szín egész szörnyű tömeg-tombolása mintha arra utalt volna, hogy milyen messze estünk a paradicsomi aranykortól, ami­kor és ahol még bájos angyalok ültek a fákon, ismeretlen volt az idő fogalma és még inkább a halálé. Maga Lucifer is felettébb kedves angyal: inkább szem­lélődő, semmint álmokat mutató; kísér, de nem irányít, Adám és Éva szinte tő­le függetlenül „tűnik át” egyik színből a másikba. A FILM MEGDÖBBENTŐ, MEGRÁZÓ HATÁSÁT nem tagadhatjuk. Nem fo­gadjuk el a rendező világnézetét, de mégsem vitathatjuk el jogát arra, hogy sok XX. századbeli ember jajkiáltását fülünkbe kiáltsa. Csupán egyetlen, de annál nyomosabb gondolat riaszt vissza e filmtől: miként hatott vajon a benne való részvétel magukra a szereplő gye­rekekre? őket féltem, mert emberrel kísérletezni nem szabad. Es ahol ennyi vér folyik, ahol ennyi gyilok pusztít, ahol így arat a halál (általuk!) ott va­jon felhőtlen marad-e a gyermekek ál­ma? El fogják-e, el tudják-e feledni va­laha, hogy játszottak ebben a filmben? Aki pedig „csak egyet is megbotránkoz­tat e kicsinyek közül.. Bozóky Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents