Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-10-21 / 43. szám

Egyházmegyei találkozók Külsővaton és Somiószó'lősön

Készülődés, ünnepi ruha és ünnepi hangulat. Régen látott, arcról ismerős testvérekkel találkozunk. Számunkra még ismeretlen gyülekezet nyitja szélesre ajtóit, hogy az egész Veszprémi Egyházmegye területéről érkezőket testvéri szívvel fogadja.

Az egyházmegyénkben évente megrendezésre kerülő presbiteri konferencia, valamint a diakó- niai nap mozgatta meg híveinket. S akik velünk ünnepeltek e két délutánon, minden bizonnyal megfrissülve és bőséges lelki kincsekkel i^iegajándékozottan térhettek haza.

KÜLSŐVATON Sikos Lajos esperes köszöntő szavai után dr. Kneffel Pál ny. főorvos izgalmas és eleven szolgálata a vak Bartimeussal az istentisztelet résztvevőit is odaállította Jézus elé. Előadásának szándéka az volt, hogy ne csak a Jézust körülvevő névtelen sokaság egy tagja legyünk. Ne is Lélek néü küli felszegek, mint a Jézust mindenhová követő tanítványok voltak. Bartimeusi elszánásra, Jézus iránti feltétlen bizalomra biztatott. Hiszen a segítségért kiáltó, a nyomorúságban menedéket kérő ember imádsága ma is meghallgattatik. A megújult ember számára pedig természetes kötelezettség Jézus követése.

Presbiterek hogyan is vállalhatnák gyülekezeteik gondját, bölcs irányítását, ha nem az élő, ma is segítségre kész Jézus nyomában járnának.

Győr Sándor lelkész áhítata számvetésre késztetett. Langyos keresztvénségünkkel nem bizonyulunk a Jézus útján járóknak. Fárasztónak érezzük még a falu végétől a templomig tartó utat is. Megszégyenít a mi Urunk szeretető a deficites ke- resztyénségünkben.

AZ EREDMÉNYTELENÜL

való fáradozásnak nem

más az oka. mint az, hogy Isten formáló keze alól ki akarjuk vonni magunkat — hallottuk Szabó Vilmos Béla igehirdetésében Somlószőlősön. Az Ür ismerete és elfogadása gazdaggá tesz és elsegít a segítségre váró testvérig. Aki engedi magát a Szeretettől forfnáltatni, az az ember olyan kincset tud adni társának. amiért hiába áll sorba másutt — nem kapia meg másutt. De fukar életű ember, aki nem csak a sajátjából, de még

Isten szeretetéből sem tud adni a mellette élőnek. Jézus részéről az irántunk érzett szeretete nem csak érzés, hanem segítség, gyógyítás, vígasztalás volt. Az Ö nevét viselő tanítványnak is mozdulnia kell, sebet kötözni, köny- nyeket törölni.

Főorvos előadónk arra hívta fel a figyelmet, Akiről a legkevesebbet beszélünk és Aki a legtöbb gyötrelmet okozza; a Sátánra. Mindig másként jelentkezik, mint ahogy várnánk. Sőt diplomatikusan még azt is elhiteti velünk, hogy Ö nem is létezik. S míg mosolygunk a létén, katasztrófákba sodor és viszi az életünket. Az emberiség egész életét megmérgezte a Sátán, mert a teremtésnél hazudott az embernek. Egész az ítéletig a sarkunkban van, rabként akar tartani. Mindenféle csalóka ígérete mögött a keresztyén ember számára Jézus szava az eligazító: Én vagyok az út, az igazság és az élet.

Az irgalmas samaritánusról szóló példázat utolsó mondatával — Menj el és te is hasonló kép- pen cselekedjél — kaptuk a biztatást és bátorítást a reánk váró feladatokhoz Tóth Sándor lelkész szolgálatából. Akik a lelki javakból bőségesen részesültek, akik a testvéri közösség örömét átélhették, azok számára kötelező megtiszteltetés az irgalmasság gyakorlása.

AZ IFJÚSÁG RÉSZVÉTELE IS bizonyságtétel "volt mindkét alkalommal. A külsővati, somló- szőlősi fiatalok versei, énekei színesítették az istentiszteleteket, de ott volt a lelkes malomsoki kamarakórus is a tőlük már elvárható színvonalat kéDviselve.

Köszönet képpen néhány szál virágot adtunk az előadóknak. A vendéglátó gyülekezeteknek és azok lelkészeinek. Kovács Etelkának és Boros Lajosnak pedig köszönet képoen tolmácsoltok, hoav hitben frissebbek lettünk, reménység szerint tettrekészeb- b°k és gazdagabbak a szeretet- ben.

Bálintné, Varsányi Vilma

— Szentháromság ünnepe után a 18 vasárnapon az oltárterítő színe: a zöld. A délelőtti isten- tisztelet oltári igéje: Mt 22,34— 46; az igehirdetés alapigéje: 1 Jn, 3,19—24.

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1984. október 21-én

Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) Takácsházi Zelma, du 6. Hafenscher Károly. Fasor de. 11. Inotai Lehel, du. 6. Gáncs Aladár. Dózsa Görgy út 7. de. fél 9. Gáncs Aladár. Üllői út 24. de. fél 11. Vető Béla. Karácsony Sándor u. 31— 33. de. 9. Vető Béla. Rákóczi út 57/b. de 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Vető Béla. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. Szabóné Mátrai Marianna. Rákosfalva de. 8. Szabóné Mátrai Marianna. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabóné Mátrai Marianna. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Váci út 129. negyed 10. Frangepán u. de. 8. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de.

10. Pintémé Nagy Erzsébet. Sorok- sár-Üjtelep de. fél 9. Pintérné Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc Erzsébet-telep de. 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor, du. fél 7. Bonnyal Sándor. Kispest Wekerle-telep de.

8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV- telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagvtemplom de. 10. Bol- la Árpád. Rákosszentmihály de. fél

ll. Karner Ágoston. Sashalom de.

9. Kamer Ágoston. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás, cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákoshegy de. 9. Kósa László. Rákoscsaba de. 9. Kósa Pál. Rákosiidét de. 11. Kósa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa László.

Bécsikanu tér de. 9. (úrv.) Mado- osaí Miklós, do. fél 11. (németi, de.

11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Madocsai Miklós. Toroczkó tér de. fél 9. Koren Emil. ’ Óbuda de. 10. Ponicsán Miklós. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9.. de. 11. du. fél 7. Modnri u. de. fél 10. Bízik László ^esthidegkút do. fél 11. Budakeszi dp. 8. Kelenföld, de. 8. Ben- cze Imre. de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de 9. Missura Tibor. Nagvtétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Rőzse István. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György.

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkezti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György:

Felelős kiadó:

I Harkányi László |

Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074

Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magyar Posta

Index: 25 211 ISSN 0133—1302

szedés: 84.2315'90-43 — Zrínyi Nyomda Felelős vezető:

Vágó Sándorné vezérigazgató

Nyomás: rotációs magasnyomás Athenaeum Nyomda Felelős vezető:

Szlávik András vezérigazgató

„Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a testvérét is.” (1 Jn 4, 21)

VASÄRNAP. — „Adjátok oda magatokat az Istennek.” — Róm 6,13. (1 Sám 3,4. — Mk 12,28—34.

— Zsolt 133.) Születésünktől kezdve mennyien tartanak igényt az életünkre. Elsősorban a szüléink, azután hitvestársunk, gyermekeink, munkatársaink, feletteseink, hogy csak a legszűkebb kört említsem. Sajnos, a Sátán is igényt tart rá és mindent el is követ, hogy övé lehessen az életem. Gondolunk-e arra, hogy egyetlen jogos igénylő az Ür a teremtés és a megváltás jogán. Csak akkor tudjuk helyesen szolgálni a családunkat és embertársainkat, ha Istennek egészen odaszánjuk az életünket.

HÉTFŐ. — „Pál írja: Isten halálos veszedelemből megszabadított minket. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.” — 2 Kor 1,10. (Zsolt 33,20.

— Mt 5,23—26. — 2 Kor 1.8—11.) Életünk útjára visszatekintve, bizonyára hálásan emlékezhetünk átélt szabadításokra. Pál itt testi halálos veszedelemből való sza- badításról emlékezik meg. Mi hálát adhatunk az igazi halálos veszedelemből — a kárhozatból ,— való szabadításért és reménykedhetünk, hogy mindvégig megtart az örökéletre a Jézus Krisztusban való hit által.

KEDD. — „Jön az Űr. Ö majd megvilágítja a sötétség titkait.”

— 1 Kor 4,5. (Jer 25,5. — 1 Thessz 4,9—12. — 2 Kor 1,12— 24.) Testi életünkben emberek szeme elől talán sok mindent, sikerül elrejtenünk, de Isten előtt akkor is minden nyilvánvaló. Ha visszajön az Ür, az Ö ítélőszéke előtt semmi nem maradhat titokban és sötétségben.' Add Uram, hogy már most is járjak a te világosságodban, ne kelljen egykor megszégyenülnöm, sőt elvesznem a rejtegetett bűneim miatt.

SZERDA. — „Miért vetetted meg az Ür szavát, miért tettél olyat, ami nem tetszik neki?!” — 2 Sári) 12,9. (2 Tim 2,19. — Ef 6, 1—8. — 2 Kor 2,1—11.) Nátán prófétán keresztül az Ür szemrehányása ez Dávid felé, amikor mély bűnbe esett (gyilkosság, házasságtörés). Most azonban felénk hangzik a panasz! Naponként mennyire veszem komolyan Isten felém hangzó szavát?! Keresem-e az ő jó, kedves és tökéletes akaratát, hogy mi tetszik neki, vagy a magam ké- nye-kedve szerint élem az életemet?!

CSÜTÖRTÖK. — „Isten reánk bízta a békéltetés igéjét.” — 2 Kor 5,19. (1 Móz 9,13. — Jak 2, 1—8. — 2 Kor 2,12—17.) Ha körülnézünk, láthatjuk, mennyi viszálykodás van családtagok, munkatársak gyülekezeti tagok közt. Nagyobb méretekben a nemzetek, e világ népei között. Pedig mindenki szíve vágyik a. békességre. Ha elnyerted a Jézus vére által kapott bűnbocsánatban Isten békességét, akkor reád is bízatott a békéltetés igéje. Légy a békéltetés eszköze közvetlen környezetedben és légy közbenjáró Istennél a világban uralkodó feszültségek megoldódásáért, a békéért.

PÉNTEK. — „Jákob ezt mondta a háza népének: Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat!” — 1 Móz 35,2. (2 Kor 6,14—15. — Róm 14,19— 15,3. — 2 Kor 3,1—11.) Talán úgy nézünk erre az igére, hogy ez nem nekünk szól, hiszen nekünk nincsenek bálványisteneink. Ne feledjük el azonban, hogy mindaz idegen isten az életünkben, amibe az egy igaz Isten helyett helyezzük bizalmunkat. Talán tudásodban, ügyességedben, anyagiakban, emberi kapcsolatokban bízol, a helyett, hogy egyedül Istenben reménykednél. Tisztíts meg Uram minden tőled idegen reménységtől, hogy mindenkor mindenben egyedül benned vessem bizalmamat.

SZOMBAT. — „Ne feledkezz meg arról, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból.” — 2 Tim 2,8. 5 Móz 10,21. — Jak 2,8—13. — 2 Kor 3,12—18.) Húsvét drága örömhíre szólal meg ebben az igében. Krisztus feltámadott és él! Ez ad reménységet és bizonyosságot, hogy teljes a diadal a halál felett. Ugyanakkor naponként odafordulhatok a feltámadott, élő Jézushoz. Vele beszélhetem meg minden dolgomat. tapasztalhatom hűséges, áldó segítségét.

Bozorády Zoltán

AMIKOR BEKÖSZÖNTÖTT A NYÁR. és az utcasarkot napsütés hevítette. Lázár, a koldus új helyet keresett magának. Észrevett az utcában egy gyönyörűen gondozott, nagy parkot, melyet kovácsolt vas kerítéssel zártak ei a külvilágtól. A járdát szegélyező platánok és a park különleges fáinak lombja árnyas folyosót képezve borultak össze. A díszes kapu közelében telepedett le ezután Lázár, letette a sapkáját á járdára, és ismételgette: Szegény, nyomorék beteg pár fillért kér a jószívű emberektől! Az arra járók először csodálkozva nézték, aztán megszokták, és itt is hullottak sapkájába a jószívűek fillérei.

Lázár jól érezte magát az árnyas kéregető helyen. Egyszer aztán nagy öröm érte. A díszes kapun egy kis tacskó jött ki. Körülszaglászta a férfit, és barátságosan csóválta hosszú, vékony farkát. Körülötte maradt egész nap. Ha megjelent egy járókelő, és a koldus elkezdte mondókáját, a kis tacskó a sapkája mellé ült, pitizni kezdett, és könyörgő szemmel nézett az emberekre. Egyre többen figyeltek fel rájuk, majd gyerekek állták körül őket. csodálták a koldust a kis kutyával, és a sapkába ezután bővebben hullott az adomány.

A PARK MÉLYÉN POMPÁZÓ LUXUSPALOTA LAKÓJA egy nap teleagatta lampionokkal a park fáit, fényárban úszott a nagy ház minden terme. Elegáns autók gördültek be a kapun, előkelő vendégeket hoztak. Másnap kora reggel vadászatra indult a társaság.

Amikor a fényes vendégsereg hazatért, Lázár még mindig a

Gazdag és a Lázár

palota kerítése mellett ült. Embergyűrű vette körül. A kiskutya a sapka mellett pitizett. A palota ura kiszállt kocsijából, látni akarta, mi történik kerítése mellett. Megdöbbent a csont-bőr sovány ember láttán, és undorodva vette észre fekélyeit. A pitiző kutyára pillantva egyenesen felháborodott, és dühösen fordult el a látványtól, mert felismerte kedvenc tacskóját. A kutyához különös módon jutott hozzá: tulajdonosával

együtt vette meg, s az eredeti gazda most kertészként dolgozik nála. Gyalog indult a parkon át a palota felé, és amikor meglátta a kertészét, ráförmedt:

— Távolítsátok el a kerítés mellől azt az embert, mert megszakad a szívem a látványától.

A kertész hanyag mozdulattal vette le szalmakalapját. és bátran szembenézett urával:

— Uram, nem kell az ön szívének megszakadnia, ha kinyitja erszényét, és csak neeyedannyit dob a koldus sapkájába, mint amennyibe a mai vadászat került.

A palota ura dühösen támadt

rá kertészére:

— Pimasz gazember, hogy merészelsz te nekem ilyeneket mondani?!

— Csak az igazat mondtam, uram.

— Kirúglak, te csavargó! — tajtékzott a palota ura.

— Uram, én azonnal mehetek, de tetszik tudni, hogv akkor a kiskutya sem marad itt. Ha itthagynám. nem enne, és pár nap múlva elpusztulna.

— De. mit keres a koldus mellett az én kiskutyám?

— Emlékezzék vissza, uram, hogy amikor ön felvett, én is azt csináltam, amit most a kerítés mellett ülő kollégám: koldus voltam, és ez a kutya vdlt a kenyérkereső társam. A kis tacskónak csak jószíve van, segíteni akar ennek a nyomorult Lázárnak. Különben is, ha jól meg tetszett nézni, nem ''sokáig fog élni ez a szerencsétlen ember, hamarosan megszűnik a kellemetlen látvány.

— És én addig nézzem ezt az undok alakot?

— Uram, ha szabad ajánlani, szíveskedjék behúzni a kocsi függönyét, és nem fogja látni.

— A kenyéradóddal szemtelen- kedsz? Takarodj a szemem elől!

— Bocsásson meg, uram, ezért a kenyérért megdolgozom, és ön nem szánalomból alkalmazott, hanem mert így tudta megszerezni a kiskutyámat. És azt is tetszik tudni, hogy ilyen okos és iól idomított, kut.vát. ritkán lehet találni.

— Tudom, de most takarodj előlem!

MEGMOZDULT AZ EGÉSZ VÁROS, mindenki a nagy szenzáció látására sietett. Olyan temetés van a városban, amit sokáig emlegetnek majd azok. akik látták a pompáját. Olyan hirtelenséggel halt meg a palota ura, hogy az már maga is olyan esemény. amiről nem győznek eleget beszélni az emberek. A palotában az utóbbi időben egymást érték a víg naook, és amikor a legnagyobb volt a jókedv, a tivornyázók már azt sem tudták, miként tomboljanak, a vendéglátó büszke nagy úr ezt rikkantotta: Sohse halunk meg! Serlegét magasba tartó keze ekkor megmerevedett, szája tátva maradt, és élettelenül vágódott el. A virágfüzérekkel díszített teremben, a fénylő csillárok alatt egyszerre megnémult a vidám társaság, és a süket csöndben tiszta, érces hangon valaki ezt mondta: „Bolond, az éjjel elkérik a te lelkedet!” Mindenki csendben letette a poharát, és rémülten kihátrált a teremből, ahol a halott egyedül maradt, némán, mereven, felakadt szemmel.

Az évtized temetése most véget ért, a papok ajkán elnémult a magasztaló beszéd, a fájdalmasan zokogó imádság ámenje is elhangzott; már csak a kórus gyászénekének utolsó hangjai zengtek.

KÉT EMBER SIETETT A TEMETŐ HÁTSÓ KIJÁRATA FELÉ. Az egyik a palota kertésze, a másik a belső inas volt.. Siettek vissza a palotába, hogy a gyászoló vendégsereg megjelenésekor minden készen álljon a halotti torhoz. A temetőnek ebben az elhagyatott zugában volt a szegények ingyenes temetkezési helye. Az egyik jeltelen sírra egy leányka éppen mezei virágból kötött bokrétát tett.

— No nézd csak, ilyent is ritkán lehet látni! Valaki itt virágot tesz egy sírra — csodálkozott az inas.

— Az ám! De hiszen ez a kis- lánv a parkunk kapujánál kéregető koldushoz tartozik! — jegyezte meg a kertest, és odaszólt

a lánynak: — Mondd csak,, kinek a sírja ez?

— A koldus Lázáré!

— Mikor halt meg? — kérdezte a kertész.

— Amikor elolvadt a hó - felelte a kislány.

A két ember némán továbbsietett, aztán a kertész szólalt meg:

— Albert, tudom, hogy te olvasod a szentírást. Mondd csak, gazdánktól mit fog kérdezni az örök Bíró?

— Abban biztos vagyok, hogy arra is kell felelnie, szerette-e felebarátait úgy, mint önmagát.

— Vajon a testvérei ezután mit csinálnak? Tanultak-e valamit ebből a halálesetből? — kérdezte a kertész.

— Nem hiszem. Figyeltem őket a szertartás alatt. Alig tudták leplezni örömüket, hogy a nagy vagyon most az övéké. Ezek még léhábbak, mint a bátyjuk. Annak legalább volt annyi esze. hogy tudott számolni. és csak a felesleget dorbé- zolta el. De hisz ez is elég volt ahhoz, hogy fékevesztett tivornyákat rendezzen. Amikor az úr holtan terült el, • éppen egy nagy tálcán vittem be a pezsgőt. Eszembe jutott, amit aznap olvastam a Bibliában, és a rémült csodálkozástól hangosan kimond- tam. hogy „Bolond, az éjjel elkérik a te lelkedet!” Azt hiszed, figyelt rám valaki?

— A testvérei hol voltak? — kérdezte a kertész.

— Nem piessze tőlem. Biztosan hallották, amit mondtam, de olyan részegek voltak, hogy' fel sem foghatták az értelmét. Azt hiszed, az ilyen ember megérti az Isten beszédét?

Mátis István