Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-10-14 / 42. szám
GYERMEKEKNEK Üzenet a némaság idején 1 Sám 3 „Írok nektek, ifjak...” Idealisták vagyunk-e? Izrael népe nagy bajban volt. Nem kapott üzenetet Istentől. Volt ugyan főpapja, akinek az lett volna a feladata, hogy meghallja és továbbítsa a népnek Isten üzenetét, de Isten néma maradt. A főpapnak, Élinek a két fia ugyanis rosszul végezte szolgálatát. Az áldozati állatok húsának azt a részét is maguknak tartották meg, amit Istennek kellett volna adniok. A főpap tudott erről, mégsettí tett semmit. Ezért Isten néma maradt. Nem szólította meg az öreg főpapot. Ebbéli az Időben került a templomba a kis Sámuel, ö igyekezett mindent megtanulni, ami a szolgálathoz kell, mert alázatos és hűséges szolgája akart lenni Istennek. Az volt az egyik kötelessége, hogy ügyeljen az olajmécsesre, hogy soha ki ne aludjék. Az egyik éjjel felriadt álmából a kis Sámüél. Valaki nevén szólította őt: „Sámuel, Sámuel!” Gyorsan fölkelt és átfutott Éli szobájába. „Itt vagyok, hívtál!” — mondta az álmából felriadt Élinek. „Nem hívtalak én, menj vissza szépen és aludj tovább” —szólt az öreg főpap. Sámel ezt gondolta: „Biztosan tévedtem!” Visszament és lefeküdt. Alig, hogy elaludt, újra megszólalt a hang: „Sámuel, Sámuel!” Sámuel most már biztos volt benne, hogy nem téved. Megint Élihez futott: „Itt vagybk, most ugye hívtál!” Éli azonban nagy álmosan most is visszaküldte a kis Sámuelt. Sámuel nem értette a dolgot, de szót fogadott. Visszament és újra lefeküdt. Alig, hogy elaludt, harmadszor is megszólította a hang: „Sámuel, Sámuel!” Élihez szaladt és már kissé tüfrélméflehul mondta: „De most aztán ugye, igazán hívtál?” Éli most tudta meg, ki szólította meg Sámuelt. „Isten szólított meg téged. Menj vissza szépen és ha újra hallod a hangot, így felelj: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!” Sámuel visszament szobájába. Lefeküdt és csendesen várt. A szíve szent félelemtől dobogott. „Igazán akar velem beszélni Isten? Nagyszerű volna! Szebb dolog nem is történhetne velem!” — gondolta magában. Nemsokára megint megszólalt a hang: „Sámuel, Sámuel!” Sámuel remegő hangon válaszolt: „Szólj Uram, mért hallja a te szolgád!” Ekkor Isten válóban Szólt Sámuelhez Felséges volt Isten szavát hallgatni! Pedig szomorú hírt mondott neki. Isten ugyanis azt mondta Sámuelnek, hogy jól látja, milyen rossz szolga Éli főpap és két fia. A sok figyelmeztetés ellenére hűtlenül végzik szolgálatukat. Ezért Isten meg fógjá őket büntetni. A két fiú egy napon meg fog haini és Éli is megkapja megérdemelt büntetését. Nagyon felzaklatta ez az üzenet Sámuelt. Egész éjszaka nem jött álom a szemére. Korán kelt, kiment és kinyitotta á templom kanuiát. Ez volt a dolga minden reggel. Ékkór Éli magához hívta őt. „Mit mondott neked az Üristen?” — kérdezte. Bármennyire is nehezére ésett Sámuelnek. el ke’iett mondania isten üzenetét. El is mondta az utolsó szóig. Amikor Éli meghallgatta Sámuelt. Szomorúén sóhajtott fa1: „Valóban Isten szólt hozzád. Twven Úgy, ahogy neki tetszik!” Tsfen azonban ném o*ák Szórt szólította meg Sámuelt, bog-'' körülié yeje ítéletét Éli főnAo háza felett, hanem a zárt is. bogv a kis Símről méetudia: Tsten prófétává választotta Őt égész Izraelben. Sélmeczi János A FOGALOM HÁROM ÉRTELEMBEN HASZNÁLATOS: bölcseleti, életvitelbeli és hétköznapi értelemben. Bölcseleti síkon idealista mindenki, aki nem fogadja el egyetlen valóságnak az anyagot, aki önálló létezőnek tartja a szellemet, és nem az anyag megnyilvánulásának. Az életvitel tekintetében idealista az, aki választott eszméje (s az lehet a materializmus is!) szolgálatában hat és cselekszik, ezért bármi áldozatra képes, nem törődve javak, pozíciók szerzésével vagy elvesztésével (ha így él, a materialista is idealista). Végül hétköznapi értelemben idealista az, aki eszményi szépségben látja maga körül a világot, és miközben fejét a fellegekbe emeli, el- botlik a Vélcdág gáncsvetéseiben. (Illúziónistának is mondjuk az ilyent.) AZ EL&5 ÉRTELEMBEN TEHÁT ADOTT A VÁLASZ: a keresztyén gondolkodás Isten teremtői müvét látja az anyagban, a természetben, az élet titkában, s az emberben, akit a Teremtő a maga képére és hasonlatosságára alkotott bár ez a hasonlóság a bűnbeesés folytán elhomályosult, Jézus megváltói áldozata árán, kegyelemből visszaadatott nekünk, ha hitben elfogadjuk. Ilyen értelemben idealisták vagyunk. A keresztyén gondolkodásban azonban a szellem és az anyag nem kerül ellentétbe egymással (kivéve az első századok eretnek szektáit). Gondoljunk csak a zenére: Bach muzsikája tiszta szellemiség, de hangszerek vagy hangszálak, tehát anyagi hordozó nélkül néma lenne; _a hangszerek viszont csak zörejeket hallatnának a szellem alkotó munkája nélkül. Nem tagadjuk meg tehát az anyagot (mint egyes idealista iskolák, melyek csupán a szellem lenyomatának vélik), nem is vetjük meg, cSak a primátusát nem ismerjük el. Az idealizmus sokféle árnyalata között ezt a gondolkodást dualistá- nak nevezik. A SZÓ HÉTKÖZNAPI ÉRTELMÉBEN AZONBAN korántsem valljuk magunkat csetlő- botló idealistáknak, hanem „evangéliumi realistáknak", akiket éppen a felebarát iránti szeretet kötelez arra hogy a valóság talaján álljanak. Nem építünk ködvárakat illúziókból, nem véljük tökéletesnek, ami nem az. Igyekszünk, amennyire erőnkből telik megismerni a világot (bár tudjuk, hogy a megismerés végtelen és befejezhetetlen, mert minden válasz új kérdést sugall) ; igyekszünk tehát eligazodni a Világban és szebbé, jobbá tenni azt, ami abból számunkra térben és időben megadatott, de valljuk, hogy a valóság több annál. ami földeríthető és ami ok- okozat-következmény összefüggésbe állítható, hiszen mindez rész csupán, mely földi létünk értelmét nem tudja megmagyarázni. A minket körülvevő eleven élet, vagy akár értelmünk, s megannyi gyönyörű gondolatunk mind rész és eszköz csupán; olt- hatatlan vágyunk azonban azélő Teljességre tör, a „tükör által, homályosan” látott érzett felé vágyik. Ember voltunk meg akarja haladni önmagát és nem egyezkedik az ideig valóval, a rész szerintivel, s nem próbál önistenítve, önmaga bálványaként berendezkedni a világban. A MI VILÁGSZEMLÉLETÜNK AZONBAN nem filozófiai iskola, nem gondolatrendszerben tájékozódik, hanem a Jézus Krisztus keresztjén: ez az a valóság, mely a szeretetet — az ellenség iránt valót is! —- megfellebbezhetetlenül magatartásunk mértékévé éS egyben eszményünkké tette, kényszerítve bennünket, hogy vállaljuk ezt az eszményt (mint önzetlenül szolgált ideált!), de ugyanakkor realista módón Szemléljük a világot, az embert és történelmét, hogy tévedések és botl'adózások nélkül fáradozhassunk boldogulásáért. Donáth László MEGHÍVÓ AZ 1984/85. ÉVI TÉLI NÉGYHÓNAPOS KANTORKÉPZÖ TANFOLYAMRA A Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Szolgálata kezdők és haladók számára négyhónapos kántortán- folyamot rendez. A tanfolyam ideje: 1984. november 17-től 1985. március 23-ig. Hívjuk az I. évfolyamra a teljesen kezdőket, a II. évfolyamra azokat, akik az alapfokot elvégezték, vagy többször részt vettek nyári tanfolyamokon, a II. évfolyamra azokat, akik kántori oklevelet szeretnének kapni. Továbbképzésre jelentkezhetnek azok. akik már kántori szolgálatban állnak, de még nincs képesítésük. A tanfolyamot -bejáróként, vagy megfelelő létszám mellett bentlakóként lehet Végezni. A bejáró hallgatók tandíja havonta 350 Ft, ä bentlakóké teljes ellátással, lakással 1500 Ft. A tanfolyamra 1984. november 6-ig lehet jelentkezni a következő círhen: Kántorképző Szolgálat, Főt, Berda J. u. 3. 2151. A felvételi kérvényhez mellékelni kell az illetékes lelkész ajánlólevelét és a felvételt kérő önéletrajzát a következő megjelölésekkel: zene: előképzettsége, eddigi gyülekezeti szolgálata és jelentkezésének célja. A felvételről értesítést küldünk. Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Szolgálatának Igazgató Tanácsa Oldott ké?e (5.) A TELEPESEKRE ÁLTALÁBAN ÜGY TEKINTETTEK, mint a nyugati államokban a vendégmunkásokra. Szükség volt a kitelepítések következtében szétroncsolódott gazdaságokban munkaerejükre, de gyűlölték is őket. Különösen sokat tudnának erről panaszkodni a székelyek és a csángók, de a felvidékiek is. Együttesen is úgy érezték magukat, mint a vendégmunkások, idegen etnikai, kulturális környezetben, ahol a közösségi befogadó szellemnek még a leghalványabb jeleivel sem találkoztak. „Úgy letörlünk — emlékezik vissza Bruókmanné —■ hogy életkedvünk sem volt. Né- hányan azonnal csomagoltak és átköltöztek Zombára. Kisveike gondozatlan határával, sovány földjével nem Vonzott bennünket. Aztán csak így hívtak minket, hogy: jöttment. Dehát gyökeret kellett eresztenünk, nem volt más választásunk”. A széliek szociális érzéke, nyíltsága, barátot, embertársat kereső törekvése fejlettebb volt a helybelieknél. Mégsem jelentett sima utat a gyökéreresztés az ilyen „jöttmentek” számára. Kezdetben súlyos lelki válságot idéztek elő a kósza hírek, hogy visz- szaiönnek a svábók. kiebrudal- ják őket. a betolakodókat. Nyugtalanította őket áz is, hogy a hatóságok nem álltak helyzetük magaslatán. A termelés körül is adódtak problémák. Alsószeli- ben. á Mátyüs, földjén kitűnő földekkel rendelkeztek, s amikor itt is olyan sűrűn vetették á kukoricát, mint odahaza, semmi sem termett. Odahaza az udvaron csépeltek, nagy gazdasági udvarral rendelkezett minden paraszt, itt a határban kellett csénelni. Féltették kicsi termésüket. Odahaza megszokták, hogy réstől fogva villannyal Világították. s már égyes gépeket is villamosították, itt petróleum lámpával kéllett volna világítani. Igen ám, de nem voltak lámpásaik, s amikor azokat beszerezték, nem jutottak petrólépmhoZ. Egyiptomi sötétség borult a széliekre. Ezek azonban csak kisebb megpróbáltatások voltak. A neheze ezután kezdődött. A telepeseknek ugyanúgy kellett a beszolgáltatás alatt nyögődözni, mint a bevezetett gazdaságoknak. Sőt a kulák-rendelkezések alól sem voltak mentesek. S ebben a szegény faluban, Kisvej- kén a széliek közül is kellett kulákot produkálni, hiszen a torzulások évei alatt ném lehetétt falu kulák' nélkül. „De ä rosszat hamar felejtjük”. Ilyen jó természettel kerültek Kisvejkére a széliek. Igyekeztünk és sikerült is hamar összebarátkozni á helybeliekkel, hiszen a sorsunk közös volt. Én is férjhez mentem egy helybeli legényhez. Boldogok is vagyunk. Csak hát a vegyes házasság! Ezt érzi férjein is, aki jó katolikus.” A TÖRÉS TEHÁT KITAPINTHATÓ ÉLETÜKBEN. A régi, en- dogám házasságot felváltotta á vegyes házasság, amely mindkét félnél erős megpróbáltatást jelentett az első időkben. Mert áz alsószeliek ió, hithű evangélikusok, s á kisvejkéiék ugyanúgy hithű katolikusok voltak. Mesz- szire hírlett, hosv a széliek miiven erős°n ragaszkodnak hitükhöz, „hitüket N megtartották”. Igen, az idősek! Odahaza lelkész, temnlom. iskola állt rendelkezésükre. „Hittant tanultunk, két évig konfirmációra jártunk. Ez itt m>nd megszűnt. Igaz, amíg helyben létezett tanítás, a gverekek magvarul tanulhattak, elmagvarnsodtak a község más nemzetiségű gyermekei is, dé a vallással baj volt. A mi gyerekünk ugvan evangélikus, de számára sQm döntő kérdés már A yeués. jnlonlee rsak egv evsn- gélikng gvérmek van a faluban.” A fiatalabb nemzedéknek némileg könnyebb volt áz átállás, az időseket gyötörte a honvágy. „Édesanyám még ma is ott él lélekben Alsószeliben” és az idős asszony azonnal hozzáteszi: „ott szeretnék meghalni, hogy az uram mellé temessenek”. A honvágy, amely az idősebb nemzedéket emészti, a középkorúaknái nosztalgiává szelídül s ez a nosztalgia is haldoklik már bennük. Ha haza-haza látogatnak nem sok köszönet van benne, nem mehetnek be régi házukba, inkább csák a rokonságot látogatják. Magyarországon pedig ez az összekövácsolódott, mindén érzelmi és értelmi szállal összekötött és összetartó szeli társadalom már csak egy-égy temetésen jön össze. Ez az egyetlen alkalom, amikor az ország másik végébe is elutaznak, hogy együtt legyenek, elsirassák barátjukat, hozzátartozójukat, s beszámoljanak egymásnak, hogyan fordult sorsuk. Ez is azonban az idősebb nemzedéknél Vált szokássá és így egvre ritkább alkalom. Itt Kisvéjkén már csak 30 körül vannak, „a Szalaiék, Panczákék, KoVácsék, Alföldiek — próbáljuk számba venni őket — de az Alföldiek énoen most készülnek költözni”. Oldott kéve. A kéthetente tartandó istentiszteletre már csak ketten-hárman jönnek el. ŰgV, mint a tardos- keddiék Bonvhádon, akik már régen nem találkoznak a temn- lomban vagy a Kaiser-féle vendéglőben. SZARSZ DEZSŐ úgy robbant közénk, mint 1948-ban Szovjet fogság után a faluba. Még Oroszországban vétte hírét, hogv szüleit áttelenítétték. s ígv már n°m Alsószeiibe ment. hanem ide, Kisveikére. „De hói van ez a fáin? Egvűtt lőttem egv Tevel-i sváb legéilnvél. tféibl Simonnal. Amikor Tévéibe érkeztünk, Ü«íb1ék házában egv székélv fogadott azzal, hogy szüleit kitelepítették Németországba. Én tovább indultam az apostolok lován. Hajnalban érkeztem ide, egy szeli • lány felismert és telekiáltozta a falut: megjött Szaksz Dezső! Szüleim éppen kendert áztattak.” Emberi sorsok. Heibl-é is, Szaksz-é is, aki 62 éves és nem minden ok nélkül kiáltott fel: „a mi történetünket ki írja meg?” Két éve nyugdíjban van, kőműves volt és ma is végez kisebb-nagyobb javításokat. Kezdetben a svábokkal állt össze, majd 1952-től a Tsz-ben is, mint kőműves dolgozott. Az egyház-* ban a gondnoki teendőket végzi, összeszedi a járulékokat s megjegyzi: „ha mi meghalunk, megszűnik itt a szórvány. Mert ha tanult valaki közülünk, elhagyta a falut,. később magához vette szüleit is. Így apadunk évről évre. Most az Alföldiék állnak útra készen. Ebben a faluban nincs már iskola.” Szaksz lánya érettségizett, nem helyben dolgozik, mint Bruckmannék fia. Szépen berendezett lakása van, mint Bruckmannéknak. * AZ IDE-ODA TELEPÍTÉSSEL evangélikus egyházunk vesztesége a legnagyobb. A tartós és nagy népességmozgás következtében reális veszteségünket szinte már alig tudiuk megállapítani. 1941-ben hazánk lakossága 9.31 millió volt. A hivatalos adatok szerint 6°n-a evangélikus, vagyis kereken 560 ezer. Viszont napjainkban 430 ezer lutheránusról beszélünk. A valóságos veszteség így is 130 ezer lélek lenné. De a legnagyobb törés az arányszámunkban történt változás. 6%-ról visszaestünk 4.4%-ra. Ez pedig á német, szlovák némzé- tiség kitelepítésével állt elő. ÖLDOTT KÉVÉ. Mégsem lett kétségbeejtő á helyzet. Elsősorban, mert hazára találtak és megbékélték a csángók, székelyek, felvidékiek. Beleilleszkedtek a felszabadulás után kibontakozó új társadalmi rendbe, életük, sorsuk közössé lett mindannyiunk életével, sorsával. Éreztük azonban, hogy a szomszédos szlovák egyházzal rendeznünk keli kapcsolatainkat. Az 50-es évek derekán már Dezséry László kimondta: „a Duna ne válasszon szét, hanem kössön ösz- sze bennünket”. Ezt az utat kellett járhatóbbá tenni. Felejteni a múltat, mint a telepesek és új lehetőségeket keresni a testvéri kezek egymásra találásához. Kapcsolataink változatossága és sűrűsödése mellett találtunk egymásra. És mi lesz a szétszóródott széliekkel, a szórványba került svábsággal? Gyötrő kérdés, amely összefügg a falvak népességének településpolitikájával is. Hazánk kissebbségpolitikája világviszonylatban példamutató. Viszont a szórványok megőrzése egyházunk részéről egyré nehezebb féladat. Lassan kimerülnek e téren minden tartalékaink s a szórványgondozás másból sem áll, mint az öregek gondozásából. Az elköltözésekkel, elvándorlással beállt egvházszöCiológiai helyzettel pedig tudományosan és módszeresen alig foglalkoztunk. Az oldott kéve első fázisa a ki- és betelepített gyülekezetek társadalmában vált akuttá. A második fázis a növekvő települések. az urbanizáció nyomán léf- f"iött változásokban lett nyilvánvalóvá. Hói kélléhe erősíteni a munkát? A szórványokban Vagy a növekvő (városi) településeken? MerrofeJé bontakozik ki á lövő, hö1 áhítSuk fél derékhadunkat? Itt is, ott is megvan Saiátos feladatunk. Tradíciók, noSztalkiá. érzelmi szálak kötnek bennünket a szórványokhoz, hiszen „szórvártvegyház vá- gvunk”, d° az til heivzet úí feladatok Vállalására késztet Hrfi. fűinket. Ez a fi no ff megcsillan- tort valamit a* irdatlan felelősségből. (Vége) Rédey Pál
