Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-10-07 / 41. szám

1

Kílensssásan ess ország gyülekezeteiben

VÁC—RÁD megmarad emlékezetünkben

„Az a vasárnap felejthetetlenül megmarad emlékezetünkben ..

EZT ÍRTA TÖBBEK KÖZÖTT augusztus hó utolsó napján keltezett levelében dr. Joachim Heubach NSZK-beli püspök. Ugyanígy mi sem felejtjük el azt a vasárnapot. de az előtte lévőt és az utána következőt sem, sem a közbeeső napokat.

Július 29-én, vasárnap reggel szokatlanul korábban népesedett be Vácott a Széchenyi és az Eötvös utcának az a része, ahol a templomunk, illetve parókiális épületünk áll. Gyermekek, ifjak, felnőttek gyülekezetek a vendégek fogadására és az istentiszteletre.

A LELKÉSZLAKÁS UDVARÁN 23 presbiter, valamint a lelkész és felesége fogadta az érkezőket. Hatan érkeztek: Dr. Joachim Heubach püspök és felesége, James H. Burtness USA-beli professzor és felesége. Sawmell Kimbele tanzániai küldött és Pósfay György lelkész Svájcból, aki a tolmácsolás feladatát is ellátta. — Felcsendült az ének, majd Bachát István lelkész meleg szavakkal köszöntötte az érkezőket. a gyermekbibliakör tagjai virágcsokorral kedveskedtek. A lelkészlakás ajtajában pedig 14 fiatal gitárral kísért énekkel fogadta a vendégeket, akik meg- hatottan hallgatták fiataljaink énekét.

Rövid ismerkedés után fél 10 órakor megszólalt templomunk harangja, jelezvén az istentisztelet kezdetét. A gyülekezet presbiterei kíséretében indultunk a zsúfolásig megtelt templomba, miközben felhangzott az ének: „Erős vár a mi Istenünk ..

AZ IGEHIRDETÉST DR. JOACHIM HEUBACH püspök 1 Pt.

2,4—5 alapján tartotta. — A gyülekezet lelkésze ismertette a gyülekezet történetét, és tájékoztatást adott a gyülekezet mai életéről és a gyülekezeten t folyó munkáról. — James fi.'•' Burtnessprofesszor és Samwell Kimbele köszöntötték a gyülekezetei, és szóltak otthoni munkájukról. — Ünnepélyessé tette istentiszteletünket énekkarunk szolgálata, fiataljaink gitárral kísért énekszáma Molnár Zsuzsanna konzer- vatórista szólóéneke. Králik Mi- hályné, Dovecz Andrásné és Balo/ Teréz gyülekezeti asszonyok által készítette, népművészetünk gyönyörű mintáival díszített kehelytakar óval ajándékoztuk meg vendégeinket.

Az istentisztelet után a gyülekezet vezetőivel ismerkedtek meg, majd rövid séta közben megtekintették szép barokk városunk nevezetességeit. A lelkészlakáson elfogyasztott ebéd közben meghitt, meleg beszélgetés folyt.

RÖVIDESEN INDULNI KEL-. LETT a filiába: Rádra, ahol 3 órakor kezdődött az istentisztelet. A dombon épült templomhoz vezető lépcsősor aljában a rádi presbitérium élén a gyülekezet lelkésze fogadta őket. Á lépcsőkön felfelé haladva gyermekek és fiatalok sorfala között — akik egy-egy szál virágot nyújtottak át — mentünk fel a zsúfolásig megtelt templomba. A szomszédos penci leánygyülekezetből is többen átjöttek.

Itt az igehirdetés szolgálatát James H. Burtness professzor végezte Zsid. 13.8 alapján. Heu- bach püspök. Kimbele tanzániai küldött és Pósfay lelkész köszöntötték a gyülekezetei. A gyülekezet lelkésze itt is ismertette a gyülekezet és a templom történetét. majd a következő évek feladatáról szólt: a gyülekezeti ház építésének szükségességéről.

Tányéros Jánosné és Liesz- kovszki Dánielné presbiterek átadták a gyülekezet ajándékaként az általuk készített szép kehely- takarókat. — Istentisztelet után a templom előtt sok-sok meleg kézfogás volt. és sok köszönő szó hangzott el, bár ez utóbbit kölcsönösen nem értették, azonban

az örömtől csillogó szemek a szavaknál is szebben beszéltek.

Prencsok Mihály gyülekezeti felügyelő szép otthonában gazdag terített asztal várta a vendégeket és a presbitereket. Melegen érdeklődtek a felügyelő és felesége munkájáról. Prencsok Mihályné a világszerte híres Váci Kötöttárugyár minta, illetve bemutató boltjának helyettes vezetője, és a gyár termékei keresettek a nyugati piacokon is. A fehér asztal mellett meghitt beszélgetés folyt, mindkét részről sok érdeklődő kérdés hangzót el. Heu- bach püspök Isten áldását kérte az új otthonra és lakóira köszönő szavaiban.

Amikor jó együtt lenni valakikkel, akkor rohan az idő. Gyorsan múltak az órák, este volt amikor Prencsok Mihály felügyelő és Kátai Kálmán felügyelőhelyettes autójukon Budapestre vitték a vendégeket, hogy másnap új erővel részt vegyenek a nagygyűlés munkájában.

Vendégeink három világrészről jöttek, igen távolról. Itt azonban igen közel kerültünk egymáshoz,' és ez a közelség megmarad. Sze- retetünket elviszik hazájukba, és amikor otthon az úrvacsorái edényeket letakarják az ajándékul kaoott kehelvtakarókkal. bizonyára szeretettel gondolnak ránk, gyülekezeteinkre, szép országunkra. fővárosunkra: Budapestre és az LVSZ itt tartott nagygyűlésére.

Bachát Istvánná

— CSOMAD. Az egyházközséggé szerveződés 200. jubileumi évének ünnepségsorozatában, augusztus 19-én vasárnap délelőtt, hehoczky Endre galgagutai lelkész szolgált a gyülekezetben szlovák nyelvű istentiszteleten, szlovák nyelvű énekes liturgiával. A 250.—260 évvel ezelőtt ide vándorolt ősök utódai a múlt értékeinek megbecsülésével és megőrzésével nemcsak emlékezni akarnak: jelent és jövőt is építenek.

Nem ért rá szeretni

Kovács István haldoklóit. Hangja egyre halkabb lett. Felesége leste minden szavát. Leánya a másik szobában ült. Könnyei is elapadtak már.

Feri még mindig nem tudott megjönni? — kérdezte Kovács István elhaló hangon. — Tudod, Feri... ő lesz majd helyettem a támaszod. Egy év múlva mérnök lesz. Mindenben segít majd neked. .. helyettem. Mióta beteg vagyok mindig arra gondolok, milyen jó, hogy Feri tanult. Igaz, sokat dolgoztunk, hogy tanulhasson ... Majd érted mindent megtesz.

— Feri az én támaszom? — tört fel Kovácsáé ajkán a szó. Hiszen ... de nem mondta tovább. Eddig is elhallgatta, hogy Feri nem sokat gondol velük. Már két napja táviratot küldött, hogy apja halálán van. Még mindig nem jött haza. Neki minden fontosabb.

— Igazad van, bizonnyal mellém áll majd, mondta a férjének. Szeméből kitörölve a csillogó könnycseppeket.

Feri nem ért haza. Csak a koporsó mellett álló édesanyját támogatta, és sietett vissza Pestre. Neki tanulni kellett!

Kovácsné szorgos munkával kis kertjében megtermelte mindazt, amire szüksége volt neki, meg a baromfiaknak. A nyugdíjból meg „futott” Ferinek is, Arankának is. Feri egyszer házat épített, azután nyaralót. Mindig várta, hogy egyszer majd Feri megérkezik, s az autóval elviszi megnézni a szép nyaralót. Feri sem jött, sokszor a köszönet sem.

Aranka megözvegyült, s mivel a nyolcvan évet is már túllépő Kovács néni nem tudott magáról gondoskodni, elvitte magához a városba. '

Feri minden hónapban, azutáfi minden nagy ünnepen pénzt küldött az édesanyjának. Meglátogatni nem ért rá, levelet sem írt. A hivatalban úgy is annyi levelet kellett megírni.

A szomszédok is, ismerősök is úgy emlegették Ferit, mint igen jó fiút, aki lám, lám, gondol az édesanyjára, még pénzt is küld neki.

Csak Kovács néni szemét láttuk mindig könnyesnek karácsony közeledtén. Mindig csalódottan mondta: „Megérkezett megint a pénz, de egy sor sem. Pedig mennyire vártam!”

Ágyban feküdt már Kovács néni azon az ádventen. Alig néhány nap választott el karácsonytól minket, amikor meglátogattuk Kovács nénit. — Éreztük, ez az ő utolsó karácsonya a földön. Lánya is tudta, meg is mondta súgva, amikor ajtót nyitott: Nagyon gyenge az édesanyám, vajon megéri-e a karácsonyt?

Beszélgettünk. Aranka tett említést: „Édesanyám karácsonyi ajándékot kapott Feritől”. — Igaz is, majdnem elfelejtettem mondani, jött a pénzküldemény, és a hátulján a feladóvevénynek ott vannak a kedves sorok is: „Drága Édesanyámnak áldott karácsonyi.ünnepeket kívánok, Feri.” Mikor elvettem a pénzesutalvány szelvényét, Kovács néni szeme könnyes volt. — Ugye milyen kedves karácsonyi ajándék? — mondtam.

Aranka kávét készíteni ment a konyhába. — Kovács néni magához vont, s mint aki nagy titkot akar elmondani, fülembe súgta: Aranka akart nekem örömöt szerezni, ö írta rá a szelvényre a karácsonyi üdvözletét. Nekem akart örömöt szerezni. Nem is mondom meg neki, hogy felismertem, hogy az nem a Feri írása. Legalább ő most boldog, mert nekem azt gondolja, örömöt szerzett.

Feni egy kis karácsonyfát hozott néhány nappal később a temetésre, amikor Kovács nénit temettük. Míg élt az édesanyja, soha nem ért rá szeretni.

Dr. Nagy Istvánná

SZOKOLAY SÁNDOR „LUTHER- KANTATA ÉS „CONFESSIO AUGUSTANA” C. MŰVE HANGLEMEZEN

A Lutheránus Világszövetség hazánkban lezajlott VII. Nagygyűlésén a több mint ezer kiküldött és résztvevő sokféle nyelven képviselte a maga országát, tett vallomást hitéről, szólt arról a felelősségről, amit a világ elkövetkezendő sorsáért érez. A világnyelvek — angol, francia, német — némileg leegyszerűsítették egymás megértését. Mi magyarok, ' Szokolay Sándor e két művével a legegyetemesebb, a földkerekség minden táján érthető nyelven, a zenén keresztül is szóltunk a világ lutheránusaihoz, sőt az egész emberiséghez.

De mit is üzen a világnak Szokolay Sándor e két műve?

A LUTHER-KANTÁTA azt az utat járja be, amit Luther a hitre jutásig megtett. Ennek négy állomását emeli ki, a következő tételekben: 1. A kereső; 2. A harcos; 3. A hitvalló; 4. Az őriző.

A kereső Luther számára a mélypontot az a felismerés jelenti, hogy: „Az ördögnek foglya voltam, halálban elveszetten, így kínozott minduntalan a bűn, melyben születtem: és mind mélyebbre süllyedtem, jó nem volt az életemben, a bűn vont hatalmába.”

Ebből a mélységből az a meggyőződés emeli ki, hogy „Az igaz ember hitből él!” Aki a Sátán hatalmával még nem találkozott, annak úgy tűnik, hogy ezzel a probléma meg is oldódott. De a Sátán nem azokat veszi célba, akik már úgy is az övéi, hanem azokat, akik menekülnek tőle. Lutherra is ráront a világ hatalmassága. A wormsi birodalmi gyűlés elé idézik, életére törnek. De Lutherért nemcsak a Sátán, hanem Isten is küzd. Ad neki erőt erre a vallomástételre: „Visszavonni nem tudok és nem akarok semmit!”

A harc azonban ezzel nem zárult le. Az ördög azzal a gondolattal kínozza, hogy meg kell halnia. Erre így ad választ: „Nem. én nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Ürnak cselekedeteit.” Luhter nem áll meg a mondat első felénél, mert tudja, hogy életének feltétele, hogy .,hirdesse az Úrnak cselekedeteit”. Ennek eredménye, hogy szívből tudja mondani: „örüljetek az Űrban, énekeljetek Neki! Az örökkévalóságban!”

A zene pontosan követi ezt a lelki vívódást és a győzelemre jutást. Szokolay zeneileg rendkívül precízen „fogalmaz”. Mindig megtalálja a tartalomnak leginkább megfelelő zenei kifejezést. Mer érdes disszonanciákat írni, ha szenvedésről, vagy az ördög hatalmáról van szó és tud önfeledten örvendezni a megtalált igazságon. Ezért van helye a mű befejezésekor a szinte gyermekdalszerű örvendező éneknek. A művet nem nagy harsonaszóval, a győzelmi zászló kitűzésével zárja, hanem egy hosszan tartott, szelíd magas hangon nyit utat az örökkévalóság felé.

A szöveg minden szava — Weltler Ödön válogatásában — Luthertől való. A mű tehát nem leírás, hanem egyesszám első személyben elmondott vallomás. Ezt a személyes — mondhatjuk szubjektív — hangot találja meg zenében Szokolay Sándor. Bizonyára sokan rezdülnek meg rá a világ minden táján.

A „CONFESSIO AUGUSTANA” ezzel szemben objektív hang. Nyomban a bevezetőben rögzíti a szöveg: „Azért, hogy Császári Felséged akaratának eleget tegyünk, ebben a vallásügyben itt terjesztjük elő prédikátoraink és önmagunk hitvallását!” Luther nem „bújik” meg a többesszám mögött, azonosítja magát azzal, de kihangsúlyozza, ez nem az ö „egyéni” akciója. Ezt nyomban ki is hangsúlyozza: „A részünkön levő gyülekezetek nagy egyértelműséggel tanítják ...” és következik az Istenről tett hitvallás. Ez hitünk sarkpontjait adja meg. Szól az Istenről, az eredendő bűnről, a megigazulásról, az egyházról, a kereszt- ségről, az úrvacsoráról, az utolsó ítéletről, a szentek tiszteletéről.

Szokolay Sándor szinte a lehetetlenre vállalkozik, amikor ilyen magyarázó, vitatkozó, tudományos szöveg megzenésítésébe kezd. A zene ugyanis nem dolgozik konkrét fogalmakkal. Nem tud valamit logikailag „megmagyarázni, érvelni stb.”

De Szokolay zenéjében nem is ezt kapjuk. Olyan érzelmi, hangulati hátteret fest'az elvont szöveghez, hogy annak igazát méginkább elfogadjuk. Mert a zene „messzehordó” *fegyver, amely képes átlépni a racionális gondolkodás buktatóin és a lélek legmélyét, az érzelmeket veszi célba. Es *ezt a szerző mesterien oldja meg.

A hitvalló szöveg — úgy tűnik — mindig emelkedett hangú, fensíkon jár. Zenében ez egyhangúságra vezetne. Szokolay azonban ráérez a tudományos szöveg minden érzelmi rezdülésére és annak kifejezésére keres és talál hangot. Hogyan valósul ez meg?

Az Istenről szóló hittétel végső kicsengése ',,... a látható és láthatatlan dolgok összességének teremtője és fenntartója: Atya. Fiú és Szentlélek!” Ez a tartalom természetesen himnikus, hatalmas zenei megfogalmazást igényel. De már Isten jóságának, szeretetének ábrázolása nem viselné el ezt a hangvételt. Félelmetessé válna tőle.

Az eredendő bűnről szóló tétel elmondását — Ádámra emlékezve — férfi hangra bízza. A bűnbánat hangja nem lehet hangos, kérkedő, csak alázatos, bocsánatért esdeklő. És ezt kapjuk ebben a tételben.

A megigazulásról szóló tétel örömre vált, hiszen azt a biztatást kapjuk benne, hogy „az emberek nem igazulhatnak meg Isten előtt saját erejükből, érdemükből, vagy cselekedeteikből hanem ingyen igazítatnak meg Krisztusért, hit által, aki halálával eleget tett a mi vétkeinkért! — Egyedül Krisztus! — Krisztus!” A boldog, elragadtatott hangot a zene csak kiemeli.

Az Egyházról szóló tétel ünnepélyes, deklaratív megnyilatkozás: „Az egyház pedig a szentek gyülekezete!”

A keresztségről szóló tétel annak az örömnek ad hangot, amely abból a biztonságból fakad, hogy gyermekeinket

„ilyetén keresztség által Istennek ajánljuk fel, hogy kegyelmébe fogadja őket!” Nem a „változatosság” kedvéért adja most a szót a kíséret nélküli női karnak (szemben az elhangzott férifkarral), hanem azért mert a szülői szeretet melegségének, bizalmának és bizonyosságának kifejezésére ez felel meg. Ez nem tűrné el a bonyolult vagy éppen himnikus hangot.

Az úrvacsoráról szóló tételről Szokolay a lemez borítóján olvasható ismertetőben azt írja, hogy „az úrvacsora be- feléfordulásának csendje a 7. tételben szeretné a harmóniát létrehozni.”

Az utolsó ítéletről szóló tételben apokaliptikus zenét hallunk. Szokolay érzelmi skálájának gazdagságát mutatja, hogy a keresztségről szóló tétel szelídsége, meghittsége után tud sziklákat görgetni, villámokat szórni, hegyeket mozgatni. Nem arzenáljának mutogatására teszi ezt, hanem azért, mert a tartalom így kívánja.

A befejező két tétel — a szentek tiszteletéről és az epilógus — egyaránt arra int, hogy „Krisztus a mi egyedüli közbenjárónk! „Ezt Luther is olyan fontosnak tartja, hogy elragadtatott hangon megismétli: ,Semmi, ami a Szentírással vagy az egyetemes keresztyén egyházzal ellenkezik! Egyedül Krisztus! Egyedül a Szentírás! Egyedül a Kegyelem! Egyedül a Hit! Ámen.”

Ez a „Confessio Augustana” szövegének csúcspontja és itt nyílik ki Szokolay zenéje is (saját szavaival) „hitvalló-himnikus emelkedettségre.”

MINDKÉT MÜ ELŐADÁSÁNAK HITELESSÉGÉT az adja, hogy azokat a szerző vezényli. Tudása legjavát adva közreműködik a Lutheránia Vegyeskar és Kamarazenekar (karigazgató Weltler Jenő és Hartyányi Judit). A szóló éneklésében Bercelly István nyújt maradandó élményt. Az együttest az orgona szava fogta össze, melyet Trajtler Gábor szólaltatott meg mesterien.

Boldogok vagyunk, hogy a Lutheránus Világszövetség hazánkban tartott VII. Nagygyűlése alkalmával egy olyan lemez látott nálunk napvilágot, amely a zené nyelvén munkálja, hogy: „mindnyájan egyek legyenek!”

id. Fasang Árpád