Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-09-09 / 37. szám

ffifensszázm tss ország gyülekezeteiben. Vendégünk egy malaysiai asszony volt A CELLDÖMÖLK ALSÓSÁG-I gyülekezet vendége egy malay­siai lelkésznő volt, Ken Phin Pang. Több lelkésztársával együtt július 28-án este, 18 órakor ér­kezett a celldömölki vasútállo­másra. Az érkező lelkészek kö­zött egy sárga bőrű, ferde szem- vgású ázsiai férfit kerestem, s nagy meglepetésemre bemutat­kozott egy alacsony, csinos, ked­vesen mosolygó asszony: „I am Ken Phin Pang.” Mint később megtudtam, ez a lelkésznő négy gyermek édesanyja és egy közel ezer lelkes gyülekezet lelkésze. Ken Phin Pang nagyon közvet­len volt, s hamarosan összeba­rátkoztunk. Beszélgetni azonban csak tolmács segítségével tud­tunk. A vacsora ideje alatt mégis szót értettünk egymással rajz se­gítségével. Arra kértem meg, hogy végezzük el vasárnap együtt a keresztelést. Örömmel vállalta. Megegyeztünk, hogy a liturgiát én végzem magyarul, ő keresztel­ni fog és az áldást mondja el angol nyelven. A sitkei Kastély­fogadóban, ahol a vacsora és szállása volt, este kilenc órakor búcsúztunk el egymástól. MÁSNAP, VASÁRNAP DÉL­ELŐTT tíz órakor a presbiterek kíséretében indultunk be a fel­újított templomba. Zsúfolásig megtelt minden pad. Sokan be­jöttek a filiákból is, és akadt ér­deklődő a római katolikus egy­ház tagjai közül is. Öröm volt végignézni a tarka tömegen. Kö­szöntőjében vendégünk meg is jegyezte: „Örülök, hogy egy élő, lelkes gyülekezettel találkozhat­tam”. Az istentisztelet a vasár­napnak megfelelő liturgiával zajlott le. Űj színfoltot jelentett, hogy nemcsak az igehirdető volt új, de a liturgia is változatos volt. Zsigmondi Árpád, az an­gol—magyar nyelvű tolmácsunk luther-kabátot öltött, s a kezdő oltári szolgálatot együtt láttuk' el. A záró oltári szolgálat kere­Ken Phin Pang lelkésznő az alsósági oltár előtt Horváthné Pecznyik Ilona gyülekezeti lelkésszel tében a keresztelést a már előre megbeszélt módon a lelkésznővel végeztük. Felejthetetlenül szép és megható volt ez az alkalom. Át­éltük a pünkösdi csodát. Mintha anyanyelvűnkön hallottuk volna áldó szavait. S ezt éreztük végig az igehirdetés alatt is. Olyan len­dületesen, magával ragadóan prédikált a föld sójáról (Mt 5,13), hogy szinte értettük, mit akar ki­fejteni, mit akar örökre a szí­vünkbe és emlékezetünkbe vésni. létével. A gazdag tartalmú isten- tisztelet közel két órahosszat tar­tott, de senki sem érezte hosz- szúnak és unalmasnak. Ellenke­zőleg. A lelkésznőt körülvette a gyülekezet a kijáratnál, még egy­szer megköszönte a látogatását. Annyira szívünkbe zártuk őt, hogy szinte fájt a búcsúzás, az elválás. * Horváthné Pecznyik Ilona Vendégfogadás Angyalföldön - némi izgalommal Tulajdonképpen minden jól si­került július 29-én. Nyolc ven­dégünk — Franciaországból, az NDK-ból, az NSZK-ból, Svájc­ból és Űj-Guineából jól érezte magát körünkben. Amíg presbi­tereinkkel feketekávézás közben a lelkészlakáson elbeszélgettek, a gyülekezet bent a templomban új énekek dallamát gyakorolta. Előzőleg a templom előtt fo­gadtuk érkezésüket. Spontán szólalt meg az ének: Jer dicsér­jük Istent ... A később szeren­csésen feloldódó izgalom ekkor kezdődött el. Három vendég: dr. Hertsch professzor és felesége, valamint Reá Dakis asszony, a pápua egyház szociális központ­jának vezetője nem érkezett-meg. „Tévedésből” máshová vit­ték őket. Pedig éppen Hertsch professzornak kellett volna pré­dikálnia. Mindössze húsz percig bizony­talankodtunk. Ök is megérkez­tek. Dea Dakisé az érdem. Elő­vette az angyalföldi templomról készült fényképet. Már előzőleg mindegyik vendég megkapta a gyülekezetről szóló ismertetéssel együtt. Ebbe a templomba vi­gyenek! — mondta. Az izgalom elmúlt, de délután rövid időre újra visszatért. Közös ebéd után Leányfalura vitte autóján ven­dégeinket három hívünk, egy­ben mindegyik tolmács is volt. Egyik presbiterünk nyaralójában látott uzsonnára bennünket fe­ledhetetlen kedvességgel. Előző­leg Szentendrét néztük meg. A jénai professzort elbűvölte a Kovács Margit múzeum gaz­dag látványa. Feleségével vala­melyik teremben lemaradt. El­vesztettük egymást, de hama­rosan egymásra találtunk. Emlé­kezetünkben mégis erőteljes ige­hirdetése maradt meg. A missziói parancs alapján beszélt. Sokfe- lől jöttünk össze a nagygyűlés­re — mondta. Miért vagyunk keresztyének? Azért, mert az evangélium nem tud egyhelyben maradni, szüntelen vándorol. El­jött a Jordán partjáról a Duna partjára, Jeruzsálemből Buda­pestre is. Benczúr László Tedd, amit a szeretet parancsol Régen törtéift. Gépkocsi gépkocsi mögött az autópálya mind­két sávjában. Mindenki a megengedettnél sebesebben halad. Két másodperc, egy kép villant fel előttem: egy sovány, sötét színű macska ült az út szélén a fehér sávon. Nyakát előre nyúj­totta, szemét becsukta. Vékony sugárban ömlött a vér a szájá­ból. Aztán már is mögöttem maradt — s mások láthatták az el­ütött macska szenvedését. Mit kellett volna tennem? Megállni, feltartóztatni a forgalmat, visszamenni és a fűbe fektetni a cicát? Nem tettem. Tovább­utaztam, meggyőződésem, más sem állt meg. — Elvégre is nem állhat meg az ember mindenhol, ahol félelem, fájdalom, panasz és sírás van. Megállni? Visszamenni? Megszakítani az élet min­dennapos folyását — még akkor is, ha meggyőződésünk, hogy azt kellene tenni?! A kép nem a cica miatt maradt meg benne, hanem miattunk, keresztyének miatt. Az élet, a munka, a boldogság rohan velünk, mellettünk rohannak a tehervonatok, páncélosok, a kultúra, em­beri örömök és szenvedések. Olvassuk a hírt folyók áradásáról, földrengésről, háborús eseményekről. A televízió képernyőjén, képeslapokban felperzselt erdőket, bombatépte házakat, éhező embereket látunk. Látjuk a képet, olvassuk a hírt, azután roha­nunk tovább. Kegyetlenül és szeretetlenül magyarázzuk közömbösségünket. Mit tehetnénk? Senki nem kívánhatja, hogy mindenütt segít­sünk. (Ezért sehol nem segítünk!) Az életnek megvan a maga szigorú törvénye. És utóvégre is: mit keres egy macska az autó­pályán? Miért vívják törzsi háborúikat az afrikaiak, s ezzel újra és újra békétlenséget teremtve, a nyomort súlyosbítva? A képet senki nem tudja eltörölni szemünk elől! Világunk oszthatatlan egész. És mi megkérdezettek vagyunk: hol a te testvéred? Mit tettél érte, éljen az közel vagy távol? A feltett kérdésre feleletet kell adni. Megállni, és segíteni. Jörg Zink (Wie wir beten können) nyomán: Nagy Istvánná EVANGÉLIKUS HITVÁLLÁSI IRATOK INDONÉZ NYELVEN A Lutheránus Világszövetség és az Ausztráliai Evangélikus Egyház támogatásával befejezéséhez közeledik az evangélikus hitvallási ira­tok batak—indonéz nyelven való kiadása. A Luther-jubileum alkal­mából Luther Márton életrajzát is kiadták indonéz nyelven. Indoné­ziában a hat egyházszervezetben 2,2 millió evangélikus él. (Iwi)—S. ÜJ KONKORDÁTUM A VATIKAN ÉS AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG KÖZÖTT Február 18-án a Vatikán és az Olasz Köztársaság új konkordátu­mot kötött egymással. Az új konkordátum szerint a.római katolikus vallás nem államvallás többé Itáliában, és Róma nem „szent város”. (Mérleg) — S. AZ ÜJ-ZÉLANDI EVANGÉLIKUS EGYHÁZBAN GYERMEKEK IS VEHETNEK ÚRVACSORÁT Az új-zélandi evangélikus egy­ház közgyűlése olyan határozatot hozott, hogy ezután gyermekek­nek is kiszolgáltatja az úrvacso­rát. Eddig az egyházban az volt a rend, hogy a gyermekek a kon­firmáció alkalmával — amely kétéves konfirmáció oktatás után tizennégy éves korban történt — járulhattak először úrvacsorához az ifjak. Az új határozat szerint a gyermekeknek már tízéves kor­tól osztanak úrvacsorát, bár a konfirmáció ezután is tízéves korban lesz. Ezt a döntést két­éves vita előzte meg. Bár vannak az egyházban a gyermek-úrva- csoráztatásnak ellenzői, a köz­gyűlés mégis az új rend mellett döntött. A közgyűlés örömmel állapí­totta meg azt is, hogy növekedett a gyülekezeti alkalmakon, külö­nösen a gyermek-istentisztelete­ken való részvétel és az egyház híveinek száma az elmúlt eszten­dőben elérte a 2600-at. (Iwi)—S. Antik természettudomány Egyik legszebb hagyományunk ez a sajátos kapcsolat, amit a magyar szel­lem évszázadokon át munkált ki az an­tik műveltséggel. A magyarság — leg­alábbis az időben Németh Lászlóig és Kerényi Károlyig terjedő magyarság — nem érthető meg éneikül. Antikvitás irodalmunk summája ugyan nem vete­kedhet más, nálunk szerencsésebb nem­zet hasonló termésével: de a mód. aho­gyan a klasszikus örökséget elsajátítot­tuk, igen jellemző ránk. Ha magyar szerző ír az antikvitásról, nem egysze­rűen kultúrát közvetít, hanem maga is egy gazdag hagyomány részévé lesz: akkor is, ha a választott téma alapján valmi kuriózumot sejt az olvasó. IGAZ EZ A MEGÁLLAPÍTÁS Sza­bó Árpád és Kádár Zoltán könyvére az Antik természettudományra is. (Gondo­lat 1984.) Múltunk szinte kényszerít, hogy ezt a hézagpótló művet egy fon­tos örökség összefüggésében lássuk. Kis országban nem ellentmondás, hogy ilyen örökség birtokában ekkora területről 1984-ben kapunk először átfogó mun­kát: örüljünk, hogy megkaptuk! A kér­dés csak az, hogy van-e önálló élete an­nak a műnek, amely az antikvitásból olyan változékony, időnek alávetett tár­gyat választ ki, mint a természettudo­mány? A bevezetőben olvassuk: nem beszél­hetünk arról, hogy a görög—római vi­lág művészetét meghaladta az újkoré, de az élő és élettelen természet tanul­mányozása terén gyakran tűnnek gye­rekesnek elődeink eredményei. Ha pe­dig így van, itt és most lehet-e izgal­mas ez a könyv? — Nehéz dolog pusz­ta igennel vagy nemmel felelni. Az idő­be zárt szellem, Arkhimédész vagy Hip- parkhosz sorsa mindenképpen másként alakul, mint Platáné vagy Pheidiászé: de — és ez is a könyv tanulsága — ez az időbezártság nem egyenlő az élet- telenséggel. MINÉL JOBBAN TÁVOLODUNK AZ ANTIK VILÁGTÓL, annál inkább haj­lamosak — vagy kénytelenek — va­gyunk egységben látni 'annak műveltsé­gét. A szakosodás ókori alacsony foka — amit a könyv kitűnően érzékeltet — megkönnyítheti az egységbenlátást. A természettudomány minden ágában te­vékenykedő filozófusok, , költemények­ben és képzőm.űvészeti alkotásokon meg­örökített ismeretek világa volt ez: jól jellemzi Lucretius De rerum natura-ja, ez a kifejezetten természetfilozófiai mű, amely a római szépirodalomnak is egyik csúcsteljesítménye. A sokat emlegetett harmónia-eszmény némileg kibővül az Antik természettudomány olvasása köz­ben. S attól sem érzünk csalódást, hogy tudjuk: ez a harmónia egy kezdeti ál­lapot visszahozhatatlan sajátja. Inkább némi irigység marad bennünk, hiszen az atomizálódást az újkor sem önként vállalta. Igen tanulságos a tévedések ókori tu­dománytörténete. Olvasás közben cso­portokat alkothatunk „egészséges” és „beteg” tévedésekből. Ma is életszerűek azok a tapasztaláson alapuló, sokszor gyümölcsöző félreértések, amelyek az adott fejlettségi szinten elkerülhetetle­nek voltak. Másrészt elszomorító, hogy a későbbi évszázadokban a tekintély mindinkább a tapasztalat fölé kereke­dett és előrehaladt a sorvadás. A fej­letlen technika és a mindjobban meg­merevedő — többnyire nem a vallásból származó — dogma szorításában érte el az antik természettudomány kiemelkedő eredményeit, amelyek olyan látványos gazdagsággal tárulnak elénk a kötet lap­jain. Aki szeret körbejárni egy-egy kul­túrát — ami a történelem iránti fogé­konyság megszerzésének talán egyetlen útja —, itt kincsesbányára lel. Akitől ez a megközelítés távolesik, még mindig ta­nulhat a módszer változásaiból és a kérdésföltevés mikéntjeiből — amelyek máig sem merevedtek holttá. Élteti őket a tudománytörténetben érvényesülő ana­lógia. OLYAN ÜZENETET IS HORDOZ A KÖNYV, amely elsősorban a keresztyén — és a zsidó — olvasót készteti elgon­dolkodásra. A huszadik század teológiá­ja az első hitágazattal kapcsolatban gyakran hangsúlyozza a teremtés-gon­dolat történeti fontosságát: a Teremtő és a teremtett éles szembeállítása tette lehetővé a világ tárgyiasítását, ami a szabad tudományos kutatás alapföltéte­le. Az istenektől és a démonoktól men­tes világ megteremtése tehát a zsidóság és a keresztyénség érdeme. — Ebben a fontos gondolatban sok igazság van, de talán nem veszi elég komolyan az an­tik örökséget. Pedig ebből a látószög­ből szemlélve is nagy a különbség a mezopotámiai és a görög—római világ­kép között. Alig tételezett vallás — ami­lyen a klasszikus antikvitásé — nem hajthatta végre a természet szigorú tár- gyiasitását; de a világkép mágikus jel­lege — mint az Antik természettudo­mányból kitűnik — ugyancsak háttérbe•, szorult náluk. Ez pedig döntő körül­mény, amihez képest már mellékes, hogy isteneiket hol, milyen formában képzelték el. Lényegében függetlenítet­ték őket a mágiától — ami úgy a teo­lógia, mint a filozófia és a természet­tudomány oldaláról szemlélve is nagy­szerű teljesítmény. Egyben olyan pont, ahol az antikvitás a zsidó—keresztény gondolkodással együtt készíthette elő az újkori fejlődést. A KÖNYV TARTALMI GAZDAGSÁ­GÁHOZ méltatlan lenne, ha szűk kere­teink között sok szót vesztegetnénk a kivitelezés gyöngéire. Az Antik termé­szettudomány megérdemelte volna a ki­fogástalan nyomdai munkát. Azonban bátran ajánljuk minden tanulni szerető olvasónknak. Különösen azoknak, akik érzik: az igazi történelmi tudat meny­nyire túl van a „humán” és a „reál” iskolából örökölt fogalmán. Mányoki János AZ ISTENTISZTELETET GAZDAGÍTOTTA az énekkar két énekszáma is. J. S. Bach, Bűnösök, hozzád kiáltunk c. ko­raiját és énekeskönyvünk 68-as énekének négyszólamú feldolgo­zását adták elő a lelkész vezény-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents