Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-09-09 / 37. szám
fcsnuisank egymástól Margaret Wold előadása a misszióról ÄH VASÁRNAP IGEJE „Egy valami hiányzik még belőled...’" Mk 10, 17—27 BEVALLOM, NEKEM ELSŐ PILLANATRA NAGYON SZIMPATIKUS a gazdag ifjú. Szívesen odaszegődnék védőügyvédjének, ha nem ismerném a történet csúfos végét. Hiszen ez az ifjú olyan kérdéssel és úgy borul Jézus elé, ami úgy látszik, egész élete legnagyobb ügye: minden vágya az örökélet elnyerése. Tele van az ifjú cselekedete számunkra bámulatra méltó „teljesítményekkel”. Odafut Jézus elé... Leborul előtte!... Jónak mondja a Mestert... Mind a „tíz!” parancsolatot ifjúságától fogva megtartotta — és azt Jézus szemébe merte mondani!!! (Ki az közülünk, aki ezt vállalná?) A vallásos, farizeus ember önérzetességével kereste Jézust. Talán nem is minden alap nélkül volt önérzetes. Tökéletesen ismerte az „írásokat”, a törvénymagyarázásban jártas volt, vélt erényei igen nagy tiszteletet parancsolnak. Olyannyira, hogy maga Jézus is „megszerette”. S a rövid párbeszéd vége mégis: az ifjú szomorúan elsomfordál Jézus mellől, elborult arccal mond le nagy céljáról, mert nagy vagyona volt, amiről nem tudott lemondani. Ez volt az, ami még hiányzott belőle. PEDIG JÉZUS NAGY LEHETŐSÉGET KÍNÁLT NEKI. Vagyona szétosztásával megnyílt volna számára a lehetőség, követni Jézust, felvenni keresztjét, s az eddigi remény valóra vált volna. Csakhát a szépen felépített életrendben az utolsó láncszem sehogy se akart odailleszkedni. Az ifjú elmulasztotta elveit a leggyakorlatibb ponton cselekedetté tenni. Pedig a gazdagságban kezébe adatott az a lehetőség, hogy a környező nyomort némileg felszámolja, hogy gazdag magányából kilépve beleavatkozzon mások életébe, tegyen valamit jobb sorsukért. De amikor hallja Jézus szavait: „Egy valami hiányzik még belőled . . .” — akkor a saját életébe vágó áldozat előtt megtorpant az üdvösségre vágyó ifjú. Hű képmása annak a ma is fellelhető, magát keresztyénnek kikiáltó embernek, aki jó szimattal menekül onnan, ahol valamiféle áldozatot kívánnak tőle. NAGYON NAGY KÍSÉRTÉS A GAZDAGSÁG. Jézus sohasem a vagyon ellen beszélt. Hanem azt értette meg a gazdag ifjúval is, hogy a gazdagság árán nem lehet üdvözülni. Arra nem elég a tömött pénztárca. Akkor ítéli meg Jézus a gazdagságot, ha éppen emiatt nem keressük először az Isten országát és annak igazságát. Amikor a ..még többet szerezni” lesz az istenünk. Mint Antoine de Saint-Exupérv bájos Kis hercegé-ben a törpe bolygón lázasan csillagait számláló idős üzletember. A kérdésre: mit csinálsz ezekkel? — válasza: birtokolom őket. És miért? Azért, hogy gazdag legyek. És mire jó neked a gazdagság? hogy más csillagokat is megvehessek ... Ugye, ismerős ragály? A megdöbbent tanítványokból, kibuggyan a kétségbeesett kérdés: „AKKOR KI ÜDVÖZÜLHET?” J^aSB^MiasSgJegyértelmű: a törvény akkurátus cselekedete, teljesítése nem Elegendő ehhez. Ehhez több kell. Mindent másodlagossá téve Urunkat kell követni. Az ő keresztjét kell naponként felvenni. Vele kell előre indulni, de aki bármi miatt hátrafordul, az nem alkalmas. Vagyis embereknek ez lehetetlen . . . Szomorú kritika: akkor eddig hiábavaló volt minden? Kár volt otthagyni a családot, a biztos kenyeret, az otthont, s belevágni a bizonytalanba? Kár volt eddig próbálni járni a Krisztus útját, évtizedek óta becsületes keresztyénként élni? Ha kellett, az első szóra adakozni, szolgálatokat vállalni? Pedig mi mindannyian azt reméltük, hogy ha valaki, hát mi megérdemeljük a nagy örökséget, az örökéletet. „AZ ISTENNEK MINDEN LEHETSÉGES.” Ami nem megy magunktól, az elérhető Krisztus áldozatáért. Mert senki sem jó, csak az Isten. Az ő jósága abban mutatkozik meg. hogy az elérhetetlent elérhetővé teszi, a már elveszettnek hittet közelhozza. Mert Isten szeretetének célja, hogy egy se vesszen el, hanem mindenki a nagy örökség részese lehessen. Lehet, hogy van, aki hálát ad most Istennek, hogy nem gazdag — tehát Krisztusnak nincs tőle kérnivalója. De mindenkinek van fenntartott életterülete, dédelgetett, titkos, kedvenc bűne, amitől nem szeretne megválni. Vannak kikötéseink az engedelmességben. Van önzés, raffináltan jelentkező lopás és gyilkolás, gőg és irigvség, harag és szívtelenség. Akkor hát hallgasd alázatosan Jézus feddését: „Egy valami hiányzik még belőled ..Borulj le Jézus előtt, hogy követhessed őt! Solymár Péter Imádkozzunk! Istenünk, kegyelmes Atyánk! Te Jézus Krisztus által mindenki számára örökséget készítettél. Ez pedig nem kevesebb, mint az üdvösség. Ennek eléréséhez Jézust kell követnünk, s mindent ennek alárendelni. De mi ehhez oly gyengék és elesettek vagyunk. Megbotlunk, sok mindent fontosabbnak tartunk életünkben, vagyis méltatlanok vagyunk. Mégis van reménységünk, mert ahol sok a bűn, ott még több a kegyelem. Ebben bízva kérjük Szentlelkedet: adjon hitet, mindenekfelett való bizodalmát, hogy reménységgel tekintsünk előre és bátor hittel kövessük Urunkat. Köszönjük, hogy Nálad nincs lehetetlen, még ml is üdvözülhetünk! Ámen AZ EGYHÁZON KÍVÜL ÉLŐKHÖZ NEHEZEN JUT EL A BIBLIA Emlékezés és reménység Páskaünnep van Jeruzsálemben. Három kereszt jelzi a koponya helyét. Az ég elsötétül, a föld rázkódik, villám dörgése zúg keresztül Jeruzsálem dombjain és az embernek Fia meghal. Pontot tesz rövid életének utolsó fejezetére ezekkel a szavakkal: „Elvégeztetett” és kileheli lelkét. Mik voltak ezek a szavak? Suttogás, sikoltás, kiabálás vagy egy egyszerű kijelentés? Nem számít, mert az a törékeny maradék ott a kereszt alatt hallotta a szavakat, emlékezetébe véste azt, ami az egyház legsötétebb órájának látszott. A történet vége része a mi történelmünknek. „Alászállt a poklokra”, valljuk, és „harmadnapon újból feltámadt”. A halódó embertől származó szavak az Isten királyságának a gonosz erői felett való győzelem híradó bejelentésévé változik: „Elvégeztetett”. Máté feljegyzi Urunk ígéretét, hogy „a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (16, 18). Isten népe minden korban megemlékezett erről az ígéretről, és megújult reményben mént tovább, mert minden korban az ördög és halál hatalmai meg fogják rohamozni Krisztus valamennyi gyenge közösségét. Jézus Krisztus egyháza a világba küldetett az idők közti időben, a világba, ami a feltámadás és a második eljövetel között él, hogy bizonyságot tegyen egy emlékről és egy reménységről. Ezen a két valóságon tájékozódva mi mindkettőt prédikáljuk, a mennyei királyságot egyfelől és másfelől azt, hogy a menny királysága eljön. A mi egyéni és közösségi világunk pusztaságában ezeket az „iker” realitásokat soha nem szabad hagyni elhomályosulni. Éppen úgy, ahogy az izraeliták megerősítettek a pusztában Isten megszabadító hatalma és az ígéret-föld reménye emléke által, úgy az egyház ma azért él, hogy életben tartsa ezt az emléket és reményt. Az egyház emléke arra az Istenre irányul, aki az érdekünkben cselekedett, arra a testben megjelent Isten erős Igéjére, az Egyetlenre, aki elhozta Isten királyságát megharcolva az ördöggel az ő harcát a saját pályáján, kivetve a démonokat, belépve a bűn, betegség és halál útvesztőibe, aki az ő győzelmét így jelentette ki: „Elvégeztetett”. A reménység lelkesíti az egyházat annak az új világnak az ígéretével, ahol Isten együtt lakik az emberre] letörölve a könnyeket és ahol az éhezés, a kínzás és népirtás többé nem rombolja az életeket; egy olyan új világ ígéretével, ahol az igazság nem vak és a háború enged a békének. Ez a kényszerítő reménység nem egy eszhatológiai kábítószer, amelyet az egyház ereibe injekcióznak, hogy egy eufórikus képzelődést eredményezzen az „édes közeljövőről”, hanem az a reménység és ígéret, amely minden időben megújul, amikor így imádkozunk: „Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, itt a földön úgy mint a mennyben.” És ez most van, az idők között, az emlékezet és a remény közti feszültségben, hogy összejövünk itt Budapesten. Mint Iz- ráel bibliai gyermekei, jöttünk, hogy emlékezzünk a hatalmas cselekedetekre, elmondjuk a kötöttségből való megszabadulás történeteit és előre örüljünk a reménység által annak az időnek, amikor majd „Isten lesz minden mindenekben” (1 Kor 15,28). Azért is jöttünk ide, hogy hívjuk a Szentleiket, hogy legyen fülünk a hallásra és szemünk azoknak a jeleknek a meglátására, melyek szerint az ö királysága betör minden országba. Ebben az időben, amikor együtt vagyunk, kérdezzük meg újra, mit jelent ez a mondás: „Krisztusban — reménységgel a világért: az egyház mai missziója”. Bár Luther kijelentette, hogy a királyság valóban eljön magától, a Lutheránus egyház ma, 467 évvel a reformáció után, arra igyekszik, hogy a misszió és Isten uralma közötti kapcsolatot egyház történelme az elmúlt századok során újraértelmezte a misziót, hogy az igehirdetés mellett mind az evangélizációt, mind pedig a missziói gyakorlatot magába foglalja. Egy közösség foglyai Az élő Űrral való találkozás olyan élmény, amelyben ugyanazon vízzel mosattunk meg és amelyben ugyanaz az ige tisztított meg. Közöek a gyökerek. Noha mindnyájan testvérek vagyunk, azáltal, hogy a teremtő Isten kezéből jöttünk ki, Krisztus királyságának tagjai csak az újjászületéssel és a keresztség- gel leszünk. Amíg itt vagyunk, osszuk meg életünk történeteit. Budapestre jöttünk, mint evangélikus keresztyének, sok országból, hogy átéljük ezt a genuin közösséget, érdekeltséget a világ más részeiből jött emberekkel. Kérlek hát titeket, hadd halljam, hogy is van ez veletek afrikai testvéreimmel, mi történt, amikor először jutottatok Jézus Krisztus ismeretére és eldöntöttétek, hogy követni fogjátok őt? Mondjátok el magyar testvéreim, mit jelent Jézus Krisztussal szembesülni és engedelmeskedni hívásának, mit jelent a tanítványság a ti társadalmatokban? Válaszként elmondom nektek, hogy is volt velem, mikor szegény szülők gyermekeként nőttem fel a nagy válság idején Chicago városában. Elmondom, hogy akkor 17 évesen jött hozzám Uram igéje, amikor már úgy láttam, hogy az öngyilkosság az egyetlen kiút jelen gonosz világunkból. A szegénység úgy tűnt, reménytelen csapda. Az élet pedig abszolút értelmetlennek látszott: minek naponta tovább élni, mindez kérlelhetetlenül a halál felé vezetett. Mi együtt vagyunk az egyház. Fedezzük fel ismét, hogy Isten királysága emberekből áll, akik Vele találkoztak, történetük közös, és a közös Urnák adott válaszuk is közös, minden tagnak genetikai, tradicionális, kulturális befolyásoltsága is van, mégis egy közöségnek a tagjai, amelyben minden különbséget át tudnak lépni, azokon felül tudnak emelkedni. Itt ebben a nagy gyülekezetben glóbuszunk különböző területeiről jöttünk össze, különböző országokból, ahol egymással szemben álló politikai ideológiák és különböző életstílusok találhatók. Családi kapcsolataink az egyes családoktól a kiterjedt törzseken keresztül széles skálán át vezetnek. De mindez ellenére, ami szétválaszt bennünket, azért gyűltünk itt össze Budapesten, hogy megerősítsük közös elköte- lezésünket Jézus Krisztushoz, az Úrhoz, és rászánjuk magunkat Isten országának kihívására a misszióban. Mint a Megfeszítettnek követői, arra vagyunk elhí- va, hogy ugyanazokkal, a sötétség erőivel küzdjünk, mint amikkel ö. A mi Urunk — így mondja János apostol — végső gyötrelmében azért imádkozott, hogy minket ne vegyen ki senki a világból, hanem inkább a világba küldettünk, hogy felvegyük keresztünket és megkezdjük harcunkat fejedelemségekkel és hatalmasságokkal, akik a jelenlegi sötétség világának uralkodói, a gonoszság lelki seregeivel. Ebben a szörnyű háborúban, amelyet mezőkön és gyárakban, otthonokban és kórházakban, üzletekben és piacokon, bírósági termekben és börtönökben folytatunk, az Ö ígérete szerint egy közösséggé formáltatunk, hogy távol tudjuk tartani magunkat a gonosztól. Közös felelősségünk Amikor mi belekezdünk lelki zarándoklatunkba, egyaránt szükségünk van arra a segítségre, amit az erőt adó Szentlélek nyújt és arra, amit egymástól kaphatunk. Ebben- az utunkban mi mondhatjuk egymásnak, hogy a gonosz csupán romantikus fantázia szülötte, de a találkozás vele a valóságos életben szörnyű, monoton és csúnya. A kert gyümölcse csak addig volt szép és kívánatos, ameddig megették. Ezért menjünk mögé, hogyan is kezdődött a hitünk, hogyan váltunk keresztyén közösséggé, egyházzá, mint akik az igazságot szeretetben mondják, egymásnak szolgálnak, egymást megdorgálják, intik, megerősítik, megtartják, különben a királyság víziójának gyilkosaivá leszünk. Mindaddig, amíg a gonoszt csak másban ítéljük el, fni magunk követünk el gonosztságot (Máté 7, 1—5). A Szentlélek ajándékának kritikai megítélése a keresztyén közöségnek adatott meg és mindig csak a szeretet kontextusában gyakorolható (1 Kor 12—13). Kínos, de szükséges élménye volt az USA-beli egyházaknak, amikor az afrikai testvérek figyelmeztettek, hogy egyházi pénzt ne kezeljenek olyan banA modem bibliafordítások ellenére az egyháztól távol állókhoz nehezen jut el a Szentírás. Erre mutatott rá Siegfried Metirer, a Német Bibliatársaság főtitkára, a bibliatársaság Bad Herrenalban (NSZK) tartott közgyűlésén. A főtitkár szerint az egyházi könyvesboltok és a gyülekezeti iratterjesztések hagyományos módszere ma már nem elegendő eszköz a Biblia terjesztésére. Ezért új utakat kell keresni a bibliaterjesztésre és el kell érni, hogy az általános könyvkereskedések is áruljanak Bibliát. A bibliaterjesztesztés új útjainak keresésében a „biblia-tanácsadók” és a „biblia-barátok” körét hívta fel a főtitkár. Az egész világra kiterjedő bibliaterjesztésre a nyugatnémet evangélikus egyházak a jövő évre 9,25 millió márkát irányoztak elő. A bibliaterjesztés egyéni támogatásába 164 ezer hivő is bekapcsolódott. (Iwi)—S. (Folytatás a 6. oldalon) Vigyetek fényt és virágot! A Lutheránus Világszövetség ifjúsági találkozójának emlékére Áradtok ki a templomajtón, kezetekben az oltárnál kapott égő gyertya, vagy illatos virág: Krisztus nevében öt világrészről egybeséreglett fiatalok ... s amint egyre több kis gyertya ragyog, sötét udvaron felvillanó fények, egyre győzelmesebben zeng az ének. Felejthetetlen, csodálatos este! Nemsokára búcsút kell vennetek. Hazaindultok, ki közel, ki messze ... s mi könnyes szemmel áldást mondunk rátok: Vigyetek fényt és virágot! ^ Fényt, elűzni minden sötétséget! Virágot oda, hol a gyűlölettől minden kiszáradt és kiégett! Jézus Krisztust vigyétek! Hitet, szeretetet, reménységet! Fájó kérdésekre feleletet! Vigyetek fényt és virágot! Ki tegnap, ma, örökké ugyanaz, maga az élő Krisztus, ö járjon veletek! Tűrmezei Erzsébet
