Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-09-02 / 36. szám
Gondoskodás a teremtett világról késztetek Emmanuel Abraham el&asBásábói Az alkalmatlanság érzésével állok itt az evangélikus keresztyének világgyűlése előtt, a világ minden részéről jöttetek össze, s nekem most beszélnem kell erről a témáról: Gondoskodás a teremtett világról. Nem igénylem, hogy képzett teológusnak tartsanak vagy szakembernek ebben a vonatkozásban. Ezért megjegyzéseim csak a Szentírás olvasására, megfigyeléseimre és 71 év élettapasztalatára alapozódnak. A keleti tradícióknak megfelelően inkább szívemből, m'nt fejemből jönnek gondolataim. Az ajándékul kapott világ A teremtés feltételezi a Teremtőt, ez mindjárt 1 Móz 1. fejezetéhez vezet: ..Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet”. Ügy gondolom, hogy a menny teremtése kívül esik a világg'yűlés érdeklődési körén, ezért a Földre, mint égitestre korlátozom mondanivalómat. Az Üristen teremtette a Földet és jelölte ki az emberi faj szamára lakóhelyül, csakúgy mint más élőlények lakásául. Az, hogy megkoronázta a Teremtő alkotó munkáját az ember teremtésével. ti. hogy saját képére és hasonlatosságára alkotta, beletartozik abba. amit 1 Móz 1.31. igy mond: „Es látta Isten, hogy minden amit alkotott, igen jó”. Miután megteremtette az embert saját képmására, férfiúvá és asszonnyá teremtette, Isten megáldotta és azt mondta: „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet, uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földón mozgó minden élőlényen” (1 Móz 1,28). A zsoltáros, aki gondolkodik Isten csodálatos teremtésén, az univerzum alkotásán és azon a szomorú állapoton, amibe az emberiség zuhant, fölteszi a szónoki kérdést: „Micsoda halandó az ember, hogy törődsz vele, és az ember fia. hogy gondod van rá?" Ugyanez a zsoltáros nagy csodálkozással kiált fel: „Ha látom az eget, kezed alkotását., micsoda a halandó. mondom, hogy törődsz vele, kevéssel tetted őt kisebbe Istennél, dicsőséggel es méltósággal koronáztad meg, úrrá tetted kezei alkotásain és mindent lába alá vetettél” (Zsolt 8, 4—6). Ha a zsoltáros élt volna a kegyelem kiáradásának ideién, kétségtelenül hozzzátette volna „és Fiadat, adtad, hogy az emberiség el ne vesszen, hanem örök életé legyen az Ö nevében való hitben”. Az Üristen. miután az embert tökéletes környezetbe helyezte el, egyszerű próbának vetetté alá, és óva intette az engedetlenség következményeitől. De az ember önkényesen a Teremfőnek való engedetlenséget választotta és ezzel szenvedést és halált hozott magára és minden utódjára. A földet átok érte miatta és arra ítéltetett, hogy egész élete során verejtékkel szerzett kenyeret egyen (1 Móz 3.17.). Adám és Éva gyermekeinek minden nemzetsége azóta átélte ennek az átoknak a hatását és úgy tűnik, hogy az egyre fokozottabb mértékben rosszabb és rosszabb lesz a következő nemzedékekben. Ugyanakkor okunk van arra, hogy szüntelen dicsérjük Istent, hogy ezzel még nem ért véget a történet. Isten, még ezzel az ítélettel is, végtelen szerétéiből es irgalmából megígérte az emberiségnek, hogy megváltót küld, aki visszahelyezi az embert első, eredeti állapotába. Az elárult világ Ez értékes ígéret beteljesülésének jegyében szaporodott az emberiség. Elfoglalta a föld termőterületeit és civilizációkat hozott létre. De akarva-akaratla- nul semmibe vette a teremtett világról Való gondoskodás parancsát, szinte rendszeresen pusztította az állat- és növényvilágot a legérzéketlenebb módon. A föld néhány területén, amelyet az emberi faj néhány évezredig uralma alatt tartott, a növényvilág oly mértékben pusztult el, hogy ezek az egykor termő és virágzó, erdővel borított területek ténylegesen sivataggá változtak. A gondatlanság évszázadain keresztül a termőföld teteje szinte lekopott és eltűnt, mint ahogy ez az eset Etiópia északi körzeteiben, ahol már alig látni egyetlen fát is, kivéve a templomok környékét. Mindennek eredményeképpen a termőföld megszűnt elegendő termést hozni, hogy lakosait táplálhassa és gyakran szárazság átka alá került. Az áradások az embereket milliószámra pusztították csakúgy, mint az állatokat Indiában és Kínában, oly mértékben, hogy mindezt annak tulajdoníthatjuk, hogy az emberiség elárulta reá bízott feladatát: hogy gondoskodjék a teremtett világról és íme itt az eredmény. A föld más területein az egykori erdők kipusztulása egyúttal azt jelentette, hogy a vadállatok számára sem maradt lakóhely, máskor meg ezrével mészárolták le azokat minden esztendőben. Következésképpen attól lehet félni, hogy nemsokára sok állatfaj kipusztul véglegesen. Továbbá számos folyónál jelentkezik a vízszennyeződés problémája az ipari országokban, másutt nukleáris hülládék KérüP 'i' tehge- Tekbe, mély állandó veszélyt jelent az emberre csakúgy, mint a tengeri élővilágra. A nukleáris fegyverek kipróbálása néhány állam által mélyen érinti a Csendes-óceán déli részének lakóit. de másutt is jelentkezik a nukleáris sugárzástól való félelem, amely veszélyezteti az emberi és állati életet. Az egész teremtettség valóban nvög és sóhajtozik mind mostanáig. Az elárult embertárs De még mindig nincs vége: A leírt történelemben népek erős csoportjai, bárhogy nevezték is őket: törzseknek, nemzeteknek, leigázták a gyengébb csoportokat. kizsákmányolták gazdasági forrásaikat mind emberi, mind anyagi vonatkozásban. Világbirodalmak Egyiptomtól és Asszíriától kezdve egészen a Brit Birodalomig folytatták ugyanezt a gyakorlatot egymás után és uralkodásuk, kegyetlen kizsákmányolásuk következtében a gyengébb népek hanyatlani kezdtek és eltűntek a föld felszínéről. Lehetetlen szinte elképzelni is megszámlálhatatlan milliók, férfiak és nők szenvedéseit évszázadokon keresztül, akiket rabszolgaként kezeltek és leigázták egy relatíve csekély számú elnyomó réteg jóléte érdekében. Vegyük csak figyelembe az emberiség tömegeinek nyomorúságát, verítékét, akik arra voltak kényszerítve, hogy Egyiptomban nagv piramisokat és templomokat építsenek, Babilonban „függő kerteket” építsenek, az Euf- rates és Tigris völgyében átvágják a cikk-cakkos folyót és csatornázzanak, római hadíutakat és középületeket építsenek, az ősi és modern világbirodalmas nagyvárosait építsék fel. Az emberiség oly mértékben volt kegyetlen embertársai iránt, hogy azok majdnem teljesen elveszítették Teremtőjük képét és hasonlatosságát. Aligha tudnék jobb idézetet hozni, mint Lincoln Abraham elnök szavait, melyeket 1865 márciusában mondott, a nagy amerikai polgárháborúra hivatkozva, aminek egyik fő oka a rabszolgaság ördöge volt. Lincoln ezt mondta: „Nagyon reméljük, és ezért buzgón imádkozunk, hogy a háború roppant ostora hamarosan elmúlik fölöttünk. Mégis, ha Isten úgy -akarja, folytatódni fog. míg a rabszolgák harmadfél év-- százados fizetetlen robotjából, verítékéből felhalmozott vagyon egészen szétporlad és a korbácscsal kisajtolt vér minden csepp- jéért egy másik vér tengerének egy-egy csöppje fizet, amint egy 3000 évvel ezelőtti szó mondta: Igazságosak és igazak az Urnák ítéletei mindenkoron”. Ha ez a bölcs államférfi a mi nemzedékünkben élne, úgy bizonyára, azt hiszem, ezeket a szavakat alkalmazná a két példátlan világháború sebeire vonatkozóan is, amelyek az évszázad első felében pusztítottak. A két világháború felemésztette azt az elmondhatatlan gazdagságot, amelyet négy évszázad verítéke hozott létre és az Amerikában, Afrikában, Ázsiában és a föld más részén élő gyenge és elnyomott népek robotja. Továbbá képzeljük csak el a vérnek azt az áradatát, amely elfolyt és életek millióit, akiket feláldoztak a szörnyű teljes áldozat (holocoust) oltárán. Valóban az Ür ítéletei igazak és igazsága mindenestől megmarad. Most már több mint két évtizede, hogy Afrika és Ázsia gyarmati sorban élő népei visz- sza.szerezték politikai szabadságukat, de mit ér a politikai szabadság gazdasági szabadság nélkül. Az iparosodott népek kifejlesztették gazdasági rendszerüket, hatalmas vagyonokat halmoztak fel jórészt a fejletlen népek bőrére. Nemzedékeken keresztül szerezték be a nyersanyagot ezektől a népektől minimális áron, és adták el a késztermékeket ugyanezeken a helyeken, azokból az alapanyagokból készítve, melyeket innen vásároltak fel. Ez- a folyamat, még mindig tart, és egyensúlyvesztést okozott, valamint egy olyanfajta elkeseredést, amely a nyílt ellenségeskedés kitörésével fenyeget. Véleményem .szerint a kizsákmányolásnak ez a formája hosszú távon sem kecsegtet jobb eséllyel. Azoknak a nemzeteknek, amelyek jólétüket a kevésbé fejlett nemzetek kárára építették fel, előbb vagy utóbb visz- sza kell fizetniük, törleszteniük kell, mert lehetetlen, hogy az embereknek ugyanazon a földön így kelljen sokáig élni: a fele gazdag, fele szegény, a fele túltáplált és a fele éhezik. A visszahívó szó Párhuzamosan ezzel a mélyen szomorú és reménytelen helyzettel, amelyben az emberi faj él, az Üristen gondviselése elvégezte a megváltói munkát. Amikor az idők teljessége eljött, megjelent az Isten kegyelme minden ember üdvösségére (Oai 4.4; Titus 2,11). Isten elküldte Fiát. hogy megmentse az emberiséget és örökbe fogadja fiait és leányait. Az az ígéret, ami a? ős szülőknek adatott, amikor el kellett hagyniuk a paradicsomot, immár beteljesedett. Isten Fia ember fiává lett. Megalázta magát és engedelmes lett a halálig. feltámadásával utat nyitott az ö nevében való hit által. Mennybe menetelekor Jézus Urunk megbízta tanítványait, hogy menjenek ki a világba, hirdessék az evangéliumot, az üdvösség jó hírét. Az evangélium el is terjedt, míg a római világ tönkre ment és három évszázadon belül, a kéresztyénség államvallássá lett. ennek a ténynek minden előnyével és hátrányával együtt. A későbbi évszázadokban az evangélium elterjedt egész Európában. maid Amerikában is. Az evangélium befolyása ezekre a népekre oly mértékű volt, hogy az európai civilizáció elnyerte a „keresztyén” nevet. De azt is megtanulhatjuk a történelemből, hogy az említett né(Folytatás a 6. oldalon) Megicologizálí árulás A Pest megyei Evangélikus Egyházmegye lelkészeinek tudomására jutott, hogy Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész. Dóka Mária lelkészi munkatárs útlevelük lejártával legalábbis a mai napig nem tértek vissza, sőt Dóka Zoltán lelkész az LVSZ VB tagjainak, vezetőinek levelet írt, sőt ez a levél felelőtlen személyek által magyar fordításban is terjed. Ügy érezzük, hogy ezzel kapcsolatban nekünk is szabad elmondani véleményünket. Nem vállaljuk ás elítéljük a levél tartalmát, amely voltaképpen két dologról beszél. Egyrészt vitatja a diakóniai teológia jelentőségét. Azt olvassuk a levélben, hogy az Újszövetségben a „diakó- nia” szó alig fordul elő, tartalma periférikus. Ezután a levélíró elszólja magát, amikor azt írja, hogy a szó jelentése az asztalok körüli szolgálatnál kezdődik és Jézus Kereszthalála szolgálatánál ér véget. Kérdésünk: nem éppen ez az egész Újszövetség üzenete? Nem arról van-e szó tehát, hogy Jézus kereszthalála olyan diakó- nia. amelyből élve szolgálhatunk az „asztalok mellett”? Számunkra a diakónia az evangélium közepe, szíve, ugyanakkor hitünk gyümölcse és szolgálata is. Ezt tőlünk senki el nem veheti. Mi emlékszünk, amikor Dóka Zoltán is így beszélt közöttünk, ilyen széliemben írta örömünkre Márk kommentárját is, sőt az LMK tagjai arra is emlékeznek, amikor azt mondotta, hogy könyve megírásában a diakóniai teológia segítette. Melyik volt Dóka Zoltán őszinte hangja? Levele minket különösen sért, amikor azt írja, hogy az említett teológiát esa_k előrejutási szándékkal, vagy félelemből emlegetnénk. Dóka Zoltánnak tudnia kell, hogy az évek során hogyan lett ez a teológia sajátunkká, sőt levelével ellentétben gyülekezeteinké is. ahol a lelkészek így is prédikálnak. Tudjuk, hogy nem mindenki vall így, de ahogyan a Dóka-levél azt beállítja, azt visz- szautasítjuk. Levelének másik része „hatalmi harcról” ír. ahogyan véleménye szerint Káldy Zoltán püspök „hatalomhoz jutott”. Nem tagadjuk, hogy voltak egyházunkban súlyos egyházpolitikai harcok, olvkor hatalmi érdekek is felléptek. De annak életét, aki egyházunkat ezekből a harcokból és a zsákutcából kivezette, megrágalmazni így, nem igaz dolog. Arról miért nem szól a levél, hogv püspökünket hányszor érte kívülről és belülről támadás? fis arról sem hallunk, ami pedig tény. hogv éppen a diakóniai teológia segítette ki egyházunkat. a kátyúból, színesítette, elevenítette egyházunk életét, nem a „kiszolgálás”, nem az „orientáció”, hanem a krisztusi szolgálat értelmében. Dóka Zoltánnak tudnia kell. hogy mi vezetőnkkel vállaljuk a közösséget, s nem azzal, aki őt kívülről támadja. Nem vállaljuk és elítéljük a levél szándékát sem. A levél azt írja, és írója később is azt nyilatkozta, hogy levelével nem akarta sem- a püspököt bántani, sem az LVSZ elnökjelöltségét keresztezni. sem az egyháznak nem akart rosszat, hanem „egy szabad diszkusszió légkörét” akarta egyházunkban megteremteni. Azt nem ismeteljük, amit. ezzel kapcsolatban pün.pökünk mondott, hogy igazán nem volt ideje annak, aki a világgyűiésre készült, teológiai vitákat folytatni, ezután jön egy szabadabb idő erre a célra’. De el kell őszintén mondanunk, hogy itthonról nézve nem ilyennek látszik a levél szándéka. A levél számunkra először július 15-én lett nyilvánvaló, az LVSZ VB ülése 16-án kezdődött. A sokszorosított és magyarra fordított példányok az elnökválasztás napjaiban .szóródtak ’ szét.. Ez bizony a magyar evangélikus lelkészi karban, de a külföldiekben is azt a gondolatot ébresztette egyértelműen, hogy a levél írója támadja püspökünk, pontosabban a magyar evangélikus egyház elnökjelöltségét, kérdésessé teszi egyházunk életét, sőt létét.1 Többen mondták nekem, külföldieknek is. hogy ez a levél--egy „időzített bomba” benyomását kelti; „Terrorról“ beszél, s közben terrorista akció eszközeit használja. Sokunknak az az érzése. hogv ezt nem egyedül tette, mintha többen is segítettek vo'na neki. Mi bizony ezt a szándékot látjuk a levélben és nem vállaljuk a szándékot sem. Végül nem vállaljuk és elítéljük a levél módját is. Szót kell ejtenünk arról a módról, hogy a levél külföldön született. A levél íróját eddig olykor magábahúzódó embernek, de becsületesnek tartottuk. _ így tartottuk számon, az LMK-ban hallgattunk szavára. Tekintélye volt előttünk. Mindezt mos szemünkben elveszítette. Mert Dóka Zoltán tudja legjobban, hogy Káldy Zoltán püspökkel lehet, beszélni, ha régebben is. de a levél írójának volt már ve'e súlyos beszélgetése, vitája is. Mi lett ennek következménye? Semmi hátrány. Tudomásunk szerint püspökünk legutolsó ajánlata Dóka Zoltánnak a Deák-téri lelkészi állás Volt, könyvet is irt nekünk, a legjobb reménységgel vártuk a másik könyvét is. Egyedül az akadémiai kandidátusi remény nem vált valóra, mert a másik jelöltnek magasabb teológiai fokozata volt. De Dóka Zoltánra hallgattunk, sőt többször is megnyilatkozhatott volna, többször is írhatott volna cikket is, mint ahányszor vállalta azt. Külföldre is sokszor mént. amikor gondolta, vagy kérte. Most miért kellett ezt a levelet külföldről megírni? A levél írója szerint segített ezzel nekünk? Nekünk az a véleményünk, hogy rontott ügyünkön, legalábbis néhány napig úgy tűnt a választások előtt. De a levél mégsem keltette azt a hatást, amit. vártak tőle. A külföldiek látták most egyházunk életét. Az elnök naiv szótöbbséggel Káldv püspök lett és ennek egész egyházunk örül. Dóka Zoltán azonban sajnos elszakadt tőlünk. Milyen teológiával lehet ezt a lépést és módot megmagyarázni? Nem egyenesebb lett volna, ha problémája van, itthon elmondani? Mi nem mondjuk, hogy nálunk minden rendben van. Kisebb és nagyobb családokban is lehetnek, előfordulnak problémák. nehézségek, nálunk is. De melyikünk teregeti ki a család bajait? Mi ezt. a módot, ki kell mondani: árulásnak nevezzük, ami teológiai színezetet kapott. Mélyen sajnáljuk, ami történt, meg nem történtté tenni nem lehet már. Mi 1 eÍZ a jövő útja. nem tudjuk, Dóka Zoltánnak azonban az. LMK fraternitása üzeni: jobb lett volna, ha itthon maradva. velünk együtt maradva harcolja Velünk a hit és szolgálat harcát. ezzel segített volna nekünk. Noha a nyári szabadságok miatt nem tudtam minden lelkészt megkérdezni, de a többséget írom ezért a Pest megyei Egyházmegye Lelkészi Munkaközössége nevében Kéveházl I,ászló Béníts Klára: Aranyát a mának Aranyát a mának adjátok csak másnak, ki sivár agyaknak könnyű mámort mér, szelíd dalok húrját kinevetik, un iák, nem tefem belőle kenyér, sem babér. Aranyát a mának adjátok csak másnak, ordítás kelj nétek. nem a csendes dal, de minden, ami talmi, veletek fog halni, dalom túlél engem, s soha el nem hal. (Megjelent a költő: Szomorú versek c. kötetében, 1983-ban)
