Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-08-12 / 33. szám
(Folytatás az 1. oldalról.) Az egyik jelentős fejlődés ez alatt az idő alatt az volt, hogy a kelet-európai egyházak egyre növekvő módon kapcsolódtak be az LVSZ munkájába. Nagyon jelentős és reményteljes önmagában véve, hogy itt Budapesten találkozunk. Szívből jövő köszö- netünket szeretném mondani itteni tagegyházunknak és ez ország minden keresztyénének csakúgy, mint a magyar kormánynak szíves meghívásukért és támogatásukért. Sokan közülünk azt gondolják, hogy azok az egyházak, amelyekben szocialista kormányzat van, olyan egyházak, amelyeknek jobban kellett megtanulni, megismerni Krisztus keresztjét, mint másoknak. Nem titok, hogy némelyek az egyházak szenvedésének okait ezekben az országokban abban keresik, hogy a korábbi nemzedékekben a keresztyének nem vettek részt a társadalom szociális átformálódásában. Mások viszont azt hiszik, hogy a szocialista ideológiák és a keresztyénség teljességgel kin békíthetetlenek. Hadd emlékeztesselek benneteket arra, hogy Tanzánia, ahonnan én jövök, szintén szocialista ország, egy olyan fajta szocializmussal, amely saját lelkűnkből sarjadt ki. A mi országunkban a kormányzat több vezetője gyakorló keresztyén és Krisztus jelen van mind a bizonyságtétel, mind a fejlesztési munka kapcsán. Ez talán kihívás is lehet mind a Kelet, mind a Nyugat számára abban a tekintetben, hogy megvalósítsák, Krisztus és a szocializmus hogyan tud együtt élni? Bármilyen álláspontot foglaljunk is el ezekben az ellentétes kérdésekben, ennek a világgyűlésnek meg kell ragadnia a lehetőséget, hogy gondosan hallgasson és tanuljon: mit jelent keresztyénnek lenni Magyarországon? Örömmel tekintünk elébe a magyar egyházi élettel való találkozásnak, ez adja meg ennek a világgyűlésnek megkülönböztető jellegét. Ismerjük . azt a vitát, amely, folyt a világgyíuis előtt vendéglátó egyházunknak teológiájáról és bizonyságtételéről ebben az országban. Annak ellenére, hogy ezt a vitát harcok és erős érzelmi kitörések kísérték, mégsem gondolom, hogy ez teljességgel haszontalan vita lett volna. Mutassuk meg, mi a keresztyén ösz- szefüggésünkben lehetséges nyitott és gyümölcsöző találkozás még ebben az ügyben is. Nem csinálunk titkot abból, hogy úgy érkeztünk ide, mint akik különböző társadalmi rendeket képviselnek, és ezek, ha különböző mértékben is, de meghatároznak bennünket. Egyik veszély, amely az egyháznak kísértés lehet, a konformizmus veszélye, azaz, hogy a társadalom világi struktúráival mindenben egy vonalba helyezkedik. Barátaim! Valljuk csak be őszintén, hogy a legtöbben közülünk ilyen vagy olyan módon konformisták vagyunk, mivel mindnyájan félünk a kereszttől! Azért, hogy elkerüljék a szenvedést, a lutheránus egyházak csakúgy, mint más egyházak, abba a kísértésbe esnek, hogy társadalmuk tükrévé válnak ahelyett, hogy sóvá lennének. Ez a kísértés époen olyan nagy az Egyesült Államokban. Svédországban, Tanzániában és Dél-Af- rikában, mint itt Magyarországon. Ezen a nagygyűlésen mindnyájunknak meg kell látnunk, 'fosván estünk a konformizmus kísértésébe. Mindenesetre felhívok mindenkit: ne vádoljuk egymást! Adjunk inkább ehelyett egymásnak bátorságot, hogv közös álláspontunkkal kihívást jelentsünk azoknak a társadalmaknak, amelyekben élnünk kell! De minden tagegyháznak magának kell eldöntenie, milyen nehéz az a kereszt, amit hallandó elvállalni. A Világszövetségünkben való tagságunk segítsen bennünket abban, hogy nvitott szemmel lássuk meg prófétai felelősségünket az emberiség történelmének ezen a legnehezebb szakaszán. Hozzájárulás a feszültségek enyhítéséhez Ezekben a napokban páratlan lehetőségünk lesz, hogy találkozJézus Krisztus nevében zunk és tárgyaljunk keresztül- kasul a politikai és gazdasági határokon, amelyek elválasztják ma a világot és veszélyeztetik jövőnket. A békével való foglalkozásunkat sok keresztyén úgy értékeli, hogy ez evangéliumunk szíve közepe. Az utolsó világgyűlés óta nagyon sok tagegyházunkban abszolút elsőbbséget élvezett ez a kérdés, csakúgy, mint magában a Világszövetségben. Imádkoztunk, és vágyakoztunk, hogy bölcsességet és képzelőerőt nyerjünk, miképpen lehetnénk a megértés és béke jelévé itt Budapesten. Szeretnénk, ha korlátozott, mégis jelentős felelősséget vennénk magunkra, mint LVSZ. hogy a magunk részéről hozzájáruljunk a feszültségek eyhítéséhez, amelyek veszélyeztetik ma a békét. Megpróbáljuk mindezt keresztyén integritásunk megőrzésével és bátorsággal cselekedni anélkül, hogy bármelyik oldal felől utat engednénk a propagandának. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt elméletileg köny- nyebb megtenni, mint a gyakorlatban. Bárcsak felhasználnánk ezeket a napokat, hogy erős és tartós hidakat építsünk keleten és nyugaton, északon és délen élő evangélikusok között! Mind- nvájan, mind az előnyöket élvező, mind a hátrányokkal sújtott emberek, próbáljuk meg a tőlünk telhető legtöbbet, hogy beleképzeljük magunkat abba a helyzetbe, amelyben testvéreink teljesen más körülmények között élnek, mint mi. Nagv előnyünk politikai találkozókkal szemben az, hogy mi ismerjük és keressük a Szentlélek vezetését, akinek első gyümölcse a szeretet. A szeretet nedig csodákra kénes. A Végrehajtó Bizottság sok nyilatkozatot tett az elmúlt esztendőkben a béke kérdésével kapcsolatban. Nagy munka folyt és sok tapasztalatot szereztünk a tagegyházakban csakúgy, mint a világszövetség teológiai munkájában. Mindezek a törekvések most összegyűjtettek és fcgjrtltt vannak előttünk, A béke kérdése valamennyi problémát befolyásolja, amelyről vita. folyik majd a világnak olyan részén, ahol az elmúlt világháborúnak az emlékei még mindig keserűen élnek. Próbáljuk csak elképzelni, mennyit áldoztak, emberi életeket és gazdasági energiát ebben az évszázadban harcra és többé- kevésbé értelmetlén háborúra a mi világunkban! Mi tanít nekünk Jézus keresztje erről? Mint lutheránus közösség ebben a világban mit vagyunk hajlandóak áldozni a békéért folytatott küzdelemben? Soha nem látott törekvésekre van szükség ma, ha Isten teremtett világát és az egyház szolgálatát meg akarjuk őrizni a jövő nemzedéke számára. Ez tudatos, egyéni és nemzeti áldozatot jelent. Nem valami olyasmi ez, amit át lehet adni másoknak, máshová. Budapest az a hely. ahol együtt kell élnünk olymódon, hogy az megmutassa a lehetőségeket egy valóban békés jövő számára, erről kell beszélnünk és ezt kell átélnünk. Nincs valódi béke igazságosság nélkül De felismerve a béke-probléma fontosságát a két szuperhatalom konfliktusában, ehhez hozzá kell tennünk, hogy az elmúlt esztendőkben mi keresztyének teljesen tisztán ismertük fel azt. hogy nincs valódi béke igazság nélkül. A kelet—nyugati konfliktus mélyen át van szőve az észak—déli konfliktussal. Még ebben a Világszövetségben való életünkre is jellemző, hogy a 97 tagegyház között óriási különbségek vannak gazdasági helyzetüket illetően. Áz eviani és dar- es-salaami világgyűlések jó nyilatkozatainak fényében a lutheránus egyházak Ázsiában. Afrikában és Latin-Amerikában mintha egvenlő partnerként élnének azokkal, akik északon laknak. De milyen távol vagyunk et+51 az igazi nartneri viszonv- tól és egyenlőségtől a valóságban? Való igaz. hogv nőH a közös teherviselés és széleseded a kanesolat egyházaink közö+t. Világszövetségünk leglátványonabb és legjobban ismert tevékenysége valószínűleg az, amit a Világszolgálat végzett, hogy megkönnyítse az emberi szenvedések között a legrosszabba- kat. Ezáltal kétségtelenül nagyon konkrétan új reménységet adunk millióknak az emberek között. Valóban hálásak vagyunk mindazért az önzetlen segítségért, ami a gazdag egyházaktól jött, hogy erősítsék ezt a munkát és azért a támogatásért is, amely a Világszövetség részéről közvetlen módon jutott el a gazdaságilag szegényebb tagokhoz. De a különböző kontinenseken való utazásaim után az elmúlt esztendőkben, és hogy megismerhettem a keresztyének életfeltételeit Afrika közepében, saját egyházkerületemben, mégis a következőket kell mondanom: a gazdasági források kicserélése mind máig egyházaink között nagvon kevéssé történt meg az emberi méltóság és tehermegosztás tekintetében. Szent Pál azt gondolja, ió teológia az, ha Krisztus megüresítését és szegénnyé válását (noha gazdag volt! arra használia fel nélfiaként, hogy a keresztvének közötti anvagi források egvenlő elosztására bátorítson, egvmás- tól távol élő országokban ÍTT. Kor. 8. 8—ISI. Mit tanít nekünk ezen a ponton Krisztus keresztié? Testvéreim éhsége mélv lelki kérdés még akkor is. ha 5 ezer és ezer kilométerre lakik tőlem. Az elmúlt világgvúlíR mandátuma szerint elkezdtünk egv Ígéretes tanulmányt a társadalmi ás gazdasági igazságtalanság gvökérkérdéseiről. Különböző osztályunk számos munkafolva- matot indított be. hogv foglalkozzék ezzel az alapvető kérdéssel. Ha itt Budapesten világos tervet tudnánk nvúitani a következő időszak számára, úgy. hogv tagegyházaink segítséget nyernének abban, hogv ezekkel a gvökérkérdésekkel nyíltan és becsületesen nézzenek szembe és cselekedienek is ezekben, szolgálati időm egyik legnagyobb hangsúlyú kérdésére nyerne választ. Ezekre az óriási problémákra gondolva megkérdezem magamtól. vajon az LVSZ első afrikai elnöke képes volt-e valami sajátos és jelentős hozzájárulást adni a szövetség munkájához. Az kétségtelen, hogy az LVSZ nagyon drága és nagyon fontos az afrikai tagegyházaknak, másrészről azonban be kell vallani, hogy emberileg szólva Afrika egésze sok reményt vesztett el azóta, hogy együtt voltunk a dar-es-salaami világgyűlésen. A régi világgazdasági rendszer megváltozása távolabbinak látszik ma, mint amilyen a helyzet hét évvel ezelőtt volt. Ha mi semmit sem tudunk tenni az életstílus és emberi értékek dolgában, és nem tudjuk összetörni az igazságtalan gazdasági rendszer láncait, az' kihatással van a gazdag országokban élő keresztyénekre is egy olyan időben, amikor százmilliókat fenyeget Afrikában éhínség és amennyiben láthatom a jövendőt, a közeljövőt, így a keresztyénség integritása és hitele nagy, halálos csapást fog szenvedni. Amikor szemünk előtt halnak meg emberek millió- számra élelemhiányban, míg mások folytatják luxus stílusú életvitelüket és tobzódásukat, akkor be kell vallanunk, hogy nem vagyunk képesek abban reménykedni, hogy az egyenlőség és szeretet normáit, amelyeket a keresztyénség oly régen hirdet, meg lehet-e valósítani. Akkor meg fog halni reménységünk. Cinizmus és letörtség foglalja el helyét. Drága Barátaim! Alázatosan kérdezem, de sok félelemmel a szívemben: máris nem igazítottuk magunkat az ilyen reménytelen jövendőhöz? Annak a követőiként, aki ötezer embert megelégített, szabad-e vállrán- gatással, nemtörődömséggel elmenni ilyen problémák mellett? Vajon bátrak leszünk-e ezen a világgyűlésen, hogy kiterjesszük kihívásunkat a lutheránus keresztyénekhez, kihívásunkat, amibe mi magunk is beletartozunk, kihívásunkat, amely valósággal kétirányú, egyfelől a hatalmas szenvedés, másfelől az óriási lehetőség, hogy a helyzetet rendezzük? Ez olyan kiáltás, amely mindazok szívéből jön, akiknek ezek iránt a tények iránt nyitottságuk van. Az utolsó világgyűlés óta a délafrikai egyenlőtlenségek nem javultak, sőt jelentősen rosszabbodtak, minden reményünk és törekvésünk ellenére, hogy megváltoztassuk ezt a helyzetet. Az apartheid sebe ott tátong még mindig a világ emberi közösségében. A „status confessionisról” Az apartheid nem csupán egy a sokféle probléma közül, amely az emberi jogok megtaposásával kapcsolatos, bármilyen fontos is legyen a többi. Ez ellenbben egész hitünket és üdvösségünk egész történetét érdekli. A világ szeme rajtunk van itt Budapesten, és azt figyeli, hogyan folytatjuk bátor véleménynyilvánításunkat a status confessionisról, amelyről a dar-es-salaami nyilatkozatunk szól. Vajon szükség lesz-e az ún. fehér délafrikai tagegyházak felfüggesztésére itt? Csak a Krisztus keresztje a végső vezető ebben a döntésünkben. Ha Jézus tudott volna egy más utat, az mutatta volna meg nekünk. Hadd emlékeztesselek benneteket arra, hogy már Evianban elhatároztuk, hogy „sürgetjük tagegyházainkat, faji gyakorlatukat hozzák egy nevezőre a keresztyén közösség elveivel oly gyorsan, amennyire csak lehetséges” (4). Ez a nyilatkozatunk már 14 esztendős! Világossá kell tennünk: afrikai összefüggésben a felfüggesztés nem jelent kirekesztést egy adott családból vagy emberi közösségből. Számunkra azt jelenti, hogy időlegesen elvesszük a jogokat egy családtagtól, hogy ezzel megmutassuk, mily égetően szükséges egy családtagnak változtatnia az életén egy bizonyos ponton. Felhívom a Nagygyűlést, legyen abszolút mértékben egyhangú mind szavaiban, mind gyakorlatában, amikor kiáll a teljes emberi egyenlőségért Dél-Afriká- ban. Sok más egyházi testület már utat mutatott. Egy sokkal mélyebb egység válik valósággá hamarosan a sok fajú lutheránus között ily módon, „hogy békességet szerezzen, a kettőt egy új emberré teremtette önmagában, megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában” (Ef 2, 15—16.). Ez a reménység témájában lehetséges, ilyen messzire kell elmennünk. Ha ennek az üzenetnek a komolysága és mélysége nem nyer elfogadást szívünkben, akkor kérdőre vonatunk Istennel való kapcsolatunkban minden dimenzióban. Mert ismptlem: az üdvösség egész története benne van abban, hogyan foglalkozunk a faji egyenlőtlenség kérdésével. Nem nyugodhatunk bele a délafrikai faji politika támogatásába vagy legitimizációjába, mint ahogyan néhány ország ezt megteszi, noha rendszerét demokratikusnak tartja. A teljes misszió Amit megpróbáltam itt tenni, az az volt. hogy hátteret és keretet adtam, amelyben az LVSZ végrehajthatja felelősen világmissziói és evangélizációs munkáját az eljövendő időszakban. Azért foglalkoztam hosszadalma- san az egész adott helyzettel, mert realistáknak kell lennünk, ha azt akarjuk, hogy missziónk hathatós legyen. Jézus mindig az emberek konkrét szükségleteivel találkozva adta meg a választ. Szövetségünk missziói koncepciót (teljes misszió), figyelembe véve a társadalmi körülményeket, és jól látva, hogy mind a misszió, mind a társadalmi kapcsolatok organikus egységbe tartoznak. Ugyanakkor meg vagyunk győződve, hogy végső ihletést és forrást egy valódi reménységhez így tudunk adni a világnak, abban a meggyőződésben, hogy minden aspektusa lényegében spirituális is. Ezért folytatni akarjuk a Jézus Krisztusban való üdvösség hirdetését, mint ami végső reménységünk minden missziói , törekvésünkben. Abban ma mindenki megegyezik: hogy a misszió az egyház leglényegesebb jellemzője. Az utolsó világgyűlés óta keményen dolgoztunk azon, hogy korunkban a misszió elsőbbséget élvezzen. Nem ment ez minden kín és vita nélkül. Sok hangsúlyt meg kellett változtatni. Érettségünk egyik jele az, amit már elértünk, hogy az LVSZ elnöke, aki olyan területről származik, amit azelőtt tipikus missziói területnek neveztek, szabadságot nyert arra, sőt örömmel üdvözlik a hangjác, amikor arról ’a misszióról és re- evangelizációról szól, amit Európában és Észak-Ameriká- ban folytatni kell. Számos művelt hitetlen ember és ténylegesen pogány ezeken a területeken legalább olyan távolságban van Isten országától, mint kevésbé művelt testvérei Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, akiket még nem ért el az evangélium. Arra az ígéretes következtetésre jutottunk, hogy. a misszióban a közös cselekvés útja i legjobb, amit követnünk kell. Ezzel a koncepcióval bátorítunk mindenkit a bizalom és egyenlőség új értelmezésére a missziói felelősség ügyében. Mi valamennyien kihívást nyertünk, hogy mindenütt vegyünk részt a misszió munkájában. Ez az új értelmezés azonban sok újraértékelést és változtatást igényel a missziói munkában. így látásunk már van! E világgyűlésen az a feladatunk, hogy biztosítsuk, e látás váljon valósággá, gyakorlattá, hatoljon be tagegyházainkba. beleértve a helyi gyülekezeteket és minden megkeresztelt hivőt. A misszióról egy új alapvető nyilatkozat késaiilí az LVSZ tagegvházak számárai anraly - summázza jelenlegi értelmezésünket és stratégiánkat a közös cselekvésre, ezt később szétosztjuk, köztetek. Szeretném, és kérek is mindenkit, hogy tanulmányozza ezt az iratot alanosan. Jelenlegi összefüggésünkben valóban jelentős megjegyezni azt a teológiai nyilatkozatot, amely a misszió kortársainkra érvényes feladataival foglalkozik és a következőképpen hangzik: ,. Missziónk kell, hogy fokozottabb érdeklődést mutasson a kereszt jegye alatt végzett szolgálat iránt." Evangélikus egyházainkban a misz- sziói munkának hosszú története van; kezdettől fogva a kereszt-viselés és az áldozat misz- sziói szolgálatunk integráns részének minősült. Ma arra vagyunk elhivatva, hogy megúlít- suk és elmélyítsük ezt a te'ies odaszánást a szolsálat életstílusában. akár szóról, akár tettről van szó: akár saját országunkban, akár külföldön végezzük munkánkat. Az új missziói frontvonalak bátor átszelése, amelyre hivattattunk. szükség- szerű követelmény lesz. és ez egyúttal határozott személyes el- szánást, kreatív képzelőerőt és hajlandóságot jelent, hogy azonosuljunk annak a népnek az életével, amelyben Krisztusról akarunk bizonyságot tenni. ökumenikus törekvéseink A mi összefüggésünkben a hathatós és hiteles bizonyságtételhez tartozik, hogy komolyan vegyük a mai világban a misszió közös cselekvésének koncepcióját, és ezzel együtt lássuk Szövetségünk ökumenikus vállalkozásait. Nagyon melegen üdvözöljük most minden vendégünket, akik ezen az ülésen más egyháztestületeket reprezentálnak. A legutolsó világgyűlés óta jelentős haladást értünk el különböző szinten. A római katolikus egyházzal való jelentősen fejlődő kapcsoltunk nagy reménységre ad okot még akkor is, ha az ökumenikus eredmények helyi szinten alig érezhetők, de megvannak csúcsszerve(Folytatás a 6. oldalon.)
