Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-08-12 / 33. szám
Evangélikus Elet XLIX. ÉVFOLYAM 33. SZÁM 1984. augusztus 12. ÁRA: 4,50 Ft ORSZÁ ÉVA N GÉLi i KUS HETI LAP H nagygyűlésről ielentjiik; Jézus Krisztus nevében Josiah Kibira megnyitó előadása Mint a Lutheránus Világszövetség elnöke, nekem jutott az az öröm és kiváltság, hogy mindannyiotokat köszöntsem a VII. Nagygyűlés alkalmából. Jézus Krisztus nevében teszem ezt, aki a világ számára a reménység. Nagyon komoly munka és sok imádság előzte meg ezt a találkozót és hozott minket ide. Meghatározó esemény lesz ez a Szövetség történetében. Súlyos felelősség nyomja vállunkat. Azok. akik idéküldtek minket, különleges képzelőerőt, bátorságot hitet és szeretetet várnak tőlünk. Ezért nagygyűlésünket az alázatosság és reménység szellemében nyitjuk meg. A kezdet kezdetétől fogva mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy mindazt, amit Jézus Krisztus, a mi reménységünk, egyéni életünk és az egész világ megváltója fogja ihletni és vezetni. Már magában az is nagy áldás, hogy any- nyi féle háttérből keresztyének összejöhetnek. Előíze ez annak az egységnek és közösségnek, amire örömmel készülünk a mennybe. Krisztusban reménységgel a világért Gondosan választott témánk, Krisztusban reménységgel a világért, egy későbbi főelőadásban nyer teológiai magyarázatot. Nagyon gazdag és ajándékul kapott téma ez. Az egyházak különleges felelősségének kérdése, melyet a reménység világban történő ébresztése okozott, elkísért minket a Világszövetség története folyamán. Az 5. Világgyűlésen (Evian, 1970) az akkori elnök, Frederik A. Schiotz hivatkozott arra, amit egyik korábbi LVSZ elnök. Hans Lilje püspök mondott a 3. Világgyűlésen 1957-ben, Minneapolisban. Lilje püspök saját korának világát így jellemezte: „Rettenet és félelem világa, egy olyan világ, amely tanúja a modern technológia okozta óriási változásoknak, és mély szellemi és lelki bizonytalanságban élő világ.” Schiotz lelkész ezután ísv folytatta: ..Most 13 évvel később ezek a jellemzők egyre inkább érvényesek lesznek. Valójában, nem helytelen, ha azt mondjuk, hogy az ő általuk mondottak lényege egyre inkább erősödött.” (1) Reménvség Krisztusban, ezt választottuk a VII. Viláagyűlés főtémájául. mivel meg vagyunk győződve, hogy ezek a szavak 1984-ben még mélyebb jelentőséggel bírnak, mint 1970-ben vagy 1957-ben. Ti küldöttek, akik hazátokból különféle fenyegető helyzetekből jöttetek, érzátek, hogy ti többet tudtok a jövő veszélyeiről, mint elődeitek. Néha belülről mélyen megráz az a tudat, hogy valóban apokaliptikus időket élünk. Az bizonyos, hogy az emberi történelem univerzális vagy talán még inkább kozmikus fordulópontjához érkeztünk, ami minőségileg különbözik az előző generációk korától. Azt is tudjuk, hogy egyre több olyan ember van, aki nem mer bízni abban, hogy képesek leszünk valamit is mondani a jövő világa felőli reménységről két világgyűléssel később. . A múlt évi Egyházak Világtanácsa vancouveri nagygyűlés külön- üzenetében a magyar egyházak ezt állították: „Ez a Világgyűlés talán az utolsó lehetőség a világ keresztyénéi számára, hogy életükkel és szolgálatukkal hiteles bizonyságot tegyenek Jézus Krisztusról.” (2) De pontosan ebben a legreménytelenebb időben, mi keresztyének tudjuk, hogy Isten hatalmas beavatkozására az egész helyzet megváltozhat. E bizalmunknak fő oka a nagypénteki és húsvéti eseményekben rejlik. Szélesebb összefüggésben, tudjuk azt. hogy a korai úitestamentumi időkben az emberek bizonyosak voltak a világ eljövendő katasztrófájában. Mind keresztelő János. mind pedig maga Jézus is beszélt erről. Csak egy teljesen új életforma, egymással harmóniában való élés és Isten erőforrásainak megosztása képes arra, hogy ezt a katasztrófát elhárítsa. Ez a Jézus Krisztusban való megváltáson keresztül hatott úgy. hogy teljesen megváltoztatta a történelem folyamatát. Történelmünk mostani idejében, amikor nemcsak- a nukleáris háború rémével állunk szemben (sokszor emlegetik, hogy már fülünk megsüketült ennek hallására), de a népességrobbanással is szembe kerülünk (ez a következőket eredményezi: éhség, riasztó környezeti ártalmak, növekvő erőszak sok nemzetnél, a zsugorodó természeti források helytelen felhasználása és az erkölcsi normák példa nélkül való ösz- szeomlása), ma amikor mindnyájan szenvedünk az idejétmúlt gazdasági világrendtől, amely kevesek számára még több gazdagságot, sokak számára pedig szegénységet termel, ebben a meghatározó, sorsszerű pillanatban gyűltünk össze, mint a világ lutheránus családja, hogy megújítsuk reménységünket Jézus Krisztusban. Mert a reménység hiánya a legnagyobb és legmesszebbható energia-problémája ma a világnak! Meg akarjuk tanulni Jézustól, mik azok a konkrét tennivalók, amiket a jövő kíván tőlünk ma, ha ezt a reménységet komolyan vesszük. Mert a mi fiataljainknak igazuk van! „Krisztusban már a jövő jelen van!” Ez azt jelenti, hogy a világ helyzete arra szólít fel bennünket, hogy legyünk nagyon erősek a hitben, legyünk elkötelezettek egymás iránt és legyünk készek követni az Urat. A szép kék poszteren, amely mindnyájunkat örömmel hívott.a nagygyűlésre az elmúlt hónapokban, a . több nyelven is leírt reménység témájával, a kereszt a központi jel. Kíváncsi vagyok, vajon észrevettük-e ott a kereszt központiságát? Egyszerűen elvesztegetjük itt az időnket, és nem leszünk realisták, ha nem kerül egyenesen a kereszt a közporitba — sokak számára botránykő ez a mi egyházainkban — azért, hogy reménységet nyerjünk, amiért tulajdonképpen itt összejöttünk. S végül, a mi egyetlen reménységünk Krisztus keresztje. Csak a kereszt vezetett a feltámadáshoz, amelyre az egyház épült. Csak a kereszten át lett nyilvánvalóvá Isten csodálatos szeretete. Csak a kereszt révén nyerhetünk megváltást kegyelemből. Csak bűnbánaton keresztül nyerhető el a bűnbocsánat. Ez a drága hit egyesít minden lutheránust. A „notae ecclesiae” De Luther Márton, akit nemrég ünnepeltünk és akinek az írásai egy új és mélyebb módon újra életre keltek az utolsó Világgyűlés óta, azt mondja, hogy az egyház igazi jelei, a notae ecclesiae nemcsak az ige helyes prédikálása, és a szentségek kiosztása. hanem, többek között, a Jézus Krisztus keresztjében való részvétel is, amely az igazi egyház útja mindenkor, ha az az Urát hűségesen követi, mert az ördög nem alszik. A világgyűlésre a reménység témájában kiadott tanulmánykönyvben van egy megdöbbentő idézet Kempis Tamástól, aki ugyanezt mondja: „Sokan szeretik most Jézus mennyei birodalmát, de kevesen hordozzák keresztjét. Sokan vágyódnak a vigasztalás után, de kevesen a szenvedés után. Sok társat talál az asztalához, de keveset a böjtöléshez. Mindannyian szeretnének vele örvendezni, de kevesen akarnak érte valamit szenvedni.” Ha volna valami, ami jobb és hasznosabb lenne az emberek üdvössége szempontjából, mint a szenvedés, akkor Krisztus szóval és példával bizonyára ezt kinyilvánította volna. Mert az Öt követő tanítvánvo- kat és mindazokat, akik Őt követni akarják, esész világosan a kereszt hordozására buzdítia és ezt mondja: ..Ha valaki jpnni akar én utánam, tagadia mea magát és vegve fel az ő keresztiét és kövessen engem.” (Mt 16 74) (3) Így, ha a világnak esv szélesebb értelemben rempnvse^et akarunk adni. a keresztet soha nem lehet kikerülni. Alapos váltoTÓsra van szükségünk Nagyon komolyan és sürgetően mondom nektek: a reménységet; amiért ide összejöttünk dolgozni a következő hetekben, csak nagyon drágán lehet megvásárolni. Csak akkor leszünk képesek a világnak reménységet adni, ha készek vagyunk alapos változásokra. Reménység akkor keletkezik, ha az emberek látnak változásokat. Merjünk bátor lépéseket tenni itt Budapesten akkor is, ha ezek a lépések fájdalmasak! Dar es Salaam-i utolsó világgyűlés óta — melynek témája „Krisztusban új közösség” sok minden jót értünk el. ami közösségünket kiterjesztette és elmélyítette, Később részletes beszámolót fogtok hallani a különböző osztályainktól az 1977-ben megadott feladatok elvégzéséről. (Folytatás a 3. oldalon) Káldy Zoltán püspök igét hirdet a nagygyűlés megnyitó istentiszteletén KöszonfiSIk m Lefifiierámis Világszövetség m«9Y«r elnökét! A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ gyülekezetei, lelkipásztorai és hívei meleg szeretettel, igaz örömmel köszöntik a VII. Világgyűlésen a Lutheránus Világszövetség elnökévé megválasztott dr. Káldy Zoltánt, egyházunk püspök-elnökét. Személyében olyan magyar egyházi vezetőt ért ez a ökumenikus és nemzetközi vonatkozásban egyformán rendkívüli megtiszteltetés, aki évtizedek óta egész életét odaszánta egyháza, népe, a világ és az egyházak szolgálatára. Aki a diakőnia — Isten és az emberek szolgálata — teológiáiét nemcsak elméletileg bontakoztatta ki közöttünk, hanem élte is ezt a teológiát. Járta az Istenért és embertársaiért, egyházáért odaáldozott élet kereszt útját, amint ezt- beköszöntő szavaiban is mondotta: Köszönjük, hogy a küzdelmek, csalódások nem fárasztották el a szolgálat útján, hanem — ahogyan ezt a világgyűlés izgalmas napjaiban közelről láttuk és tapasztaltuk — még inkább megerősítették hitében, szeretetében, a jövőbe vetett reménységében. MOST EGYÜTT ÖRÜLÜNK MINDANNYIAN, hazánk városi, falusi és szórvány-gyülekezetei, munkatársai és számtalan sokan a világ evangélikus egyházaiban, hogy a magyar evangélikus egyház adhatott új vezetőt, a világ evangélikusságának. Amikor a választás eredményét kihirdették és az elektromos hirdetőtáblákon felgyulladt a felirat: „A Világszövetség elnöke: Káldy Zoltán”, a jelenlevő sokszáz magyar evangélikus felállva a Himnuszt kezdte énekelni, jeléül annak, hogy ott olyan esemény történt, amely nemcsak egyhazunk négyszázötven éves történetében, de népünk mai életében is felejthetetlen marad. A választási eredmény kihirdetése után afrikaiak, indonézek, japánok, amerikaiak és a sokféle európai nemzet tagjai öleltek át bennünket magyarokat és fejézték. ki örömüket a magyar egyház vezetője, a vendéglátó Magyarország fia megválasztása fölött. ' HÁROM JÓKÍVÁNSÁG FAKAD A SZÍVÜNKBŐL, szeretetünktől és imádságuktól kísérve ezekben a napokban.: Először azt kívánjuk, hogy Isten, egyházunk és életünk Ura, adjon erőt néki és a Főtisztelendő Asszonynak az új, világméretű szolgálatban: egészséget, hitet, soha el nem fogyó szeretetet egyháza, népe, munkatársai, a világ evangélikussága iránt. Krisztus legyen minden nap a reménysége a jövő feladataiban! Másodszor azt szeretnénk kérni, úgy ossza meg a szívét most már egyháza, népe és a világ evangélikusai között, hogy ez a kettős szolgálat egymást erősítse — úgy maradjon egészen a miénk, hogy ugyanakkor a világ evangélikusságáé is lehessen. Végül, harmadszor, azt kívánjuk, azt reméljük, hogy a Lutheránus Világszövetség munkája a következő hét évben tovább mélyüljön, gazdagodjék irányítása alatt a béke, az egység és az igazságosság szolgálatában. Isten kegyelmét, gazdag áldását kérjük a Lutheránus Világszövetség magyar elnökének életére és szolgálatára!Nagy Gyula
