Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-08-05 / 32. szám

„Írok nektek, ifjak GYERMEKEKNEK. „Titkos szolgálat*’ iüÍ22£t@s$hé$ kim&resdZ&m A közösség nélküli életre kényszerülők kérdései Amikor Jutka megjött az is­kolából, édesanyja már nem volt otthon. A konyhaasztalon egy cé­dulát talált: „az ebédet mele­gítsd meg, egyél, azután vidd fel az újságot Kovács néninek!” — Már megint Kovács néni! — dobbantott idegesen Jutka. Ko­vács néni „a másodikon” öreg, fáradt és szomorú. Egykedvűen üldögél karosszékében, arca sá­padt és beesett, mereven bámul ki az ablakon, alig szól egy-két szót. Jutka sokszor fél tőle, nem szívesen megy fel hozzá. Nem volt mindig így! Jutka óvodás korában Kovács néni még vidám és tevékeny volt. Mindig félretett valamit számá­ra a konyhaszekrénybe, mert tudta, hogy naponta többször is felszalad hozzá. Míg az ebéd ké­szült, Jutka ott ült kis sámliján mellette és kérdezősködött, ő pe­dig mindenre türelmesen felelt. Aztán a történetek! Mennyi ér. dekeset tudott mesélni! Elröpült az idő, amit vele töltött! Ebéd után csak elindult kel­letlenül felfelé a lépcsőn az új­sággal a hóna alatt. Az ajtót nyitva találta. „Gyere csak” — ismerte fel az idős asszony Jut­ka lépéseit. ..Kezét csókolom, hozom az újságot” — lépett be Jutka a szobába. A szokott kép fogadta: a fáradt, mosolytalan arc, a szürke eget kémlelő te­kintet. „Jó," hogy jöttél! Annyit vagyok egyedül, most meg ez a borús idő is, az embernek sem­mihez sincs kedve!” Jön a jó idő, nem tetszett olvasni a teg­napi újságban?” — kérdezte Jutka. „Az jó lesz, de tudod, ne­kem már olyan rossz a szemem, hogy az újság apró betűit nem látom. Csak a képeket szoktam megnézni bennük, pedig időm most már volna olvasni, meg érdekelne is, mi történik-i»'1' vi­lágban!” •IcJt.'iBJl.aiii Milyen rossz lehet neki — éb­redt fel hirtelen az együttérzés Jutkában —, segíteni kellene ne­ki! „És ha valami érdekeset én olvasnék fel Kovács néninek?” — kezdte bizonytalanul —, „most volna egy kis időm.” „Igazán? — csillant fel az érdeklődés a fáradt szemekben, — „az jó len­ne! Ülj ide szembe a díványra!” És Jutka belefogott az olvasás­ba. Először a rövid híreket ol­vasta végig, aztán belefogott egy hosszabb cikkbe, s amikor óva­tosan feltekintett, egy halvány mosolyt látott a fáradt arcon. — „Milyen szépen olvasol!” — mondta elismerően, folytasd csak, szívesen hallgatom. Amikor az óra ötöt ütött, Jut­ka felugrott: „jaj, de elszaladt az idő, mennem kell, majd más­kor is jöí/ök felolvasni!” Este, amikor beszámolt a nap esemé­nyeiről édesanyjának, ezzel a ké­réssel állt el: „majd jelöld ki az érdekesebb cikkeket az új­ságból Kovács néninek!” „Nem tudom” — válaszolt bizonytala­nul anyja —, „szerintem fáraszt­ja őt az olvasás, annyira rosszul lét már!" „Nem... vagyis igen” — mondta Jutka, majd egy kis gondolkodás után kibökte: „Ko­vács néni már nem tud olvasni- De arra gondoltam — csakhogy erről másnak nem kell tudni —, mindennap fogok egy kicsit ol­vasni neki az újságból. Egészen felvidult ma délután tőle. De ha a lányok az osztályban meg­tudnák, hogy én egy öreg asz- szo-nyhoz járok napról napra, ahelyett ............ahelyett, hogy ve. lü k az utcán lődörögnék délután- hosszat, mit szólnának?” — fe­jezte be édesanyja Jutka félbe­hagyott mondatát. És hozzátette: „Ez rendes dolog volt tőled, kis­lányom, és né félj, én nem áru­lom el senkinek ezt a „titkos szolgálatot!” (Der Jugendfreund; ford.:) Keveháziné Czégényi Klára ÉVENKÉNT 3000 ÚJ TAG A LENGYELORSZÁGI LUTHERÁNUS EGYHÁZBAN Szem mögött, szó mögött Gondárnyék feketül. És mégis — ne remegj: lélek van teveled,., SEMMI SEM FONTOSABB AZ ÉLETBEN, mint hogy valaki sze­ressen bennünket. Akihez őszin­te bizalommal fordulhatunk, mert bizonyosak lehetünk, hogy a lehetőségek legvégső határáig is hajlandó elmenni értünk. S milyen sokan vannak, akiknek az életben a kapcsolatteremtés mód­jai lehetetlenek vagy nagyon ne­hezek. Nő a közösség nélkül élők száma. De ázoké is, akik minden akadályozottság nélkül, önként maradnak távol minden közös­ségtől. Munkával megbízottan, szak­körből énekkarra szaladva, ba­ráti bizalma^ szóra félrevonulva el tudjuk-e egyáltalán képzelni, hogy mit jelenthet ezek nélkül a lehetőségek nélkül élni? Kapcso­latok nélkül terveket szőni. Az unalom és elkeseredettség kel­lemetlen társaságában a holnap­ba nézni. Betegség, testi vagy lel­ki sérültség miatt kizártan élni abból, ami mindenki másnak ter­mészetes életeiem. Kötve lenni ágyhoz és ahhoz a megszokott képhez, amit az ablakon át a szem befogadhat. Vagy ahhoz a néhány négyzetméterhez, amely börtönnek tág, szabadságnak na­gyon szűk. Van-e kivel megbe­szélni a ritkaságszámba menő eséményeket, aki mozdulna, ha fizikai segítség kell, ha fel kell hajtani valamit, vagy egy akta sorsát kell megmozgatni. Van-e, aki érzékenyen rezdülő lélekkel észrevenné a lelki labilitást. Fel­figyel arra, hogy ajtók becsukód­nak. elszigeteltség, eredményte­lenség, fásultság diktálnak egy­re lassuló tempót és szegik szár­nyát minden reménynek. . . nem maradsz egyedül hűség áll őrödül Jó lelkek, annyian,- árvák és elesők, szépséget szomjazok, kútfődet keresők ...” megvannak .De vajon ki az, aki feloldhatja a megkeményedett magányt? Aki erőt adhat a sze­rényebb eredményekhez szüksé­ges, sokszor emberfeletti akarás­hoz? Tudvalevő, hogy a megpró­bált emberek érzékenyebbek, fi­gyelmesebbek , minden emberi szenvedésre. Sőt a segítségben találékonyabbak is sokszor, mint a viszontagságoktól megkímélt társaik. „S ha nem tudunk olyan boldogok lenni, mint ahogy sze­retnénk, legyünk olyan boldogok, amilyenek csak lenni képesek vagyunk!” Áldozva azért a bol­dogságért a bátorságunkat, kez­deményezést, önmagunk dajkál- gatásától való elszakadást, az alacsonyabb sebességgel zajló na­pok egyhangúságát. A FIGYELŐ LELEMÉNYES­SÉG talál hasonló sorsú, segít­ségre váró embert, aki mozgásba hozza az egész „állóvíz-életet”. Akire gondolni kell, akit várni lehet, akivel beszélgetni lehet és aki hozza saját élete híreit. Aki­nek az eddig elzárt élet, a kötő­dés lehetősége egyszerre nagyon fontos lesz, mert a holtpontra húzó gondokból is kilendítheti az új erő. S már nem csak együtt­élni lehet a körülmények beha­tárolta helyzetben, hanem kilép­ve ebből a zárkából, gazdagítva és gazdagodva hasznot húzni sa­ját lehetőségeinkből. Valakit el­érni, aki még elesettebb és an- nakf nyújtani emberit, biztonsá­got, örömöt. Az embert közösség­re teremtő Isten cselekedheti meg, hogy a két vesével műtött, hónapok óta reménytelen egyfor­maságban élő lány élete erő és segítség a tehetős, egészséges kör­nyezet számára. Hogy a súlyosan mozgássérült asszony mindenki ellenére anyja lesz egy ugyan­csak beteg gyermeknek és igaz emberségre neveli. j;. .: MERT AMTBE A KÖZÖSSÉG­HEZ SZOKOTT EMBER BELE­TÖRŐDIK — hogy vannak, akik­nek a sorsa lehetetlenné teszi a kinyíló életet —, azzal gz embe­reket egymásra bízó Isten szem­beszáll. Hiszen nincs olyan em­ber, akire Neki ne lenne szük­sége. Akit ne tudna karóként, fogódzóként, reményként egy má­sik ember mellé állítani. A meg­szokott módon közösségi életre nem alkalmas sorssal is Isten kezében vagyunk. A velünk érző Isten segít átvészelni a nehéz el­zártságot. MÍG MÁZSÁNYI ENERGIÁ­KAT KÖT LE a közösségi élet­től távol élők próbálkozása, hogy hasznosan szolgálatba állíthassák magukat, addig a közösség moz­gató ereje ébren kell, hogy tart­sa tagjaiban a felelősségérzetet irántuk. Lássa a gyülekezet azo­kat, akik nem tudnak mozdulni. Akik kimaradnak barátok együt­tes úrvacsorájából, a szívből szárnyaló ének öröméből, a kö­zös kirándulásokból, játékokból. Induljon el feléjük és jusson is el hozzájuk. A testvéri szeretet­nek és áldozatnak azt a példáját őrzöm, amikor a gyülekezet nem csak fűtött, bevásárolt és isten­tiszteletet vitt a beteghez, de vitte, cipelte a beteget is ágyas­tul bibl'iaórára. találkozókra. Vit­ték Jézushoz olyan hittel és sze­retettel, mint annak idején a bé­nát. akinek gyógyulásáért a ház­tetőt is hajlandók voltak kibon­tani. KÖZÖSSÉGÉRT ÉS KÖZÖS­SÉGBEN ÉLŐKET megkérdez az Isten, hol van a testvéred? Erre a kérdésre pedig nem lehet ki­térő választ adni. Jézus életét áldozta azért, hogy hidat építsen Isten és ember között, ember és ember között. Nekünk csak vé­gig kell mennünk leiektől léle­kig ezen a hídon azzal a hittel, hogy: N. „Szédülni nem szabad, zuhan­nod nem lehet szirtén is rózsaág, vigyázza lel­kedet.” (Áprily L.) Bálintné Varsányi Vilma A Lengyelországi Lutheránus Egyház vonzereje tükröződik ab­ban. hogy taglétszáma egyre emelkedik. Az utóbbi időben évente mintegy 3000 új belépő jelentkezett, mondta a Bielsko Biala-i szu­perintendens. Jelenleg 80 000 hitvalló lutheránus van Lengyelor­szágban. Különösen is a diakónia terén nyíltak új lehetőségek az egyház számára, és a szuperintendens a jövőre tekintve a diakó- niai munkát látja az egyház egyik fő feladatának, (idl \— MA) HOGYAN LEHET ÉRTÉKEL­NI egy ilyen kapcsolatok nélküli állapotot? Lehet-e még értéke­set. szépet látni így az életbon. vagy csak keseregni lehet afö­lött. gyászolói azt. amit elveszí­tettek. nélkülöznek. S szabad-e lebecsülni, értékén alulinak tar­tani azokat a képességeket, amik LUTHER IRATAI SZLOVÁK NYELVEN A Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Luther szü­letésének 500. évfordulója alkalmából Luther főbb iratainak szlovák nyelvű gyűjteményes kiadását jelentette meg. A 230 oldalas kötetet, amelynek címe: „Luther Márton iratainak antológiája”, Ján Mi- chalko és Rudolf Kostial püspök rendezte sajtó alá, Michalko püspök előszavával, (hői — MA) 150 ÉVE, 1834. augusztus 4-én született Nagyszentmiklóson HEIM PÉ­TER, a magyar postaügy meg­szervezője. Baross Gábor mun­katársa. Nevéhez fűződik az ön­álló magyar posta szervezeté­nek kiépítése, a posta, a távíró és a telefon egyesített intézmé­nyének műszaki fejlesztése, a pénzügyi és jogi helyzetének megszilárdítása. Vezetése alatt hozták létre a városközi telefon­összeköttetést 1890—1893 között, megszervezték a levélgyű.jtést és a kézbesítést. Ekkor egységesí­tették a posta tarifákat is. Bu­dapesten hunyt el 1904. július 20-án. 100 ÉVE, 1884. augusztus 4-én született Szegeden BALÁZS BÉLA költő, író. a filmesztétika úttörője. Ere­deti neve: Bauer Herbert volt. Tanár családban született. Sze­geden volt diák. ahol első ver­sét a Szegedi Napló jelentette meg. Budapesten volt bölcsész­hallgató, az Eötvös-kollégium tagja. 1903—1918-ig könyvtáros a Fővárosi Pedagógiai Könyv­tárban, közben Berlinben, Pá­rizsban volt ösztöndíjas. Meg­szerezte a bölcsészdoktorátust is (1908). A Tanácsköztársaság alatt vöröskatonaként harcolt. Bécs- be emigrált, ahol filmkritikával kezdett 'foglalkozni. 1927-ben Berlinbe költözött, ahol filmren­dezés és forgatókönyvírás volt a munkája. 1931-ben a moszkvai filmakadémia tanára, több film elkészítésében vett részt. 1945- ben hazajött. Folytatta eddigi AUGUSZTUSI KRÓNIKA munkáját a bp.-i Szmhaz- es Filmművészeti Főikola tanára­ként, haláláig, 1949. május 17-ig. Munkásságának elismeréseként 1949-ben Kossuth-díjat kapott. 450 EVE, 1534. augusztus 9-én halt meg J. CAJETAN dominikánus teo­lógiai professzor.: 1469-ben szü­letett. Eredeti neve Tommaso de Vio volt. A dominikánus szer­zetes rendben vette fel a Caje- taq nevet, ami azt jelenti: Gae- iából való. Korán, már 15 éves korában belépett a dominikánus rendbe. 1494—1507 között a teológia professzora volt Paduá- ban, Bresciában, Paviában és Rómában, 1508-ban a rend fő­nöke lett. 1517-ben kardinális, 1519-ben pedig Gaeta püspöke. Teológiailag Aquinoi Tamást kö­vette, aki sajátosan építette be­le az aristotelesi filozófiát rend­szeres teológiájának nagy fel­építményébe, Nagy politikusnak is tartották. Pápai követként Augsburgban Luthert hallgatta ki. I. Lep pápa őt utasította, hogy mint eretneket, vigye Rómába Luthert. 100 ÉVE, 1884. augusztus 17-én nyitották meg a KELETI PÁLYAUD­VART. A MÁV egykori központi pályaudvarának tervét R ochlitz Gyula készítette el, a csarnok vasszerkezetét pedig Feketeházy János tervezte, 1881-ben kezd­ték el az építkezést. A munká­latokat 1884-ben fejezték be, melynek eredményeként Közép- Európa egyik legmodernebb vas­úti pályaudvara épült itt fel. Azóta már többször modernizál­ták. 1932-ben tették alkalmassá a villamos mozdonyok közlekedé­sére. A pályaudvar eklektikus- neoreneszansz stílusban épült. Főhomlokzatát fölül két oldalt Wattnak (a gőzgép) és Stephen- sonnak (a gőzmozdony feltaláló­ja) szobra díszíti. Az indulási oldal előcsarnokának festményeit pedig Lotz Károly és Than Mór készítette. 250 ÉVE, 1734. augusztus 25-én született Béllyén MITTERPACHER LA­JOS természettudós, a mezőgaz­daságtan első magyarországi egyetemi tanára. A jezsuita rend tagja volt 1749-től. A bécsi egyetemen matematikát és teoló­giát tanúit. Volt a Pazmaneum kormányzója. Batthyány Lajos nevelője, maid 1763—1774 kö­zött a Theresianum tanára. Itt tanított — többek között — ag­rártudományokat is. A jezsuita rend feloszlatása (1773) után a nagyszombati egyetemen bölcsé­szeti doktorátust szerzett, majd 1777-ben a Budára helyezett egyetemen a mezőgazdasági tan­szék első tanára lett. Az 1784- tői Pestre helyezett egyetemen is folytatta működését. Haláláig tanított a mezőgazdasággal együtt földrajzot, technológiát, természetrajzot is. Művei több nyelven jelentek meg. Tanköny­veiben a mezőgazdaságot tudo­mánynak tekintette és amelyben törvényszerűségek érvényesül­nek. Azt tartotta, hogy figye­lembe kell venni más, rokon tu­dományok eredményét is. Mun­kássága nagy hatással volt a ha­zai szakirodalomra. Pesten halt meg 1814. május 24-én. 550 ÉVE, 1434. augusztus 29-én született JANUS PANNONIUS humanis­ta költő, pécsi püspök. Eredeti neve: Csezmicei János, horvát neve pedig Ivan Cesmicki. Apja korai halála után nagybátyja, Vitéz János váradi püspök gon­doskodott neveléséről. Itáliába utazott (1447), ahol 11 évet töl­tött. 1458-ban doktori címet szer­zett a páduai egyetemen. Tökéle­tesen beszélt latinul és görögül. Hazatérve Mátyás király huma­nista udvarába került, előbb vá­radi kanonok, majd pécsi püspök lett (1459). Mátyás delegációjá­nak tagja, mely a pápához se­gítségért ment a török elleni harchoz, maid elkíséri királyát a csehországi hadjáratba (1468). De a nyugati hadjáratok miatt szembekerült Mátyással, sőt részt vett az ellene készített ösz- szeesküvésben (1471), ezért Hor­vátországba menekült, Medvevá­ron élt, ahol tüdőbaiban halt meg 1472. március 27-én. Pé­csett temették el. Epigrammákat, elégiákat írt — latin nyelven. A magyar világi líra első jelentős képviselője volt. 125 ÉVE, 1859. augusztus 31-én született Debrecenben GOTTLIEB FE­RENC mérnök. A MÁV Gép­gyára szerkezeti osztályának, majd 1905-től a hídosztályának vezetője volt. 1918-tól a gyár igazgatóhelyettese. A Margit-híd, az Erzsébet-híd, az átépített Lánchíd, az algyői Tisza-hid, a bp.-i összekötő vasúti híd vas­szerkezete tervezésében és kivi­telezésében mint irányító szak­ember vett részt. 1919. február 17-én halt meg Budapesten. 200 ÉVE, 1784. augusztus 31-én halt meg BENCZÚR JÓZSEF tanár, pub­licista, történetíró. Jeszenován született 1728. február 28-án. Külföldi egyetemeken folytatott tanulmányai után Késmárkon volt tanár (1755—1760), majd po­zsonyi tanár, illetve líceum-igaz­gató lett (1760—1771). Itt volt tanítványa Hajnóczi József is. Végül ismét Késmárkon tanított (1771—1776). Kollár Ádám bécsi körének tagja volt. A felvilágo­sult abszolutizmus első hazai ideológusainak egyike volt. Je­lentős szerepet vitt a jozefiniz­mus hazai változatának kialakí­tásában és terjesztésében is részt vett mint oktató, közíró és jogtörténész. 1784-ben a bécsi udvari könyvtár igazgatójává nevezték ki. de halála miatt ezt a posztot már nem foglalhatta el. Bécsben halt meg. Detre János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents