Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-07-29 / 31. szám

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.

Hallgassátok meg azt a szent igét, melyet megírva találunk a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetében, az első verstől a harmadikig:

— „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket körülölelő bűnt, és állhatatossággal fussuk meg a nekünk rendelt pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítő jére, aki az előtte levő örömért — a gyalázattal nem törődve — vállalta a keresztet, és az Isten királyi székének. johbjára ült. Gondoljatok arra, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.”

KERESZTYÉN TESTVÉREIM, itt a Lutheránus Világ- szövetség Nagygyűlésén és mindenütt a világon!

A magyarországi evangélikus (lutheránus) egyház nevében testvéri szívvel köszöntőm a Lutheránus Világszövetség VII. Nagygyűlésének külföldi résztvevőit, az ökumené képviselőit, a hazai evangélikus gyülekezeteink sokezer tagját és mindazokat, akik világszerte a Televízió és Rádió közvetítésével belekapcsolódnak istentiszteletünkbe.

Istennek adunk hálát kegyelméért, hogy a nem egészen félmillió lelket számláló magyarországi evangélikus egyház a nagygyűlést meghívhatta. Olyan egyház ad otthont a nagygyűlésnek, amely több mint 450 éves történelmében számos problémával küzdött, de amely az evangéliumból táplálkozó erővel leküzdötte azokat, ennek nyomán igen sok öröme is volt. Ez az egyház múltbeli nehézségei ellenére Isten szereteté- ből megmaradt és megújult. Ezért igen nagy tapasztalatunk van az evangélium hatalmáról és a Szentlélek egyházat teremtő erejéről. Az elmúlt 40 esztendőben új történelmi körülmények között és új társadalmi rendben szolgálunk. De nézzenek körül ebben a Sport-' csarnokban, íme, itt vagyunk, és pedig többszázezerrel többen, mint amennyi ide befér, és örömmel végezzük szolgálatunkat hazánkban, népünk közösségében. Fakadjon áldás ebből a találkozásból egyházunk és a Lutheránus Világszövetség tagegyházai számára!

NAGYGYŰLÉSÜNK MOT- TÖJA EZ: „Krisztusban — reXekife§znlve a jövőnek.

Dr. Káldj Zoltán püspök igehirdetése a LVSZ megnyitó istentiszteletén

ménység a világ számára.” Textusunkban nem fordul elő a „reménység” szó. Nem beszél igénk a reménység tár-? gyáról sem, vagyis arról, hogy mi keresztyének, mit is remélünk. Ellenben igénk a reménység magatartását' sugározza, azt, hogy a reménység milyen viselkedésre, életstílusra, életformára hív és kötelez. Ügy is mondhatom: hogyan ,<él az, aki reménységben, közelebbről Krisztusban való reménységben él.

Az világos, hogy a levél olyan keresztyéneknek szól, akik elfáradtak, ellankadtak és elcsüggedtek, szinte már reménytelenekké lettek. Lehettek ennek külső okai is, mégis mindez sokkal inkább belső, lelki életük megfáradásából, hitük legyengüléséből fakadt.

Ezeket bíztatja a levélíró: „Állhatatossággal fussuk meg a nekünk rendelt pályát”. Az eredeti görög szövegben különböző változatban háromszor is olvassuk ugyanazt a szót: „hü- pomoné”, ami ezeket jelenti: állhatatosság, kitartás, helytállás, vállalás, várás, türelem. Tehát elvállalva, kitartással fussunk a pályán és azon álljunk helyt.

A levélíró ókori római amfiteátrum képét használja, mint amilyen a római Colosseum is volt, de amelyből volt kettő is a mai Óbuda területén alapított Aquincumban. Olyan stadionok voltak ezek, amelyekben az arénát, a küzdőteret körülövező lépcsőkön sokezer néző figyelhette a versenyeket. A szentíró, megfáradtaknak a versenyfutó atlétát idézi, aki nekifeszülve a célnak, teljes erőbedobással fut a küzdőtéren. Nem ballag, nem an- dalog, nem sétál, hanem ereje megfeszítésével tör a cél felé. Az a reménysége, hogy győztesen fut be a célba, megsokszorozza erejét és magát nem kiméivé fut.

A keresztyének is ilyen versenyfutók. Isten őket is pályára állította, melyen a célnak nekifeszülve, futniuk kell. A cél, maga az üdvösség, Jézus Krisztussal való teljes közösség, a „hervadhatatlan koszorú”, az „igazság koronája”. Ennek a jövőnek feszülve futott Pál apostol is, aki így vallott: „egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a oél felé, Isten mennyei elhívásának jutalmáért a Krisztus Jézusban.” (Fii 3, 14). Ez a jövőnek feszülés ad perspektívát. Nyitja ki a látóhatárt. Acélozza meg az izmokat. Segít, hogy a pillanatnyi nehézségek ne bénítsanak meg sem az egyház, sem a világ életében. Sarkall, hogy ne nyugodjunk bele kudarcainkba, sem egyéni keresztyén életünkben, sem az egyházban, sem a világ dolgaiban. A jövőnek-fe- szülés így erősíti kitartásunkat és helytállásunkat, így késztet a terhek vállalására és azok türelmes hordozására.

Jellemzi-e a keresztyénséget és ezen belül a Lutheránus Világszövetség tagegyházainak életét ez a jövőnek-feszülés? A jövőnek-feszülés helyett nem inkább a „leengedés”, a „lela- zulás” jellemzi futásunkat? A világ mai helyzetében nem veszi-e hatalmába a keresztyéneket és köztük az evangélikus egyházak tagjait is valamiféle kilát ástalanság érzete vagy éppen a reménytelenségé? Látva a világban az atomháború fenyegetését, világrészek és társadalmi rendszerek szembeállását, nem adtuk-e fel erőfeszítéseinket. a teremtett világ megmentéséért és a béke megőrzéséért? Nem szaparodtak-e el éppen az egyházakban az apokaliptikus jövendölések és várások a világ szörnyűségekkel teli végéről? Nem hatolt-e be sorainkba is a „no future”, „nincs jövő” ördögi gondolata? Hirdetik-e egyházaink egyértelműen, hogy Isten a történelem Ura és Ö a megoldás felé kormányozza a világot? Mond- juk-e a reménységünket, hogy a világ nem a végső pusztulás felé rohan, hanem a beteljesedés felé? Ez a bizodalmunk és élő reménységünk segítheti a reménytelenség eloszlatását és így a világ gyógyulását.

AZ ÜDVÖSSÉGNEK, A „HERVADHATATLAN KO- SZORŰ”-NAK VARASA, a jövőnek feszülésünk és a feléje való futásunk nem jelenti azt, hogy mást „se látunk, se hallunk”- A versenypálya nem egy viadukton, a mély völgyeket és szakadékokat átívelő hídon vezet keresztül, hanem völgyekben és szakadékokban, az élet forgatagában. Kinek-kinek átvezet Európán, Afrikán, Ázsián, Észak-Amerikán, La- tin-Amerikán és Ausztrálián. Belevezet ezeknek a világrészeknek az életébe, megoldásra váró kérdései közé. Belevezet a gazdagok és szegények, a háborúktól szenvedők, az éhezők és szomjazok, a szennyezett környezettől fuldoklók, a járványoktól sújtottak, a társadalmi és gazdasági igazságtalanságoktól kizsákmányoltak, a faji diszkriminációtól megalázónak, az emberi jogoktól megfosztottak közé. De ez a pálya átvezet a családokon, egyházakon, az egész keresz- tyénségen és az egész emberiségen. Nem kerülhetjük ki az égető problémákat, mondván, hogy nekünk az üdvösség a fontos, hanem éppen az élő reménységből fakadó szeretettel kell segítenünk a háborúkat elhárítani, a fegyverkezési hajszát megállítani, társadalmi és gazdasági igazságosságot teremteni, a faji diszkriminációt felszámolni, a családi életet széppé és megbecsültté tenni, a misszió és evangélizáció munkájában résztvenni, az ökumenét építeni. Jó, hogy nagygyűlésünk is foglalkozik ezekkel a témákkal és remélhetőleg olyan határozatokat hoz, melyek segítenek enyhíteni a feszültséget a világban, előmozdítják a béke és igazságosság ügyét, a misszió ' és

evangélizáció szolgálatát az öt világrészben,

A VERSENYFUTÓ NEM MAGA VÁLASZTJA A PÁLYÁT, amelyen fut. A keresztyének sem maguk választják, hanem Isten rendeli számukra. A görög szöveg „tón prokei- menon hémin agona”-ról, tehát nem egyszerűen az „előttünk levő pályáról” beszél, hanem a „nekünk rendelt pályáról”. Az angol Biblia is így mondja: „the race marked out for us”, vagyis a számunkra „kitűzött” pálya. Az, hogy a Lutheránus Világszövetség több tagegyháza számára a nyugati társadalmakban, másoknak a fejlődő országokban „tűzetett ki” ez a pálya, ez nem a véletlen műve. Isten ott adta nekik a pályát, melyen helyt kell á'lniuk és feladataikat ott kell teljesíteniük. Ott kell a missziót és evangélizációt végezniük és népeik fejlődését előmozdítaniuk. Futásuknak nyilván vannak sajátosságai, hiszen maguk a pályák is sajátosak. A magyar- országi evangélikus egyház Kelet-Európábán abban a bizonyosságban él, hogy nem a véletlen, vagy a vaksors dobta ide, hanem maga Isten tűzte ki számára itt a páyát. Sőt, még hálát is adunk, hogy éppen ezen a terepen jelölte ki a pályánkat és azon új történelmi körülmények között olyan feladatokat adott, amelyek újak az egyháztörténetben. Szívesen vagyunk itt az Isten „munkatársaidként ennek az újnak művelésében és az elénk kerülő feladatok végzésében. Lehet, hogy futásunk stílusa más mint a nyugati országokban és a fejlődő országokban élő egyházaké, de a pálya is más. Viszont a pályát ugyanattól az Istentől kaptuk, a ránk bízott evangélium is ugyanaz: „az igazság koronája.” Futásunk más stílusa semmiképpen nem jelenti az evangéliumnak az ideológiával való keverését, valamiféle konformizmust, mert azt a pályáról való letérésnek, tehát tévútnak tartanánk. De nem tartjuk tévútnak, hogy Isten törvényének és evangéliumának csorbítatlan hirdetése mellett valljuk, hogy az egyház igazi életformája a szeretet, éspedig a segítő szeretet, a diakónia. Mi Jézus analógiájára ebben az életformában akarunk jelen lenni hazánkban és társadalmunkban. Tehát a pályán.

A KERESZTYÉNEK PÁLYAFUTÁSA MIND AZ ÖT VILÁGRÉSZBEN NEHÉZ, mint minden igazi küzdősport. Ez a futás nem triumfálás, nem diadalmenet, hanem passió. „Hüpomené”-ra, tehát kitartásra, állhatatosságra, tűr- nitudásra, lemondásra van szükség, amit ismételten hangsúlyoznunk kell. Mivel a futás nehéz és sok energiát igényel, a versenyfutó nem cipelhet olyan terheket, amelyek feleslegesen emésztik fel energiáját. Ezért szól az intés: „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket köröskörül ölelő bűnt.” Amikor az. atléta küzdelemre indul, ledob magáról mindent. A görög atléta mezítelenül küzdött. A görög szövegben az „onkos” szó szerepel, ami ezt jelenti: ruha, viselet, nehezek, túlsúly, kövérség, daganat, büszkeség, gőg, méltóság. Vagyis minden, amit magunkon viselünk. Mindent el kell vetnünk, ami akadályozza a „szent futást”. Ilyenek: a hivő gőg, a keresztyén „felsőbbrendűségi tudat” vagy „keresztyén kisebbrendűségi tudat”, faji és politikai előítéletek, a nehéz „bírói talár”, melyet úgy öltünk magunkra, hogy elhagyjuk a futópályát és döntőbíróként beülünk a zsűribe, az ellenségeskedő magatartás egymás és a „kívülvalók” iránt, felesleges problémák, terméketlen viták, az anyagiasság. Mind-mind - terhek, ballasztok. Mondhatjuk-e, hogy ezeket nem viseljük? Le kell azokat dobnunk, mert ezekkel nem lehet a jövőnek nekifeszülve futnunk.

De le kell tennünk a „körös- körül-ölelő Bűnt” is. Lehet ez a bűn az önzés, a szeretetlen- ség, az önimádat és más. De az alapbűn mindig a hitetlenség. Az, hogy sokszor hiányzik belőlünk a bizalom, Luther által olyan sokszor hangsúlyozott „fiducia” Isten iránt. Kételkedünk ígéreteiben. Bi- zodalmas hit nélkül pedig nem lehet a versenypályát végigfutni. Ha az atléta nem hiszi, hogy van cél, akkor bénultan leáll. Akkor nincs tovább. Így van ez a keresztyén ember futásában is. Le kell hát tenni ezt a bűnt.

Ez a „letétel” azért történhet meg, mert terheinket és bűneinket Jézus Krisztus a kereszten magára vette, hogy megszabadítson azoktól. Hit által miénk a szabadulás és vele együtt a célbafutás. Sola fide, így mondja ezt Luthér: „glaubst du, so hast du”, „ha hited van, mindened van”. Bűnbocsánat, élet és üdvösség.

A ZSIDÓKHOZ IRT LEVÉL

Írója a megfáradt és

ELCSÜGGEDT GYÜLEKEZETEKET azzal is biztatja, hogy őket a „bizonyságtevők fellege veszi körül”, akiknek életpéldája és futása bátoríthatja őket a futásban való kitartásban. A görög szöveg „nefos martürón”-ról beszél. Ezek azok, akik előttünk jártak, de már meghaltak. A maguk idejében bíztak Isten ígéreteiben és kitartással futottak az ígéretek beteljesedése felé. Az új magyar római katolikus bibliafordítás így mondja: „a tanúk koszorúja övez”. A görög szöveg is arról ad hírt, hogy ezek a tanúk körülölelik a stadion küzdőterét. Nyilvánvalóan az amfiteátrumban a nézők sűrű sorai szolgálnak a hasonlat alapjául. Némely exegeta tilatkozik az ellen, hogy az előttünk élt hivőket és bizonyságtevőket a versenypálya körül drukkoló kö(folytatás a 3. oldalon)