Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-07-01 / 27. szám
Gondoskodás Isten veszélyeztetett teremtettségéről A nagygyűlés csoporttémája Hulladékok, füst, fertőzött ivóvíz mindig is volt, gondot is okozott például járványok formájában. De még néhány évtizeddel ezelőtt is csak kevesek látták igazán, hogy a természeti kincsek fokozott kiaknázásával. a természeti környezet minden korábbinál nagyobb mértékű átalakításával megindult egy folyamat, amely rövid távon egyes élőlények, hosszabb távon az élővilág nagy részének és az egész emberiségnek fennmaradását veszélyezteti. Isten, ember, természet „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet...” (1 Móz 1.28) — hangzik az embernek szóló parancs. „Fogta az Űristen az embert. elhelyezte az Éden kertjében. hogy azt művelje és őrizze” (1 Móz'2,15). Isten a természetben minden más fölé helyezte az embert, akinek viszont ésszerűen kell gazdálkodnia a rábízott javakkal. Az ember a sokkal értékesebb, mint minden más teremtmény (Mt 6,26—30), de Istennek a többire is gondja van. „Látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó” (lMóz 1.31). Isten „...örök hatalma és istensége... a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható” (Rm 1.20). Az ember nem azért került a természetbe, hogy abban Isten nagyságának és sze- retetének jeleit lerombolja, hanem azért, hogy. „művelje és őrizze” őket. Á bűn hatása azonban nemcsak az emberi fajon, hanem környezetén is egyre nyilvánvalóbb. Földünk nemcsak „tövist és bogáncsot” terem az ember bűne miatt, hanem minden magasabbrendű életre egyre veszélyesebb pusztító eszközöket is kénytelen hordozni. Lehet azt is állítani, hogy ezek a fejlődés szükségszerű velejárói. Kérdés persze, hogy hová fejlődik az emberiség, — azt azonban bárki láthatja, hogy változásra van szükség, sokkal többre, mint amennyit eddig tettünk. Az emberiség közös felelőssége: harc helyett együttélés Isten a természet világába helyezte az embert, és azzal együtt kívánja óvni, az előbbi szenvedése és pusztulása igazságtalan, ha az utóbbi bűne miatt történik: „Ha egy várost hosszabb időn át tartasz körülzárva, hogy bevedd, ne pusztísd ki a fákat. .. Egyél róluk, de ne vágd ki azokat. mert nem ember a mezőn lévő fa, hogy az is ostrom alá kerüljön miattad!” (5 Móz 20.19). „... megmondatott nekik, hogy ne bántsák a földön a füvet, se a zöldet, se az élő fát, hanem csak azokat az embereket, akiknek a homlokán nincs ott az Isten pecsétje” (Jel 9.4). Az ember környezetének rombolásával önmaga életlehetőségeit, azaz végső soron önmagát pusztítja. A problémákat részletesen itt nem áll módunkban felsorolni, pontos elemzésük, a megoldási lehetőségek kidolgozása a szakemberek feladata. Ezzel pedig nem késlekedhetünk sokáig, nemcsak a magunk, hanem az utánunk következő nemzedékek érdekében sem. Unokáinknak és ükunokáinknak is éppúgy joguk van az élethez, mint nekünk. Az 1972-es stockholmi Környezetvédelmi Világkonferencia alapelvei többek között kimondják: „Az embernek alapvető joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.” A környezetvédelem ügyeit továbbá mind a kis. mind a nagy államok részéről az együttműködés szellemében kell kezelni. Ennek- szép példája a helsinki egyezmény II. részének 5. pontja, amely szerint az aláíró államok egyetértenek abban, hogy olyan intézkedéseket kell tenniük, amelyekkel megakadályozzák. hogy a területükön folyó tevékenység más országokban kárt okozzon. A szennyeződések és katasztrófák nem ismernek határokat, ezért igazi sikert csak a lehető legszorosabb nemzetközi összefogástól remélhetünk. A környezetvédelem, az emberiség megfelelő számban és minőségben való fennmaradása mindannyiunk ügye. esvik alapvető létkérdésünk a béke és az igazságos(abb) gazdasági-társadalmi világrend kérdésével együtt, azoktól elválaszthatatlan. Hiszen egy atomháború véglegesen és jóvátehetetlenül sújtaná az egész emberiséget. Az egymástól való félelem okozza minden szennyeződés közül a legveszélyesebbet: a radiokatív sugárzást. amely minden magasabbrendű életet elpusztíthat, vagy ha mégsem, akkor jóvátehetetlen károsodást okozhat azokban a szánalmas élőlényekben, amelyek a robbanást és következményeit túlélik. A természet javait általában otf tekintik ingyenes, vagy olcsó érő fórrá snak, ahol az emberi életnek és munkának sincs kellő becsületé — a minél nagyobb nyereség (?!) érdekében. Fegyverkezés helyett békés, az egész emberiség javát szolgáló feilődésre kellene erőinket fordítanunk. harmonikus egységben a természettel. Egyre inkább gondolnunk kell arra is, hogy az anvagi jólétnek lehetnek határai, kérdés, hogy meddig lehet és érdemes növelnünk. Cél és út A Biblia Isten országát egy eszményített, minden rossztól, bűntől és rombolástól mentes földi világ kepében tárja elénk, mert csak így tudunk róla valami halvány fogalmat alkotni. Miközben keresztyén emberekként megpróbálunk gondoskodni Isten mostani veszélyeztetett teremtett világáról, mindig magunk előtt kell látnunk, akkor is, ha csa'k az „új égen” és ..új földön” valósul meg: „Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány királyi székéből ered. A yáros utcáján túl és a' folyón innen, középen van az élet fája, amely ’tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására valók” (Jel 22.1—2). Környezetünkhöz való viszonyunk egész életszemléletünket tükrözi. így ^elmondhatjuk, hogy nagyjából és egészében felebarátainkhoz való viszonyunkat is. Mint láthattuk, keresztyén embereknél a környezet és a természet védelmének a szeretet kettős parancsolatából kell következnie, amellett, hogy a józan ész is ezt diktálja az emberiségnek. Az utóbbi időben egyházunk sajtója is nagyobb teret szentel ennek a fontos kérdésnek. Hazánkban el akarjuk érni, hogy a környezetvédelem összhangban legyen az általános fejlettség színvonalával, ehhez pedig még nagy feladatok állnak előttünk. Sajnos, mint mindenütt a világon, a kisebb és a nagyobb közösség érdeke sokszor nem fedi egymást. Ugyanakkor kis lépések, nem túl drága beruházások is nagyon hasznosak lehetnek. . . ha valaki Krisztusban van, új teremtés az . . .” (2 Kor 5,17), olyan, amilyet a mostani, veszélyben levő teremtés „sóvárogva vár” (Rm 8,19 kk.). Az „új teremtés” pedig helyes viszonyba került Istennel, az emberekkel, és a körülötte levő világgal is: Isten^ akaratának. Krisztus tanításának és példájának megfelelően szeret élni. A maga módján és keretei között azon munkálkodik, hogy az emberiség fennmaradását ne veszélyeztesse háború, éhség, nyomor, környezetünk pusztítása, a természeti kincsek oktalan pazarlása. Ehhez a szolgálathoz is adjon minél több erőt Krisztusba vetett reménységünk ! Ifj. Szentpétery Péter Lezsák Sándor: Csendélet II. A nyolcadik emeleten öregasszony, az Öregasszony a szobában üldögél. Az Öregasszony kimegy a beépített konyhába, az öregasszony a beépített konyhában üldögél. Az Öregasszony bemegy az erkélyes szobába, nézi a szőnyegpadlót, kapcsolókat, radiátort. Az öregasszonynak van saját szobája is. az öregasszony bemegy a saját szobájába, öltözik sötét ünneplőbe, hosszú haját megfésüli. Az Öregasszony sokáig készülődik. Az Öregasszony egyedül még nem ment le az utcára, nehogy elinduljon, Mama, még elüti egy autó, minden szerdán feljön az orvos, megfizetjük, majd nváron elvisszük a Balatonhoz világot látni. De az Öregasszony egyedül akar lemenni az utcára, titkolta szándékát, mint lányságát a katonák elől. Az öregasszony a korlátba kapaszkodik, az öregasszony megáll a lépcsőfordulóknál, mert hiába zümmög a lift. az öregasszony nem szeret idegen kutyákat simogatni Az öregasszony a kapuban pihen, lassan elindul, nézi a virágokat: négy forint, hat forint, tizenöt forint. Az öregasszony nézi a kicsi játszóteret, az ötágú csemetefákat, a dudvás szemétkupacot. Az öregasszony most is csodálkozik, mert a távoli Városban utcák voltak, macskakő, hetipiac és kirakatok. Az öregasszonynak eszébe jut Jancsi és Juliska meséje, akiit az erdőben kenyérmorzsát szórtak maguk után. _ és ekkor az öregasszony félni kezd. megjegyzi a. virágboltot, a kőpadokat, a fekete-fehér kockás kőasztalt, a buszrpegállót, és az öregasszony óvatosan újra elindul, megy, mendegél: az öregasszony keresi a templomot. (Megjelent a költő: Békebeli Éjszaka c. kötetében, 1983-ban) „Hogy taníthassak...” Dr. Nagy István professzor beiktatása A zuglói evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten dr. .Káldy 'Zoltán püspök iktatta be professzori tisztébe dr. Nagy Istvánt, a Fejér-Komáromi Egyházmegye eddigi esperesét, akit Országos Egyházunk Presbitériuma a Teológiai Akadémia gyakorlati teológiai tanárává választott. AZT SZOKTÁK MONDANI — kezdte a püspök igehirdetését —, hogy a régieket nem tudjuk pótolni. Ilyen alkalommal, amikor új professzort iktatunk be, sokan gondolnak erre is. Bár bizonyos értelemben igaz ez a gondolat, az is igaz, hogy Isten ad más karizmával rendelkező pro's. fesszorokat, akik a régiek helyébe lépnek. Dr. Nagy Istvánt Isten megáldotta világos látással, hogy lássa azt az utat, amelyen itt és most a Magyar Evangélikus Egyház.nak járnia kell. És ő tud dönteni, van judiciuma teológiai, politikai és egyházpolitikai kérdésekben. Ez pedig itt" és most elengedhetetlen. A püspök útravalóul az új professzornak, útmutatásul valamennyi professzornak az 51. zsoltár 12—15. verseit választotta alapigéül. Ennek a szakasznak van egy olyan mondata,, amelyet valamennyi mondat után oda kell érteni: „hogy taníthassam utaidra a hűtleneket...” Amikor ennek a zsoltárnak a szavaival imádkozunk, nem magunkért kérjük a megújulást, az erős lelket, a vidám szívet, a készséget, Isten támogatását, hanem azért, hogy szolgálatunkat jól tudjuk végezni, hogy taníthassunk. Az igehirdetés világos útmutatást adott: aki így olvassa és imádkozza ezt a zsoltárt, az előtt kibomlik annak gazdag tartalma, és az látja a szolgálat útját. 6-án avatták lelkésszé Celldö- mölkön. Az 1968'69. tanévben az Egyházak Világtanácsa Bossey-i intézetében és a zürichi egyetemen folytatott tanulmányokat ösztöndíjasként. 1963-tól volt a tatai gyülekezet lelkésze. 1970- től pedig a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese. 1972-ben szerzett gyakorlati teológiából oklevelet Akadémiánkon. 1973- tól a Lelkipásztor c. lelkészt szakfolyóirat szerkesztője. 1975- töl előadóként működött Teológiai Akadémiánk gyakorlati teológiai tanszékén. 1981-ben Országos Egyházunk közgyűlése lelkészi főjegyzővé választotta me'g. Az Akadémia tanári karának javaslatára az Országos Presbitérium 1984. január 25-i ülésén a dr. Groó Gyula professzor nyugalomba vonulása révén megüresedett gyakorlati teológiai tanszékre professzorrá választotta meg. AHOGYAN AZ SZOKÁS, az akadémiai ünnepi ülésen a beiktatott professzor székfoglaló előadást tartott. Ebben világosan körvonalazta, miben látja professzori szolgálatát, és hogyan akarja ezt a szolgálatot végezni. Az előadás teljes egészében meg fog jelenni a Lellkipásztor- ban. itt csak arra van lehetőségünk, hogy belőle a leglényegesebbet idézzük: „A gyakorlati teológia keresi az utat, ahol és ahogyan az egyház a mindenkori mában Istentől kapott küldetését betöltheti, és szolgálatát az adott történeti helyzetben, társadalomban elvégezheti, miközben rendíthetetlenül ragaszkodik élő Urához és Krisztusához”, Arra van szükség. hogy azok. akik a lelkészi szolgálatra készülnek, élő hittel és világos látással készüljenek, hogy majd ugyanígy végezhessék szolgálatukat. A BEIKTATÓ ISTENTISZTELETEN ÉS AZ ÜNNEPI ÜLÉSEN megjelentek a celldömölki és a .tatai _ gyülekezet képviselői, sokan eljöttek a Fejér-komáromi Egyházmegye más gyülekezeteiből is, hogy személyesen köszönt- sék dr. Nagy Istvánt, és Isten áldását kérjék további szolgálatára. Belföldről és külföldről számtalan üdvözlő táviratot és levelet küldtek azok, akik ötszemélyesen ismerték. Az ünnepi ülésen személyesen köszöntötte az új professzort dr. Nagy Gyula, az Északi Egyház- kerület püspöke, aki elmondta, hogy a volt esperest, aki nagyon jó szolgálatot végzett az egyház- kerületben, jó szívvel bocsátják el és bizonyosak benne, hogy az új szolgálatán is Isten áldása lesz. Külön ki kell emelnünk két AZ ISTENTISZTELETET KŐVETŐ ÜNNEPI AKADÉMIAI ÜLÉSEN dr. Selmeczi János kari jegyző ismertette dr. Nagy István eddigi szolgálatát, és az Országos Presbitérium határozatát. Hogy olvasóink közül azok, akik kevésbé ismerik, most közelebbről megismerhessék az új professzort, hadd álljon itt néhány személyi adat róla: NAGY ISTVÁN 1933. április 11-én született Celldömölkön. Általános és középiskolai tanulmányait is itt t végezte, és 1953- han érettségi vizsgát tett. A budapesti Evangélikus Teológiai Akadémián végzett tanulmányai után 1958 júniusában tett záró szigorlatot. Ugyanezen év július üdvözlést még: dr. Friedrich Zilz, az NDK-beli Thüringiai Evangélikps Egyház egyházfőtanácsosa, valamint dr. Peter Barton, a bécsi egyetem teológiai fakultásának egyháztörténet professzora köszöntötte meleg szavakkal Nagy István professzort, kifejezésre juttatva azt a szolgálatot, amelyet a külföldi egyházakkal és teológiákkal való kapcsolat építésében végzett. ISTEN GAZDAG ÁLDÁSÁT KÉRJÜK Akadémiánk új professzorára. szolgálatára, és az.t kívánjuk, hogy professzori-nevelni szolgálatát egyházunk és hazánk javára végezze. Muntag Andor
