Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-04-29 / 18. szám

99 GYERMEKEKNEK. Miért keresitek a holtak közt az élőt? Lk 24,1—12 EZ A KÉRDÉS EGY VÉGZE­TES FÉLREÉRTÉST LEPLEZ LE. Valakit rossz helyen keresni mindig bosszató tévedés. Végig­nézni az „a” osztály minden pad­ját, minden arcát valakit keres­ve, aki mindig is a „c”-be járt. Elutazni Egerbe a barátunkat keresve, holott ő Pécsett lakik. Hiábavaló időtöltés, sok elpaza­rolt energia. Néhány napja ha­sonló ügyre majd egy délutánom ment rá. A Temesvári utcát ke­restem. Keresztül-kasul kanya­rogtam a XX. kerületben. Tér­képet böngésztem. Végül már já­rókelők segítségét kértem. El is kalauzoltak szépen. Felderültem, amikor végre megpillantottam a várva várt utcatáblát. Mégiscsak rület volt egészen más. Itt ugyan hiába kerestem volna akár estig is! Egészen másutt,' más kerület­ben van. Egész rossz helyen ke­restem. ÉPP ÜGY, MINT A TANÍT­VÁNYOK HÚSVÉT REGGELÉN JÉZUST. Látták őt meghalni Nagypénteken a Golgota középső keresztjén. Szemtanúi voltak an­nak, hogy egy József nevű, ari- mátiai származású, derék és igaz férfi elment Pilátushoz, és elkér­te Jézus holttestét. Segítettek ne­ki levenni a keresztről, testét gyolcsba göngyölni és elhelyezni egy sziklába vájt, vadonatúj sír­boltban. A szomorú tennivalók után szombat következett. A szi­gorú ünnepi előírások miatt meg megérkeztünk! Most már más dolgom nincs, mint megkeresni a megfelelő számon azt a raktár- helyiséget, ahova mennem kell. Csakhogy a megfelelő szám alatt egy szép, békés családi ház áll! Raktárnak híre, nyoma sincs. Le­írni is hosszú lenne, amíg min­den kiderült. Megvolt az utca é's megvolt a házszám. Csak a ke­sém közelíthették a sírt a szom­bat elmúltáig. Ilyen szomorú és lassan telő ünnepük sem volt még soha. Vánszorgott az idő. Alig várták, hogy végre elmúl­jon. Csak annyit tehettek, hogy illatszereket és drága keneteket készítettek abban a reményben, hogy legalább tisztességes módon eltemetik majd az ünnep után azt, akit annyira szerettek. „írok nektek, ifjak... Jusson is — maradion is A SÜLLYEDŐ BÁRKA — ez a címe Norman Myers könyvé­nek, amelyben az ember tevé­kenysége következtében kipusz­tuló és fenyegetett állatfajokat veszi számba, és megállapítja, hogy ha az ember nem változtat szemléletén, ha tovább is gátlás­talanul irtja az erdőket, árasztja el kémiai anyagokkal a szántó­földeket, irtja ki kényelmi szem­pontjainak megfelelően a „kár­tevőket”, akkor hamarosan olyan mértékben megbomlik a biológiai egyensúly a Földön, amely már visszafordíthatatlan és kataszt­rofális következményekkel jár majd. Noéra egykor, az özönvíz idején rábízta Isten, hogy a bár­kájában mentse át a világ élőlé­nyeit. Ügy tűnik, ez a bárka most léket kapott, és éppen az ember az, aki elsüllyeszti, vele együtt Önmagát is. NEMCSAK AZ ÉLŐVILÁG van azonban veszélyben, hanem az egész Föld. Földünk forrásai nem kimeríthetetlenek. A ter­mészet sebezhetőnek bizonyul az ember csapásaival szemben. A levegő, víz, az energiaforrások, a VÉGRE ELÉRKEZETT A VA­SÁRNAP. A reggelt sem bírták kivárni. Még sötétben indultak. Szívük telve gyásszal és fájda­lommal. Kezükben a kosár az il­latszerekkel, az utolsó lehetőség­gel, hogy Jézusért valamit tegye­nek. A temetőbe érve csodálkoz­va látják, hogy a sírt elzáró ha­talmas kő nincs a helyén. Sőt, maga a sír is üresen tátong! Döbbenet, ijedelem, tanácsalan- ság. Egész addig, amíg a csendet meg nem töri az angyal hangja. Kérdez és leleplezi ezt az ijesz­tő félreértést. Miért keresitek a holtak közt az élőt? Micsoda do­log egy élő ember után temető­ben kutatni?! A sírban keresi­tek? Nincs itt! Feltámadt! Menje­hyersanyagtartalékok nem végte­lenek. Egy félhivatalos felmérés szerint pl. nikkelből a jelenlegi évi fogyasztásnak csupán 100- szorosa, ónból a 20-szorosa, réz­ből 45-szöröse, ólomból a 30-ssso- rosa, higanyból pedig csak 18- szorosa áll rendelkezésünkre tar­talék ásványkincsben. Az ener­giaprobléma megoldásában je­lenleg kulcsszerepet játszó urá­nium felhasznált évi mennyisé­gének is csak 75-szörös ásványi tartaléka ismert. Más energiahor­dozók, szénhidrogének tartaléká­nak csökkenését, saját zsebünkön érezzük. Gondoljunk a benzin- és a fűtőolajárak rohamos emelke­désére. Az ember a maga ipari, technikai fejlődésével olyan pa­zarló módon nyúl energiához és nyersanyagokhoz, mintha Föl­dünk „terülj asztalkám” lenne, amely mindig kívánsága szerint pótolja az elfogyasztott javakat. FÉKTELEN PAZARLÁS — ez jellemezte mindmáig az embert Lehetőségeitől megszédülve, és későn észbekapva. De1 még min­dig nem túl későn! És ezt nem­csak gazdasági szakembereknek, tek gyorsan Galileába, ott talál­kozhattok vele! Könnyű elképzelni az örömöt és a csodálkozást. Az a Jézus, akit holtan vettünk le a kereszt­ről, él és minket vár. Rossz he­lyen kerestük. Sírhoz, halálhoz semmi köze. Legföljebb annyi, hogy mindkettőt legyőzte. EZ AZ ÉLMÉNY AZ ELSŐK ÉLMÉNYE VOLT. A kérdés vi­szont minket is megszólít. Ne keressük történelemkönyvek lap­jain! Ne is a tovatűnt századok­ban. Az rossz hely. Végzetes fél­reértés. Jézus él és igaz az Ígé­rete: velünk van minden nap a világ végezetéig. Szabóné Mátrai Marianna az ipar és termelés tervezőinek és vezetőinek, hanem minden embernek meg kell értenie. Mert ugyan ki gondolta meg valaha is, hogy amikor meghúzza a vécé öblítőjét, 30 liter vizet használ el. Amikor zuhanyoziik, 100 liternél többet! Ivóvizet! Vezetékbe fo­gott, tisztított, fertőtlenített, energiával továbbított vizet. És amikor ebből mossuk az autót, ezzel öntözzük saját kertünk vi­rágait, hogy nekünk díszelegje­nek, ki gondol arra, hogy eköz­ben olyan vagyont pazarol, amely csak korlátozottan áll rendelke­zésre? Ugyanez a helyzet a vil­lamos energiával. Nemtörődöm módon bekapcsolva hagyott fo­gyasztók, izzók, készülékek fal­ják az energiát. Legyinthetünk rá — mit számít az a 75 Wattos izzó? Nálunk talán valóban sem­mit, de összesen! Sok kicsi sok­ra megy! ISTEN AJÁNDÉKA a világ, a természet, az ember környezete, kincseivel, nyersanyagaival, a rajta levő élettel együtt. Lakó­helyül adta Isten az embernek, hogy benne otthon érezze magát, boldog legyen és másokat bol­doggá tegyen. Isten úgy terem­tette meg világunkat, hogy jus­son is — maradjon is. Hogy az efnber mindent megkapjon, meg­termelhessen munkájával, de egy­ben azzal a felelősséggel is éljen Teremtője és embertársai előtt, hogy jól, és okosan gazdálkodik a teremtett világ kincseivel. A döntő kérdés; mire és hogyan használjuk azokat. Csak a pilla­natnyi önös érdekre észvesztő pa­zarlással, vagy közös boldogulás­ra, józan tervezéssel. Csak aki másokra is gondol, és nem csu­pán önmagára, az élhet összhang­ban Istennel, embertársával, a világgal. Nekik szól Jézus ígérete: Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Balicza Iván H&Báéssesk test A HAZA NEM PUSZTÁN FÖLDRAJZI FOGALOM, mint ahogyan a hazaszeretet sem egy­szerűen egy földajzi terület, a szülőföld szeretete. A haza a leg­tágabb értelemben vett népkö­zösség is. A nemzet, amelyhez tartozunk. Viszont nem értelmez­hetjük a népközösséget, a nem­zetet fajilag vagy vérségi alapon. A magyarság sem faji dolog. Nem származás és nem nyelvi kérdés, hanem erkölcsi vállalás, erkölcsi döntés. A haza szerete­te a legmélyebb, legtitokzatosabb érzések egyike. Benne lüktet a sorsközösség vállalása a múlttal és jelennel, de benne szunnyad a jövő kockázatának vállalása is. Mégsem pusztán érzelmi sa­játosság a hazaszeretet. Egzisz­tenciális ügy. megtaláljuk benne az értelem és az akarat motívu­mait. Ha azt mondjuk: „áldozat­ból áll a hazaszeretet”, akkor ki­fejezzük értelmi, akarati, egy­szóval egzisztenciális hozzáállá­sunkat a hazához. így a hazasze­retet is első renden erkölcsi kér­dés. Jó tisztában lenni ezekkel a dolgokkal, ha nemzetiségi kér­désekben próbálunk eligazodni. Mert most olyan területre visz­nek soraim, ahol óhatatlanul érintenem kell a nemzetiségi kérdést, noha témám elsősorban ellenállási probléma. Nem a nem­zeti megbékélés, ill. újrarende­zés vezeti toliamat, sokkal in­kább az. hogy egy régi adóssá­gomat törlesszem. Méghozzá egy olyan mozgalom iránt, amely nemzeti történelmünk sötét, vész­terhes idejében jelentkezett és nemzetiségi színezete ellenére sorsközösséget vállalt a hazával és a magyarsággal. Ez a mozga­lom német nemzetiségi környe­zetben bontakozott ki, egy evan­gélikus gimnázium patronálta ^s nevében hordozta a zord idők ke­mény megpróbáltatásait, TÖBB MINT NÉGY ÉVTIZED MÚLTJÁT KELL LEHÁMOZ­NUNK a bonyhádi evangélikus gimnáziumról, melynek falai kö­zött 1942 januárjában zászlót bontott a Hűséggel a Hazához mozgalom. Négy évtized távlatá­ban kell kitapintanunk a mozga­lom pozitív és negatív vonásait, .amelyre csak akkor vállalkozha­tunk, ha némi ismeretünk van a magyarországi Volksbund szer­vezetről. Három idevonatkozó írást lapozgatok, miközben arcok bukkannak elő a múltból, jól is­mert arcok, akik a mozgalomban vezetőségi szinten, vagy- Neme- csek módján közkatonaként te­vékenykedtek. Az egyik elemző mű, Tilsovszky Lóránt könyve: ..Ez volt a Volksbund”. A másik Fehér István: „Politikai küzdel­mek Tolna megyében a II. vi­lágháború végén”, a harmadik, Wallinger Endre riportja az Üj Tükörben: „Hűséggel a hazához”. Megrendítő dolgok kerültek napvilágra ezekben az írásokban. A kérdés természetesen szétfe­szíti ilyen szűk írás kereteit. De hát bizonyos ügyeket, mint pl. a Volksbund ügyét magunk is le­zártnak tekinthetjük. Vezetői népbíróság előtt feleltek tettei­kért, a szervezet tagjait a pots­dami határozatok értelmében ki­telepítették. S itt máris megtor­panok. Ugyanis sokan ártatlanul, pusztán nevük német csengése miatt kerültek listára, még olya­nok is, akik a hűségmozgalom tagjai voltak. Fájdalmas tévedé­sek, visszavonhatatlan hibák, az adminisztrációs intézkedések ve­lejárói. S itt vannak a félreveze­tett kisemberek, akik arra hi­vatkoztak: „Nem mi, tanulatlan földműves emberek vagyunk bű­nösök, hanem a német pénzen, Berlinben kitanult emberek, akik lelkiismeretlenül megzavarták nyugodt életünket.” PERSZE A FÉLREVEZETETT- SÉGNEK IS VOLTAK ÁRNYA­LATAI, fokozatai. A trianoni Magyarországon 478 ezer német kisebbséggel számoltunk. Ebből Volksbund tag 320 ezer. (És nem tudom, szerepel-e ebben a szám­ban a kiskorú gyermekeknek a rétege.) Gyakorlatilag csekély ki­vételtől eltekintve, a német pro­paganda, agitáció és számtalan politikai, gazdasági előny és ked­vezmény sodorta a némettöme­geket a Bund karjai közé. De ott voltak azok is, akiket a faj­mítosz szédített meg, akiknek a politikai hitvallását a harmadik birodalomban fogalmazták. (A kérdés egyházunkat is érintette. A Bund szellemében külön egy­házi szervezetet akartak létre­hozni, amelyet azután Kapy és Raffay püspökök akadályoztak meg.) A kitelepítés megközelí­tően 200 ezer embert érintett. A Volksbund tagjainak haza­árulása egyértelmű volt. Hiszen vállalták a nagynémet álmokat, a fasiszta ideológiát, Hitler iránt a- hűséget, érzelmi és akarati közösséget a német birodalom­mal. s a Dunántúl (Südgau) Né­metországhoz csatolását. Megta­gadták a magyar kultúrát, köz- igazgatást, „állam lettek az ál­lamban”, katonaköteles tagjai pedig a Birodalom hadseregében (SS) teljesítettek szolgálatot. 1944. március 19. után, amikor maga mögött érezte a németek fegyvereit, agresszivitása elvisel­hetetlen lett, teljesen eldurvult. EBBEN AZ ÖSSZEFÜGGÉS­BEN KELL KERESNÜNK ÉS ÉRTÉKELNÜNK a hűségmozga­lom eredetét és tevékenységét. Már önmagában az is sokatmon­dó. hogy német nemzetiségi te­rületen bontott zászlót. — a Volksbund dunántúli fellegvárá­ban. Bonyhádon — nem volt gaz­dasági bázisa (mint a Volksbund- nak), sőt a magyar államvezetés sem állt hivatalosan mögötte, a nyilasok pedig egyenesen üldöz­ték. Szinte „védelmi jelleggel” Indult, a Volksbund propagandá­jával és terrorjával szemben. És pontosan akkor, amikor a német hadisikerek következtében kor­látlan hatalom birtokában érez­te magát a Bund. Jelvénye nem­zeti színű alapon a magyar címe­res korona és Hűséggel a Hazá­hoz felirat volt. A jelvény is „hadüzenet” volt a Bund Vikto­ria jelvényével szemben. A bonyhádi evangélikus gim­náziumról Illyés Gyula is meg­emlékezett. Illyés kifejezte azt, hogy mint felekezeti iskola, ha­ladó és magyar volt. Tanulói so­rába nem csak evangélikusok tartoztak, de soha faji, vallási diszkriminációt nem gyakoroltak. Demókratikus és hazafias neve­lése hagyományos volt. (Egy idő­ben Illyés is tanulója volt). EBBŐL A GIMNÁZIUMBÓL INDULT EL A HÜSÉGMOZGA- LOM, s három tanára, Gömbös Miklós, Kunszt Henrik és Thom- ka Gusztáv volt oszlopos tagja. A mozgalom vezetésére a régi csa­ládi hagyományok alapján német ellenes Perczei Béla, nyugalma­zott főispán vállalkozott. A mozgalomban elsősorban a ma­gyarsághoz, a hasához hű néme­tek és a Vclksbundból kilépett tagok kerültek. Rövid idő alatt mintegy 20 ezer tagra tettek szert. Ha nem is egetverő szám ez, aligha lehetett vonzó idetar­tozni megaláztatások és szenve­dések árán. Ideológiája a nemzetiszocializ­mus elvetése volt. Nyilvánvalóan a hűségmozgalomnak is megvol­tak a maga alapvető korlátái, sőt hibái. A korszak ellentmondásai­tól nem tudta függetleníteni ma­gát. A .(szentistváni magyar bi­rodalom) koncepcióját vallotta és semmiféle elképzelése nem volt a népi. demokratikus jövő­ről. Nem tudott kapcsolatot te­remteni baloldali pártokkal, el­lenállási mozgalmakkal. Nacio­nalizmusa jelentkezett abban is, hogy erőltette a magyar nyelvű oktatást olyan iskolákban, ame­lyekben a német nemzetiség volt túlsúlyban. MINDEZEK ELLENÉRE AZ 1942—45 KÖZÖTTI IDŐBEN a haladó oldal dominált a moz­galomban. „A hazai német ki­sebbség egy része akkor hatá­rolta el magát szervezetileg és ideológiailag .. . amikor a hitleri Németország még diadalmámor­ban tobzódott... amikor Hitler ötödik hadoszlopa, a Volksbund mutogatta és terjesztette Európa új térképét, amelyen Magyaror­szág számára nem jutott hely... ők ekkor tettek hűségnyilatkoza­tot Magyarországra. Akkor, ami­kor hazánkban előnyös volt né­metnek lenni, pontosabban né­met fasisztának lenni, a hüség- mozgalmisták szakítottak a hit­leri Németországgal” — írja Fe­hér. Ezek az emberek a függet­len Magyarországért vállalták az üldöztetést, megaláztatást, ese­tenként a halált. „Ez a választás 1942 januárjában bátor kiállás volt”. Thomka Gusztáv, ez a jámbor vallástanár soha nem beszélt a régi idők tetteiről. Az életveszély­ről, a kemény csatákról. Bony- hádon a Bund vezetője Mühl Henrik, egy elvetélt orvos volt, akinek a háza azonos téren állt a gimnáziummal. A „két szom­szédvár” heves harcok színtere volt 1945-ig. Gömbös Miklósnak bárbaia volt Mühllel. a diákok beverték az orvos ablakait, ház­falára rámázolták, hogy „haza­áruló”. A tablóból kiszaggatták kénét. A gimnáziumban 15—20 diák járt be a környező falvakból. Ezek a falvak is tele voltak Bun- dosokkal. Horogkeresztes zászló­erdő közepette vezetett útjuk. Életveszély volt megközelíteni az iskolát. Kőzápor, naponkénti ve­rekedések nehezítették életüket, miközben rendületlenül hordták a Hűség-jelvényt. 1944 novembe­rében beavűjtötték a diákokat és Szekszárdra hurcolták. A moz- galmisták életük árán sem vál­lalták az SSrbe való belépést. E diákok közül az egyik evan­gélikus pap lett. A Hűség a Hazához e zord időkben kemény erkölcsi döntés volt. Rédey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents