Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-27 / 13. szám

xU VASÁRNAP IGÉJE

Jézus: testvérünk és Urunk

Fii 2, 5—11

EZ Ö! — AZ ÖRVENDEZŐ FELISMERÉS SZAVA EZ. Éjnek idején alvásból felriadva anyámat látom a szakadt ruha fölé hajolva varrni. Mindenki pihen, ő még dolgozik. Ez ő! Utazáskor előkerül a táskámból az otthonfelejtettnek hitt könyv. A feleségemnek gondja volt rá, beletette. Hogy törődik velem! Ez ő! Nehéz helyzetben, váratlan segítséget kapok a barátomtól. Kérnem sem kellett, elintézte. Milyen rendes volt. Ráismerek. Ez ő!

De az élet teli van olyan esetekkel is, amikor az ember nem ismeri fel azt, akit pedig nemcsak illenék, hanem jó is lenne felismernie. A határozott pedagógusban a javát akaró nevelőt. A szigorú szülőben a szerető édesapát, édesanyát. Abban, akit szeretetlenül megbánt, azt, aki pedig talán már sokszor segített rajta, jót tett vele.

Ebben az igében Jézus jön hozzánk, az ismeretlen, a sokszor félreismert, fel nem ismert Jézus. Jön, hogy bajainkban segítsen, magányosságunkban támaszunk legyen, nyugtalanságunk helyett békességet adjon, vétkeinket megbocsátva új élettel ajándékozzon meg. Egy szóval, hogy önmagát adja nekünk.

De hát ki ez a Jézus? Erre — az egész földi életét végigkísérő, s különösen is passiójának eseményei mögött ott vibráló — kérdésre válaszol igénk. A választ két szóban foglalhatjuk össze.

TESTVÉRÜNK. Hozzánk hasonló ember. Nem kényszerűségből, hanem csupa szeretetből magára vette sorsunkat. Vállalt bennünket mindenestől. Hát nem óriási áldozat ez!? Ha csak arra gondolunk, ami szépet, nemeset és jót művelt vagy alkotott az ember, akkor talán nem tűnik nagynak. De ha meggondoljuk: a beteg, a rokkant, a fogyatékos is ember, nemcsak az egészséges, a tolvaj, a gyilkos, a szadista, a parázna, a részeges is ember, nemcsak a tisztességes, a tettes is, nemcsak az áldozat, a csúnya is, nemcsak a szép, — akkor már bizony hallatlanul nagy dolognak bizonyul, hogy ég és föld Istene közénk jött, s testvérünkké lett Jézusban. De az evangélium éppen az, hogy Ö megtette ezt az érthetetlen lépést, meghozta ezt a felfoghatatlan áldozatot. Közülünk ezért senkinek sem kell elhagyottnak, társtalannak, segítség és támasz nélkül valónak éreznie magát. Ami karácsonykor, az inkarnációban elkezdődött, az nagypénteken, a kereszten céljához ért és kiteljesedett: Jézusban testvérünk lett maga az Isten! Mert tudta, hogy csak így segíthet rajtunk. így veheti el terhűnket, így bocsáthatja meg vétkeinket, s adhat békességet és életet az elveszett, az elrontott helyett.

URUNK. Nem mégis, nem ennek ellenére, hanem éppen így és éppen ezért. Aki testvérünk, az Urunk is, mert éppen Ö a mindenség Ura. S ez a mi „szerencsénk”, hogy aki testvérünkké lett, az áll ott utunk végén, s az fog ítélni egykor felettünk! Aki sorsunkat vállalta, az tartja kezében a kormányrudat. Aki szeretetből közénk jött, az kormányoz mennyen és földön. Urunk: sorsunk, életünk — múltunk minden terhével és vétkével, jelenünk minden örömével és bánatával, jövőnk minden feszültségével és reménységével — az ő kezében van. Kezében van népe sorsa és az egész világé is. Uralma azonban most még rejtett, s ezért nem magától értetődő az ember számára. Nagysága a kicsinységben, rejtőzik, ereje a gyengeségben, hatalma az alázatosságban. Mert Ö ma még úgy Urunk, ahogy testvérünk lett. Egykor azonban nyilvánvalóvá lesz mindenki számára, hogy a hatalom az ő kezében van, hogy Ö az első és Ö az utolsó. Boldog, aki már most felismeri ezt, felismeri a tesvérünkké lett Jézusban a mindenség Urát!

AZ URUNKNAK ÉS TESTVÉRÜNKNEK FELISMERT JÉZUS a vele való közösségbe hív, hogy az ő szeretete és tisztasága, irgalma és igazsága járja át szívünket és életünket, s valósuljon meg bennünk. Ebben a közösségben lehet a mienk a krisztusi élet stílusa: az önmagáról elfeledkező, áldozatos élet. Mi, akik sokszor a magunk sorsát és feladatait sem tudjuk vagy akarjuk vállalni, tőle kaphatunk erőt, hogy vállalni tudjuk egymást testvérként. Szánk szólhatja az ő szavát, kezünk teheti az ő cselekedeteit, lábunk járhatja az ő utait. Titokzatos személyének áldásai és gyógyító erői így áradhatnak rajtunk keresztül is a világba. És így lesz bennünk is felismerhető Ö, aki minden ember testvére és Ura.

Ittzés Gábor

Imádkozzunk!

Jézusunk! Te, aki a mindenség Ura vagy, testvérünkké lettél, hogy nekünk ne kelljen társ és támasz nélkül botorkálnunk életünk útján. Te, aki a mindenséget tartod kezedben, szereteteddel ölelsz át bennünket, hogy békességünk legyen. Te, aki magad vagy az élet, kínos halált haltál, hogy életben és halálban megtartónk légy. Köszönjük szeretetedet. Kérünk, tégy bennünket általa hűséges tanítványaiddá, egymásnak pedig igaz testvéreivé. Amen.

HALÁLOZÁS .

Dr. Káldy József a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem tanszékvezető tanára, a mezőgazda- sági (erdészeti) tudományok kandidátusa február 24-én váratlanul elhunyt. A soproni evangélikus temetőben nagy részvéttel temették el március 1-én. Gyászolják felesége, gyermekei, unokái, továbbá rokonai Sopronban, Budapesten és Malomsokon. Benne dr. Káldy Zoltán püspök a testvérét gyászolja. „A húsvét ünnepe előtt tudta Jézus, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.” (Jn 13, 1)

— Böröcz Karolin, a borgátai gyülekezet tagja, lapunk hűséges olvasója elhunyt. Temetése nagy részvét mellett Borgátán volt, Fábián Ferenc segédlelkész szolgálatával. „Tudom, hogy az én megváltóm él, és egykor az én porom felett megáll”.

— Maróti Jánosné, sz. Paulo- vitz Erzsébet, Maróti János acsai

lelkész felesége életének 66 évében március 8-án váratlanul elhunyt. Temetése március 16-án volt Pilisen. „Ez a mi földi sátorházunk elbomol.. . van .. . örökkévaló házunk a mennyben”.

— Ittzés Zsigmond ny. pécsi egyetemi gazdasági osztályvezető életének 76. évében február 14-én váratlanul elhunyt. Feleségén, 2 leányán, 3 fián, menyein, vejein, 11 unokáján és 3 testvérén kívül széleskörű rokonsága gyászolja. Március 4-én temették a kaposvári Keleti temetőben unokaöcs- cse, Ittzés Gábor győri lelkész szolgálatával. „Áldjad én lelkem az Urat... aki megbocsátja minden bűnödet... aki megváltja életedet a koporsótól”.

— SZÁZADIK SZÜLETÉSNAP. Horváth Béláné sz, Gyar- maty Etelka a csikvándi gyülekezet lelkészének özvegye március 31-én délelőtt 10 órakor ünnepli 100. születésnapját a Budapesti Evangélikus Szeretetotthonban (II., Ördögárok u. 9.) rokonsága, barátai és ismerősei körében.

A „hitelessé** vált Ilit

*

Johanna Ruth Dobschiner Életre választott című könyve

Már a címlapja közli: az emlékiratnak 16 angol kiadása volt, de napvilágot látott norvég, francia, német, holland, finn, portugál, spanyol, olasz és svéd nyelven is, most pedig Sajtóosztályunk megjelentette magyarul, Rejtő Mária szép és gondos fordításában.

Az emlékirat kettős vonulatú: az egyik egy fiatal lány kalandos megmenekülésének története Hollandia német megszállásának idején; a másik egy lélek belső fejlődése, Jézushoz vivő útja a magányban, a csoda, amit a véletlenül kezébe került Szentírás visz végbe.

Izgalmas az első eseménysor is, a külső történet. Abban az időben maga az élet írta a lélekzetelállí- tó regényeket. Johanna Debsch- iner (nevezzük holland módra Hansje-nek) fantasztikus útját sokan járták végig, írtak róla mások is. A könyv vonzását mégsem ez adja, hanem a „fejlődésregény”, a lélek belső formálódásának szinte napról napra rögzített ábrázolása.

Hansje holland állampolgárságú, német anyanyelvű, ortodox zsidó családban nőtt fel. Kisiskolás, amikor a család Németországból Hollandiába menekül, és 17 éves segédápolónő az amszterdami zsidókórházban, amikor előbb bátyjait, majd szüleit is elhurcolják. Mindenki tudja, hogy a kórházra is ez a sors vár, ő is. Az egyik portás azonban megsajnálja a kislányt, bíztatja, menjen illegalitásba, és megsúg neki egy címet, ahol jelentkeznie lehet. Hansje. nem akar a bujdosásra vállalkozni, ám egyik társnője valósággal rákényszeríti, s ő enged, elmegy a megadott címet megkeresni — félve, hiszen eszmélése óta örökös félelemben élt, s most a teljes bizonytalanságba indul —, ott pedig rábízza sorsát egy idegenre, akinek szelídsége, nyugalma a biztonság érzésével tölti el. Az idegen hosszú útra viszi, egy távoli faluba, ahol a papiak padlásán

még öt fiatal rejtőzik .Az idegen: lelkész. Később derül ki, hogy az ellenállás egyik vezető alakja, a háború utolsó pillanataiban pedig mártírhalált hal. Hansje a papiak meleg, szeretetteljes légkörében otthont, családot talál, majd amikor a búvóhely veszélyessé válik, s emiatt a többiekkel együtt távozni kényszerül — az ellenállók a rejtőzőket kézről- kézre adják, valóságos szervezett lánc továbbítja őket, a lakosság többségének együttérzése pedig számtalan búvóhelyet teremt — mindig is oda vágyik vissza.

Hansje még a papiak padlásán talált egy Bibiliát. Olvasni kezdi, de ez az első találkozás még csak meglepődésre, csodálkozásra indítja. Szigorú kegyességű ortodox családjában héberül ismerkedett az Ószövetséggel, és bár a nyelvet könnyen tanulta, mégsem látta át az összefüggéseket, mert mindig csak kis szövegrészeket dolgozott fel. Most a holland szöveg megnyílott előtte, az Újszövetség pedig megragadta szívét, mind többet töprengett felette. Megmentéiről eddig azt hitte, hogy azok, bár derék emberek, mégis „pogá- nyok”, s váltig nem értette, miként tekinthetik szent könyvnek azt, amiből az ő atyáinak hite táplálkozik? Viszont azt sem értette, miért nem fogadták el az övéi az „új prófétát” Messiásnak? Hiszen Jézus megjelenése beteljesülése a régi próféták Ígéreteinek! — érezte egyre inkább.

A fiatal lány lélekzetvissza- fojtva kuporog a padlásokon, egyik padláson éppúgy, mint a másikon — hiszen ha valahol feltűnik a hentesnek, hogy egy házba több élelmiszert visznek, mint amennyi a lakói száma szerint dukál, vagy valahol az udvarba bekukkantó járókelő megállapítja, hogy a szárítókötélen másfajta fehérnemű lóg, mint amilyent arrafelé hordanak, akkor már tovább kell állni — ül tehát a rejtekhelyeken, de nem a leselkedő

veszélyre gondol, hanem új felismeréseire, és mindinkább érzi, hogy akiről az evangélium szól, az az ő személyes barátja, szívének legkedvesebbje, akire ha rábízza sorsát, megszabadul az eddig örökösen nyomában járó félelemtől.

Ezt a kislányt senki sem akarta „megtéríteni”, a Biblia olvasására sem bíztatta senki. Kérdéseire választ is csak akkor kapott, amikor már a bujdosás befejeztével maga kérte megkeresztelését abban a városban, ahol a felszabadulás érte. Egyedül volt — Bibliával a kezében. De az evangéliumban hirdetett szeretet hitelessé vált számára, mert napról napra megtapasztalta, hogy pártfogóinál hit és cselekedet azonos.

Leginkább a mártír-lelkész hatott rá, akivel hitbeli kérdésekről soha szót sem váltott. De aki lényének sugárzó szeretetével visz- szaadta életkedvét, bizalmát az emberekben.

Megmentett életét ezután már „kiválasztottságnak” tekintette. Kiválasztottságnak arra, hogy másoknak szolgálva Jézusnak éljen. Megrázó és megragadó könyvének végén így szól az olvasóihoz: „Ha becsukod ezt a könyvet, tudd meg, hogy te is ki vagy választva az életre! Soha ne kételkedj ebben! Gondolj rá mindig, amikor viharok vesznek körül, amikor a félelem és aggodalom zűrzavara zajlik benned. Gondolj erre, ha az élet bajai elárasztanak a maguk kicsinyes, de terhelő lavinájukkal!”

Johanna Ruth Dobschiner elmondta ifjúkora emlékeit, bármilyen fájdalmas is lehetett írás közben újra átélnie őket. Nem azért mondta el, hogy izgalmas bujdosás-történetet írjon, hanem hogy valami nagyon fontos és csodálatos dolgot közöljön velünk. Hogy szóljon a padlás csendjében munkálkodó Lélekről, és szóljon az emberekről, akiket szintén a Lélek irányított. Ez a titka könyve vonzásának. Bozóky Éva

Vallomás a Vallomásokról

A karácsonyi könypiac szép ajándéka volt Augustinus Vallomások című művének újabb megjelenése.

AURELIUS AUGUSTINUS —

vagy ahogyan nálunk nevét sokan ismerik: Szent Ágoston — a keresz- tyénség egyik legnagyobb gondolkodója, az egyházatyák kiemelkedő alakja, távoli századok „egyetlen egy írója, aki nem vesztette el aktualitását és mindmáig szellemének lángkörébe von” (Szerb Antal).

Nagysága összefüggéseiben és részleteiben egyaránt lenyűgöző. Ö az — a világfiból lett aszkétapüspök — aki a filozófiát kiemeli a pogányság bölcsőjéből s megalkotja a keresztyén hit és a filozófia első nagyszabású szintézisét. Szenvedélyesen keresi egész életében az örömöt és az igazságot, minden egyes kérdése személyes, saját életét is mélyen érintő kérdés, s ugyanakkor tudományos, teológiai kérdés.

A VALLOMÁSOK c. műve is az öröm és az igazság szomjuho- zásának dokumentuma, éppúgy rajza lelki fejlődésének, gondolkodása változásainak, mint amennyire teológiatörténet.

Ugyanakkor „ez a mű mintegy határkőként magaslik az ókor és az újabb kor között, s jelzi a nagy fordulatot, a szubjektivitás, az emberi személyiség megszületését” (Reál Károly).

A vallomások: vallomás, gyónás, imádság, egyszerre, Isten előtti meditáció Ágoston életút- járól, irgalmatlan önmegítélés, melyet teológiai fejtegetések, lélektani megfigyelések szakítanak meg. Mégis egységes olvasmány, egységbe foglalja a gyónásttevő Ágoston személye és a vallomását elfogadó Isten.

Lenyűgöző olvasmány. Lenyűgöz Ágoston kíméletlen őszintesége. így ír például apjának pedagógiai szűklátókörűségéről: „Tovább nyújtózott, semmint a takarója ért, csakhogy a fiának minden szükséges dolgot biztosítson ... Érdekes, de ugyanez az édesapa azzal már nem törődött, hogy milyenné növekszem én majd neked Uram, vagy menyire leszek tiszta életű. Az a fő, hogy ékesen szóló legyek ...”

De éppily őszintén szólt fiatalsága botlásairól is: „Hatalmába kerített — és én két kézzel kapaszkodtam feléje — a szemérmetlen kívánság őrült szenvedélye ...” Szertelenségében tol- vajlásra is vetemedett, pusztán „némi árnyékszabadság” kedvéért, Maga sem érti, „hogyan találhatott örömet a tiltott dolgok elkövetésében, amely nem is tetszett más okon, csupán azért, mert megcselekednie nem volt szabad?”

ÁGOSTON MELEG LÍRAI- SÁGGAL ÍR édesanyjáról, Mónikáról, akit fia örök boldogságáért „drágább vajúdás gyötört” mint amivel a világra hozta. Mónika sokszor figyelmeztette, de fia nem akarta észrevenni az aggódó anyai szóban Isten szavát, sőt bosszantotta, hogy a sok sirdogá- lás miatt ő „e könnyek* fia”.

Mónika nemcsak Ágoston „mentőangyala”, de az egész háznép békességének őre is volt, aki „meghallgatta” ugyan a (veszekedő) felek kölcsönös, keserű, tömérdek nyelvelését.. .’ de nem árulta el sohasem, mit szólt az egyik, mit beszélt a másik, legfeljebb kibékülésre szolgáló dolgot adott csak „tovább”. Magatartásával férjét is megnyerte az Urnák, de „dajkálta fiait, és annyiszor vajúdott velük, ahányszor észrevette, hogy elfordulnak az Istentől”.

MINDEZEKEN TÜL lenyűgöző a Vallomások művészi stílusa, megragadó ereje, például tömörsége. Milyen tömören-találóan válaszol Mónika fia jóbarátja kérdésére, aki majdani nyugvóhelyéről érdeklődik: Nincs távol

semmi a jó Istentől. Nem kell félnem, hogy a világ végén megfeledkezik, honnét keltsen új életre engem”.

Ágoston számtalan mondata „aranymondás”: Uram! „Boldog, aki téged szeret, barátját benned és ellenségét miattad szereti. Csak akkor ‘nem veszíti el szeretteit az ember, ha az el nem veszíthe- tőben szereti valamenyit.. .”

A Vallomásokon lépten-nyomon igehelyeket idéz Ágoston. Mesteri mondatfűzése miatt alig vehető észre, hol kezdődik s hol ér véget egy-egy bibliai idézet, így csak az ír, aki az igében él s az igéből, illetve „az Istenben, Isten által Istenről” gondolkodik (Révész Imre). Istene — az általa megragadott s az őt megragadó Ür — a Szentírás személyes, élő Istene.

LUTHER — ellenfeleivel vívott csatái közben — számtalanszor hivatkozik rá. „Szent Ágoston példáját követem, aki egyebek közt az első és csaknem az egyetlen aki, az egyházatyák és a szentek összes könyveitől befolyáso- latlanul, egyedül a Szentírás előtt hajolt meg ..., ha Ágoston példáját követték volna, a Biblia megmaradt volna a szószéken”.

Ágoston előttünk jár, mai olvasói előtt az Igazság megtalálás sában, sőt az abban való állandó elmélyülésben is: „Láss meg Atyám. Találjon tetszésedre kö- nyörületednél, hogy én előtted kegyelemre leljek, s igéid rejtett mélye kopogásomra fölnyiljék nekem. Jézus Krisztusra esengek, Urunkra, Egyszülött Fiadra, akit közvetítőnek választottál Magad és miköztünk .. . Igéd Ö. Öt keresem Könyveid nyomán ...”

Nem csodálkozom azon, hogy Dante Paradicsomában a „meny- nyei Rózsában” van Ágoston helye a középkor legnagyobbjaival Assisi Ferenc és Benedek társaságában Keresztelő János mellett.

Zászkaliczky Péter