Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-27 / 9. szám

99 Szerelem... az embereket Kerekes Anna grafikusművész kiállítása Dunaharasztin 99 A DUNAHAEASZTI GIMNÁ­ZIUM évente ismétlődő hagyo­mánya, hogy névadója Baktay Ervin emlékére ünnepséget ren­dez. Az idei januári ünnepség ke­retében adott néhány napig ott­hont az iskola Dunaharaszti szü­löttje, Kerekes Anna grafikus- művész kiállításának. Kerekes Anna többek között Somogyi József, Domanovszky György és Kaszab Zoltán tanít­ványa volt a főiskolán. Két évti­zede mint grafikus számos ter­mészettudományi témájú könyv illusztrációját készítette. 1972-ben a Nemzeti Múzeumban, 1975-ben Kiskőrösön, 1978-ban a Pest me­gyei Biennálén, 1982-ben Szent­endrén és Kisorosziban volt ki­állítása. Olajjal festett képei kül­földre kerülnek és rendszeresen ott vannak a frankfurti, londoni, birmighami kiállításokon. GRAFIKÁIT rendkívüli apró­lékossággal és finomsággal készí­ti. Szinte „fotográfia” értékűek a cáki pincékről vagy éppen a bé­késcsabai, mezőberényi tanyavi­lágról készült képei. Emberi me­legséggel, szeretettel, ábrázolja a már-már eltűnőben levő világ emlékeit. A másik legizgalmasabb témája az örök, titkokkal teli természet. Miközben nézem képeit, eltű­nődöm. Miért választja a fákat, a virágokat visszatérő témául? Az egyik grafikáján két kiszáradó öreg fa összefonódása látható. Mö­göttük van már egy élet birkózása, küzdelme. Az egyikben van még némi erő, a másik már halni készül, igen erőtlen. Mégis egy életen át egymásba fonódnak, tekerednek. Sorsuk, életük elválaszthatatlan, csak így lehet igaz. Testvérek? Ide­genek? Véletlenszerű találkozás? Vagy az egyik áldozatával telje­sedik a másik élete? Mélyről jö­vő humánus művészete van Ke­rekes Annának. Így vall önmagá­ról a művész: „Dunaharasztin élek, de egyformán otthonomnak érzem a Nyugat-Dunántúl rejtel­mes erdeit; kékellő halmok gyö­nyörű vidékét, hol „messze sötét- lik már a Ság teteje”, és az Alföld tengersík vidékét, ahol a „bör­tönéből szabadul sas-lelkem, ha a kórók végtelenjét látom”, Szere­tem a tölgyeket, akácokat; „kék Virágát a szamárkenyérnek”; szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd ta­nyát, . . . erdőt, füttyös gyümöl­csöst, szőlőt és sírokat”; védtelen állatokat és az embereket, akik mindennek részesei tudnak lenni”. „SZERETEM ... AZ EMBERE­KET”. Így ismerik — ismerjük őt szűkebb környezetében. Most is sajnálom, hogy csak egyszer lát­hattam a kiállítását. Lehel László BÖJTI ESTEK lesznek minden pénteken este 6 órakor a Kassák Lajos út 22. szám alatti templom fűthető részében. LUTHER A KERESZT TEOLÓGUSA Hogyan értsUk tanítását ma? Február 25. Az „új énekről” — Gáncs Aladár Március 4. Az istentisztelet rendjéről — Ferenczy Zoltán Március 11. Az Ószövetségről — dr. Muntag Andor Március 18. A „keresztyén ember szabadságáról” — Pintér Károly Március 25. A bűnről és kegyelemről — Weltler Ödön Az együttlétek ötperces igehirdetéssel zárulnak. Téma: SZENTELJÉTEK MEG SZIVETEKET, TI KERESZTYÉNEK! 1. Álljatok ellene az ördögnek és elfut előletek. 2. Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok. 3. Ha a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek. 4. Ti elbizakodottságotokban dicsekesztek. 5. Minden dicsekedés gonosz. Istentiszteleti rend Budapesten, 1983. február 27-én Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Ko­vácsházi Zelma, de. 11. (úrv.) Werner Leich, du. 6. H-moll mise. — Igét hir­det Pintér Károly. Fasor de. 11. (úrv.) Muntag Andorné, du. 6. Gáncs Ala­dár. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muptag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sán­dor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 19. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.). Rákosfalva de. 8. Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negye£ 10. Benczúr László. Fran- gepán u. de. 8. Benczúr László. Új­pest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjte- lep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle te­lep de. 8. Bonnyai, Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bella Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kar­ner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinko- ta de. fél 11. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Fe­renczy Zoltán. Rákoshegy de. 9. Kosa Pál. Rákosliget de. 11. Ferenczy Zol­tán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Magassy Sándor, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Koren Emil, du. 6. (úrv.) Ko­ren Emil. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Koren Emil. Öbuda de. 10. Görög Ti­bor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9., de. 11., du. 7. Budakeszi de. 8. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) de. 11. (úrv.), du. 6. Németvölgyi út 138. de. 9. Nagytétény de. fél 9. Rőzse István. Kelenvölgy de 9. Brebovszky Éva teol. Budafok de. 11. Brebovszky Éva teol. Budaörs du. 3. Törökbálint du. fél 5. Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. — CSORVÁS. Február 5-én és 6-án teológusnapi szolgálat volt a gyülekezetben. Szombaton dé­lután a gyülekezet ifjúságával ta­lálkoztak a teológusok és Cserre­gi András I. évf. haiigafó biblia­tanulmánya után eleven beszél­getést folytattak. A vasárnapi is­tentiszteleten igét hirdetett, vala­mint a lelkészképzés örömeiről és gondjairól számolt be dr. Sel- raeczi János, a Teológus Otthon igazgatója. A teológusok énekkel és beszámolókkal szolgáltak. A délutáni szeretetvendégségen az otthonigazgató „Luther és a Szentírás” címen előadást tartott, a teológusok pedig Luther idé­zetek felolvasásával, versmon­dással és énekkel szolgáltak. A befejező áhítatot Nagy Edina II. évf. hallgató tartotta. A szeretet­vendégségen részt vett és köszön­tötte a gyülekezetét Táborszky László kelet-békési esperes is. A teológusnapi szolgálaton az emlí­tett teológiai hallgatókon kívül részt vettek még Brebovszky Éva, Brebovszky János II. évf., vala­mint Povazsanyecz Gyöngyi és Szemere János I. évf. hallgatók. A gyülekezet a teológusnap alkal­mából 6300 Ft adománnyal támo­gatta lelkészképzésünket. — RÉGI, használt, 1947 előtti leve­lezőlapokat, levélborítékokat, tábori postát veszek. Érdekelnek 1918 előtti helységnévtárak. Cornides bélyegke- reskedó, 1067 Budapest, Lenin krt 79. „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt ér­tünk, amikor bűnösök voltunk” (Rom 5, 8). VASÁRNAP, — Jézus mondja: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért” (Jn 10, 11 — Ez 34, 22 — Mk 12, 1—12 — Zsolt 72). A jó pásztor őrzi, neveli, táplálja, gondját vi­seli a rábízottaknak, s a védel­me, pásztorlása alá rendeltek kö­telessége az engedelmesség. Az ember, az én őrző pásztorom Jézus, s minden bajt, veszedel­met, a bűn szakadékét elkerülhe­tem, ha figyelek pásztorom sza­vára, az igére és engedelmeske­dem. „Te légy Uram őrzője a nyájnak, Egyházadnak, Mely Krisztust vallja Ürnak. Mert bű­neinkért, Ontott megváltó vért Mindannyiunkért. (338. ének 5) HÉTFŐ. — „Az Űr elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak” (Ézs 61, 1 — Mt 9, 2 — Zsid 11, 8—10 — lMóz 21, 1— 22). Szenvedélyek rabjai zuhan­nak mind mélyebbre szemünk láttára. Mit teszünk értük? Az Ür küld, hogy hirdesd a bűn romboló hatalmát, de a szabadu­lás lehetőségét Is a „bűn-foglyok”, a kilátástalan, megkötözött éle­tek felé. Ha vállalom a szolgála­tot Uram nemcsak megbízást, de erőt is ad hozzá. „Fogságból meg­szabadultunk. Sebeiddel meggyó­gyultunk. Bűntől, haláltól ó ál­dott Megváltottad a világot.” (358. ének 4.) KEDD. — „Békében fekszem el, és el is alszom: mert csak te adod meg. Uram. hogy biztonságban élhessek” (Zsolt 4, 9 — Róm 8, 15 — Jn 8, 21—30 — lMóz 22, 1—19). Ha az Űr ígéri gondviselő jósá­gát, nincs jogom s okom kétel­kedni benne. Engedhetem felsza­badítani gondolataimat, érzésvi­lágomat a bénító aggodalmak és félelmek alól, hogy békében pi­henhessek és legyen erőm a szol­káló szeretetre. „Áldó hatalmak oltalmába rejtve, Csak várjuk bé­kén mindazt ami jó. Mert Isten őriz híven este, reggel. Ű hű lesz bármit hozzon a jövő.” (355. énekl) SZERDA. — „Megbocsátom bű­neiket és nem gondolok többé vétkeikre” (Jer 31, 34 — Róm 5, 19 — Jób 2, 1—10 — Róm 9, 1—5). Ha valakit megsértek, vagy megkárosítok, azzal az Isten ellen vétek. Hány káromló szó hagyja el az ajkakat, mennyi hazugság csak egy .nap alatt. Urunk mégis hajlandó azt mondani: nem em­lékezik minderre. Vigyünk Urunk elé bűnbánó imádságban {isztá- talan szívünket, kezeinket, gon­dolatainkat, hogy háta mögé vet­hesse bűneinket. „Ne nézd mi bűneinket, gonoszságainkat, De tekintsd kegyelmesen irgalmas­ságodat.” (405. ének 4). CSÜTÖRTÖK. — Jézus mond­ta: „A pokol kapui sem fognak diadalmaskodni az egyházon” (Mt 16, 18 — lKir 8, 19 — 2Kor 13, 3—6 — Róm 9, 6—13). Az aa egyház, amiről itt Jézus szól, az egész világ hivő embereinek kö­zösségére utal. S ez a közösség soha nem szűnik meg. Elhitetle- nedhetnek, életükkel a keresztyén névre méltatlanokká lehetnek egyének és közösségek és ezért eltöröltetnek. De a Krisztusban hivők közössége valahol mindig új hitre jutókkal szaporodik. Kö­zéjük tartozhatsz! „Él az Űr s áll ígérete, Ördög, világ minden cse­le Megszégyenül mirajtunk. Is­ten velünk, s mi ővele, Nagy az Istennek ereje ...” (260. ének 3). PÉNTEK. — Jézus mondja: „Tanítsátok őket, hogy megtart­sák mindazt, amit én parancsol­tam nektek” (Mt 28, 20 — Mai 2, 7 — Gál 4, 12—20 — Róm 9, 14— 21). A tanítvány feladata, hogy továbbadja amit Jézusról tanult. Ez a mai tanítvány feladata is. Nem azért, hogy egy tannal több legyen a világban, hanem, hogy mindenkihez eljuthasson Isten mentő szeretete. „Vértezd fel szolgáidat: Rólad bátran szólja­nak! Hitük és szeretetük Áldást hozzon mindenütt! Segíts Urunk!” (265. ének 5) SZOMBAT. — „Borulj le Iste­nednek, az Ürnak színe előtt, azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Űr ad ne­ked és házad népének” (5Móz 26, 10—11 — ÍJn 3, 17 — Jn 8, 46—59 — Róm 9, 25—29). Tág a jó fogal­ma, ki mit ismer el annak. Pedig a boldogság ott kezdődik: minél több jót észrevenni életünkben, környezetünkben. Mert sokkal több jó van, mint amennyit haj­landók vagyunk észrevenni. Örömtelen, elégedetlen, szürke életünk egyik oka ez, a hálátlan­ság. Merjük meglátni a szépet, s legyen sokkal több hálaadó imád­ságunk. „Jöjj, ébressz bennünk Jézus boldog hálát. Énekünk hangja frissen szálljon fel . . .” (470. ének 1). Nobik Erzsébet EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIJl Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 © 83.0566 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató J«if vissza! COME BACK! (Jöjj vissza!) így bú­csúznak a dánok, ha újra találkozni sze­retnének veled. Így búcsúztam tőlük öt évvel ezelőtt s hogy ez a kérésük őszinte volt, azt most sokszorosan megtapasztal­tam. Akiknél annak idején jártam, úgy fogadtak, mint akit igaz szívvel vissza­várnak. Öt éve nem láttuk egymást. Az idő megsokasította arcunk ráncait,, elmélyül­tek szánk körül a vonások, volt aki az elmúlt évben úgyszólván a halálból jött vissza és most tággbbra nyílt ölelő karja, mint ahogy máskor szokta, volt aki köz­ben megtanult élni a magánnyal, mert legkedvesebbjét vesztette el, volt aki már nyugdíjba vonult, volt aki egyetemi hall­gatóból tanítómesterré érett. Valamennyi barát! Visszavártak. Idén a régiek mellé új barátok csatla­koztak. Róluk szeretnék írni ebben a pár sorban, mert első látásra nagyon közel kerültünk egymáshoz, ami csak úgy le­hetséges, ha közöset akarunk, ha kölcsö­nösen adunk egymásnak azokból az érté­kekből, amelyekre az egész világon min­den embernek nagy szüksége van. Meg­értést, szeretetet. A CSALÁD HÁROM TAGBÓL ÁLL. Apa, anya, leányuk. A sorsuk jól megy, semmiben nem szenvednek hiányt. Jó emberek, jót akaró testvéreink. Családi életük harmóniáját nem zavarta senki. De egy napon egyetlen gyermekük sú­lyosan megbetegedett. Földi orvos nem tud rajta segíteni, magának nincs ereje már ahhoz, hogy megpróbálkozzék régi énjét visszanyerni. El-elindul és mind­untalan visszahullik. A szülők kétségbe­esetten, aggódó szeretettel veszik körül, mosolyognak, de könnyes szemüket leá­nyuk nem látja. Magábaborult. Nincs akaratereje, hol járnak gondolatai, senki sem tudja. Barátom évek óta azon fáradozik, hogy talpra állítsa. Néha-néha már úgy lát­szik, sikerül, azután minden kezdődik elölről. — Menjünk el hozzájuk, rendezzünk nekik egy szép estét — mondta. — Menjünk — válaszoltam készsége­sen és nyomban nekiláttam, hogy valami kis műsort összeállítsunk. Mindjárt neki­látott, és lefordította „A szeretet örömét meg kell osztani” című írásomat. Azután végigmentünk az énekeskönyvön és ki­kerestük azokat az énekeket, amelyeket mi is, ők is énekelünk a templomban. Találtunk is, nem is egyet. Gyakoroltuk szorgalmasan, ki-ki a maga nyelvén. Es­te volt, az üzletek bezártak, lefutottam hát a kertbe és szedtem egy kis csokor százszorszépet. Aztán kocsiba ültünk, in­dultunk. Mit sem sejtve vártak bennünket. Hű­vös este volt, a kandallóban nagy hasá­bok égtek. Ott ültek mindhárman a tűz körül, bennünket vártak. — Valami meglepetést hoztunk! — titkolództunk. A beteg leány felénk for­dult. Nagy, zöld szemében érdeklődés fénye villant, sovány kezét ölébe ejtette, a lángok pirosra színezték orcáját. ÉNEKELNI KEZDTÜNK. Halkan, több szólamban és velünk énekelt a család. Utána felolvastuk a kis érméről szóló írást. Mondanivalóját mindenki megér­tette. A kis érme, amelyet magammal hoztam, kézről kézre járt. Aztán felcsen­dült az Erős vár a mi Istenünk. Együtt énekeltünk, egy akarattal. Amikor befe­jeztük, a házigazda felállt, mellém ült és egy mesekönyvet nyitott ki előttem, an­nak egyik meséjét fordította. A mese egy gyermekről szólt, akit mindenki elha­gyott, de Isten mégis felhozta az ő nap­ját, népe szeretett lelkipásztora, nagy tu­dósa lett. A házigazda hatalmas termetű, ősz hajú férfi volt, túl a hatvanon. A sza­va halk, tiszta csengésű, gyermekien bi­zakodó. Soha felnőtt ilyen szívből nem mesélt nekem. Aztán összekulcsolta a kezét. Imádko­zott. Vele imádkoztunk. A szeretet ere­jéről szólt Istenhez és hozzánk is. Arról, hogy csodálatos dolog egymást szeretni, egymásban megbízni, egymásnak segíte­ni, soha fel nem adni, mindig gyermek maradni a reménységben. MI VALAMENNYIEN AJÁNDÉKOT KAPTUNK Istentől. Ez az ajándék más és más. Azért kaptuk, hogy osztogassuk. Ezek kegyelmi ajándékok. Senki nem gondolhat csak magára, nem dicsekedhet kincseivel, de nem is rejtheti véka alá. Valamennyien feladatot kaptunk, felada­tot, amelyet el kell végeznünk otthonunk­ban, munkahelyünkön, egyházunkban. Is­ten ellenőrzi, mit tettünk a kapott aján­dékkal. És az ő értékelése nem egyezik mindig a miénkkel. De a kegyelme ha­tártalan. El kell csendesedni, hogy meg­tudjuk, mit kell tennünk az ajándékok­kal. Engedjük hogy ebben a csendben Isten szeretete szabadon szóljon hozzánk, szabadon dolgozzon közöttünk — mondta. Szavai után könnyektől terhes volt a csend. Kinyújtottuk a karunkat egymás felé és megfogtuk egymás kezét. A beteg leány kipirult arccal felém fordult: — Come back! Jöjj vissza! — mondta mosolyogva. És erre a pár szóra nagyon csillogtak a szemek. AZ ÚTON HAZAFELÉ végig énekel­tünk. Ügy éreztük, valami jót tettünk és az örömünk akkora volt, hogy nem tud­tunk csak énekelni felszabadultan, szív­ből, boldogan. Gyarmathy Irén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents