Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-27 / 9. szám

XLVIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1983. február 27. Valaki imádkozik ériünk SOKUNK SZÁMÁRA JÓL ISMERT, számtalan változatban meg­festett jelenete a Szentírásnak: Jézus ott térdel a Gecsemáné kert­jében és imádkozik. Nemcsak templomokban látható, hanem gyer­mekkoromban sok keresztyén család otthonát is díszítette ez a fest­mény. Legtöbbjük egy szép, méltóságteljes nyugalmat sugárzó Krisz­tus-arcot ábrázolt, amint a holdfényes, csendes éjszakában térdre borulva imádkozik. Vajon mi tette ilyen népszerűvé a szenvedéstörténetnek ezt az epi­zódját? Az egyház története folyamán, mikor, hol és miért vált ilyen gyakorivá ennek a bibliai jelenetnek ábrázolása? Még érdekesebb lenne megtudni: azokat, akik naponta látták a templomban vagy a szobájuk falán ezt a bibliai jelenetet, vajon mire emlékeztette ez a kép? AZ EVANGÉLIUMOKAT FIGYELMESEN OLVASVA nem ilyen megnyerő, nyugodt, tiszteletreméltó Jézus-arc tekint ránk, mint a legtöbb népszerű (vagy középszerű?) ábrázolásról. Azt olvassuk ben­nük, hogy Jézus ott a Gecsemáné kertjében remegve, halálos tusát vív. Mire akartak ezzel a rettegő, félelemtől meggyötört, gyengeség­től verejtékező Jézus-arccal emlékeztetni az evangéliumok írói? '■Árra emlékeztettek, hogy Jézusnak milyen nagy arat kellett fizet­ni a mi bűneinkért. Ott a Gecsemáné kertjében maga Jézus is meg­rettent egy pillanatra attól a gondolattól: nincs más út, nincs köny- nyebb megoldás, hogy az ember visszataláljon Istenhez. Utolsó földi éjszakájának magányos gyötrődése közt közel volt Hozzá a kísértés: má it a. tarai, mi at Isién.. De éppen az itt mondott imádságának utolsó szavai — „ne az én akaratom legyen, hanem a tied” — tanúsítják, hogy Jézus legyőzte ezt a kísértést. Nem elszenvedte, vállalta értünk a kereszthalált. A LEGTÖBB FESTMÉNY CSAK JÉZUS ALAKJÁT ábrázolja a Gecsemáné kertben. Hiányoznak róla a tanítványok, vagy egészen a háttérbe szorultak. Az evangéliumok tudósításai jobban ráteszik a hangsúlyt: a tanítványok is ott voltak. Csak míg Jézus ébren volt, imádkozott, tanítványai aludtak. Jézus gyötrődve tusakodik az Isten­nek való engedelmességért, tanítványai szemei zárva maradtak. Jé­zusnak itt értük, helyettük is kellett imádkoznia. Nem tudják a ta­nítványok, mi történik körülöttük? Nem sejtik, milyen veszélyek, buktatók ólálkodnak a közelükben? Ki tudja? Egy biztos: Jézusnak értük, helyettük is kell imádkoznia. A figyelmeztetésen túl, biztatás is ez: valaki értünk mindig imád­kozik! Akkor is, ha lelkileg elaludtunk. Akkor is, ha kísértések ólál­kodnak közelünkben, amiket nem is sejtünk. Akkor is, ha nincs már erőnk imádkozni. Akkor is, ha az Istentől való elszakadás veszélye fenyeget. Valaki imádkozik értünk! Talán utólag vesszük észre: ez őrzött meg a teljes elalvástól, a végzetes elbukástól. A GECSEMÁNÉ KERTBEN IMÁDKOZÓ JÉZUS MAGATARTÁSA minden kor keresztyénéit vigyázásra, imádkozásra inti. Vigyázzatok, nem tudjátok, milyen erőtlenek, hitben elaluvók, kísértések veszé­lyeinek hitettek vagytok! Csak a vigyázás, imádkozás őrizhet meg benneteket! Nem azért jegyzik-e fel az első keresztyénekről is, hogy „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a ke­nyér megtörésében és az imádkozásban”, mert megértették Jézus útmutatását? Nem azért vagyunk-e mi, mai keresztyének gyakran megfáradtak, elbizonytalanodott kishitűek. kísértéseknek sokszorosan kitettek, re­ménység nélkül élők, mert elhalt az imádság az ajkunkon? Nem kel- lene-e újra megtanulnunk komolyan imádkozni? Nemcsak néha a bajok között elkiáltani „jaj Istenem, segíts’’, hanem rendszeresen, kitartóan imádkozni. Nem csupán a mindennapi kenyérért, egész­ségért, bajok közti megőriztetésért, hanem a kísértések közti helyt­állásért, Isten akaratának engedelmes elfogadásáért, a hitben való hűséges helytállásért. KITOL TANULHATUNK MEG ÍGY IMÁDKOZNI? Attól a Jézus­tól, Aki nemcsak maga használta az imádság fegyverét a kísértés elleni harcban, hanem Aki így tanította mindennapi imádságra ta­nítványait: „ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosz­tól.” Sárkány Tiborné-ír——ián——»i- “T1— INDONÉZIA JLiiílier-év A Szumátrai Tobak-Batak (Evangélikus) Egyház, amelynek egymillió , nyolcszázezer tagja van, újabb két évre megválasztot­ta az eddigi vezetőjét (püspökét) Gustav Siahaant. (ena) Néhány évvel ezelőtt gyötört a kérdés, mit tud az „utca embere”, a budapesti átlagpolgár Luther­ről, Kálvinról és a magyar refor­mátorokról. Nagy fáradtsággal végigjártam azokat az utcákat, tereket, amelyek a reformátorok neveit viselik. Megszólítottam utcán sétáló, üzletekben vásárló asszonyokat, férfiakat, gyereke­ket. Becsengettem lakásokba, ahol természetesen bizalmatlanul fogadtak. Itt is, ott is, nehezen akartak szóbaállni velem. Sok embert kérdeztem meg, a tipikus vallomásokból született meg ez a riport. Megítélésem szerint a megkérdezettek között bőven akadt protestáns is. Az eredmény lesújtó volt. FÉLŐ, HOGY OLVASÓINK ISMERETANYAGA IS meglehe­tősen hézagos Lutherről és refor­matori munkájáról. Az idősebb nemzedék valaha részletesen ta­nulta a reformátor életrajzát. Tompul, kopik azonban az emlé­kezet, s ha újra, meg újra nem frissítenénk, bizony aligha tud­nánk Lutherről teljes képet raj­zolni. Emellett felnövekedett mel­lettünk közben egy új nemzedék, amely már nem kapott vallásos nevelést és még kevesebb az egy­háztörténeti ismeretanyaga. Gyer­mekeink ugyan az iskolában ta­nulnak valamit Lutherről és ko­ráról, de az anyag megítélésünk szerint kevés egy teljes Luther kép kialakításához. Fél évezrede született a nagy reformátor. Jubileumi év tehát az idei. Az a ritka alkalom, hogy születésének ötszázadik évét ün­nepelheti a világ. Igen, a világ! Mert noha Luther Németország szülötte, az ügy, amelyet képvi­selt, vagyis a reformáció az egy­ház egyetemessége következtében az egé§z világé lett. Valóban öt kontinens vetekedhet érte, mert alig akad szeglete a világnak, ahol így vagy úgy meg nem érin­tették volna a reformáció tanai a lelkeket. Mi magyarok elsőként kaptunk ízelítőt a reformációból. És nem csak arra lehetünk büsz­kék, hogy minden más népet meg­előzve fogadtuk be a reformációt, hanem volt idő, amikor szinte „magyar vallásként” tartották számon. EZÉRT ÉS SOK MINDEN MA­SÉRT a mi egyházunk különösen is bensőségesen akarja megün­nepelni a jubileumi évet. Sokoldalúan. Gyülekezetekben és országosan, könyvkiadásokkal, szoboravatással, kiállításokkal és egyebekkel. Sajtónk is lényegesen többet fog személyével és mű­vével foglalkozni. És habár nem választható el műve személyétől, mégiscsak többet kell tudnunk az átlagnál arról az ágoston rendi barátról, aki a Szentlélek erejé­vel „kimozdította sarkaiból a vi­lágot”. Azt ma már alig leszünk képesek megérteni, hogy mekko­ra vihart kavart 95 tétele, a Szentíráshoz való hűsége, és ami ebből következett, az egyház, a hierarchia, a pápaság újfajta szemlélete és a hit diadalra jut­tatása az üdvösség elérésében. KI GONDOLNA MA MÁR, hogy a reformáció minden egyes tétele, minden egyes megmozdu­lása olyan pontokai érintett, ame­lyektől megremegett a középkori állam, társadalom es egyház? Pe­dig így volt ez még hosszú évszá­zadokon keresztül is. Az az em­ber, aki wittenbergi cellájában tételeit naivul fogalmazta, mély­séges felelősséget érezve Isten anyaszentegyháza iránt, egyszerre a világérdeklődés pergőtüzébe ke­rült, és alig három év múlva ki­közösítve egyházából, átokkal megbélyegezve végezhette tovább munkáját. Eretnek lett, minden vele egy hiten lévő utódjával egyetemijén. Igaz, 1958-ban adó­dott egy pápa, (XXIII. János) aki „elszakadt testvéreknek” titulált bennünket protestánsokat, mégis­csak nagy kérdés, lesz-e valaha bátorsága Rómának visszavonni az átkot, a kiközösítést. Rehabi­litálható-e Luther? Sokan úgy gondolják, hogy erre soha nem kerülhet sor. És ezért is bele kell újra lapoz­nunk ennek az-embernek az éle­tébe. Világossá kell tennünk, hogy semmiféle egyéni akarat, hiúság és tudálékosság öntörvé­nye nem vezette őt. Olyan igaz­ságot képviselt és olyan körül­mények között, ami a történelem­ben ritka. AMI NEKÜNK EVANGÉLIKU­SOKNAK hitünk szempontjából döntő, felismertette velünk, hogy a Szentírás és az abban nyert ki­nyilatkoztatás a hit egyedüli zsi­nórmértéke. Minden, ami az egy­házban van, létezik és munkálko­dik, ebből az egyetlen alapiratból táplálkozhat, ezen az egyetlen „művön” mérhető le. Ilyen biztos iránytűt, ilyen egyértelmű eliga­zítást az egyház csak legtisztább állapotában alkalmazott. Nagyságát alig mérhetjük fel, de a jubileumi év alkalmat ad -arra, hogy belőle valamennyit újra napvilágra hozzunk. Két bur­kot hámozunk le a 16. századról. Az egyik lefejtése kapcsán lát­hatóvá válik az „Isten embere”, a másik, jellemző tanítását teszi újra láthatóvá. Életrajzát azon­ban nem szokványosán, évszá­mokhoz kötötten ismertetjük. Módszerünk itt az lesz, hogy a re­formátor jelleméből indulunk ki, s azon keresztül boncolgatjuk a drámai eseményeket. Természete­sen e rövidke tanulmányokból sem fognak hiányozni a nagy for­dulópontok, a wittenbergi 95 tétel, Luther vitája Cajetannal, kiközö­sítése, Worms, Wartburg, a pa­rasztháború, Speyer, Augsburg és a többi mérföldkő. EVANGÉLIKUSAINKNAK AZÉRT AJÁNLJUK OLVASÁS­RA e sorozatokat, hogy felfris­sítsék ismeretanyagukat, hogy erősödjék evangélikus öntudatuk, a hitnek biztosabb talaján állja­nak. De az is célunk, hogy észre­vegyük, mennyire mai, modern és aktuális Luther és tanítása. Egyszóval a reformációt Luther­rel együtt nem temethette el öt évszázad történelmi törmeléke. Nem régészeti módszerekkel kell kibányásznunk, mint az antik vi­lág romjait. Mert ha megkapar- gatjuk kissé az emberiség nagy és irányító eszméit, újra meg újra rá kell jönnünk, hogy a forrongó 16. század fénye csillog bennük, ill. rajtuk. Szinte azt mondhat­nánk, örök aktualitása van a re­formációnak. Idén egyház és társadalom, hi­vő és szekularizált világ egyaránt szembesül újra a reformátorral. Fürkészni fogják ennek az em­bernek a titkait. Mi sokszor úgy érezzük, semmi titokzatosság nincs személyében. De ha a viha­rok sodrába állítjuk, ha páratlan munkáját szemléljük, akkor mé­giscsak titokzatos erők, tényezők valóságával kell számolnunk. Mondjam így: az újkor nagy cso­dájával állunk szemben? Termé­szetesen ez, a titokzatos erő szá­munkra a Szentlélek Űristen volt. S ha pusztán erről az oldalról vizsgálgatjuk nagyságát és a tör­ténelemben betöltött szerepét, ak­kor Is nagyobb alázattal kell a történelem Urának akarata előtt leborulnunk. Nos, így ajánljuk olvasásra, ta­nulásra az ötszáz éves Luthert. Rédey Pál Carl Mau főtitkár látogatása Dr. Carl H. Mau, a Lutheránus Világszövetség főtitkára dr. Sam E. Dahlgren Európa-titkár kíséretében február 9—11. között látoga­tást tett Budapesten, egyházunk elnökségének meghívására. Megbe­széléseket folytattak egyházunk vezetőivel a nagygyűléssel kapcso­latos kérdésekről. Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hi­vatal elnöke fogadta a vendégeket, és ebédet adott részükre. A foga­dáson jelen volt dr. Káldy Zoltán és dr. Nagy Gyula püspök. Szabó József ny. püspök Madách-díjat kapott Madách Imre születésének 160. és Az ember tragédiája bemutatá­sának 100. évfordulója alkalmából a Nógrád megyei Tanács ünnepet rendezett Salgótarjánban január 21-én. Ez alkalommal a Megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottsága első ízben kiadott Madách-díjat adomá­nyozott Szabó József ny. evangélikus püspöknek. Egyházunk egésze nevében szívből köszöntjük a kitüntetés alkal­mából Szabó József ny. püspököt. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents