Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-27 / 9. szám

GYERMEKEKNEK. „írok nektek, ifjak... Az Ur az én pásztorom Zsolt. 23 VAN A BIBLIÁNAK EGY KÖNYVE, amelyet a Szentírás imádságos könyvének szoktak nevezni. Mivel az imádságokat az istentiszteleteken régen éne­kelni szokták, ezt az imádságos könyvet Zsoltárok könyvének nevezik. 150 imádságot, vagy zsoltárt gyűjtöttek össze ebben a könyvben. A legtöbb zsoltárról azt tartják, hogy Dávid király volt a szerzője. Ha ezt igazolni nem is tudjuk, de az igaz, hogy Dávid király nagyon sok zsoltárt írt és nagyon szerette a zsoltáro­kat. Dávid király, mielőtt királlyá választották, pásztor volt. Édes­apjának a juhait őrizte. Sokszor látta a legelésző nyájat és ilyen­kor az jutott az eszébe, hogy az emberek is olyanok, mint a ju­hok. Pásztorra van szükségük. Így született meg Dávid király szívében a legszebb zsoltárok egyike, amely így kezdődik: Az Úr az én pásztorom. VALÓBAN IGAZ, HOGY MI EMBEREK mindnyájan nagyon hasonlítunk a nyáj bárányaihoz. A bárány nagyon könnyen meg­ijed. Minden rendkívüli jelen­ségre felriad. Felriad, ha idegen ember közeledik feléje, de ugyan­ez történik, ha a szél papírdara­bot, vagy száraz kórót sodor fe­léje, vagy ha hirtelen kismadár rebben fel közelében a fűből. A bárány azonban az igazi vesze­delmet sokszor nem veszi észre. Ott leselkedik a közelében a far­kas, de a bárány nem fut el tóle,, hanem kíváncsian megbámulja. Hasonlítunk ehhez a bárányhoz. Sokszor félünk attól, ami nem ve­szedelmes számunkra, de az iga­zi veszedelemtől, a vesztünket okozó kísértésektől sokszor nem félünk. A bárányoknak feltétlenül pásztorra van szükségük. Ha a báránynak nem lenne pásztora, nagyon sokszor eltévedne, vagy játékosan elköborólna. Pásztor nélkül nem találna füves legelőt, sem csörgedez^ í cjpásvizet és így elpusztulna. A pásztor nem csak vezeti, hanem védelmezi is bárányait. Ha észre veszi, hogy farkas közeledik a nyájhoz, bát­ran szembeszáll a gonosz ellen­séggel, és messzire kergeti. Amíg a pásztor a nyáj mellett van, nyugodtak lehetnek a bárányok. A pásztor mindenről gondoskodik a számukra, és megvédelmezi őket. KÜLÖNÖSEN MI GYERME­KEK ÉREZZÜK, hogy nekünk is szükségünk van ilyen pásztorra. Elsősorban a szüléink és tanító­ink a pásztoraink. Milyen jó tudnunk, hogy ők a gondunkat viselik. Gondoskodnak élelmünk­ről, ruházatunkról, tanítanak és nevelnek bennünket. Csak azok tudják igazán, mit jelent a szü­lők pásztori gondoskodása, akik­nek nincsenek szüleik. Becsüljük hát meg és szeressük szüleinket és tanítóinkat. Azonban szüléinknek és taní­tóinknak sem terjed ki mindenre a hatalmuk. Egyszer nekik is át kell menniük a halál árnyékának sötét völgyén, és akkor már nem állhatnak többé mellettünk. De ha még élnek is, nem lehetnek mindig velünk és azért nem tud­nak ránk mindig vigyázni. Milyen jó, hogy szüléink mellett van egy hatalmasabb pásztorunk is, aki mindig velünk van, és aki olyan erős. hogy minden veszedelemtől és kísértéstől meg tud oltalmaz­ni minket. A világ Ura, a min­denható Isten a mi jó pásztorunk, aki nem csak megteremtett ben­nünket, hanem egész életünkön át vezet, irányít és gondunkat vi­seli. Nemcsak életünkben van velünk, hanem halálunk órájában is mellettünk áll és átment a ha­lál veszedelméből az örök ország­ba. Boldogan vallhatjuk hát mi is Dávid királlyal és az énekköl­tővel : Az Ür a pásztorom jó pásztor ő! Nyájával arra jár, amerre várva vár A forrás hűs vize, a zöld mező. S. J. ELVISELHETETLEN ÉS KERESZTYENIETLEN A FEGYVERKEZÉS „Elviselhetetlennek és keresz- tyénietlennek” mondotta a fegy­verkezést a Bajor Evangélikus Tartományi Egyház püspöke, Johannes Hanselmann, az egyház legutóbb megtartott zsinatán. Ezt a véleményét azzal indokolta, hogy az egyre emelkedő fegyver­kezési kiadások „az Isten által teremtett élet meggyilkolását je­lentik”. Ezek a kiadások — a püs­pök szavai szerint — különösen is nyomasztó anyagi hatással van­nak a fejlődő országokra. Kívá­natosnak tartotta azt, hogy a gen­fi, a bécsi fegyverkezés korlátozó tárgyalások és a madridi tanács­kozás eredményekkel záruljon, (ena) Lehet ezt kivárni? Zsid. XI, 10 A HITRŐL SZÖLÓ SOROZA­TUNKBAN a mai igevers a hit­nek alapvonását festi meg: hinni annak valóságában, ami a szem számára még láthatatlan. Gyermekkoromban én is átél­tem a háború borzalmait, a bom­bázások szörnyű „zenéjét”, a szüntelen életveszély bénító fé­lelmeit. Soha nem felejtem el, hogy egyszer egy légitámadás so­rán egy barlangban találtunk menedéket és valaki azt mondta, ez bombabiztos hely, itt nem ér­het baj minket. Teljes nyugalom töltött el és szinte boldognak éreztem magam: itt kellene ma­radni a háború végéig, hiszen én még élni szeretnék és itt nem ér­het baj. Néha találkozom olyan fiatalok­kal, akik kedvetlenek és közönyö­sek, sokat csalódtak vagy egyál­talán nem tanultak meg örülni és valamire feszülten várni, mert azt mondják: nem is szere­tek élni, nincs az egész életnek értelme ... IGÉNKBEN ÁBRAHÁMOT ÁLLÍTJA ELÉNK az író, aki mert a bizonytalanságba indulni, állandóan vándorolni, sátrakban lakni, mert hitt abban, hogy egy­II. János Pál pápa attól tette függővé nicaraguai látogatását, hogy az állam kormányában levő három pap-miniszter (köztük: a világhíres költő, Ernesto Cardi­nale, a Keresztyén Békemozgalom jelentős személyisége) lemond az állásáról. A pápa a „New York Times” lapban megjelent nyilat­kozatában megismételte azt az ál­láspontját, hogy az egyház papjai ne vegyenek részt a politikai ve­Hetilapunkban, az Evangélikus Életben, gyakran jelennek meg a határainkon túli, „külföldi” test­véregyházainkról, illetve az egy- házukbeli életükről, problémáik­ról szóló hírek. Ezeket a híreket az Evangélikus Élet mindig az il­lető egyház hivatalos vagy hiva­talosnak mondható sajtójából ve­szi át, a legtöbbször szószerinti fordításként s kevesebbszer ösz- szefoglaló híradásként. A keresz­tyéni szeretet és a nemzetközi saj­tóerkölcs egyaránt megköveteli tőlünk ezt a módszert és azt is, hogy lehetőleg mindig jelezzük szer olyan városba érkezik, amelynek alapjait Isten vetette meg és amelyben biztonságban és örömben élhet majd szerettei­vel együtt. Lehet, hogy útközben többször mondták neki: álmodo­zó és ábrándozó ember vagy. Áb­rahám, ilyen város nem is léte­zik! ... De ő hitt Isten ígéretében. A fiatalok mindig szerettek ál­modozni és ábrándozni. Némó ka­pitány víz alatti csodálatos váro­sa, a modern sci-fi irodalom fan­tasztikus csillag-városai, az eset­leges atomkatasztrófát is túlélők városa — mindezek és más pél­dák a fiatalok fantáziáját nagyon megmozgatják és lelkesítik. De azután jön a kijózanító felnőtt­kor, a harc minden előrelépésért, a csalódások, kudarcok, a ponto­san mérhető feszültségek kezdve a családi élettől egészen a nem­zetközi életben tapasztalható veszélyeztetettségig, a környezet megromlásától az emberi kapcso­latok megüresedéséig —, és az áb­rándozásokból szürke kedvetlen­ség lesz, a távlat mindig csak a közvetlen jövőig, a boldogulás feltételeinek megragadásáig tart. Pedig Isten valóban „tervezett és alkotott” olyan várost, ame­lyért érdemes várni és küzdeni, az életet komolyan venni, a még nem mindent látók bizalmával haladni, úgy, mint Ábrahám tette. zetésben, a politikai életben, (epd) Hé A pápának és a római katolikus egyház konzervatív köreinek iga­za lehet abban, hogy a lelkészek ne legyenek valamiféle „pártpo­litikusok”. Ugyanakkor nagyon el­gondolkodtató az, hogy ezt a vé­leményüket nem terjesztik ki a nyugat-európai és nyugatnémet „keresztyén politikai” pártokra és mozgalmakra is. (v) az átvett hírek forrását. Ezért vannak a külföldi híreink után bizonyos, zárójelbe tett rövidíté­sek (lwi, epd, ena) vagy magyarul hangzó címek. Amikor azonban átveszünk ha­zánkon túli híreket, egyes esetek­ben, kinyilvánítjuk a magunk ma­gyar evangélikus egyházi véle­ményét is. Ezt viszont mindig egy * jellel különítjük el a lefor­dított, illetve az átvett anyagtól. Utolsó megjegyzés: a külföldi egyházi híreket, az Evangélikus Élet rovatvezetői bizottságának megbízása alapján, egymást vált­va szerkesztjük. MI MÁR TUDJUK, HOGY EN­NEK A „VÁROSNAK” a szilárd alapjait Isten Jézus Krisztusban tette le: nemcsak bűnök vannak az ember életében, hanem van bűn­bocsánat is, amely után az ember tiszta lappal, megtisztult lelkiis­merettel indulhat tovább. Mi már tudjuk, hogy Isten tervei velünk, emberekkel nem csak halálunkig terjednek, hanem Jézus Krisztus­ban feltárta egy villanásnyi időre a feltámadás és az örök élet táv­latait is. Mi már tudjuk azt, hogy Isten e földi életben is jóra tudja fordítani még azt is, amit mi el­rontunk (gondoljunk Józsefnek és testvéreinek bibliai történetére!). Nem a „mesék városa” az Isten által készített város, hanem való­ság, amit a hit által megragad­hat minden Istenben bízó ember! MIT JELENTHET EZ A SZÁ­MUNKRA? Lehet-e ezt kivárni? Ügy és akkor lehet, ha megért­jük. hogy ezt a várost mi magunk is építhetjük. Ha bebizonyítjuk, hogy nemcsak kiüresedő és meg- romló . emberi kapcsolatok van­nak, hanem tartós, egymásért ál­dozatokat vállaló szeretet-kap- csolatok is. Ha úgy végezzük el munkánkat, hogy abban nemcsak a magunk hasznát keressük, ha­nem tudjuk, hogy minden hiva­tásszerűen elvégzett jó munka egy-egy tégla azon az épületen, amely még gyermekeinknek és unokáinknak is védelmet és ott­hont nyújthat majd. Ha tudunk nemet mondani a hazugságra és igent az igazságra, ha tudunk fe­lelősséget vállalni és nem hárítani át minden felelősséget másokra. És végül, de nem utolsósorban, ha tudunk Isten szavában bízni, ha tudunk Jézus megváltói mun­kájában hinni, hiszen ö az Atya akaratát teljesítette. Az Atya aka­rata pedig az, hogy már itt a földön szebbé legyen az élet, amely egykor az Ö országában teljességre jut. VÁRNI, KIVÁRNI NEM KÖNY- NYŰ. Belső erőkre, türelemre, bizalomra van szükség. De az az ember, aki nem tud várni és min­dig csak pillanatnyi benyomásai­nak hisz, nagyön szegény, kapko­dó, gyökértelen ember. Ne le­gyünk ilyenek! Higgyünk abban az Istenben, aki az Életet megal­kotta, Aki ennek a — bibliai sza­vakkal „hetven vagy ha több, nyolcvan esztendőnek” (Zsolt 90, 10) is gazdája, de az élet utáni életnek is Ura. Ez a város már elkészült, Isten tervei alapján, de mi még úton vagyunk. Bizony lehet és érdemes Isten Ígéreteire építeni, az ö városába érést „ki­várni”! Szirmai Zoltán NICARAGUA: A PÁPA ELLENZI A PAPOK MINISZTERI TISZTÉT A BELFÖLDI HÍREK SZERKESZTŐINEK MEGJEGYZÉSE Mintha ez az egész Kollégium Arany emlékét szolgálná, úgy fo­gad a főbejárat melletti, bronzba öntött képmása a Széchenyi em­lékezete című ódájának két sorá­val: Arany János emlékezete a Debreceni Református Kollégiumban Nőttön nő tiszta fénye, A mint időben, térben távozik. AMIKOR SZÁZÉVES FOR­DULÓJÁT ÉLTÉK ANNAK, hogy debreceni diókká lett, akkor állí­tották emlékeztetőül 1933-ban. S most, halála századik évforduló­jára (1982. október 22.), emlék- kiállítás nyílt a Kollégium Nagy­könyvtárának dísztermében, eb­ben a kétemeletnyi, fagalériás, nagyon kultúrált csarnokban, amelynek műemlék polcain antik könyvek sorakoznak körbe-körbe. Az oszlopok közt tizenhat üveg­tárlóban Arany relikviák, kora­beli fényképek, neki dedikált könyvek, sajátkezű levelei (deb­receni tanárokhoz szólók), kéz­iratai közül pedig a Buda halála, bekötve, menyének kezeírásával ajánlva a Kollégium Nagykönyv- tirának. Továbbá könyvek, ame­lyekből tanult, művelődött, hité­ben erősödött. Amíg a rá jellemző könyveket, leveleket nézem, arra gondolok: ez a kiállítás fényesen illusztrál­ja azt a kortársaitól származó megjegyzést, hogy ő volt a legmű­veltebb magyar költő. Ügy érzem: különösen illik hozzá éppen ezért, hogy e kiállítás a Nagykönyvtár­ban látható. S elsősorban, mert nagy tudását főként tantermen kí­vül, barátainak, tanárainak és az iskoláknak a könyvtáraiból sze­rezte. Ugyanis, mire hatéves ko­rában iskolába került, már tudott írni-olvasni, és ismerte a kottát. Tizennégy évesen már segédtaní­tó Nagyszalontán, tizenhét éve­sen Kisújszálláson. S mint debre­ceni tógás diák. tehát akadémiai hallgató, éppen a Nagykönyvtár olyan anyagát bújja, amit nem tanítanak a tanárok: klasszikuso­kat, filozófusokat, teológusokat. Olvasta őket, s némelyiket fordí­totta is. Nagyszalontai segédjegy­ző korában egy olyan tanító év­folyamtárs látta el könyvekkel, Szilágyi István, aki nemsokára Máramarosszigeten lett tanár, majd igazgató: s onnan küldöz­gette neki öHzámra a könyveket, kölcsön, az iskola gazdag könyv­tárából. Segédtanítóként, és segéd­jegyzőként tanult meg angolul oly magas szinten, hogy a Hamlet fordításán máig nem kellett vál­toztatni: úgy hangzik színpadon most is. ahogy Szalontán lefordí­totta. Petőfi kérésére, s még an­nak életében. TÖBB TÁRLÓ ANYAGA BI­ZONYSÁGOKAT TÁR FEL a hi­téről, egyházi kapcsolatairól, teo­lógiájáról s etikájáról. Verseiben, leveleiben tárul ez elénk. Pl. Szondi két apródjában: „Kegyel­met Uradtól nem vár soha Szondi, / Jézusa kezében kész a kegye­lem”. „Nem a maga erejének, ha­nem Isten gazdag kegyelmének köszöni” győzelmeit Toldi. Teoló­giája így tükröződik a balladái­ban is: Ágnes asszony hiába mos­sa foszlánnyá a véres lepedőt, a férjgyilkosság bűnétől meg nem szabadul, mert csak Jézus Krisz­tus vére tisztít meg minket min­den bűntől. Hite oly mély. hogy még vakságában is tud hálás len­ni. Erről így vall: Köszönöm oh Isten köszönöm azt neked Hogy hatvan évemig láthatám remeked, ezt a szép világot. Sírversei pedig a feltámadásba vetett hitéről tanúskodnak, pl. Epitaphium. Hitét, teológiá­ját. etikáját Szabó Dezső együtt látja, amikor így jellemzi: „Arany? ö szent!” Szép költői nyelvét, amelyért kortársai „a legszebb magyar nyelven író köl­tőnek” nevezték — leginkább a Vizsolyi Bibliából s a bihari nyelv­járásból fejlesztette. Erről Tompa Mihálynak ezt írja: „öreg szü­leimmel, kik pátriárchai kegyes­séggel ékeskedtek, együtt olvas­gattam a Szentírást, mely szom­jazó lelkem első jele vala.” Ol­vasta többször is, s a vonzóbb he­lyeket könyv nélkül is tudta, ép­pen úgy, mint Szenei Molnár Al­bert százötven zsoltárának, s a többi templomi éneknek vala­mennyi versét. Egyházi tisztségeket is viselt: Szalontán presbiteri jegyző volt, Budapesten egyházkerületi tanács­bíró. Tanulságos megjegyzéseivel részt vett az akkori énekeskönyv szerkesztésében. Amikor 1849-ben Kossuth kor­mánya a debreceni Kollégium oratóriumában tanácskozott, Arany miniszteri fogalmazó volt. S akkor adta ki szabadságharcos indulóit Szabadságnak zengő hár­fája címmel. Amikor ezeket, s népdalgyűjtését Kodály Zoltán ki­nyomtatta, bevezetőjében elisme­réssel nyilatkozott zenei tudásá­ról. A KIÁLLÍTÁS ANYAGÁT NYOLCVAN EMLÉKÉREM S PLAKETT kíséri, s teszi változa­tosabbá, s könnyebben áttekint­hetővé a papír, könyv, levél, s fényképek beszédét. Portrék, templomok, iskolák érmei, s ba­rátainak és irodalomtörténetek alakjai rendre felsorakoznak a néző előtt; ez utóbbiak Aranynak róluk írt értékelésével együtt. Ki­váló művészek alkotásai: Beck ö. Fülöptől — Borsos Miklósig, Be- rán Lajostól, s Reményi József­től — Csúcs Ferencig. Hozzájuk járul még néhány amatőr mun­kája, pl. a Nagy Józsefné, s né­hány családias jellegű alkotás, a nagyszalontai származású Roz- vány Györgyné (akinek a nagyap­ja Arany patrónusa volt), ilyenek: Arany a házitanító, a Rozvány család körében, a nagyszalontai Csonkatorony, ez Petőfi rajza nyomán. A kiállítás tavaszig lesz látha­tó. Rendezte dr. Bottyán János, a saját gyűjtéséből, a debreceni Kollégium anyagából, valamint Rolla Margit, Czárán Edgárné Sáfrán Györgyi és Nyíri Sándor kölcsönzéseiből. A legfrissebb anyag között egy Arany János minikönyv is látható: írta s szer­kesztette dr. Bottyán János. 28 eredeti dúcról nyomott fametszet­tel s záródíszekkel illusztrálta Fery Antal. Tartalma több, mint a szokványos minikönyveké: jól olvasható, teljesnek mondható Arany breviárium. Mártha Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents