Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-02 / 1. szám

Újév igéje Jézus lábnyomában Gál 3,23—29 AMIKOR EZEKET A SOROKAT PAPÍRRA VETEM, a nyomdász kiszedi és a posta továbbítja, még az óév él, bár végét járja, de mór mindegyikünk az újra gondol, az újról beszél. Ilyen helyeztet tükröz Pál apostol igéje is. A keresztyén életet ilyennek látja: a törvény nevelőnk volt — de eljött a hit! Ezt a vál­tozást jelzi ez a felhívása az igének: igyekezzetek Krisztuséi lenni! Nincs ennél gazdagabb lehetőség az előttünk álló életszakaszunk­ra sem. Minden terv, számítás, remélés, álmodás, törekedés, elhatá­rozás milyen földhözragadt, egyéni! Gyakran megreked a tervezge- tésnél, mert nagyobbnak látszik az akadály, mint a lehetőség, s vá­lik a legszebb terv is újévi álmodozássá, mert útközben derül ki, hogy a magam ereje fogyatékos a megvalósításra. JÉZUS EBBEN AZ IGÉBEN ELÉNK NEM ÁLMOT, hanem az alapvalóságot teszi: mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézus­ban való hit által (26. vers). Ebből fakad a keresztyén ember egyet­len terve: a mindenkori diakónia, a szeretet ben szolgáló élet. Nézzünk az alapvalóságra! Nem mi tettük és tesszük magunkat Isten fiaivá! Ügy kaptuk ezt az ajándékot, hogy a keresztség által Jézus Krisztusért fogadott bennünket Isten a gyermekeivé. így kap­tuk, ekkor kaptuk a Jézus Krisztusban való hit ajándékát, mely ma ezt a jelet hordozza magában: mindnyájan Isten fiai vagyok! A keresztségben és az abból gyökerező életből az árad ki, hogy a „Krisztust öltöttétek magatokra” (27. vers). Ennek hallatán senki ne gondoljon misztikus „átalakulásra”, ilyen vonásokat ne is keresgél­jen keresztyén életében, embervoltában. Nem változunk át olyan­ná, mint Krisztus, nem lett senki Krisztussá. — De igen is: krisz­tusivá lett! Minden, ami Krisztus emberét meghatározza, az Krisz­tussal van kapcsolatban. így mondhatta Pál apostol a biztatást: min­den dolgotok szeretetben menjen végbe (1 Kor 16,14). AZ ÖLTÖZÉS AZONBAN JELZI AZT IS, hogy ha „levetem”, semmi közöm Krisztushoz, nem hasonlítok többé Öreá. S ez a tény azonnal jelentkezik aban, hogy nem teszem a diakóniát, azaz visz- szatértem a régi nevelőhöz, a törvényhez. Ezért kell tehát pontosan felmérni a tényt: Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Erre az alapvalóságra épül az igaz emberség, amelyben minden különbözőség és különbség eltűnik, feloldódik és megoldódik. Még a legalapvetőbbek is! A faji, társadalmi és nembeli különbségek el­törpülnek, mert a szeretetben történő szolgálat, a Jézusi diakónia válik óriásivá, hogy békesség és rend legyen a népek, a társadalmi rétegek és a nemek között úgy, hogy a jézusi emberség, a szolgálat adja a látást, az érzést, a feladatvállalást, az indulatot, a törekvést. A Krisztust felölteni ma sohasem kegyes . befeléíordultságot jelent, hanem mindig szolgálatbaállást jelez, a diakónia végzését. EZ AZ ÉLETFORMA MINDIG OTT MEGÉLT DIAKÖNIA, ahol éppen állunk és azokért végezzük, akik között élünk. Mennyi alkal­mat ad erre a szolgálatra a házastársaknak az együtt megjárt földi útszakaszuk. A példás életvitel sok segítsége igazi diakónia a társa­dalomban embertársaink nyugalmáért, boldogulásáért, békességéért, emberi megbecsüléséért. Ezt így fejezi ki igénk: mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban (28. vers). Abból, hogy mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban, való hit által és egyek vagytok a Krisztus Jézusban, Pál szava egé­szen szélesre tarja a diakónia előtt a világ kapuját! Az Ábrahámnak' adott ígéret szerint Isten az egész lakott földet meg akarja áldani (1 Móz 12,3). Meg Ls áldotta Krisztusban (Zsid 6,20), s áldja ma is azokon át, akik a Krisztuséi. MA ÍGY INDULJUNK: olyan hivő emberek szeretnénk lenni, akik úgy szolgálnak mindig és mindennel, mint Isten fiai a testvérek között, örököstársakkent. Ajkunkon énekünkkel: „Dicsérünk téged Jézusunk, Nevedben bátran indulunk. Követjük lábad szent nyomát, , És minden évünk téged áld” (Ev. Évk. 184) Detre János —, TEMPLOMTORNYOK kisebb ja- lezőlapokat, levélborítékokat, tábori vitását, festését vállalom. Török La- postát veszek. Érdekelnek 1918 előtti jós. 8800 Nagykanizsa, Varasai út 45. helységnévtárak. Cornides bélyegke- — RÉGI, használt, 1947 előtti leve- reskedő. 1067 Budapest, Lenin krt. 79. V ilágítani, ízt adni, Istenre mutatni Ssáséves a salgótarjáni gyülekezet KETTŐS ÜNNEPE VAN MA a salgótarjáni gyülekezetnek — kezdte igehirdetését dr. Nagy Gyula, az Északi Egyházkerület püspöke. Ünnepli egyfelől októ­ber 31-ét, a reformáció napját. Másfelől pedig hálát ad templo­mának 100 éves fennállásáért, és mindazért, amit Isten ez alatt a száz év alatt ebben a templom­ban cselekedett. Jézus Hegyibeszédéből három kép szolgált az igehirdetés alap­pilléréül. Ti vagytok a világ vi­lágossága, ez volt az ige első üzenete. A hivő keresztyén em­ber Isten szeretetének, tisztasá­gának, örömének hordozója. Fé­nye nem magától van, hanem csak visszatükrözi azt, ami Is­tentől reá sugárzik. Istennek ebben a világosságában élni — ez volt egyfelől a reformáció új­ra felismerése, másfelől ennek kell lenni e templom szolgálatá­nak is. A második kép így hang­zott Jézus ajkán: ti vagytok a föld sója. A keresztyén ember életének az értelme, hogy amint a só feloldódik és ízt ad az étel­nek, úgy adjon észrevétlenül ízt létével az őt körülvevő világnak. Ahogyan a só nem önmagáért van, úgy az egyház, a templom és a hivő ember sem önmagáért van. Feladata van ebben a világ­ban, és ezért nem maradhat meg a kolostorok és templomok négy fala között. A reformációban vi­lágossá lett az és ma is világos­sá kell lennie. A harmadik kép a hegyen épült városé, amely nem rejthető el. A salgótarjáni templomot valóban már messzi­ről észre lehet venni, ahogyan a főutcán közeledik az ember. Vajon betölti-e feladatát, hogy benne olyan evangélikusok hall­gatják Isten igéjét, akiknek éle­te nyilvánvalóan Istenre mutat? Isten dicsőségére élni, a kálvini „Soli Deo gloria” gondolata ma is a keresztyén ember életének, létének célja. Becsüljék meg a salgótarjáni evangélikusok templomukat. Le­gyen számukra az a hely, ahol Jézussal találkozva a hgjlatjt igében megerősödnek, hogy a hétköznapok életébe kilépve a templom falai közül, világítsa­nak, , ízt adjanak és Istenre mu­tassanak a családban, a munka­helyen, az őket körülvevő világ­ban fejezte be igehirdetését a püspök. AZ ÜNNEPI ISTENTISZTE­LET közgyűléssel folytatódott. A gyülekezet lelkésze a vendégek köszöntése után, akik között ott voltak a nógrádi egyházmegye esperese és felügyelője, Salgótar­ján város Tanácsa V. B. elnök- helyettese, a Hazafias Népfront városi titkára is, ismertette a templomépítés történetét. 100 esztendővel ezelőtt egy maroknyi evangélikus lelkesedé­se, hite nyomán született meg a „hegyen épített” templom. A munkában a mozgató erő Rutt- kay Sándor lelkész, Gömör Sán­dor felügyelő és Weisenbacher János gondnok voltak. Rájuk emlékezve hálájukat és tisztele­tüket fejezték ki a gyülekezet jelenlegi vezetői, presbiterei, amikor e napon koszorút helyez­tek el a templomkertben levő sírjaikon. Jól illett a megemlé­kezéshez e nap bibliaolvasó Út­mutatói vezérigéje: Mert más alapot senki nem vethet a meg­levőn kívül, amely a Jézus Krisztus. (1 Kor. 3.11) Ez az alap változatlan maradt a 100 év fo­lyamán is, és ez tette lehetővé, hogy a jubileumi ünnepélyt meg­újult templomban tarthassa a gyülekezet. Három év munkája során először kívülről renoválta a gyülekezet templomát, majd megoldotta fűtését, idén pedig a tetőzet cseréjét, a belső festést, és az orgona modernizálását vé­gezte el. E munkák összesen jó­val több mint félmillió forintba kerültek. Ennek a hatalmas ki­adásnak fedezését elsősorban a gyülekezet tagjai vállalták, de az Országos Egyház is kifejezésre juttatta, hogy szereti a salgó­tarjáni gyülekezetét, törődik gondjaival és enyhíteni akarja azokat nagyobb segély formájá­ban. Ezek után a gyülekezet ven­dégei köszöntötték az ünneplő salgótarjáni evangélikusokat. Az Északi Egyházkerület nevében dr. Nagy Gyula püspök, a Nóg­rádi Egyházmegye képviseleté­ben Garami Lajos esperes, s a volt lelkészek közül a- nemrég nyugalomba vonult Terei Endre szólották. DÉLUTÁN A PÜSPÖK, aki most első ízben végzett Nógrád- ban szolgálatot, az egyházmegye jelen volt lelkészeivel találkozott, majd megkezdődött a közös reformációi emlékünnepély, re­formátus és baptista testvéreink részvételével és szolgálatával. Az est előadását Nagy Gyula püspök tartotta a világ keresz- tyénségének öt-pagy, megoldásra váró kérdését tárva a gyülekezet elé: az anyagi javak igazságos elosztása utáni igényt a fejlődő országokban, a faji megkülön­böztetés okozta szenvedéseket, a szekularizáció — elvilágiasodás — problémáját az egyházban a csak befelé és a csak kifelé for­duló egyház helyes útra találá­sát és a keresztyén egység szük­ségét. Bár ezek közül nem mindegyiket érzi a mai magvar keresztyénséaünk saját kérdésé­nek. de a testvéri szeretet pa­rancsolja. hogy imádkozzunk az egész keresztyénség minden problémájának megoldásáért, és megtegyük, amit Isten reánk bíz. És hogy a hallottak közelebb ke­rüljenek szívünkhöz, hogy a tá­voli egyházak életét jobban megismerjük, színes diaképek húzták alá az előadás gondola­tait. Balicza Iván Megjelent dr. Cserháti Sándor: A GALÄCIABELIEKHEZ IRT LEVÉL kommentárja Ara: 222 Ft. Kapható a Sajtóosztályon 1 issádkoKzu ii k! Hálát adunk neked Istenünk, szerető mennyei Atyánk, hogy meg­újuló kegyelmedből áthoztál bennünket az új esztendőbe. Legyen áldásod az elmúlt év minden jó eredményén. Segíts továbbra is min­ket, hogy készek legyünk a szolgáló szeretetre. Igéddel világíts előt­tünk, hogy Jézus lábnyomában lépkedve jusson el áldásod, békessé­ged egész embervilágunkra. Tedd áldotta új esztendőnket. Jézusért kérünk, hallgasd meg imádságunkat. Amen. Arany- és Kodály-kiállítás EMLÉKEZTETŐ, MEMENTO mindkét kilállítás. Az Arany-kiállítás (Petőfi Iro­dalmi Múzeum) Arany halálának, a Ko- dály-kiállítás (Budapesti Történeti Mú­zeum) Kodály Zoltán születésének száz­éves évfordulóján idézi meg mindkét hatalmas életművet. Sok közös vonás van a két életműben. Közös bennük a magyar nép szeretete, a múlt értékeinek tisztelete, a népköltészet megbecsülése és a küzdelem a magyar irodalom és zene megújhodásáért, a nemzeti művé­szet megteremtéséért. A MÚZEUMI KIÁLLlTÓTEREMBEN Arany életnagyságú képe fogadja a láto­gatót. Barabás Miklósnak, a reformkor hí­res festőművészének festménye. A Toldi írója áll előttünk, jegyzettel a kezében, íróasztala mellett állva. Nem az arányos arc, a középmagas, okos homlok, hanem a friss tűzzel ragyogó szem, a nyílt tekin­tet hívja fe -magára a figyelmet. Férfias harmónia ömlik el rajta, nyugodt maga- biztosság. Képek, rajzok villannak fel szülőföld­jéről, a szülői házról, a „kis bogárhátú viskóról”, a debreceni kollégiumi diák­ról, vándorszínészségről, szalontai ír%no- koskodásáról, amikor „sertéSpasszus- írás” szakítja félbe a versírást. Megele­venednek a Petőfi-—Arany barátság em­lékei, 1848—1849 képei. Megrendítő, aho­gyan a rendezés a szabadságharc és for­radalom elvesztése feletti nemzeti fájdal­mat érzékelteti. Oszlopról fehér gyász- száfagok hullanak alá, rajtuk a gyász- ven. a Letészem a lantot mind a hét versszaka: „a mosoly-hintő ég” beborult, a „bársonypalástos föld” vértől áztatott, „a rét hímzett virágai” elhervadtak, az álom („Hazát és népet álmodánk") szer­tefoszlott. Megállítja a látogatót „a nagykőrösi nagy tanári kar csillagai” feliratos taná­ri tabló. „A Fiastyúknak nincs annyi fé­nyes csillaga, mint ahány tudós tanár akkor Nagykőrösön volt” — olvassuk Jókai sorait a felirat alatt. Hat akadé­mikus tanított az 50-es években Körö­sön. Zichy Mihály tollal és ecsettel az 1890-es években készített tusrajzai jele­nítik meg Arany balladáit. A rajzok hol vázlatosan, hol részletezőbben érzékel­tetik a „bűn és bűnhödés drámáit”, a borongás hangulatot, a komor sejtést, a látomás hevét, a tragikum életérzését. Érdeklődésre tartanak számot a relikviák, a ritka emléktárgyak: Arany akadémiai asztala, könyvei, nagykőrösi tanári széke, emlékplakettek, óra, kávéfőző, a Petőfi­től kapott ezüst kanál. Fáradtan, betegen nyaranta a Margit­szigeti Szállóban pihen Arany. Olvas, gi­tározik. Sétálgat a tölgyek alatt, mereng a támlás kerti padokon. Elő-előveszi hí­res „kapcsos könyvét”, és teleírja versei­vel. A zárókép tölgyfa-lapon a kapcsos könyvet mutatja be A tölgyek alatt című gyöngy betűkkel írt verssel: „A tölgyek alatt Szeretek pihenni, Oly otthonos it­ten!”. SOK SZÁL FŐZI Kodály Zoltánt Aranyhoz. Szimbolikusnak tűnik, hogy Arany 1882. október végén halt meg, és 1882 decemberében született Kodály. Aranytól tanult szép magyar nyelven beszélni és írni. Arany dalgyűjtését ren­dezte sajtó alá, akadémiai előadásokat tartott róla, összegyűjtött írásainak — Arany Visszatekintés c. versére utalva a Visszatekintés címet adta. Kodály népzenekutatói, zeneszerzői, zenepedagógiai, kóruskultúrát teremtő és tudományos tevékenységet folytató mun­kásságára emlékeztet a centenáris kiállí­tás. A magyar népzene kincseinek feltárá­sa, öszegyüjtése, tudományos feldolgozá­sa és kiadása Kodály életre szóló válla­lása volt. Folytatja a XIX. században többek által újrakezdett népdalgyűjtő munkát. 1905-től 1922-ig gyűjti a népda­lok többségét. Egy-egy térkép, néhány archív fotó érzékelteti a dalgyűjtés fá­radságos munkáját. A hangfelvételek ké­szítésére és lejátszására alkalmas, vitrin­ben látható fonográf a népzenegyűjtés szimbólumává vált. Az olvasható „le­jegyző füzetek”, amelyek hol csak emlé- keztetövázlatokat, hol a dallam és a szöveg részletező leírását nyújtják, értékes doku­mentumok. A népdal tért hódít, „mint friss tavaszi szellő fúj bele a magyar ze­nei élet csukott szobájába”. „Hogyan jutunk az apró dalokból ma­gasabb műformára? Gondoljunk a mus­tármagra — figyelmeztet a bibliai ha­sonlattal Kodály —, mely minden ma­goknál kisebb, mégis fa nevelődik belő­le, hogy az égi madarak reá szállnak, és fészket raknak ágain.” Népzene a színpadon a következő egy­ség témája. Színháti előadások plakát­jai, színházkritikai és levélrészletek ta­núskodnak a népzene fokozódó színpadi sikereiről. A Székelyfonó első, rövid vál­tozatát a Blaha Lujza Színház mutatja be (1924), a Háry János(1926), a Székely­fonó (1932), a Kuruc mese (a Marosszé­ki és a Galántai táncok, 1935) és a Czin- ka Panna (1948) az Operaszínház színpa­dán szólalt meg. Évtizedes álom valósult meg! Kodály zeneszerzői és tudományos munkásságát az alkotóművész és tudós írásos és tárgyi emlékeivel dokumentál­ja a kiállítás. Kiemelten két Kodály- kompozició szerepel: a Psalmus Hun­garians első kiadása Kodály bejegy­zéseivel, az előadások adatával és a a Budavári Te Deum ceruzás vázlata. A Psalmus Hüngaricus, a Magyar Zsoltár (1923) mondanivalójának egyetemességé­vel, biblikus fenségével, drámai erejével és kifejezésbeli gazdagságával új zener irodalmunk kimagasló alkotása. A Buda vára felszabadulásának 250. évforduló tá­ra írt Te Deum (1936) Istent dicsérő ün­nepi hálaadás. A latin liturgikus szöve­get magyar muzsika lebegteti: témájá­ban, hangulatában, formai sajátosságai­val mélyen magyar alkotás. A kóruskultúra című részleg az 1930- as években újjászületett kórusmozgalom sikereiről számol be, amelyekhez Kodály nyújtott segítséget gyermek-, vegyes-, férfi- és női karok számára írt dalokkal. Néhány jellegzetes mozzanat (dolgozó­asztala, különleges, öthegyű tolla, hang­szerei, hatalmas könyvtárának képe, szakkönyvek a lapszélre jegyzett elisme­rő vagy elmarasztaló megjegyzésekkel) enged bepillantást Kodály műhelyébe. Nagyszámú - népművészeti motívum teremt hangulatot, kifejező Kodály-idéze- tek vezaiik, eszmélteiik a látogatókat. E két kiállítás másfél évszázad kul­turális életével ismertet meg minket. Vajda Aurél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents