Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-20 / 47. szám

GYERMEKEKNEK^

Példázat a fazekasról

Jer 18, 1—12

Jártatok már fazekasműhelyben? Csodálatos doiog figyelni, ahogyan forog a korong, s a korongon a fazekas keze alatt lassan korsóvá változik az előbb még formátlan, lágy agyagdarab. Amikor készen van az eöény, a mester égy vékony, feszes acéldróttal levágja a korongról, és odateszi a többi közé. Ha azonban valami miatt nem sikerül a tervezett alakúra formálni az agyagot, újra összegyúrja, s kezdődik elölről az egész művelet.

ABBAN AZ IDŐBEN, AMIKOR JEREMIÁS PRÓFÉTA Isten parancsára lement a völgybe, és bement egy fazekas műhelyébe, Izráel népe igen messze került Istentől. Hűtlenek lettek Hozzá, a saját fejük után mentek. Pedig hállották a figyelmeztetést: ha meg nem térnek, menthetetlenül az ellenfél kezébe kerülnek. Maga Isten lesz az, aki ezzel bünteti őket. A nép és vezetői nem hitték, hogy ez a fenyegetés valóra válhat. Sőt: Jeremiást, Isten üzenetének hirdetőjét vádolták hazugsággal, és minden erővel igyekeztek elhallgattatni.

Jeremiás elcsüggedt. Már-már úgy érezte, minden hiába. Nem használ sem a figyelmeztetés, sem a fenyegetés, — a katasztrófa elkerülhetetlen. Most már nem érdemes bármit is tenni ezért a népért. — A fazekasműhelyben azonban csodálatos titok tárult föl előtte, miközben a mester munkáját figyelte. Egy másodpercre bepillantást nyert, — s vele együtt mi is, — Isten gondolataiba.

FIGYELJÉTEK CSAK MEG! Mennyire hasonlít egy fazekas munkája ahhoz, ahogyan Isten bánik velünk, emberekkel! Ugyanúgy formál minket, — jellemünket, sorsunkat, életünket, — mint

a mester az agyagot. Mi azonban nem mindig hagyjuk magunkat alakítani. Sokszor ellenszegülünk, gyakran vagyunk engedetlenek. Ennek aztán az a következménye, hogy Istén megváltoztatja eredeti elképzelését. Kicsit olyan ez, mint ahogyan a szüléink nevelnek bennünket. Amikor rosszak vagyunk, először figyelmeztetnek : „Fiam, ezt ne csináld, mert megharagszom!” Ha a szép szó nem használ, kilátásba helyeznek egy jó kiadós büntetést. Végül pedig meg is kapjuk, amire rászolgáltunk, ha nem térünk jobb belátásra. Ha azonban őszintén bocsánatot kérünk, sok esetben a büntetés is elmarad. Mindez azonban fordítva is előfordul. Bármilyen ígéret visszavonható, ha közben valami rossz fát tettünk a tűzre. Valahogy így cselekszik Isten is. Büntetést ígér annak, aki engedetlen, de ha megtér, Ő is megbánja, hogy rosszat akart vele tenni. De a jóra vonatkozó ígéretet is megbánja és visszavonja attól, aki közben valami olyat tett, amit Ö rossznak tart.

MINT A FAZEKAS! EMLÉKEZTEK? Ha nem sikerül az edény, a mester újra kezdi a munkát, míg végül „lesz belőle valami”. Tőlünk is függ tehát, hogy Isten hogyan bánik velünk. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy Isten mindent a mi érdekünkben tesz, mert nagyon szeret minket, és még az utolsó pillanatban is kész megbocsátani. ha megbántuk, amit tettünk. Izráel népe nem tért meg Jeremiás prédikációjára. Ezért utolérte őket a büntetés: Nebukad- neccár babilóniai király elfoglalta Jeruzsálemet, a nép vezetőit, és a jómódú polgárokat pedig fogságba hurcolta.

Luptákné Hanvay Mária

n a,i ,,

Luther Márton írásaiból

„Mert Isten a szülői hivatást legfelső helyre emelte, sőt a földön önmaga helyére állította. Istennek ez az akarata és jótetszése elég ok és ösztönzés arra, hogy önként és szívesen tegyük azt, amit megtehetünk/’

„Mérd le hát magad, milyen pokoli kárt okozol, ha hanyag vagy és ha rajtad múlik az, hogy

gyermekeid hasznosan és üdvös- ségesen nevelkedjenek, sőt csupa bűnnel és Isten haragjával terheled magadat és így a poklot érdemeled saját gyermekeidért, még ha egyébként tisztességes és szent volnál is. Hiszen olyan rendetlenek és engedetlenek a gondjainkra bízottak, amilyenekké neveljük őket.”

I v

„írok nckick, ifjak .,

Mt 14, 22—33

ÉLETÜNKBEN VANNAK

OLYAN HELYZETEK, melyeket szeretnénk kikerülni. Sokszor sóhajt föl így az ember: ha megfordulhatnék, ha nem kellene ezt csinálnom, ha könnyebben mennének a dolgok, milyen jó is lenne! Vagy ha úgy érezzük, most igazán jó, most igazán boldogok vagyunk, akkor szinte megállítanánk az időt.

Jézus, miután csodálatos módon enni adott az ötezer embernek, tanítványait a túlsó partra küldte.

Jézus, amikor úgy érezzük, hogy nem kell már tovább lépni, szól hozzánk, és új élethelyzetekbe kényszerít. És ez az új élethelyzet talán akkor következik, amikor útunk sima, győzelmek, sikerek jellemzik életünket. Mint a tanítványok életét, akik a csodát látva a győzelem pillanatában élhettek és Jézus ekkor kényszerítette őket, hogy hajóba szánjanak.

Kényszerít, hogy megmozduljunk, hogy elinduljunk. Kényszerít azonban akkor is, amikor egyenesnek tűnő útjaink zsákutcába vezetnének.

Jézus kényszerít és ö tudja, hogy miért. Számunkra kérdések merülnek föl az út során, de az Ö küldő akaratában a cél is ott van.

Az EMBER ÁLTALÁBAN NEM ESIK KÉTSÉGBE, amikor újat

Válaszolunk

Idősebb Barna Jánosné szügyi olvasónk azt kérdezi hogy Rómában az 500 templom között van-e evangélikus. Egy-két adatot kérdésével kapcsolatban közlünk. Olaszország lakosságának száma mintegy 60 millió. A római katolikus vallás államvallás. Protestánsok — valdensek, metodisták, baptisták és evangélikusok — elenyésző kisebbségben élnek itt. Számuk mintegy 60 ezer. és szétszórtan élnek egész Itáliában. (Pusztán a valdensek alkotnak egységes „tömböt” Észak-Itáliá- ban.) Evangélikus hittesvére- ink száma még elenyészőbb, hozzávetőlegesen 7 ezer. Ennek majdnem a fele él Rómában, ahol evangélikus templom is Van. Ezt a templomot a múlt században építették. A római evangélikusok többségét itt dolgozó német, svájci, dán, osztrák kereskedők, kö- vetségi tisztviselők, diákok stb. képezik, akik nem állandó lakoA túlsó part felé

kell kezdenie, vízre kell szállnia. Sőt talán Adyval kiáltanánk: „Röpülj hajóm, / Ne félj hajóm: rajtad a Holnap hőse.” Egyszerre azonban ellenszél támad. Már nem érezzük hősnek magunkat. A hajó szinte egy helyben áll, erőnk iszonyú ellenerővel találkozik. Csak tovább szeretnénk jutni, akár vissza, mindegy már, csak biztonságban lehetnénk. Lemondunk ilyenkor az átérés céljáról, megfeledkezünk arról, aki kényszerített minket erre az útra. Csak el! Csak a vihar múlna!

Az ember a bajban általában kétségeire figyel. Ilyenkor minden más érték háttérbe szorul. A menekülés, a túlélés marad egyetlen gondolatként. És ekkor, ember számára lehetetlennek tűnő módon megjelenik Jézus életünknek vizén. Kísértetnek nézzük, mint ahogyan a tanítványok is annak nézték. Annyira elcsigázottakká, annyira lemondókká válunk sokszor mi is ilyenkor, hogy képtelenek vagyunk rá figyelni.

Ellenszél volt, olvashatjuk Máténál. Ellenszelek fújhatnak az ember életében, de a legerősebb, a legrosszabb az, amikor az ellenszél bennünk fúj. Amikor csak a magunk erejének győzelmét akarjuk látni, amikor csak a magunk érdekében akarunk haladni. A csalódások kérdéseivel is egyre nő a vihar bennünk.

NINCS ÍGÉRETÜNK ARRA. HOGY HA JÉZUS KÜLD, ne

olvasónknak

sok. A lelkipásztori szolgálatban a német nyelv az uralkodó. Vannak a gyülekezetnek „törzstagjai” is. Olyanok, akik letelepedtek, ide házasodtak, családot alapítottak. Gyermekeik azonban már alig beszélik a német nyelvet, s sajnos általában római katolikus neveltetésben részesülnek.

Barna Jánosné velünk együtt büszke arra, hogy evangélikus. Leveléből idézzük az alábbi spgo- kat: „Elközelgő reformációnk ünnepén sor kerül Luther Márton szobrának ünnepélyes felavatására. Bárcsak lehetséges lenne a lehetetlen — írja —, hogy Isten lelket lehelne a szoborba, s mi bearanyoznánk a szobrot, amelyet a reformátor megérdemelne ...” örülünk annak, hogy hittestvérünk véleményéből kicsendül a reformátor szeretete és megbecsülése, valamint evangélikus öntudata.

r. p.

kerülhetnénk viharba. Hiszen életünk nem más, mint elindulás újabb és újabb pontok felé. És ezeken az útjainkon ritkán evezhetünk békés vizeken. Megharcolt élethelyzeteinkben azonban erősít minket Jézus és szól hozzánk: „Kishitű, miért kételkedtél?”

Kishitűnek nevezi Jézus a kételkedő tanítványt. Mert kishitű az, aki hisz ugyan Jézusban, keresztyénnek vallja magát, mégis egy-egy váratlan élethelyzet elfordíthatja Jézustól. Elfelejti ilyenkor az ember, hogy kiben is bízhat Kishitűek vagyunk igen sokszor mindannyian. A süllyedő Péter mégis fölkiált: „Uram, ments meg!” Az ember sokszor megretten, kétségbeesik, de mégis van kihez kiáltania. Kiálthatunk Jézushoz, aki egy különleges útra kényszerít sokszor minket, de ezt azért teszi, hogy megerősödjünk.

JÁNOSNÁL OLVASHATJUK, hogy a tanítványok fel akarták venni Jézust a hajóra, de a hajó ekkor odaért a partra, ahová tartottak. Rónay György így ír erről: „ ... ott van a part, ahol Ö van. És mindig ott étünk partot ahol Őhozzá érünk.” Rónay György is az állandó kikötőről beszél. Jézus jelenlétéről életünkben. Mert bár ő kényszerít az útra, bár ellenszél támad ezeken az utakon, mégis ő szól: „Én vagyok, ne féljetek!”

Az értelmetlennek tűnő utak Jézus akaratából értelmessé válnak. A viharok, a nehézségek között erősíthet, edzhet minket Isten. A túlsó part felé, egy cél felé menve bizony nem tudhatjuk, hogy * mi vár ránk. Mégis minden élethelyzetünkre igaz az, amit Tóth Árpád így fogalmazott meg:

„Tudom és érzem, hogy szeretsz: Próbáid áldott oltó-kése bennem Téged szolgál, mert míg

szívembe metsz,

Űj szépséget teremni sebez engem.” Nagy László

„Jegyezd meg hát, hogy ez a parancsolat (a harmadik) nem a tétlenséget sürgeti és hangsúlyozza, hanem a megszentelést, mégpedig úgy, hogy legyen a napnak valami külön szent C" lata. Mert más munka és kenység csak akkor neveznető igazán szent gyakorlatnak, ha az ember már előbb szent.”

(Luther)

A dán egyház vendégei voltunk

Nyár elmúltával szívesen olvasunk beszámolókat arról, hogy lelkészeink milyen egyházakkal, gyülekezetekkel találkoztak a ki- kapcsolódás, a pihenés napjaiban. Ezek a beszámolók bizonyítékai annak, hogy minden idő és alkalom jó a baráti-testvéri kapcsolatok építésére, az ökumené erősítésére. A beszámolók eddig főként a német és finn egyházakról szóltak. Keveset olvastunk Dániáról, Svédországról, pedig ezekben is jelentős az evangélikusok száma, Dániában pl. a másvallásúak száma mindössze 3%.

Kapcsolataink mind ez ideig mégsem voltak olyan közvetlenek, mint a finn vagy német egyházakkal. Ezt a hiányt fedezte fel Paul Hansen nyugalmazott dán lelkész is. aki hosszú ideig a Lutheránus Világszövetség egyik osztályvezetője volt. Szolgálati ideje alatt sokszor járt hazánkban. így jól ismeri egyházunkat, lelkészeinket. A magyarok iránti megkülönböztetett szeretete vezette arra az elhatározásra, hogy nyugdíjas éveit más, értékes szolgálatai mellett a dán és a magyar egyház kapcsolatainak erősítésére fogja fordítani, így került sor 1983 nyarán két lelkészházaspár: dr. Hafescher Károly Deák téri lelkész, és felesége, valamint magam és feleségem meghívására.

ÉRDEKES VOLT TALÁLKOZNI DÁNIÁVAL, a szigetországgal. Három nagy szigete közül az egyik félsziget, ahol a Német Szövetségi Köztársasággal van közös határa, mintegy 60 km hosszúságban. így az ország az európai kontinens része. Mégis a határt átlépve éreztük a különbözőséget. Dánia skandináv ország, északi ország, tengeri ország. A három nagy és számos kis szigete közötti forgalmat hajók, csónakok, illetve vonatokat, autóbuszokat is hordozó kompok bonyolítják le. Az ország legfeltűnőbb jellegzetessége: nyugodtsága. Felszíne is ilyen, alföldi táj, szelíd dombokkal, smaragd erdőkkel. Városai is nyugodtak, elrendezésükben, építkezésükben egyaránt. Toronyházak, felhőkarcolók sehol nem zavarják a harmonikus városképet. Még gyáraikat is úgy telepítik, hogy belesimuljanak környezetükbe A dán emberek nemcsak szeretik a természetet, hanem óvják is azt, sokat áldoznak épségéért, tisztaságáért.

Történelmük, ha a mienkhez hasonlítjuk, szintén nyugalmas, Amit mi súlyos véráldozatokkal és belső harcokkal vívtunk ki, azt ők nagyobb megrázkódtatások nélkül érték el, élték át. A népvándorlás korát, a keresztyén államalapítást, a reformációt, a polgári átalakulást. a világháborúkat, a szociális társadalmi változást. Nem ismerik a felekezeti feszültségeket sem. Szellemi életük rendkívül gazdag, sok mindent magában hordozó. Az ősi mondavilág ugyanúgy átszövi gondolkodásmódjukat, mint a középkori keresztyénség, a reformáció, a felvilágosodás vagy a mai. korszerű eszmék, áramlatok. Népességük jelentős része földműveléssel foglalkozik, ősi tradíció ez, és országuk gazdagságát javarészt ennek köszönhetik. A mai gazdák büszkék arra. hogy ősi parasztcsaládok leszármazottai. Meglepő a falusi emberek műveltsége. A népfőiskolákon tanulnak, többször is visszatérnek oda, hogy felfrissítsék tudásukat, vagy új ismeretekkel gyarapítsák azt. Minden házban ott a könyvtár, amely nemcsak az otthon dísze, de valóban az olvasott könyvek tára. Ez az olvasottság meglátszik magatartásukon, nyílt tekintetükön, művelt beszédstílusukon. Az idegent megértik, németül vagy angolul szinte mindenki tud.

ÉRDEKES VOLT TALÁLKOZNI A DÁN EGYHÁZZAL. Népegyháznak mondják magukat, és valóban az egyháziak népükkel mélyen egynek érzik magukat. Ami nálunk most vált kérdéssé, ti. hogy miként vonjuk be a laikusokat az istentiszteletbe, az a dánoknál a reformáció óta hagyomány. Az istentiszteletet nyitó és záró imádságot nem a lelkész, hanem egy laikus, általában az egyházfi olvassa fel. A dán egyház életében az istentisztelet mindennél fontosabb szerepet tölt be. Űrvacsoraosztás úgyszólván minden istentiszteleten van. Liturgiájuk a reformáció korától azonos, elemei a középkori egyház gyakorlatában gyökereznek. A gyülekezeti éneket ugyan orgona kíséri, de az éneklést az oltár mellett

álló egyházfi vezeti. így a gyülekezetek a nehezebb dallamokat is jól és szépen éneklik. Ez is reformációi hagyomány, ugyanis Luther korában az énekvezetés nem az orgona, hanem a kántor feladata volt, aki nemcsak a gyülekezetét, de a kórus több szólamú énekét is vezényelte.

Az istentisztelet-centrikus egyházi életet számos egyesületi munka egészíti ki. Bel- és külmissziói társaságok, ifjúsági, és diákegyesületek, egyházzenei és egyéb szervezetek érik utol azokat az embereket, akiket az istentisztelet már nem elégít ki. A diakonisz- szák elsősorban a betegek és öregek gondozását vállalják, és vállvetve végzik azt az állami szervekkel együttműködve. Általános alapelv, hogy minden idős embert, vagy házaspárt ameddig csak lehet, saját otthonában kell ellátni és gondozni, mindaddig, míg kifejezetten nincs szükségük állandó orvosi felügyeletre.

Templomaik a falvakban kívülijeiül fehérre meszeltek, többségükben középkori eredetűek. Műkincsekkel. értékes faragott oltárokkal díszesek. Dómjaik hatalmasak és gyönyörűek, leginkább román vagy gótikus stílusban épültek. Az egyház legszélesebb körű szolgálata a mindennapos reggeli áhítat, melyet a rádió közvetít a koppenhágai dómból. A rádió „műsorai” közül ez a legtöbbek által hallgatott.

ÉRDEKES VOLT TALÁLKOZNI A DÁN EMBEREKKEL. Barátságosak és vendégszeretőek. Vendégszeretetük őszinte, nyilt és. a formaságoktól mentes. Ha egy családhoz megérkeztünk, úgy fogadtak, mint régi ismerősöket. De, hogy mi is otthon érezzük magunkat. végigvezettek lakásukon, elmondták, hány gyermekük van, szüleik hol élnek. Számunkra különös volt, hogy csak a kiskorú gyermekek élnek együtt szüleikkel. az érett fiatalok önálló lakásba költöznek, még ha küzdelmesek is az első esztendők. A lelkészek elvezettek a templomba is, így egyhamar otthon éreztük magunkat az ismert környezetben.

Feltűnő a dán ember szerénysége. Kinek mennyi a vagyona, nem mutatja meg háza nagyságával, annak fényűző kiképzésével. Magukról is szerényen beszélnek, mosolyogva említik “vengeségei- ket, hibáikat. És nem szeretik, ha az emberek közötti értékkülönbségekről beszélnek. Szemükben minden dán egyforma: Isten teremtése, aki a keresztségben Isten gyermekévé lett. Bármit tesz. vagy bármiként gondolkodik, egyaránt rászorul Jézus üdvözítő kegyelmére.

A dán egvház vendégei voltunk. S mint ilyenek, a rövid idő alatt nem ismerhettük meg teljesen a dán egyházat, a dán népet. A leírtakat benyomásaink suaallták. s az a szíves vendésfosadás. amit léoten-nvomon. tapasztaltunk. Reméljük. hoey az egymás megismerésének és megbecsülésének első lépéseit továbbiak fóliák köv°tni.

Trajtler Gábor