Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-20 / 47. szám

„Az ige kószáiként megáll’’ A Luther-szobor felavatása (Folytatás az 1. oldalról) lati megélését igényelte a feleba­rát iránt az egyházban és a társa­dalomban. Számos könyvében programot adott a társadalmi és kulturális élet fejlesztésére. A mindennapi kenyérhez tartozónak vallotta a békét. Igéhez kötötten és az igéből élve így szolgált saját korában a lelki és fizikai élet egész területén. Magyar Ssentirás A reformáció üzenete futótűz­ként terjedt az akkori világban. Magyarországra is megérkezett. Szívtől szívig, háztól házig, gyüle­kezettől gyülekezetig terjedt. Dé­vai Bíró Mátyás. Sztárai Mihály, Szkárosi Horváth András, Ozorai Imre, Stöckel Lénárt, Gálszécsi István, Batizi András, Huszár Gál, Bornemissza Péter és mások, vit­ték tovább az örömüzenetet. Az újszigeti nyomdából 1541-ben ki­került a teljes Újszövetség első magyarnyelvű fordítás is. majd 1590-ben Vizsolyban megjelent Károli Gáspár fordításában az el­ső teljes magyarnyelvű Szentírás. És most amikor Luther kezében látom a Szentírást, egy pillanatra vízióm támad, mintha Sylveszter János Újszövetségét vagy a Vizso- lyi Bibliát tartaná kezében. Így lesz Luther a mi Lutherünk. Köz­ben szinte hallom az első magyar- nyelvű Űjtestámentum fordítójá­nak, Sylveszter Jánosnak elősza­vát: Próféták által szólt rígen az Isten Azkit ígért, íme vígre megadta Fiát. Buzgó lilekvel szól most es néked ezáltal, kit hagya, hogy hallgass. kit hagya. hogy te kövess Azki zsidóul és görögül, és vígre deákul Szól vala rigen. szól Neked az itt magyarul. Szól az isten magyarul, hogy magyar földön is sokan üdvössé­get nyerjenek és igéhez kötött lelkiismerettel, Istentől kapott szeretettel fáradozzanak egyhá­zunk és magyar népünk, társadal­munk előrehaladásáért, fejlődésé­ért és békéiéért. Az ige pedig belekondul a lel­kűnkbe. Most Ézsaiás. Péter apos­tol, Luther Márton. Sylveszter Já­nos és Károli Gáspár együtt mond­ják: „Mert minden test olyan, mint a fű. és minden dicsősége, mint a mező virága, elszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ámen A ssoboravatás Az igehirdetés után dr. Káldy Zoltán püspök-elnök a következő­ket mondta: Mindezek után az Evangélikus Teológiai Akadémia gondozásába adom, egyházunk és népünk ol­talmazó szeretetébe ajánlom ezt az emlékművet. Az Úrnak szentelt legyen ez a művészi alkotás az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Hirdesse a mindenható és irgal­mas Isten dicsőségét, és az egyház reformátorának, a Szentírás és a teológia doktorának, az Úr Jézus Krisztus igaz tanújának, Luther Mártonnak, a mi Lutherünknek emlékét nemzedékről nemzedékre. Áldott legyen mindenki, aki fel­tekint erre a műre, és megérti a reformátor újjmutatását. Áldott legyen mindenki, aki Isten igéje, a Szentírás által ke­resi és megtalálja, hitben és sze- retetben követi Jézus Krisztust, aki nem azért jött, hogy nekiszol­gáljanak, hanem hogy Ö szolgál­jon és életét adja sokakért. Isién liázanépe - együtt - a szivei: templomában A kétssázéves miskolci gyülekezet ünnepe 1783. OKTOBER 9-ÉN MON­DOTTA KI az akkor 1288 tagot számláló miskolci, diósgyőri és hejőcsabai evangélikusság, hogy anyagyülekezetétől, Arnóttól el­válva, önálló gyülekezetté alakul. Ezt az eseményt ünnepelte októ­ber 9-én a miskolci evangélikus gyülekezet. A gyülekezet ünnepén részt és szolgált dr. Káldy Zoltán, or­szágos egyházunk püspök-elnöke, akit érkezésekor a gyülekezet presbitériumának élén Szentke­reszti Béla gyülekezeti felügyelő köszöntött. Köszöntőjében kiemel­te annak jelentőségét, hogy a püs­pök-elnök, országos egyházi és külföldi elfoglaltságai között is, időt szakított a gyülkezet ünne­pén való részvételre, s tette ezt püspöki szolgálatának 25 éves ju­bileumi esztendejében. A temp­lom kapujában két gyermek: Podhorányi Dóra és Schermann Gábor, virággal köszöntötték. AZ ÜNNEPI ISTENTISZTE­LETRE a hívekkel és vendégek­kel megtelt az 1797-ben épült templom. A vendégek között je­len volt Hans Hafenbrack, az NSZK evangélikus sajtószolgála­tának főszerkesztője feleségével. Pólónkat Imre megyei egyházügyi titkár, dr. Szűcs Lajos, a megyei tanács osztályvezetője, Ablonczy László református esperes, No­votny Gyula és Szilágyi László re­formátus lelkészek, dr. Kartal Ernő római katolikus lelkész, ér­seki tanácsos, Szuhánszky János methodista lelkész, valamint a környéken levő evangélikus gyü­lekezetek lelkészei. Az énekkar szolgálatával gaz­dagított alkalmon a püspök-elnök Efezus 2,19—22. alapján szólt az egybegyűltekhez. Az országos el­nökség üdvözletének átadása után röviden vázolta a gyülekezet múltját. Szólt a küzdelmes múlt­ról, a templomot ért három ter­mészeti csapásról: villám, tűz­vész, árvíz, arról a buzgóságról, amellyel a hívek áldozatkészsége mindig újra talpra tudta állítani a gyülekezetei. Megemlékezett a nagynevű lelkészek soráról, kö­zöttük két püspökről, Máday Ká­rolyról és Zelenka Pálról. Kiemel­te a gyülekezetnek a művelődés terén végzett jelentős szolgálatát: itt alapították meg a város első közkönyvtárát, a miskolci evan­gélikus jogakadémia és tanító­képző nagyon sok értékes mun­kást adott nemcsak a városnak, hanem a hazának is. A múltra történt rövid visszatekintés után a jelen és a jövő feladataira irá­nyította a figyelmet, amikor há­rom képben mutatta meg a gyü­lekezet, az egyház szerepét, fel­adatát, szolgálatát. Az egyház: otthon! Olyan ott­hon, amelyben Isten a családfő. Szent közösség, ahol egymásért vannak és élnek a tagok. Mint­hogy pedig ezért az otthonért ál­dozta oda Isten Jézus Krisztust, „ezért” nem vagyunk idegenek és jövevények, hanem Isten házané- pe. Ugyanakkor „polgártársak”. Polgártársai a mögöttünk élt nemzedéknek: az apostoloknak, az óegyház nagy tanítóinak, a re­formátoroknak, azoknak a nem­zedékeknek, amelyek előttünk itt ültek, ebben a templomban. Az egyház: templom. Ház, amely élő kövekből épül fel. Nagy dolog volt, amikor a miskolci gyülekezet templomot épített, de még nagyobb, hogy dobogó szí­vek épültek bele ebbe a templom­ba, s ezek a szívek itt maradtak a templom kövei között. Szolgá­ló szívek! Mert a szív mindig szolgál, még ha belehal is! Az egyház az alázatosan és szüntele­nül szolgáló szívek temploma. Az egyház: organizmus. „Együtt” épüljetek Isten templomává. Nem elég az egyházat építeni, abba be­le kell épülni! Beleépülni a gyüle­kezetbe! Ez az egyházépítés. Együtt! Nincs privát keresztyén- ség, privát krisztushit, egyházon kívüli keresztyénség! Az a házas­pár épül bele az egyházba, ame­lyik az oltár előtt tett esküjét megtartja. Az a gyermek, aki a 4. parancsolat alapján tisztelni és szeretni tudja az öregeket. Az a keresztyén, aki tudja és vallja, hogy „egymás terhét” kell hor­dozni, mert Krisztus „új parancso­latot”, a válogatás nélküli, áldo­zatos szeretet parancsát adta övéi­nek. Az a gyülekezeti tag, aki ezt a szép hazát is szíve szerelmével szereti és dolgozik a békéért, mert a béke a mindennapi ke­nyér. AZ ISTENTISZTELETET KŐ­VETŐ ünnepi közgyűlésen Szent­kereszti Béla felügyelő röviden ismertette a gyülekezet 200 éves történetét, amely 310 oldalas ter­jedelemben könyvalakban is meg­jelent Szebik Imre miskolci lel­kész, esperes és Várhegyi Misklós miskolci presbiter tollából. Az is­mertetés után Belicza András presbiter mondotta el:.erre az al­kalomra írt saját költeményét. A közgyűlésen Szebik Imre esperes köszöntötte ár. Káldy Zoltánt, kiemelte, hogy 25 éves püspöki szolgálatának egyik legszebb el­ismerése az, > hogy jövőre hazánk­ban kerül megrendezésre a Lute- ránus Világszövetség nagygyűlé- se. Ezután a 200 éves gyülekeze­tei köszöntötte Hans Hafenbrack az NSZK evangélikus egyházai, Pólónkat Imre megyei egyház­ügyi titkár a megyei és városi ta­nács és a Hazafias Népfront, Ab­lonczy László esperes a reformá­tus egyház, dr. Kartal Ernő érse­ki tanácsos, a római katolikus egyház, Szuhánszky János a sza­badegyházak, Abaffy Gyula a ré­gi anyagyülekezet nevében. Az északi egyházkerület püspöke, dr. Nagy Gyula, aki elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, meleg­hangú táviratban küldte el kö­szöntését. A köszöntések Után Káldy Zol­tán püspök-elnök szólt a jelenlé­vőkhöz. Megemlékezett arról, hogy a gyülekezet lelkésze, Sze­bik Imre esperes, ebben az esz­tendőben töltötte be miskolci lel- készi szolgálatának 15. eszten­dejét. (Folytatás a 4. oldalon) Dr. Káldy Zoltán püspök a miskolci szószéken „Hiszem az örök életei” ELETET AZ EVEKNEK! Nemrégiben még lépten-nyomon talál­kozhattunk ezzel a mondattal. Plakátokról figyelmeztetett minket az öregek nemzetközi évében arra, hogy nem elég az életet meghosszab­bítani, az életkort az orvostudomány jóvoltából évekkel megtoldani. Az így ajándékba kapott éveket tartalommal is meg kell tölteni. Mert az élet értelme nem a hosszúságában van, hanem a tartalmá­ban. örök élet vasárnapján ez a plakát int: Eletet az éveknek! Ez Is­tennek is a szándéka és terve. Földi életünk múlandó éveit Ö akar­ja megtölteni tartalommal, örök értékekkel. Ml VAN A HALÁL UTÁN? Az ember ősi és kitörölhetetlen kérdé­se ez. Van-e egyáltalán valami? Tudhatunk-e bizonyosai? Választ várunk bizonytalanságunkra. Elviselhetetlen teherként nehezedik ránk a végesség, az elmúlás gondolata. A halál minden értékét kö­nyörtelenül megkérdőjelez. Miért élek. küzdők? Miért dolgozom, miért vállalok terheket, ha egyszer úgyis mindenre pontot tesz a ha­lál. Temetőt járva önkéntelenül is hajlik az ember arra. hogy iga­zat adjon a szólásnak: Csak egy igazság van a földön, az, hogy mind­nyájan meghalunk. Valóban, ez lenne az egy, a végső igazság? Ott él bennünk a tiltakozás. Az életnek ennél többnek kell lennie! Nem lehet, hogy mindent, amiért éltünk, eltöröljön, egy könyörtelen vo­nással áthúzzon a halál! Kell lennie valami folytatásriak! A tiltakozás felkiáltójele azonban kérdőjellé bizonytalanodik. Mi ez a folytatás? Mi van a halál után? Ezernyi válasz született mar erre a kérdésre. Vallások és filozófiai rendszerek, halottlátók és -idézők, klinikai halálból újraélesztetteket faggató orvosok próbállak fényt keresni, amely utat mutathatna a sötétben. Mégis, marad a bizonytalanság. Marad? Valóban nincs semmi támpont, nincs iránytű? Valljuk, hisszük, hogy van! Örök élet vasárnapján Isten igéje mutat utat. Ű világít rá élet és halál kérdésére. Az egész Szentíráson végigvonul a bizonyosság, az üzenet, hogy a halál nem pont, amely lezárja az ember életét, nem a vége mindennek, hanem egy kettőspont, amely után a mondat folytatódik. Isten fölötte áll a halálnak. Ö teremtette az életet, Ö ajándékozott meg vele minket. Ezért tekintünk úgy az eleiünkre, mint amely folytatódik a halálon túl is. Azzal a hittel, amellyel Gárdonyi Géza igy írt: Mi a halál? Egy ajtó bezárul itt a földön, és egy ajtó megnyílik ott a mennyben, — ez minden. Az elet nem szűnik meg, megy tovább, sőt beteljesedik célhoz érve, Istennel való közösségeben. Az ember élete út: Istentől — Istenig. Am a Biblia arról is világosan beszél, hogy ezt a célt el lehet vé­teni! Lehet úgy élni, olyan irányt venni, amelynek a vége az örök Isten nélküliség, a kárhozat. Ne a dantei válogatott kínzásokra, tűz­re, üstre gondoljunk. De gondoljunk a felébredt lelkiismeret, a fel­ismert igazság, a mulasztás vádjanak és az önvádnak a belső tüzére, amikor átéljük, hogy elszalasztottunk valamit, és már nincs idő, nincs lehetőség jóvá tenni. Gondoljunk arra a gyötrődésre, amelyet szerelteink halálakor élünk át, és egy kicsit belepillantunk, mi a kárhozat. Isten hiányának teljes, tudatos átélése, saját felelősségűnk súlyával tetézve. És ezért az igazi kérdés nem az, hogy mi van a halál után. A halál után sem lesz más, mint ami a halál előtt volt. MI VAN A HÁLÁL ELŐTT? Ettől függ hál, hogy életünk célhoz érkezik-e, vagy pedig beteljesületlen marad. Az irányt itt állítjuk be. Üdvösség és kárhozat, Isten megtalálása és elvétése itt dől el. Ez a felismerés megtanít más fényben látni az életei. Megtanít arra, hogy a múlandóság eveiben is lehet, söl kell az örökkévaló tartalmat ke­resni. Hogy megtalálhassuk életünk örök értékét, ehhez küldte Isten Jé­zus Krisztust. Őbenne mutatta meg világosán, hogy lehel teljes em­beri eletet élni, s hogy az ilyen életnek a vége nem a halál, hanem a belépés Isten- országába. Akinek életéi Ö tölti be, az megtalálta az örök életet.. Egy legenda arról mesél, hogy két szerzetes egyszer egy régi könyv­ben arról olvasott: van a világ végén egy hely, ahol a menny és a föld összeér. Elhatározták hát, hogy megkeresik. Bejárták a világot, számtalan veszélyt győztek le, nélkülöztek, fáradtak, de kitartottak céljuk mellett. Egy ajtónak kell ott lennie, igy olvasták, s ha azon belépnek, Istennél találják magukat. Végre megtalálták, amit keres­tek. Dobogó szívvel kopogtak az ajtón, látták, amint megnyílik, és amikor beléptek rajta, otthon találták magukat, a kolostorcellájuk- ban. Akkor megértették: az a hely, ahol a menny és a föld összeér, ezen a földön van, ott, ahová Isten rendelt, állított minket. Itt, ezen a földön léphetünk be az örök életbe, ha hétköznapajink- ban, munkánkban, házasságban, szórakozásban, egész életünkben he­lyet adunk Annak, aki maga az örök élet: Jézus Krisztusnak! Balicza Iván Horváth István: NE ENGEDD ÁT MÁSNAK Kaszás, a szénafűn, melyen rendet,fogtál, úgy markold s élesítsd tompuló kaszádat, hogy tudd: gerincguzsló, nagy, nehéz rendekre kényszerít a század. S nem lehet a rendből kiállni, nincs mód rá. Ha más vinné rended, magának vágná vagy semmibe sodorná. A részed, azt, amit eléd Apád mért ki, te vághatod le, más a te kaszálódban úgy, mint te, nem érti. S ahogy kaszád villog, miként rended vágod, aszerint van részed . a világból: annyi, az a — te világod. S amennyi szénát tudsz kaszád nyomán hagyni a végigvitt rendben, a jövőből jogos osztalékod annyi. Azt, mi rád tartozik, amíg megvillanhat éle a kaszádnak — ne engedd át másnak. (Megjelent a költő „ÚTKÖZÖK KÖZÖTT” című kötetében, 198!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents