Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-06 / 45. szám

Fel lehet töltődni és frissülni

A Csongrád—Szolnoki Egyházmegye közgyűlése

Harangzúgás közben fogadta Fodor Ottmár esperes és Czabarka András egyházmegyei felügyelő dr. Káldy Zoltán püspököt, akit Megyaszai Enikő virágcsokorral köszöntött a Csongrád —Szolnoki Egyházmegye közgyűlése alkalmából Ambrózfalván.

Megtisztelte jelenlétével ünnepünket Varga István egyházügyi titkár Szegedről, Pónya Ibolya tanácstitkár a községi közös tanács részéről, Tuska György tsz- elnökhelyettes és Szőke Jánosné, a helyi Hazafias Népfront titA TEMPLOMBAN délután 4 órakor tartott istentiszteleten dr. Káldy Zoltán püspök a Zsid. 12,11—12. versét olvasta fel.

Á Csongrád—Szolnoki Egyházmegye közgyűlésére gyűltünk össze, most Ambrózfalván a templomban, mondotta a püspök. Ezen az alkalmon kerül sor Fodor Ottmár esperes és Czabarka András egyházmegyei felügyelő szolgálatában való megerősítésére. Fodor Ottmár 10 éve esperes, Czabarka András 7 éve az egyházmegye felügyelője. Újra választotta az egyházmegye mindkettőjüket a szolgálatra. Az LVSZ Nagygyűlésre való felkészülés közben kerül sor erre a megerősítő szolgálatra. Istennek adunk hálát a hűséges szolgálatért. Köszönjük Istennek azt, hogy a szolgálattévők újra bizalmat kaptak. Most történik a konfirmálásuk-megerősítésük. Ez a szó konfirmáció sokunknál egybefonódik a 12 éves korral, a megerősítésnek azonban tovább

kell folytatódnia, szükség van hitben, reménységben, szeretet- ben, szolgálatban való újra kon- firmálódásunkra.

Ez az ige meglankadt, megroggyant emberekről szól, olyanokról’, akik megfáradtak az élet terheinek hordozásában. A legemberibb igék közé tartozik, mert az emberi élet valóságát mutatja be. Ebben a szolgálatban, amit esperes és felügyelő két politikai megyében végez, meg lehet fáradni. De ugyanakkor meg is lehet újulni, fel is lehet töltődni és frissülni fizikailag és lelkileg egyaránt.

Egyenesítsétek ki a görnyedt tagokat, jöjjetek rendbe, egyenesen járjatok. A sánta el ne hajoljon. A görbe úton járó gyakran megbotlik és elesik. Felnézhetnek-e az emberek egy-egy esperesre, felügyelőre? Hogyan él a társadalomban, egyéni életben, a munkában és az emberek szolgálatában? Lelkészeknek, lel- késznéknek egyenesen kell járniuk. Szeressük a gyülekezet tagjait, de a mellettünk élő minden embertársunkat is. Szerete- tet adni és kapni, ez igen fontos feladatunk.

Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen fegyverkezés, háborús készülődés zaja hatol el hozzánk, de hinnünk kell Istenben, hogy Ö ad kiutat számunkra a veszélyből. Hisszük, hogy Isten a világégést meg tudja akadályozni.

Gyógyuljanak a gyengék, a csalódottak, a fiatalok és az öregek. Akik bántják egymást, gyógyuljanak meg a szeretet által. A mi szavunk vajon gyógyító szó-e? — vagy éppen bántó szó? A jó szolgálat, amit e hazában végzünk a gyógyítás békesség, reménység, lehet gyógyító szó és tett az egész világon. Mindenki iránti békességre int az ige. Törekedjünk erre a békességre egyházban, családon belül és kívül. Igaz. hogy a békesség elsősorban a bűnbocsánat békességét jelenti, de ebből békesség támad, amelyik el kell, hogy jusson minden emberhez általunk.

AZ IGEHIRDETÉS UTÁN a püspök megerősítette szolgálatában Fodor Ottmár esperest és Czabarka András egyházmegyei felügyelőt.

Fodor Ottmár esperes a közgyűlésen elhangzott jelentésében alapos áttekintést adott az egyházmegye életének mögöttünk lévő három esztendejéről. Ezt követőleg a közgyűlés az egyházmegye presbitériumának javaslata alapján megválasztotta három esztendőre a Csongrád— Szolnoki Egyházmegye valameny- nyi tisztségviselőjét.

Az ambrózfalvai gyülekezet szeretettel hívta befejezésül terített asztalhoz a küldötteket, vendégeket, mindenkit a résztvevők közül.

A közgyűlés adott alkalmat arra is, hogy Fodor Ottmár esperes köszöntse dr. Káldy Zoltán püspököt, püspöki szolgálatának közelgő 25. éves jubileuma alkalmából.

Megyaszai László

• •

ünnep Pogány ban

Szeptember harmadik vasárnapja felejthetetlenül szép ünnepe volt a kis pogányi filiá- nak. Elkészült az új gyülekezeti terem, amely az öt évvel korábban épült tornyos harangláb mellett összképben egy igen ízléses, remekül kivitelezett templom benyomását kelti.

KEREKEN SZÁZ ÉVE ANNAK, hogy ebbe a többségében katolikus és horvát lakosú Baranya megyei faluba „honfoglaló” lutheránus és német nyelvű családok érkeztek. Első dolguk volt az iskolaépítés tanítólakással. Nemzedékek nőttek fel így megőrizve anyanyelvűket és egyházi sajátosságukat. Az államosítás csupán az iskolatermet érintette. A lakásba egymást váltóan olyan családok költöztek, amelyek új ház építésébe fogtak és átmeneti szállást kértek a kis gyülekezettől. Az utóbbi évek érlelték a végleges rendezést. Iskolai oktatásra már nem volt szükség termünkben. A lakás üresen maradt. Az épület rohamosan romlott, műszaki felmérés szerint megérett a lebontásra.

Az illetékes hatóságok gyors és jóindulatú határozata lehetővé tette a romos épület lebontását és új imaterem építését engedélyezte. Másfél év alatt minden elkészült. Frissen ültetett ezüstfenyők, virágágyások között két oldalról szép ívű lépcsőfeljárók vezetnek a fedett kis csarnokba. Innen jobbra és balra a lelkészi iroda, illetve a raktárhelyiség helyezkedik el. Középen tágas ajtón át léphetünk a gyönyörűen kiképzett imaterembe. Modern oltár, sima tölgyfakereszt a falon, sárgás színben tündöklő katedrálablakok, gyönyörű szőnyegek, a gerénye- si romtemplomból vásárolt és gondos munkával átszabott, kényelmes padok tárulnak a látogató elé.

DR. KÁLDY ZOLTÁN püspök-elnök, aki 17 éven át gondozta ezt a filiát — akkor még gyalog, illetve kerékpáron! — most autón érkezett a pogányiak nagy ünnepére. Kaiser Konrád gondnok fogadta meleg hangú, szép beszéddel. Majd a kis Werczel Edina mondta el Rumy Erzsébetnek erre az alkalomra írt versét, és virágcsokorral köszöntötte a fiatalok nevében a „püspök bácsit”. Felejthetetlen marad a pécsi énekkarunk nagyszerű számaitól övezve a püspök délelőtti igehirdetése és délutáni, nagyszabású előadása. A fellelkesült hívek egyöntetűen kérnek jövő nyáron vendégeket a nagygyűlés delegátusai közül. Máris tervezik autóbuszok útján a csoportos részvételt a budapesti LVSZ nagygyűlésen.

A SOK VENDÉGET HÁZAN- KÉNTI NAGYSZERŰ VENDÉGLÁTÁSBAN részesítették a pogányi hívek. Emelte az ünnep színvonalát Szabó Árpádnak, a megyei egyházügyi titkárnak részvétele. Velünk együtt örült a községi tanács vezetője is kedves vendégként. Miután a késő délutáni órákban Werczel János gondnok mondott szívből fakadó búcsúszavakat, nagyszerű ígéret birtokában oszlott szét a több száz fős ünneplő gyülekezet: „régi papjuk”, most szeretve tisztelt püspökük megígérte, hogy amint az LVSZ nagygyűlés befejeződik, jövő évben, kora ősszel újra eljön, s majd együtt örvendezünk hálát adva Istenek gazdag kegyelméért!

AZ ANYAGI ÖSSZEGZÉSNÉL DERÜLT KI, hogy a pogányi építkezés összköltségét átszámítva a harmincegynéhány család- nyi gyülekezet lelkenkénti átlagára, több mint ezerhatszáz forint volt az áldozatos szeretet pénzben és munkában. Az ősök nyomában járó mai nemzedék hűséggel végzi szolgálatát Isten dicsőségére! Balikó Zoltán

A béke társadalmáért — a béke világáért

AZ ÉLNI AKARÓ ÖNTUDAT OTT KIÁLTOTT ELŐSZÖR BEKÉÉRT ÉS IGAZSÁGÉRT, ahol végtelen blokádok, minden élőt csonttá fagyasztó telek s az elviselhetőség határát már rég túlhaladott erőszak a poklok legmélyéig juttatta azokat, akiknek mindennapi munkájából még akkor is bőségesen jutott dőzsölő, hatalmaskodó uraik asztalára, amikor már csak puszta testükkel védték egy Isten és ember által megítélt világ irgalmatlan rendszerét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom kiáltása végigzúgott Európán és visszhangot támasztott mindenütt. Felelt rá az akkor öntudatosodni kezdő magyar munkásosztály, a Vörös Csepel és a Váci út is eljuttatva egyetértő és együtt tenni kívánó szavát.

AZ AKKORI TÖRTÉNELMI ESEMÉNYNEK, AMELY MEGRENDÍTETTE AZ ADDIGI VILÁGOT, az indítékai azóta alapkövei lettek egy új társadalmi rendnek. Békéért és igazságért kiáltottak a forradalmárok és győztesen megteremtették az alapjait a világ egyik legnagyobb országában a béke és igazságosság társadalmának. A békét és igazságot választották szabályozóvá a népekkel, az emberiséggel való kapcsolatukban is. S az utánuk következő nemzedékek is ezt vallják maguk és az egész világ számára azcegyetlen járható útnak máig is.

EUROPA TÖBBI RÉSZEIN MEG NÉHÁNY ÉVTIZEDIG EL LEHETETT FOJTANI A KIÁLTÁST és béklyóba lehetett kötni az együtt tenni akaró kezeket. De egy második világháború borzalmai feletti döbbenet erőt és határozottságot váltott ki sok helyen, nálunk is azokból, akik népünk és világuk számára szintén egyetlen járható útnak ismerték fel a békét és igazságot. S az első atombomba robbanásának apokaliptikus pillanatában sokan, a nem szocialista társadalmi rendet építő országokban is ráébredtek, hogy valóban nincs más út az egész emberiség előtt, ha fenn akar egyáltalán maradni, mint a béke és igazságosság alapjain való együttélés és együtt munkálkodás.

A KIÁLTÁS NAPJAINKBAN, AMIKOR EGY TALAJÁT VESZTŐ RÉGI TÁRSADALMI REND egy minden életet pusztulással fenyegető nukleáris háború rizikójával akarja megállítani a világot megújító folyamatot, egyre hangosabban tölti be a Földet békét és igazságot követelve a sokat szenvedett emberiségnek. S a kiáltásban egyre erősebben hangzik azoknak az egyházaknak és keresztényeknek a hangja, akik az Istentől ajándékozott drága élet megmaradásáért és kiteljesedéséért érzett felelősséget szolgálatuk legfontosabb feladatának tekintik ma s ezért készek összefogni mindenkivel, aki flméite a jövő egyetlen járható útját. Mezősi György

Születésnap kapcsán

A „San yustei remete”, V. Károly császár, aki pontos módszert írt elő Spanyolországban a protestánsok kiirtásához, s az inkvizíció alkalmazta is a császár módszerét, élete során kétszer találkozott Lutherrel. Először a wormsi birodalmi gyűlésen fiatalon és szemtől-szembe. Másodszor hosszú és áldatlan háborúi után Wittenbergben. Második találkozása különös esetnek számított. Eddigre már „trófeái” között tudhatta a francia királyt, Ferencet, a pápát, és a schmal- kaldeni szövetség két választó fejedelmét, rrtint foglyokat, győztes háborúinak eredményeit. Wit- tenbergbe, a reformáció fellegvárába Luther halála után egy évvel, 1547-ben vonult be seregeivel. A katolikus fejedelmek ekkor azt tanácsolták Károlynak, bontássá fel Luther sírját, éget- tesse meg az „eretnek” földi maradványait és porait szórja szét a mezőn. A császár ekkor mondta nevezetes szavait: „Az élők, nem a holtak ellen viselek hadat”. így végződött második találkozása Lutherrel.

De ezzel a kijelentésével egyúttal pontot tett a wormsi edic- tumra s új fejezetet nyitott Luther személyével kapcsolatos magatartására. Az edictum elvesztette jelentőségét, megszűnt érvénye, a reformátor földi maradványai békén nyughattak a vártemplomban.

Merőben másként alakultak azonban a dolgok személyével kapcsolatban abban az egyházban, amelynek megreformálását célül tűzte ki, s amelynek átkától nem szabadította meg halála. A kiátkozás, kiközösítés érvénye mind a mai napig fennáll. Most, hogy születésének ötszázéves megemlékezése történt világszerte, leírhatjuk, hogy egyfajta titkos reménység fel-fellobbant a szívekben, hátha veszi magának a bátorságot a római egyház és kimondja a feloldozó szót. A korábban meg-megismétlődő ökumenikus nyilatkozatok, valamint a közös párbeszédek szinte bátorítottak bennünket erre a reménységre.

A LUTHERI EGYHÁZ, a „Rómától elszakadt testvérek”, azonban hiába vártak erre a szóra. Pedig — s tegyem írásomat személyessé —, az utat ehhez a lépéshez nagymértékben előkészí- tettnek láttam. XXIII. János pápa kijelentései, vagy a II. vatikáni zsinat, Küng és Pfürtner olyan konszenzust hoztak létre, hogy már-már a két egyház között meredező jerikói falat leomlani láttam. A II. vatikáni zsinat pl. az anyanyelvi liturgia bevezetésében és elrendelésében, a megkereszteltek egyetemes papságának elfogadásában, a Szentírás tekintélyének és rangjának kiemelésében és visszaállításában anélkül, hogy kimondta volna a „nagy eretnek” nevét, az ő nyomdokain haladt. És amikor a zürichi jezsuita, Albert Ebneter tollából ezt olvastam: „egy késői, de világos válasz lenne Luther számára, ha a zsinat hangsúlyozná, hogy az egyház tanítása nem áll Isten igéje felett, hanem a tanítás azért van, hogy azt szolgálja — noha kompromisszumnak érzetem — mégis csak a legfájdalmasabb válaszfalat szüntetné meg a protestánsok és a római katolikusok között”. De jólesően olvastam és úgy is hatott más írásokban böngészve a közeledő hangvétel és egyesek részéről a következetes próbálkozás. hogy előkészítsenek valami tisztességes kapcsolatot közöttünk. Itt van pl. Pesch gondolata: „Aki Lutherrel intenzíven foglalkozik és nem esik abba a kísértésbe, hogy a lutheránus egyházba térjen, az valójában

nem értette meg Luthert. Mert Luthernél szüntelenül az evangélium tiszta levegőjét érzi áramla- ni az ember.”

Sorolhatnám az évek óta előbukkanó idézeteket, amelyek azonban soha nem nyertek hivatalos elismerést. A Vatikán „szent hivatalai” mindig távol tartották magukat az „alulról” indult kezdeményezésektől, fekete bárányként kezelték azokat, akik „feleslegesen” kacérkodtak Luthernek és tanainak más színben való megvilágításával. Igen, mert a döntő kérdés mégiscsak a „tekintély elve” körül viharzik. A Tübingenben tanító svájci teológus, Hans Küng úgy látta, hogy Luthert végső fokon „odaszegezték” megigazulás tanához és ez mégcsak elfogadható lenne, holott vitathatatlanul számára kérdéses a pápa csalatkozhatatlan- sága volt, valamint a zsinatok tekintélye. „Róma számára botrányt jelentene olyan evangélikus gyülekezetek (lekészek) elismerése, amelyek kételkednek a pápa csalatkozhatatlanságában és a pápa primátusságában”. A pápa tehát elismerhetné az evangélikus egyházat egyházként, de nem fogja megtenni ilyen s hasonló okok miatt. A lutheri egyházról és személy szerint Luther Mártonról van tehát szó.

Sokat gondolkodtam azokon a gúnyrajzokon, amelyek olykor kezembe kerültek. A 16. század fejezte ki látását, fanatikus, elfogult hitét ezeken a rajzokon. Kölcsönös kifejezőeszköz volt ez abban az időben. Luther hívei és a római egyház tagjai egyaránt sértették egymást, vagy éppen acsarkodtak egymásra e rajzokon. Elmélyült ellentét, vérig sértő karikatúrák, szenvedélyes vádak kerültek „utcára” eme röplapokon. A múlt irtózatos válsága, visszaállíthatátlannak tűnő botrányos állapota fejeződött ki rajtuk.

MA VISZONT A LELKEK EGYSÉGÉRT REMEGNEK. Politikai és -társadalmi vonatkozásban csak úgy, mint az egyházak életében. Az ökumenikus mozgalmak századát éljük és a lelkek régóta fátylat akarnak borítani a múlt borzalmaira, s arra a szellemi pornográfiára, amely csak mélyítette a szakadékot. Minden egyes közeledési gesztus hangos örömben tör ki, minden egyes elválasztó cselekedet mélységes keserűséget vált ki.

Milyen nagy és bátor lépés lett volna pl. ebben az évben, ha a Vatikán részéről elismerést nyer az Ágostai Hitvallás, vagy feloldják a pápai átkot. Ehelyett azonban 1983. évet „szentévnek” nyilvánította a pápa. Rómában nem történnek a dolgok véletlenül vagy ötletszerűen. Jelentősége van tehát annak, hogy éppen az idei év, Luther születésének 500. évfordulója szentév. Érint-e ez bennünket? Nem éppen a búcsú és a bűnbocsánat lutheri kulcskérdése került ezáltal ismét gyújtópontba? Ezzel a gesztussal a 95 tétel és az abban megszólaló protestálás ismételten szemétkosárba került.

Pedig Luther, éppen mélységes és a Szentíráshoz kötött hite alapján, kiérdemelné „az egyház egyetemes tanítója” vagy a „hit atyja” címeket. Ezeket a címeket azonban a történés jelenlegi sodrában aligha kapja meg. Legalábbis Rómától. Marad tehát minden a régiben? Reméljük, nem. En is remélem. Mert a mélyben sok minden másként fest, mint a csúcsokon.

Ezeket a gondolatokat Luther Márton születésének — 1483. november 10. — ötszázadik évfordulója kapcsán írtam le.

Rédcy Pál

HANS HAFENBRACK LÁTOGATÁSA

tott és interjút készített dr. Kál- dy Zoltán püspök-elnökkel és résztvett az Evangélikus Élet szerkesztőbizottságának ülésén. A vendégek látogatást tettek a Teológiai Akadémián, az Evangélikus Múzeumban. továbbá Győrben, Pannonhalmán és Miskolcon.

Hans Hafenbach, az Evangelischer Pressedienst (az NSZK- beli protestáns egyházak központi hírszolgálata) főszerkesz- kesztője és felesége október 3— 10. között látogatást tett Magyar- országon egyházunk elnökségének meghívására. Hafenbrach fő- szerkesztő megbeszélést folyta-