Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-30 / 5. szám
GYERMEKEKNEK. Szentek közössége 1 Kor 12, 12—30 A nagyobb gyermekek, akik már tanulnak fizikát, tudják, hogy a mágnes magához vonzza a vasdarabokat. Ha vasreszeléket papírlapra szórunk, s a papír alá mágnest helyezünk, a vasreszelék a mágneses erővonalak mentén igyekszik elhelyezkedni és elrendeződni. A vasreszelék egyes darabjait a mágneses erőtérből csak nagyon nehezen, csak erőszakkal lehet eltávolítani. A SZENTLÉLEKNEK IS HASONLÓ EREJE VAN, mint a mágnesnek. Ha valaki a Szentlélek hatása alá kerül, az eljut a Jézus Krisztusban való hitre és belekerül az egyház közösségébe. Erről a közösségről az Apostoli Hitvallás azt mondja: a szentlélek közössége. Ebben a kifejezésben a szent szó nem az erkölcsileg tökéletes embereket jelenti, hanem azokat, akiket Jézus Krisztus megváltott és így az ő tulajdonai lettek. Hogy ezek az emberek milyen közösséget alkotnak az egyházban, azt a Szentírás többféle képpel is magyarázza. E képek között a legkifejezőbb Pál apostol hasonlata, aki azt mondja, hogy az egyház közössége hasonló az emberi szervezet, az emberi test közösségéhez. A TESTNEK KÜLÖNBÖZŐ TAGJAI VANNAK: kéz, láb, fül, szem, nyelv, stb. Ezeket a különböző tagokat azonban összeköti az a tény, hogy ugyanahhoz a testhez tartoznak és ugyanannak a fejnek vagy értelemnek engedelmeskednek. Az egyház tagjai is nagyon különbözőek. Vannak közöttük kicsinyek és nagyok, fiatalok és öregek, férfiak és nők egyaránt. És ha figyelembe vesz- szük, hogy az egyház közössége az egész föld kerekségére kiterjed, akkor az egyházhoz különböző nyelvű, színű és fajú emberek tartoznak. Ezeket a különböző em- ..üv.r-bereket közösséggé formálja az, hogy mindnyájan a fejre, Jézus 'ls ... Krisztusra.hallgatnak és neki engedelmeskednek. Amint lehetetlen, hogy a test tagjai függetlenítsék magukat a fejtől, ugyanolyan lehetetlen az is, hogy az egyház tagjai függetlenítsék magukat Jézus Krisztustól és a maguk feje szerint éljenek. A test tagjai azonban egymástól sem függetleníthetik magukat. Nem mondhatja például a kéz, hogy én gondoskodom a gyomorról, nem viszek ételt és italt a szájba. Ha ezt tenné, azt nemcsak a gyomor és a száj érezné meg, hanem megsínylené azt minden egyes tag, maga a kéz is. A test tagjai ugyanis csak úgy tudnak fennmaradni, ha egymásért élnek és egymás munkáját kiegészítik. Ugyanez érvényes az egyház tagjaira is. Az egyház is csak úgy tud fennmaradni, ha tagjai egymásért élnek és egymás munkáját kiegészítik. Ha bajba kerül valamelyik tag, akkor a többi segítségére siet, hogy kimentse a veszedelemből. Ezt parancsolja a fej. Jézus Krisztus. Aki nem engedelmeskedik ennek a parancsnak, aki csak önmagának akar élni, az önmagát szakítja ki az egyház közösségéből, Jézus Krisztus szere- tetéből. UGYANEZ ÉRVÉNYES AZ EGYES GYÜLEKEZETEKRE IS. Minden gyülekezet beletartozik az egész egyház, az egész keresz- tyénség közösségébe. Az egész ke- resztyénségnek is az a jellemzője, hogy az egyes egyházak vagy gyülekezetek szükség esetén egymás segítségére sietnek. Ezt a segítséget tapasztalhattuk meg a második világháború után, amikor a háborútól kevésbé érintett egyházak segítségükre siettek a háború nyomorúságától 'sújtott egyházaknak és népeknek. Mert a segítséget nem korlátozhatjuk csak a gyülekezetekre. Jézus Krisztus azt parancsolja, hogy az egyház tagjai ne csak egymást segítsék, hanem segítsenek minden bajba jutott emberen. AZ EGYHÁZ IGAZI KÖZÖSSÉGE ebben az egymást segítő szeretetszolgálatban mutatkozik meg a legjobban. Erre gondoljunk és engedjük magunkat bevonni ebbe az egymástért élő közösségbe, valahányszor az istentiszteleten elmondjuk: „Hiszek a Szén tiélek - ben, egy keresztyén anyaszent- egyházat, szenteknek közösségét ...” Selmeczi János AMERIKAI TANULMÁNYÜT Az Egyházak Világtanácsa a nuár 15—30. között az Amerikai nyári vancouveri nagygyűlés előtt Egyesült Államokban levő egyhá- látogatásokat szervez a delegátu- zak életével ismerkedik. A csoport sok részére a világ különböző ré- tagja Fabinyi Tamas siófoki segéd- szein élő egyházak jobb megisme- lelkész, egyházunk egyik delegá- rése céljából. Egy ilyen csoport ja- tusa az EVT nagygyűlésén. „írok nektek, ifjak...” Jutalom a keresőknek Zsid 11, 6 Egy kereskedőről mondott Jézus példázatot. Drágaköveket adott-vett. A történetből úgy látjuk, hogy ez az ember szenvedélyesen szerette a foglalkozását. Kereste a szebbnél szebb drágagyöngyöket, türelemmel, szenvedélyes szakértelemmel. Rengeteget látott, sok szép darabban gyönyörködött, amíg végre rátalált az igazira. Arra a példányra, amely messze fölülmúlta az eddigieket. Nem volt maximalista. Azt kutatta, ami az ő számára a legszebb. Amikor rátalált, fényében szürkévé vált minden eddigi kincse. Nem volt nehéz megválnia; a régiektől, hogy megvásárolja ezt a rég keresettet, az igazit. Á kereskedőhöz hasonló emberekről gondolkodunk ezen a héten. Isten után kutató, őt kereső emberekről. Figyelmünket a lehetőségek végtelen sorából három típusra irányítjuk. Akik a „semmiből” jönnek Nyugtalan, izgatott keresés jellemzi őket. Életük nagy kérdései után kutatnak. Igazság, szenvedés, szeretet, bűn és erény, élet és halál nagy kérdései izgatják őket. Faggatnak írókat, filozófusokat és vallásokat. Irtóznak attól, ami szokványos és középszerű. Felületes válaszokkal nem elégszenek meg. Hosszabb-rövi- debb időre hozzácsapódnak bizonyos szellemi irányzatokhoz, de mindig úgy járnak, mint a kereskedő. Nagyon szépnek látszott, talán az igazinak, aztán kiderül, mégsem időtálló. Nem elég stabil. Valami hiányzik belőle. Meg nem fogalmazva, nem is tudatosan, mégis Istent keresik ezek az emberek. Isten pedig maga mondja, meg akarja jutalmazni azokat, akik keresik őt. Itt találtunk rá a jutalom első morzsáAz 1980. június 13-án megalakított NDK Állami Luther Márton Emlékbizottság 1982. október 29- én, Erich Honecker államelnök elnöklete mellett munkaülést tartott. Az ülésen jelentések hangzottak el a nagy reformátor születése 500. évfordulójának méltó megünneplése érdekében tett állami intézkedésekről és a még megvalósítandó tervekről. Az állami intézkedések keretében renoválták, illetve újjáéíptik az NDK állama területén levő minden Luther emlékházat s a szaktudósok sokféle módon értékelik, méltatják a reformátor életét és művét. jára. Annyi a közönyös, az érdektelen ember! Olyan sokan jutnak el a Pilátus mosolyáig: te szegény álmodozó! Te még mindig azt hiszed, van mit keresned? Amit keresel, az nincs! Jutalom és ajándék, ha valaki képes kitörni a közönyből és az a meggyőződése, hogy igenis van valami, amit érdemes felkutatni. Akinek barátai vannak Arra a szellemi-lelki éhségre, ami az Isten-kereséssel egyenlő, sok esetben emberek ébresztenek rá minket. Baráti körünkbe betoppan valaki, akiről idővel kiderül, keresztyén ember. Valakivel jókat beszélgetünk, tanulunk is tőle, nagy hatással van ránk, s megtudjuk, hogy egy gyülekezethez tartozik. Egyre nő azoknak a fiataloknak a száma, akik egy-egy ilyen találkozásig csak negatív formában hallottak Isten nevéről. Döntő pillanat lehet életükben, Isten kezében pedig hallatlanul fontos eszköz, amikor szembetalálkoznak az első pozitív tanúval. Nagy a valószínűsége annak, hogy minden keresztyén fiatalnak van valahol egy ilyen partnere. Iskolapadban? Ismerősök körében? Rá kell bukkannunk, mert Isten jutalmazni akarja őket — testvérszívvel is. Olyan emberekkel, akik ugyan egyáltalán nem tökéletesek a Kriszus-követés „művészetében”, de nyitottak. Türelmesek. Van belső tartásuk. Rendelkeznek valami többlettel, valami mással, amit másutt nem lel meg az érdeklődő. Sejtenek valamit az igazi szeretetről. Olyan alap van a talpuk alatt, amely megtartja őket mindenféle helyzetben. Barátaink, akiknek szemében felcsillan a kíváncsiság, minderről csak tőlünk értesülhetnek. Isten akar és tud használni minAz állami emlékbizottság munkaülésén résztvettek az NDK egyházainak Luther Emlékbizottsága képviselői is, így: Werner Leich tartományi püspök, Otto Schröder tartományi szuperintendens és dr. Helmut Zeddies egyházi főtanácsos. Az egyházi képviselők hozzászóltak az elhangzott beszámolókhoz, és dr. Zeddies egyházi főtanácsos részletesen ismertette a jubileumi évvel kapcso" latos egyházi terveket, intézkedéseket. Az NDK-beli protestáns egyházak hivatalos sajtótájékoztatója teljes terjedelmében közölte az egyházi főtanácsos beszámolóját, (ena) két az őt keresők jutalmazásában. Sőt csak minket használhat, akik egy kicsit már ismerjük őt. Aki keresztyén családból jön Ha egyáltalán lehet sorrendet állítani, talán az ő helyzetük a legnehezebb. Keresztyén családban nőttek föl. Imádság volt a napjuk természetes befejezése. A mesékkel együtt tanulták a bibliai történeteket. A gyermekbíbliakö- rök biztos pontjai voltak. Sose hiányoztak. S ha fogas volt a.kérdés, őket szólította fel a bibliakör vezetője. Konfirmandus korukra természetes volt számukra minden, akár a lélegzetvétel. Vasárnapok és ünnepek, istentiszteletek és prédikációk s a megszokott helyük a templomban. Aztán egy váratlan pillanatban minden megmozdul. Inog, megkérdőjeleződik, bizonytalanná válik. Könnyen lehet, hogy azt hiszik, kiábrándulás ez és hátatfor- dítás. Csalódásnak vagy önállósulásnak vélik. Ügy érzik, szakítaniuk kell a régi életformával. Pedig ez volna számukra az Isten-keresés pillanata. A harcot és a vívódást ők sem takaríthatják meg. Nem oldódhatnak föl egy csoportban. Istent nem keresheti meg számukra más. Tudniuk kell, hogy ez törvényszerű és természetes dolog. Küzdelem, amelyet maguknak kell megvívniuk. Kérdések, amelyekre csak ők maguk kaphatnak választ. Jutalmazni őket is akarja Isten. Talán az igazi otthonra lelés örömével. Hogy miután becsülettel végigjártak egy hosszú és nem könnyű utat, meglássák, hogy amit kerestek, az nem volt mesz- sze tőlük. Csak föl kellett fedezniük önmaguk számára. Isten-keresők a legkülönfélébb háttérből. Szellemi éhségből, baráti érdeklődésből és a felnőtté válás útjáról. Már indulásukat meghatározza Isten jutalmazó, ajándékozó kedve. Az igazi azonban az a pillanat, amikor a kereskedő rábukkan a drágakőre. Amikor az Isten-kereső Jézusra talál. Isten hagyja, hogy megtaláljuk őt, de erre a pillanara tartogatja az igazi jutalmat. Ez a jutalom pedig a felismerés, amely világossá teszi mindenki számára a helyzetet. Itt valami hallatlan szerepcsere a végső igazság! Azt hittem, elindultam Istent keresni. Pedig csak azt éreztem meg végre, hogy Ö indult a felkutatásomra. Emberekkel hozott össze. Kérdéseket fogalmaztatott meg velem. Sajátos módon irányította a sorsomat. Ki tudja, mit meg nem tett, hogy odataláljak hozzá! Sok apró ajándék után a felismerés Isten igazi jutalma: Istent kutató kérdésem válasz volt. csupán. Szabóné Mátrai Marianna ÜLÉST TARTOTT AZ NDK LUTHER MÁRTON EMLÉKBIZOTTSÁGA Emlékeztető egy évforduló kapcsán BÁRHONNAN IS NÉZEM, bárhonnan is vizsgálom, az előttünk járó és az én nemzedékem egyéni, közösségi, egyházi, nemzeti — s a legtávolabb menően —, világbeli sorsát meghatározta az, hogy 1933 január 30-án Paul von Hin- denburg, egykori vezértábornagy, a „weimari köztársaság” elnöke, Adolf Hitlert nevezte ki a német birodalom kancellárjává. Meghatározta, mert ettől a naptól kezdve Németország, Európa és az egész világ sorsa rosszabbnál is rosszabbra fordult. Természetesén: ennek a tragikus kimenetelű kormányváltozásnak messze vezettek vissza az előzményei; egészen a 19. század második felének német nacionalizmusának, militarizmusának a kezdetéig; az első világháború kitöréséig; a világháborút követő forradalmak leveréséig; és — nem utolsósorban — a magát „nemzeti szocialistának” nevező párt 1921- ben történt megalakulásáig. Igaz, hogy ez a párt rövid idő alatt szét- züllött, „vezérét”, Hitlert átmenetileg börtönbe is zárták, aki viszont éppen ezekben a hónapokban írja meg a kortársak előtt előbb nevetségesen komolytalannak tartott, majd a vezetése idején hivatalos programmá lett könyvét a „Mein Kampf”-ot. Azt az áltudományos gondolatsort, amely egyszerre fogalmazta meg a „fajelméletet” (antiszemitizmus, másod- és harmadrendű „szolganépek”) és tette legfőbb politikai céljává az anti- kommunizmust és a szovjet-elle- nességet. EKÖZBEN A „WEIMARI KÖZTÁRSASÁGOT” párt- és klikkharcok, de főképpen a gazdasági világválság tette egyre inkább működés és életképtelenné. Az országban 1932-ben hatmillió ember volt munkanélküli, s a hivatalos politikai, gazdasági vezetés semmit sem tett a helyzet javításáért, sőt: semmibevéve még az alkotmányos előírásokat is, a német nép ellenében döntött, akkor, amikor szövetségre lépett Hitlerrel, illetve annak náci-fasiszta pártjával. Ennek a „szövetségnek” az eredményeképpen lett Adolf Hitler a birodalom kancellárjává. A kancellári kinevezés napján „Németországban létrejött a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája” — mondja majd nem is sokkal később Georgij Dimitrov, a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakja. S tette ezt joggal, mert a nácizmus-fasizmus — annak kezdetétől fogva, mindmáig — a tőkés gazdasági-társadalmi rend válságának velejárója volt és maradt. (Hogy „volt és maradt”, ezt sohasem szabad elfelejtenünk!) A HATALOMÁTVÉTEL UTÁN Hitlerék gyorsan cselekedtek: terrorista különítményeikkel félelemben tartották a lakosságot, letartóztatták a munkáspártok és' a polgári-baloldali pártok vezetőit, kialakították a koncentrációs táborok rendszerét, ahová előbb ezreket, majd százezreket és milliókat hurcoltak el. S miközben „békeakaratukat” hangoztatták, a német nagytőke segítségével hozzáláttak a fegyverkezéshez, az új világháború előkészítéséhez. A következményeket mindnyájan ismerjük: a második világháborúban, a fasizmus terrorjában 50 millió ember pusztult el, köztük 6 millió európai zsidó, s benne hazánk lakosságának majd tíz százaléka. A NÉMET EGYHÁZAKAT felkészületlenül érte ez a hatalmi-politikai változás. Felkészületlenül, mert — már régóta — vezetőinek s híveinek többsége nem érzékelte a valóságot, mert megrekedt az állam és az egyház egybefonó- dásának gondolatában, támogatva a nacionalista és a haladásellenes törekvéseket és így teret adott a saját köreiben is az antikommunizmusnak és a szovjet-ellenes- ségnek. A rémület első döbbeneté után azonban voltak olyan emberek, akik — népük legjobbjainak példájára is figyelve — egyházi kéretek között szervezték meg az ellenállást. Ilyen mozgalom volt a német protestantizmus „Hitvalló Egyháza”, amelynek elindítói és csatlakozó tagjai felismerték azt, hogy a fasizmus minden megnyilvánulása Isten-, Szentírás- és emberellenes. Az egyház Ura és a történelem őket igazolta, és mi „túlélők” csak tisztelettel, hálával gondolhatunk reájuk, közöttük azokra, akik az életüket is feláldozták egyházukért, népükért és embertársaikért. A NÉMET ÉS A HOZZÁ CSATLAKOZÓ, más országokbeli fasizmust a Szövetséges Hatalmak — a Szovjetunió legnagyobb áldozatvállalásával — 1945-ben katonailag leverték, végetvetve az emberiség eddigi története legiszonyatosabb korszakának. A világ fellélegzett, de azóta kiderült, hogy a háborút követő derűlátás korainak bizonyult. Annak, mert a fasizmust, mint hatalmi rendszert katonailag meg lehetett ugyan semmisíteni, de mint állandóan kisértő jelenséget nem. S úgyannyira nem, hogy ma is vannak államok, társadalmi rendszerek, ahol tovább él a fasizmus embertelen öröksége. Elég, ha a Dél-afrikai Köztársaságra, jó néhány dél-amerikai .országra gondolunk, ahol a faji megkülönböztetés, a nyílt vagy burkolt fasiszta katonai diktatúrák tíz- és tízmilliókat zárnak ki a társadalmi-gazdasági életből, ahol milliókat üldöznek és tízezreket mészárolnak le a régi jelszavak „modernebb” változatainak hangoztatásával. Azért amikor napjainkban az ötven évvel ezelőtti sorsfordító eseményekre, a fasizmus rémségeire és áldozataira emlékezünk, akkor a mára is figyelünk: együttérzéssel a mai áldozatokra és szenvedőkre s azzal a meggyőződéssel, hogy csak a magunk szocialista rendje képes legyűrni azt a kisértő rettenetét, amely egyszerre tiporja el a legelemibb emberi jogokat és veszélyezteti világunk békéjét. Bennünket, evangélikus keresztyéneket, pedig külön is tanácsolhat Pál apostol: „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvér- szeretetben legyetek egymás iránt figyelmesek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Űrnak szolgáljatok.” (Rm 12, 9.) Vámos József