Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-09-25 / 39. szám
Luthertől tanultam Kölcsönös adósság Fiatalok IDŐSEBB OLVASÓBAN BIZONYÁRA' SZORONGÓ EGYETÉRTÉST VÁLTANAK KI a következő idézetek: „Ifjúságunk rajong a luxusért, rossz a modora, nem tekintélytisztelő és nem becsüli az idősebbeket. Zsarnokok a mai gyerekek. Nem állnak fel, ha egy idősebb ember a szobába lép. Visszafeleselnek a szüleiknek, s nem az ők, hanem a mások társaságát kedvelik, zsarnokoskodnak tanáraik felett.” És a másik idézet: „Nem tudok hinni népünk jövőjében, mert fiataljai könnyelműek, s csak a mára gondolnak, mert kétségtelenül kibír- hatatlanok, kíméletlenek és koravének. Mikor én fiatal voltam, jó modorra és a szülők tiszteletére tanítottak. A mai fiatalok azonban mindent jobban akarnak tudni...” De talán „megvigasztal” bennünket, ha arra gondolunk, hogy honnan valók az idézetek. Az első ugyanis Szókratész beszédeiből származik (Kr. e. 399-ben halt meg), az utóbbi pedig Hésziodosz, görög költőtől, aki a Kr. e. 8. sz.-ban élt. Generációk együttélése, fiatalok és idősek kapcsolata úgy látszik, soha nem volt egyszerű. Vajon van-e Luthernak mondanivalója ezen a területen? Mit tanulhatunk tőle ebben a kérdésben? FIATALOK ÉS IDÓSEK KÖLCSÖNÖSEN ADÓSAI EGYMÁSNAK — ez a legfontosabb, amire Luther tanít bennünket. A fiatalok tisztelettel, az idősek felelősséggel tartoznak. A 4. parancsolat magyarázatában, elsősorban a gyermek—szülő viszonnyal kapcsolatban beszél erről Luther. A gyermekek tartoznak azzal, hogy szüléikben Isten helyettesét lássák, hogy Isten után a legtöbbre tartsák őket. De Luther mindkét irányban int, figyelmeztet. A szülők felelősségét is hangsúlyozza. Ok azzal tartoznak, hogy gyermekeiket „Isten félelmére és ismeretére” neveljék. A szülők „a gyermekneveléssel ehijrerb^tik; üdvösséget, ha 'gyer&'ékeiket valóban Isten szolgálatára nevelik” — mondja Luther. FIATALOK ÉS IDŐSEK KÖLCSÖNÖSEN TANULNAK EGYMÁSTÓL — ez a második, amire Luther figyelmeztet bennünket. Az idősebbeknek számot és idősek kell adniuk arról, hogy kiben találták meg életük értelmét. Ta- nítgatniuk kell a fiatalokat arra, hogy kire alapozzák életüket. A felnőttek elé viszont a gyermeki hitet állítja Luther példaként: „Mennyivel bölcseb- bek ők a hitben, mint mi öregek, mert ők egyszerűen, minden okoskodás és kételkedés nélkül higzik, hogy Isten kegyelmes, és hogy erre az életre az örök élet következik.” Ezt kellene a gyermekektől megtanulnunk: egyszerűen, nyitott szívvel és kételkedés nélkül fogadni az evangéliumot. Fiatalok és idősek egymásra találását valóban segíti az, ha kölcsönösen hajlandók tanulni egymástól. Ezt éltem át, amikor gyülekezetünk kezébe vette az új énekeskönyvet. A gyerekek néhány új éneket előre megtanultak, s az első istentiszteleten elénekelték a gyülekezetnek. Egy ismerős ének is volt köztük, amit a felnőttek együtt énekelhettek velük. Utána biztatóan jött hozzám valaki: „Fog ez menni, majd a gyerekek megtanítanak minket.” Ha mindkét generáció hajlandó arra, hogy a másiktól tanuljon, a fiatalok észre fogják venni, hogy vannak olyan életszabályok, magatartási normák, amelyeken érdemes elgondolkodni. Az idősebbek pedig meg fogják érteni azt, hogy az ő tapasztalatuk már nem mindig elég ahhoz, hogy a mai világban eligazodjunk. FIATALOK ÉS IDŐSEK EGYARÁNT TANULHATNAK MA LUTHERTŐL. Luther arra tanít bennünket, hogy Isten szemében fiatal és idős egyformán érték. Hiszen nála nem a teljesítmény a legfőbb mérték. Ő egyszerűen elfogadja azt, aki benne bízik. A generációk változásában minden elmúlhat, az életstílus, a kulturális teljesítmények, az ideálok. De a történelemben ott munkálkodik rejtetten az, akinek a kezében van múlt, jelen és jövő: az élő Isten, a történelem Ura. Számolni vele a jelenben és a jövőben, igazságáról tanúskodni és akarata szerint élni — ez a megbízatása a keresztyén fiatalnak és idősnek egyaránt. Nagyné Ferenczy Erzsébet Luther énekei énekeskönyvünkhen Már megyek békén, örömmel... Az elmúlt esztendőkben több alkalommal kellett megállnom szeretteim koporsója, sírja mellett. Hiába készül az ember tudatosan is az elválásra, a búcsúzásra, a halál bekövetkezése, ténye mindig megdöbbentő. Hiszen emberi életünknek legnagyobb ellentéte mindig ez a kettő: élet és halál. A kettőt soha nem lehet közös nevezőre hozni, hiszen ami él, az nem halott, és ami halott, az már nem él. A kettő között éles a határvonal: eddig tart az élet, és ami ez után következik, az már a halál. Énekeskönyvünkben egymás mellé került a 499. és az 500. számú ének. Lehet, hogy csak vé- lehetnül került a kettő egymás mellé, lehet, hogy céltudatosan. Mert mintha különbség lenne a két ének tartalma között — legalábbis erre a megállapításra jutánk, ha a kettőt egymás után olvassuk el figyelmesen —, de a kettő ki is egészíti egymást, sőt az 500. számú ének a 499. ének folytatásaként is felfogható. KÖZEL VAGYUNK A HALÁLHOZ — fogalmazhatjuk meg az első ének tanítását. És jó, ha eszünkbe jut az ige: „Alig egy lépés van köztem és a halál között”. Mert ez az igazság. Ezt így olvashatjuk az énekben: „Életünkben szüntelenül Halári lesi léptünk” Vajon mit is jelent ez? Az ének adja meg a választ több vonatkozásban is. Ilyeneket olvashatunk: „gonoszság”, „bűn”, „pokol”. Hiába nem szeretjük ezeket a szavakat hallani, ezek olyan tények, amelyek a mi életünknek is velejárói. Mert — ahogy Luther Márton megfogalmazta — a bűn közelebb van hozzánk, mint a ruhánk. Jusson csak eszünkbe a Tízparancsolat, és próbáljuk nagyon csendesen végiggondolni az egyiket a másik után. Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és Benne bíznunk — halljuk az első parancsolatot, és mindjárt feltehetjük a kérdést: valóság ez az életünkben? És folytathatjuk a sort: Isten igéjét szentnek tartjuk, örömest hallgatjuk és tanuljuk? Védjük a másik ember életét, becsületét, vagyonát? Gonoszság, bűn, pokol... Az Vancouver előtt — Budapest, 1984-re készülve (Folytatás a 3. oldalról) egyedül fizetni, így az LVSZ-nek segítenie kell. Más szervezeteknek is vannak hasonló problémáik, . mint nekünk. Mint például az Egyházak Világtanácsának, Vancouverben, vagy például a Református Világszövetség anyagi nehézségek miatt el kellett hogy halassza nagygyűlését. KÉRDÉS: Az LVSZ-nek a budapesti nagygyűlésen új elnököt kell választania. Hol tartanak jelenleg az előkészületek? SOLLING: Ilyesmiről nem tudok, Genf ben még nincsenek javaslatok. Az egész választási kérdés Budapesten kerül megfontolásra, ahol több javaslat történhet. A választásnak mindenekelőtt nyíltan és a szabályzataink értelmében kell történnie. KÉRDÉS: Milyen eredménnyel jártak az ön javaslatai a mostani ülésen? SOLLING: Minden problémát alaposan meg kellett beszélnünk, amely a nagygyűléssel kapcsolatban felmerült. Még nem zártunk le semmit, csak javaslatokat tettünk a végrehajtó bizottságnak. Új eredmények most nem voltak, de mindenesetre előbbre léptünk témáinkkal kapcsolatban, és a különböző munkacsoportok szervezéseiben. Ezen altémák megbeszélése már az utolsó nagygyűlésünkön, Daressalamban elkezdődtek. Jelenleg még csak az előkészítési fázisban vagyunk, mivel sok tagegyházunk Vancou- verral van elfoglalva. Ezért az intenzív munka csak Vancouver után kezdődik meg igazán. Genf most szeptemberben jelentet meg egy előkészítő füzetet. KÉRDÉS: Így el lehet mondanunk, hogy Vancouver, illetve Budapest erősen összetartoznak, úgy témában, hjint előkészítésben. SOLLING: Igen, ez találó, mivel igen sok lutheránus egyház tagja az Egyházak Világtanácsának is. (A szerkesztőket a technikai és fordítómunkábari segítette Székely Attiláné) egyiket követi a másik. Elszakít Istentől, de a másik embertől is. És a sor végén — mindegy, hogy fiatalok vagyunk-e, vagy öregek — ott van a halál. A mindennapi életünkben. — De vigasztalódhatunk is, mert A HALÁLBAN IS KÖZEL VAN HOZZÁNK ISTEN. Az elmúlt harminc esztendő alatt sokszor kellett haldokló betegágya mellett megállnom. Mit lehet ilyenkor mondani? Az emberi szó ilyenkor olyan erőtlen. Csak arról lehet ilyenkor szólni, hogy ott, ahol az emberi út véget ér, maga Isten nyújtja a kezét, hogy átsegítse az életből távozót — Jézus Krisztus kereszthaláláért — a halálon át az örök életbe. Boldog bizonyosság ez a számunkra ma, amikor élünk, amikor talán oly távolinak látjuk életünk végét, hogy van, aki akkor is megfogja a kezünket. „Hol lelünk Biztos menedéket? Ó Krisztus, csak tenálad!” mondja Luther Márton, aki a VIII. századi antifonát — az első versszakot — még kettővel megtoldotta. És ott van mind a három versszak végén a Kyrie: „Irgal- mazz nekünk!” És a bűn, a gonoszság, a pokol, Isten kegyelme után megfogalmazódik a boldog bizonyosság: MÁR MEGYEK BÉKÉN, ÖRÖMMEL ... A keresztyén ember Istenre, Megváltóra, Szaba- dítóra való találásának a boldogsága. Az élet után a halál következik? Igen. El kell búcsúznunk a szeretteinktől akár úgy, hogy ők indulnak el az élet útjáról a halál útjára, akár mi magunk? Igen. De a hívő keresztyén ember életében minden átértékelődik. Az ének szerint: „Csendes szívem...” „Ezt Jézus Krisztus végzi el...” Énekeskönyvünk énekei nemcsak Istent dicsőítő, vagy könyörgő énekek, hanem imádságok is. Az Istennel élő ember imádságai. Annak ellenére, hogy közel vagyunk a halálhoz, Isten a halálban is közel van hozzánk. Hogy mikor halunk meg? Tulajdonképpen nem is ez a fontos. Hanem az, hogy Isten fogja a kezünket ma is, és „akkor” is. Hogy boldogan mondjuk, éljük ma is, meg „akkor” is: Már megyek békén örömmel... Harkányi László Két szép könyv Arany Jánosról — Arany Jánostól A SZÁZADIK ÉVFORDULÓ jobban illett Arany természetéhez, mint jelentőségéhez. Túlságosan is csöndesen, majdnem szégyenlősen emlékeztünk rá. Nem volt semmi, ami a Petőfi- vagy az Ady- év nagyszabású ünneplését idézte volna föl. Aranyhoz nem illik hasonló? Helyenként egészen különös hangokat hallottunk. Az ELTE-n szavalóversenyt hirdettek Arany János halála és Juhász Gyula születése 100. évfordulója alkalmából. Arany nem érdemelt külön pályázatot? Valami görögtüzes ünneplést persze nem vártam, s ilyenre valóban nincs szüksége a költőnek. Viszont1 fáj, hogy az emlékezés megerősítette eddigi benyomásaimat : száz év után nincs kiforrott mondanivalónk Arany Jánosról — egyszerűen ez bújik meg a szordínós hang mögött. Vagy részletkérdésekről beszélünk — pl. az ötvenes évek líráját vitatjuk —, vagy újra elsütjük a szent közhelyet a magyar nyelv legnagyobb mesteréről, ami ugyan lehet igaz, mégis: olyan kijelentés, amely legalább annyira gátolja, mint amennyire segíti az irodalmi közelítést. NEM KÖNNYŰ ARANYT ÜNNEPELNI. Révai József és társai alaposan az oktatási rendszerbe plántálták azt a teóriát, hogy csak a forradalmi költő lehet elsővonalbeli. A magyar kultúra és a magyar gyermekek máig szenvedő alanyai e tézisnek, amelytől csak részben szakadtunk el, s amely az Arany körüli jelenlegi bizonytalanságnak is fő oka. Gonosz helyzet az, ha sírunk a nemzettudat hanyatlása miatt, de magunk sem tudunk mit kezdeni azzal a költővel, aki par excellence nemzeti költő, de nagy költő is egyben. Aki azonban tudja, milyen nagy dolog értékek megőrzése, sőt, beteljesítése nehéz időkben, aki tudja, mit jelent a vígasztalás illúzió és demagógia nélkül, az azt is tudja, mitől nagy és haladó a mi Arany Jánosunk; de ha az életműnek ezt a nagyon is időszerű üzenetét nem merjük komolyan venni, akkor az Arany-kép szürke lesz, poros, élettelen. Mint 1982- ben. Ilyenkor persze, jól teszi, aki összegyűjt, közzétesz, megismertet; magyarán szólva örökül hagy. Ezt láttam Sáfrán Györgyi munkájában (Arany János leveleskönyve), de hasonló erőfeszítés áll Kozma Dezső és Bottyán János könyve mögött is. A lényege: engedjük a költőt beszélni, magunk csak tárgyszerűen szólva hozzá, kerülve a túlságba vitt magyarázkodást. Régi, szerény, rokonszenves módszer. Az összeállító nem kacsintgat a halhatatlanságra, de jól tudja, hogy ez csak használ az írónak, életműve megismertetésének. KOZMA DEZSŐ ARANY JÁNOS-BRE- VIÁRIUMA két szempontból is érdekes. Egyrészt: mert erdélyi könyv, amely a szűkebb haza megemlékezése akkor is, ha Arany maga nem volt erdélyi. Egy könyv hol születik — ez önmagában nem erény; de Erdély hangja autonóm: örülünk, amikor halljuk. S örülünk, hogy éppen Arany Jánosról halljuk; akinek a neve erdélyi fülekben talán másképp cseng. Mert a Romániában tanuló fiatal talán kevesebbet tud Aranyról; aki pedig mégis: megismerte, annak a kisebbségi létben többet mondhat ez a költő, mint a magyarországi bizonytalankodóknak. A másik szempont: ez a könyv jó és hasznos. Jó, mert arányos, mert Arany életét szinte elénk ábrázolja, mert — mint már említettem — engedi beszélni a költőt. Ha fogyatkozása van, az éppen a breviárium-jellegben rejlik. Az olvasó önkéntelenül méricskél: mi az, ami nagyon jó, hogy bekerült, mi az, ami elmaradhatott volna. Miért van benne a Rákócziné, miért nincs benne a Magányban? Az ilyen kérdésföltevésnél azonban sokkal fontosabb az a tény, hogy a könyv Arany-képét nem érzem hamisnak. Becsületes munka. Versek, levelek, kortársi visszaemlékezések, képanyag. Tömör, világos összekötőszöveg. Végül pedig száz év méltatásaiból válogatott rövid idézetek. Ha lehet Arany János-breviáraiumot összeállítani, akkor Kozma Dezső könyve megfelel a várakozásnak. Más kérdés az, hogy Arany epikánknak is óriása; nagy műveit szeretni — ez a nagy formátum szeretete: ám ennek továbbadására a keresztmetszet vagy a breviárium nem alkalmas. Lírai költő esetében talán egyszerűbb a dolog; Aranyért külön kell harcolni, ami egy kivonatokat kedvelő korban kétszeresen nehéz. Művészetének Próteuszi volta (Barta János szava), azonban csak nagy epikája szeretőiében válhat előttünk világossá. Ezt a tényt látnunk kell — azért említem —, számonkémünk mégis igazságtalanság volna, mert égető szükség van egy breviárium-szerű Arany-könyvre.. S Kozma Dezső műve — lehetőségeihez képest — tartalmazza a legfontosabbakat. Ha a szükség úgy kívánja: tankönyvet pótol fiatalnak öregnek. Ugyanakkor több, mint tankönyv. Adja Isten, hogy minél több olvasót segítsen eljutni Arany ösz- szes verseihez! MÁR A CONFESSIO 1983/1. SZÁMA MÉLTATTA Bottyán János minikönyvét, amelynek metszeteit Fery Antal készítette, és amely kétségtelenül az Arany-jubileumra megjelent könyvek legszebbike. Huszonnyolc fametszet Aranyról, életének fontosabb színhelyeiről, emléktárgyakról, Mindegyiket kétoldalnyj idézet, vagy magyarázat követ: mi a metszet tárgyának szerepe a költő életében. A halványzöld záródíszek Nagy Lajos-kori címereket ábrázolnak, úgy, ahogyan azokat Arany rajzolta le a Toldi szerelmének írása közben. A kis könyvet itt is Aranyt méltató idézetek zárják néhány beillesztett lapon. Szép a fekete bőrkötés, szépek a metszetek, bizonyára sok bibliofilnek szereznek örömet. (Ezer példányt adott ki a református egyház, ebből ötszáz darab számozott.) Sezerencsés volt az ötlet, nagyszerű a kivitelezés, gratulálunk! A könyv méltó ahhoz, aki ihlette. Ami a szövegválogatást, valamint Boty- tyán János kísérőszövegét illeti, egy pontot érzek vitathatónak. Igaz, ez a pont meghatározó jelentőségű. Arany vallásossága. Tudom, hogy a közelmúltban beszéltek irodalomtörténészeink a költő kálvinista hitének megüresedéséről, tartalomveszí- téséről. Talán ezzel a véleménnyel száll vitába Bottyán János, amikor nyomon követi a kálvinista szálat Arany életében, annak jelentkezését az életműben. Jól teszi. Mégis: úgy érzem, ő az ellenkező irányba megy tovább a kelleténél, s egyszerűsít. Az idézetek egymásutánja sokakat meggyőzhet, de aki az életmű egészét imeri, az tudja, hogy abban bizony ritkán szólal meg az ilyen idézhető „direkt kálvinizmus”. A bizonyítékok egy része vitatható, vagy másként is értelmezhető. Az Ágnes asszony összekapcsolása. 1. János 1,7-tel (Jézus vére megtisztít bennünket minden bűntől) okos gondolat, de mivel a ballada enélkül is egész, nem biztos, hogx, meggyőző. Más idézetek (Vakságban, Epitaphium), inkább egy kesernyés humorú ember megnyilvánulásának tűnnek, mintsém hitvallásnak. (Igaz: egyik nem zárja ki a másikat, de akkor éppen ezt a kettősséget kellett volna említeni.) Bizonyára megérne egy jó tanulmányt annak bemutatása, hogyan érvényesül a hagyományos népi kálvinizmus Arany életművében, hogyan jelentkezik nála — és mennyiben kálvini — az elrendelés, és hogyan válik döntővé számára hitbeli kérdésekben a liberális protestáns hang. (Ez utóbbiról itt is jegyezzük meg, hogy teljesen közös élménye a korabeli refor- mátusságnak és evangélikusságnak.) Ilyen tanulmányt persze, nem várhattunk a kis könyvtől, igen jól tette viszont Bottyán János, hogy Honnan és hová?-t idézte. Hiszen ez a vers nem más, mint Arany végső szava korának vallásos hite-hitet- lensége vitájában. Mányoki János
