Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-09-18 / 38. szám
ORSZÁGOS E V XLVIII. ÉVFOLYAM 38. SZÁM 1983. szeptember 18. Ara: 4,50 Ft „Új látomásra van szükség” Minden nagygyűlés programjában szerepel a Központi Bizottság elnökének beszámolója a legutolsó nagygyűléstől napjainkig folyt munkáról. Edward Scott kanadai anglikán érsek, akit több, mint hét évvel ezelőtt vá- iasztottak elnökké, részletes jelentést terjesztett elő az Egyházak Világtanácsa munkájáról Nairobitól (1975) Vancouverig. Szinte minden területen „növekedésről és erősödésről” beszélt. Nairobi óta 20 új tagegyházzal növekedett az EVT, noha két tagegyház közben kilépett, három pedig felfüggesztette tagságát. (Jórészt az ún. „anti-rassziz- mus" programjának anyagi támogatása miatt.) Az EVT és a tagegyházak közötti viszony „őszintébb, nyíltabb, mélyebb, reálisabb és előretekintőbb” volt, mint az előző tíz évben. Az előző tíz évre szerinte az „udvarias ökumenizmus” volt jellemző és éppen a legutóbbi 7 évben történt ezen a vonalon pozitív változás. Véleménye szerint a „római katolikus egyházhoz való viszony is erősödött és sok ^esetben mélyült”. Két ponton kritizálta az EVT tagegyházait. Ügy látja, hogy „az EVT inkább kész elfogadni tagegyházainak kihívását, mint a tagegyházak az EVT kihívásait, kezdeményezéseit”. Sajnálattal állapította meg, hogy a 300 tagegyházból 113 tagegyház semmiféle anyagi hozzájárulást nem adott az EVT-nek (főleg ázsiaiak és afrikaiak). Az EVT több könyvet adott ki a tagegyházak segítésére 1975 óta, mint 1948—1975 között. Több konzultáció volt Nairobi óta, mint az előző években összesen. Nem állítja, hogy a tagegyházak között néhány kérdésben egyáltalában nincsenek feszültségek, „de ezek nélkül nincs növekedés”. Bírálta a két világrendszert és azt mondotta, hogy a keresztyénségnek most jobban kellene segítenie a világot, de ezt csak „új látomás megformálásával” teheti. (Újnak számított, hogy egy kapitalista ország anglikán egyházának érseke a „kapitalizmus csődjéről” szólt, de többen kifogásolták, hogy a két világrendszert „egy kalap alá vonta”.) ’Az „egyetemes papság" elevenítése A mindenkori nagygyűlések programjának elmaradhatatlan pontja a főtitkári jelentés is. Az eddigi szokás szerint mindig a főtitkár ad indítást az EVT-nek a következő lépések megtételére. Philip Potter főtitkár először vázolta azt a helyzetet, amelyben a mai világ és benne a keresztyének élnek. Hangsúlyozta, hogy az „emberi faj túlélését” naponta igen sok veszély fenyegeti. „Sokkal sötétebb felhők — a félelem és csalódottság felhői — alatt találkozunk, mint akik 1954-ben Evanstonban vettek részt a II. nagygyűlésen.” A szembenállás nyugat és kelet, észak és dél között, továbbá országok és népek, nemek, fajok, osztályok és vallások között „sokkal hevesebb és sokkal ösz- szetettebb”, mint akkor volt. Mi azonban úgy jöttünk Vancouverbe, mint akik „részesültek Jézus Krisztus életében és azt akarjuk felajánlani a világ minden népének”. Ezt követően a főtitkár 1 Pt 2,4—5-re építette fel jelentését: „Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz... ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel...” Lényegében nagyon erőteljesen hívta fel a keresztyéneket az egyetemes papság gyakorlására. Kritizálta az „egyháIsten imádása, béke, igazságosság 2, Az Egyházak Világtanácsa VI. nagygyűlése Vancouverben zak megkövesedett struktúráját”. Véleménye szerint az egyházak „hatalmas szervezetté lettek, hierarchiákat építettek fel” és ezzel „megfosztották magukat az igazi papságtól, korlátozzák az egyház dinamizmusát és gyengítik saját magukat”. Ehelyett tudatosítani és élni kell az egyházban a „királyi papságot”. „Menjünk Krisztushoz, az élő „Jézus Krisztus — a világ élete” Ez volt a fő témája az Egyházak Világtanácsa vancouveri nagygyűlésének. A főtémát négy altémára ágaztatták: 1. Az élet Isten ajándéka. 2. Élet és halál: szembeszállás és legyőzés. 3. Élet, a maga teljességében. 4. (Fiatalok a nagygyűlésen) kőhöz, hogy mi is élő kövek lehessünk, akik részesülnek az Ö életében és ezt követően örvendező reménységben szolgálunk az emberiségnek.” A köveket nem lehet izolálni. Házzá kell felépülniük. A Lélek képes a köveket egy házzá építeni. Űj struktúrát kell az új időben kiépíteni, amelyben az eddiginél nagyobb felelősséget érzünk egymás iránt és az Isten előtti felelősséget is komolyan vesszük. A hívők Krisztus „papjai”, királyi papok. Fáradozniuk kell azért, hogy igazi ökumenében éljenek a népek, igazságban és békében. A főtitkár hivatkozott Luther Mártonra is, mint aki azt tanította, hogy „Isten előtt mindenki — nő és férfi — pap”. Ezért a jövő útja — Potter főtitkár szerint — „a királyi papság” felelevenítése. Potter főtitkár rendkívül hatásos előterjesztését igen sokan nagy örömmel fogadták. Voltak, akik „prófétai szó”-nak minősítették. Ezzel együtt' éles ellenhangok is voltak. Elsősorban az ortodox egyházak képviselői tiltakoztak „az egyházi hivatal” lekicsinyítése ellen. Arra hivatkoztak, hogy már az apostolok idejében is voltak „episzkoposz”- ok (felvigyázók, vének, gyülekezeti vezetők). Pál apostol is hangsúlyozta „apostoli tisztét”. Az egyházkormányzóknak az elmúlt közel kétezer évben nagyon jelentős szolgálata volt az egyházban. Igazságtalan dolog — mondották — az egyházban felépült „rendet” csak negatívan emlegetni. Az evangélikusok is megemlítették, hogy Potter Luthert egyoldalúan idézte, mert Luther fontosnak tartotta az egyetemes papság mellett azt is, hogy „igehirdetésre és a szentségek kiszolgáltatására a gyülekezetek hívjanak el külön személyeket”. Mindenesetre, akik elolvasták beszámolom első részét lapunk előző szamában, azok világosan láthatják, hogy Potter főtitkár ele terjesztése összhangban van a „laikusok”, a nők számarányának növelésével az EVT-ben. Élet, egységben. Mind a négy al- témáról a plenáris üléseken hallhattuk az előadásokat. Egy-egy altémáról legalább 4 előadás (korreferátum) hangzott el. Ezen felül volt még 8 „témacsoport”. Mindegyik csoport (átlagban 200 személy) külön témával foglalkozott: bizonyságtétel egy megosztott világban (misszió, evangélizáció); lépések az egységhez vezető úton (az egyház egységének kérdése); mozgásban a részesedés felé (az emberiség megosztottságának legyőzése) ; gyógyító és részt vevő élet a közösségben; szembesülés a békét és túlélést fenyegető veszélyekkel; harc az igazságosságért és az emberi méltóságért; tanulás a közösségben (az ,egy,- másra utaltságból adódó tanulás szükségessége); hiteles kommunikáció (hírközlés). A főtémát és a négy altémát — az előadások elhangzása után — 64 (!) „kis-csoportban” beszélték meg a résztvevők. Egy- egy csoportban 20—30 személy volt jelen. Az volt a cél, hogy lehetőleg mindenki mondja el véleményét és ezek a vélemények valami módon kerüljenek bele a végső dokumentumokba. Sajnos, ennek az utóbbinak megvalósítása majdnem lehetetlen volt, hiszen mind- hegyik „kis-csoport” legalább 2— 3 Oldalnyi „összegezést” készített a hozzászólásokból. Ez pedig összesen 130—180 lapot jelentett. Azt mégis elmondhatjuk, hogy mindenki szolhatott és a főbb pontok tovább jutottak a végső értékeléseket fogalmazó bizottsághoz. Az altémákról és a 8 tárgyalt kérdésről külön cikkben számolunk be, mégis szükségesnek tartom már itt megemlíteni Allan Boesak professzor, a Református Világszövetség elnökének (Dél- Afrika) és Dorothee Solle professzornő (Hamburg) néhány gondolatát. Mindkét előadás rendkívüli hatást gyakorolt a nagygyűlésre. Ugyanezt kell mondanunk John Francis (Anglia) és Jan Pronk (Hollandia) előadásairól is, melyekről ugyancsak később számolunk be. Allan Boesak igen erősen hangsúlyozta, hogy a „békének és igazságosságnak egynek kell lennie”. Azt mondotta, hogy az ún. „harmadik világban” sok keresztyén aggódik amiatt hogy a világ egyes részeiben a „béke ügyét el akarják választani az igazságosság ügyétől, csinálván a békéből észak-atlanti ügyet, miközben nem vesznek tudomást a kizsákmányolásról és igazságtalanságokról”, amelyek elsősorban a „harmadik világban” vannak. Pedig az éhség, a szegénység, a faji megkülönböztetés és az igazságtalanságok felszámolása nélkül, nem lehet a békét tartóssá tenni. Dorothee Solle — akinek már számos könyve jelent meg — „Élet a maga teljességében” címen tartott előadást. Nagyon élesen mutatott rá az anyagi gazdagságnak az ember emberségét és életét eltorzító (deformáló) hatására. „Az anyagi jólét és az élet teljessége nem tud koegzisz- tálni” — mondotta. Nemcsak a gazdagság és a „teljes élet” ösz- szeférheíetlen, hanem az élet teljességével az sem fér össze, ha vcüaki részt vesz egy olyan struktúrában, amely az emberek milliói i lenyúzza. Az emberiség kétharmad reize ki van zárva az „élet teljességéből”, mert a halál küszöbén élnek, gazdaságilag szabályozott szegénységben. A gazdag „első világban” nagyon kevés „teljes élet” található, annál inkább növekszik a „belső üresség”, a „spirituális üresség”. Az előadónő igen élesen bírálta a kapitalizmust. Majd a „második” és „harmadik világból” jött hallgatókhoz fordult és ezt mondta: „Ne kövessétek a mi példánkat. Követeljétek vissza, amit elvettünk tőletek, de ne kövessetek minket. Különben sajnálatos módon istenhozzádot mondhattok Krisztusnak. Ti ne kövessétek az „élet teljességének” azt az ideáját, amit mi fejlesztettünk ki. Ez egy tévút. Ez elválaszt minket Istentől. Ez gazdaggá és halottá tesz bennünket.” Azt is hangsúlyozta, hogy a nagyobb gazdagság mindig nagyobb biztonságot követel. A nagyobb biztonság viszont több fegyvert. Márpedig „mi sohasem ismerjük meg az élet teljességét, míg mi a bombák árnyékában élünk”. „Közlés” sokféle módon Szólnom kell az előadásoknak nemcsak a témájáról és tartalmúi oi, hanem a „hogyan”-járói, a módjáról is. A „közlés” (kommunikáció) nagyon gazdag változataival találkozhattunk Vancouverben. Nemcsak szokványos „közléssel” (pódium, szószék, az előadás felolvasása) adták tovább a mondanivalót, hanem felhasználtak mindén elfogadható eszközt a kommunikálásra: filmet, feliratokat, liturgikus táncot, némajátékot, „színjátszást”, a „test nyelvét” (body language), jelképek segítségével való ábrázolást. Ezzel összefüggésben említek néhány alkalmat. A megnyitó napján a vancouveri amfiteátrumban (stadionban) jött össze mintegy 12 000 ember. A kanadai egyházak adták a „műsort”. A csarnok közepére helyezett széles pódiumon jórészt fiatalokból álló csoportok „liturgikus táncokkal” kísérték és ábrázolták a felolvasott bibliai részeket. A bibliai részek a teremtéstől Krisztus halálán és feltámadásán keresztül a „szent város” ígéretéig „hozták” a történeteket és ezek olvasása közben folyt a liturgikus tánc, mely a „test nyelvezetén” adta tovább a hallottakat. Igen nagy hatású szolgálat volt. A táncokat egy 750 (!) tagú énekkar is kísérte, melynek tagjai kanadaiak és amerikaiak voltak. A liturgikus tánc után Jean Vanier — a L’Arche otthonok alapítója — tartott előadást. Az általa alapított világhíres otthonokban testi-szellemi fogyatékos emberek élnek. Igen egyszerű ruhában jelent meg a sok ezer ember előtt és arra hívta fel hallgatóit, hogy „úgy éljék meg hitüket, ahogy azt Jézus kinyilatkoztatta”. Többek között ezt mondta: „Jézus arra hív minket, hogy közösséget vállaljunk a legkisebbekkel, a leggyengébbekkel és a világ elveszettjeivel. Olyan emberekkel élek együtt, akik kivetett emberek, mert fogyatékosok. Ezért én ma azoknak a nevében beszélek, akiknek nincs szavuk, mert testi-szellemi fogyatékosok.” Azután említette az éhezőket, a menekülteket, az egyedül állókat és bebörtönzötteket. „Jézus az egyház karjaiba helyezi a sérülteket és szenvedő embereket. Az egyház arra hivatott, hogy alázatos és bízó egyház legyen. Az egyház „vakmerőségéhez” elegendő, ha hirdeti a csodálatos hírt, hogy Isten jelen" van a mi világunkban, és hogy Isten királysága jelen van elrejtetten a gyengékben, a szegényekben és elutasítottakban.” A csendes-óceáni szigetekről jött küldöttek számára egy plenáris’ ülésen alkalmat adott az EVT vezetősége „önmaguk bemu tatására"’. Többen beszéltek, mi közben az előadóasztal mögött fehér vásznon filmvetítés folyt Amit hallottunk, azt egyben min dig láttuk is. Egyik női előadó juk, Darlene Keju-Johnson, aki Hawai szigetén lakik — drámai hangon mondta el, hogy Bikini és Marshall-szigetek felett 66 nukleáris bombát robbantottak fel a franciák. Hatásuk ma is romboló. Ö maga 3 daganatot hord a testén. „Félek a jövőtől, mi lesz még velünk, a Marshall- sziget lakóival.” Sok gyerek úgy születik, hogy szarusodik a homlokuk, kezükön és lábukon hat ujj van. De olyan gyermekek is születnek, akik alig hasonlítanak egy emberi lényhez, inkább meduza-formájúak. Segítséget kért a világ keresztyénségétől és a világ népeitől: akadályozzák meg szigeteik felett a további nukleáris kísérleteket. Ugyancsak plenáris ülésen mutatkoztak be a kanadai egyházak. Kanada és a kanadai egyházak történetét színészek, zenészek és egy neves táncosnő, Connie Mcker Wernikowski mutatta be. Igen szemléletes, mindenki által jól „fogható”, átütő erejű előadás volt. Ugyancsak dramatizálással vezették be a 8 téma csoportokban való megbeszélést. Egy 8 tagú gárda — valamennyien maszkokat viseltek — jelképezte a 8 témát: egy munkanélküli ázsiai ifjú, egy afrikai paraszt, egy munkaképtelen latin-amerikai ember, egy lelkész, egy északamerikai portás, egy tudós és kereskedő Európából. Az előadás azt jelképezte, hogy a témák nem pusztán „elvi”-ek, akadémikusak, hanem ez a való élet. (Sokan azt mondották, hogy ez volt a legjobb kommunikálás.) Egy reggeli istentiszteleten Shobana Jayasingh, indiai táncban mutatta be a samáriai asz- szony beszélgetését Jézussal. Esti fórumokon egy alkalommal Desmond Tutu dél-afrikai püspök, másik alkalommal Co- retta King (Martin Luther King özvegye) beszélt. Mindketten igen mély hatást gyakoroltak a sok ezer résztvevőre. Káldy Zoltái" (Folytatjuk)
