Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-18 / 38. szám

GYERMEKEKNEK. Vigyázz a szívedre! Lk 11,24—26 LEGÉRTÉKESEBB ÉS LEG­FONTOSABB TESTRÉSZÜNK a szívünk. Szünet nélkül dobog ér­tünk. Testünk minden egyes ré­szének bőségesen osztogatja a táp­lálékot. Éppen ezért, mert ennyire értékes a szívünk, jól kell rá vi­gyáznunk. A Bibliában ezt olvas­suk: „Minden féltve őrzött dolog­nál jobban óvd szívedet, ment on­nan indul ki az élet!” (Péld. 4,23) A szívünkben gyűjtjük össze ér­zéseinket, gondolatainkat, vágya­inkat. Innen irányítunk minden kimondott szót, minden végrehaj­tott cselekedetet. Amilyen a szí­vünk, olyan az életünk is. Ezért fontos, hogy csak a jó dolgokat őrizzük a szívünkben és vigyáz­zunk arra, hogy a rossz bele ne férkőzhessen. Jézus beszélt arról, hogy a szí­vünk olyan, mint egy ház, amely­ben lakik valaki. Ha a rossz la­kik benne, akkor minden összeza­varodik és felfordul. Akkor tele van a szívünk szeretetlenséggel, engedetlenséggel, haraggal, irigy­séggel, rossz gondolatokkal. Ak­kor gyakran félünk... és nyug­talanok vagyunk. A Biblia ezt nevezi bűnnek. Ha azonban Istenre hallgatunk és nem a rosszra, akkor megszabadulunk mindettől. Akkor minden rendbe­jön, megszűnik a zűrzavar, az ösz- szevisszaság. Ha Istennek engedel­meskedünk és nem a rossznak, akkor maga Isten lakik a szívünk­ben. Akkor ő irányítja az életün­ket. JÉZUS ARRA FIGYELMEZTET MINKET, hogy az emberi szív nem maradhat gazdátlanul, mint valami lakatlan ház. Ez azt jelen­ti, hogy szívünkben mindig van valamilyen vágy, törekvés, vagy indulat. Vagy jó, vagy rossz. Jé­zus azért jött, hogy megtisztítsa a szívünket, hogy kiűzze onnan a rosszat. Neki van hatalma a gonosz fölött. Ha pedig egyszer megsza­AZ EURÓPAI BAPTISTÁK 1984. augusztus 1—5-ig Ham­burgban találkoznak majd az európai baptisták képviselői, hogy együtt ünnepeljék az első né­metországi baptista gyülekezet születésének 150. évfordulóját. Ezt a gyülekezetét Johann Gerhard Oncken alapította, akit általá­ban az európai baptizmus aty­jának szoktak tekinteni. A ko­rai baptisták eme úttörőjének a megünneplése részét képezi az Európai Baptisták Kongresszusa programjának. Hat európai ország baptista ve­zetői, a nyugat-németországi badultunk a rossztól, az a nagy kérdés, hogy mi jön a helyébe. Nagy baj, ha a ház üresen marad. Ha nem költözik be szívünkbe Is­ten, akkor a rossz megsokasodva tér oda vissza. Akkor a helyzetünk még rosszabb lesz, mint azelőtt. Ezért soha nem gondolhatjuk, hogy már biztonságban vagyunk, hogy végleg megszabadultunk a rossztól. Ha nem vigyázunk a szí­vünkre, ha újból beengedjük oda a gonoszt, még nagyobb lesz a za­var, a felfordulás, még nagyobb lesz a nyugtalanság, még nagyobb lesz a bűn. NEM ELÉG TÁVOLTARTANI MAGUNKTÓL A ROSSZAT. A sötétséget csak úgy tudjuk kiűzni a szobából, ha beengedjük oda a vi­lágosságot. A rossztól csak akkor tudunk megszabadulni, ha a szí­vünkben Isten kap lakást. Ha ő lakik bennünk, akkor nem marad hely szívünkben a gonosznak. Amikor megkereszteltek min­ket, Isten megtisztította a szívün­ket. Kiűzte onnan a rosszat és az ő lelke, a Szentlélek költözött fe­lénk. Azért, mert azt akarja, hogy boldogok, megelégedettek legyünk. Azért, mert meg akar őrizni min­ket a gonosztól. Nagy baj lenne, ha elveszítenénk. Ez volna a le- geslegrosszabb, ami velünk meg­történhet. Ezért kell vigyázni a szívünkre. Vigyázni arra, hogy mindig Isten lakjon benne. „JOBBAN FÉLEK A SAJÁT SZIVEMTŐL, mint a pápától és összes bíborosától” — mondotta Luther Márton. Csak akkor élhetünk félelem nélkül, ha így imádkozunk: „Isten, szívem néked adom, Kedves ajándékul, Ezt kívánod tőlem, tudom, Fogadd sajátodul!” (ÉKV. 319.) N. F. E. HAMBURGI TALÄLKOZÖJA Siegfried Kerstan lelkésszel az élükön már készítik a kongresz- szus programját. A nemzetközi jelleg különösen nyilvánvaló lesz a bibliatanulmáhyozó csoportok­ban, amelyeket németül, fran­ciául, olaszul, spanyolul, portu­gálul, szlovákul, románul, ma­gyarul, svédül és angolul vezet­nek. Az európai baptista kongresz- szus közvetlenül követi az 1984. július 24—30-ig Berlinben sorra kerülő baptista világszövetségi főtanácsülést. „írok nektek, ifjak...” Meglátott két testiért és így szólt hozzájuk Mt 4,18—19 Életünkben számtalan találko­zásban van részünk. Emberekkel vagyunk körülvéve, akik szintén járják a maguk útját. Lehet, hogy csak egy darabig jönnek velünk, aztután ki-ki megy a maga útján és többet nem látjuk egymást. A TALÁLKOZÁSOK LEHET­NEK VÉLETLENEK, amelyeket hamar elfelejtünk. Adódhatnak kénytelen szükségszerűségből, le­hetnek kínosak, kényelmetlenek is. A találkozások emléke idővel elhalványul, a találkozásoké, me­lyek az iskolapadban, a munka­helyen, az üdülőben, a kórházi betegszobában, vagy a vonatfülké­ben jöttek létre. De vannak olyan találkozások is, amelyek egy életre szólnak, amelyeket lehetetlen kitörölni em­lékezetünkből. Olyan találkozá­sok, amikor kölcsönösen megaján­dékozzuk egymást, amikor kölcsö­nösen megnyílunk egymásnak. Megajándékozzuk egymást szavak­kal és tettekel. A találkozásban gazdagítjuk, megörvendeztetjük egymást azzal, ami a mienk. Az ilyen találkozást nem lehet elfe­lejteni, az ilyen találkozás egy életre szól. A JÉZUSSAL VALÓ TALÁL­KOZÁS EGY ÉLETRE SZÓL. Nemcsak földi életünk alakulása, hanem örök sorsunk is ettől függ. Hiszen azzal a Jézussal találko­zunk, aki maga az Élet. Péter és András számára sors­döntő volt a Jézussal való találko­zás. Sokat követelt tőlük, de sokat is ígért nekik Jézus: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titiket.” Föl kellett adniuk azt, ami eddig betöltötte az életü­ket. Mindennek hátat kellett for­dítaniuk az új szolgálat érdeké­ben. Ez a találkozás egy életre szólt: azok. akik szinte összeforr­tak a halászattal, a tóval, bárkái­kat, hálóikat, mindenüket otthagy­ták és követték Jézust. Teljesen Jézusra bízták magukat, rendel­kezésre bocsátották életüket. A legkisebb biztosíték nélkül készek voltak elfogadni terveit, hogy va­lami új, addig ismeretlen váljon belőlük, hogy emberhalászok le­gyenek. Mert ezt az ígéretet kap­ták. A legnagyobbat bízta rájuk Jézus, hogy embereket nyerjenek meg Isten ügye számára. A JÉZUSSAL VALÓ TALÁL­KOZÁS MEGVÁLTOZTATJA AZ ÉLETET. Alapjaiban változtatja meg. Minden más lesz, mert ő ma­ga akar életünk tartalma, közép­pontja lenni. Ő akarja betölteni egész életünket. Ilyen találkozást élt át Paul Claudel, a nagy fran­cia költő, miközben a párizsi Not­• • • re Dame-ban a Magnificat-oti hallgatta: „Ott álltam a tömegben, a kórus feljáratánál a második oszlop mellett, a sekrestyétől jobbra. És ekkor történt meg ve­lem, ami azóta egész életem felett uralkodik. Egy pillanat alatt tör­tént, a szívemhez ért, s ráébred­tem : hiszek ... Feltörtek köny- nyeim, rázott a zokogás. Az Ades- tet énekelték. És a lágy hangok még jobban feldúltak... A JÉZUSSAL VALÓ TALÁL­KOZÁS SZOLGÁLATBA ÁLLÍT. Megbízatással jár. Jézus a köve­tésére hív. Együttműködésre hív. Emberhalászatra. Neki megvan a maga elgondolása az emberről. Minden emberről külön-külön. Ró­lunk is. Az a feladatunk, hogy el­gondolását megvalósítsuk, hogy őt kövessük. Ha valakit valamilyen feladatra ki akar választani az ember, ak­kor mérlegel: alkalmas-e rá? Meg­vannak-e benne a kívánt tulaj­donságok? Meg lehet-e bízni ben­ne? Amikor Jézus bennünket „al­kalmazni” akar, nem így tesz. Egyszerűen beleavatkozik szere- tetével a mi életünkbe is, odalép hozzánk, találkozik velünk és megbízatást ad, fölszólít valamire. Ő azt hívja, akit akar, és azzá te­szi. amivé akarja. Hívása valójá­ban hivatás, elhivatás, amelynek célja, hogy az embert tartsuk szem előtt, akihez küldettünk. Hívásá­nak célja, az, hogy a krisztusi élet megszülessen bennünk, hogy az 5 gyógyító szeretetét adjuk tovább. Móricz Virág Francia lecke című írásában olvassuk a következőket: „A francia nőktől tanultam vala­mi nagyszerűt. Nagyszerűen vi­selkedtek a francia nők a tábor­ban. Volt egy csodálatos mottó­juk, elvük, hitvallásuk: Csak a más bajával törődj! El tudja kép­zelni, mit jelent, mit ér az? Aki ebben hisz, az sérthetetlen. Az mindennap újjászületik.” Nem vallásos formában így is meg le­hetne fogalmazni, hogy mit je­lent a Krisztust követő élet, aho­gyan a hitleri haláltáborokban hősiesen helytálló francia nők megfogalmazták: csak a más ba­jával törődj! HA TALÁLKOZUNK JÉZUS­SAL, HA MEGHALLJUK HÍVÁ­SÁT, ő a mi életünkben is meg­mutatja hatalmát. Azzal ajándé­koz meg, hogy részt vehetünk mű­vében, hogy átélhetjük csodálatos halfogások örömét. Jézus a vele való találkozásban nemcsak küld bennünket, hanem egész életünkben velünk marad és vár. Ahogyan Szerb György írja Jézus a legifjabb tanítványhoz című versében: „Fiam, szeretlek. Indulj és beszélj, érezd: utadra áldás napja süt, s az út egy pontján én várlak, [ne félj.” Nagyné Ferenczy Erzsébet Lapozgatás Vietnami imádság Jézus, Te végtelenül közel vagy ott, ahol segítenek egymásnak, ahol betegek egészségesek lesznek, ahol emberek igazat szólnak, ahol mindent megtesznek a békéért, ahol leprások tisztulnak és ahol menekültek otthonra lelnek. Jézus, Te iszonyúan messze vagy onnan, ahol háború dúl és halál arat, ahol gyermekek eheznek, ahol földrengés ezrek sírját okozza, ahol emberek menekülni kényszerülnek, ahol a szívek üresekké válnak. Vietnámi imádság A Die Weltmission című lapból Segédlelkészek és lelkészi munkatársak kiküldése a Déli Egyházkerületben Dr. Káldy Zoltán, a Déli Egyházkerület püspöke Lupták György segédlelkészt Nagymányokról Kiskőrösre, Hegedűs Zsuzsanna lel­készi munkatársat Békéscsabáról az Országos Evangélikus Levél­tárba helyezte. A most végzett segédlelkészeket és lelkészi munka­társakat az alábbi gyülekezetekbe küldte ki: Bakay Pétert Békés­csabára, Koczor Tamást Pilisre, Schreiner Tamást Kisapostag—Du­naújvárosba, Luptákné Hanvay Máriát Kiskőrösre, ifj. Mekis Adámot Ácsára. Dánia énekköltője GRUNDTVIG MIKLÓS FALU­SI LELKÉSZLAKÁSBAN SZÜ­LETETT 1783. szeptember 8-án, a dán egyházi és nemzeti tör­ténet egyik kiemelkedő alakja. Édesanyja meleg szeretete kísér­te életútján. Gyermekkorában fi­gyelemmel kísérte népe életét. Megszerette a természetet. Édes­apja hivatását választotta. Kop­penhágában végezte teológiai ta­nulmányait. Egyetemi évei alatt kutatni kezdte népe múltját. Fel­ismerte a népköltészet értékeit. Elkezdett verseket írni. Szolgálatban megfáradt idős édesapja kérésének eleget tett. Segédlelkészi szolgálatot vállalt mellette. Segítő szeretettel igye­kezett segíteni faluja szegényei­nek nyomorán. Lelkigondozói munkát végzett. FIATAL ÉVEIBEN A DÁN EGYHÁZ ÉLETÉT megüresítette a felvilágosodás. Az ész uralma alá helyezték Isten kijelentését. Az igére éhes szívek nem kaptak éltető táplálékot. Ennek felisme­rése késztette Grundtvigot arra, hogy 1810-ben próbaprédikáció­jának ezt a címet adta: „Hogyan tűnt el az Űr igéje az ő házá­ból.” Lutheri meggyőződését sze­gezte szembe a dán egyház élet­formájával. Az igehirdetés nagy vihart kavart. Üldöztetés, mel- lőztetés lett osztályrésze. Egy időre papi hivatása letételére kényszerült. Az 50. Zsoltár olvasása nyo­mán kétely ébredt a szívében. Ezekre a kérdésekre kellett fe­leletet adnia: — Keresztyén Vagy te? Meg vannak bocsátva bű­neid? Festmény őrzi emlékét an­nak, hogy a fiatal Grundtvig az Udby-i templom lépcsőjére ros- kadva vívódik önmagával. Isten nem hagyta őt magára. Nemcsak mások munkájának hiányait lát­ta meg, hanem a maga bűneit is. Megvívta a hit harcát. Elju­tott a felismeréshez: „Mi Isten egyháza és háza vagyunk. Az épület eleven kövei.” A Szentírás mellett meglátta Luther Kis Ká­téjának óriási jelentőségét. En­nek nyomán hitében erős hang­súlyt kapott az Apostoli Hitval­lás, a Mi Atyánk és a szerezte- tési igék. Ezekről ezt vallotta: „Ez az élő ige az Űr saját szá­jából.” Amint hite elevenedett, úgy telt meg számára élő tar­talommal az egyház liturgiája. Megerősödött benne a bizonyos­ság: a lutheri egyház örökségét meg kell őrizni! AZ EGYHÁZ MEGÚJÍTÁSA MELLETT egy másik feladatot is látott: a dán népet szebb, tar­talmasabb élet felé kell vezet­ni. Élenjáró harcosa lett a nem­zeti szabadságtörekvéseknek. Küzdelmei elején egyedül volt a felismert igazságokkal. Később több barátja állt mellé. A dán egyházi élet szellemi központja lett Grundtvig altersheimi temp­loma. Követői örvendező keresz- tyénségükkel az egyházi megúj­hodásnak lettek munkásai. Erő­teljes, magával sodró erejű né­pi kegyesség alakult ki a dán egyházban. Grundtvig az evangélikus Észak legnagyobb énekköltője, öt vas­tag kötetben jelentek meg éne­kei. Több, mint 1500 éneket írt. Költészete két forrásból táplál­kozott. Egyfelől a Szentírásból nyert világosságot adta tovább verseiben. Istenre figyelés és sze­mélyes élmény olvadt egybe éne­keiben. Másfelől a dán népköl­tészet volt az ihletője. Ólyan erőteljesen tudta alkotásaiba be­lefoglalni a dán nyelv kifejezési formáit, költőiségét, hogy énekei közül ma is sok népdalként él a dán nép szívében. Gru:*dtvig énekeiből az örvendező keresz- tyénség derűje, ragyogása árad. A személyes élmény és az evan­gélium igazságáról valló tanús­kodás olyan szép egységbe öt­vöződik énekeiben, mint Luther költészetében. Sokat fáradozott Grundtvig né­pe nemzeti ébredése érdekében. Munkásságának jelentős eszköze volt az általa megvalósított nép­főiskola. Célkitűzését így foglal­ta össze: „Keresztyén hősi lel- kületet teremteni az ifjúságban.” Tanterv nélküli szabad előadá­sok, közös beszélgetések, együt­tes munka során élményt kaptak a fiatalok. Kitűnő történész volt Grundtvig. A népfőiskola tan­anyaga középpontjába a dán nép történelmét állította. Fontos sze­repet kapott a gazdasági isme­retek mellett az anyanyelv és az egészségtan. Mindezt átfogta a keresztyén életgyakorlat kialakí­tásának szándéka. Az igében és a szentségekben gyökerező élő kegyesség megalapozása. A nép­főiskola felállításának gondolata kezdetben sok akadályba ütkö­zött. Az eredmények azonban le­győztek mindén ellenállást. Grundtvig elképzelése nyomán Európának azokban az országai­ban, ahol felébredt a keresztyén paraszt fiatalokért érzett felelős­ség tudata, egymás után nyíltak meg a népfőiskolák. Hazánkban is jelentős eredményei voltak a népfőiskolái mozgalomnak. GRUNDTVIG ÉLETE RÖVID IDEJÉT egy öregotthonban töl­tötte tevékeny munkában. Ige­hirdetői, lelkipásztori szolgálatot végzett. Derűs öröm és a Krisz­tus győzelme feletti ujjongás volt igehirdetésének alaphangja. 1872- ben Szentháromság ünnepe utá­ni 14. vasárnap végezte az isten- tiszteleti szolgálatot, prédikált és kiosztotta az Űrvacsorát, amint az szokás volt minden istentisz­teleten. Egy nappal később, egy héttel 90. születésnapja előtt csendesen elaludt, amint egyik életírója megjegyezte: „Mint ahogy a nap lemegy.” KEDVES OLVASÓ! Kérem, ke­resse ki énekeskönyvünkben a 288. éneket. Ha nem ismerte ed­dig, olvassa el. Az utolsó vers­szak alatt ezt olvashatjuk: Grundtvig Miklós 1783—1872 (dán). Ez az ének nemcsak Észak evangélikusságával kapcsol egy­be, hanem megerősíti bennünk az egyházban való élet ujjongó örö­mét. Ferenczy Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents