Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-09-11 / 37. szám
Luther és a keleti orthodoxia KÉTSÉGTELEN TÉNY, hogy az Idei Luther-év elsősorban az evangélikus egyház és tágabb értelemben a protestantizmus ügye. Ám éppen úgy tény az is, hogy az egész keresztény ökumené és az egész művelt emberiség világszerte élénk érdeklődéssel kíséri annak eseményeit, sőt úgyszólván minden keresztény egyház felhasználja az alkalmat, hogy a maga szempontjából értékelje vagy újra értékelje Luther Márton személyét és reformátori szerepét. Természetesen nem kivétel ez alól az orthodox egyház sem, amely különböző szinteken és kiterjedésben évek óta folytat teológiai párbeszédet a lutheránus egyházzal. Ki kell emelnünk azt is, hogy a Luther-év május 4-i megnyitásán képviseltette magát az Orosz Orthodox Egyház is, és felolvasásra került Pimen patriarcha üzenete a megnyitó ünnepség résztvevőihez. Ebben az orosz egyházfő rámutatott az orthodox és az evangélikus hittanítás közös vonásaira és emlékeztetett az Orosz Orthodox Egyház és a lutheránus egyház különböző országos szervezetei között régóta folyó párbeszédre — amely immár összorthodox és összlutheránus meretet öltött — valamint a két egyház közös békeszolgálatára. AZ ORTHODOX NÉPESSÉGŰ ORSZÁGOK közül Görögországban került sor a legünnepélyesebb megemlékezésre a Luther-év alkalmából. mégpedig január 25- én, az Athéni Tudományos Akadémián. Az ünnepi ülésen Joan- nisz Karmirisz akadémikus athéni teológiai professzor tartott előadást. Ennek a kiemelkedő megnyilatkozásnak a magyarázata nyilván az, hogy a görögországi egyetemeken alig akad olyan idősebb teológiai tanár, aki hosz- szabb-rövidebb ideig ne tanult volna német protestáns fakultáson. Karmirisz professzor is ezek közé tartozik, s így nemcsak rendkívül jártas a lutheránus hittudományban, hanem különös ro- konszenvvel is van az Evangélikus Egyház iránt. Karmirisz professzor húsz évvel ezelőtt foglalkozott bővebben az első nagy reformátorok műveivel és az orthodoxiához való kapcsolataival. Az athéni theológiai fakultás „Theológia” c. • évkönyvének 1963. évi kötetében valamint különlenyomatban is megjelent 70 oldal terjedelmű „Luther és Melanchton az Orthodox Egyházról” c. monográfiája. Nagyjából e tanulmánya Lutherre vonatkozó részének rövidített formája a január 25-én elhangzott akadémiai előadása is. A kettő vázlatos ismertetésére az alábbiakban vállalkozunk. ra a Resolutiones disputationum de indulgentiarum virtute c. munkájában. Negyedik nézetazonosság az orthodox és a lutheri tanításban a kenyér és a bor általános használata (hívek esetében is) az Úrvacsorában. A két szín alatti úrvacsoraosztás orthodox gyakorlatára Luther az Ágostai Hitvallás apológiájában hivatkozik: „manet mos adhuc in Ecclesiis Graecis”. Az Orthodox Egyház tanítására hivatkozás nélkül is, ötödik azonosulásként, Luther kiállt a keleti kereszténység évezredes gyakorlata mellett az istentiszteleti nyelv tekintetében. A De captivitate Babylonica Ecclesiae pra- eludium c. írásában ő is síkra- száll a népnyelv istentiszteleti használata mellett. Ezek tehát a főbb egyezések az orthodox és a lutheri theológia között, akár hivatkozott Luther az orthodox tanításra, akár nem. Visszatérve Karmirisz profesz- szor előadására, az alábbiakban foglalhatjuk össze értékelését Luther orthodox-barát megnyilatkozásairól. LUTHER ÁLLÁSFOGLALÁSA AZ ORTHODOX EGYHÁZZAL KAPCSOLATOSAN kifejezetten pozitívnak mondható, és főleg abban jut kifejezésre, hogy a nagy reformátor időnként az ortho- doxiánál keres argumentumokat a római újítások, téveszmék elleni polémiájához. Jóllehet az Orthodox Egyházról, annak the- ológiájáról, liturgiájáról, szervezetéről, kegyességéről alkotott fogalmai meglehetősen hézagosak, az orthodoxiában mégis példáját látja a Rómától függetlenül fennálló apostoli és katolikus egyháznak, amelyet az atyák egyházának, az egységes ókeresztény egyház örökösének tekint. Luther egyetértett az orthodoxiával Róma téveszméinek és tévtanításai- nak bírálatában, azonban ezen túl nem mélyedt el az orthodox Kelet dogmatikai rendszerének, egyházi struktúrájának, lelkiségének, misztikájának tanulmányozásában. Ezért is nem tudta — vagy nem akarta — a reformációt a keleti orthodoxia irányába vezetni, hanem mindvégig nyugodt theologus maradt, aki latin goridoíati kategóriákban theoligizál. Noha gyakran utalt a keleti egyház- tyákra, általában idegen maradt zok gondolatvilágától, és mert nem ismerte eléggé, némileg le is becsülte őket. Részben talán ez is vezette őt az ókeresztény hagyomány elvetésére és az Írás tekintélyének egyoldalú hangsúlyozására. Ha Luther jobban ismerte és tisztelte volna a keleti egyházatyák hagyatékát, ’amelyet az Száznyolcvan év nlán először Luther végrendelete ismét német földön LUTHER REFORMÁTORI MUNKÁJÁNAK általános értékelése után Karmirisz különösképpen azzal a vitával foglalkozik, amely Luther és Eck között zajlott le Lipcsében 1519. július 4— 14. között. Itt Luther elsősorban a pápai primátust támadta, és az Orthodox Egyházra hivatkozva ismételten leszögezte, hogy a primátusnak semmiféle bibliai vagy theológiai alapja nincs. Ezen az alapon ugyanis — hangsúlyozta Luther — inkább a jeruzsálemi vagy az antióchiai püspököt illetné az elsőség. Érdekes módon viszont, a purgatóriumról vitatkozva, a lipcsei disputában Luther elmulasztott hivatkozni az Orthodox Egyházra, amely pedig már korábban elítélte a tisztítótűzről szóló rórrmi tanítást. Egyébként az Orthodox Egyházról Luther mindvégig a legnagyobb tisztelet hangján szólt, mnit a keresztény tanítás őrzőjéről és a keresztény ka- tholicitá.s hordozójáról. A későbbiek során Luther több más egyezésre is rámutatott a maga állásfoglalása és az orthodox tanítás között. Előbb azonban, a Spalatinushoz 1519. november 7-én írt levelében arra utal, hogy a tisztítótűzről szóló tanítás elvetése semmiképp sem minősülhet eretnekségnek, hiszen a „görögök” (orthodox) sem tekintetnek olyanoknak, pedig ők is elutasítják a purgatorium tanát. EHHEZ KAPCSOLÓDIK AZ ORTHODOX ÉS A LUTHERI TANÍTÁS harmadik azonossága is. amely az indulgenciák elvetéséből áill. Luther e tekintetben is hivatkozik az orthodox álláspontorthodox egyház az ő koráig tizenöt évszázadon át hűséggel megőrzött, és ha másfelől a'XVI. századi orthodox egyház szabad és cselekvőképes lett volna, a reformáció minden bizonnyal közelebb kerül akkor az orthodox Kelethez, amely már évszázadokkal korábban elutasította a nyugati kereszténység középkori elhajlásait, s így közvetve előkészítette a talajt a lutheri reformáció számára. Ehelyett azonban Luther elvetette az orthodox egyházban változatlanul is hamisítatlanul megőrzött ókeresztény hagyományt is, eljutott a „sola Scriptura” és a sola gratia in solo Christo” álláspontjára, s így természetesen lehetetlenné vált az ő korában a reformáció és az orthodoxia találkozása. AZ ORTHODOXIA ÉS A LUT- HERANIZMUS BEHATÓBB KÖLCSÖNÖS MEGISMERÉSÉNEK és egymásra találásának feladata a későbbi időkre maradt. A mi korunkra is. II. Jeremiás konstantinápolyi patriarchától kezdve (1572—1584) számos orthodox és lutheránus egyházi ember, theológus nyilatkozott úgy, hogy az orthodoxok és lutheránusok között minden iontosabb theológiai kérdésben teljes a nézetazonosság. A napjainkban testvéri párbeszédet folytató orthodoxok és evangélikusok is ezen a véleményen vannak, és az a reménység hatja át őket. hogy az egyház örökkévaló Fejének, Jézus Krisztusnak hatalmas segítségével át fogják . hidalni az őket jelenleg még elválasztó különbségeket, hogy így a tökéletes szeretet és a teljes hitegység kötelékében „mindnyájan eggyé legyenek’”. (Jn 17,21.) Dr. Berki Feri«: (Szívesen és köszönettel adjuk közre dr. Berki Feriz. a Magyar Orthodox Egyház esperes — adminisztrátora — protoierei — komoly kutatómunkát igénylő, hiányt pótló cikkét, amelyet felkérésünkre készített el nagy hazai és nemzetközi elfoglaltsága mellett. A cikk híven tükrözi testvéri nyíltsággal azokat az elsősorban teológiai jellegű kérdéseket is, amelyekben különbözőségeink 'megmutatkoznak és szükségessé teszik továbbra is a már korábban megindult és jó légkörű párbeszédeket az orthodox és lutheránus testvérek között. — Ugyanakkor Isten iránti hálával tehetünk arról együttes bizonyságot, hogy a hazai Ökumenikus Tanács keretein belül éppen úgy, mint a két hazai egyház közvetlen érintkezésében, mint e cikk is igazolja, mély és értékes testvéri kapcsolat épült ki, de ezen túlmenően az egyházak nemzetközi szolgálatában is. — Szerk.). Élénk diplomáciai tevékenység és múzeumi szakemberek sűrű leváltása után, kél-két „kurír” kíséretében egy MALÉV és egy Lufthansa-repülőutat tett e nyáron Luther Márton végrendelete. A RITKA ÉRTÉKŰ DOKUMENTUM története és legújabb kori sorsa a Corvina Kiadó jóvoltából ma már Európa-szerte ismert. Röviden mégis hadd summázzuk az előzményeket. Az 1542-ben, Wittenbergben kelt testamentum tartalmi és formai érdekességeire sokáig nem figyelt fel senki. A reformáció hazájában, sőt Luther tisztelőinek szőkébb körében sem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. Annyira nem, hogy az 1803-ban elhunyt utolsó német tulajdonos, Carpzow professzor örökösei Helmstedtben nyilvános árverésen túladtak rajta. Jankovich Miklós tudós műgyűjtő éles szeme megakadt e ritka értéken: neki köszönhetjük, hogy 180 éve magyar földön, sőt — ajándékaként — evangélikus egyházunk tulajdonában van az azóta féltve őrzött kincs. Sem egy száz év előtti izgalmas intrika — az eredetiség megkérdőjelezése — sem a hitleri időknek a „berchtes- gadeni sasfészekig” menő nyomása nem tudta ezt elvenni jogos tulajdonunkból. AZ ÖTSZÁZADIK LUTHER- JUBILEUMI ÉVBEN ismét az érdeklődés homlokterébe került az okmány, amelyet Evangélikus Országos Lelvéltárunk páncélszekrényben őriz, s amelyet — időközönként eredetiben, máskor pedig hasonmásban — naponként láthat Deák téri Evangélikus Múzeumunkban a nagyközönség. Elsőnek a Német Szövetségi Köztársaság legnagyobb-központi tudományos gyűjteménye. a nürnbergi Germán Nemzeti Múzeum (Germanisches Nationalmuseum) juttatta el hozzánk hivatalos kérését: tegye egyházunk vezetősége lehetővé, hogy a június 22-én megnyíló reprezentatív kiállításon a látogatók eredetiben láthassák a nevezetes dokumentumot. Az elnökségi értekezlet' pozitív döntése alapján a Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya és a Magyar Nemzeti Bank kiviteli engedélye alapján, valamint a német biztosítási köt- . vény garanciájával előkészületbe tettük a végrendeletnek egyhónapos időtartamra való kiszállítását. IDŐKÖZBEN A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG illetékes állami szervei megkere- resést intéztek nagykövetségükön keresztül a Művelődési Minisztériumhoz annak érdekében, hogy a berlini Német Történeti Múzeum (Museum für Deutsche Geschichte) állami Luther Bizottság által szervezett nagyszabású kiállításán is eredetiben megtekinthető legyen Luther testamentuma. Egyházunk vezetősége természetesen megértéssel fogadta a kérést, és kész volt annak teljesítésére. Mivel azonban a korábbi nürnbergi terminusok az írásbeli megállapodások miatt már nem voltak megváltoztathatók, a berlini kiállításnak csupán a megnyitó és azt követő öt nap időtartamára tehettünk kötelező ígéretet. Az 500 éves Luther számára diadalmenetet jelentett saját kezű írásos — autográf — végakaratának Vető Béla lelkész, levéltárvezető és magam által kísért útja. Berlinben, a Schönefeldi repülőtéren Kurt Löffler művelődésügyi államtitkár mellett berlini Magyar Nagykövetségünk kultúrattaséja és a Német Történeti Múzeum két osztályvezetője logadott minket a repülőgép lépcsőjénél. A külön váróteremben mondott államtitkári köszöntőből kitűnt, milyen nagyra értékeli az NDK kormánya és múzeum ügye azt a tényt, hogy népük nagy fiának, Luther Mártonnak végakarata 180 évi távoliét után először van ismét a reformáció hazájában. Mi pedig örömünknek és tiszteletünknek adtunk válaszunkban kifejezést, amiért közös reformátorunk személyének ekkora megbecsülésben van része szocialista országukban. ÉRDEMES VOLNA E NAGYSZERŰEN — tárgyilagosan és kiváló szakértelemmel — megrendezett kiállításról egyszer külön is beszámolni lapunk olvasóinak. Aki e hetekben még ellátogat Berlinbe, ne kerülje el az Unter den Linden patinás múzeumi épületét és annak hatalmas kiállítótermeit. A hivatalos június 15-i megnyitáson részt vett Gysi úr, az ottani Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Paul Verner, a Politikai Bizottság tagja — az Elnöki Tanács és egyben az állami Luther- bizottság elnökének, Erich Ho- neckernek a képviselője —, dr. Gerald Götting, a Keresztyén- Demokrata Párt elnöke, több miniszter és miniszterhelyettes, államtitkár, professzor, múzeumi főigazgató, valamint meghívott egyházi személyiségek is. A megnyitó beszédekből és a fogadások alkalmain elhangzott véleményekből kitűnt, két fontos jelenség. Az egyik: Luther általános nagyra értékelése, sót újraértékelésének hangsúlyozása. A másik: az állam és az egyház rendezett viszonyának demonstrálása. Ez utóbbit több más alkalommal is kifejezésre juttatták irányunkban: a kulturális ügyek miniszterhelyettese és a múzeum főigazgatója ebéden látott vendégül. gazdag programot készítettek nekünk, állandó kísérővel és tolmáccsal láttak el. s állami gépkocsijukkal elvittek bennünket- Wit- tenbergbe, Eisenachba, Möhrába és Potsdamba. Élmény volt a wittenbergi Luther-Halle új kiállításának Beeskow igazgató által vezetett megtekintése. Az eise- nachi püspöki palotában Werner Leich thüringiai tartományi püspök. az egyházi Luther-bizottság elnöke fogadott nagy szeretettel, majd Wartburg várának vezetősége részletes, szakszerű kalauzolásban mutatta be új kiállítását. Felejthetetlen marad ezeknek az alkalmaknak az emléke. A berlini Luther-kiállítás első öt napja alatt, több mint nyolcezren tekintették meg a végrendeletet. Az újságokban külön közzéteték az autográf ottlétét, sőt emiatt a rendes heti szünnapon is nyitva tartott a múzeum. Elhozatála óta az eredeti iratot fakszimile helyettesíti. NÜRNBERGBE — a dokumentum rövid egy éjszakai budapesti pihenése után — június 20-án Péter Márta művészettörténész,, az Iparművészeti Múzeum osztályvezetője és Luther Emlékbizottságunk tagja, valamint Vető Béla levéltárvezetőnk kísérték a végrendeletet. A légikísérőket, mint „kurírokat” ott is tisztelet és meg becsülés vette körül. A korábbi megállapodás értelmében a Germanisches Museumban egy hónapon át volt tárlóban az eredeti okmány. A Laurenlius-tcmplom- ban rendezett nagyszabású ünnepi megnyitón küldötteink is ott ültek a hivatalos meghívottak soraiban és hallhatták a nyugatnémet állami vezetők. Kohl, Barzel és Strauss ünnepi beszédeit. A városközpontban lévő múzeum hatalmas épületét ettől kedzve naponta átlag 2500 ember lepte el — németeken kívül sok külföldi — főleg amerikai, japán és számos nyugat-európai — turista. Több. mint 30 képzett tárlatvezető állt rendelkezésükre és magyarázta a lutheri reformáció jelentőségét. A szép és aprólékosan pontos, minden igényt kielégítő kiállítási katalógus is bizonyítja, milyen körültekintő alapossággal, és milyen magas technikai színvonalon tudta bemutatni — az egyébként több száz munkatárssal és szakértővel rendelkező — múzeum a XVII. századi egvházi élet írásos, nyomtatott és tárgyi emlékeinek a ma nemzedékét is el- gondolkoztatásra és elmélyülésre késztető emlékeit. EG Y HÓNAPOS KIA LLÍTÁSA UTÁN július 30-án Vető Béla kollégámmal ismét magam hoztam haza Luther végrendeletét. Egy időre most páncélszekrény zárja falai közé. Tervünk szerint december közepén újra látogatóink elé tárjuk az eredeti példányt: ekkor szándékozzuk megnyitni a Hősök terén, a Szépművészeti Múzeum márványtermében a Luther-év magyar reformációtörténeti kiállítását. Fabiny Tibor Káldi János: Egy fejfára Lobogj, sötét zászló, síkságon és ormon. Vaik napok, tört egek, megint ez a sorsom. Mennek a kedvesek, tünedeznek sorra. Viszi a kincseim az idő vad sodra. Elment a mama is. Távol bujdokol már. Érte sír csuklón e szárnya-sincs zsoltár. Oda a mama is, az Otthon csodája. Az értünk virító legszebb Aranylámpa. • Oda az Aranyszív. Az Aranykéz veszve. A bűvös Violát — elnyelte a messze. Merre ballagsz, drága, nyolcvannégy éveddel? Hova indított el a kegyetlen reggel? Képzelem, hogy látlak. Álmodom: ölellek. Mikor már fognálak, fogok múló leplet. Akarom, hogy élj még. Azaz, hogy akarnám. Mosolyogva intesz Örök Hegyek alján. Megjelent a költő A HOSSZÚ ESŐK IDEJE című kötetében, 1983- ban)
