Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-08-21 / 34. szám
ORSZAG^OS EVAMG LAP XLVIII. ÉVFOLYAM 34. SZÁM 1983. augusztus 2L Ara: 4,50 Ft Élet és keaayér Ott állt az autóbusz-megállóban. Hóna alatt a kerek cipókenyér. Ahogy egy pillanatra ráesett a tekintetem, míg az autóbusz továbbfutott velem, az életet is észrevettem. Az életet, amely már elindult. S akkor és ott egy pillanatban ez a két szó, ez a két valóság, ez a minden idők két valósága látni engedte magát tisztaságában és igazságában: élet és kenyér. Ez a kettő mindig így tartozott össze. Az élethez enni kellett. S itt ezen a földön, ebben az országban, ebben a hazában a kenyér volt a legfontosabb étel. Az eke mélyen szántott bele a földbe, hullott a mag, eső áztatta — nap sütötte és kizöldelt a vetés, szár- baszökkent, dagadt a szem és sárgára érlelődött. Suhogtak a kaszák, felálltak a kévék, zúgott a malom, kelt a tészta s a lapáton megjelent az életet tápláló és fenntartó kenyér. Ha ez a folyamat valahol megakadt, akkor veszélybe került az élet. A halál vicsorgott az ember fiára, és aki tudott menekült. Ki és messze, ahol úgy remélte, hogy amit vetett, abból aratni is fog. És aki maradt, az fogat csikorgatva, öklöt szorítva, verejtékezve és szinte magát halálra szánva harcolt, hogy az asztalra kenyér kerüljön, hogy az anya karéjt szelhessen a testéből kiszakadt életnek. Ott állt a buszmegállóban hóna alatt a kenyérrel és testében az új élettel. Ez a kenyér, ha másképpen is vetették, aratták és sütötték és a közvetlen fáradtságot megszerzéséért elsősorban a boltban való sort állás jelentette, ugyanazt az utat járta be, hogy ugyanahhoz a célhoz jusson. És eljutott. Augusztus húszadika nálunk mindig elsősorban a kenyér ünnepe volt. S akkor is az volt, legalábbis az egyszerű emberek — édesapák, édesanyák és gyerekek — számára, ha ez különbözőképpen fogalmazódott meg, ha az időnek a változása közepette a hátteret és a biztosítékot más és más módon ragadta meg a közembere. Mi közel három és fél évtized óta ezt a hátteret, ezt az alapot ezt a bizosíékot több megrázkódtatás és próbaétel átélése után — és ezek közül nem a mostani a legkisebb —, abban az együttélésben látjuk, amelynek a legfőbb értéke az emberi élet és becsülete az érette végzett munka, odaszánás, ha kell áldozat. A mindennapi kenyér mellé, illetve abba beleértve még más értékek is felsorolódhatnak, és fel is sorolódnak, mint ahogy Luther is hosszan sorolja, hogy mi mindenben látja Isten kenyér adó, életet megtartó szeretetének a megvalósulását: ház és udvar, szántóföld, vagyon, hűséges hitvestárs, jó gyermekek, jó kormány, jó és alkalmas időjárás, békesség, egészség, tisztesség, becsület, jó barátok, jó szomszédok és ezekhez hasonlók. Mi magyar evangélikusok ezt ma is Lutherhez hasonlóan így látjuk, hogy ezek együtt jelentik a kiteljesedett életet. Persze úgy, hogy adott esetekben és körülmények között ezek egyike-másika elsőbbséget követel magának fontosságát és szükségeségét tekintve, és a sor nincs lezárva, mint ahogy Isten szeretetének a gazdagsága is kifogyhatatlan. Mi, akik ebben a hazában élünk, mi keresztyének is különbözhetünk abban, hogy az ünnepet mi teszi számunkra még ünnepibbé, milyen emlékezés, milyen hagyományok és örökségek ápolása és ^gyakorlása. De aligha van «különbség közöttünk a tekintetben, hogy az élet folytatódása és a mindennapi kenyér megadatása ad lehetőséget számunkra, hogy ünnepeljünk. Hitünk szerint és tapasztalatunk alapján az ajándék „felülről jött”, és jön azáltal, aki ezt mondja: „én vagyok az élet kenyere” és azt is mondta, hogy ha a búzaszem egymagában marad, elhal, de ha földbe vetik, sok gyümölcsöt terem. A FINN EGYHÁZ ÉS AZ ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG A Finn (Evangélikus) Egyház a maga szolgálatával kivette részét a Helsinkiben, augusztus 7—14. között tartott Atlétikai Világbajnokságon. Az egyház helsinki gyülekezetei megnyitó istentiszteletet tartottak, amelyen a Helsinki Dómban, dr. Erik Vikström érsek hirdette az igét; az Olympiai Stadionban a különféle felekezetek és vallásos közösségek számára az áhítatokra alkalmas helyiségeket rendeztek be, és egyáltalán- ban: messzemenően figyelembe vették a résztvevők vallásos igényeit. Ilyen messzemenő gondoskodásra legutóbb a Moszkvai Olympián került sor. 1 EGY ÚJ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ SZÜLETIK? A Zimbabwei, Tanzániai, Bosts- wanai és Kanadai Evangélikus egyház és más országbeli evangélikusok azal a kéréssel kívánnak a Lutheránus Világszövetség genfi központjához fordulni, hogy ismerje el a Malawi Köztársaság alakuló evangélikus egyházát. A Zimbabwéből kiinduló evangélikus misszió munkássága nyomán Malawiban jelenleg 367 evangélikus él és közülük mintegy nyolc- vanan tevékenyen vesznek részt az egyház missziói szolgálatában, (lwi) EVANGÉLIKUS BARLANG-EMLÉKHELY AUSZTRIÁBAN Az 1528-ból származó híradások szerint az ausztriai Gastei- nertal egy mély barlangjában gyűltek össze Luther követői, hogy titokban találkozhassanak. A barlang 1730—1732-ben is a protestánsok titkos összejöveteli helye volt, s mint ilyet emlékhellyé alakítottak át. Szeptember elején adják át az új protestáns egyháztörténeti emlékhelyet az érdeklődő közönségnek! Die Saat) A Lutheránia haiigversenyúlja a Német Demokratikus Köztársaságban Július 2-án hetven vidám, zömében fiatal szállt fel a Nyugati pályaudvaron az NDK-ba induló Trakia expresszvonatra. Ötvenöt énekkari tag, szólisták, zenekari tagok és a két karmester: Weitler Jenő és Szokolay Sándor. A meghívást a Luther-év alkalmából kaptuk, hogy a szászországi egyházi napokon Szokolay Sándor Luther-kantátájával szolgáljunk. tátára. Szokolay Sándor német nyelven írt, huszonöt perces műve Luther igazságkereséséről szól. Tételei: I. A kereső, II. A harcos, III. A hitvalló és IV. A megőrző. A közönség kezében ott volt a nyomtatott szöveg, így a zeneileg bonyolultabb részeknél is nyomon tudta követni a lutheri mondásokat, énekszövegeket. Eredeti Lu- ther-idézetek, és énekszövegek Stoll püspök, a nyugatnémet evangélikus egyházak szövetségeinek elnöke. Ez az istentisztelet volt kórusunknak az egyik legnagyobb élménye. Itt éreztük magunkat igazán otthon: nem koncertteremben, hanem a templomkarzaton, ahogy a Deák téren megszoktuk. A másik szolgálat pedig egy szabadtéri színpadon volt. Drezda „nagy kertjében” gyülekezett az a 100 000 evangélikus, hazaiak és külföldiek egyaránt, akik az egyházi napoknak ezen a nagygyűlésén részt akartak venni. A mi programunk magyar szerzők egyházi műveiből és — kérésre —, magyar népdalokból állt. A szabadban éneklő kórus szolgálatát nagy köszönettel fogadták. Ez alkalommal a kórus az NDK-beli Schweitzer Alben Bizottság képviselőjétől egy meisseni porcelánból készült Schweitzer-emlékér- met kapott. Az egyházi napok csúcspontja a nagygyűlés (Kirchentag) volt. Kétezer tagú kórus, hatalmas fúvószenekar, a Vérmező nagyságú tér tele emberrel. A remek hangosító-berendezés jóvoltából mindenütt jól lehetett hallani a felszólalókat. Az egyházi napok mondanivalóját foglalták itt össze: „Merjünk bízni, és akkor élhetünk”. A világban és az egyes emberben található bizalmatlanság teszi tönkre életünket. Merjünk bízni egymásban, és akkor van jövője és folytatása az emberiségnek. Merjünk bízni Istenben, és akkor van értelme az ember életének. Az Isten iránti bizalom a 100 000 ajakról egyszerre zengő „Erős vár a mi Istenünk” énekben fejlődött ki a legmegra- gadóbban. Akik jelen voltak, nem fogják elfelejteni, amíg élnek. A LUTHERÁNIA NEMCSAK ADOTT, kapott is. Egy héten keresztül voltunk vendégei evangélikus családoknak. Azok a városok, ahol szolgáltunk, az Erchegység területén fekszenek. Ez a terület különösen is ismert mély kegyességéről, a veretes lutheránus vallásosságról. A családok legtöbbjénél nemcsak a szokásos asztali áldást mondták el, hanem esténként előkerült a Biblia, az Útmutató, az énekeskönyv vagy imakönyv is. A napot a családdal együtt igével; imádsággal zártuk. A kegyesség életben megvalósuló szép példái voltak a nagy családok: az öt-hat gyermekkel megáldott, boldog házasságok. Az énekkar gazdagodott a közös áhítatokon is. A szolgálatok előtt tartott igeolvasás, meditációk és imádkozás egy lelki közösséggé tették a nagy létszámú kórusunkat. Kellett is az ige erősítése! A fárasztó utazások, mindennapos koncertek, a helyenként előforduló megoldásra váró problémák, betegségek külön terhet jelentettek. De nem szétzilálták, eggyé kovácsolták együttesünket: és ezt Isten igéjének köszönhetjük, az abból merített erőnek. Az indulásunktól számított tizedik napon érkeztünk haza. Akik minket fogadtak: gyülekezeti vezetők, családtagok egy nagyon fáradt társaságot láttak leszállni a vonatról. Ügy gondolom, az itthoniak minden aggodalma megszűnt, amikor a családi otthonokban elhangzottak a beszámolók élményeinkről, sikereinkről. A kifényesedett szemek kárpótoltak a kialvatlanság vonásaiért. Végül is a legfontosabb megmaradt: Érdemes volt szolgálni! Trajtler Gábor A Lutheránia Ének- és Zenekart Szokolay Sándor vezényli ELSŐ EGYHÁZZENEI HANGVERSENYÜNK Karl-Marx-Stadtban volt, ezt még négy követte: a marienbergi, az annabergi, az oberwiesenthali és a drezdai. Az egy és háromnegyed órás műsort mindenütt a gyülekezet köszöntésével kezdtük, átadtuk egyházunk és dr. Káldy Zoltán püspök üdvözletét. Elmondtuk, hogy nekünk, a kisebbségben élő magyar evangélikusoknak mit jelent Luther személye, neve, örök- áége. A köszöntéssel jeleztük azt is, követségben járunk: a magyar evangélikus egyház a Lutheránia szolgálatával járul hozzá NDK- beli testvéregyházának Luther- ünnepségeihez. MŰSORUNK ELSŐ RÉSZÉBEN Praetorius és Schütz műveket, valamint Bach egyik legnagyobb, kétkórusos motettáját énekeltük. Ezeket a műveket ezen a vidéken nagyon ismerik, hiszen mind Schütz, mind Bach szász területen éltek, hagyományuk itt a legerősebb. E művek előadásával teremtettünk hidat hallgatóinkhoz. Egyben azt is bizonyítottuk, hogy járatosak vagyunk az ősi lutheránus egyházzenei alkotások előadásában. A műsor második részében magyar művek előadásával mutattuk be sajátos egyházzenei kincsünket. Esterházy Pál Kantátája a magyar barokk zenei kultúrából adott ízelítőt. Verebics Ibolya szoprán-szólóénekes tolmácsolta kamarazenekari kísérettel. Kristálytiszta és stílusos előadása itt is bizonyította, hogy a fiatal művésznő megérdemelten lett aranyérmes az idei nemzetközi énekversenyen Karlovy Varyban. Ezután Halmos László: Jubilate Deo, Bárdos Lajos: Az Ür érkezése című művével, valamint Szokolay Sándor: Confessio Augustana című kantátájának egy részletével reprezentáltuk a mai magyar kóruskultúrát. A Kodály- életmű talaján kivirágzott kórusművészet darabjait külföldön mindig nagy érdeklődéssel hallgatják, így ezeket is figyelem és elismerés kísérte. A MŰSOR UTOLSÓ HARMADÁBAN KERÜLT SOR arra a műre, amelyért tulajdonképpen a meghívást kaptuk: a Luther-kanképezik ugyanis a kantáta alapanyagát (amint azt a lapunkban megjelent bemutató cikkben is ismertettük — Szerk). A kórus mellett kiemelkedő szerep jut a bariton-szólónak. Bercelly István mélyen átélt előadása kiválóan áb" rázolta Luther személyiségét, a lírai és drámai szövegek meggyőzően és megrendítően szóltak jól ismert, hősi baritonján. A kíséretet tizenegy tagú zenekar és az orgona játszotta. A bonyolult hangszerszólók magas színvonalú játékot, nagy szakmai tudást követeltek az együttes tagjaitól. A kantáta fogadtatása mind a gyülekezetben, mind pedig a drezdai koncertterem közönsége részéről igen lelkes és elismerő volt. Drezdában például az Erős várunk kórusfeldolgozása után felcsattant a taps, a kantáta kellős közepén. Az előadás végén pedig negyedórás ünneplésben részesítettek bennünket. Ez az ünneplés nemcsak a remek kompozíciót, a jó előadói gárdát és énekkart illette, hanem a Luther-által feltárt igazságot is, mely az előadás alkalmával újraéledt, újra felfedezetté vált. Többen így fogalmazták meg: „Eddig csak énekeltük a lutheri korálokat, de mondanivalójukat most értettük meg igazán”. Ugyanis a kantáta az egyes énekeket meghatározott történeti szituációba állítja, s ezzel jobban megvilágítja az énekszövegnek mind a korabeli, mind a mai értelmét. A mű fogadtatása annak elismerése is egyben, hogy a Luther-év alkalmából ilyen jelentős, ilyen nagyméretű egyházzenei kompozíció nem látott napvilágot. Ez a mű Magyarországon született, Szokolay Sándor zsenijéből és egyházszeretetéből fakadt. Ezért hangzott el olyan sokszor az előadások után az elismerés: „Egyedülálló”! „Óriási!” „Magával ragadó!” AZ ÖT KONCERT UTÁN még két szolgálat várt ránk. Az egyik: a vasárnapi istentiszteleten való éneklés. Á drezdai Versöhnung- templomban szolgáltunk Kapi- Králik Jenő művével és Bach: Der Geist hilft unserer Schwachheit auf című nagy motettájával. E motetta éneklése után az istentiszteletet hosszan tartó taps szakította meg. Az igehirdetés szolgálatát szintén vendég végezte: Érdemes volt szolgálni!
