Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-08-07 / 32. szám

Nemeskéri nap 1983 öklötökben”? Nem könnyű kér­dés ez, különösen egy olyan idő­szakban, amikor a tanításoknak nemcsak az igazságát, hanem az egyházak egységtörekvéseiben végzett szolgálatát is mérlegel­nünk kell. Luther tanításának négy olyan pontja van, melyeket alapvetőeknek kell tartanunk, s amelyek kiállták az idők próbá­ját. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert ezek a tételek nem Luther Márton igazságai, hanem az Isten igéjének az igazságai. Csak örülni lehet annak az irány­zatnak, hog ma egyre nagyobb szerep jut a Szentírásnak. Más fe- lekezetűeknél is! A Szentírás Krisztushoz vezethet, a Krisztus pedig egymáshoz. A négy alapve­tő tétel a következő: 1. Egyedül a kegyelem, egyedül Krisztus. Nincs más üdvözítőnk és nincs más név, amely által megtartatha­tunk. 2. Egyedül a hit. Az Isten és az ember viszonylatában az egyetlen helyes és lehetséges ka­pocs a hit. Mit sem ér, ha ezt bár­mivel helyettesíteni akarnánk. 3. Egyedül a szeretet. Az embertár­sak közötti viszonylatban az egyetlen helyes és lehetséges kö­tődés a szeretet. A reformáció különösen ezen a téren volt for­radalmi és haladó, hiszen ezt a felismert szeretetefr ki tudta vetí­teni a családi életre, a munkára és a keresztyén emberek sok hasz­nos szolgálatára a társadalom, a nép életében. 4. Egyedül a Szent­írás, egyedül az Isten igéje a zsi­nórmérték keresztyén életünk és szolgálatunk kérdéseiben. Nem véletlen, hogy a múltban szinte minden evangélikus házban köz­ponti helyet foglalt el a családi Biblia. Ez a könyv volt az, amely életük minden helyzetében a Krisztusra mutatott, amelyből hi­tüket és szeretetüket merítették, amelyből, mint lelki kenyérből újra és újra vettek és ettek. A re­formáció lényege, ahogyan ezt egy híres Cranach festmény bemutat­ja, a következő: Luther oldalt áll a szószéken, Krisztus a kereszt­fán középen és a reformátor a Krisztusra mutat. Így, Krisztusra nézve idézzük kedves zsoltárának egyik szép versét: „Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Űr cselekedeteit!” (118. Zsoltár”) A MŰVÉSZI MEGNYILATKO­ZÁSOK KÖZÜL elsőnek emeltem a nemrég kitüntetett Bánffy György színművész versmondását. Űjra igazolta, hogy a magyarul legszebben beszélő színészeink egyike. Az előadott versek drámai erővel hatottak és tartalmilag is Nemeskér szellemét idézték. Ezt éreztük különösen az „Öda a Test­vériséghez” című vers elhangzása közben. Hasonlóan magas színvo­nalon énekeltek Bach-muzsikát Bokor Jutta és Fülöp Attila, az Operaház két szólóénekese, Wei­ter Jenő karigazgató orgonakísé­retével. A Magnificat és a H-moll Mise gyönynörű áriái talán még többet is adtak és jobban hatot­tak, mint a korábbi évek kórus­produkciói. Az Agnus Dei (Isten Báránya) című tétel elhangzása közben megjelenítődött az előadás fölidézett festménye és szinte lát­tuk a Keresztrefeszítettet! MÉG HÁROM VALLOMÁS HANGZOTT EL Nemeskérrel kapcsolatban. Bárány Gyula a Győr-Soproni egyházmegye esperese a megnyi­tót mondta: „Egyházunk megbe­csüli a múlt értékeit. Ennek egyik jele Nemeskér és a Nemeskéri Nap. Tanuljuk a múltat! Tanul­junk a múltból! Tanuljuk meg értékeit továbbadni is!” Sümeghy József espereshelyet­tes a nemeskéri templomról be­szélt: „Mi Nemeskér? Nem bú­csújáróhely, ahová évről évre za­rándokolunk. Nem siratófal, aho­vá keseregni odaállunk. Nemeskér jelkép. Jelképe evangélikus múl­tunknak, de jelenünknek is! Eb­ben a szép fatemplomban benne van az erdők csendje, múltunk keservesen nehéz, de mégis szép történelme.- Ilyen szépen felújítót-- tan pedig benne ván eleven mánk, reményteljes és ígéretes- holna­punk. Dr. Fabiny Tibor a Teológiai Akadémia dékánja a zárószót mondta el: „Mi eleink csodálatos helytállásának a nyitja? Az egyik minden bizonnyal az evangélikus iskola volt, ahol igen magas szin­ten, felvilágosult szellemben folyt az oktatás és a nevelés. De a szel­lemi erő mellett szükség volt a lelki erőre is, amely Isten igéjé­ből táplálkozhat. Nemeskér köte­lez bennünket nemes hagyomá­nyaink tovább ápolására, tovább­adására és közösségünk tovább­építésére.” A templomi ünnepély a Himnusz eléneklésével fejeződött be. Az egybegyűltek úgy énekelték ezt a csodálatos éneket, mint az ele­jén az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű evangélikus himnuszt. Szépen énekelni mind a kettőt csak szívvel lehet! Welter Sándor Káldi János: „Nem tudom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőha­zám itt... gyermekkorom világa” (Radnóti). Költőnk közismert ver­sével kérdezzük: Mit jelent szá­munkra Nemeskér, az idén im­már hatodik alkalommal megren­dezett Nemeskéri Nap? „Ki gépen száll fölébe e tájnak” — folytat­hatnánk a versnél maradva még — annak tömeget jelent. Minden esztendőben (evangélikus mér­tékkel mérve) jelentős az itt ösz- szegyülekezők száma. Aki azon­ban közelebbről nézi meg ezt a tömeget, megállapíthatja: társak jönnek össze évről —évre itt. A Nemeskéri Nap számunkra a test­vériséget jelenti. Evangélikus és más felekezethez tartozó, hivő és nemhivő, hazai és külföldi, lel­kész és építész szakember, teoló­gia és művészet keresi és találja meg itt egymásba a testvért. En­nek a testvérszeretetnek ismételt tanulása és megélése jegyében ment végbe a hatodik nemeskéri ünnep. AZ ISTENTISZTELET SZOL­GÁLATÁT az Északi Egyházke­rület püspöke, dr. Nagy Gyula vé­gezte. Ezen a vasárnapon az ige a nagy vacsora példázata alapján szólt hozzánk (Lukács 14, 16—24). „Isten országa nem szomorúság és nem gyász. Isten örömre és bol­dogságra teremtett minket. Isten­nel élni — ez életünk teljessége és igazsága. Nem az Isten veszi el örömeinket és boldogságunkat, hanem mi magunk tesszük tönk­re. S ha bizonyos álörömöket el­vesz tőlünk az Isten, csak azért teszi, hogy a teljes örömöt adja helyébe. Minden el van készítve! — kezdi Jézus példázatát. A foly­tatás azonban fordulatokban és meglepetésekben gazdag. A meg­hívottak ugyanis visszautasítják a számukra készített örömöt és bol­dogságát. Bizony ezt tette egykor a választott nép, de ezt teszik kö­zülünk sokan ma is. A kifogások hétköznapiak, pedig Isten éppen a hétköznapjainkat akarja meg­szépíteni és megszentelni. — Űjabb fordülát következik: A vendéglátó ném ismétli meg a hí­vást, hanem az utakról hív ven­dégeket. Ez a személyválogatás nélkül mindenkinek szóló hívás. Ebben a helyzetben csak egy do­log számít: Most hallgatsz-e a hí­vásra, vagy visszautasítod! — Mert a hívás nem vég nélkül hangzik, valamikor véget ér. Ezért halljuk meg most ennek a pél­dázatnak a figyelmeztetését is, de legfőképpen az örömünket és bol­dogságunkat adó Isten hívását”. Az ünnepi istentiszteleten közös úrvacsoravételre is sor került. A FEHÉR ASZTAL MELLETT a nemeskéri gyülekezet vendégei voltunk. Nem természetes dolog, hogy évről évre így is együtt le­hetünk. A testvérszeretet egyik különösen is szép megnyilvánulási formája a megvendégel és, a ven­déglátás. A Szentírás sokfélekép­pen int és tanít bennünket erre. Ennek a szolgálatnak fáradhatat­lan szervezője és munkása Nemes- kéren Novák Elekné, a mindenki által szeretett és tisztelt „Lenke néni”. Itt, a fehér asztal mellett nyílik lehetőség a közvetlen és kö­tetlen beszélgetésekre, a testvéri szeretet szálainak szorosabbra fűzésére. Dr. Nagy Gyula püspök pohárköszöntőjében először ven­dégeinket üdvözölte, majd köszö­netét mondott Nemeskérnek és „Lenke néninek” a sok fáradozá­sáért. A DÉLUTÁNI TEMPLOMI ÜNNEPÉLY gazdag és színvona­las programot kínált. A műsor tengelyében dr. Nagy Gyula püs­pök Luther-előadása állt, amely reformátorunknak ma is élő és ható tanítását születése közelgő 500. évfordulója alkalmából mél­tatta. „Miért jöttünk össze? Hár­mas feleletünk van erre a kérdés­re. Először: mert Isten szeretete hív minket. Másodszor: mert em­lékeznünk kell. Harmadszor: mert Luther Mártont ünnepeljük eb­ben az esztendőben. Nem véletle­nül ünnepelünk ezen a vidéken, hiszen 1520—21. táján itt kezdő­dött el a magyar reformáció. Tegyük föl a legfontosabb kér­dést: mire tanít minket Luther? Illyés Gyula szavaival így is kér­dezhetünk: „Mennyi az igazság Kecskeméti Vég Mihály Az utókor alig tud rólad valamit. Nem tudja: mikor és hol születtél. Temet a szüntelen dér, beföd az égig-nyúlt hófúvás, s álmaidról szomorúan beszél a hosszú-énekű szél, kecskeméti bíró uram. De ez az egy szívtépő, csupa-vád versed, az ötvenötödik zsoltár, — századok után is — izzóbban nyílik minden virágoknáL Ez a vers erdőtűz most is, zokogó tengerharag, hegyet megrázó szenvedély, éjfekete. A szenny ellen fellázadt remény mindenkori hadüzenete. (Megjelent a költő A HOSSZŰ ESŐK IDEJE című kötetében, 1983- ban) LUTHER MÁRTON ÍRÁSAIBÓL Lásd, a Mammon milyen finom Mi mindenestül vakok vagyunk isten: nincs különb udvartartása és a mi megvilágosodásunk Krisz- és jobb őrzője, mint a rozsda és a tustól, a mi kegyes és hűséges Is- moly. tériünktől van. Kedves Olvasók! Ketten írtuk ezt a néhány mondatot. Alulírott és egy nyolc év kö­rüli kislány a szomszédságból. Ügy alakult ki a közös munka, hogy ő éppen akkor kukkantott be a szobába hozzám, amikor a címet ko­pogtattam az írógépen. Kapóra jössz — mondom — most kell igazán a segítség. Mihez? — kérdezi. A békéről szeretnék, de nagyon szépet írni. Kinek? — hangzik az új kérdés. Az újságunknak, az Evangéli­kus Életnek. Adj egy jó gondolatot, te mit írnál? — kérdezem. Én legelőször azt írnám — így a válasz — Kedves Olvasók! Hát ha iga­zán így gondolod, akkor ez lesz a címe annak, amit írunk. És a béké­ről mit írjunk? — Azt gondolom — de igazán benne lesz az újság­ban? — hogy szeretni kell egymást az embereknek. És akkor nem fognak rosszul bánni egymással — mondja. Te, Marcsi, tudod-e, mit jelent ez a szó, hogy Hirosima? — Atombomba, hangzik a megfon­tolt válasz. Igazad van. És mit szólsz hozzá, hogy van ilyen? Én azt gondolom — valóban látszik, hogy meggondolta — hogy nagyon csúnyákra tanították azokat a gyerekeket, akik az atombombát ki­találtak. De Marcsi, azt nem a gyerekek találták ki! Tudom — vitat­kozik kis munkatársam — ők olyan felnőttek voltak, akiket rosszra tanítottak, amikor gyerekek voltak. Eddig a beszélgetés sűrített tartalma. Tartozom még az eszmecsere létrejöttéről is beszámolni. Duplára feldagadt félarccal jött hozzánk a csöppség. Fájt a foga. Nem is engem keresett, hanem feleségemet valami egészségügyi tanácsért, fog ügyben. Mégis úgy esett, hogy sajgó fájdalomtól gyötörten megható véleményt mondott az egész emberiség sajgó fájdalmával kapcsolatban. Hirosima = fáidalom! Az emberiség egyetemes fájdalma. Elsősorban azoknak, akik tes­tükön érezték. Annak a kétszázezer embernek, akik egy villanás, egy perc, vagy hosszú órák iszonyatában lettek leírhatatlan kínok áldo­zatává. A rettenetes fájdalom meghatványozódott bennük tudatuk utolsó szikrájának fényében amiatt, hogy megfosztották őket halá­luk okának a sejtésétől is. Kétszeresen fosztották meg őket emberi méltóságuktól és jogaiktól akkor, amikor úgy rabolták el tőlük az életüket, hogy kísérleti patkányt csináltak belőlük „emberkéz érin­tése nélkül”. Hirosima nem volt a fasizmus elleni önfenntartás szük­ségszerű intézkedése. A fasizmus embertelen és emberirtó dogmáját hősiesen harcoló embermilliók harcban elesett áldozatai tették min­den idők szám,ára szekuláris „tévtanitássá". A hitleri hadvezetés „csodafegyvert ígért a „végső győzelemhez” Hirosima 'felhőgom­bája — ez a borzalmas nukleáris gyilkos galóca — gyanútlan áldoza­tokat szedett. Hirosima nem a döntő csapás volt. A megvert ellenség egyébként is térdre kényszerült. A Hitler által ígért „csodafegyvert” — nagysi- etve, mielőtt a második világháború vesztesei végleg kapitulálnak — amerikai bombázó vetette be, azzal a szándékkal, hogy mind a vesz­teseknek, mind a szövetséges — győzteseknek bebizonyítsa, hogy az Egyesült Államoké a „végső győzelem”. Csodafegyver .. . Végső győ­zelem . . . Kitől tanulták?! Hirosima = fájdalom! Mindenkinek, aki kénytelen felismerni, hogy az atombomba és az attól milliószor hathatósabb nukleáris fegyver többé nem csoda, ha­nem a hétköznapok nyomasztó ténye/Á •fogfájós" nyolcéves kisgye­rek sajgó kis tejfogárol is megfeledkezik, arfiikor erről kerül szó. Il­letve dehogyis feledkezik meg, hanem már érzi, tudja, hogy részese a ma élő emberiség egy nagyobb fájdalmának. Adósai vagyunk neki és minden kisgyereknek azzal, hogy jövőbe feledkező terveink bűvö­letében ismerjük, vállaljuk múltunkat. Nem mi dobtuk le Hirosimára a bombát és nem rajtunk robbant. „Am múltba mégis hadd nézzen a szem, a tűnt idő szívünk hadd szántsa mélyre” (N. Lenau). Szántson a szívünkbe Hirosima! A gyor­san meghaltak, az életük végéig megnyomorított hirosimai áldozatok első nemzedéke, az őket örökké sirató hozzátartozók lelki kínszenve­dése. A boldog túlélő fiatal házasok torzszülött gyermekei, a sugár­fertőzött nemzedékek. Szántsanak a szívünkbe! A hirosimai borzalom túlélői testileg és lelkileg meggyötört embe­rek. Manapság érzéketlen szívű emberek egy esetleges atomháború túléléséről prófétálgatnak. Egy világméretű Hirosimát csak ember- szabású szörnyetegek élhetnek túl. Azok is csak elméletileg. Akik zavartalan, boldogságot, igazi emberi életet remélnek sokmillió em­bertársuk tudatos elpusztítása után, azok már most sem tarthatnak számot az ember névre. Lemondtak embervoltukról akkor, amikor előkészítették, vagy tudomásul vették az emberiség nagy részének az elpusztítását. Sovány vigasz, hogy az ilyen áron túlélők is csak tekeregni tudnának, mint a száraz iszapon rekedt pióca. Hirosima = reménység! Fogfájós kis barátnőm megvigasztalt. Először is azzal, hogy akik a lapunkat olvassák, azok Kedves Olvasók. Neki mindenki kedves, az ismeretlen is, aki az ő gondolatát elolvassa. Azután azzal, hogy ismerőssel és ismeretlennel a szeretet köt össze. Majd azzal az ősi emberi törvénnyel, hogy ne bánjunk rosszul egymással. Újra elhitette, bebizonyította nekem, hogy Hirosima szörnyű, fáj­dalmas kilengése az emberiségnek, nem pedig meghatározó törvény- szerűség. Higgyük, hogy ez az igazság és harcoljunk is ezért az igaz­ságunkért, Kedves Olvasók! Baranyai Tamás Istentiszteletek a Balaton mellett Badacsonytomaj (protestáns ima­ház) : a hó első vasárnapján de. 9. Balatonakali: július 10., 24., augusztus 7., 21. de. 9. Balatonalmádi (Bajcsy- Zsilinszky u. 25.) : minden vasárnap du. 4, Balatonboglár (református templom): a hó első vasárnapján de. 9; a hó harmadik vasárnapján du. 3. Balatonfenyves (református templom): a hó első és harmadik vasárnapján du 6. Balatonfüred (református temp­lom) : a hó első vasárnapja kivételé­vé de. 8. Balatonfüzfő (József A. u. református templom): a hó első és hármadik vasárnapján du. fél 6. Ba­las kenese (református templom: a he molsó vasárnapján du. 2. Balaton­iéin 'református templom): a hó első vasárnapján de. 11; a hó harmadik Vasárnapján du. 4. Balatonszárszó (Evangélikus Üdülő. Jókai u. 41.): minden vasárnap de. 10 és (reformá­tus templom): a hó második és ne­gyedik vasárnapján de. 8. Balatonsze- mes (Fő u. 32.): a hó második és har­madik vasárnapján du. 2. Balatonsze­pezd: a hó első, harmadik és ötödik vasárnapján du. 2, ©fiatonvilágos: a du. 4. Csopak (református templom): hó második és negyedik vasárnapján a hó utolsó vasárnapján du. 5. Dör- gicse: július 10., 24., augusztus 7., 21. de. 11; július 3.. 17., 31., augusztus 14., 28. du. 3. Fonyód (protestáns temp­lom) : a hó első és negyedik vasár­napján du. 4; a hó harmadik vasár­napján de. 8. Gyenesdiás (Evangélikus Szeretetotthon, Béke u. 57.): minden vasárnap du. fél 3. Keszthely (Deák F u. 18.): minden vasárnap de. ti. Kisdörgicse: július 10., 24., augusztus 7.. 21. de. 12. Kőröshegy (református templom): a hó első vasárnapján du. 2. Kővágóörs: július 10., 24., augusztus 14., 28. du. 3; július 3., 17., 31., augusz­tus 7.. 21. de. 11. Pécsely (református templom): a hó első, vasárnapján du. 5. Révfülöp: a hó első. harmadik, ötö­dik vasárnapján de. ló. Siófok (Fő u. 93.): minden vasárnap de. 11. Sümeg (protestáns templom, Lukonich u.); a hó első és harmadik vasárnapján de. 9. Tapolca (protestáns templom. Da­rányi u. 1.): a hó második és negye­dik vasárnapján de. 9. Zamárdi (evan­gélikus imaház. Aradi u.): a hó első vasárnapján du. 5. Zánka: a hó első, harmadik és ötödik vasárnapján de. 11.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents