Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-08-07 / 32. szám

XLVIII. ÉVFOLYAM 33. SZÁM 19S3. augusztus 7. Ára: 4.50 Ft E VA NGELIKUS ‘HETI i Két fény között „Szeretteim, most Isten gyerme­kei vagyunk, de még nem lett nyil­vánvaló, hogy mivé leszünk. Tud­juk, hogy amikor ez nyilvánvaló lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért akiben megvan £z a reménység, megtisztítja ma­gát, mint ahogy ő is tiszta” (1 Jn 3,3—3). (A Lutheránus Világszövetség Előkészítő Bizottságának ülésén hangzott el, Budapesten) Mindenekelőtt meleg szeretettel köszöntőm egyházunk nevében az Előkészítő Bizottság tagjait. Na­gyon örülök, hogy a Bizottság munkája azon a helyen folyik most, ahol 1984 nyarán is össze­gyülekezünk. Kívánom, hogy Is­tenünk áldja meg mostani mun­kánkat az egész nagygyűlés szá­mára. Érezzék jól magukat Ma­gyarországon. A felolvasott textust úgy igyek­szem magyarázni, hogy egy kicsit az is előkészítse a nagygyűlést. Pár évtizeddel ezelőtt meghalt híres magyar költőnek van egy textusunkhoz illő szép verse, mely­nek ez a címe: „Két fény között". Arról ír a versben, hogy a ten­gerparti kikötőben járva szembe találta magát a nagy „világító- toronnyal” (lighthouse). Háta mö­gött viszont a sziklarepedésben kis fényével világított egy kis szentjánosbogár (Glow-worm). A költő felteszi magának a kérdést: „Hát én, világítok vajon?” Az­után szomorúan zárja versét: „Se fárosz nem lettem, se fénybogár. A parton állok két fény közt, sö­téten”. Igénk is arról beszél, hogy a ke­resztyén ember is két fény között él. Az ^gyik fény a háta mögött világít: Isten nagy szeretetet ta­núsított irántunk és bennünket gyermekeivé tett. Ez utal arra, hogy Isten Jézus Krisztust a ke­resztre adta, ez által bűneinket megbocsátotta és mint szerető Atya gyermekeivé tett bennün­ket. Ezért mondhatja János: „We are God s children”. Ez jelenti azt is, hogy bűnnek és halálnak hatalmából megszabadultunk. Ez jelenti azt is, hogy keresztségünk- ben Isten megajándékozott ben­nünket kegyelmével. Ez mögöt­tünk van, még akkor is, ha mind­ezt naponta hitben újra el kell fogadni. Hátunk mögött világít a kereszt. És milyen fény van előttünk? Világít a reménység. Az, amit re­mélünk. így mondja ezt igénk: „Tudjuk ..., hogy hasonlóvá le­szünk hozzá és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában”. Most nem az a lényeges kérdés, hogy ez a „meglátás” Istenre vo­natkozik vagy Krisztusra, a lé­nyeg az, hogy van ígéretünk Isten és Krisztus „meglátására”. Arra, hogy színről színre láthatjuk majd azt az Istent, akinek arcát sokszor a bűneink, máskor a gondjaink és bajaink eltakarják előlünk. A végső teljesség meghozza szá­munkra Isten közvetlen, hiányta­lan megismerését és megtapasz­talását, a Vele való teljes közös­séget. Ugyanakkor „hasonlóvá” leszünk Krisztushoz. Ez olyan óriá­si ígéret, hogy ennek tartalmát fel sem tudjuk most mérni. Ez az előttünk levő „világítótorony”. A költő „sötéten” állt a két fény között a tengerparti kikötő­ben. Bennünket Isten nem arra hívott el, hogy a két fény kö­zött „sötéten”, bűnökkel terhelten, önmagukkal és másokkal békét­lenségben, szomorúan és sötétsé­get terjesztve járjunk, hanem arra hívott, amiről János apostol így beszél: „Ezért akikben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogy Ó is tiszta”. Ez azt jelenti, hogy a remény­ségben élő ember erkölcsi tisz­taságra törekszik. Ez a bibliai vers tehát összekapcsolja az esz- chatológiát és az etikát. A végső keresztyén reménységből erkölcsi kötelezettség támad. A reménység belehatol már most az életünkbe és azt formálja. Olyan életformát alakít ki, amelyben naponként fo­lyik a küzdelem elsősorban a ma­gunk bűneivel szemben. Az a ke­gyelem, amit a múltban kaptunk és amelyet naponként újra kapunk és az a reménység, hogy meglátjuk az Istent, nem ültet bennünket párnára, nyugodt pihenésre, ha­nem ösztönöz bennünket arra, hogy „megtisztítsuk magunkat”. Ez nem jelenti az emberi erőlkö­dést, a saját erőnk aktivizálását, de jelenti a kapott erő latbaveté- sét, felhasználását, hogy valóban azok legyünk amik vagyunk: Is­ten gyermekei a gyakorlatban is. János igen magasra emeli a mér­cét: tiszták legyünk, mint aho­gyan Krisztus is tiszta. Ez a bűn elleni küzdelem nemcsak önma­gunkkal szemben kötelező, hanem általában fáradoznunk kell min­denfajta tisztátalanság, igazság­talanság megszüntetéséért a világ­ban, a környezetünkben is. A reménységből fakadó etika kapcsán mostanában három kér­dés foglalkoztat a Lutheránus Vi­lágszövetség budapesti nagygyűlé­sével összefüggésben: Az egyik az, hogy sokan a lu- theránizmus nagy családjában, nem< akarják-e a nagygyűlés té­máját: „In Christ — hope for the World” egyszerűen és hangsúlyo­zottan eszhatológikus Irányba tol­ni és ilyen irányba leszűkíteni? Mintha elfeledkeznének a témá­nak erről a szaváról „világ”. Pe­dig bármennyire a legfontosabb számunkra az „Isten meglátása”, ebben a pillanatban ebben a vi­lágban élünk, mély tele van ége­tő kérdésekkel, békétlenséggel, igazságtalansággal, feszültséggel és pedig olyanokkal, amelyektől maga az egyház sem „tiszta”, sőt részben okozója is ezeknek. Ne engedjük a nagygyűlést beleme­nekülni a reménység ilyen meg­szűkített világába, hanem éppen az ige alapján a reménység indít­son az etikai kérdések komolyan vételére a magunk életében és a világ életében. Annak idején a magyar lutheránus egyház ezt a mottót javasolta: „In Christ — responsibility for the word”. Hel­sinkiben a Végrehajtó Bizottság ülésén azt mondották, hogy nem jó a „responsibility” szó, jobb a „hope”, a reménységből — mondták akkor —, úgyis követ­kezik a „responsibility” a világ iránt. Vajon nem feledkezünk er­ről meg? A másik kérdésem: A mottó kapcsán sokan — ennek nyilván­való jelei vannak —, nem valami­féle „Christomonizmus” irányá­ban gondolkodnak-e? Tehát nem azt igyekeznek-e kifejteni, hogy a „reménység egyedül Jézus sze­mélyére vonatkozik”, ö az egyet­len, a kizárólagos • reménysége a világnak. Vagyis mindenfajta em­beri „reménykedés”, más szóval mindenfajta „földi eredetű” re­ménység az semmi, hibás, elve­tendő. Megfelel ez a Szentírás tar­talmának. Hiszen Pál is nyíltan beszél arról, hogy Isten „minden ember szívébe beleírta az ő tör­vényeit” és a „világi” emberek is bírnak bizonyos világossággal, fe- felelősséggel, segíteni-akarással, Sokan fáradoznak a békéért. Mondjuk nekik azt, hogy ez mind semmi, hagyjátok abba, nevetsé­ges erőfeszítés. Mit szólna ehhez Luther, aki a világot felszabadí­totta és aki azt tanította, hogy a világi hatalmak „Isten álarcai” az egyház gyámsága alól. Én is val­lom, hogy Krisztus mindenek fe­lett való, hatalmas és egyedüli „világítótorony”, de sokszor még egy „szentjánosbogár” is tud vilá­gítani és pedig nagyon hasznosan. Végül a harmadik kérdésem: Annak alapján, hogy „akiben meg­van ez a reménység, megtisztítja magát”, lesz-e bátorságunk ne­künk — a világ minden részéből a nagygyűlésre érkező lutheránu­soknak — feltenni az . égető kér­dést, amit a költő a két fény kö­zött feltett magának: „Hát én, hát én, világítok vajon?" Nem „sötéten” élünk a két fény között? Miféle keresztyénséggel fog Buda­pesten találkozni á mi magyar lu­theránus egyházunk és azok a gyű' lekezetek, amelyek vendégeket fo­gadnak. Milyen keresztyénséggel találkozik a magyar társadalom, amelynek keretében először lesz egy ilyen nagygyűlés? Ezzel pár­huzamosan kérdem: milyen ke­resztyénséggel és lutheranizmus- sal fognak találkozni külföldi vendégeink Magyarországon? Gyengíteni vagy erősíteni fogjuk egymás hitét? Forróstíani fogjuk vagy csak lehűteni egymás szere- tetét? Oltogatjuk-e vagy élesztjük egymás reménységét? Én most úgy látom, hogy sok olyan jelenség mutatkozik több nyugati ország egyházában és minden bizonnyal a mi egyházunkban is, amelyet látva mindenütt halálosan komo­lyan kellene venni az igét: „Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát mint ahogyan Krisztus is tiszta”. Csak így vár­ható gyümölcsöző találkozás az egyházak' között és a társadal­munkkal is. A „reménység Istene” könyö­rüljön rajtunk és segítsen meg bennünket abban, hogy „két fény között” Krisztustól kapott fényt árasszunk majd egymásra és a környező világra. Eáldy Zoltán LUTHER-JUBILEUMI ÜNNEP LENGYELORSZÁGBAN A lengyel ágostai hitvallású evangélikus egyháznak a Luther- évfordulóval kapcsolatos fő ünne­pi alkalmát Cieszynben, a Jézus- templomban tartották június 4—6 között. Az ünnepségen mintegy öt­ezren vettek részt, köztük a szom­szédos sziléziai, csehszlovákiai, ausztriai és mindkét németország­beli evangélikus egyházak küldöt­tei. A fő előadást Janus Narzins- ki püspök tartotta „Luther fogad­tatása Lengyelországban” cí­men. A bibliatársaság elnöknője, Barbara Enholc-Narzinska pedig arról szólt, hogy milyen hatást gyakorolt Luther tevékenysége a Szentírás olvasásának az elterje­désére. Június 4-én Cieszynben kiállítás is nyílt Lutherről és a lengyel evangélikus irodalomról. Ugyancsak a Luther évforduló alkalmával új evangélikus köny­vesbolt is nyílt meg Cieszyenben „Logos” elnevezésével, amelynek feladata bibliával, újságokkal és más vallásos irodalommal ellátni a lengyel evangélikusokat. SCHEIBER SÁNDOR FŐRABBI KITÜNTETÉSE Már csak egy év... A Lutheránus Világszövetség nagygyűlés-bizottságának ülése A VII. Lutheránus világgyűlés körül egyre komolyabbra fordul­nak a dolgok. Az előkészületek ugyan eddig is az ügyhöz méltó komolysággal, felelősséggel és lel­kesedéssel folytak, de ha arra gondolunk, hogy e sorok írását követően, pontosan egy év múlva, 1984. július 21-én érkezik majd Budapestre a nagygyűlés legtöbb résztvevője, hogy azon a napon már be is fejeződött az ifjúsági gyűlés és a régi végrehajtó bizott­ság ülése, akkor egy kicsit végig­fut a hideg mindazok hátán, akik mepróbálják maguk elé képzelni az addig még elvégzendő tenger­nyi feladatot. Hiszen egyházunk külügyi szolgálatában az év első négy-öt hónapjában máris több levelet írtunk és küldtünk el, mint az elmúlt tíz év bármelyikének ti­zenkét hónapja alatt. De ezek csak a levelek, s hol vannak akkor még a tárgyalások, ülések, fejtöré­sek ...? AZ ELŐKÉSZÜLETEK JELEN­TŐS ÁLLOMÁSA VOLT, amikor július 4—6-ig Budapesten tartotta ülését az a nagygyűlési bizottság (Assenbly Comittee), melyet a végrehajtó bizottság választott és bízott meg az előkészületekkel. Bodtl Solling asszony, a dán evan­gélikus egyház segélyszolgálatá­nak helyettes vezetője elnökölt az üléseken, melyeken a bizottság hét tagján — közöttük dr. Káldy Zoltán püspök-elnökön — kívül résztvett a genfi stáb számos tag­ja, így dr. Carl H. Mau főtitkár (USA), dr. Anza A. Lema főtit­kárhelyettes (Tanzánia), Risto Lehtonen (Finnország), Marc Chambron (Franciaország), dr. Yoshiro Ishida (Japán) igazgatók, valamint Gerhard Messner fő­könyvelő (NSZK) és mások. A BIZOTTSÁG BESZÁMOLÓ­KAT HALLGATOTT MEG a nagygyűlés tartalmi előkészítésé­ről és a témával kapcsolatos kiad­ványokról. Döntött a különféle kategóriákban résztvevő szemé­lyek, valamint a nagygyűlésen segítő fiatalok, a stewardok szá­máról. Megtárgyalta a nagygyű­lésre tervezett istentiszteletek és áhítatok alapvető rendjét és egyéb kérdéseit, döntött új éne­keskönyv kiadásáról, beszámolót hallgatott meg az előzetesen tar­tandó ifjúsági gyűlés szervezésé­ről, magyar és külföldi énekkarok szereplésének lehetőségéről. S természetesen megtekintették a színhelyet, a Budapest Sportcsar­nokot. Miklós Imre államtitkár, az Ál­lami Egyházügyi Hivatal elnöke munkatársai körében fogadta dr. Carl H. Mau főtitkárt, Bodil Sol­ling asszonyt, a bizottság elnökét, valamint dr. Andrew Hsiao teo­lógiai tanárt (Hongkong), a világ- szövetség alelnökét. Jelen volt a megbeszélésen dr. Káldy Zoltán püspök-elnök is. A MAGYAR ELŐKÉSZÍTŐ BIZOTTSÁG tagjainak egy cso­portja is ott volt július 5-én dél­után, amikor dr. Káldy Zoltán püspök beszámolt a hazai előké­születekről. A huszonkilenc pon­tos ismertetés vázolta az elvég­zett munkát és tájékoztatott a megoldandó feladatokról. Ez alka­lommal jelentetne be a püspök, hogy az Országos Elnökség hatá­rozata szerint egyházunk előké­szítő irodát állít fel a tennivalók összefogására, és az iroda vezeté­sével Reuss András lelkészt, eddi­gi külügyi titkárt bízza meg. A lutheránus egyházak világ- találkozójának előkészületei te­hát folynak, s a tempó az idő elő­rehaladtával egyre gyorsabb, fe­szítettebb lesz. Szeretettel kérjük egyházunk tagjainak és a gyü­lekezeteknek áldozatkészségét, munkáját és imádságát, hogy a vendéglátás ékesen és jó rendben történjék, a találkozó pedig mind- annyiunk épülésére és Isten sze­retett világának javára lehessen. R. A. Az első információs levél a LYSZ budapesti nagygyűléséről DER LUTHERISCHE WELTBUND LWB VO LLVERS AMMLUNGS INFORMATION yCLLYERSAMMLUNG33ÜRO Route de Kemey 150 1211 Genf 20, Schweiz Telephon (022) 989400 • Telex 2ÍJJ23 OIK Cif Telegrammadresse LbTHERWQRLD GENEVA, A Lutheránus Világszövetség főtitkársága kiadta és megküldte a tagegyházaknak az 1984. július 22—augusztus 5. között Budapesten megrendezendő VII. nagygyűléssel kapcsolatos első információs le­velet. Ez az első levél, amely a legfontosabb tájékoztató anyagot tartal­mazza a nagygyűléssel kapcsolatban, továbbítja dr. Josiah Kibira püspök, a LVSZ elnöke, dr. Carl Mau főtitkár és dr. Káldy Zoltán, a vendéglátó egyház püspök-elnökének köszöntését a tagegyházak­hoz. > A továbbiakban Kari Gervin, a világszövetség genfi központjában dolgozó tanulmányi előadó ad tájékoztatást a nagygyűlés témájáról, a tartalmi előkészítésről. Heimberto Kunkel pedig a nagygyűlés af­rikai, ázsiai, európai és dél-amerikai regionális előkészítő üléseivel kapcsolatos tudnivalókat közli. Ezzel az első információs levéllel megkezdődött a világviszonylatú felkészülés a budapesti nagygyűlésre. máció és az egyház egysége” cí­men fog ünnepi előadást tartani. — November 10-én, Luther szüle­tésnapján, első ízben az egyház történetében, esti istentiszteletet fognak tartani a Wesmister Apát­ság templomában. (IDL) Zászlórendjével tüntette ki. Scheiber Sándor professzor lel­kes munkálója a hazai izraelita hitközség és a protestáns egyhá­zak közötti jó kapcsolatoknak. Kitüntetése alkalmával mi is sze­retettel köszöntjük és további eredményes szolgálatokat kívá­nunk. Dr. Scheiber Sándort, az Or­szágos Rabbiképző Intézet igaz­gatóját 70. születésnapja alkal­mával kiemelkedő tudományos és közéleti tevékenysége, vala­mint az állam és az izraelita fe­lekezet jó viszony a érdekében végzett munkássága elismerése­ként a Magyar Népköztársaság A CANTERBURY ÉRSEK LUTHERRŐL Dr. Robert A. K. Runde Can­terbury érseke, az Anglikán Egy- : ház vezető püspöke elfogadta a • Nagy-britanniai Evangélikus Ta- ' nács november 26-án, Luther Már- 1 ton születése 500. évfordulójának : ünnepségére való meghívást. Az j érsek ezen az alkalmon „A refor-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents