Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-07-10 / 28. szám

Isten jelenlétében Hálaadó ünnep az irsai gyülekezetben Örömünnepe volt az irsai gyü­lekezetnek Szentháromság va­sárnapján. „Boldog vagyok...” — énekelték a gyerekek a presbite­rek karéjától körülvéve, amikor dr. Káldy Zoltán püspököt érke­zésekor köszöntötték. „Halleluja” — zengett az énekkar csiszolt, gyakorolt és szívből jövő éneke az ünnepi igehirdetés előtt, de Istenhez a kereszten keresztül vezet. De nemcsak mehetünk Istenhez,. Ennél többről is szó van: jelenlé­tében élhetünk. Jelenlétében ott hon, az utcán, a munkahelyen, mindenütt. Így templommá lehet a konyha, az iskola, a bánya, és a repülőgép, a hivatal is. A mező is templommá tud lenni, hiszen ott is Isten munkálkodik, érleli a gabonát, hazánk kenyerét. Ahol járunk-kelünk, pihenünk és dol­gozunk, jelen van az Isten. S mert ő jelen van, ezért mehetünk hozzá mindenütt és mindig igaz, meg­tisztított szívvel, teljes hittel. A megtisztított és hitből folyó életből pedig két dolog követke­zik. Az egyik: ragaszkodás re­ménységünkhöz. Reménységünk, hogy. akinek jelenlétében élünk most, azt egyszer meg is látjuk. A sírral nincs befjezve az élet. A másik pedig, ami a hitből követ­kezik: a felelős, egymásra vigyá­zó szeretet. A torony Istenre mu­tat, az igehirdetés a torony alatt azonban az emberre is. „Gyerme­kek szeressétek szüléiteket, hit­vestársak szeressétek egymást itt az’ életben. Szülők felelősen ta­nítsátok gyermekeiteket Isten sze- retetére, hogy azok derék hazafiak is legyenek. Fiatalok szeressétek az öregeket, ne zárjátok ki őket az életből. A gyülekezet szeresse fa­luját, abban minden embert ki­vétel nélkül. Szeressétek a hazát, amelyben éltek, együtt dolgozva mindenkivel annak békéjéért és Szépüléséért. A torony Istenre mutat, de így: szeressétek Istent és szeresétek egymást” — feje­ződtek be az igehirdetés szavai. A GYÜLEKEZET ÖRÖMÉBEN a Pestmegyei Egyházmegye is osz­tozott, testvéri szeretetét Keveházl László esperes hozta el. A nagy­község pedig Kőhalmi Mihály, a Hazafias Népfront titkára jelenlé­tével fejezte ki együttöirülését. Bárdossy Tibor lelkész összefog­lalója az elvégzett munkáról,, sem egyszerű jelentés volt, hanem azon is átsütött az öröm és hála­adás. A gyülekezet presbiterei együttmaradtak a püspökkel a te­rített asztal mellett is, ahol az assszonytestvérek gondoskodtak a bőséges ebédről, és ahol Mátrai Mihály, a gyülekezet felügyelője köszöntötte a püspököt és köszön­te szolgálatát. Káldy Zoltán püs­pök válaszában megköszönte a szeretetet, a papné nívós vezetői munkáját, majd tájékoztatást adott egyházunk mai öröméről, gondjairól és szolgálatáról is. K. L. utána is, azt bekeretezve és vála­szul is az evangélizáló igehirde­tésre. Örömünket fokozta, amikor egy kisfiút és kisleányt hoztak a szülők éá keresztszülők az oltár elé, hogy a püspök keresztelje meg őket. Még sok jelét, megnyi­latkozását sorolhatnánk az öröm­ünnepnek. AZ ÖRÖM ÉS HÁLAADÁS OKA pedig egy nagy munka be­fejezése volt. Az elmúlt két esz­tendő a gyülekezetben az állandó és megfeszített munka ideje volt. A gyülekezet már régen észrevet­te. hogy templomának tornyát meg kell újítani. Felmérések és tervek készültek, de a valóság csak akkor derült ki, amikor le­került a régi toronysisak. Szinte a torony egész szerkezetét és a teljes sisakot ki kellett cserélni. A munkát Simon István és Füfa Albert mesterek végezték és ve­zették nagy szakértelemmel, de lelkesedéssel is, nevük ideírása ajánlás más gyülekezeteknek is. Végülis a munka 570.000 — forint­ba került a nagyon komoly értékű társadalmi munkát nem számít­va. A munka mögött persze ott volt a gyülekzet áldozata is, csa­ládonként mintegy 400. — forintot adtak átlagban, volt persze ki­emelkedő adomány is. Néhány hó­nappal ezelőtt elkészült a munka, megerősödött a torony. A gyönyö­rűszép vörösréz sisak ragyog és vonzza a, tekintetet. A gyülekezet munkájához azonban ezidőben hozzátartozott a templom villa­mos fűtésének megvalósítása is. Megszépült a gyülekezeti terem, redben van a templom és a lel­készlakás is. Mindez már önma­gában is tanúsítja az irsai gyüle­kezet felkészülését a jövő évi nagygyűlésre, de méginkább ele­ven. belső életét. Volt tehát oka örülni, volt miért adni Irsán. • AZ ÜNNEPI IGEHIRDETÉS ALAPIGÉJE a Zsidókhoz írt le­vél 10, 19—21. versei voltak. A bevezetésben a torony szolgálatá­ról hallottunk megkapóian. Erdé­lyi József írja egyik versében, ho­gyan látja meg a tanyai kisgyerek életében először a tornyos-temp­lomos falut. Ahogy megpillantja, megkérdezi édesanyját, aki .szin­tén látja tornyot, a körbenfutó tornácot rajta és az azon sétáló félflt: „talán a jó Isten sétál a torony tornácán?” Édesanyja vá­lasza pedig: „nem ő. de a torony Istenre mutat.” A torony szolgá­lata kezdettől napjainkig: Isten fele mutatni. Ez persze nem egy­szerűen fölfelé nézést jelent, a to­rony hinni tanít. Izraelnek csak egy temploma volt. abban a szentély jelentősége: ott van az Isten. Jézus halálával a szentélyt a templomtól elválasz­tó kárpit kettéhasadt, s ennek ér­telme: nincs már választóvonal Isten és az ember között, öregek és fiatalok egyaránt mehetnek Is­tenhez. Sőt: Jézus az út, utunk Káldi János FOHÁSZ A REMÉNYHEZ Ne hagyd el a tieidet, te füstszerűen, álomszerűén lengeteg, zordfekete napok és szurok hetek újra és újra virító virága. Téphetnek rólad ágat, levelet, te felemeled újfent a fejed és világítasz a kétségbeesés síkjai felett, öleld magadhoz gyermekeidet, a félelmek és telek ne győzhessenek felettünk. Légy a mindünket biztató, kerek Nap. Ne hullja be a dér a lelkünk. S ha nincs tovább, légy az utolsó tündér Üzenet. S ha menni kell — a szélvonítás és ágrikácsolás közt — hát hadd menjünk Veled. (Megjelent a költő A HOSSZŰ ESŐK IDEJE című kötetében 1983- ban) _____ Az LVSZ Kommunikációs Bizottsága budapesti illése A Lutheránus Világszövetség négy osztályának egyike az egy­házi kommunikációval foglalko­zik. Évi munkáját a tagegyházak küldötteiből álló Kommunikációs Bizottság hivatott jóváhagyni. E Bizottság a közelmúltban Buda­pesten tartotta évi gyűlését, ahol meghallgatta a világ számos tá­járól beérkezett egyházi sajtóval, rádió és televízió adásokkal, könyvkiadásokkal, filmekkel te­hát az evangélium továbbadásá­ban használatos modern eszkö­zökkel foglalkozó jelentéseket. Jóváhagyta a különböző afrikai, ázsiai, dél-amerikai, amerikai, európai programok támogatásá­nak mértékét. Mindezek a dönté­sek erkölcsi, anyagi felelősségtel­jességet kívántak a Bizottság — szinte a világ minden tójáról ér­kezett — tagjaitól. Hasonló fele­lősség jellemezte a Kommuniká­ciós Osztály igazgatója Mar c Chambron, valamint a Bizottság elnöke John Bachman jelentése­it. A Nagygyűlés színhelyén A budapesti tanácskozást rend­kívül fontossá tette az a tény, hogy a Kommunikációs Bizottság megismerkedhetett a jövő eszten­dei Nagygyűlés színhelyeivel. A Stadion Hotel most, első ízben fogadhatott ilyen nagy létszámú külföldi evangélikus küldöttséget. A Budapest Sportcsarnokban tett látogatás a jelenlévő újságírókat meggyőzte arról, hogy milyen kor­szerűen, magas színvonalon képes a Sportcsarnok minden igényt ki­elégíteni. (Legyen az telex, rádió, televízió közvetítés vagy éppen léghűtés iránti igény). A genfi Világszövetség megbízottai előké­születi tárgyalásokat folytattak a magyar állam, rádió és televízió illetékeseivel a jövő esztendei köz­vetítésekkel kapcsolatosan. Kiemelkedő alkalmak A Kommunikációs Bizottság több mint egyhetes ülésének ki­emelkedő eseménye volt dr. Kál­dy Zoltán püspök-elnök tájékoz­tatója a magyar egyházi életről, a Nagygyűlés hazai előkészületei­ről. Előadását az 1. oldalon közli lapunk. A delegátusok — nem kis örö­münkre — vasárnapi istentiszte­leti látogatásokon vettek fészt bu­dapesti és Budapest környéki gyülekezetekben, ahol többségük igehirdetéssel és köszöntéssel szolgáTt. Így élő egyházi életünk, gyülekezeti vendégszeretetünk részeseivé válhattak. Lehel László „Ha Krisztust a magadénak „Ha benne hiszünk, akkor meg akarod tudni, benne hinni és a sa- kell maradnunk annál az igénél, ját hivatásodban őt szolgálni amelyben Isten kinyilatkoztatja akarsz, akkor készülj erre!” (Lu- magát, és felkínálja nekünk az ther) üdvösséget.” (Luther) A mi gyásziifiilt is AMIKOR HÍRÉT VETTEM A MÁRKUS-HEGYI BÁNYATRAGÉ- DIÁNAK elszorult a szívem. Percekig csak levegőért kapkodtam, s szinte eszelősen ismételgettem:'„Ez szörnyű, harminchat koporsó, ez nem lehet igaz!” Aztán tovább következtettem. Ez harminchat csa­lád, hitvestársak, gyerekek, szülők, hozzátartozók, barátok, sokezres tömegét jelenti. Majd megjelent lelki szemem előtt mindezeknek vé­geláthatatlan sora, aikik talpig gyászban, kezüket tördelik, szemeikből a szakadó könny egy temető öntözésére is elegendő, a szívekből fel­törő sóhaj viharnyi lesz. Ó, ez valóban szörnyű! Gyászolt az egész ország. Az emberek a szerencsétlenség hírére né­hány órán keresztül halkabban jártak, szívükhöz kaptak, a közös részvét perceiben tudatosult bennük, hogy vannak foglalkozások, amelyek nem mindennapiak, amelyek hihetetlen veszélyekkel járnak. Ami a szürke hétköznapok idején eszükbe sem jutott, most egyszerre rájuk szakadt teljes súlyával, s elgondolkodtató ténnyé vált, hogy vil­lanyunkért, melegünkért, mozgásunkért, egyszóval energiánkért na­ponként ezrek és ezrek mennek a föld alá, vállalva az élet és a halál kockázatát. És hogy az élet zavartalanul, mondjuk így, zökkenő men­tesen haladjon, egyesek naponként „kötéltáncot lejtenek”, s kihívják maguk ellen a sorsot. Kényelmünkért. Minderre alig gondolnak, ami­kor panaszkodna* az időjárásra, mert túl meleg van, vagy éppen zá­por fontja el a programot, szikkadt a kenyér, vagy éppen valamilyen áruért kell több üzletben verejtékezniük. Szidjuk a televíziót egy-egy lapos műsorért, az asszonyt, hogy nem állított hideg sört vacsoránk mellé az asztalra, vagy éppen baj van kocsink gyújtásával, pedig nem rég állítattuk be a szerelővel. MONDOM, EZEK KÖZÖTT A HÉTKÖZNAPI APRÖ GONDOK KÖZÖTT ESZÜNKBE SE JUT. hogy sok száz méternyire a föld mé­lyén a „szerencse le, szerencse fel” embertársaink porban, vízben, hő­ségben minden percben ujjat húzva a halállal verejtékeznek a fekete gyémántért, a szénért. Csak ilyenkor! Csak amikor valamiféle tragé­dia híre szivárog fel a bányák mélyéről. Ilyenkor érezzük át hősiessé­güket, helytállásukat. Szégyenkezve kell magunkról megállapítani, hogy későn. A Márkus-hegyi szerencsétlenség lelkiismeretünk ébresz­tőórája volt: emberek, több figyelmet, több együttérzést, több gondot és aggodalmat azokért, akik naponként a föld mélyére szállnak! És itt azt hiszem, ha szívünkre tesszük kezünket, nekünk keresztyének­nek is van egy-két mulasztásunk. Kérdezzük csak meg magunkat, hányszor foglaltuk imáinkba a bányászokat, hogy Urunk, Uram Jé­zus, terjeszd védő szárnyadat rájuk, vigyázz életükre, védd és óvd őket a bánya minden veszedelmétől, hogy épségben hazatérhessenek. Az az érzésem, hogy a bányáktól távol eső vidékeken vajmi kevés ilyen imádság hangzik el. MEGRENDÜLTÉN OLVASTAM A NÉVSORT, harminchat hősi ha­lált halt bányász névsorát. Életkoruk huszoneg\'től ötvenévesig válto­zott, az átlag életkor így is olyan alacsony — harminchat év —, hogy azt kellene mondanunk, gyerekembereket gyászolunk. A csapat vájá­rokból. aknászokból, robbantó mesterekből, csillésekből áll. Bányász­foglalkozások. Számunkra így keveset mondanak. De akik tudják, hogy ott lenn miképpen tagozódik a munka, azok azt is tudják, hogy a tagozódás ellenére odalenn közös a sors. A legádázabb és legárrr nyabb ellenség, a sújtólégrobbanás egyformán, kivétel nélkül szedi áldozatait. Ezért odalenn „csak” ember van. Példát vehetünk a bá­nyászok egymás kölcsönös megbecsüléséről. Itt „fenn” a társadalom tagozódása még mindig sok-sok hiúságra épül. Itt fenn a ranglétra még mindig fontos szerepet játszik. A bányásztársadalom mosolyog ezen a hiúságon. Munkahelye sorstársakká formálja őket s ez példa­mutató. Sajnos ezt is csak egy-egy váratlan szerencsétlenség leplezi le. És amint ők meg tudják becsülni egymásban az embert, valahogy így kellene itt fenn is megbecsülnünk egymást. SÜ.TTÖLÉGROBBANÁS VOLT A SZERENCSÉTLENSÉG OKA. A fogalmat ismerjük, noha nem tudjuk, hogy a szén rétegeiben össze­préselt üregekben iszonyatos nyomás alatt szerteszórva bujkál és rej­tőzik a ..bányarém”, minden bányásznak legnagyobb ellensége, a me­tángáz. Nincs az a műszer, amely ki tudná mutatni, hol rejtőzik. S nem kell szikra, vagy láng „berobbanásához”. Elég egy kesknyebb rés, melyen keresztül nyomásától szabadulva kitör, aztán már saját súrlódásától olyan hőfokot kap, hogy robban. Tk. ez a kockázat, ez a szüntelen „játék” a halállal. Valószínűleg a halálnak ilyen ürege tört ki és idézte elő a magyar bányászat történetének eddigi legsú­lyosabb szerencsétlenségét, a „fekete szerdát” 1983. június 22-én. Át­néztem az utóbbi idők bányászkrónikáját. 1959-ben a szűcsi X-es aknában harmincegyen. 1963-ban Tatabányán huszonhatan vesztették életüket, és ugyancsak Tatabányán 1978-ban huszonhat áldozata volt a sujtólégrobbanásnak. Ezek voltak a legtöbb áldozatot követelő robbanások és mindenek fölött a mostani, a Márkus-hegyi. Gyászoltunk akkor is, most is. A riasztó példák azonban nem állították le a széntermelést. S ez me­gint csak elgondolkodtató tapasztalat. A szerencsétlenségek napjai­ban sűrűn hangzottak el ezek a szavak, hogy „hősi halált haltak”. Valóban így haltak. De én most hirtelenjében az élő bányászokra gondolok. Akiknek a gomblyukában gyász-szalag van s gyásszal a szívükben mennek újra le a föld mélyébe. Nyilvánvalóan ők az „élő hősök”. Akik pontosan tudják, hogy rájuk is leselkedik a halál, a bányárém minden repedésnél, minden kanyarulatnál fenyegetőleg ott ólálkodik. De a munka nem állhat meg. Szorongva mennek le a tár­nákba? Nem is lehet másként. Félhetnek? A legtermészetesebb em­beri érzés náluk. S ez az igazi hősiesség Mert ti bányász soha nem tudja, hogy amikor búcsúzik családjától, nem utoljára simogatja-e meg szerettei fejét. EZ JUSSON ESZÜNKBE, HA BÁNYÁSZOKKAL TALÁLKO­ZUNK. s emeljük meg mélyen kalapunkat előttük, adjuk meg nekik a hősöknek kijáró tiszteletet. És végül .mit mondhatnánk az özvegyek, árvák, gyászoló családta­gok számára? Istenem! Gyászt, szerencsétlenséget, könnyet, jajjt már sokat láttunk, hallottunk. E napokban az oroszlányi, meg a bánya környékén elszórt falvakban élő családokat mélyen a szívünkbe zár­tuk. Szeretnénk külön-külön mindegyiket magunkhoz ölelni, velük sírni, hogy megtudják, velük érzünk, velük gyászolunk. S szeretnénk megmondani nekik, hogy mi hivő emberek ezekben a súlyos napok­ban Istenhez fordultunk, adjon nekik vigasztalást, enyhítse fájdalmu­kat, hozzon számukra újra reménységet. Mi hiszünk abban, hogy a harminchat bányász Isten előtt sorakozott fel, aki Jézus Krisztusért, az áldozatul küldött Fiúért ezt mondja nekik: „jól vagyon, jó és hű szolgáim, kevesen voltatok hűek, sokat bízok rátok ezután.” Rédey Pál A Sajtóosztály értesíti a lelkészi hivatalokat és .megrendelőit, hogy JULIUS UTOL AUGUSZTUS 31-IG az iratterjesztés szünetet tart. Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július 1-től augusztus 31-ig — a készpénzért történő eladás zavartalan. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1 után tudunk eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents