Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-07-10 / 28. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKU HETILAP

XLVIII. ÉVFOLYAM 28. SZÁM 1983. július 10. Ára: 4,50 Ft

A Lutheránus Világszövetség Kommunikációs Bizottsága május 12—19 között Budapesten tartotta rendes évi ülését, John Bachmann (USA) bizottsági elnök és Marc Chambron igazgató (Genf) elnökletével.

Az ülésen dr. Káldy Zoltán, a magyarországi lutheránus egyház elnökpüspöke felkérésre előadást tartott egyháza teológiájáról és életéről. Élőadásában utalt azokra a propagandisztikus vádakra, melyek az utóbbi időben egyes nyugati egyházi sajtóorgánumokban egyhazunk teológiájával és szolgálatával kapcsolatban napvilágot láttak. (Pl. Lutherische Monatshefte). Előadásának idézzük egy részletét:

„A KÉT VILÁGHÁBORÚ, TEHÁT 1920—1945 KÖZÖTT a magyarországi keresztyénség, benne a lutheranizmus, több jó szolgálata mellett igen sok hibát követett el. Kiszolgálta az akkor fennálló igazságtalan társadalmi rendet. Ezt a korszakot „keresztyén kurzus”-nak jelölik meg a történészek. Ami azt jelenti, hogy a kormányok állandóan „keresztyén ideológiával” léptek fel, miközben közel 3 miliő embernek — tehát a lakosság több mint egyhar- madának — nem volt földje, sokszor kenyere sem és elnyomtak minden progresszív gondolkodást és mozgalmat. A hitleri nácizmus hatására a zsidó fajú emberek ellen megkülönböztető intézkedéseket, diszkriminációkat hoztak. Ezeket a törvényeket a keresztyén egyházak püspökei — köztük a lutheránus vezető püspök is — a felsőházban megszavazták. Ezzel elősegítették 600 000 zsidónak, köztük zsidó keresztyéneknek előbb gettóba vaíó behurcolását, majd az országból való deportálását németországi koncentrációs táborokba. Ezeknek 95 %-a ott elpusztult. Így jött el 1944 vége és 1945 első harmada, amikor a Szovjetunió a fasiszta hadsereget kiűzte az országból. Majd megkezdődhetett egy rombadőlt ország újjáépítése, miután 1 millió embert a háborúban, a bombázások alatt és a koncentrációs táborokban elveszítettünk.

ILYEN MÜLT UTÁN AZ EGYHÁZAK, köztük a lutheránus egyház, az új épülő társadalmi rendben nem léphetett fel a „mindent jobban tudó” prófétai köntösében es az „igazság bajnokaképpen”. Hitelvesztetten és arcpirulással kezdhettük el az új élet és a szolgálatok keresését az új társadalmi rendben, amely 1948-tól kezdve egyre határozottabban a marxista- leninista ideológia alapján épült. Az útkeresés közben két oldalról kerültünk a kritika tüzébe: a marxista ideológia és a nyugati államokban élő keresztyén egyházak és azok képviselőinek oldaláról. A marxistáknak akkor jobboldaliak voltunk, a nyugati keresztyének előtt baloldaliak: kommunista szimpatizánsok. Ez nehéz helyzet volt. A hazai lutherizmusnak sokkal jobban fájt a nyugati országokban élő lutheránusok meg nem értése, gyanúsítása, bíráskodása, mint a marxisták ítélete. Külön is kiemelem azoknak a magyar emigránsoknak a negatív szerepét, akik a nehézségek előtt vagy alatt külföldre szaladtak, nem vettek részt a véres, nehéz napokban, hanem a komfortosabb életet, nagyobb kenyeret, nagyobb lehetőségeket választották és utána bennünket oktattak ki külföldről, hogy milyennek kellene lennie az „igaz egyháznak”, szocializmusban, hogyan kell vállalni a „szenvedést”, a keresztet, amely elől ők elmenekültek, de tőlünk számonkérték azt. Ez inkább komikus volt számunkra, mint gondolkodásra indító. És ez most így van.

Egyházunk a jövőben is

a „diakéniai teológia” alapján végzi szolgálatát

Az LVSZ Kommunikációs Bizottságának ülése

EKÖZBEN — AZ ÚTKERESÉS KÖZBEN —, mélyültünk el egyre inkáb a Szentírás, az egyetemes és lutheránus hitvallási iratok tanulmányozásában. Az új helyzetben nem a körülöttünk kialakuló világból vezettük le az egyház útját és szolgálatát — hiszen az helytelen, „történeti teológia” vagy „szituáció teológia” lett volna —, hanem Isten elé álltunk és az Ö szaván tájékozódtunk. Az

azt a fasizmus idején az ún. „Német Keresztyének” (DC) tették Világos volt előttünk kezdettől fogva — és most is az —, hogy nem járhatunk a DC útján. Nem is jártunk soha a DC útján. Megkönnyítette ezzel kapcsolatban világos döntésünket, hogy maga az állam és a társadalom is visz- szautasította volna ezt a „támogatást”, mondván, hogy erre abszolúte nincs szüksége a marxista

Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök tájékoztatót tart. Jobbra: Marc Chambron igazgató és John Bachmann elnök

nagyon gyorsan nyilvánvalóvá lett előttünk a Szentírás tanulmányozása közben, hogy az új helyzet „kihívására” nem válaszolhatunk úgy, hogy egyszerűen „opponálunk” az új történelmi szituáció ellen, noha erre biztattak főleg a nyugati egyházak és képviselői, (Noha legtöbbjük nem opponált annakidején Hitler ellen). Nemcsak biztattak, hanem nyilvánvalóvá tették sajtóbán és megnyilatkozásaikban, hogy azokat tartják a magyarországi lutheránus egyházban „nagy”-nak és „hitvalló”-nak, akik opponálnak. A Szentírás alapján világos volt előttünk^ hogy a mindenáron való opponálás útja hamis út. Különösen is Pál apostoltól Rómaiakhoz írt levele 13. fejezete alapján — mert még a marxista bázison álló állami felsőbbség is, a mi fel- sőbbségünk is. Opponálásra csak akkor kerülhet sor —, de akkor igenis opponálni kell —, ha nem hirdethetjük szabadon az evangéliumot, ha annak hirdetésébe az állam beleszól, azt korlátozza és embertelen intézkedéseket tesz. Ebben az esetben az opponálás miatti szenvedést is vállalnunk kell. E kötelezettség alól sohasem akartunk kibújni.

AZ IS VILÁGOS VOLT ELŐTTÜNK — ugyancsak a Szentírás alapján —, hogy nem vállalhatjuk sem a marxizmussal való ideológiai keveredést, sem a „konformizmus” útját. Az ideológiai keveredést azért nem vállalhatjuk, mert a marxizmus ugyan ideológia, de az evangélium az evangélium és nem ideológia és így a kettőt nem lehet keverni. De azért sem, mert az evangélium az Isten örömüzenete arról, hogy Jézus Krisztus halála és feltámadása által az Isten megbékélt velünk és nekünk a kereszt által üdvösségünk van. A marxista-leninista ideológia viszont materializmus, ateista aspektussal és így nem lehet azt az evangéliummal keverni. De arra sem vállalkoztunk soha, hogy a marxista ideológiát Isten igéjével támasszuk alá, mint

ideológiának. Emiatt, egy olyan vád, hogy mi „komformista” illetve „DC” teológiát űzünk, merő rágalom és hazugság, egyben nagyfokú tájékozatlanságra és tu- datlaságra vall. Ilyen állításra senki sem tud alapot találni, legfeljebb akkor, ha egy-egy mondatnak csak az első felét idézi, és letagadja a másik felét. Ilyen alapon azonban a Szentírásból még az is bebizonyítható, hogy „nincs Isten”, ha nem idézzük a mondat másik felét, miszerint ezt a „bolond mondja”.

AZ IS VILÁGOS VOLT ELŐTTÜNK, hogy nem „vonulhatunk ki” az épülő társadalomból — mégha marxista bázison is épül —, mert maga Jézus a főpapi imában nem azt kérte, hogy Isten vegye ki az „övéit” a világból, hanem „őrizze meg őket a gonosztól” (Jn 17, 15.) Világos volt előttünk, a Szentírás alapján, hogy nem a „gettó” és nem a „balkon” az egyház helye, hanem a világ, ahol a missziót el kell végezni, Jézus parancsára. Az is világos lett, hogy a negyedik lehetőség, nevezetesen, hogy az egyház próbálja visszaszerezni a két világháború közötti „uralkodó” pozícióját („keresztyén társadalom”) Szentírás ellenes, hiszen ezt Jézus a maga korában sem tette és az egyház erre nem kapott küldetést és felhatalmazást. Noha római katolikus részről volt annak idején ilyen kísérlet — és ezzel egyes lutheránusok is szimpatizáltak — tudtuk, hogy ez hamis út, nem az egyház útja.

ELLENBEN — ÉPPEN A SZENTÍRÁS TANULMÁNYOZÁSA KÖZBEN •— láttuk egyre világosabban — amit egyébként előzőleg nem tisztán láttunk —, hogy Jézus a maga személyében a „diakóniai utat” választotta és erre hívta el tanítványait. Nem igaz az, hogy ezt a „diakóniai teológiát” úgy építettük fel, hogy „önkényesen válogattunk” az Újszövetség igéi között. Ellenben az az igaz, hogy az Újszövetség számos igéjére hosszú időn keresztül a lutheránus teológusok nem figyeltek fel, illetőleg mellőzték azokat. Bennünket pedig az egyház helyes útjának keresése közben a Szentlélek rávezetett számos „mellőzött” igeszakasz mélyebb megismerésére, de nem kijátszásra. Vagy talán azt hiszik egyes magabiztos lutheránus teológusok Nyugaton, hogy eddigi ismereteikkel egyszer s mindenkorra lezárult, amit Istenről, Jézus Krisztusról és a Szentlélekről és az egyház szolgálatáról tudni kell? A Szentlélek azt „recitálja” unos- unalan amit eddig már felismertünk? Akkor hogy lett volna reformáció? Akkor judeisták vagyunk, akik „törvénnyé” tesszük az Isten igéjét. Akkor egy-egy új helyzetben csak ki kell húznunk a fiókot és az egyházi atyák feleleteit, amit a saját korukban az akkori kérdésekre adtak és meg kell azokat ismételni a mai kérdésekre adandó válasznál. Ez azonban a legveszedelmesebb út. Ez ige-ellenes. Akkor mit kezdjünk azzal az igével, mely szerint Pál imádkozik azért, hogy Isten adja az efezu- siaknak a „kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt” (Ef 1, 17). Tudjuk, hogy nem új, az Újszövetségben pedig nem ismert kinyilatkoztatásról van itt szó, de arról igenis, szó van, hogy az eddig kapott kinyilatkoztatást jobban, mélyebben, nagyobb összefüggésben is megismerjük. Jézus nagyobb és gazdagabb, mint amit eddig neves teológusok és hívek felfedeztek Róla! Érdemes megkérdezni idevonatkozólag az Űr ún. „harmadik világ” keresztyénjeit, akik számos olyan új vonást ismertek fel Jézus arcán és szolgálatában, amelyekről korábban senki sem beszélt.

ÍGY JUTOTTUNK EL ODA, HOGY JÉZUS Űr — éspedig a legnagyobb — de Ö mégis szolgál ma és csak az utolsó napon teszi nyilvánvalóvá, hogy „mindenek felett való Úr.” Maga a golgotái kereszt, és nem pusztán egyes „önkényesen válogatott” textusok igazolják ezt. Hiszen a golgotái kereszt éppen azért áll, mert a zsidó nép egy „uralkodó Messiást” várt, aki beül Dávid trónjába és

uralkodik. Ehelyett a keresztet választotta és így lett igazi Messiás. Erről beszél Ezsaiás 53. is, tehát az Ószövetség is. Ebből a krisztológiai felismerésből és nem konformizmusból'és nem a társadalomba való beleintegrálódás kényszeréből ered a „diakónia teológia”. Inkább az az igazság, hogy aki a „hamis Messiás” és az „igazi Messiás”, nevezetesen a megfeszített Messiás koncepcióját nem ismeri az lényegében nem ismeri az Újszövetség Jézusát. Az a saját „teológiáját” kívülről erőszakolja Jézusra.

Igen ennek alapján — amit egy sereg ószövetségi és újszövetségi textus is alátámaszt — építettük fel a „dikóniai teológiát”. Igen, ez határozza meg utunkat. Ez nem jelenti az egyház szolgálatának „karikatív”, „szociáletikai” útra való terelődését, nem jelenti a misszió elhanyagolását, nem jelenti a „kritikai szolgálat” mellőzését, sem a „szenvedés elkerülését”, sem valamiféle megalkuvást , önmagunk feladását, de igenis jelenti a „keresztnek” naponkénti felvállalását, Isten törvényének és evangéliumának csonkítatlan hirdetését, küzdelmét az ellen, ami az egyházban és a társadalomban Isten ellen való bűnként jelentkezik és ezzel együtt a következmények vállalását, egészen a szenvedésig. Egyébként, hogy ki szenved Krisztusért és ki nem szenved érte, ezt egyedül Isten tudja. Ennek méricské- lése vagy megítélése az ember részéről hübris! v . ,

EGY AZONBAN BIZTOS: kényelmes, komfortos „keresztyén élet”-ből senkinek sincs joga szá- monkérni — még teológiailag sem — a szenvedést a nem „komfót*1- tos” keresztyén életben élőktől! Egy nyugaton élő teológus soha nem kérheti számos a szocializmusban élő evangélikusoktól sem a szenvedést, sem a „szenvedés nélküliséget”. Komfortból nem lehet komformizmussal vádolni azokat, akik nem rezervátumban, hanem az életben élnek! Igen, a magyarországi lutheránus egyház a diakóniai teológia — mely Krisztus keresztjéből nő ki — útját járja és a jövőben is ezt fogja járni. Az alapállásunk „diakóniai” marad — vagyis a szeretet életformáját akarjuk járni. Ettől nem fogunk eltérni. Ez nem jelent magabiztosságot részünkről, mert az egyház minden döntését — Nyugaton és Keleten — csak a bűnbocsánat reményében hozhatja meg. Ezzel mi is így vagyunk.

Dr. Nagy Gyula püspök a Német Demokratikus Köztársaságban

Dr. Nagy Gyula, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, junius 23. és 26. között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és egyházunk képviseletében részt vett az Egyházi Napok ünnepségein Magdeburgban és istentiszteleti szolgálatot végez a Nicolai-templom ban. A magdeburgi Egyházi Napok is részei az idei Luther-ev ünnepségeinek a Német Demokratikus Köztársaság Evangélikus Egyházszövetségében.

A BRAZÍLIAI BAPTISTÁK CENTENÁRIUMA

Az elmúlt év végén a braziliai baptisták ezrei gyülekeztek Salvadorba, a gyönyörű tengerparti városba, hogy megünnepeljék a misszió kezdetének századik évfordulóját. Ünnepi alkalom volt ez, és a jelenlévők Isten dicsőítésével teltek meg azért a sok áldásért, amelyet az elmúlt száz esztendőn át tapasztaltak. 1882-ben három taggal alapították meg az első braziliai baptista gyülekezetét. Manapság több mint 650.000 baptista képvisel egy erős és növekvő evangéliumi mozgalmat Brazíliában. Valamikor külső támogatásra szorultak, most már ők nyújtanak missziótámogatást másoknak. Ezt egy nagyon eredményes belmisszíói valamint külmissziói programmái viszik véghez.

A braziliai baptisták közül több misszionárius szolgál Angolában és Mozambiquebesn.

A Baptista Világszövetség jelenlegi elnöke Duke McCall adta át a világ bajtistáinak üdvözletét a több mint húszezer braziliai baptistának, akik összegyülékeztek a Ponte Nova stádiumban.

Az ünnepségek sorában Nilson Fanini baptista evangélista 150 000 embernek prédikált a Rio de Janeiroi Maracana Stadionban. (BZ)