Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-07-03 / 27. szám

GYERMEKEKNEK

Imádkozzunk bátran!

Lk 11.5—8

AMIKOR A TANÍTVÁNYOK KÉRTÉK JÉZUST, hogy tanítsa meg őket imádkozni, elmondta nekik a Miatyánkot. Az első keresztyének is ezt az imádságot mondták leggyakrabban. Máig mindennapi imádságunk a Miatyánk. Legjellemzőbb azonban, hogy együtt mondjuk el istentiszteleten, bibliaórán. Közös imádságunk.

Ma arról gondolkodunk, hogyan Imádkozhatunk akkor, amikor egyedül szeretnénk beszélni Istennel. Biztos voltatok már úgy, hogy az esti vagy reggeli imádság után szívesen mondtatok volna még valamit, de nehezen találtátok a szavakat, és nem tudtátok eldönteni, szabad-e, szükséges-e ez. Jézus a mai szakaszunkkal két biztatást ad ebben a vonatkozásban számunkra.

MINDEN IDŐBEN szabad imádkoznunk. Nemcsak a megszokott, esti alkalommal szabad elmondanunk gondolatainkat Istennek, hanem mindig. Például akkor is, amikor autóútra indul a család. Vagy amikor észrevesszük, hogy szüléink idegesebbek, fáradtabbak a szokottnál. >De akkor is, amikor sikereket érünk el az iskolai eredményekben. Ezt bátran megköszönhetjük Istennek. Ügy van ez a kapcsolat Istennel, mint egy jó baráttal. Ha valaki igazi barátunk, ahhoz bármely órában el merünk menni. Fel merjük csengetni legmélyebb álmából is. Meg se kérdezzük, szabad-e elmennünk hozzá, illik-e ilyen időpontban zavarnunk őt. Inkább egy másik kérdés fogalmazódik meg bennünk: ki máshoz fordulhatnék, ha nem hozzá?

BÁTRAN IMÁDKOZZUNK! Egy iskolai feleletnél vagy beszámolónál mindig meggondoljuk, hogy mit mondjunk. Ha rosszat mondunk, rontja \a jegyeinket, talán a bizonyítványunkat is. Ha jót mondunk, elismerést és jó jegyet kapunk. Jézus nemcsak arra biztat ma minket, hogy hozzá bármikor mehetünk, arra is tanít, hogy neki mindenféle kérést. elmondhatunk. Azt a bátorságot kéri tőlünk, hogy előtte mindent ki merjünk mondani. Titkaink még a legjobb barátunk előtt is vannak. Jézus előtt nem lehetnek. Nem szükséges, hogy legyenek. „Ami szívemen, a számon”. Ezt a közmondást nagyon rosszul szoktuk megvalósítani. Majdnem mindig bántunk vele másokat. Az imádság az az igazi hely', ahol valósággá válhat ez a mondás. Olyan dolgozat egy imádság, amelynél semmit sem számit a külalak, csak a tartalom a fontos.

Imádságainkhoz arra a bátorságra lenne szükségünk, amely a legkisebb gyerekek tulajdonsága szüleikkel szemben. Lehet, hogy éjfél van, mélyen alszik mindenki, egy kisgyerek, ha fölébred, nem gondolkodik. Félálomban nyílik a gyerekszoba ajtaja, s már halljuk is a panaszt vagy a kérést. Igazából egy szülő sem dühös ilyenkor. Nem tolakodás ez, hanem a világ legtermészetesebb dolga. Még éjjel is.

ÍGY ÉRKEZZÜNK MÉG imádságainkkal egyre többször Istenhez, mert olyan Atyánk ő, aki „fel fog kelni, és meg fogja adni azt, amire szükségünk van”.

Szabó Lajos

A SZENTlRÁS ÜZENETE POSTABÉLYEGEKEN

Az NSZK-beli Reutlingben él Gerhard Barorat nyugdíjas lelkész, akinek kora if júsá-ga'6tíi'4!böye'g- gyűjtés a nemes1 szenvedélye.- Baron lelkész a több tízezres gyűjteményéből két sorozatot állított össze. A mintegy háromezer, a világ minden tájáról összegyűjtött bélyegből az első sorozat a „Hatezer év és egy könyv”, a második „A, lelkiismeret lázadása*' címet-viseli. Igyj az első sorozat a Széntífássál, á'’Második pedig a reformációval foglalkozik, illetve azt mutatja be a:különféle bélyegek segítségével.

„írok nektek, ifjak...”

Az élet: kudarc?'

hoz?! Meggyőződésem, hogy az élethez!

Mennyit ér az élet?

Igen, talán ez az az alapkérdés, mely eldönti, hogyan tekintünk az öngyilkosságra, mert a vélemények igen eltérőek. íme csak egy kis ízelítő a szerteágazó nézetekből, ki hogyan értékeli az ön- gyilkosságot.

A francia Camus szerint „Csak egyetlen igazán komoly filozófiai probléma van, és ez az öngyilkosság.” A német Nietsche szerint „az élet minden sebére vigaszt ad a halál gondolata... Az öngyilkosság perspektívája nem egy nehéz éjszakán segít keresztül.” Hasonlóan vélekedett Kosztolányi Dezső is: „Az öngyilkosságról mindig-az volt az érzésem: Megnyugtató, hogy van, hogy lehetséges. Be vagyunk zárva egy börtönbe, de valamennyien magunknál hordjuk börtönünk kulcsát.” S végül hallgassuk meg nemrég elhunyt s immár hallhatatlannak tekinthető költőnk, Illyés Gyula sorait: „Ér-e annyit az élet, hogy elfogadjuk, már saját akaratunkból is. Életünk örökigényű. A halál bármilyen elfogadása tehát öngyilkosság...” — írja „Kháron ladikján” című híres művében.

És a Szentírás?

Ennyi emberi nagyság idézése után itt az ideje, hogy utánalapozzunk a Szentírásban is témánknak. Jézus nem foglalkozik

LUTHER RÓMAI LEVÉL-MAGYARÁZATA ELSŐ ÍZBEN FRANCIÁUL

Személyes kérdés

Mai kérdésünk nem elvont, elméleti problémát vet föl. Bátran fogalmazhatunk egyes szám első személyben: az életem kudarc?! Nem szégyen bevallanunk, hogy néha annak érezzük, és azt sem szabad félnünk megvallani, hogy ennek az érzésünknek a szükség- szerűnek tűnő következményeire is gondoltunk már. Magyarul: alig akad olyan ember, akinek agyán még nem futott át a legmélyebb kétségbeesés kísértése, az öngyilkosság gondolata. De talán magunk is megrémültünk ettől az ijesztő lehetőségtől, és gyorsan elhessegettük magunktól az önpusztítás őrült gondolatát. De talán arra is gondoltunk már hogy úgyse lenne bátorságunk hozzá, „gyávák” vagyunk egy ilyen vakmerő tetthez.

Mihez kell a bátorság?

ősi kísértése az embernek, hogy bátor cselekedetnek, szinte hőstettnek tartja az öngyilkosságot. Ókori drámákban, shakespear-i tragédiákban a hősök szinte azzal koronázzák meg bátorságukat, hogy halálmegvető hősiességgel vagy talán pontosabban fogalmazva: az életet megvető „bátorsággal” kardjukba dőlnek. De vajon tényleg bátorság ez? Nem inkább gyáva menekülés az élet krízishelyzeteiből?! Mihez kell az igazi, a teljes, a nagyobb bátorság: az élethez vagy a halálaz öngyilkosság kérdésével, de tanítása mégis útbaigazíthat minket ebben a kérdésben is. így vall saját küldetéséről: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (Jn 10, 10) A tanítványi élet titkát pedig így summázva: „Ha valaki én utánam akar jönni tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, az elveszti, aki pedig elveszti énértem, az megtalálja.” (Mt 16,24—25) Jézus tehát egyértelműen az életre szavaz, de az odaszánt áldozatot is vállaló, szolgáló életet kéri tanítványaitól. S aki ezt a jézusi igényt vállalja, az Pál apostollal együtt vallhatja a keresztyén élet legnagyobb csodáját: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gál 2,20). Ez is egyfajta „különös ön- gyilkosságnak” tűnhet, mely azonban lényegét, célját tekintve éppen ellentéte az „igazi” öngyilkosságnak. Ez a teljes Élet igenlését és elfogadását jelenti.

„Kiáltás szeretetért”

Az öngyilkosság kérdése mindig társadalmi ügy, s hazánkban sajnos jelentős méretű gond is, gondoljunk csak a jólismert szomorú statisztikai adatokra. Egy- egy öngyilkosságért mindig felelős az áldozat környezete is. Ez természetesen nem menti föl az elkövetőt, az egyéni bűn súlya és terhe alól, hiszen az öngyilkosság, ahogy a kifejezés is világosan jelzi: gyilkosság, az egyik legborzasztóbb merénylet a Teremtő rendje és akarata ellen, az Élet ellen. De mégse feladatunk az ítélkezés, hiszen az öngyilkosság az furcsa bűntett, ahol a tettes és az áldozat, a bíró és a hóhér egy ugyanazon személy. Az ítélkezés tehát felesleges, s egyben gyáva menekülés is saját felelősségünk elől. Hiszen, ahogy egy orvos fogalmazta: „Az öngyilkosság nem más, mint kiáltás szeretetért.” Minden öngyilkosság kicsit vádirat is a környezet közönye és szeretetlensége ellen. Bárcsak jobban meghallanánk ezeket a kiáltásokat, s hamarabb észre- vennénk a szeretetre szomj azokat, addig, amíg nem késő!

Gáncs Péter

Kossuth Lajos azt

A SOPRONI ISKOLA a lutheri reformáció egyik alapvető követelményeképpen született. Igaz, nem új Intézményképpen. Mert az kimutatható, hogy a 16. század

20-as éveitől már nyoma volt a reformációnak Sopronban, de a város teljes polgárságának csatlakozása az új eszmékhez, mintegy negyed évszázadot ölelt fel. Ezidő alatt formálódott át a már korábban meglévő latin iskola is a reformáció szellemében és így 1557-ben az intézmény a magyar lutheri reformáció egyik jelentős bázisa lett.

A Németországból kisugárzó szellemi forradalom természetszerűleg talált első renden kapcsolatot a magyarországi német etnikummal, következésképpen azokban a városokban, ahol német polgárság élt. (így Dunántúlon, Erdélyben, Felvidéken.) Ez azonban nem zárta ki azt, hogy az ország magyar tömegei is ne csatlakozzanak rohamosan a wittenbergi eszmékhez. Ennek társadalmi, történelmi, politikai és pszichikai magyarázatát tudjuk adni. Voltaképpen a magyar reformációban az volt az újszerű, hogy egy igazán kritikus történelmi helyzetben, a keresztyénség felvétele után öt évszázados késéssel, de benne ismerték fel a magyarság széles tömegei a keresztyénség szelíd, humánus üzenetét, vigasztnyújtó tanítását, európai küldetését, és az egységet teremtő kohéziót. A magyar reformáció nyújtott először a nép számára történelme során társadalmi helyzetének megfelelő puritán kereteket. S végül, de nem utolsósorban a magyar protestantizmus tanrendszere és etikája azonosult a megnyomorított tömegekkel, a magyar nemzet létének fenyegetettségében az ellenálláshoz (szabadságharcok), a súlyos társadalmi béklyók leve- téséhez erkölcsi támogatást nyújtott, ezirányú törekvéseit táplálta és elősegítette. A reformáció „új eget és új Földet” ígért és megvalósításához hathatós ideológiai segítséget nyújtott. Történelmi szükségszerűség alapján vállalta tehát a magyarság a reformációt.

Mindezeket a kérdéseket ösz- szefogta az új hit és a legtöbb területen, legdöntőbb kérdésekben „sors” — és érdekközösség jött létre a magyarság és az ország területén élő . idegen etnikum között. Lényegében a protestantizmus koordinálta a vallási, politikai és társadalmi érdekeket. A 16. és az azt követő századokban éppen ezért volt rendkívül haladó, forradalmi elkötelezettség a magyar reformációt vállalni.

A REAKCIÓ OLDALÁRÓL sem festett másként a dolog. Jóllehet a lutheri reformáció születését illetően „német ügy” volt, de a német császárság leválasztotta magát róla, és „életre-halál- ra” szóló szövetséget 'kötött ellene a pápasággal. A birodalom határain belül és érdekszférájához tartozó területeken mindenkor hatalmi lehetőségeinek megfelelően lépett fel az új hit követőivel szemben, ösztönösen megsejtve, hogy a reformáció nemcsak a hit igényeit elégíti ki, de alapjaiban kritika tárgyává teszi a régi rendet, az elavult rendszereket. így természetszerűleg találta szemben magát a hatalom Magyarországon a lutheránus német etnikummal is, és ezt Sopron pédóján kitűnően tudnánk szemléltetni.

A mindig résen álló reakció — és .nevezzük nevén a gyereket — az ellenreformáció, illetve restauráció, különböző taktikával próbálta felszámolni a reformációt. Fegyvertárában a drasztikus eszközöktől a rábeszélésig, a máglyától a megvesztegetésig minden változat megtalálható. Amikor a tömegek spontán hitbeli döntése kicsúszott a hatalom markaiból, a reformáció intézményeiben próbálta elejét venni a további terjeszkedésnek, ill. csírájában elfojtani. így került sor a reformáció jellegzetes intézményeinek, templomainak, iskoláinak, sajtójának felszámolására, azaz elvételére, s papjaik, tanítóik száműzetésére, egészen a gályapadokig.

Ezt a manipulációt Sopron evangélikus templomain, iskoláin, papjainak és tanítóinak élettörténetén híven követhetjük. Alá kell ismételten húznunk, hogy a hatalom német volt, s a város polgársága hasonlóképpen. Viszont elválasztotta őket egymástól a vallás, amely a hatalom esetében katolikus, a város polgárságáéban pedig evangélikus volt. S mert vallása miatt üldözték Sopron polgárságát, ezért érzelmileg és logikailag egyre erőteljesebben sodródott a nemzet sorsproblémái felé, annak ügye és kérdése, politikája és ideológiája közössé lett az övével. Ez a vörös fonal húzódik végig a város történetén egészen 1921-ig, ama nevezetes népszavazásig.

TÖRTÉNELME SORÁN a soproni iskola így nem egyszer esett áldozatul a hatalom önkényének, többször bezárták, korlátozták tevékenységét, lehetetlen! tették

helyzetét. Az iskola azért is volt szálka a hatalom szemében, mert

üzente 2.

falai között képezték ki fél Dunántúl papjait és tanítóit, egyszóval a szellemi utánpótlást ez a roppant terület Sopronból nyerte. De amikor csendesebb vizeken ringott az iskola bárkája, akkor tudta megmutatni, milyen fejezeteket képes írni a magyar művelődéstörténetbe. A város polgársága az iskola kezdeményezéseit, célkitűzéseit, következésképpen a magyarság szellemtörténeti kérdéseiben való részvételét mindenkor önzetlenül és megható szeretettel istápolta. Már a 17. század derekán magyar gimnáziumot hívott létre és a 18. század nagy nyelvi megújhodásáért folytatott küzdelemben szorosan az iskola mögé zárkózott. Röschel és Ribini már egy hosszan megtett út nagyszerű mérföldkövei. A nagy előkészítő munkára a koronát Kis János szuperintendens tette fel, amikor 1790-ben létrehívta a Magyar Társaságot.

Kossuth lényegében ezekre a dolgokra emlékezett Turinban, elmélkedéseinek hátterében ezek a tények húzódtak meg. Az adott történelmi helyzetben a magyar nyelv volt az ellenállás egyetlen végvára, de barrikádja is. És éppen itt Sopronban, Bécsnek mintegy elővárosában! Szerb Antal ezt a kérdést ugyanígy látta. De Szerb nem jutott el a végső következtetésig. Arra, hogy a Magyar Társaság a magyar művelődéstörténetnek milyen páratlan jelensége, és hogy Kis János és köre éppen a Magyar Társaság példájától indíttatva, milyen eredményeket tudott elérni művelődés- ügyünk területén. Az ország élvonalbeli írói köszöntötték, Kazinczy, Berzsenyi, Döbrentei, Vajda

levelező tagjai lettek, tekintélyes közéleti személyiségek, mint Fes- tetich György, Széchényi Ferenc támogatták, Széchényi István pedig rendezvényein védnökséget vállalt. S hogy jelentőségét még inkább kiemeljük, Széchényi a Hitel első kiadásának egy példányát kézírásos bejegyzéseivel megküldte számára.

Abban a nyelvi harcban pedig, amely időközben viharossá duzzadt és amelynek Kazinczy volt egyik vezető személyisége, a Magyar Társaság is állást foglalt, s természetszerűleg állt Kazinczyék oldalára.

KOSSUTH LEVELE AZT IGAZOLJA, hogy minderről tudott, sőt soraival Finck János polgár- mester és a város törvényhatósága emlékezetét is fel akarta frissíteni. Hiszen valamivel több, mint száz éves múltat idézett fel. De Kossuth 1883-ban azt is érezte, hogy ez a szellem változatlan. Meghatódottan írja: „Megvallom, nagyon jótékonyan hat lelkem-- re, hogy akadt imitt az osztrák határnál egy törvényhatóság, mely engem jóra tehetetlen, hontalan öreg magyar embert szíves megemlékezésre s szeretetének biztosítására méltatott, amint egy ily kitűnő műveltségű, díszes s úgy ősrégi múltjánál, mint eleven életétől pezsgő jelenénél fogva nevezetes város -részéről, mint aminő Sopron városa, mondha- tatlanul nagyra becsülök.”

Kossuth turini levele éppen száz éve született. Terjedelmes részt idéztünk belőle csak azért, hogy a mai olvasó szeme előtt is világos legyen, a „hűség városában” a hűség nem ma kezdődött és a város magyarhűsége szorosan összefüggött evangélikus hitével.

Rédey Pál

ÖNÁLLÓ LELKÉSZKÉPZÉS KENYÁBAN

megelőzően a lelkészjelöltek Tanzániában kaptak teológiai kiképzést és így ez az első alkalom, hogy végzős hallgatók kerültek ki a kenyai egyház saját tanintézetéből, (lwi)

A Kenyái Evangélikus egyház az elmúlt évben nyolc olyan végzett teológust - avatott lelkésszé, akik az egyház matongói teológiai kollégiumában folytatták és fejezték be tanulmányaikat. Ezt

nek tizenegyedik kötetét teszik le az olvasók asztalára — több más — Lutherrel foglalkozó kiadvánnyal együtt, (lwi)

A Luther-jubileum keretéber első ízben jelenik meg Luthei Római lévél-magyarázata francit nyelven. A francia evangélikusok ezzel Luther válogatott művei-