Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-05-01 / 18. szám
GYERMEKEKNEK. Magától? Márk 4, 26—29. „írok nektek, ifjak...” Mihez tartsam magam, hogyan éljek? Milyen életet vár a keresztyén etika a fiataloktól „Megy, mint a karikacsapás!” — szokták mondani, amikor valami nagyon könnyen, szinte magától megy. Ha a szólásmondás azzal a játékkal van kapcsolatban, ami gyermekkoromban nagyon közkedvelt volt, akkor ez nem egészen van így! Sok ügyesség és még több gyakorlás kellett ugyanis ahhoz, hogy a fakarika, amit egy bottal ütögettünk szépen, egyenletesen guruljon a sima aszfalton. De másra is áll ez: gyakorlás, munka nélkül tulajdonképpen semmi sem megy. Nem megy magától egy matek példa jó megoldása, egy jó bizonyítvány, vagy egy szép sportteljesítmény mögött is mindig kemény munka, szorgalmas tanulás és gyakorlás van. HARMADSZOR OLVASHATTOK OLYAN PÉLDÁZATRÓL, ahol Jézus a szántóföld, a magvetés képét használja, hogy számunkra Isten országának titkából valamit megértessen. Ehhez a példázathoz a kulcs, amely értelmét megnyitja, ez a kis szó: magától. Magától megy Isten országában minden? Hiszen a Magvető példázatában arról hallhattunk, milyen kemény munkára van szükség ahhoz, hogy a földbe kerüljön a mag. Az igehirdetés, az ige magvetése is munka: kemény küzdelem azért, hogy megtaláljuk az ige mondanivalóját a gyülekezetnek. Kemény, fárasztó munka az is, amikor az igerhirdetők vasárnapA svéd kormány az egyházi hatóságok által első helyen jelölt dr. Bertil Werkström haernösan- di püspököt nevezte ki a Svéd (evangélikus) Egyház érsekévé. Az új érsek annak, az egyházunkban is ismert dr. Olof Sundby- nak lesz az utódja, aki ez év júliusában vonul nyugalomba. Dr. Bertil Werkström ötvennégy éves, a gyakorlati teológiai tudományok doktora: 1975 óta egyházkerületének püspöke. — Az eddigi megnyilatkozásai szerint híve a Svéd Egyház nagyobb önállóságának, az állam és az egyház következetes szétválasztásának, és szorgalmazója a sajátságos lutheránus kegyességnek a svéd nép körében való hűséges képviseletének. Az új érsek a kinevezése után adott első tévéinterjújában — a többi között — ezeket mondotta: „Sok ember kívánja és várja azt, ról-vasárnapra sok sok kilométert tesznek meg azért, hogy Isten igéje mindenhova eljusson. AKKOR MIÉRT MONDJA JÉZUS EZT A SZÓT: magától? Ebben a példázatban az eredményről van szó. A szántóvető ember szorgalmasan dolgozik: előkészíti a vetőmagot, előkészíti a talajt, aztán beveti a magot. Ezután az ő munkája véget ér. A jól végzett munka után nyugodtan hajthatná álomra fejét. Amit még tehet, az az, hogy időnként kimegy a szántóföldre és figyeli: hogyan bújik ki, zsendül a zöld vetés,, majd ahogy szárba szökken és kalászt érlel. Figyeli, csodálja, de „nem tudja, hogyan”? Mert az élet, a növekedés a termés csoda és titok a számunkra. Ugyanígy van Isten igéjével is! Hirdetjük az igét, vetjük az ige magját, de az emberszivekben Isten végzi el munkáját. Lelke erejével Ö tud világosságot gyújtani szívünkben, Ö ajándékoz meg minket hittel, Ö segít bennünket tovább is a keresztyén életben. Így is mondhatjuk: Ö adja a növekedést. És csak Ö tud megtartani bennünket hűségesen gyermekeiként életünk végéig. AKKOR MÉGIS, MI A MI DOLGUNK? Üj énekeskönyvünkben találtok a 736. oldalon egy szép imádságot: imádkozzátok hűségesen, mert e2 a mi dolgunk: hogy a hit milyen erőt adhat számára. Én egy olyan egyházéri szeretnék munkálkodni, amely tel tudja kínálni ezt a hitet a svéd népnek.” A továbbiakban az egyházi szolgálat három időszerű, fontos szempontját emelte ki: „a béke és a leszerelés kérdését, a világszerte jelentkező munkanélküliség problémáját és az emberiség egyre növekedő elszegényedésének tényét”, illetve az ezekben való egyházi részvétel követelményét. (Lwi) * Egyházunk szeretettel és bizalommal köszönti a Svéd Egyház új érsekét. S teszi ezt azzal a szeretettel, amely eddig is összekötött bennünket, és azzal a bizalommal, hogy ezt a testvéri kapcsolatot dr. Bertil Werkström érsek is ápolni, sőt tovább is fejleszteni fogja. Nyugtalanító érzés Ha valamiben sikerült végre döntenünk és tettünk is valamit, gyakran találkozunk a kérdéssel: jól cselekedtem? Helyesen döntöttem? Nagy a tét, mert tudjuk, ismételni nem lehet. Ha valamit kimondtunk, vagy megtettünk, nem lehet megváltoztatni és meg nem történtté tenni. Megtörtént eseményeket nem leheti kitörölni gondolatainkból és az érzésvilágunkból. Velük ezentúl együtt kell élnünk. Az emberi életnek ezt az általános igazságát minden gondolkodó ember tudja. Éppen ezért az események és cselekedetek előtt nagyon nyugtalanítóan jelentkezik a kérdés: mit kell tennem? Meddig mehetek el? Mit engedhetek meg magamnak? Felnőttek állandó figyelmeztetése éppúgy, mint a következmények számbavétele ébren tartja bennünk ezt a nyugtalanságot. Gyakran halljuk a jól ismert mondatot is: „ a mi időnkben ilyesmit nem engedhetett meg magának egy fiatal”. „Rám bezzeg vigyáztak a szüleim. El nem engedtek volna egyedül.. .” Ilyen mondatokat hallva felébred bennünk az önvizsgáló kérdés: ennyire mások lettünk mi? Ennyivel jobbak voltak az elődeink? Azt gondolom, hogy generációk váltása mindig ilyen küzdelemben zajlott le. Egy állandó feladat azonban megmaradt, a mi számunkra is: mindenkinek el kell érnie a maga helyén és korában azt a szellemi és erkölcsi szintet, hogy a nyugtalan kérdés idejében megszülethessen, hogy tartásunk és biztos irányunk legyen. Hogy jót vagy a lehető legjobbat tettem-e, az keresztyén hitünk szerint is nyitott kérdés marad egész földi életünk idején, de hogy erre minden erőnkkel törekednünk kell s ezért harcolnunk kell, az megváltoztathatatlan tény. Az Egyházak Világtanácsa legutóbb megtartott központi bizottsági ülésén tagjai sorába vette fel a Dél-Afrikai Presbiteriánus (református) Egyházat és a Nicaraguái Baptista Szövetséget. A Dél-Afrikai Presbiteriánus Egyház, éles ellentétben áll korÁllandó keresés Amikor történelemórán a múlt szereplőit vizsgáljuk, könnyen megfogalmazzuk véleményünket, ítéletünket. Könnyen elmarasztalunk valakit, aztán idő múltával újra értékeljük és rá kell döbbennünk arra, hogy munkássága mégis hasznos része volt az emberiség történetének. A környezetünkben élő felnőttek munkáját, életvitelét látva szintén hallatlan gyorsan mondunk véleményt. Eltelik pár év, és nagyon hiányzik, ha a nálunk fiatalabbak legalább egy-egy rövid mondattal nem értékelnek minket. Ilyen esetekben az történik, hogy ki-ki keresi a választ, jót cselekedett vagy rosszat? Tudott-e valami értékessel hozzájárulni közösségi életünkhöz vagy nem? Értelmes volt az élete vagy nem? Mindenki keresi a viszonyítási alapot az előtte élők vagy a kortársak életéből. Ezért fordul elő, hogy amikor mi gyors és határozott feleletet akarunk kapni a kérdésre: mihez tartsam magam és hogyan éljek, nem találunk könnyen kezelhető recepteet. El kell indulni, személyesen kell megkeresni. Nem sokat segít, ha tudjuk, könyvtárat •tenne ki az, amit az' egyházban etikáról, erkölcsös életről az idők folyamán megírtak, nekünk magunknak kell megtalálnunk és kialakítanunk a saját rendezett és tiszta életünket. Mert erre nézve különösen is igaz, hogy naponkénti küzdelemben vagy még inkább esetenkénti helyzetfelismerésben kell megszületnie a keresztyén erkölcsi stabilitásnak. Jézus maga sem adott kész és lezárt tanítást követőinek, hanem feladatokra és helyzetekre készítette fel őket. Nem etikai kézikönyvvel köszönt el tannítványai- tól, hanem egy „megélt élet” nyitott valóságával. Nem a betű indította el az első keresztyéneket, mányzatának fajüldöző politikájával, a nicaraguai baptisták viszont támogatják országuk nemzeti, függetlenségi törekvéseit, és így azoknak az egyházaknak a számát fogják majd az Egyházak Világtanácsában növelni, amelyek a „harmadik világ” érdekeit képviselik, (epd) hanem az élő emlék, amely sohasem hagyja nyugodni azt, aki átélhette. Az első követek nem a szeretet parancsára vagy a hegyi beszédre gondoltak vissza, hanem Jézusra. Arra, ahogyan ő szeretett, embert mentett és tartott meg maga körül. Nem szó a jézusi irányítás, hanem élet, amely mozdít, véleményt alakít és állandó keresésre indít. Eligazító felelet Mégis ad Jézus eligazítást, amely minden időre szólóan, minden fiatal vívódására feleletet ad. Ezt azonban nem úgy találom a Bibliámban, hogy sorra lapozom Jézus valamennyi intő és figyelmeztető parancsát! Inkább úgy, hogy lepergetem magam előtt az ö egész életét és szolgálatát, ezután próbálom megfogalmazni, mi is az igazi felelet. Ilyen módon fedezhetjük fel, hogy Jézus nem egy távoli, majd elérkező ország etikáját tanítja nekünk, hanem ennek a világnak, az itt élő embereknek szól. Mihez tartsam magam? Az utolsó helyhez. Példázatok sokasága és a kereszthez vezető út mutatja be ezt. Engedjünk bátran magunk elé embereket! Tudjunk örülni mások sikerének és eredményeinek! Ne sértődjünk meg, ha nem minket kínálnak az első hellyel! Figyelni másokra. Napjaink legnagyobb betegsége, hogy mindannyian csak saját magunkra vagyunk tekintettel. Azt tartjuk jónak és megengedhetőnek, ami nekünk hasznos, vagy kellemes. Jézusnál azt látjuk, hogy önmagára figyelt a legkevesebbet. Mindig másokhoz érkezett. Elesett, megfáradt, kiábrándult emberekhez. Számára izgalmas nem a saját sorsa volt, hanem az ..elveszett egy”-é vagy a hangoskodó tömegé. Bátrabb odaadás. Pillanatok alatt születik meg bennünk a félelem, ha valaki kéréssel érkezik hozzánk. Vajon mennyi energiámat igényli majd? Csak egy kis beszélgetést kér? Néhány órai segítséget? Vagy hosszabb ideig tartó szolgálatot? A legnehezebb küzdelem ezektől a kérdésektől megszabadulnunk. Alapigazság, hajdani keresztyének szó szerint értették: minél többet odaadsz magadból, annál gazdagabb leszel. Életünk isten tulajdonaként van csak a kezünkben. Legméltóbb használata nem az, ha féltett kincsként rejtegetjük, hanem ha sok ember számára válik örömmé, életkedvvé, reménységgé és hitté. Mit engedhetünk meg magunknak? Mindazt, ami ezt a célt szolgálja. Szabó Lajos „Készíts helyet igédnek, Uram Istenem, szórd igéd magvát az egész világon! Kérünk, hadd hulljon jó földbe igéd magva közöttünk, és hadd találjon igazi hallgatókra mindenütt, ahol csak emberek élnek." Keveháziné Czégényi Klára A SVÉD EGYHÁZ ÜJ ÉRSEKE AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA KÉT ÚJ TAGEGYHAZA A reformátor életéből Az egyház reformátora AMIKOR LUTHERRŐL, MINT AZ EGYHÁZ REFORMÁTORÁRÓL beszélünk, legtöbbször nem az igehirdetőröl, nem a profesz- szorról szólunk, hanem rengeteg írását, fáradhatatlan íráskészségét látjuk, szemünk előtt. Sokat prédikált és igehirdetéseinek nagy hatása volt hallgatói körében —, de viszonylag kicsiny volt az a kör, amelyik igehirdetéseit hallgatta, hiszen Wittenberg városa abban az időben mindössze 3000 lelkes település volt. Nagy hatásúak voltak egyetemi előadásai is, melyeket otthoni és külföldről sereglett hallgatói mohón szívtak magukba és lelkesen vittek tovább hazájukba. De, hogy a reformáció nem maradt „ágoston- rendi belügy”, vagy „egyetemi katedrái” ügy, az Luther nagytömegű írásának, fáradhatatlan íráskészségének és az írások viszonylag gyors kinyomtatásának és elterjesztésének, köszönhető. A reformáció megindulását általában a 95 tétel kiszö- gezésének eseményéhez szoktuk kapcsolni. De ezek a tételek is úgy váltak gyújtó hatásúvá, hogy azonnal nyomtatásban is megjelentek és a diákok és vásárosok viszonylag rövid idő leforgása alatt szinte egész Európa területére széthurcolták. Ki tudja, milyen irányt vett volna a reformáció, ha nincs ott a toll szakadatlanul a reformátor kezében? MI VITTE RÁ LUTHERT ARRA, hogy ilyen hatalmas íráskészséggel kora egyik legtermékenyebb írójává legyen? ő maga úgy vallja, hogy alapjában „lusta ember” vagyok (inkább azt mondanám, hogy elmélkedő és zárkózott tipus!) de „ha megtámadnak, élénkül az agyam és fog a toliam.” Ezért írt olyan sokat. Provokálták és 6 nem térhetett ki. Támadásokra vagy odadobott kérdésekre felelnie kellett. Körülötte megpezsdült az élet, felforrósodott a szellemi légkör. Viszonylag gyorsan fogalmazott, lényegre törően írt. Nem állt rendelkezésére sok idő. Kajetánnal, Miltitzcel és Eckkel folytatott vitái ebben a forró levegőben kerültek papírra, a rajongók túlkapásai ellen írt kemény hangú iratai vagy a reformáció svájci ágának képviselőivel folytatott viták tételei mind a tiszta evangélium védelmében vagy helyes megértéséért folytatott küzdelem hevében kerültek papírra. Nemcsak ellenfelei provokálták írásra. Amikor gyülekezetlátogatásai során látta a tudatlanságot, a hit dolgaiban való tájékozatlanságot, azonnal nekilátott a Kis- és Nagykáté megírásának, mert tanítani kellett a népet! A gyülekezetektől is állandóan érkeztek címére a különböző kérdések. Ezekre is válaszolni kellett. így születtek az istentisztelet rendjéről tanító írások, de a különböző gyülekezeti rendtartások is. AMIKOR LATJUK LUTHER HATALMAS KÉSZSÉGÉT az írásra, ugyanakkor azt is kell mondanunk róla, hogy írásaiban nagyfokú igényesség tapasztalható. Különösen megmutatkozik ez akkor, amikor népének ajándékozza anyanyelvén a Bibliát. Wartburg) tartózkodása idején lefordítja az Üjtestámentumot, majd Wittenbergbe visszatérve barátaival —. főként Melancht- honnal — együtt az Ötestámentu- mot is. Fordítói elve az volt, hogy jó és hű legyen a fordítás, de ne rontsa a nyelv sajátosságát sem. A német nyelvű istentisztelet megalkotásánál is arra törekedett, hogy jó és szép szövegeket adjon a nép ajkára, hogy az istentisztelet nyelve ne csak egyszerűen az anyanyelv legyen, hanem választékos, igényes, szép beszéd és szövegek. Neki az anyanyelv nem akárhogy kellett, hanem úgy, hogy a nyelv szépségei és sajátosságai kárt ne szenvedjenek. Nem csoda, hogy népe ma is neki köszöni az irodalmi nyelv megszületését. MÉG LUTHER ÉLETÉBEN ELKEZDTÉK iratainak kiadását. Az 1539-es és az 1545-ös kiadáshoz maga Luther írt előszót is, felkérésre. A korábbiban többek között így ír: „egyetlen vígasztalásom, hogy idővel majd az én könyveimet is a feledés pora borítja be.” Egyetlen kérése: „aki megszerzi könyveimet, ne tűrje, hogy azok akadályok legyenek magának az írásnak tanulmányozásában.” Ez a kijelentés nem egyszerű szerénységet takar, hanem a reformátori alapmagatartást: egyedül a Szentírás! Irataival nem igényli magának a „papíros-pápaság” kétes értékű tekintélytiszteletét. A feledés pora mégsem borította be könyveit. Sokféle kiadás, gyűjtemény jelent meg műveiből, melyek közül a legjobb és legteljesebb az éppen száz évvel ezelőtt megindított un. „Weimar! kiadás”. Ebben a fellelhető leghitelesebb szövegeket adják közre. A száz év alatt összegyűjtött írások túlhaladták a száz vaskos kötetet. Halála előtt két évvel megkérdezték Luthert barátai az írásai felől. Azt válaszolta nekik, hogy rengeteget írt, mert nagyon fecsegő és bőbeszédű volt. Legszívesebben elégetné és csak kettőt tartana meg: a Kátékat és „A szolgai akaratról” szóló könyvét. LUTHER AZ EGYHÁZ REFORMÁTORA VOLT. Reformátori tevékenysége elképzelhetetlen a toliforgatás nélkül. A német tudósokat általában úgy Jellemzik, hogy rendszereznek, „skatulyáznak." Luther kiválik ebből a sorból. Nem alkot „új rendszert”, nem ad rendszerezett teológiai tételeket, hanem szüntelenül készen van a válaszadásra. Reformátori örökséget folytat egyházunk az ő nyomában ma is, amikor a szolgáló egyház teológiáját a mindennapi élet kohójában, a feladott kérdésekre való válaszadásban tusakodja ki. Tóth-Szöllős Mihály LUTHER MÜVEI LENGYELÜL A megjelentendő művek többsége Luther Mártonnal fog majd foglalkozni, és a költségek fedezetét részben az NDK egyházai fogják biztosítani, (epd) A kisebbségben (mintegy 70 ezer lélekszámú) élő evangélikus lengyel egyház ebben az évben húsz kiadványt kíván megjelentetni, 150 ezer példányszámban.
