Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-29 / 35. szám

Vannak hazánkban „evangélikus vidékek”, melyekről gyakran hallunk, olvasunk, melyeknek szokásai, hagyományai vagy jelen eredményeik egész egyházunk szolgálatára rányomják bélyegüket. Ritkábban hallunk azokról a vidékekről, ahol „apró gyülekezeteink” élnek. Az egyik nyári hétvégét Zemplénben töltöttem, a Bodrog és a Hernád völgyén utaztam végig. Diákkoromban jártam utoljára ezen a vidéken. Akkor még szekerek döcögtek falutól faluig, ritka volt az autó. Autóbuszunk, mellyel az iskolai kirándulást megtettük, a falvak apra- ját-nagyját kicsalogatta az út mentére, hogy megcsodálják és emlegessék, pesti diákok jártak autóbuszon náluk.

Ma — hazánk általános fejlődésével arányosan — az országnak ebben a sarkában is nagyot lendült az élet. Igaz — a vasút, melyen utaztam —, még a „régi idők világát” idézte. Csattogó, pöfékelő gőzmozdony húzta a néhány kocsit, de talán így volt szebb, amint a hegyek-völgyek között kanyargó vasútvonal mentén a bodorodó füstcsík jelezte végigvonulását. Az utak azonban jók és ma már autók és autóbuszok hozzák egymáshoz közel a falvakat, városokat.

A ZEMPLÉNI HEGYSÉG, a Bodrog- és Hernád völgyének ap- rófalvaival mostanában gyakran találkozunk a televízió képernyőjén. Az elnéptelenedő falvakban ott maradt, még jól használható házakat ajánlják nyaralónak, hétvégi-háznak. Gyönyörű a táj szépsége — a július elején végigvonult jégverés után —, ahol megmaradt a termés, szépen mutatkozik szőlő, alma, szilva. Kert kert hátán és az aprófalvak hol egy nagyobb hegy oldalába kapaszkodva tűnnek elő, mintha azt mutatnák, hogy „itt vagyunk, élünk”, hol meg elrejtőzve húzódnak meg egy-egy völgy mélyén, keresve a folyók partmenti termékenyebb földjeit.

Ezekben az aprófalvakban „apró evangélikus gyülekezetek” élnek. Közéjük mentem, őket kerestem. Sátoraljaújhelyen kezdtem a szolgálatot. Ez kétségtelenül az egyik legerősebb gyülekezet, ezen a vidéken. Azután Abaúj- szántón, Boldogkőújfalun és este Fancsalban hirdettem az igét. Ez utóbbi a hegység innenső oldalán az egyik elerősebb gyülekezet. Valamikor e területen öt lelkész szolgált, most három helyről gondozzák a fél megyényi területet: Sátoraljaújhelyről, Fancsalról és Miskolc is besegít a gondozásba.

A GYÜLEKEZET NAGY RÉSZE a Türelmi Rendelet áldásos hatásának eredményeként született, vagy erősödött. Ahol templomot találunk, ott az kb. kétszáz éve, az 1780—90-es évek táján épült. Sohasem volt itt „sok” evangélikus, de nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy ez a vidék adta a hazának Kossuth Lajost, aki Monokon született és Tállyán keresztelték meg a kis evangélikus templomban éppen 180 éve. Igaz, a keresztelési anyakönyv az 1810-es tűzvész során elpusztult, de ez mit sem változtat a tényen, csupán a születés pontos napját nem ismerhetjük.

SOK POZITÍVUMOT LÁTTAM UTAM SORÁN. Az elsőt mindjárt a templomokkal kapcsolatban. Sorban, szépülnek, újulnak a templomok. Az utóbbi években újult meg Fancsal, Tállya, Tokaj temploma, rendben van a sátoraljaújhelyi is, az abaújszántóiak pedig most készülnek a renováláshoz. Természetes, hogy a saját erő mellé szükséges a közösség ereje is, de kapnak segélyeket közegyházi, Gyülekezeti Segélytől, és esetleg más forrásokból. Ami különösen tetszett, az a tervszerűség; beosztás szerint sort kerítenek minden templomra.

Nemcsak a renoválási készség mutatja a templomhoz való hűségüket. Ha egyik-másik helyen ritkább is lett a lelkészi szolgálat, mert nem helyben lakik a lelkész, a megmaradt alkalmak annál megbecsültebbekké lettek. Nézem a lelkész feljegyzését a gyülekezet lélekszámáról és számolom, hányán vagyunk együtt az istentiszteleten. Bizony 50-80°/o-°s a gyülekezeti tagok aránya és mellettük még ott vannak más felekezetű családtagok is. Szinte készülnek arra a vasárnapra, amikor a lelkész közéjük jön. Igazi ünnepé lesz minden alkalom. Szentelje is meg ezeket a napokat Isten igéjének hallgatása.

JÓL MENT AZ ÉNEKLÉS IS AZ ISTENTISZTELETEKEN. Ahol jó áz orgona, ott „fóti kántorok” kísérték, vezették a gyülekezet éneklését, igen nagy örömömre. Ahol az orgona még nem szólhat, ott is a kántor hangja vezette az éneklést. Egyházunk kántorképzésének jó bizonysága van ezen a vidéken. A két említett,

már szolgálatban álló kántoron kívül az idén nyáron négyen is voltak Foton, hogy mint kezdők elinduljanak és az apró gyülekezetek mindegyikében szóljanak az orognák, harmóniumok.

FIGYELNEK AZ ORGONÁKRA IS. Ahol lehetett, ott már rendbehozták és használják őket. Tokajban és Abaújszántón egyelőre nem használhatók a hangszerek, de már van tervük arra, hogy a templom renoválás után következik az orgona, hogy mire „kitanulnak” a kántorok, a hangszerek is megfeleljenek a követelményeknek.

JÓ VOLT LÁTNI AZ IGYEKEZETÉT, a hűség jeleit, az áldozatra való készséget, de legfőképpen azt, hogy soha nem említették kicsiny voltukat. Az aprófalvak népe nincs a nagy számokhoz szokva, de annál céltudatosabban osztja be erejét és végzi szolgálatát. Érdemes odafigyelni ennek a vidéknek, Kossuth szülőföldjének evangélikus népére, életükre, mai szolgálatukra. Hozzánk tartoznak, egy közösség vagyunk. Ha szükséges, kapják a közösség segítését, szeretetszolgálatát. Hordozzuk őket Isten előtt imádságainkban, hogy hitük meg ne fogyatkozzék és tovább bátorítsák egymást a szolgáló életre.

Tóth-Szöllős Mihály

Pákozdy Ferenc:

Remény nélkül nem lehet élni

A közöny rozsdaként kikezd, futottam hozzád ötömest megújulni, lelket cserélni.

Remény nélkül nem lehet élni.

Minden, mi bennem tiszta, jó, veszendő, pusztulni való?

Nem akarok éjbe alélni.

Remény nélkül nem lehet élni.

De a világ is nyugtalan, rettegnek milliónyian, annyi okunk aggódni, félni.

Remény nélkül nem lehet élni.

Élnénk békében, boldogan, ám készen állnak már sokan csapást az életünkre mérni.

Remény nélkül nem lehet élni.

Bízzunk és higgyünk, kedvesem, ne eressz el, fogd a kezem.

Erőnket nem szabad kímélni.

Remény nélkül nem lehet élni.

(Megjelent a költő „Gyümölcsös ősz” című kötetében, 1918-ban)

Békemenet ’82

Olvasóink bizonyára figyelemmel kísérték a magyar hírközlő szervek tudósításait, hogy Stockholmból közel száz nyugati asszony és férfi, diák és dolgozó „szokatlan” úticélt választva, Moszkva— Kijev—Minszk irányába békemenetet szervezett. A végső cél Becs volt, ahol tüntetésen és nagygyűlésen fejeződött be a menet. A Szovjetunió határán kettéosztott a csoport, az egyik szárny Kassa—Pozsony érintésével, a másik Miskolc—Budapest utat választva érkezett az osztrák fővárosba.

A MAGYARORSZÁGON ÁTVONULÓ BÉKEMENETET, valamint a nemzetközi és magyar sajtó képviselőit augusztus 4-én az Országos Béketanács nevében Sebestyén Nándorné, az OBT elnöke tájékoztatta és köszöntötte. Sebestyén Nándorné többek között elmondta, hogy a magyar közvélemény nagyszerű kezdeményezésnek tartotta a menetet. Ügyszintén a magyar békemozgalom is megkülönböztetett figyelemmel kísérte. Egyebekben ugyanez a figyelem kíséri a különböző nyugati megmozdulásokat, hiszen ezek fő törekvései egybeesnek a magyar törekvésekkel. „Azt akartuk, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek például az Egyesült Államok és a Szovjetunió között — hangsúlyozta az Országos Béketanács elnöke, majd leszögezte —, őszinte párbeszédre törekedtünk eddig is a különböző vallási, társadalmi rendszerben élő és világnézetet valló emberekkel. A célt vettük figyelembe, mert lehetnek eltérőek a módozatok, de egy valami közös: a béke akarata.”

A MENET VEZETŐIVEL AZ ORSZÁGOS BEKET AN ÁCS MÁR EGYEZTETTE TERVEIT, MUNKÁJÁT. Az információcsere kölcsönös volt. „Tisztában vagyunk azzal — fejtegette a továbbiakban Sebestyén Nándorné —, hogy egy kis ország közvéleménye, kormánya nem lehet döntő a világ nagy eseményeinek alakulásában, de a magunk eszközeivel mégsem mulasztunk el egyetlen lehetőséget a szolgálathoz.” Mivel kölcsönös bizalom nélkül nem valósulhat meg az atomháború elhárítása, a magyar mozgalom minden érővel azon fárad, hogy a bizalmatlanságot a népek és vezetőik között feloldja. Hazai vonatkozásban a magyar békemozgalom a legkisebb településbe is eljuttatta elképzeléseit a béke megóvásával kapcsolatban.

„Jövőnk, létünk a békétől függ — hangoztatta az elnökasszony —, ezért követeljük a kormányoktól, hogy egyezzenek meg, szereljenek le. Lehangoló a fegyverkezési versenyt diktálóktól, hogy rágalmakat szórnak a szocialista országokra, azok békemozgalmaira. Ugyanez a rágalomhadjárat érte most a „stockholmi menetet” is, nevezetesen, hogy kívülről irányítják lépéseiket. Bennünket elsősorban az a vád ér, hogy állami diktátumra végezzük munkánkat. Azt is szemünkre vetik, hogy mi egyoldalúan követeljük a leszerelést. A tények mást bizonyítanak. Mi a békemenet ’82-vel egyetértésben, mindkét oldalon, Keleten és Nyugaton szorgalmazzuk a leszerelést a kölcsönös biztonság mellett” — majd így fejezte be tájékoztató megnyitóját Sebestyén Nándorné:

„Nem tagadjuk, hogy sok esetben egybecseng mozgalmunk törekvése a kormányzat békepolitikájával. Ez azonban nem hátrány. Egy szerencsés és jobb pozíció a nyugatinál, mivel nem kell szembehelyezkednünk a kormányzattal. És amikor egy atommentes Európáért szállunk síkra, az a Szovjetuniót és hazánkat is érinti. Mi tehát más helyzetben vagyunk, mint a nyugati mozgalmak. De azért is, mivel hazánk területén nincs atomfegyver telepítve. Jó, hogy idelátogattak barátaink, megismertek bennünket és azt, hogy ennek a kicsi országnak nincs más választása, mint a béke. Meggyőződésünk, hogy a békemenet ’82 jó tapasztalatokat szerzett.”

TÖBB HOZZÁSZÓLÁS ÉS KÉRDÉS UTÁN Raipi Lehtonnen asz- szony, aki Finnországból csatlakozott a menethez, elmondta, hogy részt vett a Stockholm—Moszkva—Minszk úton, saját szemével látta a szovjet nép békeakaratát. De eljutott hozzá a nyugati sajtó véleménye is. Olvasta többek között, hogy a menethez húsz lengyel is csatlakozott, s a lengyeleknek ez a csoportja megakadályozta a menetet. Valamelyik nyugati lap azt is tudni vélte, hogy a menet egyszerűen visszafordult. „Ezzel szemben az az igazság — jelentette ki Lehtonnen asszony —, hogy nyomát sem láttuk egyetlen lengyelnek, és végig kitartottunk az úton. Pedig szóba került közöttünk, ha hazakerülünk, majd az a vád ér bennünket, hogy »agymosást« kaptunk a menet során.”

A MENET TAGJAI 30 ORSZÁGOT KÉPVISELTEK, nagy érdeklődés és a szocialista államok megkülönböztetett figyelme kisérte útjukat. Egészen Bécsig. ahol a „rendhagyó” békemenet véget ért.

R. P.

Levelező Teológiai Tanfolyam

A Teológiai Akadémia tanító munkája 2.

ORGONAEST

lesz szeptember 11-én, szombaton este 8 órakor a soproni templomban.

Műsor:

J. S. Bach:

Öt korálelőjáték az „Allein Gott in der Höh’ sei Ehr” című korái dallamára (BWV 715, 717, 663, 662, 664.) C-dúr prelúdium és fúga (BWV 547.)

C. Franck:

Cantabile

Gárdonyi:

Grand Choeur Orgonái:

Karasszon Dezső

A levelező teológiai tanfolyam megindulására hosszú évek óta vártak. A termelés mennyiségi mutatóinak — iparilag közepesen fejlett ország szintjén értelmezett — értékre történő beállítása után napirendre kerülhetett a kulturális élet széles körű fejlesztése is. A népművelők széles tábora, a kulturális felemelkedés fő és mellékfoglalkozású aktivistái rendre dokumentumai e nagyarányú programnak. De szorosan tartozik a látókör bővüléséhez a folyóiratok sokasága és tartalmi elmélyülése is.

IDŐSZERŰVÉ VÁLT, megérett a helyzet e modell alkalmazásának megkísérlésére az egyházi élet területén is. A jelenkori teológiai szemlélet és a korábbi gyülekezeti anyagi adottságok természetszerűen vezettek a főállású egyházi munkások számának a csökkenéséhez. A tanfolyamon megtanultuk, hogy — a missziói kötelezettség teljesítésén túl — az ország lakosságának milyen nagy százaléka igényli a keresztyén közösségek szolgálatát. Eminens érdekké vált a jól áttekinthető szolgálati rend, a nemzeti egység kibontakozását segíteni tudó újabb oktatás és szervezeti forma kialakítása. Még a jószándékú túlzás elhagyása mellett is hitelesen állapíthatjuk meg, hogy

a hat féléven keresztül folyó egyháztörténelmi és társadalmi feladatok kifejtését nyújtó tanulmányok sokakat segítettek a múlt tapasztalatai kritikus feldolgozása útján a jelen sajátosságainak jobb megértéséhez. Ha sikerült eljutni Luther Márton lelki fejlődésének életalakulásának valósághű, tudományos-történelmi vizsgálatok szabályait korrekten alkalmazó feltárásához és így a reformátor és a reformáció szellemi — történelmi hátteréhez, akkor joggal bízhatunk abban, hogy gondolkodásmódjukban helyesen előkészített emberek (jelen esetben gyülekezetei munkásaink) kerülnek mai magyar létünk, egyházi életünk háttere megismertetési feladata elé. Felkészítve jutnak helyünk okos értelmezését végző munkások közé. Azonban — és ez is része az akadémiai munkának — minden hallgató számára világossá válhatott, hogy a valós történelmi, társadalmi, technikai háttér nem megfojtója, hanem hordozója az evangéliumnak.

A KEGYELMES ISTENRŐL SZÓLÓ REFORMÁTORI ÜZENET éltető erővé vált a konkrét történelmi feladatokat megoldani hivatott nemzet számára a 5ÍVI. és következő századokban. Következésképpen a fejlett szocialista társadalomban megszólalt a közvetlen, vagy strukturális segítést igénylő igehirdetés, megszólaltak a szellemi és személyi, valamint a magántulajdon megosztását evangéliumi követelményként hirdető prédikátorok. Az eucharistia ünnepére összegyűjtő gyülekezeteink valós és eredményes tevékenységet folytatnak az ország erősebbé tétele, a szellemi és fizikai emigráció megelőzése, valamint az evangéliumi életforma elterjesztése ügyében.

Ügy tűnt — nagy örömünkre — hogy az Ó- és Újszövetségi szövegekre, teológiára vonatkozó analizáló munka nem hitvesztésre, hanem inkább alázatra vezetett. Veszélyes dolognak bizonyult a számos vonatkozásban élet-alapul szolgáló szövegek építő elemekre való bontása. Azonban egyszeregyszer átéltük a földi egységekből összeállított szövegkönyv Istenről szóló üzenetté, életté válásának a nagyszerű eseményét. Ekkor és éppen ekkor váltak a szorgalmas tanulók hiteles üzenet- közvetítőkké, prédikátorokká.

A tanfolyam ebben a katharzis- ban érte el igazi célját. A tanított szentlélek megtapasztalt Lélekké vált.

Tanuló-tanító munkánkban két tételt látok megfogalmazandónak a jövőre tekintve:

l.i Még bátrabban kell a jelenkor tudományos világszemléletében adott lehetőségeinket teológiai tanulmányainkban és — különösképpen — igehirdetői munkánkban felhasználni.

2. A múltbeli merevedésektől megszabadulva, hűséggel az atha- nacius-i és lutheri dialektikus tartalmú örökséghez, széles körben ,ki kell fejteni a kettős alanyiság (teológiai etikai munka során feltárt) felszabadító, emberi méltóságunkhoz illő tanítását. Ma ez a mi dolgunk és nem kevés. Szélesebb körben ismertté tenni a ma teljességgel korszerűvé vált apostoli tanítást: „Félelemmel és rettegéssel munkáljátok-' üdvösségeteket, mert Isten az, aki ébreszti bennetek az akarást és a cselekvést is, az ö tetszésének megfelelően” (Fii. 2, 12—13).

MEGÍTÉLÉSÜNK SZERINT okkal várható, hogy „mellékfoglalkozási” jelleggel dolgozó gyülekezeti vezetőink, felügyelők, másodfelügyelők, bizottsági és bibliakör-vezetők, fiataljaink közül mind többen vállalkoznak magasszintű tanulmányi munkára is. Ha e gyakorlat széleskörűen elterjed, akkor és csakis akkor mondhatjuk el, hogy a régi jellegű ir;'«ívitás módot nemcsak formailag, de tartalmilag is átalakítottuk.

Széchey Béla