Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-04-11 / 15. szám

„Menj, ahová csak küldelek...” Lelkésziktatás Orosházán Az Alföld, s egyben hazánk egyik legnagyobb evangélikus gyülekezete az orosházi. Az egy­kori „legnagyobb magyar falu”- ból dinamikusan fejlődő, iparo­sodó, virágzó város lett. Középen áll méltóságteljesen a hatalmas műemlék templom, az orosházi gyülekezet lelki otthona. Ez a templom az utóbbi években tel­jesen megújult. FEBRUÁR 28-ÁN, böjt első vasárnapján délután lelkészikta­tó ünnepi istentiszteletre hívo­gattak a harangok. Hangjuk messzire szállt, s megmozgatott sok szívet. Elsősorban Orosházán, de a környéken is. A hívó szóra jöttek a városból, a környező gyülekezetekből — és a messze távolból, az új lelkész szülőfalu­jából, Nagytarcsáról is. Régen látott, nagy gyülekezet ajkán csendült fel az Istent ma­gasztaló ének. Igen fiatal ember állt az ősi templom oltára elé Kis János személyében, hogy a nyugalomba vonult Koszorús Oszkár esperes után. mint a gyülekezet volt se­gédlelkésze vállalja és végezze a lelkészi szolgálatot. A lelkésziktatás szolgálatát Benkö István megbízott esperes végezte. 2 KOR 4,5 ALAPJÁN TAR­TOTT IGEHIRDETÉSÉBEN elő­ször azt hangsúlyozta, milyen nagy megtiszteltetés egy fiatal ember számára, hogy olyan ősi, nagy múltú gyülekezetben szol­gálhat. mint az orosházi. Meg­említette. hogy milyen kiváló lel­készei voltak a gyülekezetnek, akik a lelkészi munka végzése közben igen nagy szolgálatot tel­jesítettek a nép, a nemzet javá­ra is. Az új lelkész új helyzetben kezdi munkáját. Mások a körül­mények. az elvárások, a lehető­ségek. A legfontosabb, hogy meg­keresse. összeszedje és nászto­rolja a nyájat. Hogy a diakóniai teológia alapján híven szolsália a ^vüiekezetet. de szót .értsen azokkal is. akiknek’ más a meg­győződésük. hitük, világnézetük. Együtt munkálkodjék velük tár­sadalmunk. népünk javára. A hűséges lelkészi szolgálat feltétele, hogy a lelkész az Ür előtti alázatosságban, a Jézus Krisztussal való élő közösségben éljen és a Szentlélek erejével járjon. Hogy szívében is ott le­gyen a Krisztus keresztje. AZ IGEHIRDETÉST KŐVE­TŐEN a szülőfalu, a nagytar- csai gyülekezet kis kara énekelt. majd a szokásos eskü után a je­len levő lelkészek ajkán hang­zott egy-egy áldás, s az ősi áldó ének, a „Confirma”. A BEIKTATOTT ÜJ LEL­KÉSZ Kis János Jer 1,7 alapján tartott igehirdetésében az őt is megszólító, elhívó és küldő Űr­ről tett bizonyságot. Hangsú­lyozta, hogy milyen nagy kegye­lem. hogy az Űr hív és küld. Nem üres kézzel küld. Erőt is ad a küldöttnél^. — Min­denkinek. aki vállalja a külde­tést. Senki sem mondhatja, hogy az Űrnak nincs szüksége rá, mert az Ür mindenkinek ad fel­adatot. Hálásan megköszönte az oros­házi gyülekezet szeretetét és megígérte, hogy hűséges szolgá­lattal kívánja viszonozni a ka­pott szeretetet. Az ünnepi istentiszteletet ün­nepi közgyűlés követte, amelyen köszöntések hangzottak el. A gyülekezet köszöntését Ju­hász István felügyelő és dr. Tömhöly János másodfelügyelő tolmácsolta. A helyi református gyülekezet nevében Molnár Ist­ván lelkész, a római katolikus gyülekezet nevében pedig Bagi Alajos apát-plébános szólt. Oros­háza város Tanácsa, a megyei egvházügyi titkár, valamint a HNF városi bizottsága nevében Czédula Imre köszöntötte igen meleg szavakkal az új lelkészt. Jelen volt Topái Zoltán, a váro­si tanács osztályvezetője is. Az egyházmegye lelkészeinek köszöntését Hegedűs Lajos, a legidősebb lelkész tolmácsolta. Táborszky László esperes a szomszédos egyházmegye elnök­sége és gyülekezetei nevében köszöntötte az új lelkészt. Gyar­mati István egyházkerületi se­gédlelkész tolmácsolta dr. Káldy Zoltán püspök köszöntését, s a saját jókívánságait úgy is. mint Orosháza szülötte. A köszöntések között sajátos színt jelentett a szülőfalu gyüle­kezetének nevében id. Győri Já­nos ny. lelkésznek, és a lelkészi tisztségben elődnek. Koszorús Oszkár ny. esperesnek a kö­szöntése. Mindkettőből sugárzott a szolgálati „stafétabotot” átadó, idős testvér öröme, biztatása, re­ménysége. Az öröm. s a reménység hang­ja szólalt meg abban a versben is. amit Plenter Ferenc mondott el köszöntésképpen. A szép ünnephez hozzátarto­zott az a gyülekezeti közebéd is Táborszky László A világ reménysége, reménységünk a világról IGAZÁN MINDEN OKA MEGLEHETNE A VILÁGNAK AHHOZ, hogy reménytelen le­gyen. Az áldatlan és kibékíthe- tetlennek látszó feszültségek, a hidegháborús pánik, a fegyver­kezés versenye, a felhalmozott pusztító eszközök, az energia- és élelmezési válságok, a környezet csendes haldoklása számos he­lyen, a gazdasági recesszió, mun­kanélküliségek szerte a nagyvi­lágban, mind megannyi tényező, amely halkabb járásra, a fejek lehorgasztására. csüggedésre pre­desztinálja az emberiséget. Nem­zetek vannak, amelyek már kor­látozzák a születéseket, mert nem, akarják elviselhetetlen jö­vendő elé állítani az utódokat. A ..svéd' modellt” legalábbis erre magyarázzák. Századunk utofsó évtizedeiben ilyen lehetetlen helyzetben ta­lálta magát az emberiség. Évez­redes kultúránk. civilizációnk sodródott végveszélybe, s a te­hetetlenség érzése lesz egyre gyakrabban úrrá rajtunk. Pedig a világnak megvolt a reménysé­ge! Ebből a reménységből pozi­tív és negatív eredmények szü­lettek. POZITÍV EREDMÉNYEKET KÖNYVELHETÜNK EL például a tudomány területén. Olyan eszközök kerültek megvalósításra és bevetésre, amelyek az emberi életet szebbé, kényelmesebbé tet­ték. Olyan megoldásokra buk­kant a tudomány és a technika, amelyek a termelést tökélete­sebbé. szaporábbá tették, ipar­ban és mezőgazdaságban bámu­latos eredmények születtek. Ki­derült. hogy Földünk a népesség többszörösét képes eltartani és egyelőre nem fenyeget a túlné­pesedés veszélye. Ezek mind po­zitív eredményei a világ remény­ségének. Ugyanígy pozitív eredmények születtek a politika területén is. Tárgyaltak a hatalmak egymás­sal. megbíztak a megegyezések hitelében, szerződések és megál­lapodások fémjelzik azt az utat, amely mögöttünk van. Ezeknek áldásait az emberiség egésze él­vezhette gazdasági, kulturális, társadalmi és politikai téren. Genf, Bécs. Párizs. New York vagy Helsinki tárgyalóasztalai a reménység zöld posztóival van­nak takarva és változatlanul a reménység hordozói. NEGATÍV REMÉNYSÉG IS VAN! Bármilyen ellentmondá­sosnak hangzik is, van negatív vagy hamis reménység. Gondol­junk a nyugati; félteke „remény­ségére”. Arra. amit így fogal­maznak. ha több. tökéletesebb, nagyobb ütőerejű. pusztítóbb fegyverekkel rendelkezik, akkor megőrizhető a béke, vagy akkor lehet tárgyalni — az erő hely­zetéből — a világ keleti félte­kéjével. Vagy van ilyen „re­ménység” is: rákényszeríti ük a világ keleti felére a fegyverke­zési versenyt, s ezáltal összerop­pan gazdasági mechanizmusa. Mondom, van ilyen „negatív” reménység” is. ÉS VAN A TÖMEGEKNEK, AZ ÁTLAGEMBEREK MIL­LIÓINAK IS egyfajta remény­sége. Ezek a tömegek egyszerűen nem akarnak mészárszékre ke­rülni , ágyútöltelékké válni, fél­tik életüket, családjukat, s ke­serves munkájukkal létrehozott vagyonukat. A félelemnek ebben a melegágyában kezdtek szer­vezkedni. és megmozdulni, sza­vukat hallatni és erejüket mu­tatni. Ezek a tömegek a sorju­kat akarják biztonságban tudni és rájöttek, hogy mégiscsak van erejük, szavuk, a dolgok nem végzetszerűék. menetükön lehet változást előidézni. S ez remény­séggel töltötte el őket. A világ számos részén fel-feltűnik a százezer fejű tömeg, hömpölygő csoportjai befolyásolták a kor­mányokat és azok döntéseit." A világ reménysége ezáltal még ki sem merült. Sőt, nekem az a véleményem, hogy ez a re­ménység még sok zavart fog kel­teni ott. ahol hamis reménység­ből fakadóan akarják a jövendő sorskéréseit megoldani. Mert ennek a kimeríthetetlen remény­ségnek volt köszönhető az eddigi eredmények egész sora, a békés együttélés, a nagyhatalmak kö­zötti állapot, egyszóval az eny­hülés. Ez a reménység még vé­letlenül sem becsülhető le. Sőt! A hivő emberek, a hívek társa­dalma részéről is támogatott re­ménység. AZ EGYHÁZ NÉPE BENNE ÉL A VILÁGBAN. Ez olyan egy­szerű igazság, mint a kétszer kettő négy igazsága. A világ minden rezdülése az ő rezdülése is. Erein átcsordogál a világ min­den feszültsége, kínos kérdése. S ha a világ lehajtott fejjel bandu­kol. csüggedt lélekkel jár. az egyház népe. Krisztus gyermekei még inkább. Ez utóbbi idők helyzetét mi sem példázza kife­jezőbben, mint az emmausi tanít­ványok hangulata: „pedig mi azt reméltük, ő fogja megváltani a világot.” Az emmausi tanítvá­nyok története azonban nem fe­jeződhetett be a tanítványok le­sújtó kijelentésével. A feltáma­dott Űr szava az utolsó. _A tör­ténet magvasán bizonyítja, hogy a Feltámadott nem hagyja re­ménytelenségben az övéit. De nem hagyja reménytelenségben az emberiséget sem. Hitünk sze­rint a világ sorsa a teremtő Úr­isten kezében van. Tegyük hoz­zá : jó kezekben. a szerető mennyei Édesatya kezében! Ő biztat Fián keresztül a szünte­len reménységre, reménységre a világért is! És ennél a pontnál ömlik egy­másba. mint két ' hatalmas fo­lyam a világ és az egyház re­ménysége. Mindkettőnek -másutt van ugyan a forrása és eredete, talán nagyon messze egymástól, de egy cél felé törnék, hömpö­lyögnek. Sokszor el sem lehet választani egymástól őket. A cél pedig a tenger, ha metaforá­val élünk. És ha a hétköznapok nyelvére bontjuk a metaforát, akkor az biztonságos, békés jö­vendő. Ez a reménység ad erőt övéinek a könyörgéshez, hithez és cselekvéshez, erre a húsvéti reménységre szólítunk minden­kit. Rédey Pál NINCS KÜLÖN LELKESZNöAVATÄS Andreas' Aarflot oslói püspök, a norvég evangélikus egyház ve­zetője visszautasította egy olyan lelkészjelöltnek külön avatásra vonatkozó kérését, aki ellenzi a nők ordinációját. „Ezzel nyilván­valóvá tenném azt a szakadást, amelyet egyébként nem tudok képviselni” — mondotta. Koráb­ban már felavatott egy másik je­löltet, aki szintén nem volt haj­landó nőkkel együtt az oltár elé állni. Ez akkor a női lelkészje­löltek kérésére történt így, akik nem akarták feleslegesen élezni a vitát. Aarflot elhatározását most a konzervatív meggyőződésűek ki­fogásolták. Mivel azonban a nor­vég egyházban még kevés lelkész­nő van, a viták még nem éleződ­tek ki annyira, mint Svédország­ban. Az 1050 gyülekezeti lelkész között mindössze 50 nő található. A püspökök közül 5 a nőket is felavatja, a másik 5 nem. 99 Az álmok Ml ja végtelen 99 KÜLÖNÖS KETTŐSSÉG vonul végig Jánosy István verskötetén, mely a fenti címen harmincöt év költői termését gyűj­ti egybe (Magvető Könyvkiadó). Az egyik ágon csupa zaklatottság, álmok kuszasá­ga, rémségek kavargása, a tudattalanból feltörő foszlányok. Ösztönös — és nem programszerű! — szürrealizmus. A ver­sek őszintesége mindennek a forrására is rávilágít a figyelő olvasó előtt. Az átélt történelem és lelki alkata magyarázza nyitjukat. Ahogyan Pilinszky Jánost egy éieten át kísérte a fogolytábor kísérteties emléke, Jánosy Istvánt a budapesti ost­rom látványai nem hagyják nyugodni. Torz halottak az utcán, ledőlt háztetők, a fiatalon megtapasztalt rémes képek ki nem törölhetően beléje vésődtek. Egy szükségkórház 1943-ból, a Dontól haza­hozott üszkösödő fagysérültekkel, 1978- ban jelenik íjpeg versében. A szörnyűségek emléke párosul ideg- rendszeri adottságával. Megszületik az önvallomás: Himnusz a Neuraszténiához. Így kezdődik: „Óh, Ideggyöngeség, te Múzsa, / neked köszönhetem művésze­tem.” Látomásteremtő erő rejlik bense- jében, amely az élet egyszerű vagy szép pillanataiban is váratlanul szorongató képzelet-képeket vetít eléje. Erre egyik legjellemzőbb verse a Lefutás a Hármas- határ-hegyről. Ifjú szerelmese szökdel előtte, a távoli város ibolyakék tenger, de ebben a varázsosan szép pillanatban „a föld peremén vérpöffeteg buggyan fel omlón”. Feltornyosuló boszorkánykon- tyok, s guruló koponya. Aztán mintha a tenger vize a szájukig érne, fullasztó ha­lál közelednék. Ekkor szétpattan a láto­más: „ott látod az Űjlaki templomot. Fénylőn csilingel a villamos”. Az álom egyik leggyakoribb szava. Több verse álomból íródott: az álmodásra jellemző vegyülésével valóságelemeknek és szorongató képzeteknek. Mélylélektani rejtély félig öntudatlanul a sötétben pa­pírra rótt sorai azon az éjszakán, amikor úgy volt, hogy reggel leamputálják a lá­bát (Operáció előtt). AZ ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEKEN át­futó másik ág — amely néha párhuza­mos, máskor összefonódó az előzővel, mint a címadó versben is — éppen ellen­kező: kristálytiszta patak csobogása. Mintha Arany János — a költő ideálja — verselne bennük modern változatban. Törekvése teljesül: „A XVI. század ma­gyar nyelvének ugyanúgy élni kell ver­seimben, mint a XX. századi nyelvnek.” A Felvidéken született, hol más nép nyelve vette körül. Talán éppen ezért zeng szenvedélyes Ódá-t: „Istennőm, vég­zetem, mindenem, magyar nyelv!” Költői szótára rendkívül gazdag. Népi szavak, amelyeknek a jelentését a városi, sőt gyakran a mai falusi ember is alig isme­ri; virág- és növénynevek tobzódó gaz­dagsága. így csak az forgatja, ízlelgeti szájában a szavakat, akinek fájóan édes a nyelvünk. A tömörség is ennek a sa­játja. A megtalált hitves és a Balaton szerel­me összeszövődik. Ehhez a mély emberi érzéshez a tó ezüstös tája nemcsak kere­tet ad. Egymásba olvad itt két, különálló­an is csodálatos élmény. „... s Tihany mögött a nap végsőre villan. / Eszembe jut, hogy ki vagy énnekem.” (Alkopyi bú­csú) 'Évek múltán visszfénye ennek a Gyenesi elégia. Megénekli lelkének a nagyjait. Első­sorban az édesapját. Nem ismerek ma­gyar költőt, akii, ennyire eltöltene apja alakja, az életében és holta után. A ze­néből Beethoven, Mozart, Schumann, Bartók igézi. A festők közül Gulácsynak, Csontvárynak, van Goghnak hódol. A köl­tők között Arany mellett Juhász Gyula, Berzsenyi, Babits, a szlovák és magyar vért hordozó flviezdoslav, és ifjú kora költőmestere, Ady tűnik elénk. A törté­nelem nagyjaiból Rákóczi, Gandhi, Mar­tin Luther King foglalja le gondolatait. A színház és film világából Latinovits Zol­tánnal, Ingmar Bergmannal találkozunk. Az írók sorából Dosztojevszkij magaslik fel. A Karamazov testvérekben önma­gát látja. Dimitrij szenvedélye, Iván ké­telyei ismerősek neki; de Aljosa szeretne lenni: „Az ösztönt fegyelmező gyémánt­kemény szeretet. / Mért úr a gén? Mért nem választhatunk szabadon szerepet?” PEDIG ALJOSA Ö — a saját módján. Újra meg újra visszatérnek verseiben ilyen gondolatok: „koldús-csonkokban is tekintsed önmagad”, „Szolgálva légy sza- ’bad!”, „Ha célt tudsz látni ember­társadban, s nem vak eszközt”, „Ne több gyilkot!”, „tartsd a nemölés szigorú pa­rancsát!”. A Szent Ferenc zsoltárá-bői: „Értsék, hogy van emberfeletti szépség, / szépsége annak, ki feltétel nélkül szeret.” Az emberség zenéje hangzik az egész köl­tői életműből. És a belső béke, harmónia keresése, is­mételt megtalálása. Társának mondja: „Békédtől azt kapom, mit, szertelennek, / legnehezebb megnyernem: az Arányt”. Nem véletlenül ír verset Barcsay képei­re: „így szeretnék írni: benső rendembe / kényszeríteni a Lét szín-szikrahalma- zát, / csakhogy kivallja végső igazát, / s ön-összhangjába lépjen: tiszta csendbe. / / ... A világban, s bensőnkben robbanás van, / s mégse robbanhat, összhang kell:...” Istenben is a mindeneket átfogó, ma­gába foglaló végső egységet keresi. Az ’ „arasznyi lét s öröklét titkát” őbenne sej­ti. „Én a Kimondhatatlant imádom, / aki az Űsegy, és az Ös-energia” (Missa So- lemnis). „Amit elménk tükröz: a Rész. / De felrémlik létnedveinkben, / borzonga­tó sejtelmeinkben / arcán lepellel: az Egész. / / A nagy Titok, a Mondhatatlan / lobban föl néha álmainkban, / s átvilla- nyoz időn, térén, / az éteren — a Végte­len.” (Az álmok kútja végtelen) Ebbe a hitébe beleolvad távoli ősi vallások gon­dolatvilága is, hiszen mint műfordító megjárta azt. Keresztyénsége a Doszto­jevszkijjel való lelki rokonságban bujkál, meg az etikájában. Az evangéliumok Má­riájában az „Anyát” ragadja meg. Az egykori evangélikus teológiai hallgató azonban egyik versében elérkezik a csúcsra is. A Getsemáné-ban Jézus Is­tentől való elhagyatottságát, a keresztfái Én Istenem, miért hagytál el engem?! ki­áltását ezek a sorok követik: „Ha most alámerül a Szeretet, / s nem támad föl — így egy bagoly huhog — / e bolygón többé élni nem lehet...” Közvetett, kimondatlan kiáltás Isten után húzódik végig dz összegyűjtött ver­seken az elmúlás kínzó tényének kísérő zenéjében, amely egyre jobban felerősö­dik a legújabb versek hangerejéig. Ami­kor a tőle távozottakra gondol — Halot­tak napja az utolsó versciklus címe —, a sötéten át felsejlik benne: „...midőn el­ült / minden küzdés: orgonaszagú éjbe / megpöndül halkan a szférák zenéje, / s történéstelen, szélfodrozta estben / föl- ködlik messze a nememberarcú Isten.” (Sokszor vágyódom .. .) Ez már a mi hi­tünk szemében húsvét sugara. Veöreös Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents