Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-04-04 / 14. szám

GYERMEKEKNEK Kakasszó Mt 26,30—35 és 69—75 Bizonyára láttatok már olyan templomot, amelynek tornyán, • vagy a templomtetö másik végén kereszt vagy csillag helyett érc­ből készült kakas van. A kakas is keresztyén jelkép. Mit jelent tu­lajdonképpen a kakas szimbólu­ma? AMIKOR JÉZUS AZ UTOLSÓ VACSORÁN utoljára volt együtt tanítványaival, elmondta nekik, hogy még ezen az éjszakán eljön­nek ellenségei és elfogják őt. „Ak­kor ti mindnyájan elhagytok en­gem” — mondta szomorúan. A ta­nítványok csóválták fejüket és ezt mondogatták: „Sohasem hagyunk el téged!” Péter erősködött a leg­jobban: „Ha mindenki elhagy, én akkor sem! Ha kell meg is halok érted!” Jézus szomorúan vála­szolt: „Te akarsz értem meghal­ni?! Még az éjjel háromszor is le­tagadod, hogy ismersz engem. Azt fogod hazudni, hogy nem vagy a tanítványom. Mielőtt hajnalban a kakas megszólal, te háromszor is megtagadsz engem.” Péter nem hitte el, hogy ő ezt meg tudja ten­ni. De Jézus mindent tudott előre, ami ezen a szörnyű éjszakán tör­ténni fog. VACSORA UTÁN JÉZUS ÉS A TANÍTVÁNYOK kimentek a Ge- csemáné kertbe, ahol együtt imád­koztak. Itt lepte meg őket Júdás a főpapoktól kirendelt fegyveres csapattal. A katonák elfogták Jé­zust és megkötözve elvitték a fő­pap házába. A tanítványok pedig nagy ijedtségükben mind elfutot­tak. Csak Péter ment nagy óvato­san a katonák után. Amikor látta, hogy Jézust a főpap palotájába vitték, a szolgákkal együtt ő is be­surrant a kapun a főpap udvarába. 0, Nagyon félt. „Ha,megtudják, hogy én is tanítványa, vagyok, biztosan engem is elfognak” — gondolta. Közben odaült a szolgák közé, akik a tűz körül melegedtek. Nem­sokára egy szolgálóleány jött oda. Ránézett Péterre és így szólt: „Nem vagy te is Jézus tanítvá­nyai közül való?” Péter ijedtében arra gondolt, hogy most hazudnia kell, mert különben elveszett, azért színlelt nyugalommal ezt fe­lelte: „Jézus tanítványa? Én? Nem is ismerem ezt az embert.” Ekkor tagadta meg Péter először az Urat. Pétert még jobban elfogta a fé­lelem. Menekülni próbált és az aj­tóhoz lopakodott. De az ajtóban éppen az a szolgáló állt. Amikor Péter közeledett, a lány odaszólt társainak: „Ez is Jézushoz tarto­zik.” Péter ijedtéhen megint csak hazudott: „Dehogy is! Nem is is­merem azt az embert.” Ekkor ta­gadta meg az Urat másodszor. Ezután újra a tűzhöz oldalgott Péter és leült a katonák közé. Az egyik katona ránézett és így szólt hozzá: „Mondd csak, nem vagy te is Jézus tanítványai közül való?” Péter gyorsan rá vágta: „Nem én!” Ekkor a katonák mind Péterre néztek és az egyik megszólalt: „De bizony! Ott láttalak téged is a sö­tét kertben.” Péter kétségbeesetten tiltakozott: Tévedsz! Nem isme­rem azt az embert.” Hogy jobban higgyenek neki, elkezdett eskü- dözni. Ekkor tagadta meg az Urat harmadszor. MÄR HAJNALODOTT ÉS A KAKAS ELKEZDETT KUKORÉ­KOLNI. Mikor Péter meghallotta a kakas szavát, eszébe jutott Jézus esti figyelmeztetése és nagyon el- szégyellte magát. Jézus a katonák­kal éppen ekkor lépett ki a palota ajtaján. Pilátushoz vitték, hogy megerősítse a halálos ítéletet. Jé­zus megfordult és szomorú tekin­tettel nézett az ott álló Péterre. Ezt már nem bírta ki Péter. Jé­zus bánatos tekintete, mint egy tőr a szívébe nyilallott, bűnbá­nó szívvel keserves zokogásba kezdett. Ezért lett a kakas a keresztyén éberség jelképe. Arra figyelmeztet bennünket ma is: Vigyázzunk, ne­hogy mi is úgy járjunk, mint a hősködő Péter! S. J. DÉL-AFRIKAI ROMAI KATOLIKUSOK AZ APARTHEID ELLEN A dél-afrikai római katolikus egyház püspöki konferenciája február elején határozatot hozott arról, hogy támogatja a fekete többségnek az elnyomás, illletve a fehér kisebbségi kormány elleni harcát. A római katolikus püspö­kök ezzel először álltak nyíltan a fekete többség pártjára. Denis Hurley érsek, a püspöki konferen­cia elnöke az ország gazdasági rendszerét „szívtelennek és em­bertelennek” nevezte. Az érsek ugyanakkor azt a re­ménységét is kifejezte, hogy egy­házának magatartása nem fog a kormánnyal nyílt összeütközést eredményezni. Mindenesetre hoz­zátette: „Ha úgy lesz, hát úgy lesz”. Nyilvánvaló, hogy az egy­házon belül is feszültségek kelet­keznek majd, hiszen a fehér tagok többsége a jelenlegi gazdasági rendszer haszonélvezője. „írok nektek, ifjak. Egyházunk szolgálata népünk életében Isten az egyházra kettős fel­adatot bízott. Az első az evangé­lium hirdetése és ezáltal az embe­rek hitre és üdvösségre vezetése. Az igehirdetés szolgálata mellett azonban az egyházra bízta Isten azt a feladatot is, hogy a neki ajándékozott képességekkel min­den erejével munkálja azoknak az embereknek a javát, külső körül­ményeinek javítását, akik között él és munkálkodik. Evangélikus egyházunk ezt a kettős feladatot mindig nagyon komolyan vette. Vizsgáljuk meg most közelebbről, hogyan tesz eleget egyházunk an­nak a második feladatának, vagyis hogyan szolgálta egyházunk né­pünk javát történelmünk során és hogyan teszi ezt napjainkban. EVANGÉLIKUS EGYHÁZUNK A REFORMÁTUS TESTVÉREK­KEL EGYÜTT a múltban állandó harcra kényszerült szabadságá­ért. Ez a vallásszabadságért foly­tatott kemény harc mindig egybe esett magyar népünk szabadságá­ért és függetlenségéért folytatott küzdelemmel. Népünk szabadság­hősei, Bocskai István, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc a Habs­burg elnyomókkal szemben egy­szerre küzdöttek a magyar nép függetlenségéért és a protestáns egyházak szabad vallásgykorla- táért. Az evangélikus iskolák tör­ténelmünk folyamán mindig hű­séges hazafiakat, népünkhöz és egyházunkhoz hűséges embereket neveltek. Innen érthető, hogy tör­ténelmünkben és irodalmi éle­tünkben az evangélikus lelkészek és hívők mindig jelentős szerepet töltöttek be. Ennek igazolására elegendő megemlítenünk, hogy az 1848-as forradalom két nagy ve­zéregyénisége Kossuth Lajos és Petőfi Sándor evangélikusok vol­tak. De a Tanácsköztársaság nap­jaiban és a fasizmus ellen vívott harc idején is ott találjuk egyhá­zunk tagjait is a demokratikus eszmékért és népünk jövőjéért harcolók között. EGYHÁZUNKBAN TEHÁT HALADÓ HAGYOMÁNY a né­pünk javáért végzett szolgálat. De hogyan ápolja ezt a haladó hagyo­mányt egyházunk ma? Hogyan szolgál jegyházunk népünk életé­ben napjainkban. Mindenekelőtt és legfőképpen úgy, hogy egyhá­zunk tagjai és presbiterei a többi állampolgárral együtt részt vesz­nek a mindennapi munkában. Gyárakban, termelőszövetkeze­Magyarország — „élőben"’ A mainsi egyetem teológiai hallgatóinak látogatása A mainzi (NSZK) egyetem teoló­giai hallgatóinak 13 fős csoportja február 14—21. között látogatást tett Magyarországon dr. Hanfried Krüger nyugalmazott egyházfőta- csos (Frankfurt), Teológiai Aka­démiánk tiszteletbeli doktora ve­zetésével. Krüger egyházfőtaná­csos, aki az NSZK evangélikus egyházai külügyi hivatalának munkatársa volt, hosszú ideje tart szemináriumot az egyetemen „egyház a szocializmusban” cím­mel. A hallgatók így „élőben” ta­nulmányozhatták az előadásokon elhangzottakat. 1979-ben már járt hasonló csoport Magyarországon. A csoport tagjai az Evangélikus Múzeum megtekintése után Teo­lógiai Akadémiánkat keresték fel. Dr. Hanfried Krijger „Kis közös­ségek az egyházban” címmel tar­tott előadást, utalva arra. hogy a belső megújulásra valamilyen formában törekvő kisebb-nagyobb csoportok létezésével, működésé­vel komolyan számolniuk kell. Ebéd után jó hangulatú, kötet­len beszélgetés következett, ame­lyen hallgatók és professzorok egyaránt részt vettek. Megtudhat­tuk, hogy a teológiai karok mennyire népszerűek az NSZK- ban, a legtöbben, 1900-an Tübin- genben tanulnak, de Mainzban is majdnem ezren. A teológia mel­lett általában még valami más szakon is tanulnak. Február 17-én délelőtt D. dr. Prőhle Károly professzor, az öku­menikus Tanács főtitkára tájé­koztatta a vendégeket a magyar- országi egyházak életéről, dé1- után pedig dr. Káldy Zoltán püs­pök-elnök adott áttekintést egy­házunk szolgálatáról. A követke­ző nappn dr. Tóth Ká.rciy refor­mátus püspök, a Keresztyén Bé­kekonferencia elnöke fogadta a csoportot, majd a Református Teológiai Akadémián is látogatást tettek. Az Állami Egyházügyi Hi­vatalban Bal László, a Protestáns Főosztály vezetője Lóránt Vilmos tanácsos társaságában fogadta a vendégeket. Február 19-én Duna-kanyárbeli kirándulás következet. Az eszter­gomi Bazilika és a Keresztény Múzeum megtekintése után, bár az előzetes programban nem sze­repelt, dr. Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek fogadta a csoport. Szentednre neveze­tességeire is jutott egy kevés idő. Február 21-én, vasárnap délelőtt a vendégek a fasori templomban istentiszteleten vettek részt. A 13 fiatal közül 12 először járt Magyarországon. Reméljük, hogy a látogatás nemcsak szép emlék volt, hanem hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalabb nemzedék tagjai is — bármennyire különbözzék is helyzetük — még jobban megért­sék egymást. i. Sz. P. tekben, irodákban és iskolákban az evangélikus hívek azzal tesz­nek bizonyságot hitükről, hogy be­csületes és pontos munkát végez­nek. Az evangéliumi hitnek ugyanis elmaradhatatlan követ­kezménye, amint egyháziasan mondani szoktuk, gyümölcse a becsületesség és a pontos munka­végzés. Nem lehet igazán hivő az, aki mindennapi munkájában nem állja meg a helyét. Egyházunk az igehirdetében és a tanításban ezt az összefüggést állandóan hangsú­lyozza. Az evangélikus prédikációk nemcsak a hit kérdéseiről és az üdvösség problémáiról szólnak, hanem arra is rámutatnak, hogy a hitnek milyen gyümölcsei vannak a mindennapi életben. Így neveli egyházunk becsületes munkára, a szépért és jóért lelkesedő, áldoza­tos magatartásra a híveket. A mindennapi munka mellett az evangélikus hívek és lelkészek részt vesznek a különböző társa­dalmi feladatok szervezésében és végzésében. Egyházunk püspök-el­nöke más egyháztagokkal együtt tagja a parlamentnek. A megyei és helyi tanácsokban, a Hazafias Népfront különböző bizottságai­ban sok evangélikus lelkész és gyülekezeti tag vesz részt és mun­kálkodik. Az Országos Béketanács és a helyi békebizottságok munká­jában is ott találhatók lelkészeink és híveink. Már ez a rövid felso­rolás is elegendő annak megmu­tatására, hogy egyházunk nem passzív szemlélője, hanem aktív résztvevője annak az óriási erőfe­szítésnek, amely napjainkban né­pünk boldogulásáért és előbbre haladásáért folyik. Mindezt jó lelkiismerettel teszi egyházunk, hiszen evangélikus tanítás és ha­gyomány szerint az ige hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása mellett az egyház feladatához szo­rosan hozzátartozik a kulturális és szellemi élet művelése, az emberek külső körülményeinek javítása és életszínvonalának emelése. MIVEL EGYHÁZUNK SZOL­GÁLATÁBAN IS nagyon fontos a folyamatosság, egyházunk min­dent elkövet azért, hogy az evan­gélikus gyülekezetek fiataljai is belenőjenek egyházunknak ebbe az igen fontos szolgálatába. Ami­kor a gyermekbibliakörökön, kon­firmációi órákon, vagy az ifjúsá­gi összejöveteleken a gyermekek­kel és a fiatalokkal foglalkozunk, akkor a fiataloknak azt is szeret­nénk megmutatni, hogy az egyhá­zi szolgálatot nekik kell majd át­venni az idősebb nemzedéktől. Hi­szen belőlük kerülnek majd ki egyházunk jövő lelkészei, fel­ügyelői, presbiterei, gyülekezeti tagjai, akiknek az is feladata lesz, hogy az igehirdetés szolgálata mellett haladó hagyományaink szellemében magyar népünk életé­ben is vállalják és végezzék azt a szolgálatot, amely evangélikus hi­tünkből következik. Selmcczi János Szegény Péter! Milyen könnyen elítéljük! Szerintünk semmi oka sem volt arra, hogy így tegyen. Ha inkább arra gondol, mi történt akkor, amikor a „názáreti Jézus­sal volt”! Ha hitt volna neki, ami­kor szenvedését és feltámadását jelezte! De amikor Jézus ügye veszni látszott, már nem volt cél­szerű az ilyen ábrándozás. Keve­sen engedhetik meg maguknak, hogy ennyire elrugaszkodjanak a valóságtói. Pedig Péter — Jájios evangéliuma szerint — nem volt egyedül, hanem Jánossal együtt ment be a főpapa udvarába. János pedig nem fogadkozott Jézusnak, hanem mellette maradt addig, míg a kereszten meg nem halt. De van-e valaki közöttünk, aki legalább egyszer ne követte volna el, amit Péter elkövetett?! Hányán vagyunk, akik Krisztus egyházába születtünk, akik gyermeki rajon­gással imádkozzuk az Ö nevét, akik nagypénteken szomorúan gondolunk elszenvedett kínjaira, hányán vagyunk, akik legalább a megmosolygástól való félel­münkben ne mondtuk volna már: „sohasem ismertem Öt”! Vizsgáljuk meg tehát egy kicsit közelebbről, miért nem akarják sokan .Jézust vállalni? Az okok megkülönböztetése azonban csak a könnyebb érthetőség miatt szük­séges. Valójában ugyanarról van „Uram, Teneked sok a Pétered...99 szó: az Istentől elfordult ember­ben minden ellenkezik Krisztus tanításával: az önmegtagadással és a feltétlen szeretettel, önmaga helyett, pillanatnyi érdekből in­kább Krisztust tagadja meg. Ezt pedig semmilyen társadalmi kör­nyezet alapvetően nem befolyá­solja. Legfeljebb segít megmutat­ni, hogy kik nem igazán és nem eléggé Krisztus tanítványai. Me­lyek lehetnek tehát az okok? A félelem: Hiszek, de ez ma­gánügy. Nem kell nagydobra ver­ni. Kinevetnek és azt fogják mon­dani, hogy a mai világban nem lehet így élni. (Sohasem volt köny- nyű.) Esetleg még azt, hogy a tu­domány is (attól függ. milyen tu­domány) cáfolja. — A gyerek nem tudja, hogy meg van keresztelve, mert a nagymama, aki elvitte, nem sokkal utána meghalt. Az egyházi esküvőről pedig a befolyásosabb rokonok és ismerősök ne is tud­janak. A félelemnek, megalkuvás­nak sokszor igen kézzelfogható oka van: Anyagi, ritkábban erkölcsi elő­nyök keresése. Biztos, ami biztos. Akár megalapozottak az ezekkel kapcsolatos félelmek, akár nem, kinek-kinek magának kell eldön­tennie, hogy mit tart fontosabb­nak. A döntés halogatása rendsze­rint egyfajta döntést eredményez. — Nagyon könnyű azonban ítél­kezni, és nehéz útmutatást adni, mert ehhez ismernünk kell az egyes emberek körülményeit. Ni- kodémus és arimátiai József sem mert nyíltan kiállni Jézus mellett. Mégis igen fontos feladatot kap­tak: őt temették el — feltámadása előtt. A félelem és a pillanatnyi elő­nyök közönyt, kiábrándultságot hoznak magukkal: „Nem érdekel engem Isten, templom, Biblia. Nincs időm ilyesmire!” A család­tagok ezt hajtogatják: „Minek jár templomba?! Mit adnak ott magának?!” Mivel Istennel földi utunk idejére élet- és vagyonbiz­tosítást nem köthetünk, sokak szerint kár vele foglalkozni. Ebből az állapotból sokszor csak súlyos betegség, vagy haláleset ráz fel. Rendszerint nem túl hosszú időre. Mindezekben a tudatlanság is közrejátszik. Nagyon sok megke­resztelt egyháztag valóban „nem ismeri azt az embert”. Hiszen an­nak, aki Krisztust — halkan — csak szájával vallja, utódai több­nyire már úgy sem fogják. (Más kérdés, hogy néha még a jó példa sem hat.) „Majd ha felnő a gye­rek. maga válasszon!” Egyféléből az egyet. Ha úgy látjuk, hogy az eddig felsoroltak nem vonatkoznak ránk, még nem biztos, hogy Jézus kitűnő tanítványai vagyunk. Mert ezzel elérkeztünk a tagadás leg­veszélyesebb formájához. Ez csele­kedetekkel történik. «Elismerjük ugyan, hogy Jézus az Isten Fia, de ne avatkozzon bele tanításával mindennapi életünkbe. ' — Ez egész egyszerűen képmutatás. Ugyanaz az állapot lesz a követ­kezménye, mint az eddigieknek. Csak a szép szavak és a méltatlan élet közötti különbség még nyil­vánvalóbb. Péternek és mindannyiunknak azonban van mentsége és remény­sége. Igaz, félelmében, kiábrán­dultságában. reménytelennek ér­zett helyzetében egyre kétségbe­esettebben próbálta azt hazudni, hogy Jézushoz semmi köze. Ennyi­re megingott ő, akinek neve pe­dig sziklát jelent. Jézus szava mégis erősebb volt a tagadás sza­vánál. Péter őszintén megbánta, és ilyet soha többé nem követett el. Jézust pedig hányszor hazudtol­ták meg tanítványai, sokszor az Ö nevében követvén el gonoszsá­gaikat, hányszor bizonyultak mél­tatlannak mind a mai napig! A fé­lelem, a pillanatnyi előnyök haj­szolása, a közöny, kiábrándultság, tudatlanság és a cselekedetekkel való tagadás csak egvféleképpen múlhat el. Ügy mint Péternél: re­ménységgel és bizonyossággal. Nem sokkal később meggyőződhe­tett arról, hogy „valóban feltá­madt az Űr”. A Szentlélek vétele után pedig már volt bátorsága, el­mondani, hogy „ennek mi vala­mennyien tanúi vagyunk”, és ezért „nincsen üdvösség senki másban”. A mi reménységünk és imádsá­gunk sem hiábavaló. Jézus a mai tanítványokra is éppen úgy ráte­kint. mint Péterre, szeretete újra meg újra kiűzi belőlünk a félel­met, a pillanatnyi érdekek hatal­mát, a közönyt, a kiábrándultsá­got. Alkalmas helyen és időben erőt ad a szavakkal, de még in­kább a cselekedetekkel való bi­zonyságtételhez. Kériük tehát a megerősítést — Turmezei Erzsébet szavaival: „Uram, Teneked sok a Pétered, sokak a nasycsütörtök éjszakáid. Ö, bár lehetnék csendes Jánosod, aki nem ígér, nem fosadkozik. de hű marad egész a Golgotáig!” Ifj. Szentpétery Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents