Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-04-04 / 14. szám
készülünk a nagygyúlés re Bemutatjuk a világ evangélikus egyházait Afrikai evangélikus egyházak A Lutheránus Világszövetségnek ma afrikai elnöke van: Joshi- ra Kibira bukobai (Tanzánia) püspök. Az utolsó világgyűlést Afrikában, Dar-Es-Salaam-ban tartotta a Világszövetség (1977). Az afrikai evangélikusok hangjára ma az egész világ evangélikusságában figyelnek, az afrikai evangélikus testvérek elevenen vesznek részt a világ evangélikusságának vérkeringésében. Számuk ma 3,3 millió, ellentétben az európai és amerikai evan- gélikussággal, növekvő egyháztagságról adnak hírt. Afrika lakosainak számát ma 400 millióra becsülik (1981). Ezt az óriási földrészt (30 253 013 km) általában két nagy régióra osztják: a Szaharától északra terül el az ún. fehér-Afrika, ettől délre az ún. fekete-Afrika. Ilyen alapon beszélnek arab- és néger-Afrikáról is. A lakosságnak mintegy 27°/0-a lakik fehér-Afrikában, 73%-a fekete-Afrikában. Fehér- Afrika túlnyomórészt mohamedán lakosságú, fekete-Afrika keresztyén és törzsi vallású. Afrika összlakosságának valamivel több, mint egyharmada keresztyén. — A keresztyéneknek mintegy fele római katolikus, a másik fele: protestáns, qrtodox és ún. független egyházakhoz tartozó kis egvház. Az öt legnagyobb afrikai evangélikus egvház lélekszáma a következő: Tanzániában 874 ezer, Dél-Afrikában (hat különböző egvháztestben) 656 ezer. Ethiópiá- b an 534 ezer. Namíbiában 485 ezer. Madagaszkárban 420 ezer evangélikus él. — Vannak néhánv- ezres taglétszámú egvháza': is. II ven országok: Angola (3000). Ghana (2000). Zambia (8000). Van néhány olyan állam is Afrikában. ahol egváltalán nincs szervezett evaneélikus egyház, legfeliebb egv-egy gyülekezet, ilyen pl. Mo- znmbik és a legtöbb észak-afrikai állam. Történelmük Az afrikai evangélikus egyházak történelme összefügg az egész afrikai keresztyénség történelmével és általában a mai vallási helyzet kialakulásával, de természetesen a helyi ország történelmével is. Míg Észak-Afrika történelme az ókorból a Római Birodalom kapcsán jól ismert és még a középkorban is követhető, addig a Szaharától délre e történelem ködbe vész. Szoktak történelem nélküli népekről beszélni itt. legalábbis írott, összefüggő történelmük nem ismeretes, de ma már tudjuk, hogy ősi kultúrák földje volt pl. Egyenlítői Afrikának nagy része is, sőt a történelem előtti időkből is sok. fennmaradt, kiásott lelet mutatja ősi emberi települések nyomát. Az európai értelemben vett történelem a legtöbb országban csak két évszázada követhető nyomon. — Az egyház történelme Észak-Afrikában a mohamedán invázióig tart, az ősi keresztyén gyülekezetek a mohamedán tengerben elsüllyedtek, részben másoktól elszigetelődve maradtak életben (koptok). Afrika történelmének nagyon szomorú lapjaihoz tartoznak a 16. és 19. század között folyó rabszolgakereskedelem szörnyűségei. Amerikai, arab és európai rabszolgakereskedők csak munkaerőt jelentő névtelen tömegnek tekintet ték fekete-Afrika lakoságát. A rabszolgakereskedelem borzalmainak mai napig érezhető hatása és sok szomorú emléke él több afrikai országban. Brazília, a Karib- térség. az Egyesült Államok és számos arab ország néger lakossága ebben az időben került új „hazájába” és néhol állati sorsba. A 19. században Európa népei osztoztak Afrikán s még 1920-ban is. tehát az első világháború után csak három nem gyarmati országról lehetett beszélni: Ethiopia, Dél-Afrika és Libéria. 1975-ben, 30 évvel a második világháború után már csupán két gyarmati terület nem volt független. 1980-ban végre Zimbabwe is (volt Rhodesia) függetlenné vált s ma már csak Namíbia tisztázatlan helyzetű: ENSZ protektorátus, de gyakorlatban dél-afrikai megszállás alatt van. Történelmi tény, hogy a protestáns missziói munka a gyarmatosítás idején kezdődött, sok tekintetben összefonódott vele. de az is. hogy nemcsak gyarmatosító országok egyházai misszionáltak (pl. finnek, svédek, norvégok is), és (Folytatása a 4. oldalon) Garai Gábor: Hazám Véremben öt vagy hat népfaj vegyült el. De a vér nem beszél, csak kicsordul, ha megvágom az ujjam, különben hallgatag üzemanyag. — szót fogad kormányosának, a szívnek, mely anyanyelvemen diktálja, hogy: magyar vagyok; oly természetesen, ahogy a Tisza menti baljós réteken pálma nem, csak parázsló fű terem. Gépen is szálltam már e föld felett, rögeivel is már-már elvegyültem; urak bűnét s szegények vágyait hoztam őseim emlékezetéből: jóvátenni-valóm van hát elég. s van évezredes éhségem a jobbra. Vezekeltem együtt a vétkesekkel, fölnőttem együtt a föltámadókkal, Világos szégyenét meg nem bocsájtom s nem felejtem tizenkilenc kudarcát; gyerekként néztem, tétlen és tudatlan, hogy csalta a dúvad verszagra népem javát s szemetjét szinte észrevétlen . .. Dadogva szólok, nem mint kenetes pap vagy haragos próféta, úgy beszélek, ahogy tudok, gyermeki kérleléssel: Szétfolyó csepp a térképen, hazám, nem óvnak meg téged bérces határok, sem a gőg, sem a múlt, sem az erőszak, ép határod csak a határtalanság; nincs tengered, hogy ússz a messzeségbe, nincs aranyad, hogy zárulj önmagadba, reménységed csak a tiszta magasság, oltalmad csak egy világ-nagy közösség, s csak a szövetség terít néked asztalt! Vessen szemet más nagy hírre, haszonra, terelje jószágát más zárt szigetre; te a kerek föld s a testvér-szabadság sokaságával jársz jegyben örökké! Te már letörlesztetted vétkeid, szájára versz benti barbáraidnak, s tiszta homlokkal lépsz a kinti fénybe; szíved kétéltű cselt már nem melenget, szád is megnyílhat hát bátor beszédre: — Tiszteljetek, szelídebb végzetekre kiszemelt nemzetek; hét bűnből, hét sírból kelt föl e nép, legyőzte hétszer önnön végzetét, s azért lett csalhatatlanul szabad, hogy egyesüljön megtartó hitekkel, hogy együtt fájjon gyötrelmeitekkel, hogy megtegye, mit még tehet az ember: tartsa az ég ponyváját tárt kezekkel az elhanyatló csillagok alatt. (Megjelent a költő VÉGTELEN MEG EGY című kötetében, 1981-ben) Létezik-e a „magyar csoda”? Gondolatok hazánk felszabadulásának harminchetedik évfordulóján A nyugati sajtóban, amely szinte ,,köteles” mindennap valamiféle szenzációval ellátni olvasóit, az utóbbi időben felbukkant egy különös fogalom: az úgynevezett „magyar csoda”. A nem minden hátsó gondolattól mentes „elismerés” hazánk legutóbbi két és fél évtizedének fejlődését értékeli. Vitathatatlan tény, hogy akkor, amikor világszerte újra hidegháborús szelek fújdogálnak, gazdasági válságról beszélnek, testvérnépek komoly gazdasági és politikai nehézségekkel küzdenek, legalább is figyelemre méltó és elgondolkoztató, hogy egy kis nemzet imponáló következetességgel és stabilitással viszi tovább eddigi kül- és belpolitikai stílusát, s komoly gazdasági megpróbáltatásokkal küzdve is igyekszik megőrizni eredményeit, s tartani az élet- színvonalat. De vajon valóban lehet-e „magyar csodáról” beszélni ebben az összefüggésben, van-e valamiféle „titkunk”, amit „meg kell fejteni”? FELSZABADULÁSUNK ÉVFORDULÓJA remek lehetőséget kínál arra, hogy ezekkel a kérdésekkel szembenézzünk, és őszintén válaszoljunk. Miért éppen április 4-én keressük a választ a fenti izgalmas kérdésekre? Mert ez a történelmi dátum ad megfelelő kiindulópontot, történelmi távlatot, a megtett út és fejlődés reális felmérésére. A Lánchíd budai hídfőjénél, a Clark Ádám téren látható a híres 0-kilométerkö. Hazánkban innen mérik a távolságokat. Hazánk legújabb kori történelmében április 4. lehet ilyen kiinduló „0-kilométer- kö”. Innen kell mérni a megtett utat. Tudom, a kép, mint minden hasonlat, kicsit sántít. Hiszen hazánk történelme nem 1945-ben kezdődött, és a magyar nép viharos történelme során már kezdett néhányszor majdnem nullpontról, elölről, újra mindent. Gondoljunk csak a tatárjárás, vagy éppen a török hódoltság utáni katasztrofális helyzetre. Mégis úgy érzem, nem túlzás azt mondani: ilyen mélyről még egyszer sem kellett újra kezdeni, hiszen a 11. világháború anyagi és morális pusztítása messze felülmúlt minden eddigi világégést. A „Don-kanyar”, „Auschwitz”, vagy „Hirosima " puszta kiejtése olyan pokoli emlékeket kavar föl embermilliók szívében, amire még nem volt példa az emberiség történelmében. A fenti „halálgyárak” szimbólummá lettek: az esztelen, értelmetlen, embertelen pusztítás és pusztulás örök, riasztó jelképei. Íme az Üj Magyar Lexikon néhány száraz, rideg számadata, amely mögött azonban milliók értelmetlen, halála és áldozata rejlik: a 11. világháborúban összesen kb.: 50 millió (öt magyarországnyi!) ember pusztult el. A közvetlenr katonai kiadások összege 1384, a háborús pusztítások kárösszege csak Európában 260 milliárd dollár . . . A 11. világháború csaknem hatesztendős démoni rémálmából ébredt föl az ország azon a harminchét évvel ezelőtti tavaszi napon. S mindent elölről, újra kellett kezdeni. Sőt, ami még nehezebb volt: mindent másutt és máshogy kellett újrakezdeni, mint ahol abbahagytuk, éppen azért, hogy többet ne kerüljön ez a haza a nemzeti halál es pusztulás szakadékának szélére. Egy elmaradott, szegény, félfeudális agrárország ugrott bele könnyelműen a világháború vérzivatarába, s a füstölgő romokon egy új társadalom álma születeti meg. S ALIG EGY EMBERÖLTŐ ALATT AZ ÁLOM VALÓSÁG LETT, a félfeudális agrárország közepesen fejlett, szocialista, ipari-agrár országgá fejlődött, melynek világviszonylátban is megbecsült helye és „rangja” van. Hogy mindez „csoda” lenne, hogy itt valami „titoknak" kell rejtőznie!? Szó sincs róla! Hazánk, népünk, társadalmunk egyenes vonalú fejlődésének világos okai, mozgatórúgói vannak. Csak a legfontosabbakat hadd említsük most a harminchetedik esztendő határkövénél. A FEJLŐDÉS EGYIK BIZTOSÍTÉKA az a következetes, elvhű politika, ami az utóbbi negyed évszázadban irányítja nemzetünk életét. Ennek köszönhető, hogy végre megtaláltuk helyünket a környező népek családjában, hogy az enyhülést munkáló, nyitott, „hídverő” magyar külpolitika elismerésre talál még a másik oldalon állók táborában is. ENNEK A KÖVETKEZETES KÜLPOLITIKÁNAK BELSŐ VETÜ- LETE az a kiegyensúlyozott belpolitikai légkör, amely biztosítja a körülményeket a békés termelő munkához, s amely az egész nép érdekében igyekszik egyeztetni a köz- és egyéni érdekeket. Ennek a belpolitikának legnagyszerűbb gyümölcse az a nemzeti egység, amelyre még nem volt példa hazánk történelmében. Ennek köszönhetően érezhetik végre igazán otthonuknak ezt az országot nemzetiségeink is. es ennek a nemzeti egységnek szerves alkotóeleme az a következetes egyházpolitika, melynek nyomán hivő és nem vallásos, meggyőződését fel nem adva. őszinte szívvel munkálkodhat együtt közös céljain- ' kért, és közös jövőnkért. Magyar „csoda”, „titok” tehát nincs! Dé ami sokkal fontosabb: van felelős vezetés, amely nem csodákra vár, hanem józanul tervez, s van szorgos, egységes nemzet, akik a terveket meg tudják valósítani, s vannak baráti népek, akik mindebben segítenek minket. Ezért állhatunk meg jóleső érzéssel a harminchetedik kilométerkőnél, hogy egy kicsit visszapillantsunk a megtett útra, s mi keresztyének Isten iránt is hálás szívvel, megújult erővel induljunk tovább együtt! Gáncs Péter Krisztus meghalt bűneinkért Krisztus azért jött, hogy életét adja sokakért Furcsa, különleges menet közeledik Jeruzsálem központja felé — adja hírül mai evangéliumi igénk. Csodálatos, Istent dicsőítő ének a mai levélbeli ige. — Az egyik helyen agyontaposott felsőkabátok, apróra töredezett faágacskák jelzik a nem. mindennapi menet útját. A másik helyen megnyílt szívek és ajkak éneke adja tudtunkra tulajdonosaik érzelmeit. — Ki ez? — hangzik a kérdés az egyik helyen, s szinte feleletként hangzik a csodálatos vallástétel a másik helyen. A halálba menetelő, halált is vállaló Űr, és a halálban is engedelmes, csodálatos szolga különleges személye áll előttünk. A mai hatodik böjti vasárnappal — amelynek neve virágvasárnap — a nagyböjti időszak utolsó hetébe, a nagyhétbe léptünk! Ezen a héten Krisztus keresztje, értünk hozott egyetlen és örök érvényű áldozata áll a középpontban. Krisztus keresztáldozata a mi életünkben akkor éri el igazi célját, ha szívünk megtelik örömmel, iránta érzett hálával és szeretettel. Az öröm és a hála pedig arra indít, hogy megvalósítsuk életünkben azt a sok szépet és jót, amelyet Jézus maga mutatott meg a világnak, életével és szolgálatával.
