Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-26 / 52. szám
Karácsony este igéje Velünk äz Isten Mt 1, 20—23. Többször megkérdezik tőlünk ismerőseink, munkatársaink, de gyermekeink is, hogy kicsoda Isten. Jó, hogy ilyen kérdéseket kapunk — noha az első pillanatban keresnünk kell a válasz megfelelő szavait —, mert így a magunk számára is kénytelenek vagyunk megfogalmazni a feleletet. A KARÁCSONY TÉNYE MUTATJA, hogy nem elég az az istenismeret, amire korábban eljutottak az emberek. Igaz az, hogy Isten a világ teremtője és fenntartója, ö a történelem ura. A lelkiismeret szaván keresztül is hatalmasan tud Isten munkálkodni. De mindezek a megállapítások még csak hatalmát és erejét mutatják. Mire használja fel ezeket? Ellenünk fordítja vagy értünk cselekszik hatalmával? Ezt mutatta meg karácsony éjjelén, amikor a földi életbe elküldte szent Fiát. Ezt a nevet mondja az angyal Józsefnek: Immánuel — velünk az Isten. A próféta szava alapján mondja, ami azt jelenti, Isten szeretete nem Jézussal kezdődött, az már korábban is keresett és vezetett bennünket. De Jézus eljövetele által mnidenki láthatja: a hatalmas Isten minden fenntartás nélkül mellettünk áll, értünk cselekszik. AZ ANGYAL MEGJELENÉSE AZT ÉREZTETI, hogy mi emberek az eseményeket félreérthetjük. József is félreismerte Máriát. Ha nem kap figyelmezteté'st, a józan ész döntése alapján nem veszi feleségül Máriát. Neki is és nekünk is szükségünk van az isteni útmutatásra, hogy a helyeset és a jót cselekedjük. Ne az angyal személye legyen tehát fontos nekünk: milyen volt? hogyan jött el? fénylett-e a ruhája? — hanem az az üzenet, amit a józan emberi ész nem tud megérteni felső segítség nélkül. VÉGÜL JÉZUS SZÜLETÉSÉNEK CSODÁLATOS TITKA: íme a szűz fogan méhtben és szül fiút — mutatja, hogy Isten szorosan ösz- szekapcsolta Jézus személyével az isteni titkot. Ha kérdezik tőlünk: kicsoda Isten?, s mi erre csak szépen megfogalmazott dogmatikai feleleteket mondunk — például, hogy Ö a világ teremtője, a történelem Ura, a leghatalmasabb stb. —, de nem beszélünk Jézusról, a Krisztusban testet öltött isteni szeretetről, akkor nem tudtuk megmondani a kérdezőnek, hogy kicsoda Isten. Istent igazán megismerni nem tan- tételekből, nem dogmatikakönyvekből, hanem a Jézus Krisztussal való együtt járásból és együttélésből lehet. Ekkor tapasztaljuk meg, hogy ő megszabadít bűneiktől, felszabadít az „önmegvalósítás” kényszere, a teljesítményhajhászás infarktust okozó béklyója alól egy boldogabb, felszabadultabb létbe, ahol tudom: egyéni értékemtől és teljesítményemtől függetlenül is Istentől elfogadott és szeretett ember vagyok. KARÁCSONY ESTJE ÉS ANNAK BIBLIAI IGÉJE indítson el egy ilyen belső önvizsgálatra, hogy lássam: tudom-e és vallom-e, hogy Isten engem is szeret. De ez az önvizsgálat arra is indítson bennünket, hogy tudatosan mondjuk másoknak is tovább a karácsonyi örömhírt: Velünk van Isten. Ezt az ember számára hihetetlen és elképzel- hetelen hírt elfogadtatni az emberekkel — angyali feladat. Ne csak ajándékot osztogató jótékony emberek, hanem angyali feladatot is teljesítő isteni küldöttek legyünk karácsony este. Missura Tibor rr ■ o-’o" )■■ WISMARBAN CJRA FELCSENDÜLT A MARIA-TEMPLOM HARANGJÁTÉKA „Békesség a Földön!” Fehér karácsonyt kívánok A Mecklenburgi Evangélikus Tartományi egyház hetilapja részletes tudósításban számolt be a Wismarban levő „városi templomok” újjáépítési munkálatairól. E munkálatok keretében — amelyeknek költségeit a város vállalta magára — került sor arra az ünnepségre, amelyen a háborús pusztítások után először csendült fel a Mária-templom harangjátéka. A harangjáték tizennégy, az egyházi évnek megfelelő ének eljátszására képes, s minden nap déli tizenkét órakor csendül fel. Ezzel a gyülekezet és a város egy, az ezerhatszázas évek óta levő hagyományt elevenített fel. — Fekete karácsonyunk van — mondtam Szabó bátyámnak, amikor évekkel ezelőtt ott álltunk a szentlászlói templom előtt, várván a híveket. S látszólag igazam volt, mert a Bakonyban egy fehér foltot sem lehetett felfedezni. — Nem úgy, tisztelendő úr — a fehér karácsony nem a havat jelenti ám, a fekete sem annak hiányát. A békességes karácsony a fehér karácsony, s mivel most az van, hát nem lehet fekete. Rácsodálkoztam az idős ember bölcsességére újfent, mert nem is olyan egyszerű az igazság a fekete és a fehér karácsony ügyében. ESZEMBE JUTNAK A FEKETE KARÁCSONYOK. Olvasmányaimból, élményeimből. Ady — utolsó előtti karácsonyán írja, az első világháború negyedik évében : Egész világ gyehenna, s meghalt minden külön pokol. Igen — a pokolról karácsonykor. Hisz vágóhídra hajtott vérei ott fagynak Galícia lövészárkaiban, cafatokká tépi őket a gránát az Isonzó völgyében. Az elmúlt esztendőben tengelyig érő hóban autóztunk Sopronkőhida felé. Megnézni a börtönt, ahol barátom együtt raboskodott Bajcsy-Zsilinszky Endrével. Puha takaróba öltözött a táj, a börtönt mintha vattacukorral vonná be valaki. — Akkor nem volt hó, Endrét, Bandi bácsit, két fiatal kommunista után szenteste reggelén végezték ki. Isten mindent lát — mondta a bitó alatt, s azt is tisztán hallottuk, hogy „éljen a szabad Magyarország”. Szóval nem volt hó, fekete karácsonynunk volt, csak másnapján eredt meg. A bitót és a sírt nem takarta be semmi. Hát igen — az emberiség fekete karácsonyai, a nemzet fekete karácsonyai. Jászolböleső és vesztőhely. Már akkor, a testtétételkor együtt volt. Eszembe jut az éve elment Pilinszky verse: Vesztőhely télen. S még valami. Az az ősi emberi vágy, hogy karácsonykor, egy nagy karácsonykor elhallgassanak a fegyverek. Az, hogy jöjjön egy nap, melytől csupa- csupa fehér karácsonya lesz az emberiségnek, ott is, ahol harminc celziusz fok meleg van szentestén, ott is, ahol pálmákra aggatják a szaloncukrot, ott is, ahol sem pálma, sem cukor nincs. A József Attila-i nagy tűz karácsonya, ahol felengednének az emberszívek. Természetes az, hogy mi közép- európaiak népi képzeletünkben Jézust és Máriát, Józsefet és a pásztorokat havas tájban képzeltük el. S nem is lehetetlen, mert nagyritkán ugyan — de a Szentföldön is — esik a hó. És mégis biztos vagyok abban, hogy az a karácsony is fekete karácsony volt. Fekete — mert alig halkultak el a bölcsek léptei, a pásztorok bocskorának koppanásai, valami ütemes menetelés verte fel Betlehemet. Heródes katonái jöttek. A katonák, a fegyverek, s aztán a rikoltva síró asszonyok. Megölt csecsemők visításánál is hangosabb halál-némasága. FEHÉR KARÁCSONYT KÍNOK, vasaltcsizma ütemes koppanása nélkülit, villámgyorsan becsapódó rakétákat követő robbanások nélkülit, páncélosok fogcsikorgató acélzaja nélkülit, Izraelben és Libanonban, a Bekaa völgyében és Irakban és mindenütt. S, hogy ez ne legyen csak amolyan karácsonyi jókívánság, üdvözlőlapra írt tartalmatlan, kusza sorok halmaza, had’ írjam ide. hogy ilyen fehér karácsonyért is imádkozom. S azt is tudom. hogy az imádság nem pasz- szivitás, hanem erőt ad arra, hogy tudjak harcolni naponként a fehér karácsony békességéért. S, hogy ezt eayesszámban írom? Igen. mert egyházunk, a keresz- tyénság túlnyomó többsége is ezért imádkozik — és tesz. Aki bejön a temolomba. templomainkban az oltáron és a szószéken fehér térítőt talál. Ezek a fehér térítők — ilyenkor kará- conykor is — szimbólumai annak, hogy az igazi, a vágyott karácsony fehér. Mi várjuk az Urat, aki, amikor megjelent tanítványainak fehér ruhában a hegyen, arca világított, mint a hó. És várjuk a fehér karácsom"’!;, amikor nem csenoen lelőtt költők, munkaszolgálatosok. más bőrszínűek vé”e a földre, a hóra. nem dő'nek házak és templomok, eví-ak és iskolák pernyétárasztó fürtösen a hóra. Fehér karácsonyt kívánok! Ruttkay Levente Az alázatost felmagaszlalja „Hatalmasokat dönt le trónjaikról és alázatosokat magasztal fel.” (Lukács 1, 52) Isten akkor mutatta meg leghatalmasabban a kegyelmét, mikor annyira testté-vérré alázkodott, hogy még a természetes élet szemérem-dolgait sem nézi le, sőt a maga helyén lehető legmagasabbra dicsőíti a természetet, mely Ádámban és Évában a legalávalóbb gyalázattá lett. Ha csak nézzük is a születést, s meggondoljuk azt a feltétlen komolyságot és véghetetlen szeretetet, mellyel a felséges Isten Szűz Mária asszonyi testében teremtő művét végzi, — eltakarodik minden bűnös vágy és tisztátalan gondolat. A föld megveti, az ég ezerszeresen felmagasztalja. Látnivaló ebből, hogy Isten megdicsőíti azt. amit az emberek megvetnek. Az alázatosokra tekint. Ahogy írva van: „Kérubokon ül és letekint a mélybe.” A betlehemi angyalok se mehettek fejedelmekhez és hatalmasokhoz, hanem néhány tanulatlan, alázatos laikust kellett felkeresniük. Pedig talán szívesebben álltak volna szóba a jeruzsále- mi íőpapokkl és írástudókkal, akik rengeteget tudtak Istenről. De nem! Szegény pásztorokat érdemesített e dicső kegyelemre. Holott a világ szemeben senkik voltak- DE MÉLYRE IS VETI ISTEN AZT AMI NAGY!! („Jer örvendjünk keresztyének!” Luther írásaiból összeállította: Karl Witte. Fordította: Szabó József, 1938.) Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Karácsony éjjelén angyalaidat kellett elküldenéd, hogy a pásztorok és az emberek megláthassák a betlehemi jászolban fekvő kicsi Gyermekben a világ Megváltóját és Urát. Kérünk értesd meg velünk is, hogy a karácsonyi csoda értünk is történt, szereteted bennünket is átölel. Tégy bennünket alkalmassá, hogy mi is hordozói és továbbadni legyünk az angyali örömüzenetnek, hogy minél több ember meghallhassa az örömüzenetet. Kérünk Téged Jézus Krisztusnak nevében, aki értünk is vállalta a végtelen utat a menny fényességéből a betlehemi jászolbölcsőig. Ámen. Muraközy Gyula: József halála Jézus annyit látott csupán, hogy József tétován felemeli a vésőt és különös zavarosodó szemekkel rábámult a faigára. Aztán hirtelen oldalt dőlt, mint egy elfűrészelt faoszlop. Jézus elejtette az igát, amit a térdén tartott és tizennyolc éves izmai fájdalmasan feszültek ki, ahogyan apját átkarolta. Jakab, a második fiú, a faeke két szarvát illesztette volna össze. Előtte Józsé, a villogószemű kamasz térdelve próbálta átvenni a két összeillesztett részen át a faszeget. A két kisebbik fiú egyszerre ugrott apja mellé. József hamuszürke arcával, félig lehunyt szempilláival, hirtelen megmerevedett testével egyszerre olyan lett, mint egy itt felejtett holttest. — Vigyük ki az udvarba — mondta Jézus. Messze, nyugaton, a Karmel erdős, tengerbe csúszó hegyfoka mögött pirosán izzott az esti nap. Néhány perc múlt el, amíg József mélyet sóhajtott. Tétova kezével a szíve felett keresgélt, ott fájt valami. Pillái megrebbentek. Fia karjára támaszkodva bizonytalan lépést tett Jezréel völgye irányában. Délfelé a völgy zöld, sárga színekkel, rétekkel, vetésekkel, olajfacsoportokkal vette körül a názáreti magaslatot. — Még egyszer — mondta József nehezen mozduló nyelvvel ’és lassan beitta tágranyíló szeme az annyiszor látott kép szépségeit. Nézte a kereken emelkedő Gilboa hegyét. Messze keleten, már a Jordánon túl: Gileád sárga, most vöröses, kopár ormai folytak össze. Jézus segítette apját, hogy lassan megforduljon észak felé. A völgyben Názáret kis kőházai bújtak egymáshoz. Messze a Her- mon fehér csúcsa vérzett az esti napfényben. Libánon cédrusrengetegei belenyúltak a kék végtelenségbe. — Gyékényt, hozd ki a gyékényt — mondta Jézus halkan Józsénak. A nagy olajfa alatt leterített gyékényre fektette a három fiú apját. Júdás valahol játszott a faluban. Rémült árnyékként messziről leselkedett a kis Mária. Keze lisztes volt a kézimalomtól. — Hívd haza anyánkat a kútról — mondta neki Jézus és az összehajtott kendőt apja feje alá tette. De Mária alakja már előtűnt a derékig érő kőkerítés fölött. Csendes, ütemes járása volt. Fején barna kőkorsó, ruhájába kapaszkodott, még tipegve járt Judit, a legkisebb leány. Mária nem sietett jobban, amikor a kisleány eléje sietett a rossz hírrel. Gondosan kétkézre fogva emelte le a korsót. Sápadtan, lassan, nesztelenül jött férje felé. — Békesség neked Uram. József mozdulatlan arcában a szeme kifényesedett. — Ülj le. Ülj közelébb, asszony. Mária leült. Messze a gileádi hegyek sárga színe élénkvörösre változott. Úgy álltak a hegyek, mint a vérző katonák. — Tudod, hogy elmegyek, Mária? — Mi nem teljesedett be. amit az én uram mondott? — felelte Mária csendesen. — Készen vagy, asszony? ■— Tudom, hogy ezt is az Ür küldi. De miért? Miért? A szava felizzott, szinte lázadt. Aztán olyan halk lett, mint az alkonyi szél a lombok között. Miért? József már elfulladt. — Elmegyek, őmiatta, neki már nem lesz többé szüksége reám. Mind a ketten Jézusra néztek. Erős, fiatal, szép volt, mint egy induló hős. Az esti fény piros palástot terített reá. — Király lesz? — kérdezte Mária suttogva. József tagadóan intett. Mária közelhajolt hozzá. — Római császár lesz? Az sem? Próféta? Uram, te tudod, mondd, hiszen te mindent látsz. József hallgatott. Az utolsó percek féléim,etes ereje vakmerővé tette Máriát. — A titkot mondd el, uram. A titkodat! Te mindig hallgattál és mindent tudtál. Honnan tudtad, hogy az angyal Gábriel volt, aki hozzám jött egyszer? Miért vettél magadhoz? Miért vittél Egyiptomba? Miért jöttünk vissza? Miért jártál közöltünk, mintha sohasem lennél itt? Azt is mondják a faluban, hogy te próféta vagy. Te azt mondod, hogy a tórát sem ismered. Próféta vagy te? — Nem. — De nem is ácsmesternek készültél? — Nem. — Hogyan éltél közöttünk szótlanul? Neked nem volt igazi lakhelyed Názáret? — Nem. — Mi volt az életed, uram? t József megpillantott az olajfa két ága között egy lassan előreszkető, messziről leselkedő csillagot. Figyelmesen nézte. — Álmodtam, Mária. Én mindent álmodtam. A te utadat, a fiad útját, a magam útját. Ez volt az életem. — Uram, hát álmodj tovább közöttünk. József fejével intett. Már suttogott és rekedt volt a hangja. — Nem lehet. — Miért nem lehet, uram? — Már ennek vége. Már nem lesznek többé álmodó emberek. Tudom. Mi elmegyünk. Elmúlt az időnk. — Kik lesznek most? — Ök lesznek. Ök ketten. Jézus lesz és a császá,r. Vér lesz és háporúság. Oda akart mutatni Jézusra, de a felemelt kéz leesett tehetetlenül. József ho- mályosuló szeméből eltűnt a csillag fénye. Ajka szétnyílt, de most halálában is olyan volt, mintha éppen ebben a percben ébredne fel valami nyugtalan, lázas éjszakai álomból.
