Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-26 / 52. szám
,JB ékesség a Földön!” „Hirdetek nektek nagy örömet” Számontartott emberek LE&ET-E JELÉT ADNI ANNAK, hogy egyiittérzünk szenvedő embertársainkkal, hogy nem értünk egyet az erőszakkal, terrorizmussal, a korlátozott méretű háborúkkal, az észnélküli fegyverkezéssel? Lehet-e jelét adni annak, hogy végtelenül fájlaljuk az emberi nyomorúságot, az éhező emberek sokaságát, a pusztító betegségeket, amelyek tizedelik sorainkat? Lehet-e jelét adni aggodalmunknak, hogy rohamosan pusztul környezetünk, s előbb-utóbb, mint férgek, hullunk el a mérgezett — szelídebben szólva — a szennyezett levegőtől, víztől, élelemtől? Lehet-e? Ezek a kérdések azért váltak szorongatóvá, mert beszélni már elég sokat beszéltünk róluk. Til- tokozni is tiltakoztunk számtalanszor ezekben az ügyekben. És mindenkor abban a reményben, hogy hallgatna szavunkra, azaz lesz ereje a szónak. És reménykedtünk abban, ha meghallgatásra talál szavunk, akkor kedvezőbb lesz a helyzet, s megtörténik a csoda megváltozik és mássá lesz a világ. Olyanná, hogy benne érdemes lesz élni, érdemes lesz tervezni a jövőt. De úgy látszik, a csoda még várat magára. A KARÁCSONY ÜNNEPE, KRISZTUS SZÜLETÉSÉNEK NAPJA azért volt különösképpen is mindig jelentős számunkra, mert ilyenkor Isten szeretetének nyitva felejtett ajtaján, szereteté- től felbátorodva benyújthattuk aggodalmunk panaszait, vágyaink kérelmét. Ahogyan ezt gyermekeink teszik karácsony tájékán, mert megpuhult és a szeretettől elérzékenyült szívünk. És mert ősidőktől tudtuk, hogy Isten világért hozott áldozatának fénye van, s ebben a fényben nem kell szégyellnünk feltárni nyomorúságunkat, gyengeségünket, sebeinket. És mert tudtuk, hogy kétezer évvel ezelőtt új reménység született és új ;í*ilág hajnalát köszönthettük. Az új reménység szivárványívének egyik pillére a betlehemi jászlon nyugodott. Igen, ott Betlehemben, ahol „úgy szerette Isten a világot”. Pillér nélkül is megállt volna Isten szeretetének szivárványhíd- ja, de neki úgy tetszett, hogy több pillérre építse, legyen benne Golgotha, húsvét és Szentlélek, és sok-sok reménykedő emberi szív. Mondom, karácsony jellegénél fogva, az ég ajtajának nyitvaíe- lejtettségéneK következeiében tör ki belőlünk az elfojtott érzelem, hogy felcsapjon kérésünk az egetdg, hozzá, aki bátorított bennünket, hogy mindent férhetünk tőle. Ezért tudtam külön is örülni az ökumenikus világfelhiyás- nak, hogy karácsonykor adjuk jelé^ annak, ami szívünket szorongatja, ami reménységünket táplálja. A JEL KÜLÖNÖS DOLOG! A karácsonyi öröm meghirdetésének, az Isten szeretetének jele volt, hogy a pásztorok „egy kisgyermeket találtak bepolyálva feküdni a jászolban”. Egyszerű, de egyszerűségében is fenséges jel volt ez, amelyben Isten az emberi szegénységet és nyomorúságot vállalta. Ez a „jel” élt közöttünk és „mi láttuk az ő dicsőségét”, ahogyan erről János bizonyságot tett. Ugyanez előtt a „jel” előtt vetette térdre magát Tamás és vallotta: „én Uram, es én Istenem!” A legenda azt tartja, hogy Konstantin, a nagy császár mennyei üzenetet kapott a keresztről: „e jelben győzni fogsz!” De a kereszt „jele” nemcsak Konstantinnak jelentett győzelmet, hanem mindannyiunknak, amikor bűnbocsánatra és üdvösségre éheztünk. A világűrben száguldó műholdak, űrhajók jelzéseket adnak, amelyeket speciális jelfogó rendszerek, műszerek fognak fel. A jelet fogni kell! A fente'bb említett jeleket a hivő szív fogja fel, s lesznek számára öröm, üdvösség és békesség. Isten szeretetének jeleit csak speciális jelfogó rendszer, műszer, a hivő emberi szív foghatja fel. Felfogták a A Je! pásztorok karácsony éjszakáján, felfogta a római katona, aki kijelentette a kereszt alatt: „ez bizonnyal Isten fia volt.” És felfogták milliónyian az emberiség tágjai közül, akiknek vigasztalást, reménységet, erőt és megnyugvást adott. ISTEN VISZONT A MI JELEINKET FOGJA FEL. A hivő ember imádságát, könyörgését, sóhaját Készüléke univerzális és minden jelet érzékel. A köny- nyeket, a kéztördeléseket, a hálákat és kéréseket. De idén karácsonykor az ökumenikus felhívás szerint egy másfajta jelzést, is adhatunk. Az- gz, jeleznünk kell a mennyei Édesatya és embertársaink felé dolgokat. Embertársaink felé azért, hogy másokban is meggyújtsuk a hit szunnyadó mécsesét. A MAGYAR KARÁCSONY IMMÁRON ÉVTIZEDEK ÖTA elválaszthatatlan a feldíszített fenyőfától, melyre gyertyákat, csilagszórókat s egyéb apróságokat aggatunk. Minden egyes apróságra magyarázatot találunk. A gyertyák fénye emlékeztet a betlehemi sötétségben fellobogott isteni dicsőségre. A csillagszórók a csillagos ég szikrázó szépségét juttatják eszünkbe. így a többire is mondhatnánk ezt, azt. Ezek a sorok az ökumenikus világ felhívása alapján a következőt javasolják: — hogy adjuk jelét együttérzésünknek szenvedő embertársainkkal, — hogy nem értünk egyet az erőszakkal, terrorizmussal, háborúval, észnélküli fegyverkezéssel, — hogy együttérzünk az éhezőkkel, betegekkel, — hogy nem értünk egyet a környezetünk pusztítóival, és — igazságos békét kívánunk a világnak, ezért KARÁCSONY SZENT ESTÉJÉN EGYETLEN SZÁL GYERTYÁT gyújtunk meg és ez a gyertya egy percig magányosan ég. E perc alatt gondolunk mindarra és mindazokra, amelyeket felsoroltunk. De ezt a szál gyertyát és egyetlen percet jeladásként áldozzuk világunkért, amelyben annyi a könny, sóhaj, szenvedés és nyomorúság. Lehet-e jelét adni szerete- tünknek és felelősségünknek? Lehet! Adjuk így jelét együttérzésünknek, a világért érzett felelősségünknek karácsony szent éjszakáján! „ÖRÜLJETEK,' HOGY A NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBAN.” A bizonyságtevő és a csodákról lelkendezve beszámoló hetven tanítványt fogadja ezzel Jézus, Lukács evangélista közlése szerint. (Lk. 10,20) A missziói tettek eredményeivel dicsekvők tekintetét irányítja mélyebb szemléletre, s ő maga a gonosz feletti győzelem tényét értékeli benne. Az emberi önérzetnek és sikerélménynek csak annyi figyelmeztetést szán, hogy felhívja figyelmüket: számontartott emberek vagytok. Ügy érzem, több benne a felelősség és elkötelezés, mint az eredményeket regisztráló dicséret. Sokszor használtam keresztelési igeként. Biztos vagyok benne, hogy ebben az összefüggésben is helyénvaló üzenetet rejt, hiszen a keresztségben közelít meg minket Jézus, mielőtt mi kérnénk, akarnánk, kiérdemelnénk, vagy okot adnánk arra, hogy jöjjön. Hiszen a keresztség éppen Krisztus élénkbe jövő szeretetének hatalmas ténye. MOST ÍME, KARÁCSONYI ÜZENETTÉ TÁGUL. Isten any- nyira számon tartott, hogy látva hiábavaló vergődésünket, a bűnnel szemben vívott harcunk meddőségét, segítségül, szabadulásul, megoldásul elküldötte egyszülött Fiát, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen (ki ne törlődjék a feljegyzésből). Mert számon tart, számít ránk, nem akar elveszíteni. Hol voltam én még akkor, amikor emberré lett, hogy tisztább, igazabb emberré legyek! Jászolgyermekké lett, hogy egyszer majd önmagát adhassa ételül és italul, eledelül az életre. Valóban elébem jött. Az egész karácsony Isten minket számontartó szeretetének bizonyítéka. „Vergődtem én boldogtalan az ördög hálójában” — énekeljük Luther énekében. De Jézus már „látta a sátánt villámlásként leesni az égből” (Lk 10,18). Saját győzelmével jött népe elé. A mennyben felírt neveink miatt, mert Isten nem kitörölni akar minket a könyvéből, hanem megtartani benne, s ez nem volt könnyű, neki. A SOMVIRÁG című régi szép kis novellás kötetünkben van egy megkapó, szinte lagerlöfi karácsonyi látomás. Jézus egyszer magányosan és fel nem ismerten ismét Betlehemben járt. Ott töltött egy éjszakát, ahol bölcsője a jászol volt. De már nem találta a régit. Kint állt a hűvös éjszakában az udvaron, s a gazda tüzet gyújtott, hogy melegedjék. Előhozott a lomok közül egy régi jászol-roncsot ,s rádobta a tűzre. A vándor Jézus felismerte régi jászol-roncsot, s rádobta a fadarabok pedig ropogva a tűzben beszélni kezdtek, ök is felismerték Jézust. Megrendítő a fadaraboknak ez a monológja. Alig harminc éve, de hol van már a pásztorok dicsérete, a bölcsek tisztelete, s az, hogy — József Attilával szólva — „irul-pi- rul Mária, boldogságos kis mama!” Az égő jászol csak beszél, s elmondja, mennyire boldog, mert hozzájárulhatott az emberek öröméhez, a karácsonyihoz. Mielőtt elhamvadnak a lángok, az utolsó két darab még parázslik — kereszt alakban. A vándor pedig fblnéz a csillagokra, s lesuttogja: igen, Atyám! (H. Németh István: Megszólal a jászolbölcső.) KARÁCSONYKOR ROMANTIKUS GYERMEKEMLÉKEK ragadják magukkal a felnőtteket is. Hol van már a jászolbölcső! Nem harminc, de kétezer év választ el tőle. Csomagok terhe alatt szuszogva járunk karácsonyi örömszerzés szándékával. Dehát miért történt karácsony? Valaki a napokban azt mondta, hogy van alulról jövő szeretet, és van felülről jövő. A karácsonyi sze- retetre gondoltam. Cédulát szorongatunk a kezünkben. Nevek vannak rajta. Akiknek még ajándékot kell vennünk. Ha sikerül, kipipáljuk a nevet. Vagy csak gondolatainkban és gondjainkban rejtőznek ezek a nevek. Szortírozzuk őket és selejtezzük. Alulról jövő szeretet. Nem, korántsem akarom lebecsülni. A szeretet kincs, bárhonnan jön is, és melegít, ha csak szikrákkal is. De mennyivel más az a felülről jövő, ahol szintén van egy lista nevekkel, s nem húznak ki senkit. Nem selejteznek, és nem „tudnak le” senkit, örüljetek, fel van írva nevetek a mennyben! Az ajándék is kész: a jászol gyermek. Ügy szerette Isten a világot . . . nöílniib FELÜLRŐL JÖTT SZERETET ajándéka ő akkor is — sőt akkor igazán —, ha a költővel „most mindent itthagynék / mennék a csillag után ... / jaj és mire odaérnék / hova a csillag vezet / te már függnél a kereszten / és a Iában csupa seb...” (Babits: Csillag után). Ebben a Krisztusban vagyunk számontartott emberek, őbenne jegyzett el minket magáénak. A nevünk fel van írva ... Koren Emil Rédey Pál MADAGASZKÁR A négyszázezer tagot számláló tóttá meg elnökéül. Űjraválasz- Madagaszkári Evangélikus Egy- tották Noel Rabemanantsoa főház zsinata újra Ranaivojaona titkárt is. (lwi) Razafimanantsoa lelkészt válasz„Az 1983. esztendőben az evangélikus egyházak , szerte a világon Luther Márton születésének 500. évfordulójára emlékeznek. Reformátorunk 1483. november 10-én született Eisle- benben. Evangélikus Naptárunk is bekapcsolódik a jubileumi emlékezésbe ...” — írja a naptár előszavában dr. Káldy Zoltán püspök, a naptár szerkesztője. „Szembesítjük olvasóinkat a Tíz- parancsolat lutheri magyarázatával” — folytatja. „Ezek a magyarázatok ma konkrét segítséget adhatnak a keresztyén élet gyakorlásában. Olyan időszerűek, mintha ma írta volna azokat Luther”. Külön is ki kell emelni a „Ne engedjük el egymás kezét” című cikket, amelyet dr. Káldy Zoltán püspök írt, s amely a világ, az emberiség és az egyes ember mai, nagyon is égető kérdéseivel foglalkozik. HANEM INKÁBB . . . összefoglaló címet viseli az első szakasz, ami tulajdonképppen a Tízparancsolat lutheri magyarázatát tartalmazza. ÉVFORDULÓK — ez a következő szakasz összefoglaló címe. És a szakasz minden cikke kivétel nélkül Luther életének egy- egy mozzanatát várja az olvasók Lilther-év Evangélikus Naptár 1033 elé. Olvashatunk rövid életrajzot is, hogy fölelevenítsük Luther életének és munkásságának egy- egy jelentősebb állomását. De az ebben a szakaszban közölt cikkek ismertetik Luther egyes iratait is a 95 tételtől elkezdve. A keresztyén ember szabadságáról írt könyvecskén, a Schmalkaldeni cikkeken, a Kis és Nagy Kátén keresztül egészen az Isten kétféle kormányzásáról írt iratig. Jó, ha nemcsak a naptárban megjelent cikkeket olvassuk el, hanem elővesszük az említett lutheri iratokat is, hogy eligazítást nyerjünk keresztyén életünk mai kérdéseiben. A KRÓNIKA, a GYÜLEKEZETEINK ÉLETE és a HALOT- TAINK fejezetek minden évben visszatérnek naptárunkban. Nem lehet ezeket a fejezeteket úgy olvasni, hogy ne elevenedne föl bennünk az a sok egyházi esemény, külföldi és belföldi látogatás, ami az elmúlt esztendő alatt történt. De olvashatunk gyülekezeteinkről, halottainkról is. Fölelevenednek az emlékezetünkben a zsúfolt, megújított templomok, a renovált parókiák, és ez nemcsak azoknak a gyülekezeteknek öröm, amelyek hatalmas munkát végeztek, hanem a többi gyülekezetnek, egész egyházunknak is. Hálát kell adnunk Istennek azért a sok-sok lehetőségért, erőért, adományért, anyagi áldozatért, amiben részünk volt. És jó, ha az eszünkbe jutnak azok az arcok is, akik már elköltöztek közülünk. KÖRBEJÁRTUNK AZ EVANGÉLIKUS MÚZEUMBAN — olvashatjuk a következő cikk címét. És ezzel nemcsak hálát adunk Istennek egyházunk nagyon gazdag múltjáért, hanem hívogatjuk is azokat a gyülekezeteket, híveinket, akik még nem jártak múzeumunkban. MAGYAR EVANGÉLIKUS REFORMÁTOROK AZ ÍROTT SZÓÉRT címen olvashatunk azokról, akiket Isten arra használt fel, hogy a német földön elkezdődött reformáció, a mienk legyen. Olvashatunk itt Dévai Bíró Mátyásról — a „magyar Lutherről” —, de Sztárai Mihályról. Bencédi Székely Istvánról, Szká- rosi Horváth Andrásról, Huszár Gálról és másokról. AZ ÍROTT SZÓ MA — olvashatjuk az újabb szakasz címét, s itt találkozhatunk egyházunk kiadványaival: az Evangélikus Élettel, a Lelkipásztorral, a Dia- kóniával. De olvashatunk egyházunk sajtómunkájáról a könyvkiadás vonatkozásában is. AZ ELBESZÉLÉSEK, VERSEK fejezet a naptárzáró szakasz. Itt több ismerős névvel találkozhatunk, akik elbeszéléseikkel, verseikkel közel kerültek az olvasók szívéhez. A naptárt több korabeli Luther kép, fénykép és rajzos illusztráció teszi színessé. Hisszük, hogy a jövő évi naptárunkat. amely előjegyzésben el is fogyott, örömmel, haszonnal forgatják olvasóink. Hisszük, hogy nemcsak Lutherhez kerülnek közelebb, hanem jó segítséget találnak naptárunkban az Isten előtt járó, a hétköznapokban jól eligazodó, a világért és a másik emberért felelősséget hordozó keresztyén élethez is. H. L.
