Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-12 / 50. szám
Evangélikus Elet XLVII. ÉVFOLYAM 50. SZÁM 1982. december 12. Ara: 4,50 Ft ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS „A szív többé nem gyászol” Az embernek kezdettől fogva a legkegyetlenebb és legirgalmatlanabb ellensége a halál. Amióta emberi élet van a földön, azóta az ember életéhez szorosan hozzátartozik a haláltól való félelem és a halál elleni küzdelem is. A halál elleni küzdelem területén a tudomány napjainkig sok csodálatos eredményt sorakoztatott már fel, de mindez csak arra elegendő, hogy az emberi életet meghosszabbítsák. A halál mind a mai napig az embernek legyőzhetetlen ellensége maradt. A HALÁL FÁJDALMA KÉT VONATKOZÁSBAN ÉRINTI AZ EMBERT. Az első és talán a legfájdalmasabb az, amikor a halál azt ragadja el az élők sorából, aki szorosan hozzánk tartozik, Nincs nagyobb fájdalom, mint hitvestársat, gyermeket, testvért, szülőt, vagy akár jóbarátot elveszíteni. Az embernek azonban nemcsak akkor kell szembenéznie a halállal, amikor szerettei koporsója mellé kell állnia, hanem előbb, vagy utóbb mindenki úgy is szembekerül a halállal, hogy neki kell elindulnia a minden halandók útján. Ez a szembenézés talán nem annyira fájdalmas, mint az előző, de sokkal félelmetesebb. Mi lesz velem, amikor itt kell hagyni mindenkit, akit szerettem és mindent, amihez ragaszkodtam életemben? Ezzel a kérdéssel előbb, vagy utóbb mindenkinek szembe kell néznie. NEM CSODA, HA A HALÁLNAK E FÉLELMETES TÉNYÉVEL SZEMBEN szomorúság és fájdalom fogja el az emberek szívét. Ennek a szomorúságnak és fájdalomnak többféle megnyilatkozása van. Természetes, hogy elköltözött szeretteinket megsiratjuk. Sokszor sírni sem tudunk a fájdalomtól, lelkünk mélyéből szinte hangtalanul tör fel a zokogás. Szeretteink halála miatt érzett fájdalmunkat és szomorúságunkat gyásznak szokták nevezni. A kapcsolat mélységétől függően a gyász sokszor rövidebb ideig tart — az idő gyógyírja lassan behegeszti a megsebzett szíveket — de vannak esetek, amikor a gyász fájdalmát sokszor az idő múlása sem tudja enyhíteni. A HALÁL TÉNYÉVEL SZEMBEN AZ EMBEREK SZÍVÉBEN kezdettől fogva él az a vágy és reménység, hogy a halállal nincs vége mindennek, hogy a halál után következik valami. Ha végiglapozzuk az Ószövetséget, akkor elszórtan találhatunk utalásokat arra, hogy Isten az elhunytakat egyszer majd feltámasztja és örök élettel ajándékozza meg. De Izrael népének szívében élt az a reménység is, hogy a halál elleni küzdelemben a végső győzelmet az eljövendő Szabadító fogja aratni. Ez a reménység nem is volt hiábavaló, mert amikor az ígéret beteljesedett és Jézus Krisztusban eljött a várva várt Messiás, Jézus már földi működésében megmutatta, hogy ő Ür a halál felett is. AZ EVANGÉLIUMOK HÁROM OLYAN ESETRŐL TUDÓSÍTANAK, amikor Jézus halottat támasztott fel. Egyszer egy gyülekezeti vezetőnek, Jairusnak a leányát támasztotta fel. Ez a történet nagyon világosan mutatja, hogy ahol Jézus megjelenik, ott nincs többé helye a gyásznak és a sírásnak. Egy másik esetben egy naini özvegyasz- szonynak egyetlen fiát hozta vissza a halál rabságából, s ezzel megmutatta azt is, hogy ő az elesetteknek mindig a segítségére siet. A legdrámaibb történet egy Jézussal szoros kapcsolatot tartó család férfi tagjának, Lázárnak a feltámasztása. Jézus nem tesz eleget a kérésnek, amikor Lázár betegágyához hívják. Megvárja szeretett barátjának a halálát, hogy annál nyilvánvalóbb legyen a halál feletti hatalma. A már négy napja eltemetett Lázárt drámai módon hívja ki a sírból. E történet alkalmával mondja Jézus a halállal kapcsolatos legnagyobb örömüzenetét: „Én vagyok a feltámadás, és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki hisz énbennem, az nem hal meg soha.” HOGY JÉZUS ÜR A HALÁL FELETT, azt legdöntőbben azzal mutatta meg, hogy kereszthalála után nem maradt a sírban, hanem harmadnapon feltámadt. Mivel keresztyén hitünknek egyik sarkalatos pontja a feltámadott Krisztusban való hit, a keresztyének életében nincs többé helye a haláltól való félelemnek és a gyásznak. Persze nekünk is fáj elhunyt szerettünknek a halála és bennünket is érint, amikor magunknak kell szembenézni a halállal, de Jézus feltámadása óta bizonyosak lehetünk abban, hogy Jézus ígérete szerint szeretteinket és minket is egyaránt feltámaszt és bevisz a vele való boldog közösségbe, amelynek soha nem lesz vége. Ez a reménység elválaszthatatlan a keresztyének hitétől. Pál apostol azt mondja, hogy Isten szeretete olyan hatalmas, hogy attól még a halál sem tud bennünket elválasztani. HOGY A HALÁL ÉS A FELTÁMADÁS KÖZÖTT mi lesz az emberrel, arra vonatkozóan a Szentírásban csak homályos utalásokat találunk. Talán egyszerűen úgy lehet az ige tanítását összefoglalni, hogy az elhunytak is Isten oltalmában vannak. Ennél azonban sokkal fontosabb örömüzenet az, hogy a feltámadás után tökéletes közösségbe kerülünk Istennel. Amikor Jézus a Mennyei Jelenésekről írt könyvében erről ír, csak képekben tud szólni: „Az Isten sátora az emberekkel van és ő velük fog lakni. Az Isten letöröl a szemükről minden könnyet. Halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás.’1 Csoda-e, hogy Pál apostol ezt tudva, szinte vágyakozik meghalni, mert számára az élet Krisztus és a meghalás nyereség. AMIKOR MOST ADVENT IDEJÉN Jézus eljövetelére emlékezünk, halljuk meg az örömüzenetet, hogy Jézus legyőzte a halált és megszabadított a gyász fájdalmától, Hittel és reménységgel vegyük ajkunkra az éneket: Krisztus te vagy életem: nyereség halálom. Reményem beléd vetem: a halál csak álom. Selmeczi János CLASS: LIBANONBAN NEM VALLÄSHÄBORÜ FOLYIK Az NSZK-beli Protestáns Egy- mohamedánok között folyik val- házszövetség közel-keleti Bízott- lásháború. Sokkal inkább arról ságának elnijke, Helmut Class, van szó, hogy a szembenálló felek nyugalmazott püspök, arra hív- a maguk nemzetiségi, társadalmi ta fel a figyelmet, hogy Liba- és gazdasági érdekeiért folyik a nonban nem a keresztyének és a harc. (epd) i „Szolgálat Istennek - szolgálat az embereknek” Ülést tartott az Északi Egyházkerület Presbitériuma AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET PRESBITÉRIUMA november 8-án tartatta meg ez évi ülését dr. Nagy Gyula püspök és dr. Mihály Dezső egyházkerületi felügyelő elnökletével, az Országos Egyház tanácstermében. Jelen volt az ülésen az Országos Egyház és Déli Egyházkerület képviseletében dr. Káldy Zoltán püspök-elnök és dr. Fekete Zoltán országos • felügyelő. A püspök-elnök meleg szavakkal köszöntötte az Egyházkerület Presbitériumának tanácskozását és kérte egész egyházunk, minden gyülekezetünk elmélyült, közös szolgálatát Isten törvénye és evangéliuma hirdetésében, a hitből fakadó szeretet cselekvő szolgálatában népünk és a világ jövőjéért. Az ülés kezdetén dr. Mihály Dezső egyházkerületi felügyelő meghatott szavakkal emlékezett meg a nemrég elhunyt dr. Szelé- nyi Gusztáv, az egyházkerület világi főjegyzője, sokévi hűséges szolgálatáról. AZ ÜLÉS ELSŐ RÉSZÉBEN dr. Nagy Gyula püspök terjesztette elő részletes jelentését az elmúlt esztendőről és szólt a legfontosabb feladatokról az egyház- kerület életében. A püspöki jelentésből a következő részletet idézzük: „Egész jelentésemnek egy alapvető teológiai, hitbeli szempontjára, alapirányára szeretném ráirányítani a figyelmet. Ez pedig így jelölhető meg: amikor az egyházban Istennek szolgálunk, mindig embereknek ’ is szolgálunk, a bűnbocsánat evangéliumával és a segítő szeretet cselekedeteiben. És amikor itt a földi világban, gyülekezeteinkben és népünk körében embereknek szolgálunk az ige továbbadásával, a szeretet cselekedeteivel, ezzel mindig Istennek szolgálunk, istentiszteletet végzünk. Az Istennek való szolgálat emberekre irányuló szolgálat — és az embereknek való, áldozatos keresztyén szolgálat magának Istennek, Krisztusnak a szolgálata. Ezzel kapcsolatban egy fontos bibliai, jézusi igére szeretném felhívni a figyelmet. Az egyházi év végén járunk. Az egyházi esztendő egyik ősi evangéliuma, Máté 25-bft, arról beszél, hogy a láthatatlan Istennek, a feltámadt Krisztusnak nem szolgálhatunk másképpen, csak az emberek, a rászorultak iránt végzett jó cselekedetekkel : a pohár vízzel, a kenyérrel, a megbocsátás szavával és az isteni megbocsátás jó hírével. Jézus ebben az igében az általunk sokszor kevesebbre becsült világi jó cselekedetek döntő voltára hívja fel a figyelmünket: „Bizony, mondom nék- tek, amikor megtették ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tették meg” (Mt 25, 40). Jól tudom, hogy a reformáció, a hit által való megigazulás, egyházában élve nem könnyű ezt az igét megértenünk. Nem a hit által yaló megigazulás ellen irányul, mint némelyek gondolják. Hanem arról tanúskodik, hogy a megigazító hitnek szüntelenül jó gyümölcsöket kell teremnie az életünkben, a szolgálatban az igével és a szeretet cselekedeteivel. % Minden jelentés, minden számadás — ez a mostani kerületi, presbitériumi ülés is — intő. figyelmeztető jel a végső számadásra, Krisztus bírói ítélőszéke előtt, egyházi, gyülekezeti és személyes életünkről. Az igazi négy számadást ott kell majd elvégeznünk! De éppen ott — és ez Jézusnak minden számadásra is érvényes szava — az emberek között, az embereknek végzett szolgálatról kell majd számot adnunk. Vittük-e nekik hűséggel az élet igéjét? És segítettük-e a rászorulókat, az egyes embert éppen úgy, mint az emberi közösségeket, a jót 'cselekvő szeretet tetteivel a hétköznapokban? Ez a „diakóniai teológia” lényege is. Isten megbocsátó szeretete, Krisztus értünk hozott keresztáldozata az életünk alapja. Isten iránti hálánkat, Krisztus iránti engedelmességünket azonban csak azzal gyakorolhatjuk, hogy hűségesen szolgálunk az igével, a szentségekkel és a szeretet cselekedeteivel minden embernek, a gyülekezetben, társadalmunkban és a világban. Ez a mérték: ezen kell lemérnünk az egyházkerület elmúlt esztendejét is!” A PÜSPÖKI JELENTÉSHEZ számos hozzászólás hangzott el a jelenlevő esperesek és egyházmegyei felügyelők részéről. A továbbiakban az egyházkerületi presbitérium meghallgatta az egyes munkaterületekről előterjesztett jelentéseket és megvitatta a következő évre előterjesztett terveket és költségvetést. Az egyházkerületi presbitérium határozatokat is hozott: ezek köszöntik az egyházkerület új püspökét, köszönetét mondanak dr. Ottlyk Ernő nyugalmazott püspök sokévi szolgálatáért az egyházkerületben; felhívják a lelkészeket az igével és szentségekkel való szolgálat teljes hűséggel végzésére; kérik a gyülekezeteket az intézményes és gyülekezeti diakó- niai munka áldozatos hordozására, a lelkészképzés, a továbbképzés és a lelké’szutánpótlás ügye iránti fokozott felelősségre; felhívják a lelkészeket és egyházi szolgálatban állókat az egyház jó rendr je megőrzésére, a személyes és családi életünkben való keresztyén példaadásra; végül emlékeztetnek az 1983-as Luther-emlékév méltó megünneplésére és az 1984- ben Budapesten tartandó VII. LVSZ-világgyűlés előkészítésében való fokozott részvételre minden gyülekezetünkben. A NAMIBIA! EVANGÉLIKUS EGYHÁZ HUSZONÖT ÉVES JUBILEUMA A 173 ezer lélekszámú Namíbiái Evangélikus Egyház szeptember végén ünnepelte meg fennállásának huszonötödik évfordulóját. Az egyház a rajnai misszió szolgálata nyomán született meg és 1957-ben lett önállóvá. 1970 óta tagja a Lutheránus Világszövetségnek. Tevékenységének központja a Windhoek terület; szolgálatát a helyi „afrikai”, angol, herero és nama nyelven végzi. Dr. Carl H. Mau, a Lutheránus Világszövetség főtitkára, a 96 tagegyház nevében fejezte ki jókívánságait Hendrik Frederiknek, az egyház elnökének. Mau főtitkár az elküldött táviratában a következőket jelentette ki: „Ismerve az önök nemzetének jelenlegi súlyos problémáit, tudjuk, hogy az önök egyháza mindig bátran hirdette az evangéliumot és tett róla tanúbizonyságot. Az önök ilyen magatartása lelkesíti és erősíti Jézus testének testvériségét az önök egyházával. Lélekben, imádságban 'egyek vagyunk önökkel és osztozunk a mostani örömükben.” (lwi) Namíbia népe hosszú idő óta küzd a maga önállóságáért és ebben a küzdelemben részt vesz az evangélikus egyház is. A Lutheránus Világszövetség — benne a mi egyházunk is — következetesen támogatja a na- míbiai népnek és a namíbiai evangélikus egyháznak azt a törekvését, hogy felszabaduljon a fajüldöző dél-afrikai kormány uralma alól. EVANGÉLIKUSOK ÉS ANGLIKÁNOK ÜRVACSORAI KÖZÖSSÉGE AZ USA-BAN Hosszabb tanácskozások és eszmecserék után, szeptember elején, a három nagy USA-beli evangélikus (az ALC, az LCA és az AELC) és az USA-beli episzkopá- lis-anglikán egyházak legfőbb vezető szervei nagy jelentőségű határozatokat fogadtak el. így az evangélikusok többsége (a Missouri Zsinat kivételével) és az anglikán egyház megyegyezett abban, hogy üdvözölte az anglikán-evangélikus dialógusban kijelölt célok valóra váltását; hogy kölcsönösen elismerték egymást egyházakként, amelyekben az evangéliumot hirdetik és tanítják; hogy lehetőség nyílik egy olyan közös keresztyén életfolytatás kialakítására, amelyben különös hangsúlyt kap a keresztyén, hitben való nevelés, a misszió és a társadalmi szolgálat előmozdítása; hogy egymást kölcsönösen meghívják az úrvacsorái alkalmakra és esetenként közös úrvacsorái istentiszteleteket tarthatnak; hogy a dialógust tovább folytatják azoknak a kérdéseknek a megtárgyalásával, amelyek az eddigi eszmecserék alatt nyitottak maradtak. Az USA-beli evangélikus és anglikán egyházak ilyen testvéri egyessége nagy jelentőségű az ökumenikus mozgalomban és mint ilyen csak ahhoz a megállapodáshoz hasonlítható, amelyet az európai evangélikus, reformÉi- tus és uniált egyházak többsége kötöttek 1973-ban, a franciaországi Leuenbergben. (lwi) A CSEH TESTVÉREK EGYHÁZÁNAK GYŰJTÉSI AKCIÓJA A Cseh Testvérek Egyháza — folytatva egy ötvenéves hagyományt — 1981-ben, a Türelmi Rendelet megjelenésének 200. évfordulója kapcsán a „Köszönet akciója” elnevezéssel gyűjtést kezdett a gyülekezetekben, amely gyűjtés ebben az évben fejeződik be. A gyűjtés célja az volt, hogy a rászoruló gyülekezetek számára létesített köles,önalapot hat és félmillió koronára egészítsék ki. A jubileumi év kapcsán rendezett gyűjtés előirányzott összege egymillió korona volt, amely ösz- szegnél mintegy négyszázezer koronával többet adakoztak a gyülekezetek. (cen)
