Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-12-12 / 50. szám

GYERMEKEKNEK. Szent és drága vérével 1 Pt 1, 18—19 „írok nektek, ifjak...” Jót játszottunk Teológusok „túrája” a fővárosban A régi világban a hadifoglyokat rabszolgáknak adták el. A rab­szolgák uruknak — aki pénzen vásárolta meg őket — teljes tulaj­donai voltak, neki engedelmes­kedtek és dolgoztak. A római jog szerint azonban volt lehetőség a rabszolgaságból való kiszabadu­lásra. A rabszolga hozzátartozója vagy ha ilyen nem volt vagy na­gyon szegény volt, egy jóindulatú barátja kiválthatta a rabszolgát, ha lefizette urának a rabszolga árát. A váltságdíj lefizetése elle­nében a rabszolga szabaddá lett. Azt az embert, aki rabszolgáért a váltságdíjat lefizette és ezzel le­hetővé tette, hogy kiszabaduljon patrónusnak, védnöknek hívták. A SZENTÍRAS ARRÓL BE­SZÉL, hogy az ember, amikor en­gedetlenné lett Istennel szemben, a gonosz léleknek, a Sátánnak a rabszolgája lett. Nem azt teszi, amit akar, hanem amit ura, a Sá­tán parancsol neki. A kép azért is találó, mert az ember éppúgy kép­telen megszabadulni a Sátán rab­ságából, mint ahogy a rabszolga nem tudta kiváltani önmagát a rabszolgaságból. Az ember hiába erőlködik, hogy Isten akarata szerint fog élni, újra meg újra azt tapasztalja, hogy végül is mindig a gonosznak engedelmeskedik. ISTEN AZONBAN MEGKÖ­NYÖRÜLT a gonosz rabságában vergődő emberen. Elküldte egy­szülött Fiát, Jézust, hogy szaba­dítsa ki az embert a Sátán rabsá­gából. Jézus engedelmesen el is jött a földre, és a mennyei Atya akarata szerint el is végezte ezt a megváltói munkát. Jézus azonban nem pénzt, aranyat vagy ezüstöt fizetett az emberekért, hanem drága vérét ontotta a kereszten. Erre azért volt szükség, mert az embernek a Sátán rabságából való kiváltására nem volt elegen­dőd pénz. Az ember a gonosznak való szolgálata közbén annyi rosz- szat követett el, hogy mindezért halálbüntetést érdemelt. Jézus a halálra ítélt ember helyett maga szenvedte el a halálbüntetést és ezzel nemcsak a Sátán, hanem a halál rabságából is kiszabadítot­ta őt. A SZENTÍRAS JÉZUSNAK ERRE A MEGVÁLTÓ CSELEKE­DETÉRE egy másik képet is hasz­nál. Amikor Izrael népe az egyip­tomi rabságban sínylődött, a fá­raó nem akarta szabadon bocsáta­ni Isten népét. Isten tíz csapással próbálta megtörni a kemény rab­tartó szívét. Ezek közül a tizedik volt a legrettentőbb. Isten angyala megölt Egyiptomban minden első­szülött gyermeket. A fáraó első­szülöttjét is. Csak Izrael elsőszü­löttei szabadultak meg, mert azokba a házakba, amelyeknek ajtaját a húsvéti bárány vérével kenték be, nem ment be az an­gyal. A Fáraó ekkor szabadon en­gedte Izrael népét. így lett a bá­rány vére Izrael népe számára a rabságból való szabadulás jelké­pévé. A nép bűnéért engesztelé- sül bárányokat szoktak feláldozni. Az igazi áldozati bárány azonban Jézus lett, aki egyszer, s minden­korra elvégezte minden emberért az engesztelő áldozatot, amikor meghalt a kereszten. Ezért ne­vezte Keresztelő János Jézust Is­ten Bárányának, aki hordozza a világ bűnét. A második világháború idején egy apa a fiával együtt szenve­dett egy koncentrációs táborban. Egyszer a fiút valami miatt halál­ra ítélték. Amikor a halálbüntetés végrehajtására szólították, apja lépett ki a sorból helyette, akit ugyanúgy hívtak, mint a fiát. A fiú helyett az apa szenvedte el a halálbüntetést. Ez a megtörtént esemény is segít megérteni azt, hogy Jézus Krisztus helyettünk szenvedte el a halált, hogy mi megszabaduljunk, nemcsak az ördög, hanem a halál hatalmából is. Luther Márton a Kis Káté ma­gyarázatában ezt így fejezi ki: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus en­gem elveszett és megítélt embert megváltott, vagyis minden bűntől, a haláltól és az ördög hatalmából megszabadított. Nem arannyal sem ezüsttel, hanem szent és drá­ga vérével, ártatlan szenvedésével és halálával.” * S. J. Kitaláltunk valamit Már a kabátunk is teljesen át­ázott. Reggel óta esett. Andrással egy kicsit haragudtunk erre a ronda időre. Ez az eső elmosta a másnapi „bagolytúrát”. Oda a nagy hagyomány. Több szabadna­pot erre biztos, hogy nem kapunk. Eddig minden évben sikerült meg­rendezni az elsőéves teológusok kipróbálására ezt a kirándulást. Most nem sok reményünk marad­hatott erre. Már a Blaha Lujza téren jár­tunk, amikor András végre meg­szólalt. — És mi lenne, ha itt rendez­nénk? — Mármint hol? — kérdeztem. — Hát itt, Pesten. Akkor kapcsoltam. Hát persze. Mi eddig csak abban gondolkoz­tunk, hogy a hegyekbe megyünk. Matyi és Mihók már ki is nézte a terepet tegnap. Most azt a tervet elmosta az eső, tehát új terep után kell néznünk. Legegyszerűbb, hogy itt a Városban játszunk, ahol nem jelent akkora problé­mát az eső. Rendezzük meg tehát itt az idei bagoly túrát! A seniornál Matyi, a senior először nem ér­tette mit is akarunk, de egy fél­órás magyarázat után már komo­lyan lelkesedett. Előszedtünk egy térképet és kijelöltük az útvona­lat. — Szerintem estig fogjuk Őket keresgélni, mert el fognak téved­ni ebben a nagy városban — je­gyeztem meg, de erre most senki nem figyelt. Egy óra múlva kész volt a prog­ram. A város jelentős pontjain állítottuk fel az állomásokat. Az állomások nevét is ki kellett talál­niuk a „baglyoknak” egy-egy kép­rejtvény segítségével. Hát ilyen még tényleg nem volt. A játék Másnap reggel a felsőbbévesek kaptak kiképzést. Szétosztottuk az állomásokon álló embereket. Min­denhol természetesen más és más feladat várta a „baglyokat”, akik ebből még mitsem sejtettek. Ók az első emeleten vártak izgatottan amíg az ’’atyák,, tanácskoztak, és néha — márcsak időtöltésből is — panaszosan huhogtak. — Az állomásokon minden volt. Voltak, akik komoly kérdések, fel­adatok elé állították az elsősöket. Hiszen tudni a fasori templomunk művészeti elemzését vagy a Hősök terén hazánk történelméből feltett válogatott kérdésekre felelni, nem könnyű feladat. Voltak persze hu­morosnak szánt ötletek is. Mind­kettőre nagy szükség van a lel­kész! munka végzésénél. Ismerni kell a komolyságot, de tudni kell nevetni is. A „baglyok” jól vizsgáztak. Mégsem ez volt a legnagyobb öröm. Sokkal inkább az, hogy egy öt ven tagú teológus nemzedék tu­dott együtt játszani. Két lány reggeltől késő délutánig fagyosko- dott az Emke árkádjai alatt, még is nevetve jöttek be. Jót játszot­tunk. Ha pedig a játékban ekkora az összhang, nem természetes, hogy a szolgálatban, amikor Jézus evangéliumát hirdetjük, ugyan­ilyen. erős lesz a barátság, a sze­retet? Megéreztük ennek fontos­ságát és erejét. A szolgálat már nem játék lesz, komolyság és nevetés is, de a já­tékban is formálódott közössé­günk talán ott is megállja majd a próbákat. Koczor Tamás A LUTHERÁNIA ÉNEK- ÉS ZENEKARA december 19-én, vasárnap dél­után 6 órakor istentisztelet ke­retében a Deák téri templom­ban előadja J. S. BACH: KARÁCSONYI oratóriumát (I—III. rész) Közreműködnek: Szemere Erzsébet — szoprán, Schultz Katalin — alt, Fülöp Attila — tenor, Berczelly Ist­ván — basszus, Trajtler Gábor — orgona. Vezényel: Welter Jenő Igét hirdet: DR. HAFENSCHER KAROLY A templomot fűtjük! ÜJ TISZTELETBELI DOKTOROK AZ NDK TEOLÓGIAI FAKULTÁSAIN A fennállásának 550. évforduló- A haliéi Luther Márton Egye- ját ünneplő rostocki evangélikus tem teológiai fakultása dr. Kon- teológiai fakultás tiszteletbeli rád Onasch nyugalmazott profesz- doktori címmel tüntette ki szórt tüntette ki tiszteletbeli dok- dr. Mikko Juva professzort, volt tori címmel, aki harminc éven finn érseket és dr. Karl-Heinz keresztül volt az ortodox egyhá- Bernhardot, a berlini evangélikus zakkal foglalkozó kutatóintézet teológia professzorát. vezetője, (ena) A GREIFSWALDI TARTOMÁNYI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÉLETÉBŐL Dr. Horst Gienke ez év októbe­rében szentelte fel a Rügén-szige- ti Glowe gyülekezet új gyülekeze­ti központját. Az építés költségeit az NDK Gusztáv Adolf Egylete és a külföldi testvéregyházak segít­sége fedezte. — Az új gyülekezeti ház építését, amely istentiszteleti és egyéb (bibliaóra, szeretetven- dégség, ifjúsági munka) célokat szolgál, az tette szükségessé, hogy Rügen-szigete a Német Demokra­tikus Küztársaság legkedveltebb turista és nyaraló központja. Az ünnepen a hazai és a külföldi öku­menikus egyházi vendégek mel­lett, megjelentek a helyi állami hatóságok képviselői is. Dr. Gienke püspök jelenlétében — ugyancsak október havában —, — ANGYALFÖLD. Advent első vasárnapján szeretetvendégség keretében számolt be Smidéliusz Zoltán és felesége, a gyülekezet volt lelkészi munkatársa, Droblna Erzsébet új szolgálati helyükön szerzett tapasztalataikról. Adven­ti reménység fényében mutatták be a zalai dombok, Surd, Liszó, Pátró vidékén a munka szép le­hetőségeit de korlátáit is. Smidé- liuszné a szeretetvendégség végén tartott igehirdetése alkalmával felölötte azt a Luther-kabátot, amelyet még szeptemberi elköszö- nése alkalmával a gyülekezet fel­ügyelője, dr. Hornyacsek Andor adott át neki az angyalföldi gyü­lekezet ajándéka képpen. A fiatal lelkésznő lelkészi beiktatáséra, november 20-án, 14-en utaztak el Demminben letették a szuperin- tendensi hivatal épületének alap­kövét. (A régi épület 1945-ben, a háború alatt megsemmisült.) Az épületben a hivatali helyiségek, a szolgálati lakások mellett isten- tiszteleti termet és egyéb összejö­vetelt helyiségeket építenek. Ugyanakkor célul tűzték ki azt, hogy ez a létesítmény mozgás-, a halláscsökkentek és a vakok szá­mára különösen is rendelkezésre álljon. Az alapkőletételi ünnepségen részt vett a växjöi evangélikus egyházkerület (Svédország) püs­pöke, dr. Lindegard is. A Svéd egyházkerület gyülekezetei pedig anyagi támogatást nyújtanak az építkezés céljaira, (ena) Surdra Angyalföldről, ahol négy évig szolgált. — November elején is rendeztek szeretetvendégséget. Ezen a kőbányai ifjúság Borne­misza Péter életét és munkásságát mutatta be oratórium formájában. Az életrajzi adatokból, korabeli muzsikából, a történelmi háttér képeiből és főleg Bornemisza Pé­ter írásaiból összeállított orató­rium Kinczler Irén odaadó mun­kája nyomán szólalt meg a 16 kő­bányai fiatal mélyen ható közve­títésével. — A hétközi ádventi es­teken az új énekeskönyv ádventi és karácsonyi énekeit ízlelgették Trajtler Gábor, Túrmezei Erzsé­bet és a kelenföldi ifjúság segítő útmutatásával — „Hadd zengjen énekszó!” összefoglaló címszó alatt. Papok az iskolapadban Nyelvtanfolyamon az NSZK-ban AZ ERLANGENI ÚJSÁG ILYEN CÍMMEL HOZOTT CIK­KET ottjártunkról: „Papok nyomják az iskolapadokat.” A cikkben nemcsak azt tartják kü­lönösnek, hogy „meglett” papok egy hónapra beülnek az iskola­padokba, hanem sokkal inkább azt a figyelemre méltó tényt, hogy egyszerre tíz magyar evangélikus pap egy egész hó­napos nyelvtanfolyamon vesz részt a Német Szövetségi Köz­társaságban. Peter Schellenberg, a Luther Márton Szövetség fő­titkára, az egész vállalkozás há­zigazdája és kinti részről szervező­je a cikkhez adott nyilatkoza­tában ezt tette hozzá: „A hel­sinki záróokmány egyházi te­rületen is ilyen pozitív következ­ményeket hozott.” Hozzá kell tennünk, hogy bár nagyon so­kan utaznak egyházunk külde­tésében a világ minden irányá­ba, többen voltak már nyelv- tanfolyamon is, de evangélikus egyházunk történetében még nem fordult elő, hogy egyszerre tíz pap egy egész hónapig nyel­vet tanul külföldön. Ennek az útnak megvalósulásához valóban a ..helsinki szellem”, annak ko- molyanvétele is szükséges volt. Országos Egyházunk Elnöksé­ge már többször tárgyalt a Né­met Szövetségi Köztársaság Mar­tin Luther Szövetség vezetőivel arról, hogy egy német területen megrendezett nyelvtanfolyam volna szükséges. Ezeknek a tár­gyalásoknak eredménye volt, hogy a Luther Márton Szövet­ség meghívott tíz magyar lel­készt Erlangenbe, a Szövetség központjába egy hónapra. SZEPTEMBER 1-ÉN INDULT A TÍZ FŐS CSOPORT nem kis izgalommal. Voltak közöttünk idősebbek is, ősz hajú is, de több­ségében a fiatal nemzedék kép­viselői utaztak, volt közöttünk lelkésznő is. A tanfolyamon az­tán résztvettek mások is, néhá- nyan Csehszlovákiából, Romá­niából, Jugoszláviából, Indiá­ból és az Egyesült Államokból is. Igazán „színes” és ökumeni­kus csoport voltunk. Minden napunk az Otthon ká­polnájában kezdődött. Eleinte kissé szokatlan volt naponta az azonos zsoltárok éneklése, de „ízét” megismerve széppé, ezen­túl hasznossá is lett, ezek a szö­vegek megragadtak bennünk. Szinte kivétel nélkül mindnyá­jan tartottunk áhítatot is reg­gelente, persze német nyelven. Ezután következtek az órák. A Luther Márton Szövetség két német nyelvtanárt hívott meg, dr. Renate Volz és Richard Wernicke voltak tanáraink. A tanár úrral mindig irodalmi órát tartottunk, novellákat, pré­dikációkat olvastunk és beszél­tünk meg. A tanárnővel követ­keztek az „izzasztó” órák, vele a nyelvtant gyakoroltuk. Naponta kilenctől fél egyig tartottak az órák kis kávészünettel. Az éttermi ebéd után — ahol már otthon éreztük magunkat — a délutánjaink szabadok vol­tak általában. Mindenki — mindenki külön szobát kapott — csendben és nyugodtan ta­nulhatott. Programokról is gondoskodott kedves házigazdánk. Több ki­ránduláson is részt vehettünk. Megnéztük Erlangenben a Sie­mens Művek központját, kirán­dultunk Nürnbergbe és Bam- bergbe, elvittek minket a „frank Svájc” csodálatos tájaira is. GYÜLEKEZETEKKEL IS KAPCSOLATBA KERÜLTÜNK. Az erlangeni lelkészek meghív­tak egy gyűlésükre, ahol éppen a konfirmáció kérdéseiről be­szélgettek. Mindnyájunkat kü­lön, vagy párosával meghívott egy-egy .erlangeni lelkész gyü­lekezetébe és otthonába is. De egyre több telefonüzenet érke­zett: kérik a magyar lelkésze­ket, vagy azoknak egy csoport­ját, látogassák meg a gyüleke­zetei, valaki prédikáljon, és va­laki legyen a „Grusswort” át­adója is. Ilyenkor mindig test­véri beszélgetésekre is sor ke­rült a lelkészekkel, vagy a gyü­lekezet vezetőit és tagjait volt alkalmunk hazai politikai, gaz­dásági és egyházi kérdésekről is nyíltan és a valósághoz hűen tájékoztatni. Ilyen alkalmunk volt a rothi gyülekezet vezetői­vel a beszélgetésünk és ehhez kapcsolódva külön élmény volt a neuendettelsaui missziói köz­pont megtekintése is. MIÉRT VOLT HASZNOS, MI­ÉRT VOLT SZÜKSÉGES ez a tanfolyam? 1984-ben, a Luthe­ránus Világszövetség Nagygyű­lésén Budapesten sok lelkészre lesz szükség, akik legalább va­lamilyen, és lehetőleg minél magasabb fokon beszélnek né­metül, persze más nyelveken is. Egyházunkban a felkészüléssel kapcsolatban el kell induljon egy nyelvet tanuló folyamat is. Utunk ennek része volt. Akik Erlangenben jártunk, köszönjük, hogy egyházunk vezetőinek bi­zalma és választása ránk esett. Köszönetét kell mondanunk ez­úton is Peter • Schellenberg fő­titkárnak, aki igen gondos házi­gazda és mindenre kiterjedő fi­gyelmű szervezője volt a tafolya- munknak. jPigyelméről és szere- tetéfől csak fölsőfokon lehet be­szélni. Ugyanezek a sorok pedig legyenek biztatásul is nemcsak a résztvevőknek, akik Erlangen­ben jártak, hanem minden ma­gyar evangélikus lelkésznek a nyelvtanulásra, nemcsak azért, mert „a jó pap holtig tanul”, hanem azért, hogy a Világgyű­lésen Ilyen szempontból is jól megálljuk helyünket és eredmé­nyesen szolgáljunk. Keveházi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents