Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-11-28 / 48. szám

Kincsörsö ssolffálítt A NEMRÉG ÉPÜLT LELKÉSZ­LAKÁSBAN nagy számban gyü­lekeztek az egyházmegye déli ré­sze gyülekezeteinek lelkészei, hogy bekísérjék az ünnepi isten- tiszteletre ifj. Foltin Brúnó egy­hangúlag ^megválasztott új lel­készt, akit az év elején, február 7-én iktatták be a mendei lelké- szi állásba. A péteri gyülekezet­ben történt megválasztásával azonban nem vált meg a mendei gyülekezettől sem. Személyében közös pásztort kapott a két szom­szédos gyülekezet, bár ez egyelő­re nem jelenti a két gyülekezet társítását, illetve összevonását. . A telt templomban az iktatást végző Keveházi László esperes mellett állt Szende Ernő, az idős korban is hűséges, búcsúzó lelki- pásztor, aki több mint három és fél évtizede szolgált ebben a gyü­lekezetben. A másik oldalon pedig id. Foltin Brúnó, az édesapa. Megható és lélekemelő volt a pil­lanat, amikor az áldásmondáskor hozzájuk csatlakozott még az ik­tatott lelkész apósa, Tihanyi Já­nos lelkész is. KEVEHÁZI LÁSZLÓ esperes Ej 4. 11—12 alapján .hirdette Isten igéjét. Nyilvánvaló, hogy Pál apostol itt több emberre gondolt. Most ez mind egyre hárul. Ez még lelkes, fiatal embernek is sok. Rá­adásul két gyülekezetben kell az Isten szeretetét hordozó evangé­liumot szertevinni, tanítani fiata­lokat és felnőtteket, pásztorolni mindeneket. A szolgálat célját sem szabad szem elől téveszteni: ,,Hogy felké­szítse a szenteket a szolgálat vég­zésére.” Tehát nem elég csak együtt tartani a nyájat. Isten min­denkitől szolgálatot vár. És csak akkor lesz szolgáló a gyülekezet, ha ezt „kívülről” is észreveszik. A faluban, a munkahelyen. A 1^1- készi szolgálat magas mércéje az, hogy fel tud-e készíteni a szolgá­latra sokakat. Az „eredményt” az garantálja, hogy az Űr áll a szolgálat mögött. Aki gondoskodott egyházunkról, a gyülekezetről, a pásztorról. Aki önmaga szolgál. AZ UJ LELKÉSZ a meghívón szereplő ige. 2 Tim 1, 14 alapján vallott szolgálatáról: „A rád bízott drága kincset őrizd meg a benned lakozó Szentlélek által”. „Az egykorihoz hasonló élet­helyzet: az idős távozik, a fiatal indul. Meghitt és meleg pillanat: egymásra talál a lelkész, lelkész­család és a gyülekezet. Az öröm pillanatában a teher súlyát érzem. Nagy kincsek bízattak rám: Két muzeális értékeket hordozó temp­lom, emberi életek kincsei, közös­ségek kincsei. Múlt értékeit hor­dozó, jövő ígéretét tartalmazó kincsek. De még többről van szó! Ami ezeket a látható, tapintható, érzékelhető kincseket előhozza, az az evangélium. Ez a lelkész igazi kincse! Ezáltal válik a templom a megújulás helyévé, a gyüleke­zet építő közösséggé. Ezt a súlyt, ezt a felelősséget magam nem tudom vállalni. Eh­hez kevés a fiatalság, a felkészült­ség, az akarás. De reménységgel folytatom az ige olvasását és a Szentlélek erejével feltöltve tu­dom végezni szolgálatomat.' Hi­szem, hogy aki megerősített má­sokat, megerősít engem is és mindnyájunkat.” AZ ISTENTISZTELETET KÖ­VETŐ KÖZGYŰLÉSEN elsőként Keveházi László esperes mondott köszönetét Szende Ernő itt vég­zett szolgálatáért és az egyházme­gye elnöksége nevében köszöntöt­te az új lelkészt. Fiatal lányok verses üdvözlete és virágcsokrok átadása után Merényi Ferenc jegyző a gyülekezet nevében fe­jezte ki örömét és kérte Isten ál­dását a fiatal lelkészre és család­jára. Majd a 90 év fölött járó Bolcsik néni olvasott fel hosszú köszöntő leveléből néhány kedves sort. Buriusz Mihály mendei fel­ügyelő reményének adott kifeje­zést, hogy Isten megáldja mindkét gyülekezetben ifj. Foltin Brúnó szolgálatát. l)r, Karner Ágoston az Országos Egyház, dr, Fabiny Tibor a Teoló­giai Akadémia köszöntését hozta el Az egyházmegye lelkészei ne­Lelkésziktatás Péteriben vében Bárdossy Tibor, a szomszé­dos gyülekezetek részéről Cse- lovszky Ferenc szólt az új lelkész­hez. Szende Ernő a sok nehézsé­gen átsegítő és megtartó Űristen áldását kérte utódára és a gyüle­kezetre. A református testvérek áldáskívánását Ablonczy Zsolt tolmácsolta. Hanes László a nagy­községi tanács vb elnökhelyette­se a falu vezetőségének jókíván­ságát fejezte ki. Szappanos Péter a HNF helyi bizottságának elnöke a falu javára végzett eredményes együttmunkálkodásra kívánt sok sikert. Ifj. Foltin Brúnó a köszöntések­re adott válaszában így összege­zett: „A sok igény összetörhet, el­aprózhat. Az ige és a Szentlélek ereje tarthat meg összeszedettsé- gében, az elvárások teljesítésé­ben.” Bárdossy Tibor Aaro Hellaakoski: A várakozó Uram, hozzád indultam én is. Kezed után nyúlt kezem. Tehetek-e arról, hogy mégis elestem a meredeken! Már feleúton fáradt lettem. Tovább hogyan próbálkozom elérni. Ki elérhetetlen?! Sehogyan. Várakozom, Hadd legyek egészen csendben, s maradjak egyhelyben én: várakozzam töredelemben bűnbánatom helyén. Lássa a legnagyobb Megtaláló: csendben várok, nem keresek. Ö megtalálja az utána vágyó, igazán szegényeket. Finnből ford, Türmezei Erzsébet Az élet feltétlen tisztelete Svédországi jegyzet Valahogy ebben a mondatban tudnám összefoglalni svédországi, diakóniai tanulmányutam tapasz­talatait: nagyon tisztelik az életet. Tanulgattam ennek a népnek a történelmét, — talán azért, mert több mint 150 éve nem volt ná­luk háború —, nem szoktak úgy hozzá a „vérhez”, mint Európa más, sokat szenvedett országában. Kutattam, — amennyire a három hét alatt tellett — ennek az északi országnak a jelenét, — talán a vi­szonylagos jómód, amit kemény munkával szereztek meg maguk­nak, tette értékesé számukra az „idő” megtartását, az éveket és a napokat. Sok alkalmam nyílott bepillantani svéd hittestvéreink egyházi életébe, diakóniai szolgá­latába. — ezért komoly meggyő­ződésem, hogy evangélikus hitük és az ebből következő etikai kon­zekvenciák döntő módon befolyá­solták a természet, s az emberi élet védelmének magasfokú kiépí­tését. Személyes élményeimmel sze­retném alátámasztani eddig össze­foglalt tapasztalataimat, — így hitelesebb, s talán „élvezhetőbb” is, minden „elvi” fejtegetésnél. FARSTA. — Stockholm elővá­rosa, ahonnan a földalatti beröpít 20 perc alatt a nagyváros centru­mába, — itt volt az otthonom. Egy csodaszép, — örökké hullám­zó tó partján. — gránit-sziklára építve vigyázza a „Stora Sköndal" diakóniai centrum nyugalmát e templom. Körülötte hatalmas fél­körben helyezkednek el a közpon­ti irodáktól kezdve a különféle munkaágak épülettömbjei: hiszen a főiskolai szintű diakóniai mun- kásképzéstől, a magasszintű kán­torképzéstől kezdve, az öregek gondozásán át, egy elfekvő és egy ideggyógyászattal foglalkozó kór­házi részlegig, — mind megtalál­ható ennek az Intézménynek a szolgálatában. Sture Ram sírom igazgató, — kedves házigazdám, — a csoportmunka modern szer­vezési eszközeivel nagyszerűen irányítja ennek a több száz lelket gondozó, és majdnem ugyanannyi munkást foglalkoztató intézmény­nek az életét es fejlődését. HA KINÉZTEM SZOBÁM AB­LAKÁN. az épületek között a? aj­tókig kúszott az érintetlen termé­szet: a zöld gyep a szürke gránit, fehyők és nyírfák erdeje, hatal­mas tölgy susogó lombja A tiszta tópart, az utak mentén fejtve meghúzódó padok csendje, szinte sugallja az ember felé: akik itt él­nek tisztelik az életet, mert óvják a természetét. Amikor pedig tanulmányozhat­tam a „Stora Sköndal” Intézet egyes munkaterületeit, — de nem­csak itt. ugyanezt láttam Uppsalá- ban és Falköpingben is, — a gon­doskodás és ápolás emberséges, ét tényleges szükségletekhez mért kiformálásban, — megéreztem: itt az élet drága,..akik ezekben az ott­honokban, kórházi osztályokon szolgálnak, értik: az életet tisz­telni kell! S végül a gondoskodó testvéri szeretet elrepített a svéd „Őrség” dimbes-dombos. vadregényes vi­dékére. Ahol fazekasok korongján csodálatos vázák, nagyszerű szí­nekben pompázó tálak születnek, — mintha csak a hosszú tél sötét éjszakáit, egyhangú fehérségét akarnák ellensúlyozni. „Dálaná- ban" jártunk, ahol a népi fafara­gók kései alól — a paraszti élet hű kísérői. — mesés állatfigurák színes sokasága születik napról - napra. Innen két emléket hoztam haza: egy késő-nyári est naple­mentjének aranvhídját az egyik utunkba aka'dt tó partján — és egy kis pirosra festett „falovat”. Ha a markomba teszem, szinte ér­teni viháheolását. hallom a vidám nyerítését. — Gyermekjáték — mondaná valaki... én pedig azt gondolom — ahol mai, modern vi­lágunkban mernek a gyermekek kezébe „piros lovacskát” adni ját­szani — ott tisztelik az életet —. nemcsak a gyermekét: de még az állatét is. ISMERJÜK MI IS A „RÉGI LECKÉT", az ötödik parancsolat ősi rendjét — még a „lutheri ma­gyarázatot” is hozzá: ......hanem őt minden testi bajban és életve­szélyben segítsük és támogassuk”. — hanem ezt mégis tanulni kell, . . . mindig tanulni kell. Csizmazia Sándor — TISZA FOLD VAK, Szeptem­ber utolsó vasárnapján az isten tiszteiét keretében búcsúzott < gyülekezet nvusalomba vonult lel­készétől, BártJa>i-Kelló Gusztáv tói és köszöntötte a gyülekezet gondozásával megbízott Rajaelné Pe^senya Anna ielkészí munka társat, VASÁRNAP' IGEJE Ébrcixiő! Rm 13, 11—14 HA AZ EMBER A MAGA URA, TERMÉSZETESEN AZT TESZ, AMIT AKAR, amit ■jónak lát, vagy legalábbis úgy véli, hogy jónak látja. Hányszor jövünk rá csendben magunkban, hogy nem is volt az olyan jó, ami annak látszott. Sok ember gondolkozik úgy. hogy ő szabad, független, szabadon rendelkezik önmagával. Neki senki ne parancsoljon, ne szóljon bele dolgaiba. Csakhogy ez a szabadság nagyon csalóka dolog. Nemcsak azért, mert emberi közösségben, közösségekben élünk, elfogadjuk mások munkáját, gondoskodását és így természetes, hogy nekünk is vannak kötelességeink. Azért is csalóka dolog a szabadság, mert nagyobb távlatban nézve inkább kárunkra van. Elkényelmesedünk, lelassu­lunk. Keressük a könnyebb megoldásokat, tompulnak a gátlások, lanyhul a lelkiismeret szava. Elfogadjuk mások téves véleményeit is, hogy igazoljuk magunkat és szinte észrevétlenül olyan életet folyta­tunk, ami szégyenletes, embertelen, magyarán bűnös élet. Pál itt csak néhányat említ ezekből: dorbézolás és részegeskedés, szeretkezés és kicsapongás, viszálykodás és irigység. Meghökkentő és megdöbbentő szabadossággá vált szabadság. Aztán gondoljuk hozzájuk a következményeket: feldúlt családi otthonok, szenvedő emberek, gyermekek, kórház, munkakiesés stb. Így fest a mi szabad életünk némelykor. Bizonyos, hogy együk sem úgy indult neki az életnek, hogy ilyen áltar lenni. De idesocircdott, mert azt hitte, hogy akkor áll meg, amikor akar. És ez nem egyszerűen betegség, külső körülmények hi­bája, hanem bűn, személyes bűn, önzés, akaratoskodás. a felelősség elhárítása már olyankor, amikor még lenne segítség, meg lehetne állni a lábunkon. Bizony sokszor nem könnyű tisztességes életben járni. Különösen ha régi koloncokat cipelünk magunkkal: ballépés, bukás, akarat- gyengeség. Jönnek a régi „barátok”, cimborák: „Csak nem hagysz itt minket!” „Neked is más parancsol?” Jön a kiábrándult önkritika: nekem már úgyis mindegy’ Csak a szám jár, senki vagyok! LELKI ALVÁSRÓL BESZÉL AZ APOSTOL. A lélek akkor al­szik, ha csak a földi dolgokban él, anyagi dolgokban, ezek megkötö­zik s a mennyeieket nem becsüli, tétlen bennük, nem is igényli. Jézus is sokféle képpel, hasonlattal int az éberségre. Itt Pál a di­csőségben felénk közeledő, nappali világosságot árasztó Jézusra gon­dolva, az öltözködés képével kezdi, de átmegy a fegyverek felölté­sébe, mert a helyes élet harc is. Nem valósul meg magától, nélkü­lünk, komoly elhatározás, kemény küzdelem nélkül. A krisztusi élet. a helyes éiet nem állapot, hanem lehetőség, folya­mat, amit harc árán kell megragadni. Ez nem valami létért való küzdelem, hanem egyfelől önfegyelem. Tartsuk féken, ne tápláljuk az ösztönöket, indulatokat, vágyakat. Ne engedjük, hogy ezek elra­gadjanak bennünket. Másfelől a nappal való járás, a világosság fegyvere a szeretet, szerzetben való cselekvés. Ahogyan például az irgalmas samaiitónus cselekedett, készséggel segített a bajban levő emberen. Ügy kell nekünk is készen lennünk mindenütt, ahol szük­ség van ránk. Ahogy nappal illik, tisztességben járjunk. Becsületesen, megbíz­hatóan dolgozzunk, cselekedjünk. Tudnunk kell, hogy nemcsak em­bereknek tartozunk számadással. A.nappal világossága úgyis lelep­lez mindent, nyilvánvalóvá teszi dolgainkat. Nem mi fogjuk magya­rázni a valóságot, hiszen mindenki látni fogja. És tudhatjuk azt is, hogy már most van világosságunk Jézus Krisztusban. Ha'Ö tölt be, ő irányítja életünket, ad erőt nekünk, mert ó éppen ezért van ve­lünk. Ott az első rossz lépéseknél kell jobban vigyáznunk. Ez nem­csak erkölcsi kérdés, életkérdés. Nem a magunk urai vagyunk, Isten gyermekéi. Ö ajándékozza életünket. Ö tart meg a bűnös szakadé­kok veszélyeiben. Erre adta Fiát. a Názáreti Jézust. Benne ismerjük fel, kik vagyunk mire vagyunk, mire kell vigyáznunk. Ő az utunk, a világosságunk, az igazságunk. Advent, krisztus jövetele isten terveiről, szere­TETÉRöL BESZÉL. F.bben az időszakban sok szép érzelmi vonás van, gyertyafény, fenyőillat • hangulata tölt be, de nem maradhat csak ennyi. Isten mar megvalósította az üdvösség egy részét, azt nekünk ajándékozta, ne tékozoljuk el. A többit most valósítja. Va­lami még hátra van, de egyre közelebb kerülünk hozzá. Legyen ez bizonyosság, bátorítás és megerősödés Isten munkájának valóságá­ról, hogy minket is segítsen, lendítsen, vigyen előre a célhoz. Kovács Pál I mád koziEii ii k! Mennyei Atyánk! Magasztalunk, hogy az idők teljességében < küldted egyszülött Fiadat az emberiség üdvözlésére, Itt élt közi tünk és megszentelte életünkét, megváltott bűneinkből és megajá dékozott az örökélet fényével. Urunk! Köszönjük, hogy most is útban vagy felénk, hogy jele léteddel vigasztalj, erősíts, utat mutass. Kérünk, hogy amikor s/av; és szentségeid igénytelen ruhájában érkezel közénk. Rád ismerjiii és Urunknak valljunk. Szentlelkeddel vezess a szeretet útján, a h ség ösvényein. Szánj meg minket Urunk és jöjjön el hamar szent visszatérés boldog napja. Amen. ZENÉS ÁHÍTAT lesz november 27-én, szomba­ton délután tí órakor a kőszegi templomban (Gyöngyös u. 29.). Műsoron: Pachelbel Buxtehude. J. S. Bach. C. Franck és Súlyok Im­re művei. i Orgonái: Trajtler Gabor Igét hirdet- FEHÉR KAROLY esperes — GYÖNGYÖS. Az evangéli­kus és református hívek körében négynapos evangelizációt tartott dr. Koren Emil esperes. A sorozat házigazdája a gyöngyösi reformá­tus gyülekezettel együtt Berzélei László református lelkész volt, aki a református gyülekezet ter­mében meleg otthont ad egész éven át az itt élő kis evangélikus fiiiának, amelynek lelki gondozá­sát a hatvani anyagyülekezet lel­késze, dr. Barcza Béla végzi. A teremben a református testvérek oltárt is építettek. Ez saját alkal­maikon is folyamatosan jelképezi az ökumenikus szeretetet, amely ebben a gyülekezetben is száza­dos örökség.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents