Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-11-14 / 46. szám
Reformációi ABC Mi Atyánk! Legyen meg a Te akaratod! A szentek A középkori egyház tanításában a szentek Istennek különleges emberei, akik rendkívül kegyes életükkel és különleges jócselekedeteikkel váltak szentekké. Luther a Bibliára hivatkozva arról beszélt, hogy a „szent” szó azt jelenti, ami az Isten tulajdona, ami egyedül öt illeti, amit Istennek szenteltek. Így nemcsak a különleges tetteket végbevivő emberek szentek, hanem mi is mindnyáján, akiket megkereszteltek, és ezzel Istennek szenteltek, szentek vagyunk. A keresztségben Isten tett minket szentjeivé, és ez kötelez minket arra, hogy ennek megfelelően éljünk is. Egyik prédikációjában (1 Pt 1, 15—16-ról) Luther ezt mondta: Mivel Uratok és Istenetek vagyok (ezt jelenti ez az ige), ti pedig nekem népem, olyanok legyetek, mint én vagyok. Mert az igazi Ür megcselekszi, hogy népe hozzá hasonló legyen, és engedelmesen Ura akaratához igazodjék. Tehát, amint szent az Isten, a mi Urunk, ugyanúgy szent az ö népe is. Ezért vagyunk mi mind szentek, ha hitben járunk. A Szentírás nem sokat emlegeti a halott szenteket, inkább azokról beszél, akik itt a földön élnek. A régi szent emberek, akik már meghaltak, csak annyiban segíthetnek nekünk, hogy példájukat követve mi is jót teszünk másokkal. De a reformáció tanítása rámutatott, hogy meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat: nem azért szent valaki, mert sok jót tesz — hanem aki szent, azaz Isten embere, az sok jót tesz az emberekkel. „A magyar gótika” Tanulgatom, Atyám, ezt a mondatot, de nagyon nehéz. Talán életem végéig sem tanulom meg egészen. Olyan nehéz ezt szívből mondani: legyen meg a te akaratod, — amikor problémák jönnek az életembe, amikor az emberek nem értenek meg, és úgy érzem, Te sem értesz meg. Amikor temetésen látok zokogni édesanyát gyermeke koporsója mellett, megértem, milyen nehéz kimondania ezt a mondatot. És amikor rákbeteg szobájában vagyok, arra gondolok: és el tudnám-e az ő helyében mondani Neked, Atyám: legyen meg a Te akaratod! Segíts megtanulnom és bíznom abban, hogy a Te egyetlen nagy akaratod az ember érlelése a jézusi csúcs felé, s az örök élet nekünk ajándékozása. Segítsd ezt az alapakaratodat megértenem. Te a legjobbat akarod nekünk. Nem gazdagságot és földi dicsőséget akarsz nekünk adni, hanem hitet, gyermeki bizalmat, új látásokat. Köszönöm, hogy nem akarod megkötözni a kezemet, nem akarsz bábuként kezelni, hanem gyermekedként, hogy szeresselek Téged és szeressem az embereket. Köszönöm, hogy a szenvedés is javamra van. Te tudod, mennyit vagyok képes elhordozni belőle. Hálás vagyok azért, hogy ehhez adod az erőt napról napra. Jézus Krisztus, Te is verítékezve tusakodtál a gecsemánei kertben, szeretted volna eltolni magadtól a keserű poharat. Melletted térdelek én is és tanulgatom: Legyen meg az Isten feltámadást, áldott életet munkáló akarata! volt a témája a hazai római katolikus egyház országos műemléki és múzeumi szervezete, az OEMT ez évi konferenciájának, amelyre ez évben szeptember 28- án és 29-én került sor. A konferenciát Kádár László egri érsek, a szervezet vezetője nyitotta meg, Hatvanban. Bevezetőjében méltatta a gótika művészettörténeti és liturgiái jelentőségét. A délelőtti első előadást Entz Géza professzor tartotta a gótika hazai fejlődéséről és szerepéről. A második előadást Erdei Ferenc tervező-építésztől hallottuk; részletesen szólt a miskolc-avasi (református), a csácsbozsoki és a bodrogolaszi templom nemrég történt felújításáról. Mindkét előadást színes diapo- zitívok bemutatása, majd a témához kapcsolódó kérdések szakavatott megválaszolása mélyítette el. DéVüíán Gyöngyös és Mátrave- rebély egyházi épületeinek és berendezéseinek a megtekintésévfel folytatódott a konferencia. Másnap Budapesten, a Csanádi egyházmegye műemléki és múzeumi értékeiről hangzottak el beszámolók, tájékoztatók, majd Budapest főváros katolikus egyházi emlékei hívogattak a velük való, közelebbi megismerkedésre. A szakkonferencia két szempontból is jelentős: egyrészt többször történt utalás a magyar gótikának a művészettörténetben betöltött szerepe és jelentősége kapcsán a protestáns egyházak értékeire is — Másrészt az egész országból összegyűlt, tekintélyes számú római katolikus résztvevő mellett, néhányan a református egyházból is jelen voltak. Egyházunkat Simonfay Ferenc bokodi lelkész képviselte, dr. Barcza Béla hatvani lelkész pedig, mint vendég és megfigyelő vett részt a konferencián. így a résztvevők összetétele a személyes kapcsolatok elmélyítését, és a közvetlen eszmecserét is lehetővé tette. Pálos Frigyes prépost, óhatvani plébános a házigazda körültekintő gondosságával és szívélyes vendéglátásával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a találkozás eredményes legyen. B. B. A Miatyánknak ez á mondata Lukács evangéliumából hiányzik. Bibliatudósok mondják, hogy Jézus gecsemánei imádságát a keresztyén gyülekezet szívből ismételgette az istentiszteleteken, és talán így nőtt bele a Máté evangéliumában található Miatyánkba. Mindenképpen lelkünk legmélyét érintő imamondat ez. Hiszen az ember,mindig a „saját feje” után akar menni. Sokszor gondoljuk azt, hogy mi jobban megoldanánk a világ és a magunk problémáját, mint Isten. Mert mi rövid távokat látunk csak be. Emlékszünk arra a misszionáriusra, aki a bennszülöttek szókészletében nem találta ezt a szót: reménység. Mikor ő maga ácsolta össze kisfia koporsóját és énekelt az elhantoláskor, az őt figyelő lakó azt mondta: „ti milyen messzire láttok!” Megvolt a „reménység” szó: messzire látni. Amikor minket megdöbbent Istennek ez vagy az az akarata, bizalommal messzire kell néznünk. ö végeredményben a legjobbat tervezte el és akarja véghez vinni. Az eredti görög szó nem annyira az akarás aktusát jelenti, mint inkább az akarás okát, szándékát, tartalmát. Mi a tartalma Isten akaratának? Inkább: ki? Az ember. Isten antropocentrikus, emberközpontú a gondolkodása. Isten embermentő szeretete „történik” a történelemben valami módon. A világtörténelemben, eseményekben búvópatakként folyik át Isten akarata. Itt-ott előbukkan (ekkor sem látható mindenki számára), — majd újra eltűnik. Rejtett, mégis szüntelenül ható erő. Hat az ellentétes, negatív erőkkel szemben is. Könny és vér között mégis az Ő akarata, szeretettervei szerint halad az emberiség a cél felé. Persze, nem minden az Ö akarata, ami történik. A búvópatakot homály és bűn takarja gyakran. De minden az „Ö malmára” hajtja a vizet. Jézus ott áll megkötözve Pilátus előtt, majd a keresztfán. A látható oldal: emberi értetlenség, gonoszság. A hit pedig Isten csodás akaratát, terveit látja mindebben. f A keresztyénségen kívül is emlegették az isteni akaratot. A görög Thymaridas mikor a veszélyes tengerre szállás előtt búcsúzott barátaitól, egyikük így szólt: „Az istenek váltsák valóra azt, amit akarsz”, ö tiltakozva így felelt: „Istenments, hanem inkább én akarjam azt, amit az istenek akarnak velem.” De tudjuk a görög sorstragédiák hát- borzongató jeleneteiből: milyen kegyetlen despotáknak érezték az akkoriak a sorsot meghatározó isteneket. Jézusnál azt tanuljuk meg, hogy szerető Atya várja haza tékozló fiát, az embert, hogy Vele éljen, Nála legyen, emberré érjen igazán. Isten szeretete átöleli az egész világmindenséget. „A mennyben, úgy a földön is” nem azt jelenti, hogy „odafönt” Isten angyalaival, „idelent” a föld ezer javával. A régi keleti ember gondolata szerint „menny és föld” együtt azt jelentette: az egész világ, — kék égbolt, csillagok és a föld. (Máté 5. és 24. beszél az „ég és föld” elmúlásáról.) Jó hinni, bízni Abban, aki az egész világmindenséget megteremtette, akinek mindennel és mindenkivel megvan a szeretetterve. Derűs szívvel járhatunk, szolgálhatunk ebben a világban. A bizonyosság aktívvá tesz bennünket, hogy a Tőle kapott szeretettel, világossággal vegyünk részt a történésekben. Görög Tibor ÖSZTÖNDÍJAS TANULMÁNYÚT SZLOVÁKIÁBAN Lehoczky Endre galgagutai lel- kezeteiben és intézményeiben, kész meghívást kapott a Szlová- hogy tökéletesíthesse szlovák kiai Evangélikus Egyháztól, hogy nyelvtudását és megismerkedhes- szeptember 15-től két hónapot sék az ottani egyházi é§ gyüleke- töltsön testvéregyházunk gyüle- zeti élettel. USA-BELI TEOLÓGIAI ÖSZTÖNDÍJASOK AZ NDK-BAN Az NDK-beli egyházi vezetők ségéről. Ennek a megállapodás- 1980-ban, az Egyesült Államok- nak jegyében kapott ösztöndíjat a ban tett látogatása alkalmából lipcsei teológiai szemináriumba közös megegyezés született a teo- két teológiai hallgatónő: Phyllis lógiai hallgatók ösztöndíj lehető- James és Denna Lévsén, (lwi) MÉLYSÉGESEN MÉLY AZ EMLÉKEZÉS KÜTJA, amelyből merítenünk kell. A magyar történelem kicsiny, de mégis vá- rosnyi életet meghatározó intézményére emlékezünk. Olyan iskolára, amely sokáig egymaga volt Sopron műhelye, mécsese, de társai mellett is mindvégig megmaradt rangja és híre. Soproninak lenni egy sajátos fogalom az országon belül. Li- cista diáknak még ennél is több. Mi más ez, mint a mélyre eresztett gyökér érzete, hatása a mában. Vajon mit fog fel ebből, a felelősséget is magában hordozó régi dicsőségből a mai iskola diákja, tanárja, a mai soproni polgár. Reméljük nemcsak az ünnepet, a fényes napokat. Mert ma sem elegendő, ha a liecum utódaként működő „Berzsenyi” csupán csak egy az iskolák közül. Mindig is több volt és az is kell, hogy maradjon szellemében, eredményeiben; mindig többé válva az örökös megújulásban. A TÖRÖK ÉPPEN KÖRBEJÁRTA AZ ORSZÁGOT, kikerekítve a közepét, amikor itt a Szentlélek templom fölötti kövezeten (am Pflaster) a reformációban megújhodott város latin iskolát nyitott négy olyan tanárral, akiket a nyugati városok egyetemei bocsátottak útra. Emlékeznünk 'kell erre a továbbiakat meghatározó kezdetre. Végig kell futnunk a négy évszázad tanulságokkal teli korszakát. Máris azt látjuk, hogy a fentebbi lendületes indulás csak 30 esztendeig tartott. A kor színvonalát meghaladó, Szenczi Molnár tantervét is megelőző szellemű kis latin iskola az ellenreformáció támadása miatt 22 évre bezár, amit Bocskay szabadságharca és felvilágosult szellemisége nyit meg újra. A nagy tanítvány: Lack- ner Kristóf író, művész, polgár- mester támasztja új életre a felEmberségre, magyarságra, helytállásra tanított A soproni Eerzsenyi Dániel gimnázium (volt Evangélikus lyceum) 425. évfordulójára készített emlékkiállítás megnyitója (1982. olktóber 1.) frissült szellemben már reáliákat is oktató, teológusokat felső szinten képző intézményt. Ez a korszak szüli a városi polgárság által oly kedvelt színjátszást, diák- szövetséget és a szegénydiákokat segélyező egyletet. A SZÁZÉVES JUBILEUM új magyar gimnáziumot eredményez. Itt a Széchenyi téren, a mai iskola helyén Lőwey Mátyás adományából nyílik meg az evangélikusok második iskolája. ílymó- don (a jezsuiták 1636-ban indult gimnáziumával) iskolavárossá lesz Sopron. Az iskolaigazgató Kövesdy Pál 1661-ben adja ki a száz évig országosan tankönyvül használt magyar nyelvtanát (Elemente linguae Hungaricum). Az iskola nagykönyvtára 1666-ban alakul. A nagy korszakra ismét egy csapás jön, a Wesselényi-öszees- küvés ürügyén 6 évig szünetel az oktatás. 1682-ben nyitja meg az intézetet, a garanciát vállaló és a várostól azt átvevő városi egyház- község. Üj tantervében Commé- nius Orbis pictusa is szerepel tankönyvül és tovább erősödik a reáliák aránya. HOGY MIT TANÍTOTTAK ITT, álljon idézetül egy kicsapott fel jelen tőleveíének részlete: „A legszélesebb értelemben tanítanak oly tudományokat is, melyre nincsen királyi engedélyük. Nemcsak dialektika fordul elő tantervűkben, hanem metaphysika, logika, ethika, politika, oeconomika is, még pedig nem is Aristoteles- nek, hanem néhány újabb protestáns bölcselőnek, Wolfnak és Leibnitznek dögletes szellemében.” Ez az iskola adja a kor nagyjait: Döbrenteit, Berszenyit, Kist. Az országban példa nélkül álló önképzőköri vállalkozásként indul a később oly jelentőssé vált Magyar Társaság (1790), az önművelésnek, a nyelvérzésnek mindmáig példája. Hatása messze túlterjedt az ifjúság körén. Alapító szabályuk egyszerű szavai, a tömören fogalmazott négy pontjuk ma is például állhat: „1. Hetenként minden szombaton' délest legalább két óráig gyűléskedjünk. 2. A közmegegyezésből feladott foglalatosságot kiki véghez vigye. 3. Munkája barátságos megítéléséért senki meg ne nehezteljen. 4. A megjelenést elégséges ok nélkül senki el ne mulassza.” Az önzetlen és elszánt lelkesedésből így lett mozgalom, tudomány, irodalmunk nemesítő kovásza itt a német határszélen. Az eszmeáramlatok továbbra sem kerülték el az iskolát. Nyitott szelleme taplóként fogadott minden újat. A reíormországgyü- lések hatására (1827) alakul — ismét a líceum sajátos közösségi szelleme kifejezőjeként — a magyar érzelmet, a hazaszeretetei, a diákönkormányzatot jelentő (a korabeli közigazgatás rendjét követő) Deákkuti Vármegye. Több mint egy évszázadon át volt ez az iskola mozgalmi lelke, hirdetve mindazt, ami magyar itt a határszélen, ápolva a fogékonyságot az újra, a szervezőkészséget, az életre való felkészülést, az együvétartozás boldog örömét. Talán ezek a közösségi kohók azok, amelyek máig is mágnesként vonzanak vissza minden növendéket. A SZABADSÁGHARCOT KŐVETŐ SZORONGATÓ IDŐKBŐL már az egész egyházkerület ereje kellett az egyre magasabb fokú ktatás ellátásához, a megnöveke- ett számú ifjúság neveléséhez. A múlt század közepétől 8 osztályos gimnázium működik, 14 tanárral. Ezt követően önállósul a tanítóképezde, a teológia a jogi fakultással. 1884-től már állami bizottság előtt folyó érettségi vizsgálatok folynak, beérkezvén ezzel a modern korszakba. Meg kell hajtsuk az elődök előtt az elismerés zászlaját. El kell ismernünk — és ezt tisztelettel tesi- S2ük —, hogy „századokon át az evangélikus egyház tetemes áldozatokat hozott a nemzeti kultúráért. Önerejéből és önként, már akkor, mikor az állam még tudatára sem ébredt, hogy a nevelés voltaképpen az ő dolga is volna.” (Payr, 58.) A századfordulón bővült, mai iskolaépület-megnyitóján ismét az elődök — ma is megszívlelendő — programját hirdeti meg Gom- bócz Miklós igazgató a nagynevű tanítványok édesapja: „Nevelni akarunk, — nem rideg értelem embereket, kik az igazság és a jog diadalában hitüket elvesztették, akik fogalmaikat, meggyőződésüket a világ ítélete szerint ruhaként cserélik, akik a kötelességet csak addig ismerik, ameddig a hasznos és a kényszer hatása ér; hanem oly férfiakat akik háttérbe szorítva, félreismerve, sőt megalázva is a felismert igazság után indulnak: nevelni akarunk erkölcsi jellemeket.” (Payr. 60.) A VILÁGHÁBORÚK VIHARÁBAN AZ INTÉZETET a hagyományosan haladó szelleme megóvta a szélsőségektől. Tanár és diák egyaránt jól vizsgázott az országhoz, a néphez, a demokratikus elveihez való hűségből. E rövid kitekintésben nagy tanárok és tanítványok hosszú névsorát, még nagyobb eredményeit lehetett volna sorolnom. Olyan emberekét, akikben megmagyarázhatatlanul benne maradt .életük legmagasabb pontján is a diákszellem; olyanokét, akik alapítványok sorozatával és minden lehető eszközzel az egykori iskola felvirágoztatásán szorgoskodtak. Ilyenek a köztünk levő — részben már „berzsenyista” öregdiákok is. Gyűlik már az újabb alapítvány és íme egy hívó szó, vagy évfordulós alkalom kell és ki-ki segít a maga módján! Él tehát az évszázados szellemiség, amely az öreg iskola sajátos atmoszférájából fakad. Tömören summázza az iskola évszázados eredménysorozatát a bevezető tabló: „A többi nagymultú (magyarországi) iskolákhoz hasonlóan jelentős küldetést teljesített hosz- szú, sokszor viharos története folyamán intézetünk. Sok nemzedéknek adta át a kor mindig leghaladottabb, az újra érzékenyen reagáló műveltségét. Sokezer ifjat tanított meg emberségre, magyarságra, helytállásra.” Ennél többet ma sem várhatunk el tőle, de ez,f igen!: hagyományokat tisztelve, őszintén, jó szellemben éljen és munkálkodjon ifjú és nevelő egyaránt. SOPRON, MINT VÉGVÁR MINDIG IS a nagy küldetések és helytállások városa volt és az is maradt. Bízunk abban, hogy hagyományaiban élve, újuló ismeretekkel felvirágoztatva öregbíti egykori iskolánkat ezután is minden év kapun kilépő nemzedéke. Erre figyelmeztesse a ma munkálkodókat ez a jubileum is, és ezt adja tanulságul ez a kiállítás is, amit ezennel szíves figyelmükbe ajánlok. Ikvai Nándor
